Az élet híd. Menj rajta keresztül, de ne építs rá házat.
2015. március 27.
Mózes imája
„És az történt,
hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig
leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb. De Mózes kezei elfáradtak. Ezért fogtak egy követ,
alája tették, és ő ráült. Áron és Húr pedig tartotta a kezét, az egyik erről, a
másik amarról, úgyhogy két keze fölemelve maradt naplementig.”
(2Mózes 17:11-12)
Küzdelem az élet napról napra. A világ bizonyos
részein véres harcok folynak, máshol vallási, vagy politikai csatározások
történnek. Szemben állnak volt barátok, testvérek; kétségbeesett küzdelem
folyik a mindennapi betevőért, a becsületért, az igazunkért. Bármilyen jellegű
is a harcunk, egyedül sokkal nehezebb győzni. Erről szól a mai üzenetünk is.
Mózes vezetésével Isten kihozta Egyiptomból Izrael
népét. Már önmagában ez is nagy csoda volt, de az igazi próbák csak ezután
vártak rájuk. Túlélni a pusztában napról napra. Amikor Mózes látta a szükséget
megkérdezte Istent, hogy mit tegyen. Isten elmondta, és adott vizet, mannát,
annyit, amennyire szükségük volt. Teljes mértékben Istentől függtek. Emberi
erővel nem maradtak volta életben.
Isten gondoskodott szükségleteikről, de most újabb
kihívással kell szembe nézniük. Az Amálekiták megtámadják őket. Józsué a néppel
együtt harcol, Mózes pedig Istenhez fordul imában erőért és győzelemért. Miután
felemelt keze elfárad, Áron és Húr nyújt támaszt neki, és a nép győzelmet arat.
A kérdés, hogy kitől függött a győzelem?
Elsősorban Istentől, mert övé a nép, az erő, a
győzelem. Az emberi részben pedig mindenki benne volt.
Élet- és hitharcainkban nagy erőt ad, hogy nem kell
egyedül küzdenünk. Az imatámogatás, a közös munka sok-sok tapasztalatot és
győzelmet ígért.
Nehéznek érzed a küzdelmeidet? Fordulj Istenhez, és
fordulj azokhoz a társaidhoz, akik tartják a karod, akik érted és veled
imádkoznak. A valóságban nincs helye a magányos harcosoknak. Függjünk Istentől,
mert csak nála van szabadítás!
http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/08/mozes-imaja.html
2015. március 26.
Zsoltár 26. szabadúlásért való könyörgés a világ romlottságából; (héberrel és kapcsolódó igékkel)
Zsolt. 26,1 Dávidé [jelentése:
szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember]. »Végig Dávid zsoltára.
Ítélj meg engem, [szolgáltass nekem
igazságot] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló]!
Mert én ártatlanságban [(tóm): tökéletességemben] éltem [(hálaḵ): jártam] és az Úrban [(jəhóváh): Jahvéban, az Örökkévalóban]
bíztam ingadozás nélkül, [s bizalmam az
Úrban nem rendült meg, meginogni, meglankadni nem fogok, és nem tántorgok]*
*És így
folytatja imáját Dávid: „….Bírálj meg engem, [és szolgáltass nekem
igazságot és történjék velem, és fizess énnékem] Uram, az én igazságom [teljes jogom] és ártatlanságom szerint [és mondj ítéletet fölöttem, hiszen igaz
és feddhetetlen vagyok]!” (Zsolt. 7,9).
„Ítélj meg engem a te igazságod szerint, (tégy igazságot) oh Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam (ne
engedd, hogy kinevessenek)!” (Zsolt. 35,24).
Mert: „Aki az ő tökéletességében jár,
(feddhetetlenül él) igaz ember; boldogok
az ő fiai ő utána!” (Péld. 20,7).
És: „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és a
kinek bizodalma az Úr” (Jer. 17,7).
Hiszen: „akik az Úrban bíznak, erejük megújul,
szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és
nem fáradnak el!” (Ésa. 40,31).
Zsolt. 26,2 Próbálj meg, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló],
és vizsgálj meg, mint az [(crp̄): ötvös, aranyműves az aranyat]
és kutasd át, fürkészd ki, próbáld meg tűzzel veséimet és szívemet [(léḇ): bensőmet]*
*És így folytatja
Dávid: „Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg
engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak
valamilyen útja? (Nézd meg, nem járok-e téves úton) és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” (Zsolt. 139,23-24).
Zsolt. 26,3 Mert kegyelmed [(ḥeseḏ): szereteted, jóakaratod,
jóindulatod, jóságod] szemem előtt van, és hűségedben [('ĕmeṯ): szilárdan,
állandóan, biztonsággal] járok-kelek, és [(hálaḵ): élek]*
*És folytatja Dávid megvallását: „Az Úrra néztem, [az Úr van szemem előtt] szüntelen; mert jobb kezem felől van, [Ő áll jobbomon], ezért meg nem rendülök [meg nem tántorodom, meg nem ingok]. »Más fordítás: Mindig
szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak« (Zsolt. 16,8).
„Szemeim mindenha [(támíḏ): szüntelenül, és állandóan] az Úrra [(jəhóváh): Jahvéra, az Örökkévalóra]
néznek, [(ʿajin):
reá tekintenek] mert ő húzza ki a
tőrből lábamat [mert ő (jácá') szabadít ki a (rešeṯ)
hálóból]” (Zsolt. 25,15).
„… Hozzád emelem szemeimet (tekintetemet), oh te egekben lakozó (aki a mennyben
laksz)! Ímé, mint a szolgák szemei
uruknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy néznek szemeink
az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!” (Zsolt. 123,1-2).
„Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem; vigyenek
el a te szent hegyedre és hajlékaidba. Hadd menjek be Isten oltárához,
(Istenhez, akinek ujjongva örülök) vigasságos
örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged citerával, (hadd
magasztaljalak hárfával) Isten, én
Istenem!” (Zsolt. 43,3-4).
Zsolt. 26,4 Nem ültem együtt hivalkodókkal, [(šavə' šávə'): gonoszság,
jogtalanság, rombolás, pusztítás, hazugság, hiábavalóság embereivel] és
alattomosakkal nem barátkoztam [(ʿálam bô'): elfordultam tőlük,
elutasítottam őket és nem kerestem a közösséget velük]*
*Mert: „Boldog ember [vagyis: a
gondoktól és bajoktól mentes az élete, (amely: jelenti a hiánytalanság és hibátlanság
állapotát, mely az anyagi jólétet is magában foglalja. Ez a boldogság, az
Istennel való közösségből fakad, és Isten ajándéka], aki nem indul [jár; követi] a gonoszok [hitetlenek; istentelenek, vagyis az Isten
nélküli emberek] tanácsa nyomán,
[szerint] aki nem jár [meg nem áll] a bűnösök [a
célt eltévesztők] útján és nem vegyül
[téblábol, lézeng, lakik, tartózkodik, időzik] a csúfot űzők közé. [nem ül (telepedik le) a csúfolódók (a
veszedelmes, kártékony, ártalmas emberek) székébe]” (Zsolt 1,1).
Ezért így figyelmeztet
Az Úr: „[Szerelmes] fiam, ha a bűnösök
[(aszebész): istentelen (Isten nélkül élő), szentségtörő]
el akarnak csábítani téged [el akarnak hitetni, és rosszra
csábítanak]: ne fogadd beszédüket. [ne engedj nekik] ne egyezz bele [('ḇh): kívánod, hajlasz rá, vágyódsz, áhítozol rá,
kedvedre volna]! [Szerelmes] fiam, ne
járj [ne indulj] egy úton [(dereḵ): életmód, életvitel; vallási szokás, istentiszteleti mód] ezekkel
[ne járj (menj velük) egy úton], tartóztasd
meg [tartsd távol; fordítsd el] lábaidat
ösvényüktől [ne lépj rá
ösvényükre]” (Péld 1,10.15). „A hitetleneknek útjára ne menj, [a bűnösök ösvényére ne lépj] se ne járj [és ne gyönyörködj, ne kedveld]
a gonoszok ösvényét [és
ne leld tetszésedet a rosszak útjában]. »Héber
szerint: Hitetleneknek, vagyis [(rášáʿ): istentelenek, vagyis Isten nélkül élők ('óraḥ): módjával vagy
eszközeivel (bô'): ne kerülj kapcsolatba, és ne illeszd be, hogy ('ášér
'ášar): szerencsés, sikeres légy,
hogy életed prosperáló legyen, mert ez (ráʿ): rossz, hitvány és veszélyes (dereḵ): mód, és
szokás«. [Héber szavak nélkül: Hitetleneknek, vagyis istentelenek,
azaz Isten nélkül élők módjával vagy eszközeivel ne kerülj kapcsolatba, és ne
illeszd be, mert ez rossz, hitvány és veszélyes mód, és szokás - hogy
szerencsés, sikeres légy, hogy életed prosperáló legyen]” (Péld. 4,14).
Mert: „Hamisságot szól egyik a másiknak; hízelkedő
ajakkal kettős szívből szólnak (Más fordítás: Hazug
módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek)” (Zsolt.
12,3)
„Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak
meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak (Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk
beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)” (Zsolt. 59,13).
„Mert nincsen az ő
szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon
őszinte szó, igazság azaz: a valóság, az Ige], belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]”
(Zsolt. 5,10).
Dávid is erről
prófétál: „Azt mondja a balgatag az ő
szívében: Nincs Isten. Megromlottak, utálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót
cselekedjék. Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha
van-é értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak,
nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem” (Zsolt. 14,1-3)
„Szája telve átkozódással,
csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt.
10,7)
„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge
van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)
„Kígyóméreg az ő
boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33)
„Lábuk gonosz cél
után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás
és romlás van útjaikon. Nem ismerik a békesség útját (Krisztust), eljárásuk
nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a
békességhez” (Ésa. 59,7-8)
„Mert ők rossz úton
futnak, és vérontásra sietnek” (Péld. 1,16)
Mert nem ismerték meg
azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok
az út…” (Ján. 14,6)
Akiről már a próféták
is így szóltak „… és hívják nevét: …
békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6)
Aki így bátorítja az
övéit: „Békességet hagyok néktek; az én
békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne
nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Ján. 14,27)
És akinek neve: Úr
Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14)
Akik Őt nem ismerik,
arról így szól a Szent Szellem: „Nincs
békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek)! Nincs békesség, szól Istenem, a
hitetleneknek!” (Ésa. 48,22; 57,21).
Zsolt. 26,5 Gyűlölöm [(śáné'): utálom]
a rosszak [(ráʿaʿ): rossz szándékúak,
számítók, ártalmasak, gonoszok] társaságát [az
összesereglett gonoszokat, a gonoszoknak (qáhál):
gyűlését], és a gonoszokkal [az istentelenekkel, azaz az Isten nélkül élő
hitetlenekkel] együtt nem ülök [és nem időzöm]*
*És Dávid
újra -és újra megvallja, hogy: „Gyűlölöm a hazug hiúságok (a hazug
bálványok) híveit, és csak az Úrban bízom
én” (Zsolt. 31,7).
„Az állhatatlanokat, (és a kétszínűséget) gyűlölöm,
de a te törvényedet szeretem. Igaznak tartom azért minden határozatodat,
(és mindenben helyeslem utasításaidat) és
a hamisságnak minden ösvényét gyűlölöm”
(Zsolt. 119,113.128).
Azokat: „Akik gonoszul szólnak felőled,
(csalárdul beszélnek rólad) és nevedet
hiába veszik fel, (és hazugul mondják ki)
a te ellenségeid. Ne gyűlöljem-é,
Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat (támadóidat) ne utáljam-e? Teljes gyűlölettel
(határtalanul) gyűlölöm őket, (hiszen
nekem is) ellenségeimmé lettek!” (Zsolt.
139,20-22).
És Péter apostolon
keresztül kerül kijelentésre, hogy ki az ellenség: „… a ti ellenségetek, az ördög …” (1 Pét. 5,8)
Zsolt. 26,6 Ártatlanságban, és [(niqqájón niqqájôn): tisztaságban] mosom kezemet, és oltárodat gyakorlom [és (sáḇaḇ): úgy járom körül oltárodat] Uram [(jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló]!
Zsolt. 26,7 Hogy hallatós [(tôḏáh): hangos hálaadó]
szóval [hangos hálaéneket zengve]
dicsérjelek téged, és [hangosan hirdessem
dicsőségedet] és elbeszéljem [felsoroljam]
minden csodatettedet*
*És Dávid újra -és újra dicséri az Urat: „Dicsérlek [dicsőítlek, magasztallak, hálát adok]
Uram [jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] teljes szívemmel, [és szívem mélyéből]. [Elbeszélem], és hirdetem minden csodatételedet [nagy, és csodálatos tetteidet]”
(Zsolt. 9,2).
Dicséri Istent
kegyelméért, szabadításáért: „Dicsérlek
téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert
nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad életemet a sírból” (Zsolt. 86,12-13)
És ezért: Éneklek az Úrnak egész életemben; zsoltárt zengek az én Istenemnek, amíg
vagyok!” (Zsolt. 104,33)
Dávid - a szeretett - magasztalja a szellemi lények előtt, és a
gyülekezetben: „Dávidé. Magasztallak
téged (Uram) teljes szívemből;
(Az angyalok színe előtt énekelek neked). Szent
templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért, igazságodért, és (hűséges
szeretetedért); mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet (a Te Igédet) (Zsolt. 138,1-2).
Dicséri a gyülekezetben
nagy tetteiért: „(Alleluja!) Szívem
mélyéből dicsőítem az Urat a szentek tanácsában és a gyülekezetben. Nagyok az
Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban” (Zsolt 111,1-2).
Ézsaiás minden népet arra buzdít, hogy
dicsőítsék az Urat: „Emeljék fel szavukat
a puszta és annak városai, a faluk, amelyekben Kédár lakik, ujjongjanak a
kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak. Adják az Úrnak a dicsőséget,
és dicséretét hirdessék a szigetekben”
(Ésa. 42,11-12).
Zsolt. 26,8 Uram, szeretem a te
házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét. [Héber: URam, (jəhóváh):
Jahve, Örökkévaló, szeretem házadat, és ('áhéḇ
'áhaḇ): gyönyörködöm (bajiṯ):
sátradban, ahol (máʿín máʿôn):
laksz, dicsőséged (káḇóḏ
káḇôḏ): fenséged (mišəkán): sátorának] (máqômáh máqóm máqôm): helyét]*
*Ezért így folytatja Dávid: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában
életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét (láthassam, milyen jóságos az ÚR) és
gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt (megóv) engem az ő hajlékába (az ő sátrában) a veszedelem napján; eltakar (elrejt) engem sátrának rejtekében, (sátra
mélyén) sziklára emel fel engem (magas
kősziklára helyez engem)” (Zsolt. 27,4-5).
„Mint a
szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozom én hozzád, oh Isten!
Szomjúhozom Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten
előtt?” (Zsolt. 42,2-3).
„Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, (sóvárog) sőt emésztődik (eleped)
lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és
testem ujjongnak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is
fészket magának, ahová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek
Ura, én Királyom és én Istenem! Boldogok, akik lakoznak a te házadban,
dicsérhetnek téged szüntelen! Szela”
(Zsolt. 84,2-5).
„Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott.
Ékesség és fenség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén (erő és ékesség van szentélyében). Adjatok
az Úrnak, népeknek nemzetségei: adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet
(Magasztaljátok az URat! Magasztaljátok az ÚR dicsőségét és hatalmát)!
(Zsolt. 96,5-7).
És az Úr válasza: „Szüntelen égőáldozat legyen ez nemzedékről nemzedékre a gyülekezet
sátorának ajtajánál (a kijelentés sátrának bejáratánál) az Úr előtt, ahol megjelenek (és
kijelentem magam) néktek, és beszélek
veled. Ott jelenek meg az Izráel fiainak, és megszenteltetik az én dicsőségem
által” (2 Móz. 29,42-43).
Salamon ezt tudta: „És mikor Salamon elvégezte a könyörgést, tűz szálla le az égből, és
megemészté az egészen égőáldozatot és a véres áldozatot, és az Úr dicsősége
betölté a házat (a templomot), Annyira,
hogy még a papok sem mehettek be az Úr házába; mert az Úr dicsősége betölté az
Úr házát. És az Izráel fiai mindnyájan látták, amikor alászálla a tűz és az Úr
dicsősége a házra, (a templomra) és
arccal leborulának a föld felé a padlózatra, (ezért arcukkal a földet
érintve letérdeltek a kőpadlóra) s imádák
és tisztelék (és magasztalják) az
Urat, hogy jó és az ő kegyelme mindörökké való (és örökké tart szeretete)!” (2
Krón. 7,1-3).
Zsolt. 26,9 Ne sorozd [ne rekeszd] a bűnösökkel együvé lelkemet, [engem] sem életemet a vérszopókkal [a vérontókkal] együvé. [Héber
szerint: Ne veszíts, ne ragadj el engem az istentelenekkel, az Isten
nélkül élőkkel, sem életemet a vérengző, a gyilkos emberekkel]*
*És ismét: „Ne
számlálj (ne sorolj) engem a
hitetlenek és gonosztevők közé, akik békességgel szólnak felebarátaikhoz, pedig
gonoszság (rossz szándék) van
szívükben” (Zsolt. 28,3).
Zsolt. 26,10 Akiknek kezében vétek van, és jobbjuk telve
vesztegetéssel. [Más fordítás: (jáḏ):
Erőszak, gonoszság tapad a kezükhöz, és (zammáh
zimmáh): elgondolásuk, tervük, szándékuk gonosz. Jobbjuk kész a megvesztegetésre
és az ö jobb kezük rakva ajándékokkal].
Zsolt. 26,11 Én pedig
ártatlanságban, és [(tóm): tökéletességben] (jálaḵ): jártam, ments meg [(páḏáh):
válts meg, szabadíts meg, őriz meg] és
könyörülj rajtam, és [(ḥánan): találjak kegyelmet Nálad]*
*És így folytatja
Dávid: „Ments ki engem (szabadíts
ki) a hálóból, amelyet titkon vetettek
nékem; hiszen te vagy az én erősségem”
(Zsolt. 31,5).
„Jöjj, légy közel hozzám és válts meg engem, ments meg ellenségeimtől!” (Zsolt. 69,19).
Zsolt. 26,12 Lábam megáll
igazsággal, és [(ʿámaḏ míšór míšôr): erősen áll az igazságban, egyenes úton járva]. Áldom [(brḵ): térdet hajtva dicsérem,
magasztalom] az Urat a
gyülekezetekben [(maqəhéláh maqəhél):
kihívottak közösségeiben]*
*És így
folytatja Dávid: „Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy
gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, (és nem zárom be számat) te (jól) tudod, óh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te
hűségedet és segítségedet; (beszélek hűségedről és szabadításodról) nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat
(szeretetedet és hűségedet) a nagy gyülekezetben” (Zsolt. 40,10-11).
És: „Magasztallak a nagy gyülekezetben, hatalmas
nép között dicsérlek” (Zsolt. 35,18).
Az Úr szava:
„Te ma azt kívánod
az Úrtól, hogy ő a te Istened legyen, mert te az ő útjain jársz, megtartod
rendelkezéseit, parancsolatait és döntéseit, és hallgatsz a szavára. Az ÚR
pedig azt kívánja ma tőled, hogy légy az ő tulajdon népe, ahogyan megmondotta
neked, megtartván minden parancsolatát. Akkor az általa teremtett összes nép
fölé emel, hogy dicséretes, hírneves és tisztelt légy. Istenednek, az Úrnak a
szent népe leszel, ahogyan megígérte” (5Móz. 26,17-19)
Imádság
Istenem!
Szeretnék lassítani, hogy
észrevegyek másokat, akik mellé odaállítottál bizonyos célokkal. Jézus Nevében
kérlek. Ámen
Boldogok…(Mt 5:3)
Tévedésünk az, amikor azt
hisszük, hogy valamilyen teljesítmény elérése tartósan boldoggá fog tenni. Hogy
miért nem így van, arra nézve hadd mondjam el a következőket:
Miért nem érzünk nagyobb
beteljesedést? Rengeteg ember teszi fel ezt a kérdést önmagának. Nem vagyunk
boldogok, nem vagyunk elégedettek – valójában nyomorultak vagyunk. Miért? A
szociológus John Brueggemann a „Gazdag, szabad és nyomorult” c. könyvében megosztott
egy történetet, ami nagyszerűen illusztrálja, hogy miért. A Mount Everest
megmászása az egyik olyan kihívás, amely inspirálja az embereket, hogy valami
nagy dolgot vigyenek végbe. Egy csomó ember megpróbálta, bár közel tíz
százalékuk belepusztult a kalandba. A csapatok sokan most is a hegyi ösvényen
vannak. Az emberek még mindig meg akarják mászni a csúcsot – noha ennek semmi
valódi társadalmi értéke nincs.
Néhány évvel korábban az
egyik hegymászó, David Sharp, komoly bajba került a hegyen. Nyilvánvaló
szüksége 40 hegymászónak jutott tudomására azon a napon, mégis magára hagyták.
Meghalt a Mount Everesten, mert nem volt egyetlen hegymászó sem, aki a
személyes célját félretette volna, hogy segítsen rajta. Pontosan ez az. Hajtjuk
magunkat, hogy többet szerezzünk, hogy többek legyünk, hogy többet tegyünk, így
aztán elveszítjük a látásunkat, hogy mi a valóban fontos.
Isten azonban nem erre
teremtett, nem így „huzalozott” minket. Az élet nem arról szól, hogy mit
alkotsz, mit tudsz, mit teszel. Az élet mindenek felett a szeretetről szól –
Isten szeretetéről és egymás szeretetéről. Szerinted?
Ezékiel próféciája:
Aki így prófétál a magukat kereszténynek
nevezőkről, akik csak vallásosak, de nem születek újjá: „És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s
a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal szól, kiki az ő atyjafiával, mondván:
Jertek, kérlek, és halljátok: miféle ige jön az Úrtól)? És eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott
jőni - mintha népgyűlésre jönnének
- s oda ülnek elődbe, mint az én népem,
és hallgatják beszédedet, de nem cselekszik, és nem aszerint élnek, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra,
pajzán dallá lesz az a szájukban, szívük és eszük pedig nyereség után jár” (Ezék. 33,30-31).
Pásztor Chris: Krisztus benned!
Krisztus benned él; a szíved - szellemed - részeiben
foglalta el a szállását; ennek a tudásnak arra kell téged ösztönöznie, hogy
minden percben és másodpercben ujjongva élj. Te az élet bajnoka vagy, semmi nem
nyomhat le téged, mivel Krisztus benned él!
2015. március 25.
Ige: Az apostol így ír a gyülekezetnek fogságából.
Bízom abban,
hogy: „… Isten ígéreteire irányuló
reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hogy nem vallok
szégyent. Hanem mint mindenkor, úgy most
is nagy bátorsággal, és teljes nyíltsággal, akadálytalanul fog magasztaltatni,
és megdicsőülni Krisztus az én testemben azaz (szómato): egész valómban, akár biológiai, fizikai életem, akár halálom
által* (Fil. 1,20)
*Mert: „A reménység pedig nem szégyenít, és nem csal meg. Nem engedi, hogy
megszégyenüljünk, mert az Istennek szerelme, természete kitöltetett, kiáradt a
mi szívünkbe, a mi bensőnkbe a Szent
Szellem által, aki adatott nékünk” (Róm. 5,5)
Mert máskor is: „… az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem
az ige hirdetését, és a pogányok valamennyien meghallják azt. Azután
megszabadultam az oroszlán torkából. Meg is szabadít engem az Úr minden
gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön örökké.
Ámen” (2Tim. 4,17-18).
Ugyanis: „mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk
meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (Róm. 14,8)
„aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghaltunk, vele együtt
éljünk” (1Thessz. 5.10)
És én megvallhatom, hogy: „Ama
nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:
Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nékem az Úr ama
napon, az igaz Bíró…” (2 Tim.
4,7-8).
A kijelentés:
Jézus nemcsak tanú, hanem az, akiről bizonyságot tesznek,
nemcsak a kijelentés hordozója, hanem maga a kijelentés
/Jubileum/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)