2015. január 6.

Charles Cowan: Hogyan törjük meg a szellemi erősségeket 1. rész

Sokan azt hiszik, hogy a szellemi erősség valami rossz szokás, vagy éppen nikotin-, kávé-, drog- illetve egyéb más függőség. Ám tudjuk, hogy a szellemi erősség több mint az említettek. Úgy is lehet valami erősség, hogy észre sem veszed, hogy ott van. Mi is a jelentése az erősségnek? Habitusból, hozzáállásból eredő viselkedés vagy gondolkodásmód, ami Isten gyermekét testivé teszi, és testi is marad általa. Bármi, ami az életedben testivé tesz, és az ok, ami miatt hosszú távon testi maradsz, az bizony erősség. S mivel nem készítünk naponta leltárt, ezért gyakran testiek maradunk hosszú időre.

Tehát habitusból eredő gondolatok és magatartásminták, amelyek Isten gyermekét a test világában tartják ahelyett, hogy Isten királyságában lenne. Gyakran kérdezik tőlem, mikor ilyen témát érintek: kiről beszélsz? Sokan azt hiszik, ha valaki gyülekezetbe jár, az már nem lehet testi. Pedig a gyülekezetben találkoztam a legtestibb emberekkel.

Megállapíthatjuk tehát, hogy csak a gyülekezetbe járás nem tesz minket szellemivé.

1Pét5,8 Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen.

Ez már egy utasítás, hogy óvatosak legyünk és józanok. Vajon miért? Azért, mert az ellenség, mint ordító oroszlán körbejár, keresvén kit tud elnyelni. Nagyon egyértelmű ez az Ige - ad egy utasítást, és meg is mondja, miért. Röviden úgy foglalhatnám össze: légy józan és óvatos, mert van egy ellenséged. S az Ige azt is megmondja, ki az ellenséged: az ördög. Bizony nagyon kell örülnünk, hogy megmondja, mert így tudhatjuk, hogy nem János, Zsolt, Mária (x vagy y) a mi ellenségünk.

Ez visszavezet minket ahhoz az Igéhez: „Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12)

A testi keresztények kiváló jellemzése az, amikor egymás ellen harcolnak. Az is kiderül az Igéből, hogy sátán keres olyan keresztényeket, akiket elnyelhet. S mivel nem tudja ki a testi, s ki nem, mindenki ellen megy. A támadása alapján derül ki, ki az, akit elnyelhet. S ha talál ilyet, elkezdi piszkos munkáját az életében. Az elnyelni szó a magyarban nagyon jó erre. Benyel, elnyel. A sátán célja, az elnyelés azt jelenti, hogy áttesz, átvisz valakit a testi életbe. Azt az ördög elnyelte. S amikor testivé válik valaki, akkor már kivonja magát Isten fennhatósága alól, és Ő már nem tudja használni. Fontos viszont tudnunk, mindez hosszú távon igaz, a rövid ideig tartó folyamatokra nem.

Az ellenség azt jelenti: ellenzi azt, ami vagy. Nem tetszik neki, aki vagy, és szeretné, ha más lennél, sőt, ellenzi azt a jogodat, hogy Isten gyermeke vagy, és azt, hogy legálisan mi a tiéd. Pál apostol az Efézus 6-ban azt mondja, hogy valójában ezek ellen harcolunk. A föld, a sötétség mind ellenünk van. És a sátán azért tesz erőfeszítéseket, hogy hosszú távon építsen ki erősségeket, azaz olyan habitusból fakadó viselkedés és gondolkodás mintákat, amik testi gondolkodásban és viselkedésben tartanak. Lehetőség szerint földi életük végéig szeretné fogságban tartani Isten gyermekeit.

Látom, hogy az emberek megtérnek, és itt vannak 20-30 évig, de nem növekednek szellemi életükben. Mi az oka annak, hogy hallják Isten Igéjét, gyülekezetbe járnak, olvassák a Bibliát, és mégsem tudnak növekedni? Ennek oka, hogy erősség, vagy erősségek vannak az életükben, amik megakadályozzák a növekedésüket. Sokan élnek és halnak meg ebben az állapotban. Természetesen a mennybe mennek, de nem vihetik magukkal, amit pedig vihettek volna.

Sőt, szélsőséges esetben még akár démonizált is lehet valaki. Hála Istennek, ebben az országban nem sok embert találsz Krisztus testében, akiket démonok tartanak uralmuk alatt. Inkább az a jellemző, hogy démoni nyomás alatt vannak. Ha valaki démoni uralom alatt van, nem tudja kontrollálni a döntéseit, cselekedeteit, őt a sátán tartja teljes kontroll alatt. Nem képes úgy funkcionálni az életében, ahogy Isten megteremtette.

A jellemző azonban inkább az Krisztus testében, hogy vannak, akik meg tudták őrizni a döntési képességüket, viszont nagy démoni nyomás alatt vannak. Olyan hatalmas sátáni támadások vannak az életükben, hogy nem képesek tisztán gondolkodni, gondolataikat kordában tartani. Ha pl. egy keresztény azt mondja: nem vagyok képes megbocsátani valakinek és szeretni őt, akkor ez azt mutatja, hogy az életében van valamilyen erősség.

A nyomások alatt azt értem: erős befolyás annak érdekében, hogy a személy ne tudjon szellemben növekedni. Minden ilyen dolog erősség. Sok ilyen ember van a gyülekezetben, aki nem képes meglátni, mi a szellemi növekedésének a gátja. Nem démonizált, gyülekezetbe jár, jó kapcsolatokat épít ki ott, és meg van nyugodva, hogy jó úton jár. Általában azt mondják: nagyon szeretem az Urat, és járok gyülekezetbe. Ezt mondják – de persze nem biztos, hogy ez így is van. Pál apostol gyakran fejezi be a leveleit így: növekedjetek az Úr kegyelmében és az Ő megismerésében.

Ha egy személy nem tesz erőfeszítéseket, hogy növekedjen, akkor nem tud növekedni. Azok az akadályok, melyek Isten gyermekét akadályozzák a növekedésben, lehetnek körülmények és emberek is. Gyakran Isten gyermeke olyan gondolatok foglya, melyek kapcsolatban vannak ezekkel az emberekkel. Azon jár az eszük, vajon mit csinálnak, vagy mit gondolnak azok az emberek? Pedig így fogságban tartanak. Személyek viselkedésmintát adhatnak Isten gyermekének, ezáltal tarthatják távol Isten országától. Egy példával illusztrálva: járhat valaki gyülekezetbe, de sohasem imádkozik, nincs imádkozó élete a gyülekezeten kívül. Olvassa az Igét, de nem gondolkozik rajta, és nem igazán hűséges. Jár gyülekezetbe és ez jó dolog, de mindezek erősségekké is válhatnak az életében. Testi életmódba taszítja így a sátán ezeket a hívőket, s így soha nem tudnak az Úrral való kapcsolatukban fejlődni. Ahogy az Ige mondja: nem test és vér ellen van tusakodásunk.

Célunk, hogy növekedjünk kegyelemben, és a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésében. Ha sátán téged a vitatkozások területén tud tartani, akkor testi keresztény maradsz, függetlenül attól, hogy esetleg a gyülekezet zenekarában játszol. Sőt, még az sem számít Isten országában, ha diakónus vagy, vagy régóta házicsoport vezető. S ha Isten ajándékait nem vagy képes testi mivoltod miatt használni, akkor sátán elérte a célját.

Az Ef.6,12 meghatározza hogy hol vannak, és kik az ellenségeid: a sötétség erői, szellemi gonosz erők a magas helyeken. Ha úgy gondolod, hogy te már annyira szellemi keresztény vagy, hogy ezek nem képesek már rád hatni, akkor figyeld meg magad, mikor csúcsforgalomba kerülsz. Vagy amikor este fáradtan haza mégy, és a párod olyat mond, ami nem tetszik neked. Ha valami miatt csalódott vagy, akkor meglátod, hogy ezek a körülöttünk levő gonosz erők bizony hathatnak a cselekedeteinkre. Arra törekednek, hogy testivé tegyenek.

Sok testi keresztény akarja Isten áldásait, közöttük sok prédikátor is, de nem törődnek azzal, milyen az életstílusuk. Ez bizony az ellenség munkája. Sőt a sátán azt is megpróbálja elérni, hogy valaki mást hibáztass helyette a gondjaid miatt. Mondjuk, az a bajod, hogy a prédikátor nem prédikál túl röviden, vagy túl hosszan, esetleg a gyülekezet zenekarában van valaki, akit ki nem állhatsz. Amikor még fiatal keresztény voltam, és prédikáltam, volt egy segítő, aki hozta a kosarat a gyűjtéshez. Több istentisztelet is volt, és én már korábban adtam, de ő lecövekelt előttem, és hiába mutattam, menjen tovább, nem ment. Már mindenki engem nézett. Végül majdnem egy erősség lett ez az ember az életemben. El nem tudjátok képzelni, milyen dühös lettem, a testem mit mondott, mit csináljak ezzel az emberrel...!

Az ellenségünk megpróbálja a jelenségre, a tünetre irányítani a tekintetünket, nem pedig a bajok forrására. Ugye tudjuk a forrást, a keresztények tudják, hogy sátán az ellenségük. Jellemző az, hogy a tünetet látjuk, ezzel viszont még nem tudjuk megoldani a problémánkat. Az emberek gyakran személyeket látnak problémának, de amikor rájuk haragszanak, a problémájuk még nem oldódik meg. Ez olyan, mint mikor fáj valamid, és beveszel rá egy Algopyrint, a tünet, a fájdalom ugyan megszűnik, de az ok nem. A keresztény ember életében ez azt jelenti, hogy soha nem nézi meg a problémája szellemi gyökerét. Addig nem tudod megoldani a problémáidat, míg nem fedezed fel, ki az oka, és meg nem kötözöd az életedben. Amíg meg nem tanulod, hogy győzheted le a szellemi erősségeket, ő fog győzni.

Mt 16,21 Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni.
Máté 16:22 És Péter előfogván őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled.
Máté 16:23 Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.

Ugye nem volt bölcs dolog Pétertől, hogy megrótta Jézust. Péter mondanivalójának a kellős közepén Jézus azt mondta: kerülj a hátam mögé sátán, mert nem törődsz Isten dolgaival, hanem csak emberiekkel. Látjuk, hogy Péter nem volt a sátán, sőt, démonok által leuralt ember sem. Péter szerette az Urat. Ráadásul Péter azt gondolta, most védelmezi Őt. Ugyanakkor látjuk, hogy egy démonikus szellem elnyomása alatt volt, ezáltal sátán megpróbált Jézusra hatni, aki ekkoriban, mint ember élt a földön. Ugyanazoknak a kísértéseknek kitéve, mint bárki más. Ne felejtsük el, Jézus tudta mi van előtte, mi vár rá. Tudta miért lett elhívva és elküldve a földre, hogy a teste mire lett előkészítve: hogy bárányáldozatként fog szolgálni, hogy teste fogja a mi bűneinket elhordozni, hogy a mi büntetésünk rajta lesz. Jézus tudta, hogy ez nem Péter volt, hanem sátáni befolyás alatt beszélt. Péternek nem volt semmi elképzelése arról, honnan jön ez a gondolat, azt hitte, hogy Jézust szereti és gondoskodik róla. Jézus tudta a forrását az ellenségnek, tudta, hogy ki is az - ha nem így lett volna, akkor nem tudott volna a keresztre menni, elbujdosott volna. Ő pontosan tudta, hogy nem emberekkel kell harcolnia, pontosan tudta, honnan jönnek ezek a támadások. Amíg az emberek nem ismerik fel, honnan ered, miben gyökerezik az erősség, addig nem lehetnek szabadok tőle.



Mai Ige


„Miután engedelmeskedsz Jézusnak és Úrrá teszed Őt, olyan nagy áldás vár rád, ami még azokat is el fogja érni, akik körülötted vannak!"

www.maiige.hu


A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

Áldjad Őt, mert az Úr
mindent ily szépen intézett!
Sasszárnyon hordozott,
vezérelt, bajodban védett.


Itt vagyok most, jó Uram... - by Rita & Simon

2015. január 5.

Zsoltár 22. prófécia a Messiás szenvedéséről, diadaláról, és dicsőségéről.

Zsolt. 22,1 Az éneklőmesternek [karvezetőnek] az ajjelet-hassakar szerint; Dávid [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember] zsoltára [hangszerrel kísért éneke]. »Más fordítás: A karmesternek: „A hajnali szarvasünő” kezdetű ének dallamára. Végig, a reggeli segélyért, Dávid zsoltára«.

Zsolt. 22,2 Én [('él): hős, erős, hatalmas] Istenem, én [('él): hős, erős, hatalmas] Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava. [Más fordítás: Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok; tekints rám, miért hagytál el engem? Szabadulásomat eltávolítják vétkeim kiáltásai]. »Héber szerint: Én ('él: hős, erős, hatalmas) Istenem, én ('él: hős, erős, hatalmas) Istenem, miért (ʿázaḇ): hagytál magamra, miért (ráḥóq ráḥôq): van távol (jəšúʿáh): segítséged szabadításomtól, megmentésemtől (šə'áḡáh): ordításom, üvöltésem (dáḇár): szavától«?

Zsolt. 22,3 Én Istenem, [(qárá'): segítségért] kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg, és nem [(ʿánáh): válaszolsz]; éjjel is és nincs nyugodalmam [(dúmijjáh): nem tudok elcsendesedni, és nyugtot nem találok].

Zsolt. 22,4 Pedig te szent vagy, aki Izráel dicséretei között lakozol. [Más fordítás: Mégis te vagy a Szent, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei].

Zsolt. 22,5 Benned bíztak [benned reménykedtek] atyáink [őseink]; bíztak [reméltek] és te megszabadítottad [megmentetted] őket.

Zsolt. 22,6 Hozzád kiáltottak [segítségért] és megmenekültek és [megszabadultak]; benned bíztak és [reménykedtek] és nem szégyenültek meg, [és nem csalatkoztak].

Zsolt. 22,7 De én [csak] féreg vagyok s nem férfiú [nem ('áḏám):
ember]; embereknek csúfja [(ḥerəpáh): szégyene, gyalázata] és a nép útálata [(bázáh): megvetettje].

Zsolt. 22,8 Akik engem látnak [(rá'áh): néznek, szemlélnek, nézegetnek], mind csúfolkodnak [(láʿaḡ): csúfolnak, gúnyolnak, kinevetnek, gúnyolódnak] rajtam [gúnyt űznek belőlem], félrehúzzák [lebiggyesztik] ajkaikat és hajtogatják [csóválják] fejüket.

Zsolt. 22,9 Az Úrra bízta magát, [Az Úrban bízott] mentse meg őt; szabadítsa meg őt, [segítsen rajta] hiszen gyönyörködött benne [kedvelte őt; »Más fordítás: Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti]«!

Zsolt. 22,10 Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem [és biztonságba helyeztél] anyámnak emlőin. [Más fordítás: Te hoztál elő az anyaméhből, jó voltodból gond nélkül pihenhettem, anyám ölén; te vagy reménységem anyám emlője óta].

Zsolt. 22,11 Születésem óta a te gondod voltam; [A tiéd vagyok kezdettől fogva]; anyám méhétől fogva te voltál [az én Erős, hatalmas] Istenem [Más fordítás: Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem].

Zsolt. 22,12 Ne légy messze [(ráḥaq): ne légy távol; ne távozzál messze] tőlem, [ne maradj távol szükségemben] mert közel a nyomorúság [(qáróḇ qárôḇ): a baj, a szorongatás], és nincs, aki segítsen. [Légy közel, mert sehol sincs segítség].

Zsolt. 22,13 Tulkok sokasága kerített be engem, [(par par):
Hatalmas, fiatal bikák vesznek körül] körülfogtak engem Básán [jelentése: porhanyós föld] bikái [Básán ('abbír): hatalmasai vettek körül engem].

Zsolt. 22,14 Feltátották rám [(pácáh): fölnyitották ellenem gúnyolva, rágalmazva] szájukat, mint a ragadozó [marcangoló] és [mint zsákmányra éhes] ordító [(šá'aḡ): üvöltő] oroszlán.

Zsolt. 22,15 Mint a víz, úgy kiöntettem [szétfolytam] csontjaim mind [kificamodtak,] széthullottak [(páraḏ): mind szétváltak egymástól]; szívem [a bensőm] olyan lett, mint a viasz, megolvadt [(másas): elgyengült a félelemtől] belső részeim között [a bensőmben].

Zsolt. 22,16 Erőm [torkom, ajkam] kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet [lesújtottál a halál porába].

Zsolt. 22,17 Mert ebek [kutyák] vettek körül engem, [Kutyák falkája ólálkodik körülöttem], a gonoszok serege körülfogott, [gonoszok bandája, gonosztevők zsinatja kerített be]; átlyukasztották [(káráh): átfúrták] kezeimet és lábaimat [(reḡel): lábfejemet]. »Más fordítás: Körülvett engem nagy sereg kutya, a gonoszok (ʿéḏáh): zsinatja körülfogott engem. Oroszlán módjára vetették rá magukat kezemre és lábamra, és átlyuggatták kezemet és lábamat«.

Zsolt. 22,18 Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám.

Zsolt. 22,19 Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.

Zsolt. 22,20 De te, Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló], ne légy messze tőlem [Ne maradj távol, Uram, és ne távoztasd el tőlem segítségedet]; én ('ĕjálúṯ): erősségem, [te vagy segítségem] siess segítségemre [mentésemre; (ʿezəráṯ ʿezəráh): támogass, és figyelj az én oltalmamra].

Zsolt. 22,21 Szabadítsd [mentsd] meg [oh Isten] életemet a kardtól, [a kardnak élétől] s [ragadd ki] az én életemet a kutyák körmeiből [Más fordítás: Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából].

Zsolt. 22,22 [(ʿánáh): Válaszolj és] ments meg [szabadíts ki] engem az oroszlán torkából [szájából], és a bivalyok szarvai közül [engem, nyomorultat] hallgass meg. [Más fordítás: Engem, szegény, megalázott nyomorultat védj meg a tulkok, és vadbivalyok szarvától, (qeren): erejétől, hatalmától].

Zsolt. 22,23 Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak [testvéreimnek], és dicsérjelek téged a gyülekezetben [Más fordítás: (sáp̄ar): Hadd beszéljek testvéreimnek (šém): nevedről, és (hálal): dicsérjelek téged (táveḵ): közöttük].

Zsolt. 22,24 Ti, akik félitek [(járé'): tisztelitek] az Urat [(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót, (hálal): énekkel] dicsérjétek [áldjátok] őt! Jákób [Jelentése: a másik helyébe lépő] minden ivadékai [(zera):  minden magva] dicsőítsétek őt, és féljétek őt [rettegjetek tőle] Izráel [(jiśərá'él): Isten harcosának] minden magzata [minden (zeraʿ): magva]!

Zsolt. 22,25 Mert nem veti meg, és nem [(šáqac)] utálja meg [és nem (bázáh): nézi le] a szegény [(ʿání): nyomorult, elnyomott] nyomorúságát [(ʿĕnúṯ): szenvedését, elnyomott állapotát]. És nem rejti el az ő orcáját [(páním): jelenlétét] előle, [nem fordítja el tőle tekintetét] és mikor [(šávaʿ): segítségért] kiált hozzá, [segélykiáltását] meghallgatja [(šámaʿ): figyel rá].

Zsolt. 22,26 Felőled lesz [Rólad szól] dicséretem a nagy gyülekezetben [a nagy közösségben]. És teljesítem fogadalmaimat az istenfélők [(járé'): Istent tisztelők] előtt.

Zsolt. 22,27 Esznek a nyomorultak [(ʿánájv ʿánáv): elnyomottak, szerencsétlenek, alázatosak, a szegények] és megelégednek [és jóllaknak], dicsérik az Urat, [(jəhóváh): Jahvét, az Örökkévalót] akik őt keresik. Éljen szívetek [(ḥájah): virágzó, elégedett életet] örökké [elevenedjen meg, és legyen vidám mindenkor]!

Zsolt. 22,28 Megemlékeznek és megtérnek [(šúḇ): visszafordulnak, visszatérnek megbánást tanúsítva] az Úrhoz [(jəhóváh): Jahvéhez, az Örökkévalóhoz] a föld minden határai, [('ep̄es): a föld végéig]. És leborulva [(šáḥáh): imádnak, és hódolnak] előtted [a Te színed előtt] a pogányok [(gój gôj): népek, nemzetek] minden [valamennyi] nemzetsége [mišəpáḥáh: mindenféle népe].

Zsolt. 22,29 Mert az Úré [(jəhóváh): Jahvéé, az Örökkévalóé] a királyi hatalom [a királyság], uralkodik a pogányokon [a nemzetek felett] is.

Zsolt. 22,30 Esznek és leborulnak [imádják őt] a föld gazdagjai mind; Őelőtte hajtanak térdet, akik a porba hullnak, és aki életben nem tarthatja magát. [Más fordítás: Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, előtte hajolnak meg mind, és térdet hajtanak előtte, s csak őt imádja minden halandó, akik a földben alszanak, akik nem tudják életüket megtartani].

Zsolt. 22,31 Őt szolgálják a fiak, az Úrról ('ăḏónájról): beszélnek az utódoknak [az eljövendő nemzedéknek].

Zsolt. 22,32 Eljönnek s hirdetik az ő igazságát az ő utánuk való népnek, hogy ezt cselekedte. [Más fordítás: Az Úrról fog neveztetni a következő nemzedék; és az egek hirdetni fogják az ő igazságát a népnek, mely születik, melyet az Úr teremtett]!





Szeretlek Jézus

Spurgeon: Az erényről

Semmi sem hat annyira buzditólag az erényre, mint az isteni igazságban való hit.


Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

 Földi életének utolsó óráit Jézus azzal töltötte, hogy a tanítványait emlékeztette feladatukra, miszerint róla kell tanúskodniuk. Nem egyetlen evangélizációs kampányról beszélt nekik, hanem egy olyan feladatról, amelynek időtartama az első pünkösd napjától Jézus visszajöveteléig tart. Az evangélium hirdetése mindig aktuális: „MOST van az üdvösség napja” (2Kor 6,2). Ez a „most” számunkra éppen annyira szól, mint az első tanítványoknak és apostoloknak. Az evangélium végül minden földdarabra eljut, és megvilágosítja a népeket. A 19. századi hívők hittek ebben, és félelmet nem ismerő bátorsággal vetették magukat a „lehetetlen küldetésbe”, és mentek el az egész világba hirdetni az evangéliumot. Voltak, akiknek a poggyászuk között ott volt saját koporsójuk is, mert tudták, hogy az evangélium hirdetőiként az életüket állandó veszély fenyegeti majd a pogány világban. Ma a világevangélizáció stafétája a mi kezünkben van. Mi is szilárdan hisszük, hogy megnyerhetjük a világunkat Jézus Krisztus számára. Előre hát! - ez Isten programja. És a miénk? REINHARD BONNKE


Idezetek.ma


Keresztény szemmel


Amikor köddé válnak derűs álmaim

2015. január 4.

Ige: Hálaadás a testvérekért.

Hálát adok az Istennek értetek:
 „Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és azt az Isten szerinti szeretetet,* amellyel minden szentekhez vagytok** (Kol. 1,4)

*Isten szerinti szeretetet (agapé): isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt. Ez a szeretet nem tekint arra, hogy a másik ember megérdemli-e ezt a szeretetet. Aki így szeret, az megbecsüli a másikat, örömét leli benne, vágyik jelenlétére; igyekszik örömet szerezni neki, javát és jólétét elősegíteni.

**Az apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem, hogy miért és hogyan kell imádkozni: Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden szellemi bölcsesség és megértés révén” (Kol. 1,9)

„Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló Isten szerinti szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Szellemét, hogy megismerjétek Őt” (Eféz. 1,15-17)

Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, emlegetvén téged az én imádságaimban, Mert hallom a te Isten szerinti szeretetedet és ama te hitedet, mely van benned az Úr Jézushoz, és minden szentek irányában, és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusban van bennünk” (Filem. 1,4-6).





Ó Uram Te vagy az ÉLET

Az Úr szava:

Ne kérkedjék úgy, aki fegyverbe öltözik, mint aki már leveti a fegyvert” (1Kir 20:11 )


Hogyan imádkozzunk?

 „Az imádságban állhatatosak kitartóak és éberek legyetek, vigyázván, és őrködve virrasszatok abban hálaadással” (Kol. 4,2).


Morzsák az élet kenyeréből Összegyűjtötte: Vida Sándor

Olyan emberekre van szükség, akik a keresztet szeretik. De hol lehet ma ilyeneket találni, ugyan hol? 


Carl Eichhorn: Jézus gondolkodásmódja

Bennünk pedig Krisztus értelme van. 
(1 Kor 2, 16)

A hívő emberben a Szent Szellem által Krisztus gondolkodása, értelme van. Ez azt jelenti, hogy úgy gondolkodunk, mint Ő. Tagjaiban az Úr maga gondolkodik, bennük érez és bennük öltenek testet a vágyai. „

De ki értette meg az Úr értelmét?" Természete által senki. A Szent Szellem  vezet be minket az Úr gondolataiba, mert azok egészen mások, ellenkeznek a szív természetes gondolkodásával (Ézs 55, 8).

Krisztus gondolkodását különösen a boldogmondásokból ismerjük meg. Jézus a szegényeket mondja boldogoknak, a világ pedig a gazdagokat. A Megváltó a szenvedőket, a világ a nevetőket és dúskálókat részesíti előnyben. Jézus dicséri a szelídeket, akik mindent türelmesen elhordoznak, a világ ítélete szerint azok az irigylésreméltók, akik tolakodnak és durva erőszakkal célhoz érnek. A Megváltó jaj-t mond azok felé, akik beteltek, akik a pénzre és hatalomra építenek. Mindent a feje tetejére állít a világ: neki az a nagy, ami Isten országában semmit sem ér. Isten országában az a legnagyobb, aki mindenkinek szolgája. Ott egészen más törvények és alapelvek érvényesülnek.

A lelki megítélés alapvetően más, mint a világi. A Jézustól távol élő emberek gondolatai ferdék, tévelygők. Nem számolnak az élő Istennel, csak a természetes tényezőkkel. Nem ismerik az ember alapvető romlottságát, ezért nem számolnak vele. Megmaradnak a külsőségnél, nem néznek a mélyre, ferde a megítélésük.

„Az embert csak a rossz körülmények és állapotok teszik rosszá. Teremtsetek jobb körülményeket, akkor jobb embereket kaptok" - ez a téves kijelentés széltében-hosszában ismert. Az emberek okosnak tartják ezt a gondolkodást, Isten előtt azonban üres és hiábavaló. Isten gondolatai a világ bölcsei szemében merő bolondság.

Csak az újjászületés által fordul meg gondolkodásunk, értékelődnek át fogalmaink. A meg nem világosodott ember akadálynak látja azt, amit a lelki ember olyannak tart, ami előbbre visz. Akiben Krisztus értelme, gondolkodásmódja él, az talál rá az igazira, az Isten Igéjében találja meg az isteni mértéket. Ezért csak az ilyen ember mutathat kivezető utat minden nyomorúságból: Istenhez és az Ő Fiához, az Úr Jézus Krisztushoz való megtérést, akiben egyedül van szabadulás.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn/

Ferencz István Dícséretek: Reménység lángja

Spurgeon: Az Evangélium.

Evangélium Tűz, amely önmagát táplálja, és élet, amely beférkőzik a halál bordái közé, sőt még a pusztulás torkába is.


Pastor Chris: Gondolj Az Elveszettekre

Készítette: Zoltan Berki

Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában, Kik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennök. (Efézus 4:17-18)

A fenti nyitóvers felfedi nekünk a hitetlen veszélyes sorsát. Szellemi sötétségben van és elidegenedett, azaz el van vágva Isten életétől. Az Efézus 2:3 inkább úgy hivatkozik rájuk, mint a harag gyermekeire. Ez azt jelenti, hogy ezek a gyermekek Isten haragjára vannak rendelve. Bárki számára szörnyű ez az állapot! Az Efézus 2:12 úgy utal rájuk, mint “reménytelenek és Isten nélkül valók ebben a világban.”

Évekkel ezelőtt, amikor még diák voltam az egyetemen, olvastam ezt a részt a Szentírásból és ez elgondolkoztatott. Azok az egyetemista diákok jártak a fejemben, akik Isten nélkül élnek, és azt gondoltam, “Drága Uram, hogy élhet valaki ilyen sötétségben? Hogy tudnak este lefeküdni és másnap Isten nélkül élni?"

Hajtott az együttérzés, a könyörület és elkezdtem közbenjárni értük: "Ó, Istenem, ne hagyd, hogy meghaljanak és pokolra jussanak anélkül, hogy Krisztust befogadnák! Segíts, hogy elérjem őket, és beszéljek nekik Jézusról,” így imádkoztam. Kényszerítve éreztem magam, hogy beszéljek nekik Jézusról, mert semmi sem lehet kárhozottabb annál, mint Jézus nélkül, reménytelenül élni ezen a világon!

Ezért kellene gondolnod a barátaidra, a rokonaidra, a munkatársaidra, a szomszédaidra és a társaidra, akik nem születtek újjá. Ők reménytelenül vannak ebben a világban, Krisztus nélkül. Nem engedheted meg nekik, hogy Isten nélkül éljenek, egyre messzebbre és messzebbre sodródva a sötétség szakadékába. A helyzeteik reménytelensége kényszerítsen arra, hogy közbenjárj értük. Imádkozz, hogy jussanak át a sötétség uralmából és a Sátán hatalmából az Isten fiainak dicsőséges szabadságába. Lehet, hogy csak neked van lehetőséged arra, hogy az Evangéliummal megérintsd az életünket. Ezért prédikálj nekik és tanítsd őket az Igére. Mondd el nekik, hogy Isten annyira szerette őket, hogy elküldte Jézust, hogy meghaljon értük (János 3:16).

Járulj hozzá a léleknyeréshez az időddel, az energiáddal és a forrásaiddal. Ismerjenek téged az Úr, az Ő Evangéliuma és az emberi lelkek iránti szenvedélyedről.

Ima

Drága Atyám, köszönöm, hogy felvilágosítottál az áldott Igéden át minden lélek értékéről. Imádkozom mindenkiért, aki még nem üdvözült, a barátaimért, a rokonaimért, a kollegáimért és a társaimért, hogy átjussanak a sötétségből a világosságba, a Sátán hatalmából Istenhez forduljanak, és váljanak a Te igazságod részeseivé, a Jézus hatalmas Nevében. Ámen.


TOVÁBBI TANULMÁNYOK: : 2 Péter 3:9; Márk 16:15





Életünkről képekben.


Szeretet-Közösség


Jöjj, együtt induljunk el a vízen

2015. január 2.

Ige: Példa a Krisztusért elszenvedett fogság elviselésére.

És többen az Úrban való atyafiak, testvérek közül bízván az én fogságomban, az én bilincseimből és fogságom körülményeiből bizalmat merítve fölbuzdult, és nagyobb bátorsággal, félelem nélkül merik szólani az igét, és terjesztik az Isten szavát, a (logoszt): az Igét* (Fil. 1,14)

*Már az Úr Jézus kijelentette, hogy: „Boldogok, akik háborúságot szenvednek, akiket üldöznek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa” (Mát. 5,10)

Péter apostol is így bátorítja Krisztus népét: „De ha szenvedtek / szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek, és a fenyegetésüktől pedig ne ijedjetek meg, se meg ne rettenjetek(1 Pét. 3,14)

Pál apostol megvallása: „Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm /azaz hústestem elszenvedi mindazt / ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, ami még hátravan a Krisztus gyötrelmeiből az én hústestemben az Ő testéért azaz (szómájáért): személyéért, ami az egyház” (Kol. 1,24)

 „Amelyért, mint egy gonosztevő, szenvedek mind a fogságig és még bilincseket is viselek; de az Istennek beszéde (logosza): Igéje, nincs bilincsbe verve. Ezért tehát mindent elviselek, és elszenvedek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel egyben” (2 Tim. 2,9-10).



IMA ÉS MEGVALLÁS

Magasztallak Istenem, amiért szerethetlek, hiszen Te előbb szerettél engem (1Ján.4,19.) és kijelentetted, hogy őrzöl engem, mint szemed fényét (5Móz.32,10.), és aki engem bánt az a Te szemed fényét bántja.(Zakar.2,8.)


Bob Gass: Veszekedés és imádság

„…hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.” (1Péter 3:7)

Az imameghallgatáshoz a megfelelő környezet az, ahol nincs „…harag és viszály” (1Tim 2:8 NIV).

//Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül. //

Isten akkor adja áldását, ha egységben vagyunk. Ezért van az, hogy a sátán mindent megtesz azért, hogy a házastársakat felpiszkálja egymás ellen, és haragban tartsa őket. Így aztán nem tudnak együtt imádkozni, és még kevésbé számíthatnak arra, hogy Isten örömét leli imádságaikban.

Péter így szembesít ezzel: „És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet, mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba” (1Péter 3:7).

// A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint a kik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.//

Ha egy házaspár imái akadályba ütköznek, az ördög megszerezte a kulcsot az otthonukhoz, és akkor jön-megy, amikor akar.

Jakab egy másik szemszögből mutatja meg, micsoda ostobaság veszekedni és imádkozni próbálni egy időben. Nem csupán veszekszünk a dolgok miatt, hanem hiába is veszekszünk, mert a veszekedés után sem kapjuk meg, amit szeretnénk. Miért? Sok esetben azért, mert inkább imádkoznunk kellett volna érte a veszekedés helyett. Máskor azért nem kapjuk meg, mert Isten nem akarja megadni nekünk, mert csak visszaélnénk vele, önző érdekeink szerint használnánk.

Jakab azt írja: „Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg, öltök és irigykedtek, de nem tudtok célt érni, harcoltok és viszálykodtok. Mégsem kapjátok meg azért, mert nem kéritek. Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.” (Jakab 4:1-3)

//1. Honnét vannak háborúk és harczok közöttetek? Nem onnan-é a ti gerjedelmeitekből, a melyek a ti tagjaitokban vitézkednek?
  2. Kívántok valamit, és nincs néktek: gyilkoltok és irigykedtek, és nem nyerhetitek meg; harcoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek.
  3. Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt. //

Nem lehet egyszerre veszekedni és imádkozni – tehát döntsd el, melyiket választod!




Alister McGrath: Isten köztünk .

A kereszténység egyik legalapvetőbb tanítása ez: Isten úgy döntött, hogy közénk jön. Ahelyett, hogy arra várna, hogy mi találjuk meg őt, Ő jön el hozzánk.


Elaine Tavolacci: Hol van az Illés Istene?

Időszerű Üzenet

Egyik este a 2 Királyok 2-ben olvastam azt a történetet, ami Illésről és az utódjáról, Elizeusról szól. Az Úr pedig egy fantasztikus kijelentést adott az előttünk álló napokra nézve.

A 1 Királyok 19:19-ben Illés odament Elizeushoz, és rávetette a palástját, és ezzel elkezdődött Elizeus földi szolgálata, Illés szolgájaként. Minden egyes nap szorosan követte Illést, és egy pillanatra sem hagyta el.

Egy idő múltán, miután már sok csoda történt, és az Úr arra készült, hogy elvigye Illést, ezt a kérdést tette fel Elizeusnak: mit cselekedjek veled, mielőtt elvisznek engem? Elizeus ezt felelte: a benned levő szellem (kenet) kettős mértékét akarom. Nem sokkal később megjelent egy tüzes szekér, Illés felment a forgószélben, a palástja leesett Elizeusra, és megkapta Illés kenetének a kettős mértékét. Ekkor Elizeus megütötte a vizet, és azt kérdezte: "Hol van az Úr, az Illés Istene?" Az Úr azzal felelt erre, hogy kétfelé vált a víz, és Elizeus átment. Ez volt a második alkalom, amikor Illés palástja Elizeusra került, és ez alkalommal abból a célból történt, hogy elkezdődjön Elizeus szellemi szolgálata.

Sokan kérdezik ma, hogy hol van az Illés Istene? Egy olyan idő közeledik, amikor újra a tanúi leszünk, ahogy Illés Istene megmutatkozik.

Az Úr azt mondja, az Én szolgáim ismét Illés erejével fognak Előttem járni. Az atyák szívét a fiakhoz fogják fordítani, és az engedetleneket az igazak bölcsességére. Fel fogják készíteni az emberek szívét a következő napokra. Prófétai hangokat emelek fel, akik az Én dicsőségemet hirdetik ennek a nemzedéknek. Ezek lesznek azok, akik tisztán kürtölik a hangomat. Olyan férfiak és nők lesznek ők, akik olyan kenetben járnak, mint a régi időkben. Jelek, csodák, és természetfeletti megnyilvánulások fognak történni a kezeik által, mert a kenetem megnyugszik rajtuk, és bennük marad. Bátor hősök lesznek, akik az Én prófétáim nyomdokait követik, akik előttük jártak, és teljes szívvel követik az Én igémet. Akik az eke szarvára vetették a kezüket, és nem néztek vissza, alkalmasak a Királyságra, és örökölni fogják az ígéreteket. Akik követtek Engem, és soha nem vonultak vissza a nehézségek és az üldözések idején, megkapják a jutalmukat. Ők bátran és határozottan kiállnak amellett, ami jogosan az övék. Olyan harcosok, akik tudják, hogyan kell visszaszerezni a földjüket. Kiállnak az igazságtalansággal, a bűnnel, és jogtalansággal szemben, és állhatatosak lesznek a meggyőződésükben.

Ők azok, akik tudják, hogyan kell tüzet lehívni a mennyből, hogy lerombolják az ellenség munkáját, és meghiúsítsák a sötétség királyságának a stratégiáit. Tudják, hogyan kell hatástalanítani a gonosz tömegpusztító fegyvereit, és lerombolni a gonosz táborából származó terveket. Isteni bölcsességben járnak, páratlan kijelentéseket adnak át, és éleslátással rendelkeznek a szellemi felismerés terén. Az igém kardja lesz a szájukban, szilárdak és megingathatatlanok lesznek a hitükben, mert az erősségük Bennem van. Ők azok, akik szorosan követnek Engem, és nem térnek le a keskeny ösvényről. Sokan vannak, akikre rátettem a palástomat, akik örömmel követtek és szolgáltak Engem. A kettős kenetem palástját fogom az életükre helyezni, ahogy Elizeus is megkapta Illés kenetének a kettős mértékét. Természetfeletti módon fogok gondoskodni róluk, és elindulnak, amint kiszárad a folyó. Ők egy új nevelésből származó nemzedék, akik értik, hogyan kell a vezetésem és útmutatásom szerint haladni. Természetfeletti megtapasztalások és jelek fogják követni azokat, akik hisznek, és sokakat fogok hatalmas módon használni az előttetek álló napokban, mondja az Úr.

2 Királyok 2:9-14
És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a benned való szellemnek kettős mértéke rajtam. És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátsz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, amit kérsz: ha pedig meg nem látsz, nem lesz meg. És lőn, amikor mentek és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe. Elizeus pedig ezt látván, kiált: Édes atyám, édes atyám! Izrael szekerei és lovagjai! És nem látá őt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat, És felemelé az Illés palástját, amely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján. És vevé az Illés palástját, amely róla leesett, és azzal megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor ő is megütötte a vizet, kétfelé vált az; és általment Elizeus.

János 14:12
Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.


http://gyurinaploja.blogspot.com

Vida Sándor: Mézcseppek.

A hívő ember életértelme a szeretet.


Kenneth Hagin: AZ Ő DICSŐSÉGE

És az Ige hústestté lett. És felállította az Ő sátorát közöttünk. És mi néztük az Ő dicsőségét — dicsőséget… mely telve volt kegyelemmel és igazsággal.
- János 1,14. (Rotherham)

Én szeretem a János 1,14-et Rotherham fordításában, mert olyan szép. Hajlamosak vagyunk ugyanis Krisztusnak a földre, emberként való eljövetelének csupán arra az oldalára gondolni, hogy Ő önzetlenül elhagyta a dicsőséget, illetve arra a szenvedésre tekinteni, amit a földön elszenvedett.

Én azonban azt hiszem, hogy ez öröm volt Krisztusnak, aki annyira szerette az embert, és annyira vágyott az ember közösségére, hogy „felállította az Ő sátorát közöttünk, hogy Ő adjon az elidegenedett embernek — aki máig nem ismerte meg a Teremtőjét — valóságos képet a mennyei Atyjáról.”

Nagy örömhír volt az, amit az angyal hirdetett a pásztoroknak — és minden embernek, mindenütt. Az ember, aki elkülönült Istentől négyezer éve, most megláthatta Isten dicsőségét, most megláthatta Istent, most megismerhette Istent, amilyen valójában, és újra egyesülhetett Vele.

És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely minden népnek öröme lészen: Mert ma született néktek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
- Lukács 2,10. 11.

Megvallás: A mennyei seregek sokaságához hasonlóan, én is dicsérem Istent. Dicsőség Istennek, hogy hirdetett nagy örömöt. Dicsőség Istennek, hogy elküldte az Üdvözítőt. Dicsőség legyen Istennek Krisztusért, az Úrért! Dicsőség legyen Istennek, amiért megengedte, hogy nézzük az Ő dicsőségét!

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/




Lydia magazin


Irma Nyári


Boros Lajos- Sokfajta bilincs volt rajtam