2014. december 29.

Formálj át uram!

Spurgeon: A lelkiismeret.

A lelkiismeret legyen az ember fegyverhordozója, amelynek pajzsával elhárítja a kísértés nyilait.


Imádság:

Kegyelmes Istenünk!
Együtt köszönjük meg neked,
Hogy te ma is megszólító Úr vagy.

Köszönjük neked, hogy a te szavad
Most a mi közös ajándékunk lehet,
Amit tőled várhatunk, amit tőled kapunk.

Tudjuk, hogy te mindegyikünkhöz szólsz,
Mert egyen-egyenként, személyes életünkkel is,
És együtt, egy családként is
A tieid, tehozzád tartozó ember-gyermekeid vagyunk.

Add, hogy szavaid megszólító üzenete
Így erősítse egyéni hitünket
És a veled megtalált élő közösségünket.

Ámen

(Hajdú Zoltán Levente)


Viktor János: Üdvösség és kárhozat.

Üdvösség és kárhozat úgy mutatnak egymásra, mint fény és árnyék.
Az üdvösség azért üdvösség, mert szabadulás a kárhozat veszedelméből,

a kárhozat azért kárhozat, mert az üdvösség nagy ajándékát örökre eljátssza. 


Krisztus földre jövetelének célja

 Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. (1Tim 1:15)

Jézus a bűnösökért jött erre a földre. Otthagyta a mennyei dicsőséget, hogy minden bűnös üdvözülhessen, aki elfogadja a Benne kínált isteni kegyelmet.

Bűnös én? Á, dehogy! Nagyon sokakban fel sem merül ilyesmi. Van egy-két hibám, de nem vagyok rosszabb másoknál. Én igazán jó ember vagyok. Sokan ilyeneket gondolnak, vagy nem ritkán még ki is mondanak magukról. Ezzel szemben Pál apostol mit tart önmagáról? A bűnösök közt első vagyok én. Mit jelent ez? Azt, hogy kegyelemre szorulok, azt, hogy Krisztus nélkül elveszett az életem.

Te is így látod? Nincs mit szépíteni saját helyzetünkön: Jézus Krisztus nélkül elveszett emberek vagyunk, akármilyen jó embernek is tartjuk magunkat. De Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa a nélküle vesztébe rohanó embert. Téged és engem üdvözíteni jött. Ehhez szükségünk van bűnösségünk elismerésére, kegyelemre szorultságunk felismerésére, bűnvallásra és a kegyelem elfogadására.

Ez könnyű vagy nehéz feladat? Tisztázd magadban, mert üdvösséged függ tőle… 



Hit Gyülekezete - Hatalmas Isten a szabadító

Spurgeon: Az Egyházról

Az egyház Istennek adás-vétel útján szerzett szántó­földje.


A boldog ember

„Boldog ember az, aki nem jár a hitetlenek tanácsán, a bűnösök útjára nem áll
 és a csúfolódók székébe nem ül. Hanem az Úr tanításában van gyönyörűsége;
és az ő tanításán elmélkedik nappal és éjjel.”

(Zsoltár 1:1-2)

 Sokan, sokféleképpen keresik a boldogságot. Általában a pillanatnyi, gyorsan múló örömökben vélik megtalálni. Nagyon hamar azonban ráébrednek, hogy nem azt találták, amit kerestek. Az ilyen boldogságkereséseknek rendszerint csalódás, fájdalom, keserűség a vége. A többször ismétlődő kudarcok pedig idővel kedvetlenné, boldogtalanná, keserűvé teszik az ember életét.

A Biblia határozottan tanítja, hogy a boldogság egyedül Istentől származik. Ember csakis Isten segítségével az Ő útján járva válhat boldoggá. A boldogság ugyanis elsősorban nem érzés, hanem egy állapot, olyan, mint az egészség. Mivel a boldogság elsősorban nem érzés (jóllehet vannak érzelmi vetületei is), ezért a körülményektől független. A boldogság nem attól függ, hogy hol, milyen körülmények között vagyok, hanem attól, hogy kivel vagyok kapcsolatban. Amennyiben Istennel szoros kapcsolatom van, boldog leszek, függetlenül attól, hogy mondjuk éppen viharos az élet körülöttem.

A zsoltárszövegen keresztül azt értjük meg, hogy a boldogság Isten útjának keresésében van. Akinek szívét, lelkét, elméjét megtölti Isten igéjének tanítása olyannyira, hogy éjjel-nappal erről gondolkodik, az boldog ember. Az ilyen ember nem akar másként élni, csak úgy, ahogyan azt a Szentírásból megértette. Boldog ember az, aki Isten tanítását és törvényeit minden körülmények között igaznak, jónak és követendőnek tartja. Nem keres magának más utat, mint amit Isten ad elé. Nem keresi az emberi megoldásokat, hanem elfogadja és követi Isten tanítását. Azért boldog, mert azon az úton jár, amit Isten már előre megáldott.

A boldogtalan ember saját feje után megy, saját megoldásokat keres, és azokat akarja mindenáron véghezvinni. Keresi önmaga boldogságát, boldogulását saját maga fabrikálta eszközeivel, ahelyett, hogy elfogadná Isten megoldását saját maga helyzetére.

Vannak, akik azt gondolják, hogy Isten tanítása, útja kemény, nehezen követhető. „Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt? … Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.” (János 6:60, 66). Ezért inkább keresnek maguknak könnyebb utakat, módokat. Remélik, hogy így sokkal könnyebben, hamarabb, valamint kevesebb energiával fognak célba érni. Bagatellizálják Isten tanítását, s azt mondják: „Nem kell ezt olyan szigorúan venni.” „Ma már más idők járnak, mint akkor, amikor a Biblia íródott.” stb. Ettől a könnyített tanítástól várják a boldogulásukat. Bibliai terminológiával élve, ők azok, akik a széles utat választják a keskeny út helyett (lásd: Máté 7:13-14). A kísérletezés vége azonban mindig ugyanaz: kudarc.

Az emberi megoldások nem hozzák, nem hozhatják meg a várva várt eredményt.
A zsoltáros határozottan tanítja, boldogok csak úgy lehetünk, ha Istenben találjuk meg legnagyobb örömünket, és egyedül az Úr által kijelölt úton haladunk. Nem érdemes mással kísérletezgetni, az eredmény biztosan kudarc lesz. Ellenben biztos a siker, ha Isten útján szorosan haladva éljük az életünket. Aki nagy távlatokban, hosszútávra tervezi az életét, annak biztosra kell mennie. Isten azt tanácsolja, hogy válasszuk őt, az ő útját, s boldogok leszünk.


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/07/a-boldog-ember.html
BIBLIA


Isten Szeretete


Jézus, oly csodálatos név

2014. december 28.

Ige: A hitetlenek reagálása a csodákra.

Miután sok beteg meggyógyult, és sok démonizált megszabadult, Az Úr Jézus tanítványaival együtt: haza térének. És ott ismét egybegyűlt a sokaság, a tömeg, annyira, hogy még nem is ehetnek, mert még evésre sem maradt idejük.

Amint az övéi, a hozzátartozói ezt meghallák, tudomást szereztek erről, és eljövének, hogy megfogják, és erővel elvigyék őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van, hogy nincs magánál, extázisban / önkívületben van; hogy megzavarodott; megháborodott; hogy elvesztette az eszét* (Márk. 3,20-321)

*És tették ezt azért: „Mert a testvérei sem hittek benne” (Ján. 7,5).


Spurgeon: A csodáról.

A csoda egymaga nem támaszt hitet. Aki nem hisz Istenben csodák nélkül, az a hitét a csodákra, és nem Istenre alapozza. 


Uram! Mert benned bízom, ezért

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem” (Zsolt. 23,4)


C. H. Spurgeon: Áldott lesz mindened, amid van

Áldott lesz kosarad és sütőteknőd" (5Móz 28,5).

Az engedelmesség áldottá teszi mindazt, amit szorgalmunkkal megszereztünk. Amit azonnal felhasználunk, mint a friss gyümölcsöt, éppúgy áldott lesz, mint tartós használati cikkeink. Lehet, hogy csak kevés javunk van és a jövedelmünk is kicsi, esetleg sovány reggelivel indulunk munkába és szűkös ebéd vár hazatérésünkkor, mégis jó dolgunk lesz, mert Isten a kosarat áldja meg. Ha csak egyik napról a másikra élünk, akkor is éppoly jól megy sorunk, mint Izráelnek a pusztában, ahol az Úr úgy tartotta el népét, hogy mindig csak egy napra való mannát adott nekik. De mi másra volt szükségük? És nekünk mi másra van szükségünk?

Ha pedig bőségesen vannak javaink, mennyivel inkább szükséges, hogy az Úr megáldja őket! Hiszen ha többünk van, mennyi gondot okoz a dolgok beszerzése, megőrzése, kezelése és felhasználása. De ha nincs az Úr áldása javainkon, akkor egyszer csak javaink lesznek úrrá a szívünkön, valósággal bálványainkká válnak, és a velük járó gond felemészt bennünket.

Urunk, áldd meg földi javainkat! Add, hogy a Te dicsőségedre használjuk feI azokat! Segíts, hogy a világi dolgoknak ne tulajdonítsunk túl nagy jelentőséget, és a keresztyén életünk ne kerüljön miattuk veszélybe.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Nyisd ki a Bibliád és fedezd fel a benned rejlő lehetőségeket

“Akkor vagytok igazán a tanítványaim ha hűségesek maradtok a tanításaimhoz. Akkor tudni fogjátok, hogy mi az igazság és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Jn 8:31-32 NLT fordítás)

Az az igazság, hogy az ember nincs is tisztában a saját képességeivel. Csak a Teremtő tudja igazán kifürkészni. Csakis Isten, aki megalkotott, tudja, hogy mire vagy képes. A szüleid, a párod, a barátiad, a főnököd - ők mind csak a lehetőségeid felszinét látjták. Csak Isten tudja, hogy mire vagy igazán képes.
Az agyunknak csak egy kis részét használjuk. Nincs is szükségünk nagyobb inteligenciára. Csak a meglévő inteligenciádnak kell nagyobb részét kihasználnod!

A legtöbb ember mások elismeréséért él. Az idejük nagyrészét azzal töltik, hogy amiatt izgulnak, hogy mások mit gondolnak róluk. Az életed pedig szép lassan csak abból áll, hogy újra és újra lejátszod a fejedben, hogy mások mit is hazudtak neked. Lehet, hogy nem is akartak hazudni, de mégis csak hazudnak. Azt mondják, hogy nem tudsz megtenni valamit, és, hogy ne is fáradj vele, mert úgy sem érsz semmit.

Újra és újra lejátszod ezt a fejedben. De csak hazugságok. Azok az emberek akik ezeket állítják nem is tudják, hogy mire vagy képes. Inkább beszélj a Teremtőddel!

Csak Ő tudja, hogy miket tud tenni az életedben. És csak Ő tudja megnyitni a tárházad lehetőségeit. Na de miként?

Az Úr az Igéjén keresztül szabadít fel és tesz képessé. János 8:31-32 verseiben így szól Jézus: “Akkor vagytok igazán a tanítványaim ha hűségesek maradtok a tanításaimhoz. Akkor tudni fogjátok, hogy mi az igazság és az igazság szabadokká tesz titeket.” (NLT fordítás) Isten Igéje tesz képessé arra amire teremtve lettél. Általa olyan dolgokra leszel képes, amikről korábban álmodni sem mertél. 

Hogyan lehetséges ez?
Tanuld meg Isten Igéjét! Isten addig nem tesz képessé a benned rejlő lehetőségek feltárására amíg ki nem nyitod a Bibliát és nem tanulsz belőle. Ezt nem lehet ozmózissal elérni! Úgy lehet elkezdeni csinálni, hogy megtanulod, hogy mit is mond a Biblia.

Fogadd el Isten Igéjét! Legyen a Biblia az életed egyedüli tekintélye. Lehet, hogy nem tetszik amit olvasol, de ha azt akarod, hogy az életedben Isten legjobb szándéka valósuljon meg akkor fogadd el amit mond.

Engedelmeskedj Isten Igéjének! Nem lehet csak megtanulni és elfogadni Isten Igéjét. Meg is kell tenni, amire tanít! Nem kapsz áldást csak azért, mert tudod, hogy mit mond a Biblia. Áldást akkor kapsz, ha azt teszed, amire a Biblia tanít.

Sokkal többre lettél teremtve, mint amit el tudsz képzelni! A Biblia azt mondja az 1Kor 2:9-be, hogy "Amit Isten azok számára tervezett, akik szeretik Őt, az több mint amit szem valaha látott vagy fül valaha hallott. Még csak nem is gondolt rá soha senki! (CEV fordítás)

Nyisd ki Isten Igéjét és tedd azt amit csak Isten gondolt rólad!

Daily Hope by Rick Warren


http://napiremeny.blog.hu/2013/03/30/nyisd_ki_a_bibliad_es_fedezd_fel_a_benned_rejlo_lehetosegeket

Ferencz István Dícséretek: Azért élek hogy Téged dícsérjelek

M Luther King: A tudomány és a vallás kapcsolata.

A tudomány kutat; a vallás értelmez. A tudomány tudást ad, ami hatalom; a vallás bölcsességet ad, ami irányítás. A tudomány főleg a tényekkel foglalkozik; a vallás főleg az értékekkel foglalkozik. A kettő nem egymás riválisai, hanem egymás kiegészítői.


Chris Pásztor: Szabadulj meg a negatívumoktól

Zoltan Berki

“Mert a te beszédidbol ismertetel igaznak, és a te beszédidbol ismertetel hamisnak.” Máté Evangélium 12:37).

A Példabeszédek 18:21 versszak szerint: “Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és a miképen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.” Tudatja velünkaz Ige, milyen ero is van a szavak használatában. A szavak eroteljesek; építenek vagy rombolnak; egy iránytu, amely kijelöli az életed folyását. Ezért fontos, hogy ne beszélj úgy, ami ellent mond Isten Igéjének az életedben.

Például, bármit is állítanak eléd feladatként, soha ne mondd: “Nem tudom megtenni.” Ismerd el, hogy Isten teljessége elég a számodra, és ennek eredményeként mindent meg tudsz tenni. Olyan világban élünk, amely tele van negatívumokkal, és az emberek igen könnyen vallják meg a félelemet, a hiányokat, a vereséget és a bukást. Te azonban nem ebbol a világból származol, ezért a beszédednek máshogy kell hangzani. Amikor egy keresztény negatívan beszél, az felkavarja a szellemét és ellentmond Isten munkájának az életében; rosszul befolyásolja a szelleme isteni természetét.

Ez az oka annak, hogy számos keresztény véli ismerni a hit Igéjét, és mégsem hoz eredményt az életükben. A legtöbb esetben ez abból származik, hogy a bensejük számos negatívummal van tele, amit Isten Igéjének ismeretén keresztül el kell távolítani.

A 2 Korinthus levél 3:18 versszak azt mondja: “Mi pedig az Úrnak dicsoségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsoségrol dicsoségre, úgy mint az Úrnak Lelkétol.” Ahogyan tanulmányozod és elmélkedsz az Igén, az életkörülményeid Isten Igéjének valósága szerint kezdenek majd megváltozni. Minél inkább belekapaszkodsz az Igébe, annál jobban átváltozol dicsoségrol dicsoségre, mivel az Ige pozitív mentalitást épít fel Benned.

Pál Apostol az Filippi levél 4:13 igeversben azt mondja: “Mindenre van erom a Krisztusban, a ki engem megerosít”; ez az új krisztusi teremtés helyes mentalitása. Nem létezik olyan, amit ne tudnál megtenni, ezért törölj minden negatív és pesszimista kifejezést a szótáradból. Gyakorold Magadat Isten Igéjében és lásd meg a korlátlan lehetoségeket és a “meg tudom tenni mentalitást.”
Ima

Drága Atyám, köszönöm az Igéd dics?ségét az életemben. Uram, a Te Igéd lámpás az utamon és világosság az ösvényemen, amely által látom és tapasztalom a dicsoséged nagyobb mértékét az életemben, a Jézus nevében. Ámen.

További tanulmány
Róma levél 12:2
2 Korinthus levél 3:5
Mai Ige

Az igazi megelégedés nem a dolgok birtoklásából származik, hanem abból, hogy tudod, Isten akaratában jársz. Ezen kívül minden más csak ráadás!

Idézet a Győzelem az anyagiasság felett című kiadványból 

www.maiige.hu