2014. május 26.

Isten és a vidámság

"Isten nem volt vidámság ellenes. Nem volt jókedvellenes. Nem szerette, ha szomorkodnak az emberek. Azt viszont szerette, ha megszomorodnak a bűneiken, és megtérnek."


Czegle Imre: A kísértések

A kísértésekben egyedül Jézus az Istentől adott segítség és oltalom: Ő legyőzte a kísértéseket.



Benedek Elek: A természet

Akármerre járjak, nézzek,
Mindenütt szép a természet,
Szóval ki nem mondható:
Szemnek, szívnek vidítója,
Oh áldott az alkotója,

Isten, a Mindenható.


Pásztorom

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu

I
dőt ajándékozni azt jelenti, hogy szeretetet ajándékozunk.
http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/
 


Keresztény szemmel


Lydia magazin


Irma Nyári


Új forrás - Négy szelek felől

2014. május 25.

Ige: Ahol az Úr Jézus megjelenik, oda gyűl a tömeg!

 „Napok, vagyis néhány nap múlva pedig ismét beméne, azaz: visszatért Kapernaumba, és mihelyt elterjedt a híre, és meghallák hogy otthon van,


És azonnal olyan sokan összejöttek, összegyülekeznek annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek, az ajtó előtti téren sem volt hely; és hirdette, prédikálta nékik az igét, a (logoszt).

És jövének hozzá egy gutaütöttet, egy bénát hozva, akit négyen emelnek, és cipelnek vala.

És mivel a sokaság, a tömeg miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá, és nem tudták eléje vinni, mert nem fértek a közelébe, megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala, vagyis kibontották fölötte a tetőt, és rést törvén a nyíláson át leeresztik a nyoszolyát, a hordágyat, amelyben a gutaütött, a béna feküdt.

Jézus pedig azoknak nagy hitét látván, így szólt a bénához, és monda a gutaütöttnek: Fiam, gyermekem, megbocsáttattak néked a te bűneid, azaz a te céltévesztésed.

 Valának pedig ott némely írástudók kik törvénytanítók, és törvénymagyarázók, akik ott ülnek vala, szívükben, vagyis a bensőjükben így okoskodván, így tanakodva, ezt fontolgatva, így mérlegelve a dolgot:

Mi dolog, hogy beszélhet ez így, hogy ez ilyen káromlásokat szól. Istent káromolja, és gyalázza. Ki bocsáthatja meg, ki engedheti el a bűnöket, azaz a céltévesztést más, hanemha egyedül az Isten, az egyetlen Istenen kívül?* (Márk. 2,1-6)

*Dávid is így imádkozik: „Ha a bűnöket, a törvénysértéseket, törvényszegéseket számon tartod, figyeled, és feljegyzed, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, a kiengesztelés, hogy féljenek téged!” (Zsolt. 130,3-4)

Hiszen: „Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem. És ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki(Jób. 14,4).

És az Úr, vagyis: Jehova válasza, egyben kijelentés arról, hogy ki jött el megmenteni az embert: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat önmagamért, és bűneidről, törvénysértéseidről, törvényszegésedről többé nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).


Az igazi otthonunk

104-es Zsoltár

Csak jót mondj a másik emberről!

 „Levetvén [és kitakarítva magatokból] azért minden gonoszságot [(kakia): rosszaságot, romlottságot, becstelenséget, hitványságot, aljasságot, haszontalanságot, rosszindulatot], minden álnokságot, [minden (dolosz): ravaszságot, csalást, cselt, körmönfontságot] képmutatást, [(hüpokriszisz): tettetést, színlelést megtévesztést] irígykedést, [(phthonosz): féltékenységet, rosszindulatot, rosszakaratot, becsmérlést, gyűlöletet, féltékenységet] és minden rágalmazást [(katalalia): mindenféle megszólást, gonosz rosszindulatú beszédet, és ne mondjatok senkiről rosszat]” (1 Pét. 2,1)


Uram!

 „Inkább gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, mint minden gazdagságban” (Zsolt. 119,14)


Andrew Wommack: Isten kegyelmének sáfárai

Lukács 12:42
Az Úr így válaszolt: “Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? (Lukács 12:42)

A sáfár egy olyan személy, akit azzal bíztak meg, hogy más javaival, vagy ügyeivel foglalkozzon. A sáfár által ellenőrzött tulajdon nem a sajátja, és nem is tehet akármit vele, amit éppen szeretne. Azt várják tőle, hogy a megbízója kívánsága szerint cselekedjen.

A bankár is egy sáfár. Mások pénzét bízták rá. Szabadságot kapott arra, hogy bölcsen befektesse a pénzt oly módon, hogy az hasznot hozzon a betéteseknek és a részvényeseknek, de börtönbe küldik azért, ha csak úgy elveszi a pénzt és saját magára költi. A bankár elszámoltatható (Lukács 16:2) azok felé, akik a pénzüket rábízták, mint sáfárra. A pénz nem az övé, bár a kezelésébe került.

Ez a példázat és más igék is (1Korintus 4:1; Titus1:7; 1Péter 4:10) a hívőket, mint Isten kegyelmének sáfárait mutatja be. A vagyon, a talentumok és képességek, melyeket birtoklunk, valamint Isten szeretetének a kijelentése, amelyet kaptunk nem a sajátunk, amivel azt tehetünk, amit csak akarunk. Istentől kaptuk ezeket a dolgokat, ezért Neki számolunk el ezeknek az ajándékoknak a helyes vagy helytelen használatával. Alapvetően fontos észben tartanunk ezt, hogy teljesíthessük Isten iránti kötelességünket, mint az Ő “sokféle kegyelmének” sáfárai.


Légy ma Isten kegyelmének bölcs sáfára! Mutasd meg mások számára azt a szeretetet és megbocsátást, amit Tőle kaptál, és tedd középpontba Őt számukra mindenben, amit mondasz és teszel.

C. H. Spurgeon: Kiválasztva a szolgálatra

Titeket pedig az Úr papjainak neveznek" (Ézs 61,6).

Ez minden hívőre vonatkozik. Ha kiváltságainkhoz méltóan élünk, akkor utunkat világosan és félreérthetetlenül Isten fénye ragyogja be, és az emberek meglátják rajtunk, hogy Isten kiválasztottai vagyunk a szent szolgálatra, és az Úr papjainak neveznek bennünket. Bár ugyanúgy végezzük hivatásunkat, mint mások, mégis egyedül és kizárólagosan az Úr szolgái vagyunk. Krisztus által az élő lstennek végezzük szüntelenül az imádság, a magasztalás, a bizonyságtétel és az önátadás szolgálatát.

Miután ez a legfőbb célunk, minden szórakozást átengedhetünk azoknak, akiknek nincs magasabb elhivatásuk. "Hadd temessék el a halottak halottaikat" (Lk 9,60). Meg van írva: ..Jelentkeznek majd az idegenek, hogy legeltessék nyájaitokat. és más népek fiai lesznek fölműveseitek és szőlőmunkásaitok" (Ézs 61,5). Ők majd bajlódnak a pénzügyekkel, megvitatják a tudományos kérdéseket, eloszlatják a kritikusok vitáit, mi azonban teljesen annak a szolgálatnak akarjuk szentelni magunkat, amely azokhoz illő, akik, miként Jézus Krisztus, örökkévaló papságra rendeltettek.

Fogadjuk el ezt a megtisztelő ígéretet, amely egyben szent kötelesség teljesítésére szólít minket, öltözzük fel a szentség ruháját, és szolgáljuk így az Urat egész nap.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Az Úrnak adom a lelkemet

C LEWIS: Krisztus halálának oka

Krisztus nem azért halt meg értünk, mert ezt mi megérjük vagy megérdemeljük, hanem mert Ő szeretet, s nem tud másként cselekedni.


Pásztor Chris: Mindig Nyerhetsz

Zoltan Berki

Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk (2 Korintus 2:14).

Van egy jellem a Bibliában, aki engem nagymértékban inspirál, ő Dávid király; az Igeversek közül olyan sok szól róla, hogy nagyon motiváló. Ő egy nagyon sikeres király volt, aki sosem vesztett csatát. Egyetlen alkalommal vesztett Izrael csatát Dávid napjaiban, akkor, amikor ő nem volt ott. Hogy lehet egy ember ilyen sikeres? Megmutatja nekünk az a gondolkodásmód, mely neki volt. Gondolkozz így: Isten arra rendelt el téged, hogy mindig nyerj, és sose veszíts.

Vannak olyan emberek, akik megszokták, hogy nyernek és vesztenek. Azt mondják, “egyszer nyersz, egyszer vesztesz; egyszer egészséges vagy, máskor pedig beteg.” Számukra az élet egyszer fent, egyszer lent, de ez nem így kellene, hogy legyen. Tudsz, és kellene is, hogy mindig nyerj. Ilyen az ember élete Krisztusban – a dicsőség, a kiválóság és az állandó győzelem élete. Jézus mindig nyertes volt, mindig győztes azért, Aki volt, és amit ismert. A siker és a bukás attól függ, hogy ki vagy és mit ismersz.

Isten azt mondja, “Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való...” (Hóseás 4:6). Isten emberei közül néhányan szenvednek, mert hiányában vannak a szellemi tudásnak – Isten Igéjének igaz ismeretének. Azonban, a 2 Péter 1:2 azt mondja, “Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.” Figyeld meg, nem azt mondja, hogy kegyelem és békesség lesz hozzáadva, hanem hogy ezek megsokasodnak az ismereten át. Ez a tudás egy különleges fajtája; nem a “ginosko” (bevezető ismeret, melyet befogadsz, amikor elfogadod Krisztust, mint az életed Urát). Ez a tudás az “epignosis”; speciális és pontos ismeret. Ez a tapasztalati tudás; ismeret, mely kapcsolódik ahhoz, amit ismersz.

Minden gyönyörű és csodálatos áldás és ígéret, melyet Isten adott neked az Ő Igéjében, nem okoznak neked semmi jót, ha nem is ismered azokat, és nem tudod, mit kezdj velük. Ahhoz, hogy mindig nyerj az életben, szükséged van Istennek, Jézusnak, a mi Urunknak ismeretére. Ezen az ismereten át sokasítod meg a kegyelmet és a békességet az életedben. A “békesség” itt azt jelenti, hogy “erő a krízis felett.” tehát ez azt jelenti, hogy az élet gondjai és a viharok közepette is te mindig győzni fogsz. Dicsőség Istennek!

Megvallás

Minden számítás szerint nyertes, sikeres és győztes vagyok. Folyamatos győzelemben járok, mert tudom, hogy ki vagyok. Mindenben, amiben részt veszek, az virágzik, mert Isten élete van bennem és legyőztem a világot.


TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Példabeszédek 11:9; 2 Péter 1:3

1 éves biblia olvasási terv: Márk evangéliuma 10:32-52; 4 Mózes könyve 14-15

2 éves biblia olvasási terv: ApCsel 24:1-9; Zsoltárok könyve 56



Keresztény idézetek ツ
 

imádkozz!