2014. március 28.

C. H. Spurgeon: A kicsinység áldása

"Megáldja azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt" (Zsolt 115,13).

Ez az Ige az alacsonysorsúak és a szegények megvidámítója. Urunk kegyesen gondoskodik azokról, akik nem rendelkeznek bőségesen aggályaikkal, sem nagy tehetségük, befolyásuk vagy hatalmuk nincs. Istennek különös gondja van kicsiny teremtményeire, még egy verebecske sem eshet le tudta nélkül. Neki semmi sem kicsiny, mert a legjelentéktelenebbnek látszó teremtményét is felhasználja céljaira. Ezért még aki a legjelentéktelenebbnek érzi is magát az emberek között, kérjen Istentől áldást kicsinységére, és meg fogja találni szűk életkörében ezt az áldást és a boldogságot.

Az Urat félők között vannak kicsinyek és nagyok. Egyesek csecsemők, mások óriások. De mind áldottak. A kicsiny hit áldott hit. A kis reménység már áldott reménység. A Szent Szellem minden ajándéka, ha csupán csírájában van is még meg, már áldást hordoz. Az Úr Jézus ugyanazon drága vérével váltotta meg a kicsinyeket és a nagyokat, és ígérte, hogy az apró bárányt éppúgy megőrzi, mint a felnőtt juhot. Nincs anya, aki megvetné gyermekét csupán mert az kicsiny; sőt, minél kisebb a gyermeke, annál gyengédebben gondozza. Ha egyáltalában van kedvezés az Úrnál, akkor a sorrend Nála nem "nagy" és "kicsiny", hanem "kicsiny" és "nagy".

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Ha fúj a szél

Ecsedy: Úrnak lenni.

Önmagunkon uralkodni a legnagyobb uraság. 


Reinhard Bonnke: A „márkanév”

Emberi ötletek még soha senkinek nem adtak felszabadulást a bűntudat alól. A tudomány nem bocsátja meg a bűnöket; nem beszélhetünk megváltó tudásról. Az üdvösségnek egyetlen, kizárólagos „márkaneve” van: AZ ÚR JÉZUS KRISZTUS. Sem Platón, sem Arisztotelész, sem Newton, sem Einstein, sem a keleti vallások alapítói nem voltak megváltók, pedig az embereknek megváltóra lett volna szükségük. Bár sok jó gondolatuk volt, egyedül Jézus tud megváltani. „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt?” (Mikeás 7,18) 


Kenneth Copeland: Cselekvő könyörületesség

 „Mikor pedig látta a sokaságot, könyörületességre indult rajtuk, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok.” Mt.9,36

Könyörületesség. Erre van leginkább szükségük az embereknek ezen a világon. Kell valaki, aki Isten könyörületességével kinyúl feléjük.

A könyörületesség mély sóvárgás, vágy arra, hogy az emberek szükségeit betöltse. Sokkal erősebb érzés, mint az együttérzés, amely tehetetlenül ül, és sajnálkozik rajtuk. A könyörületesség tenni is akar valamit értük.

A könyörületesség indítja Istent a cselekvésre, és Jézus élete a földön pontosan ezt mutatja be. Jézus egész szolgálatát ez irányította. A könyörületesség indította arra, hogy megsokasítsa a kenyereket és a halakat, meggyógyítsa a betegeket, kiűzze a démonokat, és a halottakat feltámassza. Ez volt az, ami Őt a kereszthez vezette. És most várja, hogy ugyanezt a könyörületességet kitölthesse rajtad keresztül.

Nem felkavaró?
Izgalmas rájönnünk arra, hogy Jézus számára mi hívők vagyunk az Ő teste, és csak általunk cselekszik. Gyógyításának át kell folynia a mi kezeinken és a mi hitünkre van szüksége. Az Ő könyörületessége akar indítani minket az éhezők megelégítésére, a démonok kiűzésére és a foglyok megszabadítására.

„Copeland testvér, de hát bennem nincs ilyen fajta könyörületesség!” De igen, van. Ha Isten szelleme lakozik a bensődben, akkor van – mert Ő maga ez a fajta szeretet. Csak akarnod kell, és engedned, hogy munkálkodjon általad.

Hogyan? Éppen úgy, ahogy Jézus tette, amikor itt járt a földön. Imádság által, és az Atyával való közösség által. Nézd csak végig az evangéliumokat, és figyeld meg, mennyi időt töltött Jézus egyedül az Atyával. Ez indította fel Isten könyörületességét benne. Ez volt az oka annak, hogy ugyanúgy érzett az emberiség szenvedéseivel kapcsolatban, ahogyan Isten. S a könyörület annyira erős volt benne, hogy amikor csak szükséggel találkozott, Isten ereje által betöltötte azt.

Kövesd az Ő példáját. Tölts időt az Atyával való közösségben. Elmélkedj egészen addig az Ő könyörületességén, amíg a bensődben erős nem lesz ez az érzés. Míg legfőbb kívánságod az nem lesz, hogy meglásd mások szabadulását.

Jézus már elküldött téged, hogy kinyúlj, és megérintsd a szeretet után sóvárgó világot az Ő könyörületességével.
Ha te nem teszed, akkor ki fogja megtenni?


Fordította: Orb-t
KCM engedélyével



Lydia magazin


Irma Nyári


Ószövetségi Sátor

Remenyseg ferfikorus - Az imadsag szarnyain

2014. március 27.

Zsidókhoz írt levél 1. fejezet: krisztus Isten tökéletes kijelentése (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Zsid. 1,1 Minekutána az Isten sok rendben [(polümerósz): a különféle alkalmakkal sokféleképpen, sok részletben] és sokféleképpen [(polütropósz): sokféleképpen, változatos, és különféle módokon, vagy formában] szólott [és beszélt] hajdan [a régi időben; (palai): az ősi, a távoli múltban] az atyáknak [(patér): ősatya, ősszülőknek] a próféták* által. Ez utolsó időkben [(eszkhatosz): utolsó, legvégső korszakban] szólott nékünk Fia által. [Más fordítás: De most, ezekben a legutolsó napokban a Fiában beszélt velünk]**

*Próféta: (prophétész): Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket. Isten nevében szóló isteni akaratot közvetítő személy.

Zakariás – Bemerítő János atyja – így prófétál, bizonyságot téve arról, hogy Isten az ősidőktől fogva szólt, és szól az emberhez: „Amint szólott [meghirdette; kijelentette] az ő szent prófétáinak szája [az Ő szentjei] által, kik eleitől [ősidőktől; örökidőktől] fogva voltak. Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít [megment, biztonságba helyez], és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek). Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, [arról] Az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi (ős)atyánknak, hogy ő megadja nékünk” (Luk. 1,70-73).

A prófétákról így szól az Úr, amikor Mózes ellen lázadtak Áron és Mirjam, aki ezért leprás lett, - kijelentve, hogy: „… Ha van az ÚRnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, vagy álomban beszélek hozzá. De nem ilyen Mózes, a szolgám! Őrá az egész házam van bízva! Szemtől szembe szólok (és beszélek) ővele, és nyilvánvaló látásban, (világosan, nem rejtélyesen); nem homályos beszédek által, és az Úrnak hasonlatosságát (is megpillanthatja, és) látja. Miért nem féltetek (és hogy mertetek) hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?” (4 Móz. 12,6-8).

A zsidók elutasították az Úr Jézust, ezt mondva: „Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt sem tudjuk, honnan való” (Ján. 9,29).

Ezért így figyelmeztet az apostol: „Vigyázzatok, meg ne vessétek (és el ne utasítsátok) azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót (és aki a földön adott kijelentést) megvetették, (és elutasították) sokkal kevésbé (menekülünk meg) mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon (és a mennyből szól hozzánk)” (Zsid. 12,25).

**Filep azt kéri az Úr Jézustól, hogy mutassa meg nekik az Atyát, mire az Úr: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem lát, látja az Atyát; mi módon (és hogyan) mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11)

Zsid. 1,2 Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión): világkorszakokat] is teremtette [(poieó): létrehozta, alkotta]*

*Az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni [kijelenteni, leleplezni; akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni]” (Mát. 11,27).

Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36). Kijelentés a Logoszról, vagyis a teremtő Igéről: „Kezdetben [eredetileg már] vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. Minden [a mindenség] Őáltala lett [Őáltala teremtetett; rajta keresztül támadt; és általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [semmi sem teremtetett], lett [ami teremtetett, és létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]” (Ján. 1,1-2).

És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget (vagyis a mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1).

De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése) által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami látható, a láthatatlanból (és nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3).

Mert: „Az Úr szavára (logoszára = igéjére) lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Az ÚR (Logosza) igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9).

Ő lett hústestté: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék (sátorozott, letáborozott) mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14).

Pál apostol bizonyságtétele: „Aki (Ő) képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született (az elsőszülött minden teremtmény közül). Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek (trónusok), akár uraságok (uralmak), akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn(Kol. 1,15-17).

Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted (alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6).

Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jehova), megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem (Én, az ÚR (JHVH=Jehova), alkottam mindent). Aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól (egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet)” (Ésa. 44,24).

A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete (ktiszisz arkhé: a teremtett világ eredete)” (Jel. 3,14).

Mert Ő a Teremtő, és Ő a Megváltó: „Mikor pedig eljött [elérkezett] az időnek teljessége [a beteljesedés állapota], kibocsátotta [elküldte] Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett [aki asszonytól született], aki törvény alatt lett [a törvénynek alávetve; és a törvény alá adatott], Hogy a törvény alatt levőket megváltsa [kivásárolja], hogy elnyerjük [vagyis visszanyerjük] a fiúságot [és Isten fiaivá legyünk]” (Gal. 4,4-5)

Zsid. 1,3 Aki az ő dicsőségének visszatükröződése [(apaugaszma): ragyogása, kisugárzása, visszfénye,  fénylése, vagy visszatükröződése. Szó szerint: kifénylése, Belőle kiáradó fénysugár], és az ő valóságának képmása [(hüposztaszisz kharaktér): létezésének alátámasztása és bizonyítéka, lenyomata, kifejező képmása, külső megjelenése, lényegének látható kifejeződése], aki hatalma szavával [(dünamisz): hatalmas szavának, igéjének erejével, hatalmával, energiájával] fenntartja [(pheró pasz pasza pan): hordozza; összetartja és irányítja az egész] világmindenséget, aki minket bűneinktől  [(hamartia): céltévesztésünktől, tévedéseinktől, hibáinktól] megtisztítván, [(kathariszmosz): szó szerint: céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, megtisztítva; lemosva], üle a Felségnek jobbjára, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban.

[A görög szöveg szerint: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, ragyogása, kisugárzása, visszfénye, Szó szerint: kifénylése, Belőle kiáradó fénysugár, és az Ő valóságának képmása, létezésének alátámasztása és bizonyítéka, lenyomata, kifejező képmása, külső megjelenése, lényegének látható kifejeződése. Aki hatalmas szavának, igéjének erejével, hatalmával, energiájával fenntartja és hordozza, összetartja és irányítja az egész világmindenséget. Aki minket bűneinktől, vagyis céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és lemosva], üle a Felségnek, a nagyságnak, és nagyszerűségnek jobbjára, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben, fenségbe]*

*Mert: Ő az: „Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született. És Ő előbb volt [és van] mindennél, és minden Őbenne áll fenn (illeszkedik egybe). [Más fordítás: Ő mindenek előtt való és a mindenség Őbenne áll fenn](Kol. 1,15.17).

Aki, mikor Istennek formájában [(morphé): alakjában, látható megjelenési formájában] vala [(hüparkhó): létezik, jelen van], nem tekintette [nem tartotta] zsákmánynak [ragadománynak] azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, [nem tekintette olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell]” (Fil. 2,6).

Így magyarázza ezt a titkot a Szent Szellem: „Kezdetben (arkhé: eredetileg) vala az Ige (logosz: - az Isteni Kifejeződés (vagyis Krisztus). És az Ige vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. Ő kezdetben (arkhé: eredetileg) az Istenben vala. Minden [a világmindenség] Őáltala lett (teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre) és nála nélkül (Tőle különválasztva) semmi sem lett (teremtetett), ami lett (teremtetett; létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle).

És az Ige (logosz: Ige) (hús)testté lett és lakozék (itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott) mi közöttünk (közöttünk vett szállást) és láttuk (szemléltük) az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. (mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét). Aki teljes vala kegyelemmel (kharisz: Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása) és igazsággal (alétheia: Az, ami megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG, azaz: az IGE); akit kegyelem és igazság tölt be. És az ő teljességéből vettünk mindnyájan [mindannyian abból kaptunk, akivel Ő volt tele] kegyelmet is kegyelemért (kegyelem fejében; kegyelmet kegyelemre halmozva).

Az Istent soha senki nem látta (horaó: pillantotta meg, jelent meg, vált láthatóvá); az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette (nyilatkoztatta) ki Őt.

(Más fordítás: Ő jelentette ki; hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá) (Ján. 1,1-3.14.16.18).

A testté lett Ige, az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Én és az Atya egy vagyunk” (Ján. 10,30).

A tanítványoknak – vagyis az övéinek – ezt mondja: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp (Jelentése: aki a lovakat kedveli, vagyis testi erőt szereti, azaz: abban bízik). Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek” (Jn. 14,9-11).

Mert: Isten Őbenne vett lakozást, ahogy most az Ő gyermekeiben: „Mert tetszett az Atyának [az egész Teljességnek], hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség.

 [Más fordítás: minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést betölti].

Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg (szóma: énjében),

[Más fordítás: Mert őbenne, az Ő lényében lakozik minden, ami az istenséget betölti]” (Kol. 1,19. 2,9. Kol. 1,15).

„Pál apostol vallástétele: „És minden versengés nélkül (közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott) (hús)testben. Igaznak bizonyult szellemben (pneuma). Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Isten megmutatta az Ő hatalmát és erejét: „… a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból [életre keltette a halottak közül], és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. [az egeken túliakon] Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és (ható)erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik [és valamennyi névnél, amelyet segítségül hívnak] nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem a következendőben [ami még KÖRÜL fog venni; az  eljövendő (világ)korszakban] is. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak [eklézsiának (kihívott gyülekezetnek)] fejévé. Mely az Ő teste (szóma = lénye), teljessége Őnéki [amely telítve van azzal], aki mindeneket betölt mindenekkel. [mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,20-23).

A feltámadott Úr parancsa János apostolnak: „A Laodiceabeli (kihívott)gyülekezet angyalának (küldöttének) is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság (a hű és igaz tanú), az Isten teremtésének kezdete (arkhé: eredete)” (Jel. 3,14).

János apostol bizonyságtétele. „És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. És a négy lelkes állat (a négy élőlény) monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá (Őt) az örökkön örökké élőt (Jel. 5,13-14).

És János apostol meglátja az örökkön örökké élőt, és: „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jel. 1,17-18).

Nehémiás így tesz bizonyságot a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr (JHVH=Jahve)! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6)

A jubileumi kommentár magyarázata, a megmagyarázhatatlanról: „Jézus Krisztus Isten tökéletes kijelentése. - Jézus Krisztus az Isten „személyének képmása” (charaktér tés hypostaseós autou). A „charaktér” szó tulajdonképpen a fémre, kőre vagy bármely más tárgyra bevágott, bemetszett írást, jelt, ábrát vagy képet jelent. Jelenti továbbá azokat a testi vagy szellemi ismertető jeleket, amelyeket egy tárgy vagy személy magán visel, s amelyeknek alapján azok felismerhetők vagy azonosíthatók. Jézus Krisztus Isten lényege a földi-emberi valóságba bemetszve. Isten önmaga lényegének ismertető jegyeit Fiára írta rá, emberi testében metszette ki oly világosan és élesen, hogyha valaki reá néz, lehetetlen, hogy meg ne lássa az Atyát” (Zsid. 1,1–4)

A Szent István Társulat idézete a Bölcsesség könyvéből: „Ő a fényből lett fény. Az Atya Isten az ősfény, melyből a Fiú mintegy kisugárzik. Robinson így fogalmazza meg az Úr Jézus személyét: Ő nemcsak próféta és követ; hanem maga az Isten az ember számára felismerhető és elviselhető formában (Robinson).

Zsid. 1,4 Annyival kiválóbb [feljebbvaló] lévén [hatalmasabbá lett] az angyaloknál [a hírnököknél], amennyivel különb nevet [onoma): név, hatalom, tekintély, jellemvonás] örökölt azoknál*

*Pál apostol bizonyságtétele: Az Úr Jézust engedelmességéért: „… az Isten is felmagasztalá Őt [mindenek fölé], és ajándékoza néki oly nevet, amely minden [más] név fölött való; [amely minden névnél nagyobb] Más fordítás: „ezért azután Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és hatalom fölött áll. Isten azért tette ezt, mert azt akarja], hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké [égieké], földieké és föld alatt valóké [(katakhthoniosz): sátáni, sötét: (Mohay András: Újgörög-Magyar kéziszótár 318. oldal)]” (Fil. 2,9-10).

Dávid így prófétál Isten nevéről: „Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztaltad a te beszédedet (alétheia: a Te Igédet) (Zsolt. 138,2).

A feltámadott nevéről kap kijelentést János apostol. aki így látta Őt: „És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének  neveztetik (Jel. 19,13)

Zsid. 1,5 Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szültelek [ma nemzettelek] téged? És ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam*

*És Dávid fiához – az Úr  Jézushoz – akkor  szól az Úr, amikor megkapja a Szent Szellem erejét: És Jézus bemeríttetvén [miután alámerítkezett], azonnal kijöve [vagyis feljött] a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő [vagyis János] látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé [az égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem] (Mát. 3,16-17).

És az Úr Jézusban beteljesedett a Dávidnak adott ígéret, amelyről Dávid így prófétál: „Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait. Ha az ő fiai elhagyják az én törvényemet, és nem járnak az én végzéseim szerint; Ha az én rendeléseimet megtörik, és meg nem tartják az én parancsolataimat: Akkor vesszővel látogatom meg az ő bűnöket, és vereségekkel az ő álnokságukat; De az én kegyelmemet nem vonom meg tőle, és az én hűséges voltomban nem hazudom” (Zsolt. 89,27-34).

Dávid megvallja Isten ígéretét: „És minden fiaim közül (mert az Úr sok fiakat adott nékem) választotta Salamont, az én fiamat, hogy ülne az Úr királyságának székében (trónjára) Izráel felett. És monda nékem: Salamon a te fiad építi meg az én házamat és az én pitvarimat (és udvaraimat); mert én őt magamnak fiamul választottam, és én is néki atyja leszek” (1 Krón. 28,5-6).

Péter apostol a Szent Szellem kitöltése után bizonyságot tesz arról, hogy Dávid prófétaként beszélt Isten ígéretéről: „Próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött [(omnüó): esküvel fogadta], hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust (hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe [trónjára], Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott” (Csel. 2,30-31).

 A Szent Szellem kijelentette Dávidnak, hogy: „Mikor pedig a te napjaid betelnek (ha majd letelik az időd), és elaluszol a te atyáiddal (és pihenni térsz őseidhez), feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból (a te véredből) származik, és megerősítem (és szilárddá teszem) az ő királyságát. Ő fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké” (2 Sám. 7,12-13).

És az Úr szava beteljesedett: „Azután elaludt (pihenni tért) Dávid az ő atyáival (őseihez), és eltemettették a Dávid városában” (1 Kir. 2,10)

„És meghala jó vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve. És uralkodik az ő fia, Salamon helyette(1 Krón. 29,28).

Mert a látható világ szintjén is megvalósítja Isten az ő ígéretét: „Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól (nem másítja azt meg): Ágyékod gyümölcsét (véredből való utódot) ültetem székedbe (trónodra)” (Zsolt. 132,11).

Erről így tesz megvallást Dávid természetes fia, Salamon: „És beteljesíté az Úr az ő beszédét (ígéretét), amelyet szólott (amit tett); mert felkelek az én atyám, Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe (trónjára), amiképpen megmondotta (megígérte) vala az Úr, és megépítém a házat az Úr, Izráel Istene nevének(1 Kir. 8,20).

Krisztusról, és az Ő feltámadásáról így prófétál Dávid: „Dicsérlek (magasztallak) Téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad lelkemet a mélységes pokolból (Más fordítás: Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél)” (Zsolt. 86,12-13).

Minthogy megszabadítottad lelkemet (megmentettél engem) a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az eséstől (az elbukástól): Az Úr orcája (az ÚR színe) előtt fogok járni az élőknek földén” (Zsolt. 116,8-9).

János apostolnak így jelenti ki magát a feltámadott, dicsőség Ura: „Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté (rám tette) az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké. Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel. 1,17-18).

Krisztus feltámadásáról tesz bizonyságot Péter apostol is: „Mert Krisztus is szenvedett (meghalt) egyszer a bűnökért (vétkekért), mint igaz a nem igazakért (igazságos a hamisakért), hogy minket Istenhez vezéreljen (vezessen). Megölettetvén ugyan (hús)test szerint (megölte őt a hús), de megeleveníttetvén Szellem szerint (megelevenítette, életre keltette a Szellem); Amelyben elmenvén, a tömlöcben lévő (tömlöcben sínylődő) szellemeknek is prédikált (kihirdette az isteni igazságot, az evangéliumot).

Mert azért hirdettetett (hangzott, prédikáltatott) az evangélium (örömüzenet) a holtaknak (holtak előtt) is, hogy megítéltessenek emberek szerint (hús)testben (ha testükben emberi módon ítélet sújtja is őket), de éljenek Isten szerint szellemben, (Isten kegyelméből éljenek a Szellem által). (1Pét 3,18-19; 4,6).

István a szanhedrin előtt tesz erről bizonyságot: „És mikor őt elveté (Sault), támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghezviszi (teljesíti). Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, (üdvözítőül), Jézust(Csel. 13,22-23).

Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe (az elmúlásba) visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait (nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket). Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást (elmúlást) lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében (a maga nemzedékében) szolgált az Isten akaratának (az Isten akarata szerint), elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz (és eltemették atyái mellé), és rothadást (tehát elmúlást) látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást (elmúlást)” (Csel. 13,34-37).

Timóteushoz (jelentése: aki Istent tiszteli; istenfélő), így szól a Szent Szellem Pál apostolon keresztül: „(Gondolkozz azon, és) értsd meg amit mondok; adjon azért az Úr néked belátást mindenekben. Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangéliumom szerint (erről szól az én evangéliumom)” (2 Tim. 2,7-8).

A rómaiakhoz így ír Pál apostol, bizonyságot téve Isten Dávidnak tett ígéretének beteljesedéséről: „Melyet eleve [előre] megígért az ő prófétái által a szentírásokban, Fiáról, Jézus Krisztusról (héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó), a mi Urunkról. Ő (hús)test szerint Dávid nemzetségéből [magvából] született, Aki megbizonyíttatott [kijelentetett; lett rendelve] hatalmasan [hatalmas erővel] Isten Fiának a szentség Szelleme [Szent Szellem] szerint, a halálból [halottak közül] való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felől” (Róm. 1,2-4).

Ezt ismétli meg Péter apostol: „És mi hirdetjük néktek, az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust. Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te. Ma nemzettelek én téged” (Csel. 13,32-33). Ő Isten egyszülött Fia: „Hasonlóképen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged” (Zsid. 5,5)

Zsid. 1,6 Viszont mikor [(hotan): valahányszor] behozza [(palin): ismét bevezeti; újra bevezeti] az ő elsőszülöttét [(prótotokosz): elsőszülött, legelőször előhozott] a világba, [a lakott földre; a földkerekségre] így szól: És [leborulva] imádják őt az Istennek minden angyalai*

*János apostol így látja Isten igéjének beteljesülését: „ És láttam, és sok angyal hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké?” (Jel. 5,11-12)

Zsid. 1,7 És bár az angyalokról* [hírnökökről, követekről, küldöttekről] így szól: Ki az ő angyalait [hírnökeit, követeit, küldötteit] szelekké [(pneuma): szellemi lényekké] teszi és az Ő szolgáit [és szolgálattevőit] tűz lángjává [fellobbanó, és lángoló tűzzé]**

*Angyalok (aggelosz): hírnök, hírvivő, olyan személy, aki üzenetet visz, hírt továbbít: követ. Ez lehet ember, vagy mennyei hírvivő. Itt a görög szöveg Isten emberi küldötteiről beszél.

**Dávid így prófétál Isten angyalairól, vagyis hírvivő követeiről: „Aki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.

(Más fordítás: Aki szellemi lényeit teszi hírvivő követeivé, és fellobbanó lángoló tűzzé szolgálattevőit)” (Zsolt. 104,4).  

Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer, hogy az apostolok kiküldött hírvivő követek: „Akár Titusról van szó, ő az én társam [vele közösségben élek] és ti köztetek [ti felétek pedig] segítségem [munkatársam]. Akár a mi atyánkfiai felől [a mi testvéreinkről van szó], ők a gyülekezetek követei [az eklézsiák, a (kihívott) gyülekezetek apostolai, küldöttei], Krisztus dicsősége(2 Kor. 8,23)

Zsid. 1,8 Ámde a Fiúról [vagyis a fiúhoz ellenben] így: A te királyi széked [a te trónod] óh Isten örökkön örökké [megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész): egyenesség, igazságosság, jogosságnak] pálcája [(rabdosz): jogara] a te országodnak [(baszileia): királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara]*

*Pál apostol vallástétele Istenről: „… Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó [imádni való] Isten [aki Isten mindenek felett] Ámen(Róm. 9,5).

 Mert az Úr Jézusban maga a Teremtő jött el, erről tesz bizonyságot János apostol: „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet(1 Ján. 5,20).

 Dávid így prófétál Krisztusról: „Nyilaid élesek (és hegyesek); népek hullanak alád (népek kerülnek hatalmadba); a király ellenségeinek szívében. Trónod, oh Isten örökkévaló, (mindörökké megmarad); igazságnak pálcája a te királyságodnak pálcája (Zsolt. 45,6-7).

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy kik azok az ellenségek, akiknek szívében a Király: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben [haszontalan, káros tetteitekben] gyönyörködő értelmetek miatt…]” (Kol. 1,21).

Én pedig: „kérem, adja meg nektek, hogy dicső gazdagságának mértékében belső emberetek úgy elhatalmasodjék, hogy ti az Isten Szellemén át uralomra juthassatok, hogy [állandóan ott] lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;” (Eféz. 3,16-17)

Zsid. 1,9 Szeretted [(agapaó): szeretted, és többre tartottad] az igazságot [(dikaioszüné): igazságosságot, jogosságot, méltányosságot] és gyűlölted [(miszeó): ellenszenvet éreztél, és megvetetted, semmibe vetted] a hamisságot [a gonoszságot, törvénytiprást, és a törvénynélküli állapotot]: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek [ujjongásnak, és vigasságnak] olajával a te társaid felett. [Más fordítás: Te mindig az igazságosságot szeretted, és gyűlölted a gonoszt, ezért öntötte Isten az öröm olaját a te fejedre, inkább, mint a társaidra]*

*Dávid próféciáját idézi az apostol:Szereted az igazságosságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé” (Zsolt. 45,8)

Zsid. 1,10 És: Te Uram kezdetben alapítottad [(themelioó): alapot vetettél, és megalapoztad] a földet [(): földet, mint látható világot] és a te kezeidnek művei [és alkotása] az egek [(úranosz): a látható, és láthatatlan eget].

Zsid. 1,11 Azok elvesznek [elpusztulnak; megsemmisülnek, azok el fognak tűnni], de te [változatlanul] megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak [(palaioó): hanyatlik, bomlik, romlik, elöregszik, elkopik, tönkremennek].

Zsid. 1,12 És palástként összehajtod [összegöngyölíted] azokat és [mint a ruha] elváltoznak [(allasszó): megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled], te pedig ugyanaz vagy [ugyanaz maradsz] és a te esztendeid el nem fogynak.

[Más fordítás: Mint egy fátyolt úgy göngyölöd össze őket, vagy mint egy köpenyt, és elváltoznak. Te ellenben ugyanaz vagy, esztendeid ki nem hagynak, és esztendeid nem érnek véget]*

*János apostol kijelentése az örökkévaló Igéről: „Minden [a mindenség] Őáltala lett [teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [teremtetett], ami lett [teremtetett; létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]” (Ján. 1,3).

Mert: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9).

 Dávid így prófétál az Úr változhatatlan voltáról: „Régente fundáltad a földet (Te vetettél hajdan alapot a földnek), s az egek is a te kezednek munkája (és alkotása). Azok elvesznek, (elpusztulnak) de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak, (és ők változnak). De te ugyanaz vagy, (és ugyanaz maradsz) és a te esztendeid el nem fogynak (mert éveidnek soha sincs vége)” (Zsolt. 102,26-28).

„Mert nagy az Úr és igen dicséretes, (és méltó, hogy dicsérjék) rettenetes minden isten felett, (félelmesebb minden istennél). Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott” (Zsolt. 96,4-5).

Az Úr Jézus kijelentése a Logoszról: „Az ég és a föld elmúlnak [megsemmisülnek], de az én beszédeim [(logosz): Igéim] soha el nem múlnak [és az én Igéim semmiképp sem veszítik érvényüket]” (Márk. 13,31).

Dávid így prófétál: „Uram (JHVH=Jahve)! Örökké megmarad a te igéd a mennyben (szilárdan, akár az ég)” (Zsolt. 119,89).

Ézsaiás is Róla prófétál, kijelentve, hogy minden mulandó, csak Isten Igéje áll meg örökké: „Szózat szól: Kiálts! És monda: Mit kiáltsak? Minden (hús)test (csak) fű, és minden szépsége, mint a mező virága! Megszáradt a fű, elhullt (elhervadt) a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony (csak) fű a nép. Megszáradt a fű, elhullt (elhervadt) a virág; de Istenünk beszéde (rémája: kijelentése) mindörökre megmarad!” (Ésa. 40,6-8).

Ezt ismétli meg Péter apostol is: „Mert minden (hús)test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége (méltósága, megbecsülése, dicsérete,) olyan, mint a fű (a mező) virága. Megszárad (elhervad) a fű, és virága elhull. De az Úr beszéde (rémája: kijelentése) megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd (ez a beszéd, vagyis ez a réma: ez a kijelentés pedig az Evangélium), amely néktek hirdettetett.” (1Pét 1,24-25).

 Amely arról szól, hogy: „… az Úr kegyelme (szeretete, jóakarata, jóindulata, jósága) öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön (mert az ÚR szeretete mindörökké az isten tisztelőkkel van). És az ő igazsága (igazságossága méltányossága) a fiaknak fiain (még az unokáikkal is). Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék (és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével)” (Zsolt. 103,17-18)

Zsid. 1,13 Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobb kezem felől [az én jobbomra], míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává [vagyis uralmad alá] teszem?*

*Az Úr Jézus megkérdezi a farizeusokat:Miképpen hívja őt Dávid a Szent Szellem által Urának, ezt mondván: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől [az én jobbomra], míglen vetem [és lealázom] a te [valamennyi] ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja [szólítja] őt, mi módon [miképpen lehet a] fia? (Mát. 22,43-45).

Péter apostol vallástétele a zsidók előtt: „Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul (amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem). Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza (teljes bizonyossággal), hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek” (Csel. 2,34).

Az evangéliumok bizonyságtétele szerint az apostolokkal való beszéde után: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára” (Márk. 16,19).

Így látta Őt István vértanú, és tett bizonyságot az őt megkövező zsidóknak: „Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől, És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani” (Csel. 7,55-56).

 Dávid próféciája pedig így hangzott: „… Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1).

Pál apostol is erről tesz bizonyságot a Korinthusiaknak: „Mert addig kell néki [királyként] uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti” (1 Kor. 15,25).

A kiküldöttekről – vagyis az apostolokról – így tesz bizonyságot a Szent Szellem: A kiküldött hetven tanítvány győztesen tér vissza az Úr Jézushoz: „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást (villámként) lehullani (leesni) az égből. Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat (árthasson) néktek” (Luk. 10,18-19).

Az apostol így dicsőíti az Urat: „Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik (mindent megtehet), feljebb (bőségesebben) hogysem mint kérjük, vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre (nemzedékről nemzedékre) örökkön örökké. Ámen!” (Eféz. 3,20-21).

 És így folytatja az apostol: „De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk. Minket, kik meg voltunk halva a vétkek [eleséseink] miatt, megelevenített [életre keltett] együtt a Krisztussal. (kegyelemből tartattatok meg, és kaptátok a megváltást), és az Ő kegyelme által megszabadultatok, vagyis: üdvözültetek]. És [vele] együtt feltámasztott [életre keltett] és [vele] együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [minket], Krisztus Jézusban (Eféz. 2,4-6)

Zsid. 1,14 Avagy nem [papilag] szolgáló szellemek−é* mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget?**

*Szolgáló szellemek (pneuma): lehetnek emberek pl: az apostolok, vagy szellemi lények.

A kísértésekben segítségünkre vannak, ahogy az Úr Jézusnak, aki: „És ott volt [kinn maradt] a pusztában [sivatagban, a sivár, elhagy(at)ott, magányos, pusztaságban]. Negyven napig kísértetve [(peiradzó): megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire, elcsábít (bűnre, vagyis céltévesztésre)] a sátántól, és a vadállatokkal [(thérion): - veszélyes állat; (dühös, vad) állat; szörnyeteg, fenevad; bestia] vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki” (Márk. 1,13).

Mert: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket

(Más fordítás: Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket)” (Zsolt. 34,8).

Mikor Péter apostolt Heródes börtönbe záratja, és ki akarja végeztetni, Isten angyalt küld a kiszabadítására: „És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta (elküldte) az ő angyalát, és megszabadított (kimentett) engem Heródes kezéből és a zsidók népének egész várakozásától” (Csel. 12,11).

Mert az Úr ígérete így hangzik: „Nem illet téged a veszedelem, (és nem érhet téged baj) és csapás nem közelget (sőt, közel sem férhet) a sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged (és vigyázzanak rád) minden utadban. Kézen hordoznak (és kézen fogva vezetnek) téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, eltaposod az oroszlánt, és a viperát, és a sárkányt, (és eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,10-13)

**Üdvösség (szótéria): tartalmazza a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás.


















Legyetek erősek az Úrban!.

Ígéret.

 „Bizony, ezt mondja az ÚR: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot…” (Ézs. 66,12)



A Tanító - a Szent Szellem - szava:

„Bölcsességnek útjára tanítottalak téged, vezettelek téged az igazság ösvényén. Mikor jársz, semmi sem szorítja meg a te járásodat; és ha futsz, nem ütközöl meg” (Péld. 4,11-12)


Jézus!

Az Úr, Ő az én Pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget engem” (Zsolt. 25,1)


A harcban résztvevőkről!

Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja. Mert Isten a maga képmására alkotta az embert” (1Móz. 9,5-6).


Reinhard Bonnke: A legrosszabb…

Nem a betegség a legrosszabb, ami érheti az embert, éppen ezért nem is a gyógyulás a legjobb, ami történhet vele. A legfőbb rossz a bűn, a legfőbb jó pedig (értelemszerűen) a bűnbocsánat. Hála legyen Istennek, aki „megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt 103,3). 


How Great Thou Art by World Outreach Worship featuring StikYar

Irma Nyári


Ez az a nap!

Igaz, hogy minden kegyelem, de ne tekintsd a kegyelmet úgy, mint a restség párnáját. Ellenkezőleg, a hit minden erőt mozgósít. (Carl Eichhorn)


Mai Ige

„Az alázat nem az, hogy kevesebbnek gondoljuk magunkat,
hanem, hogy kevesebbet gondolunk magunkra.”
Idézet a "Győzelem a büszkeségünk felett" c. kiadványból

www.maiige.hu