2013. augusztus 4.

Sátán konferenciát tartott

Czakó Gábor írása

Olvasd el, még ha túl elfoglalt vagy is, sőt különösen akkor, ha túl elfoglalt vagy!

Sátán konferenciát tartott. Összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: "Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre.

Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal."

"Ezt akarom tenni", mondta a Sátán. "Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át!"
"Hogyan tegyük ezt?" -- kiabálták a démonjai.
"Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat" -- válaszolta ő:
-  Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön.
-  Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, 10-12 órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát.

-  Tartsátok vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullanak, hamarosan, az otthonaik többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól!
-  Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani azt a 'halk, szelíd hangot.'
-  Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek... hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatot Krisztussal.

-  Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdető - táblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.

-  Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel.
-  Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat!

-  Adj nekik télapót, hogy eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését.
-  Adj nekik húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról.

-  Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat... hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el őket inkább vidámparkokba!, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba.
-  Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni.

-  Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében. 'Működni fog! Működni fog!'

   Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket.

Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben. Döntsd el te magad!
Az "elfoglalt" [angolul: busy] azt jelenti:
S-átán R-abigája A-latt L-enni? [B-eing U-nder S-atan's Y-oke]



Engedd, hogy a Biblia bevilágítsa az életed

"Igéd kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket" (Zsolt. 119:130)

Mindenkinek kell fény. Szükséged van fizikai fényre, hogy láthasd a világot magad körül és ne rohanj neki semminek.

Az Igéjén keresztül Isten biztosítani akarja a fényt a szellemednek is. A Biblia írja: "Igéd kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket"
Isten fényt akar adni - az Ő fényét - minden egyes embernek. Be akarja világítani az elménket az Ő igazságával és az életünkre néző tervének következő lépésével.

A bibliai elmélkedés gyakran a kulcsa, hogy bekapcsold ezt a világítást. Áztatnod kell az elméd ebbe a fénybe. A Biblián való elmélkedés nem azt jelenti, hogy elengeded a tudatodat az univerzumba, hanem, hogy fókuszálod Isten Szavára. Mikor ezt teszed, bevilágítod az életed.

Az Ő Szaván keresztül Isten segít más szemszögből nézni a dolgokat. A Zsoltárok 119:105-ben olvashatjuk: "Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága." Isten Szava irányt ad nekünk az életünkbe. Megmutatja az ösvényt, amelyiken Isten látni akar minket.

Mikor ezt a zsoltárt írták, a "mécses" egy gyertyát jelentett egy lámpában, amit az emberek magukkal tudtak vinni. Ma ez egy elemlámpa lenne. Ha egy elemlámpát viszel magaddal és több fényt akarsz az ösvényre magad előtt, akkor lépned kell előre. Sokszor elakadtam és fényt kerestem, ami Istentől jön és bevilágítja az egész utat előttem. De Isten csak a következő lépéshez elegendő fényt ad. Megteszed azt a lépést, aztán ad fényt a következőhöz.
Az egyik legjobb mód rá, hogy felkapcsold Isten Szavának fényét, az, hogy imádkozod az Ő Szavát, például a Zsoltárok 119:18:"Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed." Szeretnél látni csodálatos dolgokat Isten Igéjéből, igaz? Kérd Istent, hogy nyissa meg a szemedet rá, hogy mit szeretne tenni a te életeden keresztül.
Ő kész, hogy bekapcsolja a világítást.
-Beszéljetek róla-
Mikor tűnt Isten egy rejtélynek neked? Olyankor olvastad a Bibliát válaszokért?
Csak vársz Istenre, hogy kitisztítsa a képet vagy kéred az Ő érthető beszédét és gondolkodásmódját?
Mit gondolsz, mi a különbség a bibliaolvasás és a Biblián elmélkedés közt?
(Daily Hope by Rick Warren, 2012.03.08.)
      

http://napiremeny.blog.hu/2012/03/15/engedd_hogy_a_biblia_bevilagitsa_az_eleted

Gaspár Laci Gyözöt Jézus .wmv

Joseph Prince: Lent de nem kint!

Mielőtt keresztény lettél és valami rossz vagy szomorú történt veled addig sírtál, amíg a könnyeid el nem apadtak, a szíved darabokra tört, megkötözöttnek, levertnek és legyőzöttnek érezted magad. Talán még mindig sírsz ilyen helyzetben, de belül nyugalmat érzel. Kívülről bánatos vagy, de a szíved már nem nehéz. Nem érted miért, de mélyen legbelül van valami, ami felemel. Az a derű, ami belülről fakad, Krisztus élete benned.

Nem tudsz teljesen elcsüggedni, mert Krisztus benned a Béke Fejedelme (Ézs.9:6), aki azt mondja neked: ”A békességemet hagyom nektek. Az én békémet adom nektek, de nem úgy, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjatok, és ne féljetek!” (János 14:27 WBTC)

Igen, talán kellemetlen a szituáció és húzós helyzetben vagy, de a benned élő Krisztus az út az igazság és az élet (Ján.14:6), és azt üzeni neked: Minden rendbe jön. Biztosítom a kiutat számodra. Tudod, hogy nem szenvedtél vereséget, mert a benned lévő Krisztus a te győzelmed és azt mondja neked:
Nem a győzelemért, hanem győztesként harcolsz, mert Bennem már győztes vagy.

Mielőtt ismerted volna Krisztust és magad alatt voltál, teljesen kiborultál, de most már nem borulsz ki, mert a benned lakó Krisztus a győzelem reménysége. A Bibliában a reménység egy határozott, biztos várása a jónak.

Szóval a benned lakozó Krisztus egy határozott, biztos reménysége egy nagyszerű házasságnak!
Egy határozott, biztos reménysége egy nagyszerű családnak!
Egy határozott, biztos reménysége egy nagyszerű életnek!

Barátom, a benned élő Krisztus egy határozott, biztos reménysége Isten minden dicsőségének, melyeket kinyilvánított neked. Bármilyen rossz helyzetben vagy, Isten nem tud és soha nem is fog elveszíteni vagy elhagyni téged!
II. Korinthus 4:8-9
"Mindenfelől bajok és nehézségek vesznek körül bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mit tegyünk, de mégsem esünk végleg kétségbe!" WBTC Modern forditás
"Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk;"  MB újfordítás
„Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;”
Károli Gáspár fordítás

Joseph Prince


forrás: http://www.uzenetek.com/2010/07/lent-de-nem-kint.html#ixzz2UHphhEs5



Napi gondolatok Reinhard Bonnkétól

Isten nem a „mindent megmagyarázás Istene”, hanem a „minden vigasztalás Istene”. Nem azért jött el, hogy az összes miértünket megválaszolja. Azért jött, hogy elmondja, hogyan élhetünk neki tetszően.

Amikor a leprás Naámán arám hadseregparancsnok Elizeushoz érkezett gyógyulásért, a próféta a szolgáját küldte ki a magasrangú vendéghez azzal az üzenettel, hogy menjen el a Jordán folyóhoz és fürödjön meg benne (2Királyok 5.). Naámánt ez ingerültté tette, és azt mondta: „Én azt gondoltam, hogy majd ki fog jönni, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és meggyógyít a bélpoklosságból.” Ezt képzelte el, de az Úr nem az ő elképzelései szerint cselekedett.


Az evangélium Isten elképzelése, amely az emberi gondolkodás számára bolondság - mégis, ez Isten bölcsessége. Kövesd az ő igéjét és vigaszt, gyógyulást, szabadulást nyersz. REINHARD BONNKE

Kenneth E. Hagin - A megdorgálás

Hogy azt [a Gyülekezetet] megszentelje, meg tisztítván a víznek fürdõjével az Ige által. — EFÉZUS 5,26.

— Te megfeledkeztél valamirõl — mondta valaki egyszer.
— Mirõl feledkeztem meg?
— Arról, hogy a Zsidókhoz írt levélben az áll: „Mert akit szeret az Úr, megdorgálja…” (Zsid. 12,6)
— Nem, nem feledkeztem meg errõl. Ez a vers valóban ott van, de nem azt mondja, hogy: akit szeret az Úr, megbetegíti.

Az emberek sajátos módon értelmeznek bizonyos verseket. A megdorgálnak fordított görög szó jelentése, gyereket nevel, tanít. Te is neveled a gyermekeidet, iskolába járatod õket. Mondtad azonban valaha is a tanárainak:
„Ha Johnny nem tanul rendesen, verje ki a szemét”, vagy: „Ha Johnny engedetlenkedik, törje el a lábát”, vagy: „Sújtsa rák akkor”. Nem, te nem így fegyelmezed, és nem így neveled a gyermekedet! És Isten sem így teszi!

Megvallás: Az Ige és Isten Szelleme tanít engem. Az Ige és Isten Szelleme nevel engem. Az Ige és Isten Szelleme fegyelmez engem. Az Ige vízének fürdõjével vagyok megtisztítva.


AMI URALKODIK

Krisztus Szeretete Egyház


…Szellem szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
- Galata 5,16.


Én már keresztény életem elején megtanultam átengedni az uralmat a szellememnek, a belső emberemnek a külső emberem felett. Így még tinédzser koromban — amikor magányos voltam, és nem voltam közösségben olyan kortársaimmal, akik úgy hittek, mint én — sem voltak olyan problémáim, mint másoknak. Arról nem tudtam, hogy a vasárnapi iskolában rajtam kívül még valakinek lett volna üdvössége. Káromkodtak, ittak, világi helyekre jártak táncolni, és egymás között váltogatták szexuális partnereiket. Azt kérdezgették tőlem: „Te miért nem vagy benne semmiben?” Először is, a lelkiismeretem nem engedte meg, hogy ilyeneket tegyek. Egyébként azt szoktam válaszolni nekik: „Én egy új teremtés vagyok.” Erre azt kérdezték: „Mi az, hogy új teremtés?” (Ezzel azt bizonyították, hogy ők nem azok!) Nincs szükséged arra, hogy prédikálják neked, hogy mit tehetsz meg és mit nem. Egyszerűen csak engedd meg a szellemednek, hogy uralkodjon feletted. Isten meg fog világosítani a szellemeden keresztül. Engedd meg, hogy az új, belső ember uralkodjon feletted. Ne engedd meg a testednek, hogy uraljon. A tested továbbra is ugyanazokat a dolgokat akarja majd tenni, amiket addig tett, mert a tested még nem született újjá. Helyette a szellemed szerint járj.

Megvallás: Én a szellemem szerint járok. Én megengedem a szellememnek, hogy uralkodjon felettem, megengedem az új, belső embernek, hogy uralkodjon felettem. Így nem a test kívánságát viszem véghez. Nem a testem irányít, a szellemem irányít engem.
/Kenneth Hagin-Hitünk tápláléka napi adagokban/

Ne járj körbe-körbe

Készítette: Szeretet-Közösség


hé ember

2013. augusztus 3.

Ige: Amikor az Úr visszatér

„néhány nap múlva pedig ismét visszatért Kapernaumba (Vigaszfalvára), és mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van


És azonnal olyan sokan összegyülekezének, annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek, ajtó előtti téren sem volt hely; és hirdette és prédikálja nékik az igét, a logoszt(Márk. 2,1-2)




Csak Tenálad nyugszik meg lelkem.

Az Úr ígérete, és az ígéret teljesülésének feltétele

„Fordítsátok ide füleiteket és figyeljetek rám és jertek hozzám.
Hallgassatok rám, hogy éljetek, sőt virágzó, elégedett, sikeres életet éljetek, és kötök veletek örök szövetséget…” (Ésa. 55,3)




Imádság:

Öldöklő küzdelmek között, Uram, Te tanítasz meg
arra a harcra,amit nem fegyverrel
vív meg az ember.

Így győzelmem sem a másokat letipró erőszak diadala,
hanem Te magad vagy,
győzelmes Uram, örök kegyelemmel.

ÁMEN


(Hajdú Zoltán Levente)


Isten akarata

Isten nem kényúr, aki keresztülgázol rajtam. Szeret és meg akar menteni.


Bálvány

Miközben Pál Athénben várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. (ApCsel 17:16)

Bálványok. Legtöbbünk bizonyára azt mondja erre, hogy ó, nekem nincsenek bálványaim. Csak Istent imádom, Őt tisztelem és szolgálom. De tényleg így van? Mi is a bálvány? Az alábbi vers nagyszerűen mutat rá erre:

 Bálvány
Lehet  élő, lehet halott,
kőbevésett vagy faragott.
Lehet agyag, lehet márvány,
atom, bomba vagy szivárvány.
Lehet  állat, lehet ember,
hideg szobor vagy tűztenger.
Lehet apád, lehet fiad,
anyád, lányod vagy önmagad.
Lehet rangod, lehet címed,
vágyad, célod vagy reményed.
Lehet pénzed, lehet honod,
munkád, neved vagy otthonod.
Lehet  múltad, lehet jövőd,
házad, kocsid vagy képernyőd.
Bálvány, ami hitet zavar,
örök Istent most eltakar. (Dömötör Tibor)

A vers elolvasása után még mindig azt állítod, hogy nincsenek bálványaid? Akkor dicsőség az Úrnak, mert Ő ledönti a bálványokat a helyükről. Legyen szó valakidről, vagy valamidről, nem előzheti meg az Urat életedben. Ez az Isten előtti helyes sorrend: 1. az Úr. Mindenki és minden csak utána következhet…


Spurgeon: Vallást tévő száj, hívő szív

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz" (Róma 10,9).

A szánkkal vallást kell tennünk. Megtettem ezt már? Tettem már vallást az Úr Jézusról, mint Megváltómról, akit Isten feltámasztott a halálból, és Isten akarata szerint tettem ezt? Feleljünk őszintén erre a kérdésre!

Ugyanígy szükségünk van szívből jövő hitre is. Hiszek őszintén a feltámadott Krisztusban? Bízom benne, mint megváltásom egyedüli reménységében? Szívből bízom benne? Felelnem kell Istennek erre a kérdésére is.

Ha valóban elmondhatom, hogy vallást teszek Krisztusról és hiszek benne, akkor megváltott vagyok. Az igevers nem azt mondja: "lehet" vagy "talán", hanem hogy megváltott voltom teljesen nyilvánvaló és olyan világos, mint az égen a nap: "Akkor üdvözülsz". Mint hívő és hitvalló, birtokba vehetem ezt az ígéretet, és védelmemre felhozhatom Isten előtt most és egész életemen át, halálom órájában, és az ítélet napján is.

Meg vagyok váltva a bűn terhétől, a bűn hatalmától, a bűnért járó büntetés alól, s végül magától a bűnös léttől. Isten mondta: "Üdvözülsz" - és én hiszek ebben. Meg vagyok váltva. Dicsőség legyen Istennek mindörökké!

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Ároni Áldás

Az Úr az én kősziklám

„Szeretlek Uram, én erősségem!

Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám,  Őbenne bízom: az én pajzsom, üdvösségem szarva, menedékem” (Zsolt. 18,2-3)


Jézusé az ítélet

Az Atya senkit sem ítél, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta...
János evangéliuma 5,22

Neki sebei voltak, hogy nekünk ne legyenek,
hogy nekünk ne égjenek, gyógyulva hegedjenek.
Hordott keserű átkot, hogy mi átoktól mentek,
bűnt, egy világnak szennyét, hogy mi tiszták és szentek,
kegyetlen kínhalált, hogy mi élők lehessünk.
És gyűlöletből ácsolt, kemény keresztet hordott,
hogy szeressünk, szeressünk, harmadszor is szeressünk.
Váltság – – – – –

S ha nekünk mégis vannak sebeink,
mélységes mélyek, be nem gyógyulók
behegedők, megint kiújulók,
véres, halálos, szörnyű sebeink…
és ha másoknak nem áldás vagyunk,
ha nem úgy élünk, járunk idelenn,
hogy aki lát, azt mondja: kegyelem…
Ha mi hordjuk a bűnünk nyomorát
és esünk, bukunk, botlunk végtelen,
akarva, akaratlanul…
s olyan halálos-holt az életünk,
mintha temető volna a szívünk,
halál fuvalma a leheletünk…
ha gyűlölködünk és nem szeretünk:
ítélet.

Nem volna váltság, nem lenne ítélet.
Akkor élnénk, ahogy lehet.
Sebekkel, kínzó fekélyekkel telten,
bűnünk hordozva, rabul, leteperten,
s nem lenne, aki ítéletre vonná
a mi halálos, átokvert utunk,
ha egyszer másképp nem tudunk.
Élnénk, ahogy lehet.
Tisztaság, szentség, áldás, szeretet
örök elérhetetlenül
tündökölnének a létünk felett.

De most olyan elérhető közel,
olyan hívogatóan tündökölnek.
Miénk lehet a tisztaság, a szent,
halálon, poklon diadalmas élet.
Van váltság! S van, ha nem fogadjuk el,
ítélet.

Túrmezei Erzsébet


http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/05/jezuse-az-itelet.html

Dr-Kováts György: A szív lecsillapítása (1)

Haragudjatok, de ne vétkezzetek: beszéljetek szívetekkel a ti ágyasházatokban és csillapodjatok! Szela. ZSOLT 4,5.

Megbántottak. Megsértettek. Legalábbis úgy érzed. Elkapott a harag. Ne mondd ki. Ne siess elégtételt venni. Hagyd, hogy szíved lecsillapodjon. Ez a tulajdonsága. Lecsillapodik. Lecsillapítható.

Ha idő előtt beszélsz, saját magadnak nehezíted meg, hogy lecsillapodhasson a szíved. Kimondott szavaid, saját beszéded (pláne a másik válaszai, amik lehet, hogy szintén indulatból fognak fakadni), újra és újra felkorbácsolják a harag hullámait. Ne beszélj. Ne mondd ki. Szavaid nem arra valók, hogy levezesd az indulataidat. Nem arra valók, hogy másokat megbánts, hogy elégtételt végy magadnak. Szavaid gyógyításra, megértésre, vigasztalásra valók, kommunikációra, a problémamegoldás elősegítésére, arra, hogy információt közölj, hogy pontosíts, hogy bátoríts a jóra, és lerögzítsd a helyeset. Erre valók a szavak, és nem arra, hogy haragot árassz ki magad körül, vagy neheztelést, kritikát vagy lázadást.



A MENNYEK KIRÁLYSÁGA TÖRJÖN BE AZ ÉLETEDBE!


Készítette: Élő Víz



Gloria Copeland tanítása
forrás: békevár.hu

Hol élsz?
Látszólag ez egy egyszerű kérdés, de szeretném, ha megállnál egy pillanatra, és elgondolkoznál a válaszon. Az azonnali reakciód alkalmasint egy ország, vagy egy város neve, arra a helyre gondolsz itt a földön, ahol minden reggel fölkelsz, és este lefekszel, ahol a dolgaidat tartod.
De ha hívő vagy, ennél mélyebben kell gondolkodnod. Tudatában kell lenned a ténynek, hogy ámbár ezen a világon élsz, nem tartozol e természetes világ rendjébe. Te a menny állampolgára vagy. Neked már itt és most kiváltságod, lehetőséged van ebben a királyságban élni.
Ez az állítás sok keresztényt megijeszthet. A vallásosság arra tanította őket, hogy nem érhetik el Isten országát, amíg meg nem halnak, és a mennybe nem kerülnek. De a Biblia azt mondja, mi már átköltöztünk, átalakultunk. Azt mondja: „(az Atya) megszabadított és magához vont a sötétség ellenőrzése és hatalma alól, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába.” (Kol. 1,13 – Bővített bibliafordítás)
Mivel Isten bennünk és közöttünk lakozik, az Ő királysága is velünk van. Jézus ezt így mondta: Isten királysága nem észrevehető jelekkel, vagy láthatóan jelenik meg. Nem mondják az emberek: „Nézd, itt van!”- vagy -„Nézd, amott van!”, mert íme, Isten királysága bennetek (a szívetekben) és köztetek van (körülvesz benneteket). (Luk. 17,20-21 – Bőv. ford.)
Természetesen, amikor a testünk meghal, vagy Jézus elragad bennünket, arra a helyre megyünk, amit mennyországnak neveznek. Ez pedig csodálatos, mert a mennyország egy csodálatos hely! A központja ennek a hatalmas királyságnak. De hála Istennek, azóta, hogy a mennyek állampolgárai lettünk, már élvezhetjük a mennyország előnyeit itt és most a földön is. Élhetjük az életünket szeretetben, békében, örömben, jólétben, egészségben és győzelemben. Továbbá elvihetjük a királyság áldásait másoknak is, akik még a sötétség uralma alatt élnek.
„Ha a keresztények ezt meg tudják tenni, – kérdezheted – miért nem teszik?” Legfőképp azért, mert nem túlságosan tájékozottak Isten királyságáról. Annyira elfoglalja őket a világ királysága – az a világ, amit láthatnak és megérinthetnek – (annyira magába szívja őket e világ királysága), hogy nem sokat gondolnak Isten országára. Annyira belemerülnek a természetes világba és az általa támasztott igények megvalósításába, hogy teljesen megszokják a működési formáját. Ugyanakkor szokatlanná válik számukra Isten királyságának működési elve.
De ezt meg tudjuk változtatni, Jézus Nevében! Engedelmeskedhetünk Pál apostol utasításának, aki ezt írta: ”…célozzátok meg, és keressétek (a gazdag, örökkévaló kincseket) azokat, amik fönt vannak, ahol a Krisztus (a Felkent) van, az Istennek jobbján ülve /Zsolt.110:1/, és irányítsátok a gondolataitokat oda, és tartsátok is azokon, amik fent vannak (a magasabb dolgokon), nem azokon a dolgokon, amik a földön vannak.” (Kol. 3,1-2 – Bőv. ford.)
Ha tanulmányozzuk és elmélyedünk abban, amit az Ige Isten királyságáról mond, egyre inkább „Isten királyság”-tudatúvá válhatunk. Olyan sok információ található Isten királyságáról az Igében, órákig tudnék róla beszélni – és meg is teszem. Jesse Duplantis azt mondja, csak a férjem, Ken, és én tudok az ismerős szolgálók közül ugyanarról a témáról akár egy évig is prédikálni. De mi nem segíthetünk neked! Ez az, amiért olyan sokáig tart megvalósítani.
Mindaz, amit ezzel az írással megtehetek az, hogy elindítsalak. Kihívás legyen, hogy a mai naptól tedd magadévá ezt a tanulmányt. Vedd elő a Bibliádat, és keresd meg az összes hivatkozást Isten királyságáról (országáról), vagy a Menny királyságáról (országáról). Az Újszövetség felváltva használja a két kifejezést. Jusson le a szívedbe ennek a királyságnak a valósága olyan mértékig, hogy bizonyosságod legyen róla minden nap.

Egy felsőbbrendű királyság
Az első fontos igazság, amit az Ige felfed Isten királyságáról, hogy ez a legfőbb és leghatalmasabb, és minden más királyság felett áll. Ez a vezető, a legnagyobb, mindenek felett álló, úgy erőben, rangban, mint hatalomban. A „kingdom” (királyság), a „king” (király) és a „dominium” (uralom) kapcsolódásából jön létre. A királyság az a hely, ahol a király uralkodik. Tehát Isten királysága az a hely, ahol Isten uralkodik.
Mivel Isten birtokol mindent a mennyben és a földön, mindenütt uralkodhat is. De Ő azt választotta, hogy az emberen keresztül gyakorolja ezt a hatalmat. Az Édenkertben Ádámnak adta a föld feletti uralmat. Ez az oka annak is, hogy Jézus a földre jött és megtestesült. Azért, hogy hatalmat gyakorolhasson a sátán felett itt a földön, emberré kellett válnia. [A földön az gyakorolhatja törvényesen a hatalmat, aki testben megszületik. – bf. megj.]
A második fontos igazság, amit kijelent az Ige Isten királyságáról, az, amit már említettünk. Isten királysága itt és most létezik. Ugyanott, ahol a természetes világ is helyet foglal. Nem láthatjuk, de ennek ellenére itt van, és nagyon is valóságos.
Azt hiszem, a 2Királyok 6. fejezetben találhatjuk meg ennek a ténynek a legjobb bemutatását, amikor Elizeus prófétát és a szolgáját körülvette egy hatalmas ellenséges sereg.
…és monda Elizeusnak a szolgája: Ó jaj, mesterem! Mit fogunk tenni?
/Elizeus/ válaszolt neki: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint velük. Ezután Elizeus imádkozott: Uram, imádkozom hozzád, nyisd meg a szemeit, hogy láthassa.
És az Úr megnyitotta a fiatalember szemeit, és látott, és meglátta, hogy a hegy körös-körül tele volt lovakkal és tüzes harci szekerekkel… (15-17. – Bőv. ford.)
Azok az angyalok, lovak és harci szekerek azért voltak ott, hogy megvédjék Elizeust és a szolgáját minden időben – még akkor is, amikor nem látták a szemeikkel. Az angyalok ugyanazt a helyet foglalták el, amit az ellenséges haderő. Mivel az angyalok a legfelsőbb királyságból jöttek, Elizeus nem félt. Tudta, hogy Isten királysága fölényben van.
Ha ezt az egyetlen tényt megragadod, képessé tesz arra, hogy nagy örömben és békességben járj ebben a zűrzavaros világban. Ha most megérted, hogy Isten királysága uralkodik és felügyel a természetes birodalom felett, többé nem fogsz félni. Örvendezhetsz, hogy megtudtad ezt, mert te Isten királyságához tartozol, hatalmat gyakorolhatsz minden körülményen, amit az ördög megpróbál ellened használni. Dicsőség Istennek! Hát nem izgalmas?

A mennyország áttöréseinek (megnyilvánulásainak) szolgálata
Jézus az, aki megszerezte nekünk ezt a lehetőséget. Megnyitotta az utat. Megalapította közöttünk Isten királyságát, és megmutatta, hogyan tud ez megnyilvánulni ebben a fizikai világban.
„De Gloria, – mondhatod – úgy tudtam, Jézus azt mondta, az Ő királysága nem e-világból való.” Ezt mondta, de ez nem azt jelenti, hogy az Ő királysága nem működik ebben a világban. Ez annyit jelent, hogy az ereje nem e-világból származik. A Bővített Biblia ezt mondja erről: Az én királyságom nem innét való (ebből a világból); /nincs ilyen eredete, forrása/. (Ján.18,36)
Jézus teljes szolgálata Isten királyságáról szóló tanítás és annak bemutatása volt. Ahogy a Márk 1,14-15 mondja: az Ő szolgálata akkor kezdődött, amikor „… elméne Galileába, prédikálván az Isten országának Evangéliumát, és mondván: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az Evangéliumban.”
Jézus így beszélt: „Nem kell tovább várnotok. Isten uralkodása, az Ő királysága már most itt van! Beléphettek ti is. Isten ereje itt van, hogy betörjön ebbe a fizikai világba és gyógyítson, megszabadítson és szabaddá tegyen! Úgyhogy változtassátok meg a gondolkozásotokat. Vessétek el a hagyományos gondolkodást. Higgyetek az evangéliumban!”
A Lukács Evangélium 4. fejezete még világosabban mondja el ezt. Jézus felállt a zsinagógában és idézett az Ézsaiás 61-ből:
Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem … hogy hirdessem a jó hírt (az Evangéliumot) a szegényeknek; elküldött, hogy közhírré tegyem a foglyok szabadon bocsátását, a vakok látásának helyreállítását, hogy elhozzam a szabadítást azoknak, akik elnyomottak (akik leigázottak, megsebzettek, összetörtek, a balsors által megrendültek), hogy kijelentsem az Úr kegyes esztendejét (azt a napot, amikor az üdvösség, és Isten ingyen vehető jóindulata, kegyelme bőségesen adatik). Ma, miközben jelen vagytok, és halljátok, ez az Ige beteljesedett. (18-19,21 Bőv. ford.)
Jézus azt mondta: „Felkent vagyok.” Mi ez a felkenetés (kenet)? Isten jelenlétének megnyilvánulása, ami meghozza a szabadulást. A kenet Isten királysága, berobbanva ebbe a természetes világba és bőkezűen elhozva Isten szabadon vehető kegyelmét. Bőkezűen, azaz pazarlón, nagyvonalúan, mérték nélkül, túlzottan és bőségesen. Halleluja!
Jézus nemcsak beszélt az Ő fenséges királyságáról, be is mutatta. Működésbe hozta Isten uralmát, hatalmat gyakorolva a gonosz szellemek felett, amelyek kötésben tartották az embereket. Kézrátétellel szolgált a betegek felé, kiűzve testükből a tüneteket.
Olvasd át az Evangéliumokat, és győződj meg erről magad. Jézus újra és újra gyakorolta Isten királyságának hatalmát. Betért Péter házába, betegen találta az anyósát, rávetette a kezeit, és meggyógyította. A leprás gyógyulásért fordult Hozzá, és Ő így válaszolt: „… tisztulj meg”, és a lepra azonnal eltisztult. Jairus lánya meghalt, Jézus föltámasztotta a halálból. A gadarai őrültből kiűzte az ördögöket. Amikor egy kies helyen prédikált, és a több ezer fős hallgatóságnak nem volt elegendő élelme, megsokasította a pár darab kenyeret és halat, ami bőven elég lett a tömegnek, sőt, még maradt is belőle.
Tudod, mit példáznak ezek? Azt, amikor Isten királysága a Jézuson lévő keneten keresztül áttört ebbe a természetes, fizikai világba. Ezek voltak a mennyország áttörései.

Távolítsd el a korlátokat
Jézus nem szándékozta ezt leállítani a földi szolgálata végén. Megbízta a tanítványait, hogy folytassák a szolgálatát. Azt mondta nekünk, hogy járjunk széjjel, gyógyítván a betegeket, és elhozva más mennyei megnyilvánulásokat, áttöréseket, mondva: „Isten királysága elközelített hozzátok”. (Luk. 10,9)
Jézus megbízott bennünket:
Elmenvén e széles világra, hirdessétek az Evangéliumot (a jó hírt, hogy itt van Isten királysága) minden teremtésnek. Aki hiszen, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek (vagyis mennyei áttörések, megnyilvánulások) követik: az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik, betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak. (Márk 16:15-18)
Ez az egyház lehetősége, hogy megvalósítsa Isten királyságát ebben a természetes világban. A mi feladatunk, hogy gyakoroljuk ennek a királyságnak a hatalmát, bemutassuk működését, ezáltal mások is meg tudják tapasztalni ennek a valóságát, és maguk is Isten országának állampolgáraivá váljanak!
Mindezidáig az Egyház közel sem valósította ezt meg olyan jól, ahogy lehetett, és kellett volna. Miért nem? Először is azért nem, mert a legtöbb hívő annyira elfoglalt a természeti világ dolgaival, hogy nem jut ideje megismerni, megtanulni, hogyan kell gyakorolni Isten királyságát. Annyira elfoglaltak a világ dolgainak keresésével – étel, ruhák, házak, autók, pénz, számlák kifizetése, szórakozás – hogy nem sokat gondolnak már Isten országának dolgaira.
Ez nem bölcs. Miért kell ennyire belemerülni ebbe a természetes világba? Rendszerei korlátozottak. Amikor lehetetlen helyzetekkel találkozunk, ez a világ nem ad nekünk megfelelő választ. Nem tud segíteni egy gyógyíthatatlan betegségnél, vagy egy megoldhatatlan gazdasági helyzetben.
De Istennel minden lehetséges! Isten királyságában nincsenek korlátok! Nem ismer lehetetlent! Amit nekünk kell tenni: engedelmeskedjünk Jézus útmutatásainak, amit a Máté Evangéliuma 6. fejezetében adott:
Ne aggodalmaskodjatok az éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok, sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. (Mivel mindezeket a pogányok – a sátán uralma alatt lévő népek – cselekszik). Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Isten országát, és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek. (25,31-33)
A Bővített Biblia még inkább megvilágosítja az utolsó verset. Így mondja: „keressétek (vegyétek célba, és törekedjetek felé mindinkább) először az Ő teljes királyságát, és az Ő igazságát (az Ő útjait, hogyan legyünk igazak, és cselekedjünk igazul)…” Más szavakkal, ha működni akarunk Isten hatalmában, meg kell találnunk az Ő útjait, utána pedig a szerint végezni a dolgokat.
Meg kell változtatni a gondolkodásunkat. El kell kezdenünk úgy gondolkodni és cselekedni, ahogy Ő, elhagyva a világ szerinti gondolkozást és cselekvést. Őt, és az Ő alapelveit kell keresnünk, először és elsődlegesen belé kell vetni a bizodalmunkat, Neki gondja lesz a mi fizikai szükségeink betöltésére.
Láthatod, Isten királyságának az alapelvei mindig működnek. Isten kimondta, és működésbe hozta az Igéjén keresztül. Mindenkinek működni fog, ha alkalmazza. A legelső alapelv, például, a vetés és aratás törvénye. A Galata 6,7-8 azt állítja, hogy ez a törvény rendkívül egyszerű: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt is fogja aratni. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a Szellemnek, Szellemből arat örök életet.”
Tehát a vetés és aratás törvénye működik mind Isten királyságában, mind a földi királyságban (földi körülmények közt) is. Ha a sötétség királyságába vetsz, ebből a királyságból fogsz aratni, pusztulást, az összes megjelenési formájával. Ha az idődet és pénzedet e-világi dolgokba fekteted, kábítószer fogyasztásban, pornográfiában, alkoholizmusban fogod bevégezni. (Vigyázz, ne ragadd ki ezt a három problémát, ne mondd, hogy veled minden rendben van e téren!) Végül beteg és boldogtalan leszel.
Másfelől, ha Isten királyságába vetsz, úgy ennek a királyságnak gyümölcseit fogod aratni. Ha Isten dolgaiba fektetsz be, akkor a bővölködő (jómódú) életet, és annak megnyilvánulási formáit aratod. A Róm. 8,6 azt mondja: „Mert a testiek szerint gondolkozni (úgy gondolkozni, ahogy a világ teszi) halált jelent; de a Szellem szerinti gondolkozás (ahogy Isten gondolkozik) életet és békességet hoz.”

Rajtad áll
Természetesen, ha vetni akarsz Isten királyságába, először újjá kell születned. Ezt egyszerűen úgy teheted meg, hogy Jézust életed Urává teszed. Olvashatod a Bibliát egész nap, nem hoz megértést, ha nem teszed meg az első lépést. A nagy királyság titkai rejtve maradnak előtted. Miért? Mert ahogy Jézus mondotta: „Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.” (Ján. 3,3) Aki nem születik újjá, egyszerűen nem tudja megérteni, hogyan gondolkodik Isten. Az Ő királyságának módszerei rejtve maradnak előtte, mert még a sötétségben él.
Amikor újjászületsz, akkor átkerülsz Isten királyságába. Azonnal képessé válsz megérteni, és járni Isten útjait. Ettől kezdve már csak rajtad múlik, mit teszel. Minél többet keresed Istent, és az Ő igaz útjait, annál inkább élvezed az Ő erejét és hatalmát. Minél inkább megújítod az Ige által a gondolkodásodat, és alázattal megváltoztatod az életed az Ige szerint, annál többet látsz meg a mennyek királyságának megnyilvánulásaiból az életedben, és a környezetedben élők életében.
Isten királyságában az a csodálatos, hogy nem kell hozzá gazdagnak, okosnak, vagy tehetségesnek lenni. Bárki élhet vele. Csak annyit kell tenned, hogy megtaláld, mit mond Isten, és az alapján cselekedni. Amikor ezt megteszed, az áldások – a menny áttörései – elkezdenek valóságba jönni.
Ezért, bátorítalak, még ma kezdj el többet befektetni magadból, az idődből, gondolataidból, energiádból Isten királyságának keresésébe. Határozd el a szívedben, hogy életed néhány területét megváltoztatod. Még mélyebbre leásol az Igében, és megtalálod, mit mond Isten ezekről a területekről. Azután elkezdhetsz cselekedni, ahogy Ő tenné az Ige alapján.
Növeld az ismereted Isten királyságáról. Légy egyre inkább „Isten királyság”-tudatú. Aztán légy kész a menny áldásaira – Isten királyságának bőkezű, nagyvonalú, pazarlóan bőséges és túláradóan dúslakodó kegyére –, hogy áttörjön az életedbe!

SZELLEM SZERINT JÁRNI

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház


Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint.
- Róma 8,1.

A lelkiismeret az emberi szellem hangja. A józan ész a lélek, vagyis az elme hangja. Az érzékelés a test hangja.
A Szent Szellem nem a józan eszünk, az érzékelésünk mellett tesz bizonyságot. A Szent Szellem a szellemünkkel együtt tesz bizonyságot.
Én nagyon óvatosan használom azt a szót, hogy ’érzés’. Amikor Isten jelenlétét érzékeljük egy összejövetel alatt, az emberek gyakran azt mondják:’éreztem’. De valójában nem annyira fizikailag, hanem inkább szellemileg érzékeljük Isten jelenlétét. Azért ügyelek arra, hogy különbséget tegyek a kettő között, mert az emberek olyan könnyen átcsúsznak az érzések világába. Amikor jól érzik magukat, azt mondják: „Dicsőség Istennek! Halleluja! Üdvösségem van! Be vagyok töltekezve a Szellemmel! Minden olyan csodálatos!” Ha viszont rosszul érzik magukat, savanyú képet vágnak, és azt mondják: „Mindent elvesztettem. Nem úgy érzem magam mint régen, biztos visszaestem.”
Ha érzések szerint járunk, bajba jutunk. Ezért van, hogy oly sok keresztény érzi úgy, hogy egyszer fent van, máskor lent, egyszer bent van, máskor kint. (Én jojó-keresztényeknek hívom őket.) Nem a szellemük szerint járnak. Nem hitben járnak, az érzéseik szerint járnak.

Megvallás: Én nem test szerint járok, hanem szellem szerint. Nem az érzéseimet követem, hanem a szellemem hangját, a lelkiismeretemet követem!
/Kenneth Hagin-Hitünk tápláléka napi adagokban/

Miért? (Pintér Béla)

2013. augusztus 2.

Ige: Az Úr Jézus kijelentése

 Az Úr Jézus kijelentette magát a júdabelieknek, - és a minden korban élő vallásos embereknek „Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben [(hamartia): céltévesztésetekben] haltok meg [pusztultok el]: mert ha nem hiszitek, hogy én VAGYOK, meghaltok [elpusztultok] a ti bűneitekben [(hamartia): a ti céltévesztésetekben]” (Ján. 8,24)

Hiszen meg van írva, hogy: „Isten ezt felelte Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem hozzátok” (2Móz. 3,14).

 Az Úr Jézus úgy jelenti ki magát, ahogy azt már előre kijelentették a próféták: „Én, én vagyok az Úr (JHVH: Jahve), és rajtam kivül nincsen szabadító! Én hirdettem, (és én mondtam meg) és megtartottam (hogy megszabadítalak), és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek (mert én hirdettem, nem valamelyik idegen isten), és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr (JHVH: Jahve), hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek (és csak én leszek), és nincs, aki az én kezemből kimentsen (és kiragadjon); cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr (JHVH: Jahve), a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vídámságuk hajóiba. Én az Úr vagyok (JHVH: Jahve), szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,11-15).

Igen: „Én vagyok az Úr (JHVH: Jahve), és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! Felöveztelek téged, bár nem ismerél” (Ésa. 45,5).

Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), aki az eget teremtette, ő, az Isten, aki a földet formálta, alkotta és megszilárdította, nem kietlennek teremtette, hanem lakóhelynek formálta: Én vagyok az ÚR (JHVH: Jahve), nincs más!” (Ésa. 45,18).

 „Emlékezzetek meg a messze régi (az ősrégi) dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,9).

„Ezt mondja az ÚR (JHVH: Jahve), a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az ÚR (JHVH: Jahve), vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell” (Ésa. 48,17)



Vezess sátradba Uram

Örüljetek, akik az Úréi vagytok!

„Örüljetek az Úrban, ujjongjatok ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti igaz szívűek!” (Zsolt. 32,11)



Napi gondolatok Reinhard Bonnkétól

Pál szavai jutottak eszembe: „az Isten Fia, aki szeretett engem”. Istennek ez a nagyszerű apostola, ez a kiemelkedő intellektuel igazán ismerte Istent és az Úr Jézust. Megindító, ahogy beszél róla: „Az Isten Fia, aki szeretett engem, és az életét adta értem”.

Pál egyszerűen szerette Jézust. Amikor róla ír, szavai telve vannak érzelmi töltéssel és tanítással. Az egész Biblia ilyen valójában: egyszerű, mégis mélységes; telve közérthető alapigazságokkal, és az azokból eredő további igazságokkal. Az emberiséget mindig is foglalkoztatta az Isten témája, szinte mindenkinek megvan a maga véleménye, elképzelése róla - valóban kimeríthetetlen téma!

Honnan tudhatjuk, hogy kinek van igaza? A válasz egyszerű: vissza kell mennünk a könyvhöz, amely először adott kijelentést róla. Ez a könyv a BIBLIA. Isten nem tud más lenni, mint amit a Biblia mond róla, ha így lenne, nem volna Isten. Ezért menjünk vissza az eredeti forráshoz, a Kősziklához, amely kiállta az idők viharát! REINHARD BONNKE




Ne félj! (2)

„...így szólt az Úr Abrámhoz látomásban: Ne félj Abrám!" (1Mózes 15:1)

Kutatók felfedezték, hogy körülbelül 40%-ban olyan dolgok miatt aggódunk, amik sohasem történnek meg; 30% a múltra vonatkozik, amin már úgysem tudunk változtatni; 12% mások dolgai, amibe nem is kellene beleavatkoznunk; 10% a valós vagy csak képzelt betegségekkel kapcsolatos. Ez azt jelenti, hogy csupán 8%-ban aggódunk olyasmi miatt, ami esetleg tényleg megtörténhet!

A Yale Egyetem tudósai meg is találták az úgynevezett „aggodalom gént”. Ugyanakkor azt is mondják, hogy bár ez örökletes, de le lehet győzni. Valaki így fogalmazott: „Az aggodalom olyan, mint ha előre fizetnél kamatot egy még le sem járt tartozásra.” A legtöbb esetben pedig a megfizetés soha nem is válik esedékessé. Gondold végig: amikor aggódsz, 92% esély van arra, hogy olyan adósságért fizetsz kamatot, ami nem is a te tartozásod! Hát nem ostobaság ez?

Vegyük például a repüléstől való félelmet: tizenkilencezer évig minden nap repülnöd kellene, hogy elérd a repülőgép-szerencsétlenség valószínűségét. Mégis a hat legfélelmetesebb halálok közül ez az egyik.

Valaki megszámolta, hogy a Bibliában 365-ször fordul elő a „Ne félj!” – tehát az év minden napjára jut egy. Amikor aggódsz, kételkedsz Istenben, és behatolási pontot biztosítasz az ördög számára. Mióta csinálod ezt? Mikor akarod már abbahagyni? Isten tudta, hogy Ábrahám elhagyni készül a biztonsági zónáját, ezért mondta neki: „Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges” (1Mózes 15:1). Ma ugyanezt mondja neked is.

http://www.maiige.hu/

Mit NAGYítasz fel?

34,4 Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét! (Zsoltárok)

Mielőtt a szemüveget feltalálták volna, az emberek nagyítót használtak, hogy el tudják olvasni az apróbb betűket, vagy, hogy jobban lássanak. Természetesen a nagyító nem változtatja meg a dolgok méretét, hanem csak a mi látásmódunkat, és rajta keresztül mindent nagyobbnak látunk.

Érdekes módon az elménk is sokszor nagyítóként működik. Minél többet gondolkodsz valamiről, annál nagyobbnak fogod látni. Azzal, ha a jelen helyzetedre fókuszálsz, igazából semmi nem változik, viszont a helyzeted egyre nagyobb és nagyobb fontosságot kap az elmédben. Ha a nem megfelelő dolgot nagyítjuk fel, az rövid időn belül rossz irányba terelheti az életünket. Ezért nagyon fontos, hogy a megfelelő perspektívából nézzük a dolgokat, és ne töprengjünk feleslegesen olyan dolgokon, amin úgysem tudunk változtatni. Ha továbbra is a problémára összpontosítunk, akkor olyan hatalmassá válik az elménkben, hogy szinte felemészt bennünket. Azonban, ha Istenre fókuszálunk és Őt nagyítjuk fel az életünkben, akkor e világ dolgai – a kihívások, akadályok és csalódások – elhalványulnak.

Hadd hozzak még egy példát, hogy jobban megértsük. Ha az egyik szemedet becsukod, és egy pénzérmét tartasz magad elé kinyújtott karoddal, akkor a pénzérme aprónak fog tűnni a körülötte lévő dolgokhoz képest. De ha az érmét közvetlenül a szemed elé teszed, akkor az sokkal nagyobbnak fog tűnni. Ha elég közel teszed a szemedhez, akkor már semmi mást nem is fogsz látni, csak az érmét. Sokszor ugyanez történik az életünkben is: a nehézségek és próbák azért tűnnek olyan hatalmasnak, mert a kelleténél közelebbről szemléljük őket.

A helytelen látásmód a rossz ösvényre fog vezetni. Azonban a látásmódunkat a pillanat töredéke alatt képesek vagyunk megváltoztatni, azáltal, hogy átállítjuk a fókuszunkat. Amikor nehézségekkel kell szembenéznem, akkor emlékeztetem magam azokra a nagy dolgokra, amiket Isten már idáig cselekedett az életemben. Hálát adok Neki, hogy ismerhetem Őt, hálát adok Neki a családomért, a gyermekeimért, a férjemért. Felidézem, hogyan vezetett át a múltbeli megpróbáltatásokon, nehézségeken. Mindig elámulok, hogy a hálaadás és a megfelelő dolgok felnagyítása hogyan változtatja meg egy pillanat alatt az ember látásmódját.

Arra biztatlak most, hogy vizsgáld meg a gondolataidat. Akár még egy listát is írhatsz azokról a dolgokról, amikről úgy érzed, hogy túlságosan nagyra nőttek az életedben. Tartsd magad elé a listát, és képzeld el, hogy milyen NAGY ISTENed van! Kérd Tőle, hogy nyilvánítsa ki magát neked még HATALMASabb módon. Mondj, vagy énekelj Neki dicséretet miközben szerető kezére bízod a gondjaid listáját. Ne felejtsd, az Ő igája könnyű és az Ő terhe édes. NAGYítsd fel ŐT és figyeld, ahogy a világ terhe eltűnik.
Victoria Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/victoria-osteen/200-mit-nagyitasz-fel.html

IGAZI TARTOZÁSUNK

1 Minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot. 2 Az
adósságelengedés módja pedig ez: egy hitelező se követelje felebarátjától, testvérétől azt a kölcsönt, amit embertársának kölcsönadott, mert adósságelengedést hirdettek az ÚRért. 3 Az idegentől követelheted, de amivel testvéred tartozik neked, azt engedd el! 4 Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd. 5 De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked. 6 Bizony megáld téged Istened, az ÚR, ahogyan megígérte neked. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre; uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad! 7 Ha valaki elszegényedik testvéreid közül valamelyik lakóhelyeden, abban az
országban, amelyet Istened, az ÚR ad neked, ne légy kemény szívű és
szűkmarkú szegény testvéreddel szemben, 8 hanem légy hozzá bőkezű, és adj neki szívesen kölcsönt, amennyire szüksége van, amiben szükséget szenved.
9 Vigyázz, ne támadjon szívedben ilyen alávaló gondolat: közeledik a hetedik esztendő, az adósságelengedés éve. Ne nézd rossz szemmel szegény testvéredet, mert ha nem adsz neki, az ÚRhoz kiált miattad, és vétek fog terhelni téged.
10 Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert éppen azért fogja megáldani Istened, az ÚR minden munkádat és minden szerzeményedet.
11 Mert a szegény nem fogy el a földről, azért parancsolom neked, hogy légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez” 5Móz 15,1-11.

                        IGAZI TARTOZÁSUNK

Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek;
mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. (Róm 13,8)

Az adósság kérdése a Bibliában is jelen van. Amíg Izráel Istentől várta
szükségletei kielégítését, nem volt szüksége kölcsönre más népektől.
Sőt, Isten azt mondta, azok fognak tőlük kérni.

Mégis, sok hívő roskadozik az adósság terhe alatt. Évekkel ezelőtt többet költöttünk, mint amennyit megengedhettünk magunknak, és családunk
nem tudott eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. A hitelezőktől való
félelmemben nem mertem felvenni a telefont. Aztán a férjem elvesztette a
munkahelyét, s már a házunk rezsiköltségeit sem tudtuk fizetni.

Az Újszövetséget olvasva rájöttem, hogy Isten nem akarja, hogy így éljünk.
Imádkozni kezdtem. Semmi sem változott azonnal, kivéve a hozzáállásomat.
Azután, mikor már úgy tűnt, elveszítjük házunkat, el tudtuk adni, és a
férjem talált munkahelyet. Lassan kifizettük adósságainkat, és
visszanyertük az anyagi stabilitást.

Isten azt akarja, hogy egyetlen tartozásunk egymás felé a szeretet legyen. Ha szükségben lévő emberrel találkozunk, és készek is lennénk segíteni; ám adósságunk kifizetése minden fillérünket elviszi, nem lesz miből adnunk. Ha másképp kezdünk bánni a pénzünkkel, az magával hozza a nagylelkűség ajándékát, s így is megmutathatjuk másoknak Isten szeretetét.

Imádság: Urunk, segíts bölcsen takarékoskodni és költeni, hogy nagylelkűen adakozhassunk. Ámen.

A takarékosság és a szeretet szabaddá tesz a bőkezű életre.

Mary Baird (Texas, USA)

http://csendespercek.hu


Vár a ház

Velünk és értünk!

1."Nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten!" (Máté 1:23)
Velünk és nem ellenünk. Közel és nem távol. Hús-vér emberként és nem megfoghatatlan őserőként.

2. Szolgálni jött, és hogy életét adja váltságul sokakért: (1Tim 2:6)

3. "Jézus Krisztus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket megmentse." (1 Tim. 1.15)

Bárki légy, bárhogy érezd is magad, bármennyi terhet is cipelj lelkiismeretedben, jól vésd szíved hústábláira:

Jézus érted jött le erre a földre,

Isten érted lett emberré.

Érted élt tökéletes és bűntelen életet.

4. S végül érted ment önként a halálba és támadt fel: "Isten kegyelmi ajándéka az Örök Élet Krisztus Jézusban!"4

5. Isten Jézust, az örök élet forrását személyesen neked szánta, nem másoknak, nem csak úgy a világnak, hanem neked.

Isten Önmagát ajándékozta neked.

Az ajándék akkor lesz a tiéd, ha átveszed. Mást tenned nem kell érte.

6. Csak fogadd el, és akkor "semmi sem választhat el téged az Ő szeretetétől."


http://nyugodtleszazeleted.blogspot.hu/2010/12/velunk-es-ertunk.html

Guti Tünde: A BÜSZKESÉG KÉPLETE

           "Felfuvalkodottság előzi meg a bukást."

    Miért olyan veszélyes a hiúság? Aki megtűri gondolataiban a hiúságot, öntetszelgést, előbb-utóbb el is hiszi a magáról festett képet.
   Amikor elfogadja mások dicséretét, megtartja magának, annak fényében úszik, lassan és alattomosan hálózza be szívét a gőg.
   Amint megtelik a lélek gőggel, szavait, döntéseit, sőt egész magatartását, emberi kapcsolatait megmételyezi a büszkeség. Elvárja mások hízelgését, ami további csapdát állít lába elé, és titokban már ellenségnek tekinti azokat, akik hibáira próbálják figyelmeztetni.

   Ezért vigyázzunk mindnyájan! Ne tulajdonítsuk magunknak jó előmenetelünket, ne mulasszuk el megalázni szívünket az Úr és a testvéreink előtt, s még saját tükrünket is cseréljük le az Ige tükrére, ami a "szabadság tökéletes törvénye"!
 
   A büszkeség olyan szívbeli állapot, ami magában hordozza a belső romlást. A kevély ember azt hiszi el magáról, amit korábbi hiúsága felfestett előtte. Komoly veszélyben van, mert "Isten a kevélyeknek ellene áll..."

   Aki nem alázza meg magát, törvényszerű, hogy eluralkodik egész személyiségén a felfuvalkodottság. Egyre nagyobbnak, szebbnek, áldottabbnak és hatalmasabbnak képzeli magát. Nem hallgat az Istentől küldött, őszinte tanácsra, elutasítja a feddést, míg a saját vesztébe rohan, és végül elbukik.

   Isten őrizzen meg mindnyájunkat ettől a rettenetes lelkiállapottól!
Álljunk meg mindennap a kereszt tövében, teljünk el Isten kegyelmes szeretetével, és alázzuk meg magunkat Őelőtte, hogy átélhessük a Jézustól tanult szelíd és alázatos szív nyugalmát!

   Sose felejtsük el, minden, amit elértünk, ami jó és szép az életünkben, Isten ajándéka, nem a magunk érdeme!

   "Aki a fenyítés ellenére is nyakas marad, hirtelen gyógyíthatatlanul összetörik."
Példabeszédek 29:1.

2013. július 21.                                    

Gyermek nevelés

 Készítette: Hit Rádió


ŐRIZD MEG

Krisztus Szeretete Egyház

Hazug beszédűek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben.
- 1Timótheus 4,2.

Őrködj a lelkiismereted érzékenységén — ne kövess el rajta erőszakot — mert a lelkiismereted, a szellemed hangja az, ami továbbítja az elmédnek, amit Isten Szelleme mond, mélyen a bensődben. Ha nem őrzöd meg a lelkiismereted érzékenységét, a szellemi dolgok nem lesznek világosak a számodra. A harmincas évek alatt egy vidéki gyülekezetet pásztoroltam és a vasárnap éjszakát általában egy kedves, idős úriember házában töltöttem, aki úgy a kilencven felé tartott. Mi nem keltünk olyan korán, mint a család többi tagja a farmon, így együtt szoktunk reggelizni nyolc óra tájt.
Feltette régimódi kávéskannáját a fatüzelésű kályhára, ott fortyogott benne a kávé. Láttam, amint kiönti azt a forró kávét egy bögrébe, szájához emeli, és azonmód megissza az egészet egy hajtásra. Amikor ezt először láttam, úgy éreztem, mintha az én egész bensőm szétégne! Hogy tudta megtenni? Én biztos nem lettem volna képes rá. Az én szám és a torkom olyan érzékeny, hogy egy kiskanálnyi forró kávé megégette volna. Eleinte bizonyára ő sem tudta meginni. Az évek hosszú során azonban a forró kávé érzéketlenné tette az ajkait, a száját és a torkát, végül könnyen meg tudott inni egy egész csésze tűzforró kávét egy hajtásra. Szellemileg is így történik ez. Óvd meg a lelkiismeretedet a megkeményedéstől. Állj meg abban a pillanatban, hogy elrontasz valamit, és a lelkiismereted vádol. Mondd azt: „Uram, bocsáss meg nekem, ezt elrontottam.” Vagy ha szükséges, mondd annak, akinek rosszat tettél: „Rosszat tettem neked. Kérlek, bocsáss meg!”

Megvallás: Én őrködöm a lelkiismeretem érzékenységén.
/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/

Az Isteni Szeretet - Kubinyi Károly

Júdás- 4D