2013. augusztus 1.

Jób 3. fejezet: Jób panasza. (héberrel és kapcsolódóigékkel)

Jób. 3,1 Ezután [végre] megnyitá Jób [Jelentése: a megtámadott, a gyűlölt, üldözött] az ő száját, és [(a): megszólalva] megátkozá az ő [születése] napját.

Jób. 3,2 És [(ʿánáh): kiáltva] szóla Jób, és monda*

*Az üldözött, és ezért szenvedő hústesti ember szava, aki még nem ismeri igazán az Urat, a szabadító, és gyógyító Istent: „Átkozott az a nap, amelyen születtem; az a nap, amelyen anyám szűlt engem, ne legyen áldott! Átkozott ember az, aki örömhírt vitt az én atyámnak, mondván: Fiúmagzatod született néked, igen megörvendeztetvén őt. És legyen az az ember olyan, mint azok a városok, amelyeket elvesztett az Úr és meg nem bánta; és halljon reggel kiáltozást (és jajkiáltást), és harci riadót (és harci zajt) délben. Hogy nem ölt meg engem az én anyám méhében, hogy az én anyám nékem koporsóm (és sírom) lett volna, és méhe (örökre terhes maradt volna), és soha sem szűlt volna! Miért is jöttem ki az én anyámnak méhéből, hogy nyomorúságot (és csak gyötrelmet és szenvedést) lássak és bánatot, és hogy napjaim gyalázatban (és szégyenben) végződjenek?” (Jer. 20,14-18)

Jób. 3,3 Veszszen el az a nap, amelyen születtem [amikor világra jöttem], és az az éjszaka, amelyen azt mondták: fiú fogantatott*

*A prédikátor is arról beszél, hogy milyen a hústesti – a földi – ember sorsa:Viszont látám én mind a nyomorgatásokat, amelyek a nap alatt történnek, és ímé, nyilván van azoknak, akik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vígasztalójok nincs nékik; és az őket nyomorgatóknak kezekből erőszaktételt szenvednek, és vígasztalójuk nincs nékik

(Más fordításban: Láttam azt is, hogy milyen sok elnyomás történik a nap alatt. Láttam az elnyomottak könnyeit, akiknek nincs vigasztalójuk. Elnyomóik erőszakosan bánnak velük, és nincs vigasztalójuk).

És dicsérém én (és boldogabbaknak tartom) a megholtakat, akik már meghaltak vala, az élők felett, akik még élnek; De mind a kettőnél boldogabbnak azt, (mert mindkettőjüknél jobb annak) aki még nem lett, (aki meg sem született) aki nem látta azt a gonosz dolgot, amely a nap alatt történik (amelyeket elkövetnek a nap alatt). (Préd. 4,1-3).

 És így folytatódik a kijelentés: „Ha száz gyermeket szül is valaki, és sok esztendeig él, úgy hogy az ő esztendeinek napja sok (mert magas kort ér meg), de az ő lelke a jóval meg nem elégszik (és ha nem tudja élvezni javait). És nem lesz temetése néki. azt mondom, hogy jobb annál az idétlen gyermek (és jobb az elvetéltnek, mint neki). Mert hiábavalóságra jött, setétségben megy el, és setétséggel fedeztetik be neve (vagyis nevét sötétség takarja). A napot sem látta (meg sem pillantotta) és nem ismerte (nem tudta meg milyen az). Tűrhetőbb ennek állapotja (és nyugodtabb sors jutott neki), hogynem amannak” (Préd. 6,3-5).

 Mert: „… nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái (Jób. 5,7).

Dávid így prófétál a testi – vagyis földi, azaz céltévesztett – emberről: „A mi esztendeinknek napjai (vagyis életünk ideje) hetven esztendő, vagy ha feljebb (vagy ha több), nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és (hiábavaló) fáradság, amely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk” (Zsolt. 90,10).

Ők azok: „Akik sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal; Mert ellenszegültek az Isten beszédének, megvetették a Felséges döntését” (Zsolt. 107,10-11)

Jób. 3,4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon [és napfény azon ne világítson].

Jób. 3,5 [Így követelje vissza azt a napot, vegye birtokba], és tartsa azt fogva az (ős)sötétség és a halál árnyéka [(caləmáve): halál árnyéka; a mélységes sötétség]. A felhő lakozzék rajta, nappali borulatok [(kimərír): sötétség, feketeség (báʿa): törjön rá, és rettentsék meg], és tegyék rettenetessé.

[Más fordításban: Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség].


Jób. 3,6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt [vak sötétség ragadja el, és a sötétség nyelje el]; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz

[Más fordítás: Sötét förgeteg vegye ez éjjelt birtokába, az év napjai közé be ne tudják, s a hónapokhoz ne számítsák].

Jób. 3,7 Az az éjszaka [(odüné): legyen az szomorúság, bánat, és fájdalom]! Legyen az magtalan [(galəmú): terméketlen, meddő], ne legyen örvendezés [(rənánáh): ujjongás, örömkiáltás] azon.

Jób. 3,8 Átkozzák meg azt, akik a nappalt átkozzák, akik bátrak felingerelni a leviathánt. [Más fordítás: Átkozzák el, és rontsák meg, akik képesek átok alá helyezni a nappalt, akik készek felkelteni, és felingerelni a Leviátánt].

Jób. 3,9 Sötétüljenek el [annak alkonyatán, és] az ő estjének [(nešep̄): és a hajnali szürkületmnek] csillagai; [hiába] várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját [a hajnal sugarait és a hajnal hasadását, és ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét].

Jób. 3,10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait [az engem hordozó méhnek kapuját], és nem rejtette el szemeim elől [nem tartotta távol szememtől] a nyomorúságot [(ʿámál): szenvedést, kínt, fájdalmat és gyötrődést].

Jób. 3,11 Mért is nem haltam meg [(mámô): és miért nem pusztultam el] fogantatásomkor; mért is ki nem multam [azonnal], mihelyt megszülettem.

[Más fordításban: Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből; Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem]*

*Később a szenvedések, és kínok miatt Jób már Istennek tesz szemrehányást: „Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!” (Jób. 10,18)

Jób. 3,12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam [Más fordításban: Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők]?!*

*Jób azért beszél így, mert Izráel fiainál az volt a szokás, hogy aki a magáénak fogadta el az újszülöttet, annak térdén szűlt a vajudó nő: „József pedig Égyiptomban lakozék; mind ő, mind az ő atyjának házanépe. És éle József száztíz esztendeig. És látá József Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei (1 Móz. 50,22).
Rákhel meddő volt, ezért így szólt férjéhez, Jákóbhoz: „… Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szűljön az én térdeimen, és én is megépüljek ő általa (és az ő révén nekem is lesz fiam)” (1 Móz. 30,3)

Jób. 3,13 Mert most [csöndben] feküdném és nyugodnám [és békén lennék], aludnám, és akkor nyugton pihenhetnék - [és békességem volna].

Jób. 3,14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, akik maguknak [elhagyatott helyeken] kőhalmokat [sírhelyet] építenek.

Jób. 3,15 Vagy fejedelmekkel [és hercegekkel], akiknek aranyuk van, akik ezüsttel töltik meg házaikat.

Jób. 3,16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott [áman): eltemetett] idétlen gyermek [vagy mint az (nép̄el nep̄el): elvetélt magzat, vagy holtan született koraszülött]. Mint a világosságot [('ôr): napvilágot] sem látott kisdedek [csecsemők, mint a magzat, amely fényt sose látott]?*

*A Prédikátor látva azt a sok nyomorúságot, ami a föli embert éri, így vall: „Ezért boldogabbaknak tartom a halottakat, akik már régen meghaltak, az élőknél, akik még életben vannak; De mindkettőjüknél jobb annak, aki meg sem született, mert nem látja azokat a gonosz dolgokat, amelyeket elkövetnek a nap alatt” (Préd. 4,2-3).

És: „Ha valakinek száz gyermeke születik is, ha sok évig él is, magas kort érve meg, de ha nem tudja élvezni javait, sőt méltó temetés sem jut neki, akkor azt gondolom, hogy jobb az (idétlen gyermeknek) az elvetéltnek, mint neki. Mert hiábavalóságra jött, sötétségben megy el, és sötétséggel fedeztetik be neve. A napot sem látta (még meg sem pillantotta) és nem ismerte (és nem tudta meg, milyen az); tűrhetőbb ennek állapotja (és nyugodtabb sors jutott neki), hogynem amannak” (Préd. 6,3-5).

Jób. 3,17 Ott a gonoszok [(aszebész) akikben nincs Isten, Isten nélkül élők] megszünnek a fenyegetéstől [ott (áal) (ez): megszűnik, és abbamarad a bűnösök reszketése, félelme, nyugtalansága], és ott megnyugosznak, és [(núa): megpihennek munkától, bajtól] akiknek erejük ellankadt [(íʿa): akiknek ereje kimerült, és elfáradtak].

»Más fordítás: Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, szenvedélyükkel, dühükkel, haragjukkal, és pihennek az erőben megfogyottak és az elfáradtak nyugalmat találnak«

Jób. 3,18 A foglyok ott mind megnyugosznak [és nyugton vannak], nem hallják [soha többé] a szorongatónak [Kal: sanyargatónak, az elnyomónak] szavát [a hajcsárok hangját].

»Más fordítás: együtt pihennek ott mind bántódás nélkül, akik hajdan foglyok voltak, nem hallják többé a robottiszt szavát«

Jób. 3,19 Kicsiny [(qáón qáán): a fiatal, és a jelentéktelen] és nagy [(gəóláh gáôl): idős, tekintélyes, hatalmas, előkelő, nemes, büszke, gőgös, fennhéjázó] ott egyenlő. És a (ʿee): rabszolga az ő urától [('áón 'áôn): uralkodójától, gazdájától, tulajdonosától] szabad [(áp̄əší): felszabadul]

»Más fordítás: A rabszolga megszabadul urától; Együtt van ott kicsiny és nagy egyaránt, s a szolga már nem függ urától«

Jób. 3,20 Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szivűeknek.

[Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?

Jób. 3,21 Akik a halált várják [de hiába], de nem jön az, és szorgalmasabban [jobban] keresik, mint az elrejtett kincset*

*János apostol is így ír azokról, akik szenvednek: „Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják, és vágynak meghalni, de fut előlük a halál” (Jel. 9,6)

Jób. 3,22 Akik nagy örömmel örvendeznek [és ujjongva örülnek], vigadnak [(śíś śvś): és ugrálnak örömükben], mikor megtalálják a koporsót [(qiəráh qeer): a sírt, a temetőhelyet].

»Más fordítás: Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, a sírjukat, ha meglelnék, felujjonganának«

Jób. 3,23 [Mire való az élet] a férfiúnak, aki útvesztőbe jutott [aki útjavesztett emberré lett, és (ar: akinek útja rejtve van)], és akit az [('ĕlóhah 'él): erős, hatalmas] Isten [homályba burkolt] bekerített köröskörül [és akit teljesen körülzárt]*

*És így folytatja panaszát Jób: „Utamat úgy elgátolta (eltorlaszolta), hogy nem mehetek át rajta (és nem mehetek tovább), és az én ösvényemre sötétséget vetett (sötétséget borított). Tisztességemből kivetkőztetett (méltóságomtól, és megbecsülésemtől megfosztott), és fejemnek koronáját elvevé. Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és (kitépte) reménységemet, mint a fát, letördelé (körös-körül: tönkrementem). Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be és utat csinálnak (utat törnek) ellenem, (csapatai együtt támadtak) és az én sátorom mellett táboroznak (Jób. 19,8-12).

A próféta is így panaszkodik Istenre: „Bizony ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összeroncsolta (összetörte) csontjaimat. Erősséget épített ellenem és körülvett (körülbástyázott engem) méreggel és fáradsággal. Sötét helyekre ültetett (vaksötétbe helyezett) engem, mint az örökre meghaltakat. Körülkerített, (falat emelt körém) hogy ki ne mehessek, (és nem juthatok ki,) nehézzé tette lánczomat (és súlyos bilincsbe vert). Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat (elzárkózik imádságom elől). Elkerítette az én útaimat terméskővel, (faragott kőből emelt falat utaimra) ösvényeimet elforgatta (és járhatatlanná tette)” (Siral. 3,3-9).

Jób. 3,24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim, és [('ănááh): nyögésem, jajgatásom] ömölnek, mint habok.

[Más fordítás: Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, (bizony sóhajjal kezdem étkezésemet) kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás (és mint víz árja ömlik hangos zokogásom és panaszom)]*

*És így folytatja panaszát: „Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt” (Jób. 16,16).

Rettegések fordultak ellenem, (és rémület fog el) mint vihar űzik el tisztességemet, (és szélvész űzi el méltóságomat) boldogságom eltünt, mint a felhő. Mostan azért önmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem (fogytán van már a lelkierőm)” (Jób. 30,15-16)

Jób. 3,25 Mert amitől remegve remegtem, az jöve reám [az (á' 'ááh): történt velem], és amitől [leginkább] rettegtem, és [(ór): féltem], az esék rajtam [az ért utol engem]*

*És így folytatja Jób:Rettegések fordultak ellenem, (rémület fog el) mint vihar (mint szélvész) űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő” (Jób. 30,15).

A gyermekei miatt is állandó félelemben élt: „Eljártak vala pedig az ő fiai egymáshoz és vendégséget [(mišəteh): ünnepséget] szerzének otthon [fiai lakomát szoktak tartani odahaza], kiki [mindegyik] a maga napján. Elküldtek, [és ilyenkor üzentek] és meghívták vala az ő három húgokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velük [(šááh): részt vegyenek a lakomán]. Mikor pedig a vendégség [a lakoma, (mišəteh): ünnepség] napjai sorra lejártak vala, elkülde értük [elhívatta] Jób és megszentelte [megtisztította, (): megszenteli, megtisztítja (áldozati szertartás részeként)] őket, és jó reggel felserkent [úgy, hogy korán reggel fölkelt] és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint [és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak]. Mert ezt mondja [és ezt gondolta] vala Jób: Hátha vétkeztek [(ḥṭ'): téved, eltéveszti a célt, elvéti a lépést, megbotlik, félrelép] az én fiaim [a gyermekeim] és gonoszt gondoltak az Isten ellen [és káromolták Istent] az ő szívükben [(á): bensőjükben]! Így cselekedik [így járt el] vala Jób minden napon [minden alkalommal; (jôm): minden ünnepnap]” (Jób. 1,4-5). ű

És amitől félt, az be is következett: „És ímé [hirtelen hatalmas vihar kerekedett] nagy szél támada a puszta felől [a sivatagon túlról keletkező elsöprő erejű hatalmas orkán], megrendíti a ház négy szegletét [sarkát, úgyhogy az összeomlott], és rászakadt az a gyermekekre [a fiatalokra] és meghalának. Csak én magam szaladok el [menekültem meg], hogy hírt adjak néked” (Jób. 1,19).

Jób megvallása azt bizonyítja, hogy félelemből mutatott be áldozatot Istennek, mert nem ismerve Őt, nem istenfélő, hanem Istentől félő volt, vagyis vallásos: „Hiszen úgy rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék (és fenségét nem bírom elviselni)!” (Jób. 31,23).

Ugyanezt vallja a zsoltáros is, kijelentve, hogy az Istentől való félelem és rettegés a hústest sajátossága: „Borzad (sámar: borzong, reszket) (hús)testem a tőled való félelem miatt (mert rettegek tőled), és félek a te ítéleteidtől” (Zsolt. 119,120).

És az Újszövetségben kerül kijelentésre, hogy a hústest miért retteg Istentől: „Mert a (hús)test gondolata [bölcsessége; törekvése; észjárása; gondolatvilága; vágya] ellenségeskedés [ellenszegülés] Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, [nem veti alá magát] mert nem is teheti. [sőt nem is képes rá, mert az természete ellen van; (mert az elmének a hústestre irányítása ellenségeskedést jelent Istennel, mivel nincs alárendelve Isten törvényének, hisz nem is lehet)]. Akik pedig (hús)testben vannak, [hústest szerint élnek] nem lehetnek kedvesek  Isten előtt [Istennek nem tetszhetnek; nem is törekednek, hogy örömet okozzanak, hogy tetszenek]” (Róm. 8,7-8).

De akik nem vallásosak, hanem hívők, azoknak azt mondja Isten Igéje: „Mert nem félelemnek szellemét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak Szellemét” (2 Tim. 1,7).

Jób. 3,26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám [még meg sem nyugodtam, máris új baj ért]

»Más fordítás: Nem tudok (šáqa): megnyugodni), és (núa): csendben / nyugton maradva várni), mert (ez): zűrzavar, reszketés, félelem, nyugtalanság) jön rám«*

*És így folytatja Jób: „Amint a rabszolga kívánja az árnyékot, (és eped az árnyék után) és amint a béres reményli az ő bérét: Úgy részesültem én keserves (és hiábavaló) hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra (nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem) (Jób.7,2-3).

És hogy ez miért van így, arról a prófétán keresztül érkezik a kijelentés: „Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek (vagyis az Isten nélkül élőknek)!” (Ésa. 48,22).

„Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság (a vész)! Hanem nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái (Más fordításban: hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak)” (Jób. 5,6-7)








Szent vagy hatalmas Isten

Beteljesült prófécia, és ígéret

 „És az Úr szétszór titeket a népek közé, és szám szerint kevesen maradtok meg a népek között, akik közé visz titeket az Úr. És szolgáltok ott emberi kéz által csinált isteneknek: fának és kőnek, amelyek nem látnak, nem is hallanak, nem is esznek, nem is szagolnak. De ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed őt. (5 Móz. 4,27-29)




Spurgeon: A Világ

Némelyek sok hold földet vetnek be a világnak és csak egy nyomorúságos kis kaszálót Krisztusnak.


Charles Haddon Spurgeon: A kegyelemről

A kegyelem a legjobb gyógyszer;
Az isteni szeretet a legjobb serkentő a betegeskedő számára. Erőssé teszi a lelket, még ha a soványságtól a csontok át is látszanak a bőrén.

Nincs különb orvos az Úrnál, nincs jobb gyógyszer, mint az Ő ígérete, nincs jobb bor, mint az ő szeretete.


Oswald Chambers: MINDEN NEMES VÁLLALKOZÁS NEHÉZ

"Menjetek be a szoros kapun... mert szoros az a kapu és keskeny az az út..." (Mt 7,13-24).

Ha Jézus Krisztus tanítványaiként akarunk élni, meg kell emlékeznünk arról, hogy minden nemes dolog nehéz. A keresztyén élet dicsőségesen nehéz, de az hogy nehéz, nem bátortalanít el és nem roskaszt le, hanem arra serkent, hogy győzzünk. Olyan értékes-e nekünk Jézus Krisztus váltsága, hogy minden tőlünk telhetőt odaadunk (megteszünk) azért, ami neki a legdrágább?

Isten az Ő királyi kegyelméből menti meg az embert Jézus Krisztus váltsága által. Ő munkálja bennünk mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből; de ezt a szabadítást nekünk kell a gyakorlatban kimunkálnunk. Ha egyszer elindultunk, hogy váltsága alapján megtegyük mindazt, amit Ő parancsol, rájövünk, hogy meg tudjuk tenni. Ha nem, azért nem, mert nem gyakoroltuk. A válságban derül ki, hogy gyakoroltuk-e vagy nem. Ha engedelmeskedünk Isten Szellemének és fizikai életünkben aprópénzre váltjuk, amit Isten az Ő Szelleme által helyezett belénk, akkor - amikor jön a válságos idő - ráébredünk, hogy saját természetünk és Isten kegyelme egyaránt mellettünk áll.

Hála legyen Istennek, hogy nehéz feladatokat bíz ránk! Az Ő szabadítása örvendetes, de hősies és szent dolog is; a legvégsőkig próbára tesz. Jézus Krisztus "sok fiat vezérel dicsőségre" és Isten nem kímél meg azoktól a követelményektől, amelyeket a fiakkal szemben támaszt. Isten kegyelme nem teszi az embert félénkké, hanem Jézus Krisztushoz való hasonlatosságot eredményez. Óriási önfegyelemre van szükségünk ahhoz, hogy földi létünk közepette Jézus Krisztus tanítványának nemes életét élhessük. Mindig meg kell feszítenünk erőnket, hogy nemesek és származásunkhoz méltóak lehessünk.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers

Bob Gass: A csatának vége

„Beszéld el gyermekeidnek… a hatalmas dolgokat, amiket cselekedtem…” (2Mózes 10:2 NKJV)

Nem elég elmenekülni a múltadból. Inkább meg kell törni a hatalmát fölötted, különben egész hátralévő életedben üldözni fog. Amikor kitörsz valamiből, ami újra és újra megpróbál foglyul ejteni, akkor létfontosságú, hogy legyőzd – különben nem tudsz továbblépni, és élvezni az Istentől neked készített áldásokat. Kegyetlen érzés azt hinni, hogy valami már véget ért, aztán rájönni, hogy mégsem. De ne feledd: Isten volt az, aki megengedte, hogy a fáraó Izráelt egészen a Vörös-tengerig üldözze.

Miért? Két okból.

Először, „…hogy ezeket a jeleket mutassam [neked]…” (2Mózes 10:1 NKJ).

Isten azt akarja, hogy lásd meg, hogy ha benne bízol, a nehézségek és akadályok nem jelentenek semmit. Azt akarja, hogy ez a tapasztalat olyan mérföldkő legyen az életedben, amelyből később is hitet meríthetsz, amikor a következő problémáddal nézel szembe.

Másodszor, „…hogy elmondhasd… [gyermekeidnek]… a hatalmas dolgokat, melyeket cselekedtem…” (2Mózes 10:2 NKJV).

Nem kell többé a fáraó (a sátán) uralma alatt élned. A páskához hasonlóan, ha Jézus vérét hittel szíved ajtófélfáira kened, a helyzeted megváltozik. Többé nem rabszolga vagy, hanem Isten gyermeke. A generációs átok megtört. Gyermekeid most már Isten áldása alatt nőhetnek fel. Lehet, hogy bántalmazás, alkoholizmus, harag és elhagyatottság volt a múltad története, de ez a jövődre többé már nem vonatkozik. Isten különböző módokon tudja megoldani a problémádat, de néha a Vörös-tengeren visz át, hogy a túlsó partra érve visszanézhess, és lásd a fáraót és seregeit „holtan a tenger partján” (2Mózes 14:30), és tudd, hogy a csatának vége!



Hegyeket látsz

Egy megtisztított múlt: a szoba

Hogyan válthat meg Jézus a múltadtól

"Félálomban, a szobában találtam magam. Csak az egyik fala volt figyelemreméltó, mert apró fiókok borították, melyben kartotéklapok rejtőztek. Könyvtárakban lát ilyet az ember, szerző és cím szerint, ábécés sorrendben. Ezeken azonban más megjelölés volt, és úgy tűnt, végtelenül sorakoznak a padlótól egészen a mennyezetig. Ahogy közelebb léptem, az egyik felirat megragadta a tekintetemet: "Lányok, akik tetszettek". Kihúztam a fiókot, de ahogy átfutottam a lapokon, inkább gyorsan visszazártam, mert a nevek nagyon ismerősen csengtek. Aztán, anélkül, hogy bárki megmondta volna, rájöttem, hol vagyok. Ez az élettelen szoba a kartotéklapokkal nem volt más, mint életem esemémyeinek még befejezetlen rendszerezője. Itt voltak feljegyezve tetteim minden pillanatban, kicsik és nagyok a legapróbb részletekeig, olyanok, amelyekre már nem is emlékeztem.

Félelemmel vegyülve kavarodott bennem a csodálkozás és a kíváncsiság, amint találomra nyitogatni kezdtem a fiókokat, hogy megvizsgáljam tartalmukat. Némelyik örömet és édes emlékeket ébreszett bennem; mások olyan szégyenre és megbánásra indítottak, hogy körülnéztem, nem figyel-e valaki. Egy fiók "Barátok" felirattal a "Barátok, akiket ekárultam" feliratú fiók mellett pihent.
A feliratok között a leghétköznapibbaktól a legfurcsábbakig minden megtalálható volt. "Könyvek, amiket elolvastam", "Hazugságaim", "Vígasztalás, amiket másoknak nyújtottam", "Viccek, amiken nevettem". Néhány felirat pontos meghatározásával nevetésre ingerelt: "Dolgok, amiket a testvéreimnak kiabáltam". De nem mindegyiken tudtam nevetni: "Dolgok, amiket dühömben tettem", "Amiket a szüleimre morogtam, amikor nem hallották". A fiókok tartalma csupa meglepetéssel szolgált. Gyakran sokkal több lap volt, mint amire számítottam. Néha pedig jóval kevesebb.

Megdöbbentett, hogy már mennyit éltem. Lehetséges, hogy a húsz évem alatt volt időm teleírni ezt a millió lapot? De minden kártya alátámasztotta ezt az igazságot. Mindegyiket én írtam. És mindegyiket aláírtam.

Amikor kihúztam a "Dalok, amiket hallgattam" feliratú fiókot, rájöttem, hogy a fiókok állandóan nőttek, hogy elférjenek bennük a kartotéklapok, melyek szorosan sorakoztak egymás mögött. Három-négyméternyi lapmennyiség után sem volt vége a fiók tartalmának. Szégyenkezve csuktam be nem annyira a zene minősége, mint inkább az elpazarolt idő miatt.

Amikor a "Buja gondolatok" fiókhoz értem, végigfutott a hátamon a hideg. Épp csak kihúztam a fiókot és kiemeltem egy lapot, mert nem akartam tudni, milyen hosszú a lista. Olyan részletes volt a tartalma, hogy beleremegtem. Rosszul lettem a gondolattól, hogy egy ilyen pillanat rögzítve lehetett.

Hirtelen szinte állati dühöt éreztem: - Soha, senki nem láthatja ezeket a lapokat! - lüktetett egyre az elmémben. - Soha, senki nem láthatja ezt a szobát! El kell pusztítanom itt mindent!

Őrjöngésem közben kirántottam a fiókot. Nem számított már, mekkora a tartalma. Ki kellett ürítenem és el kellett égetnem a lapokat. De ahogy a fiók egyik végénél nekiláttam, hogy kiborítsam a tartalmát, egyetlen kártya sem mozdult el a helyéről. Kétségbeesésemben kihúztam egyet, de eltépni sem tudtam, mert olyan kemény volt, mint az acél.

Megsemmisülve, tehetetlenül tettem vissza a kártyát a helyére. Homlokommal a falnak dőltem, és egy hatalmas sóhaj fakadt fel a bensőmből. Aztán megláttam a következő feliratot: "Emberek, akikkel megosztottam az evangéliumot". A fiók szinte még érintetlen volt, alig használt. Kihúztam, és jelentéktelen tartalma a kezembe hullott. Egy kezemen meg tudtam számolni a kátyákat.

Sírni kezdtem, zokogni. Olyan mélyről fakadt fel ez a fájadalom, hogy a gyomrom egészen belesajdult és csak rázkódtam. Térdre borultam. Sírtam szégyenemben, amely teljesen elárasztott. A fiókok ott kavarogtak könnyel teli szemeim előtt. Soha, senki nem tudhat erről a szobáról. Be kell zárnom, és el kell rejtenem a kulcsot.

Aztán megtöröltem a szemem és megláttam Őt. Ne, csak Őt ne, könyörgöm. Bárkit, csak ne Jézust!

Bénultan figyeltem, ahogy nyitogatja a fiókokat, és olvassa a kártyákat. Nem bírtam nézni az arcát. Aztán amikor mégis felpillantottam, hogy megnézzem, mit szól, arcára mélyebb bánatot láttam rajzolódni, mint amit én magam éreztem. Úgy tűnt, ösztönösen találja meg a legszörnyűbb fiókokat. Miért kell mindet elolvasnia? Végül megfordult és rámnézett a szoba másik végéből. Sajnálat volt a szemében. De ez a sajnálat nem dühített. Lehajtottam a fejemet, eltakartam az arcomat és újra sírni kezdtem. Odalépett hozzám és átölelt. Annyi mindent mondhatott volna, d egy szót sem szólt. Csak sírt velem.

Majd felkelt, és visszament a fiókokhoz. A szoba egyik végénél kezdve az összes lapot egyenként kivette, és az én nevem helyére a sajátját írta.
- Ne! - kiáltottam, és odarohantam Hozzá. Csak ennyit tudtam mondani. - Ne! - és kitéptem a kezéből a kártyát. Az Ő neve nem lehet ezeken a lapokon. De ott volt. Élénk vörös betűkkel égett, sötéten, szinte élt. Jézus neve eltakarta az enyémet. Nevét a vérével írta. Gyengéden kivette a kezemből a lapot. Szomorúan mosolygott, és folytatta a kártyák aláírását. Nem hiszem, hogy valaha megértem, hogyan végezhetett ilyen gyorsan, de a következő pillanatban már úgy tűnt, be is fejezte, és visszalápett hozzám. Kezét a vállamra tette és így szólt: - Elvégeztetett.

Felálltam, Ő pedig kivezetett a szobából. Nem volt zár az ajtón. Még voltak kártyák, amiket meg kellett írnom."

(Joshua Harris: Búcsú a randevúktól)


http://albar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=665609

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Jézus Krisztus azt mondta Fülöpnek, hogy lakassanak jól ötezer embert a pusztaságban. Halászokat választott maga mellé, akiknek azt mondta, hogy betegeket gyógyítsanak, halottakat támasszanak, leprásokat tisztítsanak. Soha senki nem tett ilyen dolgokat.

Parancsolt a béna embernek: „Vedd fel a nyoszolyádat és járj!”, és a béna felkelt és járt; a koporsóban fekvő holttestnek: „Ifjú, néked mondom, kelj fel!”, és az ifjú feltámadt; és a négy napja sírbarlangban levő halottnak: „Lázár, jöjj ki!”, és Lázár kijött.


Mindegyikük azt tette, amit Jézus mondott neki. Jézus parancsol, és a lehetetlen lehetségessé válik. Ő ma is ugyanaz. Ezért nem lehetünk vesztesek. REINHARD BONNKE

Joseph Prince: Isten az Abbá, azaz a mennyei Édesapád

Belegondoltál már, hogy Istent nem ismerték „Édesapaként” , „Atyaként” míg Jézus nem jött el a földre, hogy bemutassa számunkra így? Jézus így imádkozott Édesapjához: „És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.” (János 17:26)

Milyen névre utalt Jézus? Az „Édesapa” névre. Ha bármi közel állt Jézus szívéhez, akkor az az volt, hogy Istent „Édesapjaként” mutassa be nekünk.
A Bibliában Jézus azt mondta „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.” (Máté 6:31-32) Egyszer azt mondta „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” (Máté 7:11)

Jézus azt szeretné, ha mindig így gondolnál Istenre, hogy Ő az Abbá, azaz mennyei Édesapád. Miért? Mert szeretné, ha tudnád, hogy semmi nem fontosabb vagy túl jelentéktelen az Atyának, ha gyermekeiről van szó.

Képzeld csak el, ha egy apa játszik öt éves fiával és észrevesz egy betokozódott szálkát fia hüvelykujjában. A gondos apuka megkérdezi: „Mióta van ez benne?”
- „Pár napja” – válaszolja fia.
- „Miért nem mondtad el Apunak?”
- „Azt hittem túl sok dolgod van, és nem kellene zavarni.”
Ha te lennél ez az apa, nem törné össze a szíved, ha ezt hallanád gyermekedtől?
Egy szálka az ujjban bár kis dolog, de semmi sem túl kicsi, ha a gyermekedről van szó. Ha őt érinti, téged is érint. Nem számít milyen idős vagy most, még mindig Isten gyermeke vagy, tehát ne gondold, hogy problémád túl kicsi lenne Istennek. Ha fontos számodra, Atyádnak is fontos. Szeretett gyermek, mindig emlékezz rá, hogy Ő Abbá, azaz a mennyei Édesapád!

Galata 4:6
„Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”, azaz: „Édesapám!” (WBTC Modern forditás)
Joseph Prince

forrás: http://www.uzenetek.com/2010/10/isten-az-abba-azaz-mennyei-edesapad.html#ixzz2UHpYHfBc



Az ember tervei

Készítette: Szeretet-Közösség


Amikor eltéveszted

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

Ha szívünk vádol is minket, Isten nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van az Istenhez.
- 1János 3,20. 21.

Ha keresztény vagy, a Szent Szellem az, aki vádol téged, ha valami rosszat teszel? Nem. A te szellemed az, aki vádol téged. Ezt meg kell tanulnunk. Eddig nem tanultuk meg, mert rosszul tanítottak minket.
A Szent Szellem nem fog vádolni. Miért? Mert Isten nem vádol. Tanulmányozd azt, amit Pál ír a Róma 8-ban. Felteszi a kérdést: „Ki az, aki vádol? Isten vádol? Nem, Isten az, aki megigazít.” Jézus azt mondta, hogy az egyedüli bűn, amiről a Szent Szellem bizonyságot tesz a világnak, Jézus elutasításának a bűne (Ján. 16,7–9).
Úgy tapasztaltam, hogy ha elrontottam is valamit, a bennem levő Szent Szellem az, aki mindig megmutatta a kivezető utat. Ő megvigasztal engem. Ő segít nekem. Ő nem vádol engem. Ily módon a te lelkiismereted, a szellemed hangja az, ami vádol téged, amikor elrontasz valamit. A szellemed abban a pillanatban tudja, ha valamit rosszul tettél.

Megvallás: Az én szellemem Istentől született. A szellememnek Isten Igéje a tápláléka. A Szent Szellem lakik benne, ezért biztos vezetőm. Amikor a szellemem valami rosszra figyelmeztet, azonnal engedelmeskedem neki. Mert ha a szívem nem vádol, bizodalmam van Istenhez.
/Kenneth Hagin-Hitünk tápláléka napi adagokban/
 —

Oceans (Ahol Feet sikertelen lehet) Élő CYW13 - Hillsong UNITED