János evangélium 10. fejezet: A jó pásztor és annak juhai. (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 10,1 Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón [(thüra): vagyis a kapun át] megy [(eiszerkhomai): és hatol] be a juhok aklába, hanem másunnan [(allakhothen): vagyis máshonnan] hág [(anabainó): megy, és lép be] be, [vagyis másfelől hatol és oson be], tolvaj az és rabló.

Ján. 10,2 Aki pedig az ajtón [vagyis a kapun át] megy be, a juhok pásztora az.

Ján. 10,3 Ennek az ajtónálló [(thürórosz): kapuőr, aki őrizte az ajtót, vagyis a kapus] ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára [(phóné): hangjára, kiáltására, mert megismerik a hangját], és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket.

Ján. 10,4 És mikor kiereszti az ő juhait, [(hotan): és valahányszor a maga juhait mind kivezette] előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.

Ján. 10,5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak [(pheugó): elmenekülnek] attól: mert nem ismerik az idegenek hangját^*

*Az Úr Jézus szenvedése előtt így szól tanítványaihoz: „Akkor monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok [és elveszítitek a hiteteket; megbotlotok] én bennem [és tőrbe estek]. Mert meg van írva: Megverem [és megölöm] a pásztort, és elszélednek [és szétszóródnak] a nyájnak juhai” (Mát. 26,31).

És ez így került megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Más fordítás: Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek URA (JHVH = Jahve). Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!)” (Zak. 13,7).

Az Úr Jézus tanítványaival elmegy, hogy a szolgálat után pihenjenek a tanítványok, de a tömeg utánuk megy:  „És kimenvén Jézus nagy sokaságot [nagy tömeget] láta, és megszáná [és megsajnálta] őket [és megesett rajtuk a szíve], mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra [vagyis sok mindenre] tanítani” (Márk. 6,34).

És Péter apostol így beszél a Krisztushoz megtértekhez: „Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek (visszatértetk, visszafordultatok) lelketek (életetek) pásztorához és felvigyázójához (és felügyelőjéhez, és gondozójához)” (1Pét 2:25).

 Dávid megvallása a jó Pásztorról: „Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön (terelget) nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget (vezet) engem. Lelkemet megvidámítja (felüdíti), az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, (semmi bajtól) mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem” (Zsolt. 23,1-4)

Ján. 10,6 Ezt a példázatot [példabeszédet] mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, [nem érteték, hogy mit jelent] amit szól vala nékik [hogy mit akart vele mondani].

Ján. 10,7 Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja [a juhok számára (thüra): a kapu].

Ján. 10,8 Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájuk a juhok^*

*Jeremiás próféta így szól a hamis pásztorokról: „Elveszett (és pusztuló) juhnyáj volt az én népem, pásztorai félrevezették őket, (a hegyeken tévútra terelték, /idegen istenekhez vezették őket / és) a hegyekben bujdostatták őket, hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek az ő (legelőjükről és) tanyájukról. Aki csak reájuk talált, emésztette őket, (és aki csak érte, pusztította őket) és az ő elnyomóik (az ő ellenségeik) ezt mondták: Nem vétkeztünk, (és azt gondolták, hogy nem fognak bűnhődni). Pedig vétettek az Úr ellen, aki igazság otthona, (Aki az ő igazi hajlékuk), és atyáiknak reménysége volt” (Jer. 50,6-7).

Ján. 10,9 Én vagyok az ajtó [a kapu]: ha valaki én rajtam [keresztül] megy be, megtartatik [vagyis gondviselésben, ellátásban, védelemben részesül, és megmenekül, tehát üdvözül] és bejár és kijár [vagyis tovább megy, tovább halad] majd, és legelőt talál.

Ján. 10,10 A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon [(kleptó): észrevétlenül hatalmába kerítsen, rászedjen, és félrevezessen] és öljön [(thüó): áldozatként levágjon] és pusztítson [(apollümi): tönkretegyen, romlásba vigyen, elpusztítson, megsemmisítsen, semivé tegyen, és elveszítsen]. Én azért jöttem, hogy életük legyen [(dzóé ekhó): hogy az életet birtokolják], és bővölködjenek [(perisszosz): vagyis rendkívüli, különleges, szokatlan életet birtokoljanak]^*

*És folytatódik a kijelentés: „Őbenne vala az (örök)élet, és az (örök)élet vala az emberek világossága [fénye]” (Ján. 1,4).

 „Hogy valaki [mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): el ne pusztuljon, tönkre ne menjen, meg ne semmisüljön], hanem örök élete legyen [Őbenne]” (Ján. 3,15)

Ján. 10,11 Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért^*

*Az Úr Jézus megjelenti tanítványainak az Ő halálát: „Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok [és elveszítitek a hiteteket; megbotlotok] én bennem [és tőrbe estek]. Mert meg van írva: Megverem [és megölöm] a pásztort, és elszélednek [és szétszóródnak] a nyájnak juhai” (Mát. 26,31).

És ez így került megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. (Más fordítás: Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek URA. Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!)” (Zak. 13,7).

És hogy ki a jó Pásztor, arról így prófétál Ézsaiás: „Ímé, az Úr (JHVH: Jahve) Isten (az én Uram, az Úr /JHVH: Jahve/) jő hatalommal, és karja uralkodik! ímé, jutalma (vagyis szerzeménye) vele jő, és megfizetése (amiért fáradozott.) ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat (és ölébe veszi és hordozza őket), a szoptatósokat szelíden vezeti” (Ésa. 40,10-11).

 És hogy Isten maga jött el, azt megerősíti Ezékiel próféta is: „Mert így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR /JHVH: Jahve/): Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána (és én viselem gondjukat.). Miképen a pásztor tudakozódik nyája után (ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak), a mely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után (úgy viselem gondját juhaimnak), és kiszabadítom őket minden helyről, a hova szétszóródtak a felhőnek és borúnak napján. És kihozom (kivezetem) őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről (az országokból), és beviszem őket az ő (saját) földjükre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben (a völgyekben) s a föld minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein leszen akluk (Izráel magas hegyein fognak tanyázni), ott feküsznek jó akolban (jó tanyájuk lesz, ott heverésznek), s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein. Én magam legeltetem nyájamat, (és én keresek nekik pihenőhelyet) s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten (az én Uram, az ÚR). Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet  visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (a sérültet bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik (ahogy kell)” (Ezék. 34,12-16).

És folytatódik a kijelentés: „És (én megszabadítom, és) megtartom az én juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh között (vagyis igazságot teszek bárány és bárány között). És állatok föléjük egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket: az én szolgámat, Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik pásztoruk. Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenük, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttük. Én, az Úr mondottam” (Ezék. 34,22-24).

Dávid így prófétál az egyetlen Pásztorról: „Dávid zsoltára. Az Úr /JHVH: Jahve/ az én pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön (terelget), és nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem” (Zsolt. 23,1-6).

János apostolon keresztül kerül kijelentésre, hogy kiről szóltak a próféták: „Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájok, sem semmi hőség: Mert a Bárány, aki a királyiszéknek  közepette (a trón közepén) van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könyet” (Jel. 7,16-17).

Ján. 10,12 A béres pedig és aki nem pásztor [(poimén):juhpásztor, aki gondját viseli a juhoknak. Áé: olyan személy, akinek gondjaira van bízva a gyülekezet]. Akinek a juhok nem tulajdonai, [(idiosz): nem sajátjai] látja a farkast jőni [(theóreó): amikor észreveszi, hogy a farkas közeledik], és elhagyja a juhokat, és elfut [(pheugó): elmenekül]. És a farkas elragadozza [(harpadzó): megragadja, és hatalmába ejti] azokat, és elszéleszti [(szkorpidzó): szétszórja, szétkergeti] a juhokat^*

*Az Úr Jézus kijelentése: a hamis próféták juhoknak látszó farkasok: „Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól [és óvakodjatok, ügyeljetek, figyeljetek oda, és tartsátok szemmel az ál- a látszat, és hazug prófétákat], akik juhoknak ruhájában [vagy báránybőrben, bárány-külsőben] jőnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok” (Mát. 7,15).

És az apostol így folytatja, hogy ez: „Nem is csoda [nem is rendkívüli]; hisz maga a sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. [a fény követévé, és elhiteti az emberekkel, hogy ő a világosság angyala, mert a világosság angyalának képére változik át]. Nem nagy dolog azért [nem csodálkozom tehát], ha az ő szolgái [követei, küldöncei] is átváltoztatják magukat [adják ki (tettetik) magukat] az igazság szolgáivá [követeivé, küldönceivé]; akiknek [megérdemelt] végük az ő cselekedeteik [az ő munkájuk] szerint lészen. [Nem meglepő tehát, ha a Sátán szolgái olyan álarcot vesznek fel, hogy az igazság szolgáinak látsszanak. Végül azonban megkapják, amit a tetteikkel megérdemeltek]^” (2 Kor. 11,14-15).

És az Úr Jézus ezek közé küldi az Övéit: „Ímé, én elbocsátlak [és úgy küldelek] titeket, mint juhokat [vagyis bárányokat] a farkasok közé; legyetek azért okosak [józanságot megőrzők, önmagatokon uralkodók, érzéseiteknek parancsolók, körültekintők, fortélyosok, ravaszok, eszesek, és meggondoltak] mint a kígyók. És szelídek [keveretlen, vegyítetlen, tiszta, érintetlen, romlatlan, ártatlan, be nem szennyezettek, egyszerűek] mint a galambok” (Mát. 10,16).

Pál apostol így búcsuzik az efézusi (jelentése: a vég) véneitől, előljáróítól: „Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek (dühös és) gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak (és nem kímélik a nyájat). Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják” (Csel. 20,29-30).

Már Ezékielen keresztül így figyelmeztet az Úr: „Elöljárói ő közepette, mint a ragadományt ragadozó farkasok: vért ontani, a lelkeket elveszteni (vagyis az embereket elpusztítani), hogy nyerekedhessenek nyereséggel (vagyis nyereségvágyból). És prófétái mázolnak nékik mázzal (és mázolják a habarcsot): hiábavalóságot látnak, s jövendölnek (és jósolgatnak) hazugságot nékik, mondván: Így szól az Úr Isten! Holott az Úr nem beszélt (és nem szólt)” (Ezék. 22,27-28).

„Elmegyek azért a főemberekhez, és beszélek velük; hiszen ők ismerik az Úrnak útját, Istenüknek ítéletét! Ámde ők törték össze egyetemlegesen az igát, és tépték le a köteleket! Azért széttépi őket az oroszlán az erdőből, elpusztítja őket a puszták farkasa, párducz ólálkodik az ő városaik körül; aki kijön azokból, mind szétszaggattatik; mert megsokasodtak az ő bűneik, és elhatalmasodtak az ő hitszegéseik” (Jer. 5,5-6).

Mert: „Fejedelmei olyanok benne, mint az ordító oroszlánok, birái, mint az estve járó farkasok, nem hagynak reggelre a csonton” (Sof. 3,3).

De: „Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a nyájat! Fegyver járja át a karját, meg a jobb szemét! Száradjon el a karja, vakuljon meg a jobb szeme! (Zak. 11,17).

Ján. 10,13 A béres pedig azért fut [(pheugó): és menekül] el, mert béres, és nincs gondja a juhokra [(meló): nem fontos neki a nyáj, ezért nem törődik vele].

Ján. 10,14 Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim^*

*És: „Az én juhaim hallják az én szómat, (és hallgatnak a hangomra) és én ismerem őket, és követnek engem” (Ján. 10,27). Bizony a jó pásztor nem fut el: „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért” (Ján. 10,11)

Ján. 10,15 Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom [(tithémi): és leteszem] a juhokért^*

*Mert: „Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van [aki az Atya mellől származik], az látta az Atyát, [annak volt alkalma látni az Atyát]” (Ján. 6,46).

Bizony: „Az Atyát nem ismeri senki (és senki sem tudja, hogy kicsoda az Atya), csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Luk 10,22).

Ján. 10,16 Más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, [és azokat is vezetnem kell] és hallgatnak majd az én szómra[az én (phóné): hangomra]; és lészen egy akol [egy nyáj] és egy [(heisz hen): egyetlen] pásztor^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „De [azt] mondom néktek, hogy sokan eljőnek [sokan fognak érkezni] napkeletről és napnyugatról [is], és letelepednek [vagyis asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában [az Egek Istenének királyságában]” (Mát. 8,11).

Mert beteljesül az Írás, amely kimondja: „És teszem minden hegyemet úttá (mert minden hegyen utat készítek), és ösvényeim magasak lesznek (és kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek messziről (vagyis messze földről) jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől (és nyugat felől), és amazok Sinnek (Jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és föld örvendezz (és vigadozz), ujjongva énekeljetek (és törjetek ki ujjongásba) hegyek; mert (megszánta, és) megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein (és a nyomorultakon)!” (Ésa. 49,11-13).

Hogy ez beteljesedjen, így szól az Úr parancsa a mindenkorban élő Övéihez: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe, erejébe]” (Mát. 28,19).

„Elmenvén e széles világra [a föld minden részére], hirdessétek az evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének hírét] minden teremtésnek [minden teremtménynek, vagyis minden embernek]” (Márk. 16,15).

 Mert már a prófétán keresztül így szólt az Úr: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6).

Mert: „Én, az Úr (JHVH=Jahve), hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek (ʿam: az emberiségnek, az emberi fajnak) szövetségévé teszlek, pogányoknak (a nemzeteknek) világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,6-7).

Így teljesedik be a prófécia: „De lesz még annyi Izráel fiainak a száma, mint a tenger fövenye, (mint a homok a tengerparton) amely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy ahol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élő Istennek fiai! És összegyűlnek Júda fiai és Izráel fiai együvé, és egyetlen fejedelmet választanak, és feljőnek az országból, mert nagy lesz a Jezréel (Jelentése: Isten új vetésének, plántálásának, új nép alapításának) napja!” (Hós. 1,10-11)

Ján. 10,17 Azért szeret engem [vagyis: (agapaó): magát teljesen odaadta, átadta, teljesen összekötötte velem, vált eggyé velem] az Atya, mert én leteszem [odaadom] az én életemet [(tithémi): lemondok az életemről, átadom, kiszolgáltatom azt], hogy újra felvegyem [(palin): hogy ismét visszavegyem] azt.

Ján. 10,18 Senki sem veszi [egyetlen ember sem (lambanó): szerezheti meg, és veheti el] azt el én tőlem, hanem én teszem le [önként adom át, szolgáltatom ki , és adom oda] azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. [(exúszia): szabadságom, képességem, jogom, van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem] Ezt a parancsolatot vettem [ezt a küldetést, ezt a feladatot kaptam] az én Atyámtól^*

*Mert: amiként az Atyának élete van önmagában [önmagában birtokolja az életet], akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, [hogy önmagában bírja az életet]” (Ján. 5,26).

Ján. 10,19 Újra meghasonlás [(szkhiszma): szakadás, megosztás] lőn a zsidók [(iúdaiosz): a júdeaiak] között e beszédek [e logoszok): igék] miatt.

Ján. 10,20 És sokan mondják vala közülök: Ördög van benne [(daimonion): démon, gonosz szellemi lény (ekhó): ragadta meg, és tartja hatalmában, ezért] bolondozik [(mainomai): magánkívül van, megháborodott, és őrültségeket beszél], mit [(tisz ti): miért] hallgattok reá?

Ján. 10,21 Mások mondának: Ezek nem ördöngősnek [(daimonidzomai): nem démoni megszállottnak,  nem egy démonizált embernek] beszédei [(réma): megnyilatkozásai].  Vajjon az ördög megnyithatja-é a vakok szemeit [(daimonion, dünamai)): démonnak, egy gonosz szellemnek lehet-e hatalma, képes-e arra, hogy vakok szemét megnyissa]^*

*Hiszen meg van írva, hogy: „Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat” (Zsolt. 146,8)

Ján. 10,22 Lőn pedig Jeruzsálemben a templomszentelés [(egkainia): vagyis a templom újraszentelésének, megújításának] ünnepe [a Hanukka = avatás, szentelés]: és tél vala^*

*Ezt az ünnepet még Izráel királya, Salamon vezette be: „És Salamon ünnepet szerze ebben az időben hét napig, és vele együtt az egész Izráel, nagy gyülekezet, mely összegyülekezék Hámáttól fogva (jelentése: erődítmény, vár, falaktól körülvett város) az Égyiptom (jelentése: lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) patakáig. A nyolczadik napon pedig gyülekezést (záróünnepet) tartának, mert az oltár felszentelését (fölavatását) hét napon át végezték és az ünnepet is hét napon” (2 Krón. 7,8-9)

Ján. 10,23 És Jézus [(hieron): a szenthelyen] a templomban, a Salamon tornáczában [a Salamon (sztoa): oszlopcsarnokában] jár vala.

Ján. 10,24 Körülvevék azért [(kükloó): körülfogták] őt a zsidók [a júdeaiak], és mondának néki: Meddig tartasz még bizonytalanságban [(airó): kétségekben, feszültségben] bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván [(parrészia): nyíltan, világosan; mondd ki a nyilvánosság előtt]!

Ján. 10,25 Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében [az Ő hatalmával, és erejével], azok tesznek bizonyságot rólam [azok tanuskodnak mellettem].

Ján. 10,26 De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok [és nem az én nyájamhoz tartoztok]. Amint megmondtam néktek:

Ján. 10,27 Az én juhaim hallják az én szómat [és hallgatnak a hangomra], és én ismerem őket, és követnek engem^*

*János apostol bizonyságtétele a Krisztushoz tartozásról, ami egyben kijelentés Krisztus Istenségéről: „Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak Szellemét, és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).

Ján. 10,28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek [(apollümi): el nem pusztulnak, meg nem semmissülnek], és senki ki nem ragadja [(harpadzó): senki hatalmába nem ejti, nem rabolja el] őket az én kezemből.

Ján. 10,29 Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb [(meidzón): hatalmasabb] mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki [(harpadzó): senki hatalmába nem ejtheti, nem rabolhatja el] azokat az én Atyámnak kezéből.

Ján. 10,30 Én [pedig] és az Atya egy [(heisz hen): és ugyanaz] vagyunk^*

*És az Úr Jézus újra-és újra kijelenti magát a júdeabelieknek: „Jézus pedig kiálta és monda: Aki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” (Ján. 12,44-45).

Amikor búcsúzik az Úr Jézus tanítványaitól, így jelenti ki magát nekik: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig (másért) nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11).

Pál apostol is erről tesz megvallást: „És minden versengés nélkül (közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben (pneuma: szellemben). Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

Ezt ismerve vallja meg Pál apostol: „Kicsoda szakaszt [vagy kicsoda választ] el minket a Krisztus szerelmétől [agapéjától: Isten szerinti szeretetétől]? Nyomorúság [nyomorgatás, háborúság, nyomás, szorítás, szorult helyzet, elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás, gyötrődés, szorongás] vagy szorongattatás [szükség, szorongató keserűség, szükséghelyzet, szorult helyzet, kín, gyötrelem, ínség] vagy üldözés, vagy éhség, [éhínség] vagy mezítelenség, vagy veszedelem, [vagy életveszély] vagy fegyver-é? [kard, háború, erőszakos halál, vagy a fennálló hatalom]. „Mert meg vagyok győződve, [és biztos vagyok benne] hogy sem halál [a természeti (biológiai, fizikai) halál, vagyis a hústest halála]. Sem élet [a természeti (biológiai) vagyis a hústestben való élet]. Sem angyalok [vagyis uralkodó szellemi lények, vagy hírnökök, követek, vagy pásztorok] sem fejedelemségek [kormányzatok, amelyek részint földi, részint mennyei angyali hatalmasságok. A mennyei hatalmak a csillagokat irányító erők, a csillagok mintegy látható kifejezői ezeknek]. Sem hatalmasságok [erősségek, erőmegnyilvánulások, sem csodatévő erők]. Sem jelenvalók [vagyis jelen időben történő, és beálló, a jelenlevő dolgok] sem következendők [eljövendők, ami még körül fog venni, amik elkerülhetetlenül meg fognak történni]. Sem magasság, sem mélység, [sem magasságban sem mélységben lakók] sem semmi más teremtmény [sem a kozmosz időbeli, sem a kozmosz, vagyis a világűr térbeli jelenségei, vagyis a csillagok világában történők] nem szakaszthat el [nem állhatnak oda közénk, és nem képesek elválasztani] minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon [és megjelent, és megbizonyított] a mi Urunk Jézus Krisztusban. (Róm. 8,35.38-39).

Isten már Mózesen keresztül figyelmezteti népét: „Halld (és értsd meg) Izráel: az Úr (JHVH: Jahve), a mi Istenünk, egy Úr (és Ő az egyetlen Úr)!” (5 Móz. 6,4).

És Ézsaiás prófétán keresztül is így jelentette ki magát az Úr: „Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító! Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok. Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten. Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-e meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanúim! Hát van-e rajtam kívül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!” (Ésa. 43,10-15. 44,6.8).

 Pál apostolon keresztül pedig még egyértelmübbé teszi a Szent Szellem a kijelentést: „… Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó [imádni való] Isten [aki Isten mindenek felett] Ámen” (Róm. 9,5)

Ján. 10,31 Ismét köveket ragadának azért [és újra köveket vittek oda] a zsidók [a júdeaiak], hogy megkövezzék őt^*

*Ahányszor kijelenti magát az Úr Jézus, meg akarják kövezni: „Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok” (Ján. 8,58). János apostol így tesz bizonyságot az örökkévaló Igéről: „Ő kezdetben [(arkhé): eredetileg] az Isten” (Ján. 1,2).

 Pál apostol is Róla tesz bizonyságot: „És Ő előbb volt [és van] mindennél, és minden Őbenne áll fenn (és illeszkedik egybe). [Más fordítás: Ő mindenek előtt való és a mindenség Őbenne áll fenn]” (Kol. 1,17).

 És: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid. 13,8).

Mózesnek így jelentette ki magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok” (2 Móz. 3,14).

Ézsaiás már megprófétálta, hogy emberré lesz: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának (és Örökkévaló Atyának), békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6).

Mikeás pedig azt prófétálta meg, hogy hol fog megszületmni: „De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei (és nemzetségei) között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2).

Ézsaiáson keresztül pedig így szól az Úr: „Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Ezt mondja az ÚR (JHVH = Jahve), megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek. Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,12-15)

És az Úr Jézus újra –és újra kijelenti magát: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből” (Ján. 10,27).

Ján. 10,32 Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot [sok jó cselekedetet] mutattam néktek az én Atyámtól; [és sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én atyám nevében] azok közül melyik dologért [melyik cselekedetem miatt] köveztek meg engem?

Ján. 10,33 Felelének néki a zsidók [a júdeaiak], mondván: Jó dologért [jó cselekedetért; nemes tettért] nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért [(blaszphémia): azaz: istenkáromlásért], tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat^*

*Az Úr Jézus szombaton gyógyít, ezért kérdőre vonják, amire Ő így felel: „… Az én Atyám mind ez ideig [(arti): amíg jelenleg] munkálkodik [és szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működik, és cselekszik], addig én is munkálkodom [szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működök, és cselekszem]. E miatt aztán még inkább [életére törtek], és meg akarták őt ölni a zsidók [és még inkább azon voltak, és (dzéteó): és igyekeztek, és arra törekedte a júdeaiak, hogy megöljék]. Mivel nem csak a szombatot [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napját] rontotta [törte, és szegte] meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, [és így] egyenlővé tévén magát az Istennel” (Ján. 5,17-18).

Az Úr Jézus bármilyen csodát tesz, és bármit mond, a judeaiak meg akarják ölni: „Én azt beszélem, amit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, amit a ti atyátoknál (hallottatok, és) láttatok. Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek. Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert (olyan valakit), aki az igazságot beszéltem néktek, amelyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte. Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek (Más fordítás: Ti ugyanazt cselekszitek, mint atyátok…). Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten. Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem” (Ján. 8,38-41).

A kihallgatáson a főpap kérdésére, hogy Ő-e az isten Fia, így válaszol az Úr Jézus: „Monda néki Jézus: Te mondád. Én Vagyok…” (Mát. 26,64).

És emiatt halálra ítélik Őt: „Hallátok a káromlást [az istenkáromlást]. Mi tetszik néktek [mi a ti véleményetek erről]? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan” (Márk. 14,64).

A törvény betüje szerint akartak eljárni, hiszen a törvény kimondta, hogy: „… Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét. És a ki szidalmazza (qálal: vagyis megveti) az Úrnak nevét, halállal lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség). Akár jövevény (vagyis idegen), akár benszülött, ha szidalmazza (vagyis ha káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon (meg kell halnia)” (3 Móz. 24,15-16).

Ján. 10,34 Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?

Ján. 10,35 Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde [az Isten (logosza): igéje] lőn (és az írás fel nem bontható), [márpedig az Írást nem lehet (lüó): eltörölni, semmibe venni, és érvénytelenné tenni]^*

*Már korábban kijelentette az Úr Jézus, hogy: „Mert bizony [ámen, úgy van, ahogy] mondom néktek, míg az ég és a föld [el nem] múlik [hanem fennáll, és meg nem semmisül], a törvényből [vagyis Isten útmutatásából, tanításából, amelyet az Igében jelentett ki] egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik. [és egy i betű vagy egy vesszőcske, azaz egyetlen írásjel sem vész el és nem veszíti érvényét], amíg minden be nem teljesedik, [és amíg csak minden meg nem történik, és valóra nem válik, és meg nem lesz]” (Mát. 5,18).

És hogy ki a törvényadó, azt a Lukács írása szerinti Evangélium jelenti ki, ahol így szól az Úr Jézus: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak” (Luk. 21,33).

Dávidon keresztül kerül kijelentésre, hogy Isten fiainak szól a prófécia: „Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan” (Zsolt. 82,6).

Vagyis azoknak, akikben krisztus él, mert: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget, jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra], hogy Isten fiaivá legyenek [Isten gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az Ő nevében hisznek. Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából [ösztönéből], sem a férfiúnak indulatjából [vágyából], hanem Istentől [Istenből] születtek” (Ján. 1,12-13)

Ján. 10,36 Arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz [(blaszphémeó): becsmérelem, gyalázom az Istent]; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!

Ján. 10,37 Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higyjetek nékem;

Ján. 10,38 Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok [és elismerjétek;] és elhigyjétek, [és hogy rádöbbenjetek és megértsétek], hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok^*

*És az Úr Jézus újra -és újra kijelenti, hogy: „… azok a dolgok [(ergon): azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem [hogy teljesítsem, és hogy véghezvigyem] azokat. Azok a dolgok [azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam [és arról], hogy az Atya küldött engem” (Ján. 5,36).

„… Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, amelyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam” (Ján. 10,25).

„És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” (Ján. 12,45).

Ezért: „Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is; (Ján. 15,23)

Ján. 10,39 Ismét meg akarák azért őt fogni; de kiméne az ő kezökből [dzéteó): ismét arra törekedtek, és igyekeztek, hogy elfogják Őt, de Ő átment közöttük].

Ján. 10,40 És újra elméne túl a Jordánon [jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, halálfolyó], arra a helyre [(peran): vagyis a túlsó partra], ahol János először keresztelt [vagyis korábban bemerített] vala; és ott marada.

Ján. 10,41 És sokan menének Őhozzá és mondják vala, hogy: János nem tett ugyan semmi csodát; de mindaz, amit János Őfelőle mondott, igaz vala.

Ján. 10,42 És sokan hivének ott Őbenne.

Örülj és énekelj az Úrnak!

Istenről:

„Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék (vagy, hogy bármit megbánna). Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?” (4 Móz. 23,19)

Dicsérlek Úr Jézus!

„Dicsérem az Urat, amíg élek, éneklek az Én Istenemnek, amíg vagyok” (Zsolt. 146,2)

Kenneth E. Hagin: Nincs hit megvallás nélkül.

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

A hit a megvallás útján jut kifejeződésre... A száddal vagy Istennek adsz uralmat önmagad felett, vagy a sátánnak. Ne beszéld többé az ördög nyelvét; kezdj el Isten nyelvén beszélni!”

Albert Schweitzer: Legyen időd….

“Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted.” 

Jöjj a szentek szentjébe

http://www.youtube.com/watch?v=cy0EriKipvY&list=PLC57E88AA3DDEB4BB&index=8&feature=plpp_video

jöjj a szentek szentjébe

www.youtube.com

John G. Lake: Kalandok Istennel. 2. rész

Egyszer részt vettem egy összejövetelen Los Angelesben. Egy idősebb fekete tartotta. A legmókásabb kifejezéseket használta, de állítom, hogy doktorok, ügyvédek és professzorok csüggtek a szavain, olyan csodálatos dolgokat mondott.

Nem is annyira a szavai hatottak rám. Ahogy a szelleméből a szívemhez szólt, az mutatta meg nekem, hogy jobban ismeri Istent, mint bárki, akivel addig találkoztam. Isten élt benne, és Ő vonzotta az embereket magához.

Egy férfi időnként felállt és közbekotyogott. (Egyeseknek mániájuk, hogy fecsegjenek.) Az öreg fekete testvér sokáig türtőztette magát. Egyszer csak az ember megint talpra állt, mire az öreg rábökött az ujjával: „Jézus Krisztus nevében, üljön le!” Az illető nem ült le. Elvágódott a földön. A barátai vitték ki onnan.

Ez csak egyike a kereszténység lényegét adó eleven tényeknek: Jézus Krisztus isteni ereje a Szent Szellem által betölti az emberek testét ésszellemét, és szent lángként átlobbanva a természetükön keresztülviszi Isten akaratát.

Van egy keresztség, amely Jézushoz tartozik, az Ő kizárólagos hatáskörébe. Sem angyal, sem ember nem adhatja tovább. Egyedül Tőle származik.

Ő az, aki „Szent Szellemmel keresztel”. (Jn 1:33) Tehát annak a személynek, aki Szent Szellemet akar, magával Jézus Krisztussal kell határozott és tudatos módon kontaktusba lépnie. Dicsőség Istennek!

Alig egy évvel az előtt, hogy Afrikába mentem, egy éjszaka imádkozás közben az Úr Szelleme teljesen elborított. Az Úr különböző helyeket mutatott, ahol azután öt éven át dolgoztam, és a mennyei megvilágosodás fényében előre láttam, hogy mindegyik területen mekkora kiterjedésű munkát végzek majd el. Utolsó színhelyként Dél-Afrikát láttam.  Miközben a földön térdeltem akkor éjjel, hirtelen Dél-Afrikában találtam magam, egy johannesburgi gyülekezetben, ahol egy ismerősöm volt a pásztor. Besétáltam a gyülekezet ajtaján, teljes hosszában végigmentem a helyiségen a frontoldalig, és ott beléptem egy kis szobába. Ott körülnéztem, és mindent megfigyeltem: a bútorokat, magát a szobát és mindent. Mindez úgy történt, hogy közben Chicago közelében, a szülővárosomban imádkoztam.

Egy év sem telt bele, s már ott voltam abban a gyülekezetben - és én voltam a pásztor! Isten művelte ezt a dolgot; nekem az egészhez semmi közöm sem volt.

Isten egy munkát kívánt elvégezni az egész földön, s miután megvilágította számomra ennek a munkának csodálatos kiterjedését és jellegét, hitre jutottam azzal kapcsolatosan, hogy amit Ő megmutatott nekem, valóra fog válni - és meg is éltem a beteljesedését.

Egy este a Sátorban Isten Szellemének ereje egyszerre csak betöltött egy Hilda nevű fiatal lányt - tizenhat-tizennyolc éves lehetett. Felkelt a székéről, és odaállt mellém az emelvényre. Azonnal felismertem, hogy Isten valamilyen üzenetet adott a lánynak, tehát egyszerűen abbahagytam a prédikálást, és vártam, míg Isten Szelleme leszáll rá.

Egyhangúan beszélni kezdett valami ismeretlen nyelven, majd olyasféle taglejtést tett, amilyent a mohamedán papok szoktak, miközben imát mormolnak.

A ház hátsó részében egy fiatal kelet-indiai férfira lettem figyelmes, akit ismertem is. Teljesen eksztázisba jött, és elkezdett közeledni a folyosón. Senki sem tartóztatta föl, így hát egészen előrejött, és mély csodálkozással a lány arcába bámult.

Amikor az üzenet véget ért, megszólítottam a férfit:

- Mi történt?

- Ó, ez a lány beszéli az anyanyelvemet! - felelte.

- Mit mondott? - kérdeztem.

Ő is fellépett mellém a pódiumra, és ismertette az üzenet velejét:

- A lány azt mondta, hogy az üdvösség Istentől származik. Hogy megmentse az embereket, Jézus Krisztus, aki Isten, emberré lett. Azt mondta, hogy az ember nem válthatja meg az embertársát, és Mohamed ugyanolyan ember volt, mint bárki más; nem volt rá hatalma, hogy bárkit is megmentsen a bűneitől. Jézus viszont Isten, akinek van arra hatalma, hogy felruházzon a Szellemével, és Istenhez hasonlóvá tegyen.

Amikor egy héten át az egyik dél-afrikai gyülekezetben prédikáltam, egy este egy amerikai hölgy is jelen volt, akinek a fia Iowa államban lakott.

Mielőtt az összejövetel elkezdődött, behívott a szolgálati helyiségbe. Elmondta, hogy éppen akkor kapott levelet a menyétől; azt írta, hogy a hölgy fia, aki egyetemi professzor volt, a jelek szerint tüdőbajos lett. Arra kényszerült, hogy föladja az állását, és már igen elgyengült állapotban volt.

Ahogy az anyával beszélgettem, láttam, ő is úgy hiszi, hogy tüdőbajos a fia, és meg fog halni, hacsak meg nem gyógyul gyorsan.

Visszamentem a gyülekezeti terembe, és amikor imádkozáshoz készültünk, odaléptem az anyához az emelvény végén, és elkértem tőle a levelet. A kezembe vettem és letérdeltem, közben minden jelenlevőt arra kértem, hogy ők is csatlakozzanak hozzám abban a hitben, hogy Isten meggyógyítja a férfit.

Mintha az Úr felemelte volna a szellememet, már egyáltalán nem voltam tudatában mindannak, ami körülöttem zajlott.

Egyszerre csak ott álltam a fiatalember otthonában, Johannesburgtől közel tízezer mérföldre. Egy szénkályha mellett ült, az ölében egy két év körüli kisfiúval. Alaposan szemügyre vettem. „Az arcod kemény - mondtam magamban -, a lelki érettség vagy a szellemi élet nyomai nem láthatók rajta, de ahogy a fiadhoz ragaszkodsz, az javít a képen.”

A felesége vele átellenben ült az asztalnál, és egy magazint olvasott. „No, veled aztán törököt fogott” - jegyeztem meg magamnak, őt figyelve.

A férfi mögött állva kezemet a fejére tettem, és csendben imádkoztam, hogy Isten járja őt át gyógyító kenetével, és állítsa helyre az egészségét - hogy maga is áldásul lehessen, és az édesanyja szíve megvigasztalódjon.

Nem tudom, hogyan tértem vissza. Egy pillanat alatt tudatosult bennem, hogy ott térdelek a pódiumon a gyülekezetben. Hallhatóan imádkoztam, és Isten Szellemének sűrű jelenléte nyugodott az embereken.

Úgy hat héttel később hírét vettük, hogy a fiatalember egészen jól van. Felépülése pontosan abban az időben kezdődött el, amikor tízezer mérfölddel távolabb a gyülekezetünkben imádkoztunk érte.

Guti Tünde: PALÁNTÁK SZÉLVIHARBAN

    Kis „birtokunk” él és virul az erkély alatt és a virágládákban. Igaz, meg sem közelíti a családi házak kertjét, de legalább van némi kapcsolatunk a zölddel. Cseresznye- és barackfa kandikál be a korlát fölött, a konyhaablak előtt pedig diófa álldogál.

   Muskátli, paprikavirág és brazilrózsa között jól megférnek a paradicsompalánták is. Szépen fejlődnek, és a sok, apró sárga virág között már akad néhány kis zöld paradicsom. Karókkal kellett megtámasztani magasba nyúló szárukat.

   Múltkor nagy vihar volt. Olyan erős szél fújt, hogy még a vastag törzsű fák is hajlongtak…

   Másnap szomorú látvány fogadott. Legkisebb palántánk derékba tört. Valószínű, ő volt a leggyengébb is… Haldokolva tűrte, hogy felegyenesítsem, összeillesztgessem, és újra karót szúrjak le mellé. „Ki kellett volna kötnünk” – villant át a fejemben, s bizony fájt a mulasztás!

   Mára fonnyadtan, teljesen élettelenül lógott a karó mellett…

    Mennyi vihar szaggatja, cibálja a nemrég megtért keresztyén „palántákat”! S hányszor felejtünk el milliónyi fontos dolgunk mellett melléjük állni karóként, hogy ki ne dőljenek a szélvészben! Nem stabilizáljuk őket a gondoskodó szeretet kötelével, így a hirtelen támadt fergetegben tehetetlenül eltörnek, még mielőtt gyümölcsöt teremhettek volna… Azonban kellő védelem mellett megerősödnek, mélyre eresztik gyökereiket, és ellenállóvá válnak.

   Ne várjuk meg a szíveket tépő, viharos nehézségeket! A megpróbáltatások így is, úgy is megérkeznek! Idejében ellenőrizzük a szeretetteljes „kötéseket”! Törődjünk egymással, bátorítsunk, vigasztaljunk, intsünk, tanácsoljunk, legyen mindenkinek embere, hogy Krisztus Testéből egyetlen tag se vesszen el!

Spurgeon: Akinek érzékeny a lelkiismerete

„...igazságot teszek bárány és bárány között!" (Ez 34,22).

   Vannak, akik természetüknél fogva erősek, és ezért kíméletlenek a 
gyengékkel szemben. Ez súlyos bűn, és sok szomorúságot okoz. A 
szeretetlen tolakodás, a gyengék és betegek félreállítása sajnos 
előfordul még a hitvallók gyülekezetében is. Az Úr azonban látja ezt a 
büszke és kegyetlen magatartást, és nagyon haragszik miatta, mert Ő 
szereti a gyengéket.

   Kedves olvasóm, te is a gyengék között vagy? Azok között, akik 
szomorúak a tolakodás miatt, és akiket megbélyegeztek érzékeny 
lelkiismeretük miatt? Kemény szívűek hozzád a testvérek? Ne neheztelj 
rájuk viselkedésükért, és főleg ne akard nekik visszaadni a tolakodást 
és a könyöklést. Tedd ügyedet az Úr kezébe". Legyen Ő a bíró! Miért is 
avatkoznál a dolgába? Sokkal jobban és igazságosabban tud elintézni 
mindent, mint mi. Ő a legmegfelelőbb időben ítél, miért is siettetnénk?
  

A kemény szívű elnyomó pedig reszkessen! Még ha úgy látszik is, 
hogy most büntetlenül léphet másokon keresztül, minden büszke és bántó 
szava fel van jegyezve és mindegyikért számot kell majd adnia a Nagy 
Bíró ítélőszéke előtt.

   Légy türelemmel, én lelkem! Az Úr ismeri szomorúságodat, és 
meglátod, megsegít.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Napi elgondolkoztató.

Készítette: Vallás-mém

Meghallgat az Úr!!

Készítette: Bölcsesség Biblia

Szeretem az Urat,
mert meghallgatja esedezéseim szavát.
Mert az ő fülét felém fordítja,
azért segítségül hívom őt egész életemben.
Körülvettek engem a halál kötelei,
és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem;
nyomorúságba és ínségbe jutottam.
És az Úrnak nevét segítségül hívám:
Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!
Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas.
Az Úr megőrzi az alázatosokat;
én ügyefogyott voltam és megszabadított engem.
Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba,
mert az Úr jól tett teveled.
Minthogy megszabadítottad lelkemet a haláltól,
szemeimet a könyhullatástól és lábamat az eséstől:
Az Úr orczája előtt fogok járni az élőknek földén.
(Zsoltárok 116:1-9 KAR)

Nincs más Isten (klasszikus kísérettel)

Ige: Bizonyságtétel Ábrahámról, és az ő MAGVÁRÓL

István (jelentése: megkoronázott, vagyis a kenet alatt lévő) bizonyságot tesz a vallási vezetők előtt:

Csel. 7,1 Monda pedig a főpap: Vajjon [csakugyan] így vannak-é hát ezek [a dolgok]?

Csel. 7,2 Ő pedig monda: Férfiak, atyámfiai [testvéreim] és atyák, halljátok, és [(akúó): értsétek] meg! A dicsőségnek [(doxa): a fény, a ragyogás] Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak [jelentése: sokaság Atyja], mikor Mezopotámiában [Jelentése: két folyó közt] vala, minekelőtte [(prin): aki korábban] Háránban [jelentése: napégette, száraz hegyen] lakott, [(katoikeó): tartózkodott]

Csel. 7,3 És monda néki: Eredj ki a te földedből és a te nemzetséged [(szüggeneia): családod, és rokonaid] közül, és jer [menj] arra a földre, amelyet mutatok néked.

Csel. 7,4 Akkor kimenvén a Káldeusok földéből, [letelepedett, és] lakozék Háránban [jelentése: napégette, száraz, hegy]: és onnét, minekutána megholt az ő atyja, kihozta [és Isten áttelepítette] őt e földre, amelyen ti most laktok

Csel. 7,5 És nem adott néki abban örökséget [örökrészt] csak egy lábnyomnyit is [vagyis még egy talpalatnyit sem]: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul [(kataszkheszisz): visszatartás, feltartóztatás, halasztás, halogatás, másik jelentése a szónak: elfoglalás, birtokbavétel] és az ő magvának ő utána, holott [még] nem vala néki gyermeke*

*Ez pedig így történt: Az Úr szólt Ábrámnak, aki: „És felvevé Ábrám (jelentése: felmagasztalás, felemelés atyja) az ő feleségét Szárait (jelentése: fejedelmi nő), és Lótot (jelentése: lepel, fátyol, takaró; elrejtettség; sötét színű; égés), az ő atyjafiának (az ő testvérének) fiát, és minden szerzeményüket, amelyet szereztek vala, és a cselédeket, akikre Háránban (út, utca; hegyes vidék) tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán (jelentése: lapály, mélyföld; megalázás, leigázás) földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére. És általméne (átvonult) Ábrám a földön mind Sikhem (jelentése: hegyhát) vidékéig (a sikemi szenthelyig), Móréh (korai eső, tanító; termékeny; hajító, íjász; engedetlen, ellenálló) tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön. És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; aki megjelent vala néki” (1 Móz. 12,5-7).

Amikor elvált Ábrám Lóttól, megismételte az Úr az ígéretet: „Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tőle Lót: Emeld fel szemeidet (tekintetedet) és tekints arról (és nézz szét) a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra. Mert mind az egész földet, amelyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre. És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz. Kelj fel, (és indulj) járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt. Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré (Hebronban) tölgyesében, mely Hebronban (jelentése: a szövetség helye) van, és oltárt építe ott az Úrnak” (1 Móz. 13,14-18).

Majd később Isten újra megerősítte az ígéretet: „Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem (az én színem előtt, az én jelenlétmben), és légy tökéletes (és légy támím: feddhetetlen ép, fogyatkozás nélküli, hibátlan, ártatlan). És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged. És arcára borúla (arcára esik) Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: Ami engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszel. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled. És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod (a te vándorlásod) földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik” (1 Móz. 17,1-8).

Az apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy ki az Ábrahám magva: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak [Ábrahámnak lettek kijelentve] és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal. 3,16).

És a pogányokból (nemzetekből) megtérteknek is így szól az Úr: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).

Ezért: „Nincs [többé] zsidó, sem görög [hellén, azaz: pogány]; nincs (rab)szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok [eggyé lettetek] a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,28).

„Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29).

Az apostolon keresztül az is kijelentést nyer, hogy a hit hősei soha nem nyerték el az ígéretet: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy (induljon el, és) menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és (elindult, és) kiméne, nem tudván, hová megy. Hit által (költözött át, és) lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok (és jövevények) a földön” (Zsid. 11,8-9.13).

HALLELUJA, HALLELUJA

Joyce Meyer: Nézz szembe a félelemmel

Istenünkről:

Mert Istenetek, az ÚR, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni” (5 Móz. 10,14-17)

Abraham Lincoln: jobb hallgatni…

“Jobb csendben maradni, és hagyni, hogy azt gondolják buták vagyunk; mint megszólalni, és minden kétséget elolszlatni e felől”

Megvallás

Részlet: Charles Capps: Isten gyógyszere

Ahogy Mózessel Isten vele volt, ugyanúgy velem is velem van. A látásom nem homályosodik el, és az életerőm sem fogyatkozik meg. Szemeim áldottak, mert látnak, és áldottak a füleim is, mert hallanak. (5Mózes 34:7)

Unos-untalan

„A hitetleneknek útjára ne menj, se ne járj a gonoszok ösvényén.” Példabeszédek 4,14

Ha van valami, amit minden ember un, ha van valami, amit mindenki gyerekkorától már ezerszer is hallott, az ez. „Ne tedd ezt! Ne tedd azt! Ez így nem helyes, másképp kellene! Hallgass rám! …” Mégis olykor a legnagyobb, a legfontosabb igazságok a legelcsépeltebbek is egyben.

Miért kell Istennek állandóan csak figyelmeztetni bennünket? Miért van tele a Biblia azzal, hogy ne legyünk rosszak, hogy kerüljük a gonoszságot? Sokan gondolják, hogy ez már nagyon unalmas, és nem akarják többet hallani. Tegyük fel, hogy Isten valóban az, akinek mondja megát: Mindannyiunk csodálatos mennyei Apukája, aki nagyon, de nagyon szeret bennünket. Annyira, hogy képes volt értünk adni az életét. Vajon miért mondja akkor mindig ezeket nekünk? Miért van tele a nekünk írt levele mindezzel? A válasz szerintem egyértelmű: mert szükségünk van rá!

Vagyis mi emberek, mindannyian bűnösek vagyunk és hajlamosak vagyunk inkább a helytelen dolgokat megtenni, mint a helyeset. Nézzünk néhány példát! Mit választanál: Egy csokifagyis kelyhet a legfinomabb krémes öntettel, vagy egy tál epret? Inkább megnéznéd a legújabb szuperprodukciót a moziba, vagy elmennél meglátogatni néhány öreget az öregotthonba. Na ugye! Nem azt mondom, hogy mindig a rosszat tesszük, hanem azt, hogy arra hajlunk inkább. Arra vágyunk, arra csábulunk, amelyikről tudjuk, hogy rossz. Még a párkapcsolatok esetében is izgalmasabbnak látjuk a rosszfiút, vagy az úgynevezett belevaló csajt. Ilyenkor mindig szükségünk van arra, hogy a józan eszünkre hallgassunk. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy ez a józan ész legtöbb esetben komoly összeköttetésben áll Isten akaratával. Mindazokkal a figyelmeztetésekkel, melyekkel Isten szeretne óvni bennünket.

Te unod, vagy engeded?

http://reggelidicseret.blogspot.hu/2013/04/unos-untalan.html

A hit látja a szivárványt

"Amikor felhőt borítok a földre, és feltűnik az ív a felhőn..." (1Móz 9,14).

Felhő most is van bőven, de nem félünk attól, hogy a világot özönvíz pusztítja el. Elég gyakran látjuk a szivárványt ahhoz, hogy ne legyenek ilyen aggályaink. A szövetség, amelyet az Úr Nóéval kötött, szilárdan áll, és mi nem kételkedünk benne. Akkor hát miért gondoljuk, hogy a bajok felhői, amelyek most elhomályosítják életünk egét, végül is romlásunkat tudnák okozni? Hagyjunk fel az ilyen alaptalan és méltatlan gondolatokkal!

Ahol földi érzékeink csak a nyomorúság felhőit látják, ott a hit mindig látja a szövetség ígéretének szivárványát. Istennek van olyan íja, amelyből a pusztulás nyilait lőhetné ki; de íme, az íj most fölfelé van irányítva. Nincs húrja és nincsenek nyílvesszői; olyan íj, amelyet csak nézni kell, nem hadakozásra való. Sok színből áll, örömet és gyönyörűséget fejez ki, nem vérvörös a mészárlástól, nem fekete a haragtól. Ezért bátorodjunk fel! Isten soha nem sötétíti el felettünk úgy az eget, hogy ne adná szövetségének tanújelét, de még ha meg is tenné, akkor is bízzunk benne, mert Ő nem változik, nem hazudik és semmi meg nem akadályozhatja abban, hogy békessége szövetségét megtartsa.

---

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Fenségednél nincs vonzóbb

Max Lucado: A Gyógyító ismeri a fájdalmainkat

New York, 1921. február 15. A Kane Summit Korház műtője. A sebész vakbélműtétet végez.

Dr. Evan O’Neill Kane hajtja végre a műtétet. Harminchét éves sebészi múlttal rendelkezik, és már majdnem négyezer vakbélműtétet végzett. Így, két dolgot leszámítva, teljesen rutinműtétnek mutatkozik az esemény.

Az egyik újdonság az, hogy a műtétet helyi érzéstelenítésben végzik. Dr. Kane úttörő ezen a területen. Szerinte a helyi érzéstelenítés sokkal biztonságosabb, mint az altatás. Sok kollégája egyetért vele elméletben, de ahhoz, hogy a gyakorlatban is egyet tudjanak érteni, látniuk kell a teória alkalmazását.

Dr. Kane egy önkéntest keres, aki hajlandó alávetni magát a műtétnek. Nincs könnyű dolga. Sokan rosszul vannak attól a gondolattól, hogy ébren legyenek az operáció alatt. Mások pedig attól tartanak, hogy túl hamar elmegy az érzéstelenítő hatása.

Végül, mégis sikerül egy vakbélgyulladásos pácienst találni. Kezdetét veszi az új korszakot nyitó műtét. A beteget betolják a műtőbe. Dr. Kane rutinos mozdulatokkal végrehajtja az operációt. A páciens a műtét után hamar felgyógyul, sőt két nap múlva haza is mehet. Dr. Kane bebizonyította, hogy az elmélete a gyakorlatban is működik. Hála a bátor önkéntesnek, Dr. Kane bemutathatta, hogy a helyi érzéstelenítés igenis járható út, sőt jobb alternatíva.

De az elején azt mondtam, hogy két különös dolog van ebben az operációban. Az elsőt már említettem: a helyi érzéstelenítés. A második pedig a páciens. A bátor jelentkező Dr. Kane műtétjére maga Dr. Kane volt. Azért, hogy a teóriáját alátámassza, saját magát operálta meg!

Azonban a saját magát operáló orvos története, aki önmaga páciense volt, nem is hasonlítható ahhoz a történethez, amiben Isten emberré vált. Jézus megtette. Azért, hogy te és én elhiggyük, hogy a Gyógyító ismeri a fájdalmainkat, önként egy lett közülünk. A mi bőrünkbe bújt. Elszenvedte a fájdalmainkat és átélte a félelmeinket.

Elutasítás? Volt benne része. Kísértés? Ezt is megtapasztalta. Magány? Átélte. Halál? Megízlelte. Na és a nyomás, a stressz? Könyvet írhatna róla.

Miért tette mindezt? Egy oka volt. Azért, hogy amikor fájdalmad van, Őhozzá menj – az Atyádhoz és az Orvosodhoz – és hagyd magad meggyógyítani.

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/max-lucado/347-a-gyogyito-ismeri-a-fajdalmainkat.html

John G. Lake: Kalandok Istennel. 1-ső rész

Már gyerekkoromban megtaláltam Istent, így évek óta - csaknem ötven esztendeje - isteni világosságban járok. Tudom, mit jelent közösségben élni Vele, és az Ő hangjára hallgatok.

Fel akarom hívni a figyelmeteket néhány olyan dologra, amiket a keresztények élveznek, mások azonban elszalasztanak.

Egy kedves ember halálos autóbalesetet szenvedett Beavertontól nem messze. A halála utáni napon meglátogattam néhány barátomat Beavertonban; tőlük hallottam az esetről. A látogatás után a feleségemmel bementünk a városba autóval. Amint az országúton haladunk, egy hang ezt mondja: „Húzódj le az út bal oldalára, és állj meg!”

Nem ismered ezt a hangot, drága testvérem? Olyan gyakran hallom, hogy a feleségemnek meg sem szoktam említeni. Persze az út bal oldalára nem mehetsz át, megsérted a közlekedési szabályokat, ha így teszel. Csakhogy olyan sok éve hallgatom már ezt a hangot, hogy a legtöbb esetben megtanultam engedelmeskedni neki.

Jézus ezt mondta: „Az én juhaim hallják az én szómat.” (Jn 10:27)

(Drága barátaim, csak azt próbálom megértetni veletek, hogy milyen értékes dolog ismerni az Urat, és hogy az Istennel való közösség mit jelent. Az üdvösség nem csupán olyan valami, amivel Isten a halálod után akar megáldani - már most élvezheted miatta az Úr jelenlétét. A keresztények számára Isten ígérete a Szent Szellem útmutatása és vezetése)

Az út bal szélére húzódtam, közvetlenül az árok mellé, és megálltam. Ekkor már hallottam is a kanyarban közeledő teherautó csikorgását. Addig nem láttam a járművet, amely nem annak rendje s módja szerint jött, hanem a menetirány szerinti bal oldalon, negyvenöt fokos szögben. A vezetője elvesztette fölötte az uralmát, és a jármű az egész utat lefedte keresztben! Ha az én sávomban haladok, lesöpört volna az útról, és akkor jó harmincméteres zuhanás vár rám! Így viszont az út másik oldalán voltam, amikor elzúgott mellettem. A jármű húsz-harminc méterrel mögöttem egyenetlen útszakaszra jutott, és ott rendbe jött a pályája. A sofőr visszanyerte uralmát fölötte, és tovább hajtott.

Drága barátaim, azokat az embereket, akikről Isten Igéje ír, az Úr hangja vezette. Ő szólt hozzájuk. Ez az igazi keresztény megtapasztalás belső valósága; ez az ok, ami miatt az Úr kegyelme által az emberek arra törekszenek, hogy belépjenek magába Isten szívébebe egyenesen Jézus Krisztus szívébe -, arra a helyre, ahol Ő benned él, és a hangja a szívedben szól.

Egy nap a DeValera család otthonában voltam a dél-afrikai Krugersdorpban, amikor megérkezett egy férfi, aki beutazta az egész országot. Mindenhol a nyomomban járt, próbált utolérni engem. Ez az ember napszúrást kapott, ami kihatott az elmeállapotára is, azonfelül nagy rákos daganat fejlődött ki rajta.

Bejött a házba, és kiderült, hogy a család barátja.

Kis idő múltán egy hatéves kislány, aki addig a közelemben üldögélt, keresztülment a szobán, fölmászott a férfi térdére, rátette a kezét a tumorra az arcán, és imádkozni kezdett.

A rák a szemem láttára száradt el. Fél órán belül eltűnt az egész. A seb még ott éktelenkedett, de pár nap alatt az is begyógyult.

Miután a gyermek a fejére tette a kezét, a férfi felállt és ezt mondta: „Ó, az agyamban az a tűz elmúlt!” - az elméje is rendbe jött.

„Az erő az Istené.” (Zsolt 62:12) A legegyszerűbb lélek is megérintheti Istent, és magának Istennek a jelenlétében és erejében élhet.

Számomra elszomorító, hogy az embereknek csodálkozniuk kell Isten erejének hétköznapi, kézzelfogható bizonyítéka láttán.

Egyszer eljött egy asszony a Gyógytermekbe; nagyobb tumor volt benne, mint egy teljesen kifejlődött magzat. Az a kórság a bolondját járatta az orvosokkal, mert azt hitték, hogy a nő terhes, amíg a természetes idő le nem telt. Akkor számukra is eldőlt a kérdés, hogy valami másnak kell lennie.

Szóval ez az asszony eljött a Gyógytermekbe, és én beszélgetni kezdtem vele. Ezt mondta:

- Lake úr, több orvosi véleményt is hallottam. Mind más és más, de azt mindenki lehetségesnek tartja, hogy gyermekem van. Igen ám, csakhogy túlléptem az időt, és már nem tudják, mit mondjanak.

Egy pillanatra rátettem a kezemet.

- Asszonyom - mondtam -, ez nem gyermek, hanem tumor.

Leült és sírva fakadt. Elkísérte az ápolónője is. A hölgy lelkileg földúlt állapotban volt, és nem gyógyult meg.

Egy másik délután is eljött, hogy imát kérjen, majd másnap is visszatért, fűzőt viselve.

- Azért jöttem - mondta -, hogy megmutassam magam önnek. Tökéletesen jól vagyok! Amikor tegnap este tízkor nyugovóra tértem, még semmi jele sem volt annak, hogy bármi történt volna, azt leszámítva, hogy könnyebben éreztem magam, és megszűnt a fulladás. Amikor viszont fölébredtem, már a testméretem is normális volt.

- Folyadék formájában távozott? - kérdeztem tőle.

- Semmiféle külső jelet sem találtam - felelte.

Szeretteim, mi történt azzal a tumorral?

Anyagtalanná vált, feloldódott.

Hogy mi a csoda? Annak kézzelfogható bizonyítéka, hogy Isten Szelleme az anyag minden jellemzője és formája fölött tökéletes ellenőrzést gyakorol.

Szeretteim, az ilyenfajta esemény ereje, egy ilyen tett és jel azt mutatja számotokra és számomra, hogy az Isten Szellemével való élő, tényleges érintkezés révén minden lehetséges. Áldott legyen az Ő neve!

Munkába állított hit (3)

...hited megtartott téged." (Lukács 17:19)

Lukács feljegyzi: Amikor... Samária és Galilea között haladt át... szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: »Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!« Amikor meglátta õket, így szólt hozzájuk: »Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.« És amíg odaértek, megtisztultak." (Lukács 17:11-14).

Az Úr Jézus idejében a leprások a társadalomból kitaszítottak voltak, ezért éltek együtt egy csoportban. A gond csak az, hogy senki sem fog meggyógyulni, ha ugyanolyan nyomorultakkal van körülvéve, mint õ. Ezért kell a problémát Jézushoz hozni. Figyeld meg, Jézus nem ment be a lepratelepre, bár a közelben vezetett az útja.

Mit teszel olyankor, amikor elhagy az egészséged, elveszted a családodat, az örömödet, a vagyonodat, akármit, és úgy tûnik Jézus nem is figyel oda, egészen másfelé néz? Elõfordulhat, hogy csalódott és keserû leszel, mert úgy érzed, mindenki mást megáld, csak téged nem, és azon tûnõdsz: Uram, mikor következem már én? Hûségesen szolgáltalak, mégis úgy látszik, hogy mindenki másra jobban figyelsz." Ilyenkor itt az ideje így kiáltani: Jézus, könyörülj rajtam!"

 Félre az udvariassággal és az önérzettel! Kétségbeesett emberek kétségbeesett imákat mondanak, és Isten válaszol az imáikra. Figyeld meg, amikor a leprások Jézussal találkoztak, nem azt kiáltották: Tisztátalan!" - pedig ezt írta elõ a törvény. Nem, õk most megtörték az elõírást.

Amikor nehéz helyzetben vagy, elõfordul, hogy ki kell törnöd ahhoz, hogy áttörhess. Azt kell tenned, amit Dávid is tett: Hangosan kiáltok az Úrhoz, és õ meghallgat szent hegyén" (Zsoltárok 3:5).

Rajta, ha választ akarsz, állítsd munkába a hitedet!

http://www.maiige.hu/

Dr-Kováts György: VEZETÉS… - 2. A SZERETET MEGMARAD… (1Kor 13,13.)

Kaptam egy levelet, melyben csúnya szavak szerepeltek. Olyan embertől kaptam, akivel már vagy 15 levelet váltottam, és nem gondoltam, hogy ezt fogom kapni tőle. Sokat segítettem neki, bizalmat szavaztam neki. De rá kellett jönnöm, hogy amit rábíztam, azzal nem bízhatom meg tovább. Ilyeneken járt az eszem, s közben a szeretet szerint igyekeztem eljárni.

Nem ismerjük egymást valójában, csak e-mail kapcsolat. Igazából azokat a dolgokat, amiket nekem leírt, nem tőlem tudja. Hogy honnan hallott róla? Az egész levél olyan lezáró, mint amit férj, feleség szokott írni válás előtt.

Ilyenkor figyelj a Szent Szellem vezetésére: meg fogja mondani, mit mond a szeretet. A szeretet ilyen helyzetben is mindent elfedez, mindent remél, mindent hisz, mindent eltűr. És soha el nem fogy.

Úgy tanultam az Úr Jézustól, hogy a szeretet az ilyen nehéz helyzetekben is szeret. Ha szeretsz, semmit nem veszíthetsz! A szeretet olyan vetés, amiből mindig lesz aratás. Ha a földön nem, akkor a mennyben igen.

Azok az emberek, akik így viselkednek, általában sok sérelmet szenvedtek az életben, és arra készülnek, hogy most is ez fog velük történni. Az ilyen embernek csak az segít, ha szeretik őket. Ez a hosszú távú befektetés.

Ezt jó sok évvel ezelőtt értettem meg.

Ebben meg is erősített egy olvasmány. Egy református testvér leírta a korábbi iszákos-mentő tapasztalatait. Egy amerikai missziós házról írt, ahol MINDIG visszafogadták az embereket. AKIK MEGRABOLÁK ŐKET, azokat is. Sokan rászorultak erre a hozzáállásra: odavetődtek nyomorult állapotban, mocskosan, betegen, éhesen, kiszolgáltatottan. Helyrehozták őket. S utána, néhány nap józanság után eltűntek, s voltak, akik néhány értékes dolgot is magukkal vittek a misszióból. Egy pár munkatárs a rendőrséghez fordult volna, de a vezető kapott egy látást Istentől, és azt mondta: „hagyjátok…, úgyis itt fognak ismét felbukkanni. Máshová hova mehetnének?”

Az ellopott dolog eladása, árának eliszogatása után az az ember újra nyomorult állapotba került, nem volt hova mennie, mint vissza, ebbe a missziós házba, ahol tiszta ruhát kapott, ellátást stb. Lehet, hogy még egyszer lopott, de hosszabb-rövidebb idő után ezek az emberek megtértek, és belőlük váltak a misszió igazi oszlopos tagjai.

Ne oszd meg magad!

 Jorsits Attila, 2013. július 01.

A Biblia szerint egy, egységes az az ember, aki azonosulni tud végső céljával, aki megfelel a róla és neki szóló isteni tervnek.

“Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Lk 16,13)

A kettősség a Bibliában olyan jelenség, amely mindegy, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben jelenik meg, mindig problémát okoz. A fenti igét leginkább Isten és a pénz szeretetének ellentéteként szoktuk értelmezni, ami helytálló, bár a mammon nem csak pénzt, hanem tágabb értelemben vett vagyont is jelent. Az igazi problémaitt is a kettősség. Nem az a gond, amikor egy hívőnek vagyona van, hanem az, amikor valaki Istent és a mammont egyaránt szolgálni akarja, egyformán fontosnak tartja. Ezt Jézus nem pusztán két különböző, hanem két tökéletesen ellentétes (anyagi és szellemi) célként írja le. Ez és az ehhez hasonló kettősségek tehát ellentétek,amelyek Istennél nem férnek össze egymással.

“Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek!” (1Kir 18,21)

Isten egy, és ezt nem csak lényére, személyére értjük, hanem úgy is, hogy Őbenne nincs kettősség és önellentmondás. Ez nem mondható el az emberről; tele vagyunk kettősségekkel, amelyekhihetetlen rombolást végeznek az életünkben.

“Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet!” (Jak 3,10-12)

Jakab apostol nagyon egyértelműen világít rá, hogy a kettősségek mennyire ellehetetlenítik a hívő ember életét és istenkapcsolatát. Isten művében működésképtelenné, rendeltetését betölteniképtelenné válik a kettős természetű ember, mert amelyik forrásból sós víz folyik, az nem tud édes vizet adni.

A kettősség nem csak a hitben, hanem az ember életvezetéseszempontjából is zsákutca. A média ma azt sugallja, hogy bármit megtehetünk és bármivé válhatunk. Annyi utat és célt jelölhetünk ki maguknak, amennyit csak akarunk, és csak döntés kérdése, hogy mivé leszünk – de ez nem igaz. Az igazán komoly célok közülcsak egyre tehetjük fel az életünket. Vagy annak megvalósításába fektetjük minden energiánkat – ezzel együtt a többiről lemondva –, vagy csak szétmorzsolódunk a lehetőségek tengerében. A kettősség, az önellentmondás minden területen rombol és pusztít. Isten egy, és minket is arra teremtett, hogy egységben legyünk önmagunkkal és Vele. Nem azért, mert mindenáron irányítani akar minket, hanem azért, mert tudja, hogy csak így jutunk valamire az életben, és csak így válhatunk Hozzá hasonlóvá.

Lelkem ujjong

Ige: A megbocsátás szükségessége

Azért szükségszerű, hogy mindenkinek megbocsássunk:

 „hogy meg ne csaljon minket [be ne hálózzon; rá ne szedjen; túl ne járjon az eszünkön] a sátán [hogy a sátántól el ne foglaltassunk; (hogy még nagyobb nyeresége ne legyen belőlünk)]; mert jól ismerjük [tudjuk] az ő szándékait [mesterkedéseit; fondorkodásait; törekvéseit]”^* (2 Kor. 2,11)

^*A sátán gondolatait így mutatja be Isten Igéje: „Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibük hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ésa. 14,13-14)

Ezt tudva int a Szent Szellem: „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen: Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben...”

És: „Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával (mesterkedéseivel) szemben.

Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak” (1 Pét. 5,8-9; Eféz. 6,10-12)

Az Úr Jézus kijelentése a sátánról – aki az ördög – és az ő természetéről: „…az ördög … emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja” (Ján. 8,44)

Legyetek követői az Istennek.