2011. november 24.

Lukács evangélium 9. fejezet: Az apostolok küldetése (göröggel és kapcsolódó igékkel)


Luk. 9,1 Minekutána pedig összehívta Jézus [magához] az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen [minden gonosz szellem, azaz: minden démon felett], és betegségek [és minden baj, és csapás] gyógyítására.

Luk. 9,2 És elküldé őket, hogy prédikálják [és hirdessék] az Isten országát [az Isten királyságát, királyi uralmát], és betegeket gyógyítsanak [és minden beteget éppé tegyenek, és helyreállítsanak].

Luk. 9,3 És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat [se botot], se táskát [se tarisznyát], se kenyeret, se pénzt; se két-két; [vagyis egy váltás] (alsó)ruhátok se legyen.

Luk. 9,4 És valamely házba bementek, ott maradjatok [ott szálljatok meg], és onnét induljatok tovább.

Luk. 9,5 És valakik be nem fogadnak [és ahol nem látnak szívesen] titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról [ellenük szóló tanúságtételül; ez figyelmeztetés lesz majd a számukra],

Luk. 9,6 [az apostolok tehát útnak indultak, és] kimenvén annakokáért, bejárták a falukat [és jártak faluról falura], hirdetvén az Evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének jóhírét], és gyógyítván [és meggyógyítva a betegeket] mindenütt*

*Máté írása további részleteket közöl a kiküldetésről: „És előszólítván [magához hívta] tizenkét tanítványát, (telj)hatalmat [(exúszia): képességet, felhatalmazást, jogosultságot] ada nékik a tisztátalan [gonosz] szellemek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden(fajta) betegséget [(noszosz): bajt, csapást] és minden erőtlenséget [és gyengeséget].

Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá [ezt a rendelkezést adta] nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, [pogányokhoz (a nemzetekhez) vivő úton el ne induljatok] és Szamaritánusok [jelentése: őrtorony, őrhegy; őrséghez tartozó] városába ne menjetek [ne térjetek] be; Hanem menjetek inkább Izráel házának [Izráel népének] eltévelyedett [ezért elveszett] juhaihoz. Elmenvén [tehát menjetek el, (hírnökként)] és prédikáljatok [és ezt hirdessétek nekik], mondván: Elközelített [vagyis közel jött] a mennyeknek országa [a mennyeknek királysága; az Egek (Istenének) királyi uralma].

Betegeket [erőtleneket; gyengélkedőket] gyógyítsatok, poklosokat [vagyis leprásokat] tisztítsatok [meg], halottakat támasszatok [halottakat keltsetek életre], ördögöket [ördögi, gonosz szellemeket, démonokat] űzzetek. Ingyen vettétek [ajándékba kaptátok], ingyen [ajándékba] adjátok. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe [övetekbe]. [Ne vigyetek az útra se poggyászt] se útitáskát [tarisznyát], se két (felső)ruhát [köntöst], se sarut, se pálcát [se vándorbotot ne vigyetek]; mert méltó a munkás az ő táplálékára [az ő kenyerére; a munkás ugyanis megérdemli, hogy gondoskodjanak róla].

Amely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg [érdeklődjetek, hogy kire számíthattok; kutassátok ki hogy], ki abban méltó; és ott [annál] maradjatok, amíg tovább [nem] mehettek [indultok]. Ha pedig bementek [beléptek] a házba, köszöntsétek azt [a ház népét e szavakkal: Békesség (eiréné: vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás), a háznak]. És ha méltó [erre az] a ház (az a háznép), szálljon a ti békességetek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességetek rátok térjen vissza. És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket [meg sem hallgatja szavaitokat (logosz: Igéiteket), távozzatok abból a házból, vagy városból, és] mikor kimentek abból a házból, vagy városból, [még] lábaitok porát is verjétek [rázzátok] le [lábatokról].

Bizony mondom néktek: Az ítélet [(kriszisz): döntés, (meg)ítélés, válság] napján könnyebb [elviselhetőbb (tűrhetőbb, kíméletesebb) sorsa, helyzete] lesz a Szodoma [jelentése: körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék] és Gomora [jelentése: elsüllyedés, árvíz, elpusztulás; hasadék, szakadék] földjének. Mint annak a városnak” (Mát. 10,1.5-15).

Megjegyzés: A görög szöveg – sem a eredeti latin Vulgata, sem a német, katolikus, református fordítások – nem tartalmazzák ezt a részt: „Bizony mondom néktek: Szodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak. (A Szent István társulat megjegyzésében az szerepel, hogy: Több görög kézirat hozzá teszi: Bizony mondom nektek, tűrhetőbb sorsa lesz Szodomának és Gomorának az ítélet napján, mint annak a városnak).

Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus parancsáról, amelyet így teljesítettek a kiválasztott tanítványok: „(A tanítványok pedig elindultak és) kimenvén azért, prédikálják vala (és hirdették az embereknek), hogy térjenek meg. És sok ördögöt (démont, tisztátalan gonosz szellemet) űznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala” (Márk. 6,12-13).

És hogy ez a parancs a minden korban élő tanítványokra is vonatkozik, azt Pál apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem. Az apostol Antiókiába megy Barnabással, de: 1. nem egyedül ment hirdetni az Igét. 2. ahol nem fogadták be az Igét, ott az Úr Jézus parancsa szerint cselekedtek. Erről így számol be Isten Igéje: „A zsidók azonban felindítják (felingerelték ellenük) az istenfélő és tisztességbeli (tekintélyes) asszonyokat és a városnak eleit (előkelőit), és üldözést támasztanak Pál és Barnabás ellen, és kiűzik őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikoniumba” (Csel. 13,47-52).

A Szent Szellem kijelenti, hogy mi az az egyetlen ruha, amelybe fel kell öltözni. Milyen sarunak kell a lábunkon lenni, hiszen harcba küld a seregek Ura: „Mert nem vér és (hús)test ellen van nékünk tusakodásunk (harcunk), hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen (erők és hatalmak ellen), ez élet sötétségének világbírói ellen (a sötétség világának urai ellen), a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért (és éppen ezért) vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén (leküzdve) megállhassatok.

Álljatok hát elő (álljatok meg tehát), körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel (igazságszeretettel), és felöltözvén az igazságnak (a megigazulás) mellvasába (páncéljába). És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván (legyetek éberek) minden (teljes) állhatatossággal és könyörgéssel…” (Eféz. 6,12-18)

Luk. 9,7 Meghallá pedig Heródes a negyedes fejedelem, mindazokat, amik őáltala történtek: és zavarban [és kétségek közt] volt [és nyugtalankodott, és nem tudta, mitévő legyen], mivelhogy némelyek azt mondák, hogy János támadt fel [hogy János kelt életre] a halálból [vagyis a halottak közül];

Luk. 9,8 Némelyek pedig, hogy Illés jelent meg [hogy Illés jött vissza]; mások meg, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.

Luk. 9,9 [így töprengett], és monda Heródes: Jánosnak én vettem fejét [lefejeztettem]: kicsoda hát ez, aki felől én ilyen dolgokat hallok? És igyekezik vala őt látni [és kereste a módját, és igyekezett keresni az alkalmat, hogy láthassa]*

*Márk is bizonyságot tesz a történtekről: Az Úr Jézus kiküldi a hetven tanítványt, felruházva őket erővel, és hatalommal: „És sok ördögöt űznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala. És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá >közismertté vált> az Ő >Jézus> neve) és monda: Bemerítő János támadt fel a halálból és azért működnek benne ezek a (csodatevő)erők.

Némelyek (meg) azt mondják vala, hogy Illés Ő; (ismét) mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül. Heródes pedig ezeket hallván, monda: Akinek én fejét vétetém (akit én lefejeztettem), az a János ez; ő támadt fel a halálból. Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala (és bilincseltette meg a) börtönbe Jánost, Heródiás miatt (Heródiásnak kedvéért), Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.

Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned. Heródiás pedig (ezért megharagudott rá, és) ólálkodik vala utána, és meg akarja vala őt ölni; de nem teheti. Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá (és védelmébe vette) őt; és ráhallgatván (gyakran zavarba jött, de), sok dologban követi, és örömest (szívesen) hallgatja vala őt.

De egy alkalmatos nap (a kedvező alkalom) jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak (főembereinek), vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala, És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és táncola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom néked. És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom felét is. Az (a leány) pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Bemerítő János fejét. És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Bemerítő János fejét egy tálban. A király pedig, noha igen megszomorodék, (de) esküje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani. És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.

Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak (lefejezte Jánost) a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt. A tanítványai pedig, amikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a (ptóma: holttest, tetem) testét, és (egy) sírba tevék (sírboltba helyezték)” (Márk. 6,13-29)

Luk. 9,10 Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek [és részletesen beszámoltak] néki [vagyis Jézusnak] mindent, amit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén [és magával vitte őket, és] elvonult [és teljesen különvonultak] magánosan [egy csöndes tájékra] a Bethsaida nevű városnak puszta helyére.

Luk. 9,11 A sokaság [a tömeg] pedig ezt megtudván, követé őt: és ő örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten országáról [Isten királyságáról; királyi uralkodásáról], és akiknek gyógyulásra volt szükségük [a betegeket], azokat meggyógyítá.

Luk. 9,12 A nap pedig hanyatlani kezdett [már közeledett az este; a nap már lemenőben volt]; és a tizenkettő őhozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot [a tömeget], hogy elmenvén a körülvaló falvakba és majorokba [településekre] megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk [ez egy lakatlan hely].

Luk. 9,13 Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak [ennek az egész népnek].

Luk. 9,14 Mert valának ott mintegy ötezren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével [ötvenfős csoportokban].

Luk. 9,15 És akképpen cselekedének, és leültették [letelepítették] valamennyit [és mindenki ledőlt].

Luk. 9,16 Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat [felnézett az égre, és hálát adott értük], és megszegé [megtörte azokat]; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék [hogy osszák szét az embereknek].

Luk. 9,17 Evének azért és megelégednek [jóllaktak] mindnyájan; és felszedik, ami darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral [tizenkét kosarat töltöttek meg a maradék darabokkal]*

*Márk bizonyságtétele: És az apostolok (visszatértek és) összegyülekeznek Jézushoz, és elbeszélnek néki mindent, azt is, a miket cselekedtek (tettek), azt is, amiket tanítottak vala. Ő pedig monda nékik: Jertek el (velem) csupán ti magatok valamely puszta (lakatlan) helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők (akik odaérkeztek, és akik elindultak), hogy még evésre sem volt alkalmas idejük.

És elmenének hajón egy puszta (lakatlan) helyre csupán ő maguk. A sokaság pedig meglátá (meglátták és felismerték) őket, amint mennek vala, és sokan megismerék Őt; és minden városból egybefutnak (összefutottak) oda gyalog, és megelőzék őket, és hozzá gyülekeznek. És kimenvén (kiszállván) Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani.

Mikor pedig immár nagy idő vala (és az idő már későre járt), hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta (lakatlan) ez a hely, és immár nagy idő van (és az idő már későre jár): Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő (a környező településekre a) majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret (ennivalót); mert nincs mit enniük.

Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniük. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú (kétszáz dénárért) kenyeret, hogy enni adjunk nékik? Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. (Amikor megnézték) és megtudván, mondának: Öt (kenyerünk van) és két halunk.

És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként (egy-egy csoportba) a zöld pázsitra (a zöld fűre). Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével (százas és ötvenes csoportokban). Ő (Jézus) pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada (megáldotta); és megszegé (megtörte) a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájuk között. Evének azért mindnyájan, és megelégednek (és jól is laktak);

És maradékot is szednek fel (összeszedték a kenyérdarabokat) tizenkét tele kosárral, és a halakból is (ami maradt). Akik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezren valának (csak) férfiak. (Márk. 6,30-44).

János is bizonyságot tesz az Úr Jézus csodatettéről: „Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl (Tiberiás tavának túlsó partjára). És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala (azokat a jeleket) az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik (tett) vala a betegeken. Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival. Közel vala pedig húsvét, a zsidók ünnepe. Mikor azért felemelé Jézus a szemeit (amikor körültekintett), és látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga (már) tudta, mit akar vala cselekedni (mit fog tenni).

Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikük kapjon valami keveset (dénár: római ezüstpénz, értéke egy napszám). Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, akinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek? Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülnek (letelepedtek) azért a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta (és kiosztotta) a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen (osztott) a halakból is, amennyit akarnak (amennyit kívántak) vala.

Amint pedig betelének (jóllaktak), monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen (hogy semmi ne menjen kárba). Összeszedik azért, és megtöltenek tizenkét kosarat az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek megmaradtak vala az evők után” (Ján. 6,1-13).

Dávid így prófétál az Úr Jézus tetteiről: „Dicsérjétek az Urat… Nagyok az Úrnak cselekedetei (tettei); kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban (kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne). Dicsőség és méltóság az ő cselekedete (munkája fenséges és ékes), és igazsága megmarad mindvégig (örökre). Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak (emlékezetessé tette csodáit); kegyelmes és irgalmas az Úr. Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,1-5).

„Mindenki szemei tereád vigyáznak (mindenki várakozva néz rád), és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élő(lény)t ingyen (kegyelmesen). Igaz az Úr minden ő útjában (az Úrnak minden útja igaz), és minden dolgában kegyelmes (és minden tette jóságos)” (Zsolt. 145,15-17).

Egy előképben pedig így hangzik a prófécia az Úr Jézus csodatettéről: „(Egyszer) jöve pedig egy férfi Baál Sálisából (jelentése: a harmad ura), és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit (az első termésből készült kenyeret), húsz árpakenyeret, és megzsendült (meg friss) gabonafejeket az ő ruhájában (a tarisznyájában).

De ő (Elizeus: jelentése: az én Istenem üdvösség, szabadító) monda: Add (oda) a népnek, hadd egyenek. Felele az ő szolgája: Minek (és hogyan) adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add (oda) a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek, és még marad is. És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt (hagytak) is belőle, az Úrnak beszéde szerint (ahogyan az ÚR megmondta)” (2 Kir. 4,42-44)

Luk. 9,18 És lőn, mikor ő magában [vagyis egyedül] imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond engem a sokaság [a tömeg]?

Luk. 9,19 Ők pedig felelvén, mondának: Egyesek Bemerítő Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig, hogy a régi [az ősi] próféták közül támadt fel valamelyik.

Luk. 9,20 És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának [a Krisztusnak, akit Isten küldött, az Isten Felkentjének].

Luk. 9,21 Ő pedig reájuk parancsolván [szigorúan megtiltva], meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják [hogy erről senkinek se szóljanak];

Luk. 9,22 Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni [és el kell vettetnie] a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól [a törvénytanítóktól, és a törvénymagyarázóktól, akik elutasítják, és nem ismerik el], és megöletni, és harmadnapon feltámadni [és életre kelni].

Luk. 9,23 Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg (ön)magát, és vegye fel az ő keresztjét [az ő kínkaróját] minden nap //nem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá. képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás//, és [úgy] kövessen engem.

Luk. 9,24 Mert aki meg akarja tartani [meg akarja menteni] az ő életét, elveszti [romlásba viszi, és elveszti] azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja [az megmenti] azt.

Luk. 9,25 Mert mit használ [mi haszna van abból] az embernek, ha mind e világot megnyeri [és megszerzi] is, ő magát pedig elveszti [romlásba viszi, és elpusztítja], vagy magában kárt vall [önmagának kárt okoz, és veszteséget szenved]?

Luk. 9,26 Mert valaki szégyell engem és az én beszédemet [vagy az én szavaimat, Igéimet], az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval*

*A Máté írása Evangélium jelenti ki, hogy mikor és miért szólt így az Úr Jézus: „… kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni.

És Péter előfogván (magához vonta) őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik (nem történhet) ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem (botránkoztatsz engem, csapdát állítasz nekem); mert nem gondolsz az Isten dolgaira (és nem az Isten szerint gondolkozol), hanem az emberi dolgokra (az emberek szerint).

Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás// és kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani (menteni) az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem (és az evangéliumért), megtalálja (megmenti) azt.

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall (az élete kárt szenved)? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (életéért)?” (Mát. 16,21-26).

Mert: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg), csak egymaga marad; ha pedig el//meg//hal, sok gyümölcsöt terem (sokszoros termést hoz). Aki szereti a maga életét, elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja (őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).

Mert: „Valaki igyekezik (törekszik) az ő életét megtartani (megőrizni), elveszti (elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti (dzóogoneó): megtartja, életben tartja, életre kelti) azt” (Luk. 17,33).

Az apostolok is így: „Erősítették a tanítványok lelkét (a tanítványokat), intvén (és bátorították őket), hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon (sok nyomorúságon, szorongattatáson) által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,22).

Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között (a mostani megpróbáltatásokban); mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk. Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve (hogy üldözni fognak minket); amint meg is történt, és tudjátok (és amint tapasztaltátok)” (1 Thess. 3,3-4).

„De mindazok is, akik kegyesen (vagyis Istenben való hitben) akarnak élni Krisztus Jézusban, (szintén) üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12).

De az Úr kijelentése minden Őbenne hívő embernek szól: „A sokaságot [a tömeget] pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát [(hosztisz hétisz): mindenki, aki követni akar engem, annak előbb meg kell tagadnia önmagát], és vegye fel az ő keresztjét. [(sztaurosz): Itt jelentése: nem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá], és kövessen engem.

Mert valaki meg akarja tartani [menteni] az ő életét, elveszti azt [pusztulásba viszi]; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az Evangéliumért [az örömüzenetért], az megtalálja [megmenti] azt. Mert mit használ [mit ér] az embernek, ha az egész (látható) világot megnyeri [megszerzi], lelkében pedig kárt vall [életét pedig elveszíti; életét megkárosítja]? Avagy mit adhat az ember váltságul [váltságdíjul; cserébe] az ő lelkéért [az ő életéért]? Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet [az én (logosz): Igémet] e parázna [házasságtörő] és bűnös [(hamartólosz): céltévesztett] nemzetség között [nemzedék előtt; ebben a parázna, elfajult és bűnös korban].

Az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor [(hotan): bármikor, valahányszor] eljő az ő Atyja dicsőségében [(doxa): pompa, fényesség, ragyogás, erő] a szent angyalokkal” (Márk. 8,34-38).

János apostol így ír a kijelentésről: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg), csak egymaga marad; ha pedig el /meg/ hal, sok gyümölcsöt terem (sokszoros termést hoz).

Aki szereti a maga életét, elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja (őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).

Mert: „Valaki igyekezik (törekszik) az ő életét megtartani (megőrizni), elveszti (elpusztítja, romlásba viszi) azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti (dzóogoneó): megtartja, életben tartja, életre kelti) azt” (Luk. 17,33).

Dávid így prófétál erről: „Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla (abba kell hagynia), még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. Pedig meglátja! Meghalnak a bölcsek, a bolond és ostoba is elpusztul, és másokra hagyják vagyonukat” (Zsolt. 49,8-11).

Pál apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem, hogy mit jelent az Úr Jézus kijelentése a gyakorlatban: „Akik pedig Krisztuséi, a testet [a (hús)testet; bűnös természetüket szenvedélyeivel, kívánságaival és vágyaival együtt] megfeszítették (sztauroó: a szenvedélyt, indulatot vagy az önzést eltörli, kiirtja; legyőzi). Minden olyan magatartás, amellyel az ember Krisztus megfeszítésének jegyében megtagadja hústesti életét, és a világban őt körülvevő bűnt. (dr Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár 879. oldal: sztauroó)] indulataival és kívánságaival együtt” (Gal. 5,24).

Erre mutat példát Pál apostol, amikor azt mondja, hogy: „… megsanyargatom [megzabolázom; állon ütöm; megöklözöm; alávetem] testemet (szóma: énemet, egómat) és szolgává teszem; [és rabságba (rabszolgaságba) vetem (kényszerítem) leigázom] hogy míg másoknak prédikálok, [tanítok; hirdetem az Igét; hogy amikor másokat versenybe hívok] magam valami módon méltatlanná ne legyek. [váljak; (magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre; magam valamiképpen olyannak ne bizonyuljak, mint aki nem állja ki a próbát)]” (1Kor. 9,27).

És ezt meg is tudjuk tenni: „Hiszen tudjuk, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [oszlopra feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen] a bűnnek teste. (amartias szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön (elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló (a céltévesztett) test (szóma = én)]. Hogy ezután ne szolgáljunk [ne legyünk rabszolgája] a bűnnek. [ne legyünk (a céltévesztés) rabszolgái].

Mert aki [így] meghalt, felszabadult a bűn alól. [megigazult; igazságossá lett; (felmentést nyert) a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL)]” (Róm 6,6-7).

Azért kell bemerítkezni a Szent Szellembe: „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; újuljatok meg szellemetekben és elmétekben, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Ef. 4,22-24).

„Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” (Gal. 3,27).

Pál apostol így bátorítja Timóteust, és a minden időben élő, Istent szeretőket: „Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét (a mi Urunkról szóló bizonyságtételt), se engem, az ő foglyát; hanem (velem) együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint (Isten ereje által)” (2 Tim. 1,8).

Mert: „Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket” (2 Tim. 2,12).

A feltámadott Úr ígérete: „Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt” (Jel. 3,5).

Ezt tudva így bátorít az apostol: „Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van” (Zsid. 10,35)

Luk. 9,27 Mondom pedig néktek bizonnyal [igazán mondom néktek], hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják [nem tapasztalják meg], mígnem meglátják az Istennek országát [az Isten királyságát; királyi uralmát eljönni hatalommal]*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről, azt is kijelentve, hogy ez mit jelent: „Bizony mondom néktek: Azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják [nem ízlelik, nem tapasztalják] meg a halált, amíg meg nem látják az embernek Fiát [az Emberfiát] eljőni [királyként] az ő országában [az ő királyságában]” (Mát. 16,28).

A farizeusok kérdésére így válaszol az Úr: „Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el (nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá, vagy kiszámíthatná). Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa közöttetek, van” (Luk. 17,20-21).

Mert Isten országa akkor nyilatkozik meg, amikor a Szent Szellem erejével hirdetik a Krisztust. Ezért azt mondja az apostol: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten titkát. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédében állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék” (1 Kor. 2,1.4-5).

„Mert nem beszédben áll [nem szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20).

Hogy ez megtörténjen, ahhoz az Úr Jézus által ígért mennyei erőt kell megkapni minden hívőnek: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel” (Luk. 24,49).

Mert: „… János… vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. És: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,5.8).

És ez be is teljesedett pünkösdkor: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának (ugyanazon a helyen). És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése (hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt), és eltelé (betöltötte) az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek (lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak) és üle (leszálltak) mindenikre azok közül. És megtelnek mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek szólni más nyelveken (különféle nyelveken), amint a Szellem adta nékik szólniuk” (Csel. 2,1-4).

Így vált valóra az Úr ígérete, aki megígérte a Szent Szellem eljövetelét: „Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (nem kaphat meg), mert nem látja őt és nem (is) ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek” (Ján. 14,17-20).

Hiszen: Így is van megírva: Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett, az utolsó Ádám (az Úr Jézus) pedig megelevenítő Szellemmé” (1Kor 15,45).

Dávid így prófétál erről: „Az Úr a mennyekbe helyeztette az ő székét (állította fel trónját) és az ő uralkodása mindenre kihat (királyi hatalmával mindenen uralkodik)” (Zsolt. 103,19).

Ezért: „Dicsér (és magasztal) téged, Uram minden teremtményed és áldanak téged a te kegyeltjeid (a Te híveid). Országodnak dicsőségéről szólnak (elmondják, hogy országod milyen dicsőséges), és a te hatalmadat beszélik. Hogy tudtul adják az ember fiainak az ő hatalmát (megismertetve az emberekkel az ÚR hatalmas tetteit), és az ő országának fényes (ragyogó) dicsőségét. A te országod örökre fennálló (örökkévaló) ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre (tart)” (Zsolt. 145,10-13)

Luk. 9,28 És lőn e beszédek [e logoszok, e szavak elmondása] után mintegy nyolcad nappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.

Luk. 9,29 És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata [az Ő arcának színe, az Ő jelenléte, az Ő külső, látható alakja] elváltozék [és más lett], és az ő ruhája [csillogó, és ragyogóan, sugárzóan] fehér és fénylő lőn [és fényben ragyogott; fehéren tündöklött, s villogó fehéren szikrázni kezdett].
Luk. 9,30 És ímé [egyszerre két férfi tűnt fel], és beszél vala ő vele, kik valának Mózes és Illés;

Luk. 9,31 Kik dicsőségben megjelenvén [kik dicsőségben voltak láthatók], beszélik vala az ő halálát [s Jézus elmeneteléről beszéltek, és megmondták az Ő halálának végbemenetelét], melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni

[Más fordítás: akik dicsőségben megjelenve, élete végéről szólottak, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie].

Luk. 9,32 Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, láták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala.

Luk. 9,33 És lőn, mikor [már indulni készültek] azok, [és mialatt azok elválóban voltak, és] eltávoztak őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot [három sátrat], egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.

Luk. 9,34 És mikor ő ezeket mondá, felhő [vagyis köd] támada és azokat beárnyékozá [és árnyékba borította be, és ragyogó köd burkolta be, vagyis természetfölötti befolyással vette körül őket]; ők pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhőbe [és nagyon megijedtek, és megrémültek, amikor a felhő körülvette őket, és amikor a felhőbe kerültek, és a felhőbe jutottak].

Luk. 9,35 És szózat lőn [és egy hang hallatszott] a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam [akit kiválasztottam], őt hallgassátok [és rá hallgassatok].

Luk. 9,36 És mikor a szózat lőn [és mikor a hang keletkezett], találtaték Jézus csak maga. Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És hat nap múlva magához [maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban [külön] egy [igen] magas hegyre. És elváltozék [átalakult] előttük, [ott szemük láttára], és az ő orcája [fénylett; világítani kezdett, és] ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn [fehéren ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár; ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának].

És ímé megjelenék [egyszerre láthatóvá lett] ő nékik [megjelent előttük] Mózes és Illés, akik beszélnek [beszélgettek] vala Ővele [Jézussal]. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, eszményi szép (kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk [felállítok] itt három hajlékot [sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes [fénylő, ragyogó, világos] felhő borítá [takarta; árnyékolta] be [hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé körül] őket és ímé szózat lőn [és hang hallatszott] a felhőből [a ködből], mondván: Ez az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam, akiben én gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam; ő nyerte el tetszésemet; akiben kedvem telik]: Őt hallgassátok [reá hallgassatok].

És a tanítványok amint ezt hallák, arcra esének [arcra borultak] és igen megrémülnek [és nagyon (roppant) megijedtek (megrettentek), és nagy félelem fogta el őket]. Jézus pedig hozzájuk menvén [hozzájuk lépett], illeti [megérintette] őket, és monda: Keljetek [álljatok] fel és ne féljetek! Mikor pedig szemeiket [tekintetüket] fölemelik [felnéztek, feltekintettek], senkit sem látnak, hanem csak Jézust egyedül.

És mikor a hegyről alájövének, megparancsolá [meghagyta, a lelkükre kötötte] nékik Jézus, mondván: Senkinek se mondjátok el, amit láttatok [ezt a látomást], míg fel nem támadt [életre nem kelt] az embernek Fia [az Emberfia] a halálból [a halottak közül]” (Mát. 17,1-9).

(Megjegyzés: az időpont megjelölésében: „hat nap múlva”, nem számítja a határnapokat, míg a római módon számító Lukács nyolc napról beszél).

Péter apostol bizonyságtétele: „Mert nem mesterkélt (kitalált) meséket (mítoszokat) követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét (és megjelenését); hanem mint akik szemlélői voltunk az Ö nagyságának (hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének). Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott (ilyen szózatot intézett): Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből (a mennyből) jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen” (2 Pét. 1,16-18).

Már Mózes így prófétált az Úr Jézusról, ezt mondva: „Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok (őreá hallgassatok)! Mind a szerint (egészen úgy), amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a (össze)gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé (nem tudom tovább hallgatni) az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé (és nem tudom tovább nézni) ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak (mert meghalok)!

Az Úr pedig (így szólt hozzám és) monda nékem: Jól mondták, amit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat, mint te, és az én igéimet adom annak szájába, és (ő pedig) megmond nékik mindent, amit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én igéimre, amelyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom)!” (5 Móz. 18,15-19).

És az apostol megerősíti, hogy kiről szólt a prófécia: „Mert (maga) Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai (testvéreitek) közül, mint engem (olyat, mint én); azt (őt) hallgassátok mindenben, amit csak szólánd (amit csak mond) néktek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül” (Csel. 3,22-23)

Luk. 9,37 És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak [lejöttek], sok nép méne elébe [és hatalmas tömeg várta Jézust].

Luk. 9,38 És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem [vagyis egyetlen gyermekem ő]:

Luk. 9,39 És ímé a szellem [elkapja, és] megragadja. [megtámadja] őt és hirtelen [hangosan] kiált [rikolt, sikít, felordít]. És [rángatja, gyötri, marcangolja, és] szaggatja őt, és annyira [megkínozza] hogy tajtékot túr [vagyis habzik a szája], és nehezen megy el tőle [és nehezen hagyja el őt], szaggatván [miután meggyötörte, összetörte, és agyonkínozta] őt.

Luk. 9,40 És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták [nem volt rá hatalmuk, képtelenek voltak rá].

Luk. 9,41 Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség [eltévelyedett emberek, kificamodott, elfordult, elcsavarodott és romlott nemzedék]! Meddig leszek köztetek [meddig kell még veletek maradnom], és meddig tűrlek [meddig hordozlak] titeket, [és meddig kell még türelmesnek lennem veletek, és titeket elszenvednem]? Hozd [vezesd] ide a te fiadat!

Luk. 9,42 Amíg pedig az [a fiú még feléje tartott, még oda sem ért, és amíg] odaméne azon közben az ördög [a gonosz szellem, a démon] földhöz üté azt [leteperte, és a földre vetette, megtépte], és megrángatá [és megrázta, és szaggatni és marcangolni kezdte]. De Jézus megdorgálá a tisztátalan [gonosz] szellemet, [és ráparancsolt], és meggyógyítá [megszabadította, helyreállította, és éppé tette] a gyermeket, és adá azt az ő atyjának*

*Máté még részletesebben mondja el a történteket: „És mikor [visszamentek és] a sokasághoz [a tömeghez] értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén [térdre borult, térdre hullott] Őelőtte [és így kérlelte őt]. És mondván: Uram, könyörülj [segíts] az én fiamon, mert holdkóros [epilepsziás és nagyon sokat] és kegyetlenül [gonoszul] szenved [és sokszor van rosszul]. Mivelhogy [sokszor megtörténik vele, hogy] gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe. És [amikor] elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták [képtelenek voltak] őt meggyógyítani.

Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult [(diasztrephó): elfordított, eltérített, eltévelyedett, elhajlott, fonák, romlott, torz] nemzetség [nemzedék]! Vajon meddig leszek veletek [meddig kell még köztetek maradnom; meddig tűrjelek és hordozzalak titeket]? Vajon meddig szenvedlek titeket [meddig kell még türelmesnek lennem veletek, és elviselni benneteket]? Hozzátok őt [azt a fiút] ide nékem [hozzám]. És megdorgálá őt Jézus [rákiáltott; ráparancsolt; keményen, szigorúan rászólt], és kiméne belőle az ördög [a démon, a gonosz szellem]; és meggyógyult [egészséges lett] a gyermek azon órától fogva” (Mát. 17,14-18).

Márk beszámolója a tanítványok tehetetlenségéről, így hangzik: „És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttük, és írástudókat, akik azokkal versengenek (vitatkoztak) vala. És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodik (megdöbbent), és hozzásietvén (és eléje futva) köszönté őt. Ő pedig megkérdezi az írástudókat: Mit versengetek ezekkel, (miről vitatkoztok velük)? És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, akiben néma szellem van. És ahol csak előfogja (megragadja), szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr (úgy leteperi őt, hogy tajtékzik), a fogát csikorgatja, és elfonnyad (és megmerevedik). Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.

Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség (nemzedék), meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám. És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a szellem azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala (Más fordítás: és amikor meglátta őt a szellem, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett és tajtékzott). És megkérdezé (az Úr Jézus) az atyját (a fiú apjától): Mennyi ideje, hogy ez esett rajta (hogy ő így van)? Az pedig monda: Gyermeksége (gyermekkora) óta. És gyakorta (sokszor) veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse (elpusztítsa) őt; de ha valamit tehetsz (szánj meg minket), légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.

Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek (Más fordítás: Jézus ezt mondta neki: „Ha lehet valamit tennem? - Minden lehetséges annak, aki hisz). A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek (segíts a hitetlenségemen). Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul (összefut), megdorgálá a tisztátalan szellemet (és ráparancsolt), mondván néki: Te néma és süket szellem, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj! És kiáltás és erős szaggatás között kiméne (Más fordítás: Erre az felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle); az (a gyermek) pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt (vége van). Jézus pedig megfogván (megragadta) kezét, fölemeli (magához térítette); és az fölkele” (Márk. 9,14-27).

Mózesen keresztül már így hangzik a prófécia a hitetlen nemzedékről: „Gonoszak voltak hozzá (elromlottak), nem fiai (már), a maguk gyalázatja; romlott és elvetemült (hitvány, fonák és hamis) nemzedék (ez)” (5 Móz. 32,5)

Luk. 9,43 Elálmélkodnak pedig [az emberek] mindnyájan [megdöbbentek] az Istennek nagyságos erején, [és elámultak Isten nagyságán]. Mikor pedig mindnyájan csodálkoznak mind azokon, amiket Jézus cselekedék, monda az ő tanítványainak:

Luk. 9,44 Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket, [és jól jegyezzétek meg, amit most mondok; véssétek eszetekbe ezeket a szavakat, ezeket a logoszokat]: Mert az embernek Fia [árulással] az emberek kezébe fog adatni, [és elkerülhetetlenül meg fog történni, hogy kiszolgáltatják].

Luk. 9,45 De ők nem érték e mondást [ezt a rémát, ezt a kijelentést], és el vala rejtve előlük [hogy fel ne fogják; el volt az leplezve előlük], hogy ne értsék azt [hogy ne tudják felfogni]; és [nem merték] féltek őt megkérdezni e mondás felől [e réma, e kijelentés értelméről].

Luk. 9,46 Támada [felmerült] pedig bennük az a gondolat [okoskodás, számítgatás, fontolgatás, meggondolás], hogy ki nagyobb közöttük

[Más fordítás: a tanítványok egymás között vitatkozni kezdtek, és vetélkedés csúszott be közéjük a felől, hogy ki közöttük a legnagyobb].

Luk. 9,47 Jézus pedig látván az ő szívük gondolatát [és vitaindító fontolgatását], egy kis gyermeket megfogván, maga mellé állatá azt,

Luk. 9,48 És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb [a legjelentéktelenebb] mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy*

*Az Úr Jézus hogy felkészítse tanítványait, kijelenti, hogy Őt meg fogják ölni: „És elméne (és megérkeztek) Kapernaumba. És odahaza (amikor már otthon volt) megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton (miről vitatkoztatok útközben)? De ők hallgatnak, mert egymás között a felett vetekedtek vala az úton (arról vitatkoztak az úton egymással), ki a (leg)nagyobb?

És leülvén, odaszólítá (odahívta) a tizenkettőt, (így szólt hozzájuk) és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek (mindenki) között utolsó és mindeneknek (és mindenki) szolgája. És előfogván (kézen fogva) egy (kis)gyermeket, közéjük állatá azt; és ölébe vévén (átölelte majd) azt, monda nékik: Aki az ilyen (kis)gyermekek közül egyet (is) befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott (elküldött)” (Márk. 9,33-35).

Még az utolsó vacsorán is, amikor az Úr Jézus kijelenti, hogy a tanítványok egyike elárulja Őt, Ők: „Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük (a leg)nagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon (népeiken) uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van (és akik hatalmuk alá hajtják őket), jóltévőknek hívatnak (jótevőknek hívatják magukat.). De ti ne úgy (cselekedjetek): hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő (aki vezet), mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-e, aki (az) asztalnál ül, vagy (az) aki szolgál? nemde aki (az) asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál” (Luk. 22,24-27).

Hát közöttetek is: „… aki a (leg)nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok. Mert aki magát felmagasztalja [magasra emeli], megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik [magasra emelik]” (Mát. 23,11-12).

Az Úr Jézus példázatokkal világítja meg kijelentését: „Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló (érdemesebb) embert is hívott meg az, És eljövén az (odamegy hozzád), aki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd (át) ennek a helyet! És akkor szégyennel (szégyenszemre) az utolsó helyre fogsz ülni (kerülni). Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljő az, aki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsőséged lesz azok előtt, akik veled együtt ülnek (becsületed lesz minden asztaltársad előtt). Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Luk. 14,8-11).

„Dávid ismerte Urát, és ilyen megvallást tesz, példát adva Krisztus népének: „Grádicsok éneke (zarándokének); Dávidtól. Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra (nem kevély a tekintetem), és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után (nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem); Sőt (csitítottam) lecsendesítem és elnémítom lelkemet. >magamat; legbelső énemet > (mint anya a gyermekét). Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem (legbelső énem)” (Zsolt. 131,1-2).

Mert: „Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23).

„A csúfolódókat ő (Isten) megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (Péld. 3,34).

Mert: „A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van (Más fordítás: Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos)” (Péld. 18,12).

Ezért jobb az: „hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja” (Jób. 22,29 .

Az apostol is arra kéri a mindenkori hívőket, hogy: Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!” Fil. 2,2-3)

Luk. 9,49 Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket [gonosz szellemeket, démonokat hajt ki, és] űz; és eltiltók őt [megtiltottuk neki], mivelhogy téged nem követ mi velünk.

Luk. 9,50 És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk, mellettünk [velünk] van [Más fordítás: ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van]*

*Márk is leírja a történteket: „János pedig felele néki [(apokrinomai): elkezd beszélni], mondván: Mester [Tanító], látánk valakit, aki a te neveddel [(onoma): hatalom, tekintélyt is magába foglalja] ördögöket [tisztátalan szellemeket, démonokat] űz [aki a Te nevedben haj(í)tott ki gonosz szellemeket].

Aki nem követ minket, és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket [nem tartozik közénk; nem csatlakozott hozzánk]. Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz [(dünamisz): erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)] az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem [és ugyanakkor gyalázni tudna engem]; »Más fordítás: Ne tiltsátok el, mert lehetetlen, hogy valaki az én nevemben úgy gyakoroljon isteni hatalmat, hogy utána nemsokára becsméreljen [(kakologeó): rosszat mond, gonoszul beszél; becsmérel, ócsárol, gyaláz, átkoz] engem«. Mert aki nincs ellenünk, mellettünk [velünk] van” (Márk. 9,38-40).

Máté így írja le: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol. [Más fordítás: Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem gyűjt, széjjelszór, pazarol]. Csak az van ellenetek, ki nincs velem” (Mát. 12,30).

És így zárja beszédét: „Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar (nem gyűjt, nem szed össze), tékozol” (Luk. 11,23).

A Szent Szellem egy előképben mutatja be, hogy miért így válaszolt az Úr Jézus, kijelentve azt is, hogy csak a Szent Szellem által lehet démont űzni, vagy prófétálni: „Kiméne… Mózes, … összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül. Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta (elvett) abból a Szellemből, amely vala őbenne (amely Mózesben volt), és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtok a Szellem, menten prófétálnak, de nem többé (máskor nem).

Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád (Jelentése: akit Isten kedvel), a másiknak neve Médád (jelentése: kedvenc), és ezeken is megnyugodott vala a Szellem; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálnak a táborban. Elfutamodik azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban.

Akkor megszólalt Józsué (Jahve szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; a megváltó; az Úr segít vagy megment; A Józsué neve görög formában: Jézus), a Nún fia (jelentése: folyamatosság, utód, sarj), Mózes szolgája, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg őket (tiltsd meg nekik)! És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é (miért vagy ilyen féltékeny)? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő Szellemét ő beléjük” (4 Móz. 11,24-29).

És azt is bemutatja Isten Igéje, hogy mi történik akkor, ha nem a Szent szellem által cselekednek: „Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz szellemektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: „Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!” Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz szellem azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?” Az az ember pedig, akiben a gonosz szellem volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból” (Csel. 19,13-16)

Luk. 9,51 Lőn pedig, mikor az idő elközelget [elérkezett], hogy ő felvitessék [amikor közeledett felemeltetésének ideje, hogy visszamenjen a mennybe], eltökélte magát [szilárdan elhatározta a szívében], hogy Jeruzsálembe megy [Más fordítás: Amikor Jézus felvitetésének napjai betelőben voltak, arcát szilárdan a Jeruzsálembe vivő útra fordította],

Luk. 9,52 És követeket külde az ő orcája [az Ő személye] előtt; [és miután a küldöttek útra keltek] és elmentek, [megérkeztek, és] bementek egy szamaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek.

Luk. 9,53 De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala [Más fordítás: Mert arca a jeruzsálemi útra volt szegezve].

Luk. 9,54 Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg [hogy pusztítsa el] ezeket [Más fordítás: hogy a mennyből tüzet parancsoljunk rájuk, hogy megégesse őket], mint Illyés is cselekedett?*

*Aház király Illés prófétát üldözte: „És hozzá külde egy ötven ember előtt járó főembert, az alatta való ötven emberrel (egyik parancsnokát ötven emberével). És mikor ez hozzá felment, ott ült fenn a hegy tetején, és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja: Jöjj le! Felelvén Illés, monda az ötven ember előtt járó főembernek (az ötven ember parancsnokának): Ha én Isten embere vagyok, szálljon tűz alá az égből, és emésszen meg téged és az alattad való ötven embert. És tűz szálla alá az égből, és megemészti őt és az ő ötven emberét.

És ismét külde őhozzá a király más ötven ember előtt való főembert, mind az ötven férfival egybe, aki szóla és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja, hogy hamar jöjj alá! És felele Illés, és monda nékik: Ha Isten embere vagyok, szálljon tűz az égből alá, és emésszen meg téged és a te ötven emberedet. És Istennek tüze szálla alá az égből, és megemészti őt és az ő ötven emberét” (2 Kir. 1,9-12)

Luk. 9,55 De Jézus megfordulván, megdorgálá őket [rájuk szólt, és megfeddte őket], mondván: Nem tudjátok minémű szellem van ti bennetek

[Más fordítás: nem tudjátok, milyen szellemben vagytok]:

Luk. 9,56 Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy [megmentse, és] megtartsa [vagyis üdvözítse]. Elmenének azért más faluba*

*Az Úr Jézus újra-és újra kijelenti jövetele célját: „És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz (és nem tartja meg azokat), én nem kárhoztatom (én nem ítélem el) azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam (hogy elítéljem) a világot, hanem hogy megtartsam (és megmentsem) a világot” (Ján. 12,47).

„Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17).

Pál apostol is erről tesz bizonyságot: „Igaz beszéd ez [megbízható, és hiteles az Ige] és [minden(kép)] teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e [látható] világra, hogy megtartsa [üdvözítse, megmentse] a bűnösöket [a célt eltévesztőket], akik közül első [és legnagyobb] vagyok én” (1 Tim. 1,15)

Luk. 9,57 Lőn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová [bárhová is] mégy!

Luk. 9,58 És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk [odújuk, vackuk] van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania*

*A Máté írásába kerül kijelentésre, hogy ki akarta követni az Urat: „És [ekkor azonban] hozzámenvén [elé járul] egy írástudó [törvénytanító egy törvénymagyarázó], monda néki: Mester [tanító], követlek téged, akárhova mégy. És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjuk [odújuk; vackuk] és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani” (Mát. 8,19-20).

Az Úr Jézus egy próféciára utal válaszában, egyben kijelentve azt is, hogy ki Ő, hiszen nem volt „hajléktalan”: Mert: „… odahagyva Názáretet, elméne és lakozék (letelepedett) a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Nafthali határain (területén)” (Mát. 4,13)

Viszont a prófécia így szól Róla: „Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény, és mint valami utas, aki (csak) éjjeli szállásra tér be (vándorként)? Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi (mint a riadt ember, mint akit megbénít a félelem); mint a vitéz (mint az olyan férfi), aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram (JHVH=Jehova), és mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket!” (Jer. 14,8-9)

Luk. 9,59 Monda pedig másnak [egy másiknak]: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb [először] elmenjek és eltemessem az én atyámat.

Luk. 9,60 Monda pedig néki Jézus: Hadd, temessék el a halottak az ő halottaikat [Más fordítás: hagyd a holtakra, hogy temessék el halottaikat]: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát [az Isten királyságát].

Luk. 9,61 Monda pedig más [egy másik] is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak [a családomtól; házam népétől].

Luk. 9,62 És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint [és hátrafelé nézeget], nem alkalmas az Isten országára [az nem való az Isten királyságába]*

*Pál apostol megvallása: „De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén [nekifeszülve; nekilendülve], célegyenest igyekszem [és futok egyenest a cél felé] az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára” (Fil. 3,14).

„Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Jézus pedig monda néki: [te csak] Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat” (Mát. 8,21-22).

Egy előképben így szól az Úr azokhoz, akik már Krisztusnak szentelték az életüket: Az egész időn át, amelyre az Úrnak szentelte magát, megholtnak testéhez be ne menjen. Se atyjának, se anyjának, se fiú- se leánytestvéreinek holttestével meg ne fertőztesse (tisztátalanná ne tegye) magát, mikor meghalnak, mert az ő Istenének nazireussága (mert Istennek szentelt haj) van az ő fején. Az ő nazireusságának egész idejében szent legyen az Úrnak, (és az Úrnak legyen szentelve, a világtól el legyen különítve)” (4 Móz. 6,6-8).

És hogy kik a holtak, arról Pál apostolon keresztül szól a Szent Szellem: „És titeket, kik holtak valátok a bűnökben [akiket halottakká tettek az elesések; (paraptóma): hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás] és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített [életre keltett] együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket, [az után, hogy minden elesésünket megbocsátotta]” (Kol. 2,13).

Ezért nem a közösség vállalás a cél, hanem a Megváltó szeretete: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok testvéreim, [atyámfiai] nem úgy érkeztem, [nem azért mentem] mint aki ékesszólás [keresett szavak; magasröptű (fellengző) beszéd] vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten [Krisztus] bizonyságtételét. [misztériumát; szent titkát; tanúságtételét].

Mert úgy határoztam, [döntöttem] hogy nem tudok közöttetek másról, [nem akarok semmiről sem tudni] csak Jézus Krisztusról, [még pedig] róla is, mint a megfeszítettről. [oszlopra feszítettről]” (1Kor. 2,1-2).

Pál apostol vallástétele: „Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot” (1 Kor. 1,23).

De: „… én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon” (1 Kor. 15,3)

„Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat, pedig mint szolgáitokat Jézusért” (2 Kor. 4,5)
















2011. november 21.

Lukács Evangélium 9 fejezet: Az apostolok küldetése (szerkesztett)



Luk. 9,1 Minekutána pedig összehívta Jézus [magához] az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen [minden gonosz szellem, azaz: minden démon felett], és betegségek [és minden baj, és csapás] gyógyítására.
Luk. 9,2 És elküldé őket, hogy prédikálják [és hirdessék] az Isten országát [az Isten királyságát, királyi uralmát], és betegeket gyógyítsanak [és minden beteget éppé tegyenek, és helyreállítsanak].

Luk. 9,3 És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálcákat [se botot], se táskát [se tarisznyát], se kenyeret, se pénzt; se két-két; [vagyis egy váltás] (alsó)ruhátok se legyen.

Luk. 9,4 És valamely házba bementek, ott maradjatok [ott szálljatok meg], és onnét induljatok tovább.

Luk. 9,5 És valakik be nem fogadnak [és ahol nem látnak szívesen] titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról [ellenük szóló tanúságtételül; ez figyelmeztetés lesz majd a számukra],

Luk. 9,6 [az apostolok tehát útnak indultak, és] kimenvén annakokáért, bejárták a falukat [és jártak faluról falura], hirdetvén az Evangéliumot [az örömhírt, a győztes hadvezér érkezésének jóhírét], és gyógyítván [és meggyógyítva a betegeket] mindenütt

Luk. 9,7 Meghallá pedig Heródes a negyedes fejedelem, mindazokat, amik őáltala történtek: és zavarban [és kétségek közt] volt [és nyugtalankodott, és nem tudta, mitévő legyen], mivelhogy némelyek azt mondák, hogy János támadt fel [hogy János kelt életre] a halálból [vagyis a halottak közül];

Luk. 9,8 Némelyek pedig, hogy Illés jelent meg [hogy Illés jött vissza]; mások meg, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.

Luk. 9,9 [így töprengett], és monda Heródes: Jánosnak én vettem fejét [lefejeztettem]: kicsoda hát ez, aki felől én ilyen dolgokat hallok? És igyekezik vala őt látni [és kereste a módját, és igyekezett keresni az alkalmat, hogy láthassa]

Luk. 9,10 Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélnek [és részletesen beszámoltak] néki [vagyis Jézusnak] mindent, amit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén [és magával vitte őket, és] elvonult [és teljesen különvonultak] magánosan [egy csöndes tájékra] a Bethsaida nevű városnak puszta helyére.

Luk. 9,11 A sokaság [a tömeg] pedig ezt megtudván, követé őt: és ő örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten országáról [Isten királyságáról; királyi uralkodásáról], és akiknek gyógyulásra volt szükségük [a betegeket], azokat meggyógyítá.

Luk. 9,12 A nap pedig hanyatlani kezdett [már közeledett az este; a nap már lemenőben volt]; és a tizenkettő őhozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot [a tömeget], hogy elmenvén a körülvaló falvakba és majorokba [településekre] megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk [ez egy lakatlan hely].

Luk. 9,13 Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk, és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak [ennek az egész népnek].
Luk. 9,14 Mert valának ott mintegy ötezren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével [ötvenfős csoportokban].

Luk. 9,15 És akképpen cselekedének, és leültették [letelepítették] valamennyit [és mindenki ledőlt].

Luk. 9,16 Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat [felnézett az égre, és hálát adott értük], és megszegé [megtörte azokat]; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék [hogy osszák szét az embereknek].

Luk. 9,17 Evének azért és megelégednek [jóllaktak] mindnyájan; és felszedik, ami darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral [tizenkét kosarat töltöttek meg a maradék darabokkal]

Luk. 9,18 És lőn, mikor ő magában [vagyis egyedül] imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond engem a sokaság [a tömeg]?

Luk. 9,19 Ők pedig felelvén, mondának: Egyesek Bemerítő Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig, hogy a régi [az ősi] próféták közül támadt fel valamelyik.

Luk. 9,20 És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának [a Krisztusnak, akit Isten küldött, az Isten Felkentjének].

Luk. 9,21 Ő pedig reájuk parancsolván [szigorúan megtiltva], meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják [hogy erről senkinek se szóljanak];

Luk. 9,22 Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni [és el kell vettetnie] a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól [a törvénytanítóktól, és a törvénymagyarázóktól, akik elutasítják, és nem ismerik el], és megöletni, és harmadnapon feltámadni [és életre kelni].

Luk. 9,23 Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg (ön)magát, és vegye fel az ő keresztjét [az ő kínkaróját] minden nap //nem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá. képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás//, és [úgy] kövessen engem.

Luk. 9,24 Mert aki meg akarja tartani [meg akarja menteni] az ő életét, elveszti [romlásba viszi, és elveszti] azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja [az megmenti] azt.

Luk. 9,25 Mert mit használ [mi haszna van abból] az embernek, ha mind e világot megnyeri [és megszerzi] is, ő magát pedig elveszti [romlásba viszi, és elpusztítja], vagy magában kárt vall [önmagának kárt okoz, és veszteséget szenved]?

Luk. 9,26 Mert valaki szégyell engem és az én beszédemet [vagy az én szavaimat, Igéimet], az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval

Luk. 9,27 Mondom pedig néktek bizonnyal [igazán mondom néktek], hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják [nem tapasztalják meg], mígnem meglátják az Istennek országát [az Isten királyságát; királyi uralmát eljönni hatalommal]

Luk. 9,28 És lőn e beszédek [e logoszok, e szavak elmondása] után mintegy nyolcad nappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.

Luk. 9,29 És imádkozása közben az ő orcájának ábrázata [az Ő arcának színe, az Ő jelenléte, az Ő külső, látható alakja] elváltozék [és más lett], és az ő ruhája [csillogó, és ragyogóan, sugárzóan] fehér és fénylő lőn [és fényben ragyogott; fehéren tündöklött, s villogó fehéren szikrázni kezdett].

Luk. 9,30 És ímé [egyszerre két férfi tűnt fel], és beszél vala ő vele, kik valának Mózes és Illés;

Luk. 9,31 Kik dicsőségben megjelenvén [kik dicsőségben voltak láthatók], beszélik vala az ő halálát [s Jézus elmeneteléről beszéltek, és megmondták az Ő halálának végbemenetelét], melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni

[Más fordítás: akik dicsőségben megjelenve, élete végéről szólottak, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie].

Luk. 9,32 Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, láták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala.

Luk. 9,33 És lőn, mikor [már indulni készültek] azok, [és mialatt azok elválóban voltak, és] eltávoztak őtőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot [három sátrat], egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.

Luk. 9,34 És mikor ő ezeket mondá, felhő [vagyis köd] támada és azokat beárnyékozá [és árnyékba borította be, és ragyogó köd burkolta be, vagyis természetfölötti befolyással vette körül őket]; ők pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhőbe [Más fordítás: és nagyon megijedtek, és megrémültek, amikor a felhő körülvette őket, és amikor a felhőbe kerültek, és a felhőbe jutottak].

Luk. 9,35 És szózat lőn [és egy hang hallatszott] a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam [akit kiválasztottam], őt hallgassátok [és rá hallgassatok].

Luk. 9,36 És mikor a szózat lőn [és mikor a hang keletkezett], találtaték Jézus csak maga. Ők pedig hallgatnak, és semmit abból, amit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban

Luk. 9,37 És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak [lejöttek], sok nép méne elébe [és hatalmas tömeg várta Jézust].

Luk. 9,38 És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem [vagyis egyetlen gyermekem ő]:

Luk. 9,39 És ímé a szellem [elkapja, és] megragadja. [megtámadja] őt és hirtelen [hangosan] kiált [rikolt, sikít, felordít]. És [rángatja, gyötri, marcangolja, és] szaggatja őt, és annyira [megkínozza] hogy tajtékot túr [vagyis habzik a szája], és nehezen megy el tőle [és nehezen hagyja el őt], szaggatván [miután meggyötörte, összetörte, és agyonkínozta] őt.

Luk. 9,40 És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták [nem volt rá hatalmuk, képtelenek voltak rá].

Luk. 9,41 Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség [eltévelyedett emberek, kificamodott, elfordult, elcsavarodott és romlott nemzedék]! Meddig leszek köztetek [meddig kell még veletek maradnom], és meddig tűrlek [meddig hordozlak] titeket, [és meddig kell még türelmesnek lennem veletek, és titeket elszenvednem]? Hozd [vezesd] ide a te fiadat!

Luk. 9,42 Amíg pedig az [a fiú még feléje tartott, még oda sem ért, és amíg] odaméne azon közben az ördög [a gonosz szellem, a démon] földhöz üté azt [leteperte, és a földre vetette, megtépte], és megrángatá [és megrázta, és szaggatni és marcangolni kezdte]. De Jézus megdorgálá a tisztátalan [gonosz] szellemet, [és ráparancsolt], és meggyógyítá [megszabadította, helyreállította, és éppé tette] a gyermeket, és adá azt az ő atyjának

Luk. 9,43 Elálmélkodnak pedig [az emberek] mindnyájan [megdöbbentek] az Istennek nagyságos erején, [és elámultak Isten nagyságán]. Mikor pedig mindnyájan csodálkoznak mind azokon, amiket Jézus cselekedék, monda az ő tanítványainak:

Luk. 9,44 Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket, [és jól jegyezzétek meg, amit most mondok; véssétek eszetekbe ezeket a szavakat, ezeket a logoszokat]: Mert az embernek Fia [árulással] az emberek kezébe fog adatni, [és elkerülhetetlenül meg fog történni, hogy kiszolgáltatják].

Luk. 9,45 De ők nem érték e mondást [ezt a rémát, ezt a kijelentést], és el vala rejtve előlük [hogy fel ne fogják; el volt az leplezve előlük], hogy ne értsék azt [hogy ne tudják felfogni]; és [nem merték] féltek őt megkérdezni e mondás felől [e réma, e kijelentés értelméről].

Luk. 9,46 Támada [felmerült] pedig bennük az a gondolat [okoskodás, számítgatás, fontolgatás, meggondolás], hogy ki nagyobb közöttük [Más fordítás: a tanítványok egymás között vitatkozni kezdtek, és vetélkedés csúszott be közéjük a felől, hogy ki közöttük a legnagyobb].

Luk. 9,47 Jézus pedig látván az ő szívük gondolatát [és vitaindító fontolgatását], egy kis gyermeket megfogván, maga mellé állatá azt,

Luk. 9,48 És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb [a legjelentéktelenebb] mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy

Luk. 9,49 Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket [gonosz szellemeket, démonokat hajt ki, és] űz; és eltiltók őt [megtiltottuk neki], mivelhogy téged nem követ mi velünk.

Luk. 9,50 És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk, mellettünk [velünk] van [Más fordítás: ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van]

Luk. 9,51 Lőn pedig, mikor az idő elközelget [elérkezett], hogy ő felvitessék [amikor közeledett felemeltetésének ideje, hogy visszamenjen a mennybe], eltökélte magát [szilárdan elhatározta a szívében], hogy Jeruzsálembe megy

[Más fordítás: Amikor Jézus felvitetésének napjai betelőben voltak, arcát szilárdan a Jeruzsálembe vivő útra fordította],

Luk. 9,52 És követeket külde az ő orcája [az Ő személye] előtt; [és miután a küldöttek útra keltek] és elmentek, [megérkeztek, és] bementek egy szamaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek
.
Luk. 9,53 De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala [Más fordítás: Mert arca a jeruzsálemi útra volt szegezve].

Luk. 9,54 Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg [hogy pusztítsa el] ezeket [Más fordítás: hogy a mennyből tüzet parancsoljunk rájuk, hogy megégesse őket], mint Illyés is cselekedett?

Luk. 9,55 De Jézus megfordulván, megdorgálá őket [rájuk szólt, és megfeddte őket], mondván: Nem tudjátok minémű szellem van ti bennetek [Más fordítás: nem tudjátok, milyen szellemben vagytok]:

Luk. 9,56 Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek életét, hanem hogy [megmentse, és] megtartsa [vagyis üdvözítse]. Elmenének azért más faluba

Luk. 9,57 Lőn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová [bárhová is] mégy!

Luk. 9,58 És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk [odújuk, vackuk] van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania

Luk. 9,59 Monda pedig másnak [egy másiknak]: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb [először] elmenjek és eltemessem az én atyámat.

Luk. 9,60 Monda pedig néki Jézus: Hadd, temessék el a halottak az ő halottaikat [Más fordítás: hagyd a holtakra, hogy temessék el halottaikat]: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát [az Isten királyságát].

Luk. 9,61 Monda pedig más [egy másik] is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak [a családomtól; házam népétől].

Luk. 9,62 És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint [és hátrafelé nézeget], nem alkalmas az Isten országára [az nem való az Isten királyságába]





2011. november 17.

Lukács Evengélium 8. fejezet: Használd azt, amit kaptál (göröggrl és kapcsolódó igékkel)



Luk. 8,1 És lőn ez után, hogy ő jár vala városonként és falunként, [tanítván, és] prédikálván és hirdetvén az Isten országát [az Isten királyságáról, Isten uralmáról szóló örömhírt, az Evangéliumot], és vele [volt] a tizenkettő*

*Az eseményt így jegyzi fel a többi Evangéliumíró. Máté: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatért Galileába. És odahagyva Názáretet (jelentése: a sarj), elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban (jelentése: vigasztaló faluja), a Zebulon (jelentése: megvetett, pogányok körzete) és Naftali (jelentése: harcok, küzdve, harcolva) határain.

Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, (jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, siető) a pogányok Galileája. A nép, amely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és akik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada. Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa” (Mát. 4,12-17).

Márk bizonyságtétele: „Minekutána pedig János [elfogatott és] tömlöcbe [vagyis fogságba] vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván [s ott (így) hirdette] az Isten országának [az Isten királyságának] evangéliumát [örömhírét].

És mondván: Betölt [beteljesedett; letelt a kijelölt] idő, és elközelített [már közel van] az Istennek országa [királysága; Isten királyi uralma]. Térjetek meg [térjetek más felismerésre; változtassátok meg gondolkodásmódotokat], és higgyetek az evangéliumban [az üdvösség jó hírében; az örömhírben]” (Márk. 1,14-15).

És hogy mi az Evangélium, vagyis az örömhír, amiben hinni kell, azt a Pál apostol bizonyságtétele magyarázza: „Mert amikor még erőtlenek [gyengék] voltunk [a (hús)test miatt, ami engedett a kísértésnek], a rendelt [az alkalmatos, meghatározott, és kijelölt] időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért (értümk, akik Isten nélkül éltünk, ezért gonoszok voltunk)” (Róm. 5,6)

Tehát az Evangéliumban való hit: „… az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit…” (Csel. 20,21)

Luk. 8,2 És némely asszonyok, akiket tisztátalan [gonosz] szellemektől [szabadított meg] és betegségekből gyógyított meg, [a magdalai] Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög [hét gonosz szellem, hét démon] ment ki,

Luk. 8,3 És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének [Heródes tiszttartójának, intézőjének, gondnokának] felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálnak néki*

*A néki szolgáló asszonyok az Úr Jézus szolgálatának kezdetétől, ott maradtak a Megfeszített haláláig, és feltámadásáig: „Valának pedig asszonyok is, akik távolról nézik vala (és figyelték), akik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé, akik mikor Galileában vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, akik vele mentek vala fel Jeruzsálembe” (Márk. 15,40-41).

János további részletekkel egészíti ki a történetet: „A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához (otthonába) fogadá azt az a tanítvány” (Ján. 19,25-27).

Ezek az asszonyok akartak gondoskodni a holttestről is: „Mikor pedig elmúlt a szombat, [a nyugalom napja] Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, [illatos] drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt [hogy bebalzsamozzák Jézus testét]. És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelkeltekor” (Márk. 16,1-2).

A Feltámadott Úr először Mária Magdalénának jelent meg: „Mikor pedig [korán] reggel, a hétnek [az abbahagyás] első napján [miután] föltámadott vala, megjelenék [megjelent, megmutatkozott, és láthatóvá vált] először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt [hét gonosz szellemet, démont] űzött [haj(í)tott] vala ki” (Márk. 16,9).

Ő volt az a Mária, aki a farizeus házában megkente drága kenettel az Urat: „És ímé a városban egy asszony, aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában leült [hogy asztalhoz dőlt] enni, hoza egy alabástrom szelence drága kenetet. És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené drága kenettel” (Luk. 7,36-38).

Ezek az asszonyok hirdették először az Evangéliumot, azt, hogy FELTÁMADOTT: „És visszatérvén a sírtól, (hírül adták, és) elmondták mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik” (Luk. 24,9-11).

Dávid így prófétált ezekről az asszonyokról: „Az Úr ad vala szólniuk az örömhírt (az Evangéliumot) vivő asszonyok nagy csapatának” (Zsolt. 68,12)

Luk. 8,4 Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe [nagy tömeg csatlakozott hozzá], és minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat* által:

*Példázat (parabolé): Példabeszéd: A héber szerint: Másál. Ezek sajátos hasonlatok, vagy képes beszédek, melyek azon kívül, amit mondanak, még mást is jelentenek; a rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti. A görög szerint parabolé. egymás mellé állítás; összehasonlítás, hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány. - összevetés; Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos. Két síkon értelmezhető rövid történet, melynek valódi és szellemi jelentését egymás mellé helyezik, vagy párhuzamba állítják azért, hogy abból tanulságokat vonjanak le. A szó bizonyos értelmében Jézus egész igehirdetése döntően másál-szerű, amely lehet: általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet, rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó, találós kérdés vagy mese) és allegória. Jézus egész tanítása parabolikus jellegű, formájában is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. A példázatos tanítás célja kettős: egyrészt magyaráz és megvilágít, amikor Isten országának dolgait földi viszonylatokhoz hasonlítja; másrészt elrejti a mélyebb értelmet, és ezzel próbára teszi hallgatóit. Csak azok értik meg, akik szívük szerint egyetértenek az összehasonlításban világossá váló tartalommal.

A példázat megértéséhez tudnunk kell, hogy Palesztinában csak a vetés után szántottak, és nem boronáltak. Ezért vet a magvető az útra is: szántáskor visszaszerzi a jövő évi vetés számára az önkényesen kitaposott ösvényt. Ezért vet a sziklás földbe is: csak szántáskor tűnik ki, hogy nagyon vékony földréteg van csupán a palesztinai talajban mindenütt jelen levő szikla fölött. Ezért vet a tövises gyomnövények közé is: arra számít, hogy szántáskor ezeket bele forgatja a földbe. A „normális” vetési mód ábrázolásában a példázatnak az a vonása mutatkozik meg, hogy sokszor ott van a legfontosabb mondanivalója, ahol a megszokottól elütő, túlzó mozzanatot tartalmaz. Túlzás az, hogy mennyire kevés mag jut a terméshez szükséges jó földbe. Túlzás az is, hogy ezek a magvak milyen hihetetlenül nagy termést hoznak.

Luk. 8,5 Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre [az út szélére]; és eltapostatik, [vagy] az égi madarak megevék [fölcsipegették] azt.

Luk. 8,6 És némely esék a kősziklára [vagyis köves talajra hullott]; és mikor kikelt [amikor kihajtott], elszáradt, mert nem vala nedvessége.

Luk. 8,7 Némely esék a tövis [a szúrós bogáncs] közé; és a tövisek [a szúrós bogáncsok] vele együtt növekedvén, megfojtják azt.

Luk. 8,8 Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt [mikor felnövekedett, és szárba szökött], százannyi hasznot [százszoros termést] hoza. Ezeket mondván, [emelt hangon] kiált vala: Akinek van füle a hallásra, hallja [meg]*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus példázatáról: „És nagy sokaság [nagy tömeg] gyülekezik ő hozzá, annyira, hogy ő a hajóba méne [vagyis beszállt egy bárkába] leülni; az egész sokaság [a tömeg] pedig a [sík] parton áll vala (Más fordításban: a tömeg pedig a tengerparton, a földön vala).

És sokat beszél nékik [sok mindenre tanította őket] példázatokban [példabeszédekben] mondván: Ímé kiméne a magvető [magot] vetni, És amikor ő vet vala [vetés közben], némely mag az útfélre esék [az útszélre, az út mellé hullott]; és eljövén a madarak, elkapdosták [felkapkodták; felcsipegették; fölették] azt.

Némely pedig a köves helyre esék [a sziklás talajba hullott], ahol nem sok földje vala; és hamar kikele [hamar kihajtott], mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt [és magasabbra hágott], elsült [mert a forró napsütésben megperzselődött, és kiégett]; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradt.

Némely pedig a tövisek [a szúrós bogáncsok] közé esék, és a tövisek [a bogáncsok] felnevekedvén [felnőttek, megnőttek], megfojtják azt. Némely pedig a jó földbe [a jó talajba] esék, és gyümölcsöt terme, (és termést hozott miután kikelt és szárba szökkent) némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit. Akinek van füle a hallásra, hallja [meg]” (Mát. 13,2-9)

Luk. 8,9 És megkérdék őt az ő tanítványai, mondván: Mi lehet [mit jelent] e példázat [mi a példabeszéd értelme]?

Luk. 8,10 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának [az Isten királyságának] titkait [megismerjétek, és] értsétek; egyebeknek [vagyis a többieknek] példázatokban [adatik], hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek [és belátásra ne jussanak]*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről, további részletekkel kiegészítve: „A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik [e népnek] példázatokban [példabeszédekben]? Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának [az Isten királyságának] titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik [úgyhogy feleslege lesz]; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van [amiről azt hiszi, hogy van].

Azért szólok velük [azért beszélek nekik] példázatokban [példabeszédekben], mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak [nem fogják fel], sem nem értenek [ezért belátásra sem jutnak]. És beteljesedék rajtok Ézsaiás jövendölése [próféciája], amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek:

Mert megkövéredett [megkeményedett; megkérgesedett; elhízott, érzéketlenné vált, eltompult] e népnek szíve [mert háj nőtte be e nép szívét], és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták. Hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket [és hogy ne forduljanak hozzám, hogy helyreállítsam őket]. A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak” (Mát. 13,10-16).

Márk bizonyságtételében mindenkinek mondja az Úr, akik körülötte vannak: „Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől. Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek. Hogy nézvén nézzenek, és ne lássanak; és hallván halljanak, és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek [hogy ne forduljanak Istenhez] és bűneik [tévedéseik, hibáik, amit elkövettek] meg ne bocsáttassanak” (Márk. 4,10-12).

Az Úr Jézus imája világítja meg az értetlenség okát, amely miatt okoskodnak, bölcseknek képzelve magukat: „Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked [és magasztallak, dicsőítelek; áldalak téged; és vallást teszek rólad], Atyám, mennynek [égnek] és földnek Ura. Hogy elrejtetted [titokban tartottad, eltitkoltad] ezeket [az igazságokat] a bölcsek és az értelmesek [az okosok, és éles eszűek] elől, és a kisdedeknek [de a kiskorúak előtt] megjelentetted [de megmutattad azoknak, akik olyanok, mint a kisgyermekek; és kijelentetted, kinyilatkoztattad (leleplezted, láthatóvá tetted) (ezeket) a kisgyermekeknek (a kisdedeknek, a kicsinyeknek)]” (Mát. 11,25).

Ézsaiás kérdésére, hogy ha nem hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek. Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10).

„Mert tanács-vesztett (tanácstalan) nép (tanácstalan nemzet) ez és nincs bennük értelem (és ezért értelmetlen)” (5 Móz. 32,28).

Az Úr Jézusban nem ismerik fel az ő Istenüket, ezért így szól az Úr: „Hogy beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde (szava), amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? És az Úr karja kinek jelentetett meg (és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá)?

Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ézsaiás: Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket mondá Ézsaiás, amikor látá az ő dicsőségét; és beszél őfelőle (és szólt őróla)” (Ján. 12,37-41).

Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyeznek meg (nem értettek egyet) egymással eloszlanak (szétoszlottak). Miután (s ekkor) Pál ez egy szót (ez egy igét) mondá: Jól (helyesen) szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj (menj) el (ehhez) a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok (meg)! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.

Legyen azért néktek tudtotokra (vegyétek tehát tudomásul), hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez üdvözítése (üdvössége), és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmenének (eltávoztak) a zsidók, maguk között sokat vetekedve (és vitatkozva)” (Csel. 28,25-29).

És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett (nem elég világos) a mi evangéliumunk, azoknak leplezett (csak azok számára nem világos), akik elvesznek. Akikben (ezeknek) e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit (gondolkozását, mert hitetlenek), hogy ne lássák (és így nem látják meg) a Krisztus dicsőséges evangéliumának (a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium) világosságát, aki az Isten képe (képmása)” (2 Kor. 4,3-4).

Mert: „… megtompultak [megkérgesedtek; érzéketlenné váltak] az ő elméik [érzékeik; gondolkozásuk; értelmük; felfogóképességük]. Mert ugyanaz a lepel [fedél; fátyol] mind e mai napig ott van [és megmaradt] az Ószövetség olvasásánál [az Ószövetségen, amikor olvassák] felfedetlenül [s rajta is marad], mivelhogy a Krisztusban tűnik el; [De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban veszti hatályát]” (2 Kor. 3,14).

„Mert az Isten igazságát [az Istentől eredő megigazulást] nem ismervén, [nem ismerték el; nem értették] és az ő tulajdon igazságukat [a maguk igazságos voltát] igyekezvén érvényesíteni, [elismertetni] az Isten igazságának [az Istentől eredő megigazulásnak] nem engedelmeskedtek [nem vetik (nem rendelik) alá magukat]” (Róm. 10,3).

És nem ismerték fel Isten szeretetét, Aki köztük megjelent: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa (vagyis elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék (hogy üdvözüljön) a világ általa. Aki hiszen őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16-18).

„Amint meg van írva: Az Isten kábultság [bódultság; érzéketlenség; mély álom] szellemét adta nékik; [mindmáig érteni nem tudó szellemet] szemeket hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig. Dávid is ezt mondja: Legyen [és változzék] az ő asztaluk tőrré [és hurokká] hálóvá [és csapdává; kelepcévé; pusztítássá] botránkozássá [megbotlássá; botláskővé; eltántorítássá; megütközéssé, vagy felháborodás tárgyává] és megtorlássá [elégtétellé]

[Más fordítás: Az asztali közösségük. - vesztükre legyen, azaz, sorsuk romlás legyen]. Sötétüljenek meg [homályosodjanak el] az ő szemeik [látomásaik] hogy ne lássanak és az ő hátukat mindenkorra [minden időn át folyamatosan] görbítsd meg [nyomorítsd görbére; a hátukat mindenkorra görbítsd meg teherhordásra, hogy szemeik csak a földre legyenek szegezve]” (Róm. 11,8-10).

És ennek addig kellett tartania, amíg eljön a Szent Szellem, mert amikor az Úr Jézus testben járt közöttük: „… még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn.7,3).

Ezékiel így prófétál arról, hogy miért nem látnak és hallanak: „És lőn az Úrnak szava (igéje) énhozzám, mondván: Embernek fia! Pártos ház (engedetlen nép) közepette lakol, kiknek szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak, mert ők pártos ház (mert engedetlen nép ez)” (Ezék. 12,1-2).

Luk. 8,11 A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde [az Isten: igéje].

Luk. 8,12 Az útfélen valók pedig azok, akik hallják [vagyis meghallották az igét (a logoszt)]; aztán eljő az ördög [a vádló, a rágalmazó, a félrevezető, az ellenség], és kikapja [kiragadja; kitépi] az igét [a logoszt] az ő szívükből [a bensőjükből, a szellemi életük központjából], hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.

Luk. 8,13 És a kősziklán [köves talajon] valók [vagyis a sziklás földbe esettek] azok, akik, mikor hallják [vagyis meghallják, és megértik], örömmel [ujjongással] veszik [elfogadják, és befogadják] az igét [a logoszt]. De ezeknek nincs gyökerük [de nem gyökerezik meg bennük; de nem ver bennük gyökeret], akik egy ideig hisznek, a kísértés [a megpróbáltatás] idején pedig [amikor nehézségek jönnek, többé már nem hisznek Istenben] elszakadnak [elfordulnak, elpártolnak tőle].

Luk. 8,14 És amelyik a tövis [a szúrós bogáncs] közé esett, ezek azok, akik hallották [a logoszt, az igét]. De elmenvén, a (földi)élet [és a megélhetés miatti aggodalomtól, és] gondjaitól [a megélhetésről való gondoskodás, és törekvés miatt], vagy gazdagságától [a vagyoni javak bőségétől] és gyönyörűségeitől [élvezeteitől, és vágyaitól] megfojtatnak, [úgyhogy gyümölcsérésig nem jutnak] és gyümölcsöt nem teremnek [és nem érlelnek termést].

Luk. 8,15 Amelyik pedig a jó [alkalmas, és megfelelő] földbe esett, ezek azok, akik a meghallott igét [a logoszt] tiszta [igaz] és jó [őszinte] szívvel [hallgatják, és] megtartják [megőrzik azt, és birtokukba veszik, és ragaszkodnak hozzá], és gyümölcsöt teremnek béketűréssel [türelemmel, kitartással, és állhatatossággal]*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És monda nékik (a tanítványoknak): Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mi módon (és hogyan) értitek meg majd a többi példázatot? És Máté így folytatja: „Ti halljátok meg azért a magvető példázatát [példabeszédét, hogy mit jelent]. Ha valaki hallja az igét [a logoszt] a mennyeknek országáról [az Isten királyságáról] és nem érti [meg, de nem jut belátáshoz; de nem szívleli meg], eljő a gonosz és elkapja [elrabolja tőle; elragadja] azt, ami annak szívébe [bensőjébe] vettetett vala. Ez az, amely az útfélre esett.

Amely pedig a köves helyre esett, [a sziklás talajra hullott] ez az, aki hallja az igét [a logoszt], és mindjárt [nagy] örömmel [és ujjongással] (be)fogadja; De nincs gyökere benne [mert nem gyökerezik meg benne], hanem csak ideig való [de ez csak rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti, alkalomszerű]. Mihelyt pedig [háborúság vagy nyomorúság, vagy nehézség, baj] nyomorgatás vagy üldözés támad [üldözés következik, vagy üldözés éri] az ige [a logosz] miatt, azonnal [tüstént] megbotránkozik [eltántorodik, és elveszti a hitét, megbotlik, felháborodik].

Amely pedig a tövisek [a szúrós bogáncs] közé esett [és hullott], ez az, aki hallja [és meghallgatja] az igét [a logoszt]. De e világnak [de ennek a létkornak] gondja [evilág dolgai miatti aggodalom, aggódás, gondoskodás és törekvés] és a [csalóka] gazdagságnak csalárdsága [csábítása] elfojtja az igét [a logoszt]. És gyümölcsöt nem terem [és meddő marad].

Amely pedig a jó földbe [az eszményi, kitűnő talajba] esett, ez az, aki hallja és (meg)érti [megszívleli] az igét [a logoszt, és belátásra jut]; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit” (Mát. 13,18-23).

Már Ezékiel előre megprófétálta ezeket: „És eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jőni (mintha népgyűlésre jönnének). S oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédedet, de nem cselekszik (de nem a szerint élnek), hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra (pajzán dallá lesz az a szájukban), szívük (és az eszük) pedig nyereség után jár” (Ezék. 33,31).

Pedig: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe (meg csapdába) és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe (pusztulásba) és romlásba merítik (döntik). Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal (és sok fájdalmat okoztak önmaguknak).

Ezért: Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd (és parancsold) meg, hogy ne fuvalkodjanak fel (ne legyenek gőgösek), se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra (a megélhetésünkre)” (1 Tim. 6,9-10.17).

Mert: „Aki bízik az ő gazdagságában, elesik (elbukik); de mint a fa ága (mint a lomb), az igazak kivirágoznak (és virulnak)” (Péld. 11,28).

És azért életbevágóan fontos a „mag”, vagyis Isten Igéje, mert: „Az ő (Isten) akarata szült minket az igazságnak igéje (a valóság logosza) által, hogy az ő teremtményeinek mintegy első zsengéje legyünk. Ezért… szelídséggel fogadjátok a beoltott igét (a logoszt), amely megtarthatja a ti lelkeiteket (és amely megtarthat Benneteket).

Az igének pedig megtartói (és cselekvői) legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat (és hogy be ne csapjátok magatokat). Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója (cselekvője), az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát: Mert megnézte (ugyan) magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt” (Jak. 1,18.21-24).

„Mert az Istennek beszéde (logosza, igéje) élő és ható (élő energia), és élesebb minden kétélű fegyvernél (és minden kétélű kardnál), és elhat a szívnek és a szellemnek, az ízeknek és a velőknek (és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők) megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait (és szándékait)” (Zsid. 4,12)

Luk. 8,16 Senki pedig, ha gyertyát [vagy lámpást, vagy mécsest] gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel [vagy vékával], sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba [vagy a lámpatartóra; vagy a mécses tartóra] teszi, hogy akik bemennek, lássák a világot [a világosságot, a fényt]*

*Az Úr Jézus kijelentése a világosságról, amit nem szabad elrejteni: „Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (Ján. 8,12).

„Míg e világon (vagyis a világban) vagyok, e világ világossága vagyok” (Ján. 9,5).

És az Övéiről is így szól az Úr: „Ti vagytok a világ világossága [a kozmosz fénye, és ti vagytok a világ számára a fény]. Nem rejtethetik el [nem lehet eltitkolni, titokban tartani] a hegyen épített [a hegyen fekvő, és ott elhelyezett] város. Gyertyát [lámpást; mécsest] sem azért gyújtanak, hogy a véka alá [Gyakran nádból készült, ami gyúlékony], hanem hogy a gyertyatartóba [lámpatartóra; mécslábra] tegyék [helyezzék] és fényljék [onnan világítson; ragyogjon, fényt adjon] mindazoknak, akik a házban vannak.

Úgy fényljék [világítson; ragyogjon fel] a ti világosságtok [fényetek] az emberek előtt, hogy lássák [meglássák, észrevegyék] a ti jó cselekedeteiteket [nemes; kitűnő /(eszményi) szép / tetteiteket], és dicsőítsék [magasztalják] a ti mennyei Atyátokat [aki a mennyekben van]” (Mát. 5,14-16).

„Mert valátok régen (vagyis egykor) sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai (gyermekei) úgy járjatok (és éljetek). Mert (ugyanis) a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban (és egyenességben) van” (Eféz. 5,8-9).

A János írása szerinti Evangélium így tesz bizonyságot a világosságról: „Az igazi világosság az Ige, amely megvilágosít minden e világra jövő embert” (Ján. 1,9-11).

Hát ne rejtsétek el a bennetek lévő világosságot, mert: „Igen, így fényletek közöttük, amikor Isten életet adó üzenetét mondjátok nekik.” (Fil. 2,16)

Luk. 8,17 Mert nincs oly titok [titkos, elrejtett helyen lévő dolog], mely nyilvánvalóvá ne lenne [ami ismertté, jól láthatóvá, nyilvánvalóvá ne válna, és elő ne kerülne]; és nincs oly elrejtett [eldugott, elrejtett, titokban tartott] dolog, mely ki ne tudódnék [és ismertté ne válna], és világosságra ne jőne [amely napvilágra, és nyilvánosságra ne kerülne]

*Ha üldöznek benneteket: „Azért ne féljetek [ne rettenjetek, (ne ijedjetek, és rémüljetek, ne riadjatok) meg] tőlük. Mert nincs oly rejtett [leplezett, eltitkolt] dolog, ami [egyszer] napfényre ne jőne [le ne lepleződnék]; és oly titok [rejtett, titkos, vagy színlelt dolog], ami ki ne tudódnék [melyet meg ne ismernének]. Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban [(verő)fényben; fényes nappal] mondjátok [el, szóljátok]; és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről [hírnökként] hirdessétek [és prédikáljátok]” (Mát. 10,26-27).

Márk egy más összefüggésben idézi az Úr Jézus szavait: Mert nincs semmi titkolt dolog, mely egyszer láthatóvá nem lesz és nincs olyan elrejtett dolog, mely egyszer napvilágra nem kerül; Mert csak azért van titok, hogy kiderüljön, és rejtelem, hogy napfényre jusson. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja [és értse meg]” (Márk. 4,22-23).

A mindenkori így hívőket figyelmezteti az Úr: „oltalmazzátok meg magatokat (és óvakodjatok) a vallásos tanításoktól, ami képmutatás: „Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne (amely le ne lepleződnék); és oly titok, mely ki ne tudódnék” (Luk. 12,2).

„Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos (és eltitkolt) dologgal, akár jó, akár gonosz (vagy rossz) legyen az” (Préd. 12,16).

És: „Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza. (Más fordítás: Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat)” (Jób. 12,22)

Luk. 8,18 Meglássátok azért [és vigyázzatok], mi módon [és hogyan] hallgatjátok [a logoszt, az igét]: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, [hogy az övé, hogy birtokolja], elvétetik tőle [elragadják tőle]*

*Az Úr Jézus példázatokat mondva tanít, és: „A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik [vagyis e népnek] példázatokban? Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának [Isten királyságának] titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik [úgyhogy feleslege lesz]; de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van [amije volna]” (Mát. 13,10-12).

Az Úr a tálentomokról mond példázatában azt mondja, hogy aki elásta a kapott tálentomát: „Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik (és bővelkedni fog); akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van” (Mát. 25,28-29).

Más példázatnál is ugyanaz a kijelentés hangzik: „És monda nékik: Megjegyezzétek, amit hallotok (vigyázzatok, hogy mit hallotok): Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, akik halljátok. Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van” (Márk. 4,24-25)

Luk. 8,19 [Egyszer] jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai (vagyis testvérei), de nem tudtak hozzá [vagyis Jézushoz] jutni a sokaság miatt.

Luk. 8,20 És [ezért] tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai [a testvéreid] künn [azaz kívül] állnak, téged akarván látni.

Luk. 8,21 Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai [testvéreim] ezek, akik az Isten beszédét [az Isten logoszát, igéjét] hallgatják, és megcselekszik [és tetté is váltják] azt*

*Márk bizonyságtételében az Úr Jézus démonokat űz, de a hozzátartozói „odakint” állnak meg: „És megérkeznek az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldenek hozzá, hívatván őt. Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged. Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim? Azután elnézvén köröskörül a körülötte (körben) ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim. Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám” (Márk. 3,31-35)

Luk. 8,22 Lőn [vagyis történ] pedig egy napon, hogy beméne [azaz beszállt] a hajóba ő és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó partjára. És elindulnak [elhajóznak].

Luk. 8,23 De hajózásuk közben elszenderedék [és álomba merülve elaludt]; és szélvész [szélvihar, szélroham, azaz forgószél] csapott le a tóra, és [a hajó kezdett vízzel megtelni, és] megmerülnek, és veszedelemben valának [és veszélyben, veszedelemben forogtak].

Luk. 8,24 És hozzá menvén, felköltik [felébresztették] őt mondván: Mester, Mester, elveszünk [teljesen elpusztít a vihar]! Ő pedig felserkenvén, [felkelt] megdorgálá a szelet és a víznek habjait [és ráparancsolt a hullámokra]; és megszűnnek [vagyis azok lecsillapodtak, és megszűnt a háborgás, megszűnt a tenger hullámzása], és lőn csendesség [és lett szélcsend].

Luk. 8,25 És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És félelemmel [megrettenve; rémülten és döbbenten] csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és [azok] engednek [és engedelmeskednek] néki?*

*Már Dávid így prófétál: „De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban (az ő nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeti őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből). Megállítá (és lecsendesítette) a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok (és elcsitultak a hullámok). És örülnek, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és a kívánt kikötőbe vezette őket. (Zsolt. 107,28-30).

„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj (ébredj) fel, ne vess (ne taszíts) el minket örökké (és végképp)!” „Kelj fel, Uram (lépj elő), haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen (és szállj szembe dühös ellenségeimmel); serkenj (kelj) fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet (szolgáltass igazságot nekem)!” (Zsolt. 44,24; 7,7).

Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8).

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10).

Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal (és mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7)


Luk. 8,26 És eveznek a Gaderénusok [jelentése: végén levő jutalom] tartományaiba, mely Galileával [jelentése: alacsony, megvetett; a pogányok körzete] átellenben [Galileával szemben a Genezáreti-tó túlsó partján] van.

Luk. 8,27 És mikor ő kiment a földre [vagyis partra szállt], jöve elébe [vagyis szembejön vele] a városból egy ember, kiben ördögök [azaz gonosz szellemek] voltak sok időtől fogva [és már régóta démonok szálltak meg, és birtokoltak, birtokba vették], sem ruhába nem öltözött [és ruha nélkül volt], sem házban nem lakott [nem maradt meg], hanem a sírboltokban.

Luk. 8,28 És mikor meglátta [észrevette] Jézust, felkiálta [hangosan felüvöltött, felsikoltott] és lábai elé esék néki [leborult eléje, a földre vetve magát], és felszóval monda [és azt ordította]. Mi közöm van nékem te veled, Jézus, felséges Istennek Fia [mit akarsz tőlem, Jézus, a Magasságos, a Legfelsőbb Isten Fia; mi közöm hozzád, mi dolgod, mi bajod van velem]. Kérlek téged, ne gyötörj [könyörgök, ne kínozz, ne bánts] engem.

Luk. 8,29 Mert [Jézus] azt parancsolá annak a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Mert gyakran elragadá őt: annakokáért láncokkal és békókkal [és lábbilincsekkel] megkötözve őriztették; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől [a gonosz szellemektől] a pusztákba hajtatik.

[Más fordítás: A gonosz szellemek (a démonok) már régóta hatalmukban, fogva tartották őt, ezért az emberek láncokkal és lábbilincsekkel kötözték meg és őrizték őt. Ő azonban mindig letépte magáról a láncokat, és a gonosz szellem (a démon) a pusztába (a magányos, elhagyatott sivatagba) vezette űzte, hajszolta, és kergette].

Luk. 8,30 Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió [kb. 6000 fő]; mert sok ördög ment vala bele.

[Más fordítás: Sok gonosz szellem költözött bele, és sok démon tartotta megszállva].

Luk. 8,31 És kérék őt [könyörögnek Jézusnak], hogy ne parancsolja nékik, hogy a [feneketlen] mélységbe menjenek.

Luk. 8,32 Vala pedig ott egy nagy disznónyáj [egy nagy konda], legelészve [és turkálva] a hegyen; és [a gonosz szellemek; a démonok] kérék őt [és könyörögnek Jézusnak], hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És megengedé nékik.

Luk. 8,33 És minekutána kimentek az ördögök [az ördögi szellemek; a démonok] az emberből, bemenének a disznókba [és megszállták a disznókat]; és a disznónyáj [a konda] a meredekről a tóba rohant, és megfulladt.

Luk. 8,34 A pásztorok pedig [vagyis a kanászok, akik legeltették őket] látván mi történt, elfutnak, és elmenvén, hírré adák [elhíresztelték] a városban és a falukban.

Luk. 8,35 Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kiből az ördögök [a gonosz, ördögi szellemek, a démonok] kimentek, felöltözve és eszénél [és ép elmével], a Jézus lábainál; és megfélemlének [nagyon megrémültek; megrettentek].

Luk. 8,36 Elbeszélék pedig nékik azok is, akik látták, mi módon szabadult meg az ördöngős [akiben a gonosz szellemek voltak, a démontól megszállott, a démonizált].

Luk. 8,37 És kéré őt a Gaderénusok körül való tartományok egész sokasága, hogy ő közülük menjen el, mert felette igen félnek vala [mert nagy félelem lett úrrá rajtuk]: ő pedig beülvén a hajóba, visszatért*

Az emberek nem ismerték fel Szabadítójukat, de a démonok felismerték elítélőjüket: „A tisztátalan szellemek [a démonok], mikor meglátták vala őt, leborulának előtte [és elé vetették magukat], és kiáltanak [és hangosan kiáltoztak, rikoltoztak, sikítottak, ordítottak], mondván: Te vagy az Istennek a Fia. Ő pedig erősen fenyegeti vala őket [szigorúan (keményen) rájuk parancsolt, és erélyesen megtiltotta nekik], hogy őt ki ne jelentsék [nehogy felfedjék kilétét; hogy ne tegyék őt láthatóvá, (nyilvánvalóvá)]” (Márk. 3,11-12)

Luk. 8,38 Kéré pedig őt az az ember, akiből az ördögök [az ördögi, gonosz szellemek] kimentek [akiből kiűzte a démonokat], hogy ő vele lehessen [hogy hadd menjen vele]; de Jézus elbocsátá őt, mondván:

Luk. 8,39 Térj vissza házadhoz [térj haza], és beszéld el, mely nagy dolgokat tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett Jézus [hogy milyen nagy jót tett] ővele.

Luk. 8,40 És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt.

Luk. 8,41 És ímé eljöve egy ember, kinek Jairus [jelentése: akit Isten megvilágosít] vala neve, ki a zsinagógának [a helyi zsinagóga] feje [vezetője, elöljárója] volt; és Jézus lábai előtt leesvén [Jézus lába elé a földre borulva], kéré őt, hogy menjen be az ő házába;

Luk. 8,42 Mert vala néki egy egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az halálán volt [haldoklott]. Mikor pedig ő méne, a sokaság [a tömeg] szorongatá [tolongott, összezsúfolódott és szorosan körülvette] őt*

*Máté így írja le a történetet: „És hajóra [bárkába] szállva átkele [a tavon, a tengeren], és méne a maga városába. …és ímé egy főember [egy zsinagógai elöljáró] eljövén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd [azaz tedd] reá kezedet, és megelevenedik [és életre kel, és élni fog]. És erre felkelvén Jézus [útnak indult, és] követé őt tanítványaival együtt” (Mát. 9,1.18-19)

Luk. 8,43 És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát [minden pénzét] az orvosokra költötte [az orvosokra fecsérelte], de senki meg nem tudta [senki nem volt képes] (meg)gyógyítani,

Luk. 8,44 Hátulról hozzá járulván, illeté [és megérintette] az ő ruhájának peremét [ruhája szélét; szegélyét; felsőruhájának szegélybojtját]; és azonnal elálla vérének folyása.

Luk. 8,45 És monda Jézus: Ki az, aki engem illete [ki érintett meg]? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ővele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged [hiszen az emberek tolonganak körülötted], és azt mondod: Ki az, aki engem illete [aki megérintett]?

Luk. 8,46 Jézus pedig monda: Illete [vagyis megérintett] engem valaki; mert én észrevettem [és éreztem], hogy erő származék ki tőlem [hogy erő áradt ki belőlem].

Luk. 8,47 Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban [hogy nem maradt észrevétlen], reszketve [és remegve] előjöve és előtte leesvén [és földre borulva], megjelenté [és elmondta] néki az egész sokaság [az egész nép] előtt, miért illette [és miért érintette meg] őt, és hogy azonnal meggyógyult.

Luk. 8,48 És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott [meggyógyított, éppé tett] téged; eredj el békességgel [és maradj egészséges]*

*Márk is bizonyságot tesz a történtekről, további részletekkel kiegészítve: „És egy asszony (pedig), aki tizenkét év óta vérfolyásos vala. És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát (és mindenét) magára költötte, és semmit sem javult (de semmi hasznát sem látta), sőt inkább még rosszabbul lett. Mikor Jézus felől hallott vala (amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek eljött és), a sokaságban hátulról kerülve, illeté (és megérintette) annak ruháját. Mert (így gondolkodott és) ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem (megérintem) is, meggyógyulok. És vérének forrása azonnal kiszáradt (elapadt) és megérzi testében, hogy kigyógyult bajából.

Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, (ezért) megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté (és érintette meg) az én ruháimat? És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság (hogyan tolong körülötted és) szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett (ki érintett meg) engem? És körülnéze, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte.

Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borult, és elmonda néki mindent igazán. Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott (meggyógyított) téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból (és bajodtól megszabadulva maradj egészséges)” (Márk. 5,25-34).

A törvény magyarázza meg, hogy miért csak titokban, hátulról férkőzött az asszony az Úr Jézushoz. Hiszen a törvény kimondja, hogy: „Mikor asszony lesz magfolyóssá és véressé lesz az ő magfolyása a testén (a vérfolyás a testében), hét napig legyen az ő havi bajában (hét napig számít havi tisztulásban levőnek), és valaki (és mindenki aki) illeti azt (és érinti őt), tisztátalan legyen estvéig. Mindaz is, amin hál (és fekszik) az ő havi bajában (havi tisztulása idején), tisztátalan legyen és mindaz is, amin ül, tisztátalan legyen.

És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának idején kívül (is), vagy ha a folyás a havi bajon túl (a havi tisztulás idejénél tovább) tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen (akkor tisztátalan legyen folyásának egész idején), mint havi bajának (éppoly tisztátalan, mint havi tisztulásának) idején, tisztátalan az. És mindaz is, aki illeti azokat (bárki ér hozzá azokhoz), tisztátalan lesz, mossa meg (mossa ki) azért a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig” (3 Móz. 15,19-20.25.27).

Az asszony azért hitte, hogy már az Úr Jézus ruhájának érintésétől meggyógyul, mert hallotta – ahogy ezt a Márk írása szerinti Evangélium kijelenti – hogy: „És ahová bemegy vala (az Úr Jézus) a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (vagy településekre), a betegeket letevék a (tereken) piacokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (megérinthessék). És valahányan csak illeték, (megérintették) meggyógyulnak” (Márk. 6,56).

És: „… sokakat (sok embert) meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék (megérinthessék) őt” (Márk. 3,10).

És bárhová megy az Úr, az Ő híre már megelőzi, egyben kijelentést nyer, hogy az ő gyógyulásuk oka az volt – és ma is az – hogy „felismerték” Őt: „És általkelvén (a túlsó partra), eljutnak Genezáret földére. És mikor megismerték (felismerték) őt annak a helynek lakosai, szétküldnek abba az egész környékbe (embereket), és minden beteget hozzá hoznak; És kérik vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét (az ő ruhájának szegélyét) illethessék (megérinthessék). És akik illeték (megérintették) vala, mindnyájan meggyógyulnak” (Mát. 14,34-36).

Ezzel az erővel ruházta fel az Úr az övéit is: „Úgyannyira, hogy az utcákra hozták ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon (fekvőhelyekre), hogy az arra menő Péternek (legalább) csak árnyéka is érje valamelyiket közülük (és vetődjék rá valamelyikükre). És a szomszéd városok sokasága (népe) is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan szellemektől gyötretteket: kik mind meggyógyulnak” (Csel. 5,15-16)

Luk. 8,49 Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének [a zsinagóga vezetőjének, elöljárójának] házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd [ne zavard tovább] a Mestert [a tanítót]!

Luk. 8,50 Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik [életben marad és meggyógyul, a lányod].

Luk. 8,51 Bemenvén pedig a házba [a lakásba], senkit nem bocsáta [nem enged] be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját.

Luk. 8,52 Sírának pedig mindnyájan, [jajgatnak, és zokogva] gyászolják azt; ő pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik.

Luk. 8,53 És kinevették [és kigúnyolták] Őt, tudván [és tisztában voltak vele, hiszen látták], hogy meghalt.

Luk. 8,54 Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj [ébredj, és támadj] fel!

Luk. 8,55 És visszatért annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő parancsolá, hogy adjanak néki enni.

Luk. 8,56 És elálmélkodnak [és nagyon meg voltak döbbenve; és magukon kívül, extázisban / önkívületben voltak] annak szülei; ő pedig megparancsolá [és szigorú parancsot adott], hogy senkinek ne mondják, ami történt*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor ezeket mondá nékik, ímé egy főember [egy zsinagógai elöljáró] eljövén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd [azaz tedd] reá kezedet, és megelevenedik [és életre kel, és élni fog]. És felkelvén [erre útnak indult] Jézus és követé őt tanítványaival együtt. És Jézus a főember házához érvén [bement az elöljáró házába], látván a sípolókat [fuvolásokat] és a tolongó [zajongó; jajgató] sokaságot [tömeget, a temetési zenét játszó embereket, azonnal rájuk szólt és], Monda nékik:

Menjetek el innen, mert a leányzó [a kislány] nem halt meg, hanem [csak] aluszik [szunnyad]. És kinevették (kigúnyolták) őt. Mikor pedig a sokaság eltávolíttatik [kiment; kiterelték onnan az embereket], bemenvén [a szobába], megfogá annak [a kislánynak a] kezét, és a leányzó felkelt [felébredt; feltámadt]. És elterjede ez a hír abban az egész tartományban [az egész vidéken]” (Mát. 9,18-19.23-26).

Márk is leírja a történteket: „Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől (a zsinagógai elöljáró házától), mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? Jézus pedig, amint hallá a beszédet, amit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljárónak): Ne félj, csak higgy. És senkinek sem engedi (meg), hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.

És méne a zsinagóga fejének (a zsinagógai elöljáró) házához, és látá a zűrzavart, a sok (hangosan) siránkozót és jajgatót. És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok (miért csináltok ilyen zűrzavart) és (miért) sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem (csak) alszik. És nevetik vala őt.

Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, ahol a gyermek fekszik vala. És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj (ébredj) föl. És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala (már).

És nagy csodálkozással csodálkoznak (azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól). Ő pedig erősen megparancsolá (szigorúan meghagyta) nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak (a leánykának) enni” (Márk. 5,35-43).

A kislányt siratók, az izraeli szokásoknak megfelelően cselekedtek, ahogyan erről Isten igéje szól: „Jeremiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, amelyek szokásossá lettek Izráelben, s ímé azok meg vannak írva a Jeremiás siralmaiban (és el is rendelték ezt)” (2 Krón. 35,25).

Pedig már Dávid így prófétál az Úrról: „Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó. Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,8-9).

De a testi ember csak így gondolkozik: „Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad: Úgy fekszik le az ember és nem kél fel (ha egyszer lefeküdt); az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból (nem serkennek föl alvásukból)” (Jób. 14,11-12).

De a szellemi embert így bátorítja az apostol: „Nem akarom továbbá, atyámfiai (testvéreim), hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak (elhunytak), hogy ne bánkódjatok (és szomorkodjatok), mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen (az is bizonyos, hogy) az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak (az elhunytakat is előhozza), a Jézus által ő vele együtt” (1 Thess. 4,13-14)














2011. november 14.

Lukács Evangélium 8. fejezet: használd azt, amit kaptál (szerkesztett)



Luk. 8,1 És lőn ez után, hogy ő jár vala városonként és falunként, [tanítván, és] prédikálván és hirdetvén az Isten országát [az Isten királyságáról, Isten uralmáról szóló örömhírt, az Evangéliumot], és vele [volt] a tizenkettő

Luk. 8,2 És némely asszonyok, akiket tisztátalan [gonosz] szellemektől [szabadított meg] és betegségekből gyógyított meg, [a magdalai] Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög [hét gonosz szellem, hét démon] ment ki,

Luk. 8,3 És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének [Heródes tiszttartójának, intézőjének, gondnokának] felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálnak néki

Luk. 8,4 Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe [nagy tömeg csatlakozott hozzá], és minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által:

Luk. 8,5 Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre [az út szélére]; és eltapostatik, [vagy] az égi madarak megevék [fölcsipegették] azt.

Luk. 8,6 És némely esék a kősziklára [vagyis köves talajra hullott]; és mikor kikelt [amikor kihajtott], elszáradt, mert nem vala nedvessége.

Luk. 8,7 Némely esék a tövis [a szúrós bogáncs] közé; és a tövisek [a szúrós bogáncsok] vele együtt növekedvén, megfojtják azt.

Luk. 8,8 Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt [mikor felnövekedett, és szárba szökött], százannyi hasznot [százszoros termést] hoza. Ezeket mondván, [emelt hangon] kiált vala: Akinek van füle a hallásra, hallja [meg]

Luk. 8,9 És megkérdék őt az ő tanítványai, mondván: Mi lehet [mit jelent] e példázat [mi a példabeszéd értelme]?

Luk. 8,10 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának [az Isten királyságának] titkait [megismerjétek, és] értsétek; egyebeknek [vagyis a többieknek] példázatokban [adatik], hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek [és belátásra ne jussanak]

Luk. 8,11 A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde [az Isten: igéje].

Luk. 8,12 Az útfélen valók pedig azok, akik hallják [vagyis meghallották az igét (a logoszt)]; aztán eljő az ördög [a vádló, a rágalmazó, a félrevezető, az ellenség], és kikapja [kiragadja; kitépi] az igét [a logoszt] az ő szívükből [a bensőjükből, a szellemi életük központjából], hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.

Luk. 8,13 És a kősziklán [köves talajon] valók [vagyis a sziklás földbe esettek] azok, akik, mikor hallják [vagyis meghallják, és megértik], örömmel [ujjongással] veszik [elfogadják, és befogadják] az igét [a logoszt]. De ezeknek nincs gyökerük [de nem gyökerezik meg bennük; de nem ver bennük gyökeret], akik egy ideig hisznek, a kísértés [a megpróbáltatás] idején pedig [amikor nehézségek jönnek, többé már nem hisznek Istenben] elszakadnak [elfordulnak, elpártolnak tőle].

Luk. 8,14 És amelyik a tövis [a szúrós bogáncs] közé esett, ezek azok, akik hallották [a logoszt, az igét]. De elmenvén, a (földi)élet [és a megélhetés miatti aggodalomtól, és] gondjaitól [a megélhetésről való gondoskodás, és törekvés miatt], vagy gazdagságától [a vagyoni javak bőségétől] és gyönyörűségeitől [élvezeteitől, és vágyaitól] megfojtatnak, [úgyhogy gyümölcsérésig nem jutnak] és gyümölcsöt nem teremnek [és nem érlelnek termést].

Luk. 8,15 Amelyik pedig a jó [alkalmas, és megfelelő] földbe esett, ezek azok, akik a meghallott igét [a logoszt] tiszta [igaz] és jó [őszinte] szívvel [hallgatják, és] megtartják [megőrzik azt, és birtokukba veszik, és ragaszkodnak hozzá], és gyümölcsöt teremnek béketűréssel [türelemmel, kitartással, és állhatatossággal]

Luk. 8,16 Senki pedig, ha gyertyát [vagy lámpást, vagy mécsest] gyújt, be nem fedi azt valami edénnyel [vagy vékával], sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba [vagy a lámpatartóra; vagy a mécses tartóra] teszi, hogy akik bemennek, lássák a világot [a világosságot, a fényt]

Luk. 8,17 Mert nincs oly titok [titkos, elrejtett helyen lévő dolog], mely nyilvánvalóvá ne lenne [ami ismertté, jól láthatóvá, nyilvánvalóvá ne válna, és elő ne kerülne]; és nincs oly elrejtett [eldugott, elrejtett, titokban tartott] dolog, mely ki ne tudódnék [és ismertté ne válna], és világosságra ne jőne [amely napvilágra, és nyilvánosságra ne kerülne]

Luk. 8,18 Meglássátok azért [és vigyázzatok], mi módon [és hogyan] hallgatjátok [a logoszt, az igét]: mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, [hogy az övé, hogy birtokolja], elvétetik tőle [elragadják tőle]

Luk. 8,19 [Egyszer] jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai (vagyis testvérei), de nem tudtak hozzá [vagyis Jézushoz] jutni a sokaság miatt.

Luk. 8,20 És [ezért] tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai [a testvéreid] künn [azaz kívül] állnak, téged akarván látni.

Luk. 8,21 Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai [testvéreim] ezek, akik az Isten beszédét [az Isten logoszát, igéjét] hallgatják, és megcselekszik [és tetté is váltják] azt

Luk. 8,22 Lőn [vagyis történ] pedig egy napon, hogy beméne [azaz beszállt] a hajóba ő és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó partjára. És elindulnak [elhajóznak].

Luk. 8,23 De hajózásuk közben elszenderedék [és álomba merülve elaludt]; és szélvész [szélvihar, szélroham, azaz forgószél] csapott le a tóra, és [a hajó kezdett vízzel megtelni, és] megmerülnek, és veszedelemben valának [és veszélyben, veszedelemben forogtak].

Luk. 8,24 És hozzá menvén, felköltik [felébresztették] őt mondván: Mester, Mester, elveszünk [teljesen elpusztít a vihar]! Ő pedig felserkenvén, [felkelt] megdorgálá a szelet és a víznek habjait [és ráparancsolt a hullámokra]; és megszűnnek [vagyis azok lecsillapodtak, és megszűnt a háborgás, megszűnt a tenger hullámzása], és lőn csendesség [és lett szélcsend].

Luk. 8,25 És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És félelemmel [megrettenve; rémülten és döbbenten] csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és [azok] engednek [és engedelmeskednek] néki?

Luk. 8,26 És eveznek a Gaderénusok [jelentése: végén levő jutalom] tartományaiba, mely Galileával [jelentése: alacsony, megvetett; a pogányok körzete] átellenben [Galileával szemben a Genezáreti-tó túlsó partján] van.

Luk. 8,27 És mikor ő kiment a földre [vagyis partra szállt], jöve elébe [vagyis szembejön vele] a városból egy ember, kiben ördögök [azaz gonosz szellemek] voltak sok időtől fogva [és már régóta démonok szálltak meg, és birtokoltak, birtokba vették], sem ruhába nem öltözött [és ruha nélkül volt], sem házban nem lakott [nem maradt meg], hanem a sírboltokban.

Luk. 8,28 És mikor meglátta [észrevette] Jézust, felkiálta [hangosan felüvöltött, felsikoltott] és lábai elé esék néki [leborult eléje, a földre vetve magát], és felszóval monda [és azt ordította]. Mi közöm van nékem te veled, Jézus, felséges Istennek Fia [mit akarsz tőlem, Jézus, a Magasságos, a Legfelsőbb Isten Fia; mi közöm hozzád, mi dolgod, mi bajod van velem]. Kérlek téged, ne gyötörj [könyörgök, ne kínozz, ne bánts] engem.

Luk. 8,29 Mert [Jézus] azt parancsolá annak a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki az emberből. Mert gyakran elragadá őt: annakokáért láncokkal és békókkal [és lábbilincsekkel] megkötözve őriztették; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől [a gonosz szellemektől] a pusztákba hajtatik.

[Más fordítás: A gonosz szellemek (a démonok) már régóta hatalmukban, fogva tartották őt, ezért az emberek láncokkal és lábbilincsekkel kötözték meg és őrizték őt. Ő azonban mindig letépte magáról a láncokat, és a gonosz szellem (a démon) a pusztába (a magányos, elhagyatott sivatagba) vezette űzte, hajszolta, és kergette].

Luk. 8,30 Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió [kb. 6000 fő]; mert sok ördög ment vala bele.

[Más fordítás: Sok gonosz szellem költözött bele, és sok démon tartotta megszállva].

Luk. 8,31 És kérék őt [könyörögnek Jézusnak], hogy ne parancsolja nékik, hogy a [feneketlen] mélységbe menjenek.

Luk. 8,32 Vala pedig ott egy nagy disznónyáj [egy nagy konda], legelészve [és turkálva] a hegyen; és [a gonosz szellemek; a démonok] kérék őt [és könyörögnek Jézusnak], hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És megengedé nékik.

Luk. 8,33 És minekutána kimentek az ördögök [az ördögi szellemek; a démonok] az emberből, bemenének a disznókba [és megszállták a disznókat]; és a disznónyáj [a konda] a meredekről a tóba rohant, és megfulladt.

Luk. 8,34 A pásztorok pedig [vagyis a kanászok, akik legeltették őket] látván mi történt, elfutnak, és elmenvén, hírré adák [elhíresztelték] a városban és a falukban.

Luk. 8,35 Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kiből az ördögök [a gonosz, ördögi szellemek, a démonok] kimentek, felöltözve és eszénél [és ép elmével], a Jézus lábainál; és megfélemlének [nagyon megrémültek; megrettentek].

Luk. 8,36 Elbeszélék pedig nékik azok is, akik látták, mi módon szabadult meg az ördöngős [akiben a gonosz szellemek voltak, a démontól megszállott, a démonizált].

Luk. 8,37 És kéré őt a Gaderénusok körül való tartományok egész sokasága, hogy ő közülük menjen el, mert felette igen félnek vala [mert nagy félelem lett úrrá rajtuk]: ő pedig beülvén a hajóba, visszatért

Luk. 8,38 Kéré pedig őt az az ember, akiből az ördögök [az ördögi, gonosz szellemek] kimentek [akiből kiűzte a démonokat], hogy ő vele lehessen [hogy hadd menjen vele]; de Jézus elbocsátá őt, mondván:

Luk. 8,39 Térj vissza házadhoz [térj haza], és beszéld el, mely nagy dolgokat tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett Jézus [hogy milyen nagy jót tett] ővele.

Luk. 8,40 És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt.

Luk. 8,41 És ímé eljöve egy ember, kinek Jairus [jelentése: akit Isten megvilágosít] vala neve, ki a zsinagógának [a helyi zsinagóga] feje [vezetője, elöljárója] volt; és Jézus lábai előtt leesvén [Jézus lába elé a földre borulva], kéré őt, hogy menjen be az ő házába;

Luk. 8,42 Mert vala néki egy egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az halálán volt [haldoklott]. Mikor pedig ő méne, a sokaság [a tömeg] szorongatá [tolongott, összezsúfolódott és szorosan körülvette] őt

Luk. 8,43 És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát [minden pénzét] az orvosokra költötte [az orvosokra fecsérelte], de senki meg nem tudta [senki nem volt képes] (meg)gyógyítani,

Luk. 8,44 Hátulról hozzá járulván, illeté [és megérintette] az ő ruhájának peremét [ruhája szélét; szegélyét; felsőruhájának szegélybojtját]; és azonnal elálla vérének folyása.

Luk. 8,45 És monda Jézus: Ki az, aki engem illete [ki érintett meg]? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter, és akik ővele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged [hiszen az emberek tolonganak körülötted], és azt mondod: Ki az, aki engem illete [aki megérintett]?

Luk. 8,46 Jézus pedig monda: Illete [vagyis megérintett] engem valaki; mert én észrevettem [és éreztem], hogy erő származék ki tőlem [hogy erő áradt ki belőlem].

Luk. 8,47 Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban [hogy nem maradt észrevétlen], reszketve [és remegve] előjöve és előtte leesvén [és földre borulva], megjelenté [és elmondta] néki az egész sokaság [az egész nép] előtt, miért illette [és miért érintette meg] őt, és hogy azonnal meggyógyult.

Luk. 8,48 És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott [meggyógyított, éppé tett] téged; eredj el békességgel [és maradj egészséges]

Luk. 8,49 Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének [a zsinagóga vezetőjének, elöljárójának] házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd [ne zavard tovább] a Mestert [a tanítót]!

Luk. 8,50 Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higgy, és megtartatik [életben marad és meggyógyul, a lányod].

Luk. 8,51 Bemenvén pedig a házba [a lakásba], senkit nem bocsáta [nem enged] be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját.

Luk. 8,52 Sírának pedig mindnyájan, [jajgatnak, és zokogva] gyászolják azt; ő pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik.

Luk. 8,53 És kinevették [és kigúnyolták] Őt, tudván [és tisztában voltak vele, hiszen látták], hogy meghalt.

Luk. 8,54 Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj [ébredj, és támadj] fel!

Luk. 8,55 És visszatért annak szelleme, és azonnal fölkele; és ő parancsolá, hogy adjanak néki enni.

Luk. 8,56 És elálmélkodnak [és nagyon meg voltak döbbenve; és magukon kívül, extázisban / önkívületben voltak] annak szülei; ő pedig megparancsolá [és szigorú parancsot adott], hogy senkinek ne mondják, ami történt