2018. szeptember 21.

László Boda
 
Az Úr Jézus Krisztus, gyógyított, gyógyít, és mindig gyógyítani is fog!!! Ámen.




2018. szeptember 14.

Hadd legyek fény!

Jób könyve 7. fejezet: Jób az emberi életről


Jób. 7,1 Nem rabszolga élete van-e az embernek a földön? Nem küzdelem, nyomorúság a halandó, esendő ember sorsa? És az ő napjai nem olyanok-e, mint a béresnek napjai?69
Jób. 7,2 Amint a rabszolga kívánja az árnyékot, és vágyik  a védelemre, és amint a béres várja, és reméli az ő bérét:70
Jób. 7,3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak, szenvedésnek, gyötrődésnek éjszakái jutottak számomra.
Jób. 7,4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? De hosszú az este, és tele vagyok nyugtalansággal, kínnal hajnalig.71
Jób. 7,5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik, összeaszalódik és meggennyed. Bőröm beforrad, és újra kifakad.72
Jób. 7,6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tűnnek el. Elmúlnak, véget érnek, befejeződnek.73
Jób. 7,7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehelet, csak szellő, és az én szemem nem lát többé jót, és boldogságot.74
Jób. 7,8 Nem lát engem szem, amely rám néz; te felém fordítod szemed, de már nem vagyok!
Jób. 7,9 A felhő eltűnik a távolban és elmegy, elszáll, így aki leszáll a sírba, nem jő fel többé.
Jób. 7,10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő lakóhelye nem nem tud róla többé.75
Jób. 7,11 Én sem tartóztatom hát meg, nem türtőztetem magam, és nem tartom vissza az én számat; szólok az én szorongattatásomban, nyomorúságomban, gyötrelmemben, és panaszkodom elkeseredettségemben.
Jób. 7,12 Tenger vagyok-e én, avagy cethal, hogy őrséget állítasz ellenem?
Jób. 7,13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszkodásomat az én ágyasházam, és ágyam majd segít viselni kínomat:
Jób. 7,14 Akkor álmokkal rettentesz meg, és éjjeli látomásokkal háborítasz meg engem, és rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe.76
Jób. 7,15 Úgy, hogy inkább választom a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Jób. 7,16 Utálom! Megvetem, nem kell tovább! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, hagyj békén, mert nyomorúság, és csak egy lehelet az én életem.77
Jób. 7,17 Micsoda az esendő ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, ily nagyra tartod, és hogy figyelmedet fordítod reá?78
Jób. 7,18 Meglátogatod minden reggel, és minden pillanatban megvizsgálod őt.
Jób. 7,19 Miért nem fordítod el tőlem szemedet, miért nem hagysz békén, és nem távozol csak addig is tőlem, amíg nyálamat lenyelem?
Jób. 7,20 Vétkeztem! Tévedtem, elvétettem a lépést, megbotlottam, félreléptem. Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki céltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére?79
Jób. 7,21 És mért nem bocsátod meg, és veszed el vétkemet, lázadásomat, elszakadásomat, és nem törlöd el az én bűnömet, céltévesztésemet? Hiszen immár a porban fekszem, és a porban elalszom; és ha reggel keresel engem, nem leszek többé.



69 Mert: „… az emberi faj úgy teremti, és hozza létre a fáradozást, vesződséget, kellemetlenséget, fáradtságot, kimerültséget, fájdalmat, szenvedést, mint ahogy a láng fia gőgösen, dölyfösen, fennhéjázóan magasra repül” (Jób. 5,7). „Életem ideje kezedben van: szabadíts, ragadj ki, ments meg engem ellenségeim kezéből és üldözőim hatalmából” (Zsolt. 31,16). Bizony „Fölhevült és izzott bennem az én szívem, a bensőm tűnődésemben, míg sóhajtoztam. Tűz gerjedt fel, és lángra lobbantam, megoldódott a nyelvem, és beszélni kezdtem, és így szólék azért az én nyelvemmel: Jelentsd meg, add tudtomra, ismertesd meg Uram, Jahve Örökkévaló az én életem végét és napjaim hosszát hogy meddig tart napjaim sora. Napjaim számával ismertess meg. Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok, hogy mennyi időm van itt. Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is. Arasznyivá tetted napjaimat, és az én életem ideje semmiség te előtted. Mint egy lehelet, annyit ér az egész emberiség. Minden ember olyan, mint a fuvallat! Szela. Bizony árnyékként jár, és él az ember; bizony csak haszontalanul szorgalmatoskodik, hiába vesződik. Rakásra gyűjt, halmoz fel, raktároz el, de nem tudja, ki takarítja be azokat, ki fogja hasznát venni!” (Zsolt. 39,4-7). Mert: „Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt. 90,3-4.12). Kijelentetted Ádámnak: „Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19). Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű tele nyugtalansággal, és háborúságokkal. Mint a virág, kinyílik és elhervad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át” (Jób. 14,1-2.5). És: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak…” (Préd. 3,1-2). Bizony a testi emberek: „… sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és egyfajta lehelet van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál. Bizony minden hiábavalóság! Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból lesz, és újból porrá lesz mindegyik” (Préd. 3,19-20). Mert: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó, a tűnő árnyék” (Zsolt. 144,4).
70 Hiszen Isten parancsa: Felebarátodat ne zsákmányold ki, és ne rabold ki. A napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig!” (3 Móz. 19,13).
71 Dávid is így panaszkodik: „Elfáradtam, kimerültem, és ellankadtam sóhajtozásomban és fohászkodásomban. Egész éjjel áztattam ágyamat, sírástól nyirkos nyugvóhelyem” (Zsolt. 6,7).
72 És hogy ki okozta Jób szenvedését, arról így szól az Úr: „És eltávozott a sátán az Úr, Jahve az Örökkévaló színe elől. És csapással sújtotta Jóbot, undok, gonosz, rosszindulatú, fájdalmas, és forró, lángoló gyulladással, és fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig. És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepette” (Jób. 2,7-8). És így panaszkodik Jób: „Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. Orcám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt” (Jób. 16,15-16).
73 És újra- és újra így panaszkodik Jób: „Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutnak, nem láttak semmi jót. Ellebbentek, elsuhantak, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű” (Jób. 9,26-27). Ézsaiás is erről panaszkodik: „Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,12). Dávid is így könyörög: „„Életem ideje kezedben van: szabadíts, ragadj ki, ments meg engem ellenségeim kezéből és üldözőim hatalmából” (Zsolt. 31,16). Jelentsd meg, add tudtomra, ismertesd meg Uram, Jahve Örökkévaló életem végét. Meddig tart napjaim sora, napjaim számával ismertess meg. Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok, hogy mennyi időm van itt. Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela (Zsolt. 39,5-6). Hát: „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem, ha szorult helyzetben vagyok! Hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök” (Zsolt. 102,3-4). Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint a tűnő árnyék” (Zsolt. 144,4).
74 Jakab apostol így figyelmezteti az embert: „Nosza, immár ti, akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk, kereskedünk és nyereséget fogunk szerezni. Akik nem tudjátok, mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik (Jak. 4,13-14).Mert: „Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!” (Zsolt. 39,7). Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű és tele nyugtalansággal. Mint a virág, kihajt és kinyílik, majd elfonnyad és elhervad, árnyékként tűnik el és nem állandó, nem marad meg” (Jób. 14,1-2). Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé. még a helyét sem lehet felismerni (Zsolt. 103,15-16).
75 Dávid is erről tesz megvallást: „Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha végigsöpör rajta a szél, vége van, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé” (Zsolt. 103,15-16).
76 És így folytatja Jób: „Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt” (Jób. 23,16-17). „Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rémítsen, és ne ijesszen engem” (Jób. 13,21). Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám. Nem tudok megnyugodni, és csendben, nyugton maradva várni, mert zűrzavar, reszketés, félelem, nyugtalanság jön rám” (Jób. 3,26). „Amint a rabszolga kívánja az árnyékot, és vágyik a védelemre, és amint a béres várja, és reméli az ő bérét: Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak, szenvedésnek, gyötrődésnek éjszakái jutottak számomra” (Jób.7,2-3). És hogy ez miért van így, arról a prófétán keresztül érkezik a kijelentés: „Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek, akik Isten nélkül élnek!” (Ésa. 48,22). „Mert nem a földből származik a hazugság, csalás, romlottság, gonoszság, igazságtalanság, baj, csapás, szerencsétlenség, és nem a földből nő ki a fáradságos munka, erőfeszítés, szenvedés, gyötrődés, vesződés. Hanem az emberi faj úgy teremti, hozza létre, maga szüli a vészt a fáradozást, vesződséget, kellemetlenséget, fáradtságot, kimerültséget, fájdalmat, szenvedést, melynek szikrái a magasba szállnak(Jób. 5,6-7).
77 És így folytatja Jób: „Miért hagyta világra jönni Isten a szenvedőt, s a szomorú szívűnek miért adott életet?” (Jób. 3,20). Ha így cselekszel, ha így bánsz velem, kérlek, ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15). Mert: „Utálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok keserűségemben” (Jób. 10,1). „Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltűnt, mint a felhő. Mostan azért önmagamért ontja ki magát lelkem; fogytán van már lelkierőm, nyomorúságnak napjai fognak meg engem, és tartanak fogva. Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugszanak az én inaim, és kínjaim nem csillapodnak. A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra” (Jób. 30,15-18). „Oh, ha az én kérésem teljesülne, ha megvalósulna, és az Isten megadná, amit remélek; És tetszenék Istennek, hogy összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon engem. Megoldaná kezét, hogy elvágja életem fonalát.  Még akkor lenne valami vigaszom; ugrálva ujjonganék, és nagyot ugranék a fájdalomban, kínomban, amely nem kímél, nem könyörül rajtam, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem?! Kövek ereje-e az én erőm, avagy az én hústestem acélból van-e? Erős vagyok tán, olyan mint a szikla, talán kemény ércből, vagy bronzból jött létre a hústestem? Hát nincsen-e segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-e tőlem? Számomra nincs többé semmi hatékony, praktikus bölcsesség, maradandó siker, száműzve lett, elmenekült?! (Jób. 6,8-13). „Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, míg elmúlik a te haragod; kiszabnád időmet, azután megemlékeznél rólam!” (Jób. 14,13).
78 Dávid is ezt kérdezi Istentől: „Micsoda a halandó ember - mondom - hogy megemlékezel róla? Hogy emlékezetedben tartod, és nem feledkezel meg róla. Számon tartod, gondolsz rá, figyelemre méltatod? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hogy meglátogatod, számba veszed, utánanézel, utána mégy, gondját viseled, törődsz vele (Zsolt. 8,5). És ismét: „Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?” (Zsolt. 144,3). És az apostol így idézi a próféciát: „bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, hogy gondolsz rá, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá, hogy reá tekintesz, és meglátogatod, gondoskodsz róla, és vigyázol rá? Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál, dicsőséggel, tisztességgel és méltósággal megkoronáztad őt és úrrá tetted kezeid munkáin,  Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki a mindenséget alávetette, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki a mindenség alávettetett, hogy minden uralma alatt áll (Zsid. 2,6-8). Hiszen Isten már a teremtéskor – a bűneset előtt – uralkodásra rendelte az embert: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté. És megáldá Isten, és monda néki Isten: Szaporodj és sokasodj, és töltsd be a földet és hajtsd birodalmad alá; és uralkodj a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1 Móz. 1,26-28).
79 Jeremiás megvallása: „... Te nagy Isten, te hatalmas, akinek Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint bánsz” És Isten válasza: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük, céltévesztésük szemem előtt(Jer. 32,18-19; 16,17). A Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen rajta tartja szemét az Úr, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” „Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld. 15,3; Jób. 34,22). „Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja”(Jób. 34,21).


A hit hősei:


„Ha akartak volna, visszatérhettek volna a világ jó dolgaihoz. De nem tették. A mennyországért éltek. És most Isten nem szégyelli, hogy őt Istenüknek nevezték, ezért egy mennyei várost készített nekik”
(Zsid. 11:15-16 TLB ford)





Imádság:



Szívem ajtaján beléptél Uram, befogadtalak és szolgállak örömmel. Add, hogy ez meglátsszon az életemen is. Ámen





Viktor János: Isten gyermekeiről


Úgy éljenek egymással szemben Isten gyermekei, hogy a világ előtt szégyenbe ne keverjék Atyjuk nevét.



Max Lucado:A szeretet mindig védelmez


 „Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket” (1 Mózes 3:21)

Isten befedi őket. Védelmezi őket.
A szeretet mindig védelmez.
Hát nem ugyanezt tette velünk? Mi is megesszük a magunk részét a tiltott gyümölcsből. Olyanokat mondunk, amit nem kellene. Oda megyünk, ahová nem kellene. Olyan fáról szedünk gyümölcsöt, amit nem szabadna megérintenünk.
És mit tesz Isten? Pontosan ugyanazt, amit ősszüleinkkel tett. Ártatlan vért ont. Felajánlja Fia életét és az áldozat helyéről hoz egy ruhát – nem állat bőréből készült ruhát – hanem a megigazulás, az üdvösség ruháját. Utána odaadja nekünk, majd ránk rivall, hogy kapjuk már össze magunkat? Távolról sem! Ő Maga öltöztet fel. Önmagával öltöztet fel. 
„Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra.(Galata 3:27)

Isten felöltöztetett minket. A szeretet ruhájával oltalmaz. Ha visszanézel az életedre, látod azokat a pillanatokat, amikor Isten védelmét élvezted? Én igen. Egyetemista koromban részt akartam venni egy bizonyos keresztény mozgalom táborában. Nagyszerű lehetőségnek tűnt. A barátaim mind ott voltak. Előttem viszont minden ajtó bezárult. Egyik probléma jött a másik után: a pénz, a szervezés, az utazás.
Jött egy másik lehetőség: a nyarat Brazíliában tölthettem. Minden ajtó, amin kopogtattam szélesre tárult előttem. Három évtizeddel később látom, hogy Isten hogyan óvott meg. Az a mozgalom veszélyes és elnyomó kultusszá vált. A Brazíliában töltött idő pedig elvezetett engem a kegyelemhez, felszabadító és örömteli volt. Isten megvédett? Isten oltalmaz?
Lehet, hogy egy rossz kapcsolattól óvott meg. Vagy egy nem éppen megfelelő munkától. Biztosan megvédett már rengeteg rossz dologtól.

„De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól.” (2 Tesszalonika 3:3)

„Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon.” (Zsoltárok 91:11)

Isten a szeretet ruhájával védelmez.

Max Lucado
                                                                                  Magyar fordítás: ahitatok.hu





A bölcsesség eredete


A biztonság feltétele.


“Bolond, aki magában bízik! De azok, akik Isten bölcsességére támaszkodnak, biztonságban maradnak”
(Péld. 28:26 TLB).






László Boda

Ne félj, csak higgy, mert!!!




László Boda
 
Ámen!!!




2018. szeptember 5.

Atyám két kezedben

Jób könyve 6. fejezet: Az ember csak maga tudja a baját.


Jób. 6,1 Jób pedig megszólalt, és válaszolt:
Jób. 6,2 Oh, bárcsak az én gyötrelmemet, kínomat mérlegre vetnék, és megmérnék. És az én nyomorúságomat, szerencsétlenségemet, csapásomat, bajomat mérleg serpenyőjébe téve mérnék meg!
Jób. 6,3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél. Azért balgatagok, és haszontalanok az én szavaim.64
Jób. 6,4 Mert El Šaddaj, a Mindenható nyilai vannak én bennem, amelyeknek mérge emészt engem. És az Istennek rettentései ostromolnak engem, rémségei ellenem csatasorba álltak.65
Jób. 6,5 Ordít-e a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-e az ökör az ő abrakja mellett?
Jób. 6,6 Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek, amiből hiányzik a lényeg, a belseje?
Jób. 6,7 Nem akarom érinteni sem, undort keltő étel. Irtózom még hozzányúlni is!
Jób. 6,8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, ha megvalósulna, és az Isten megadná, amit remélek;
Jób. 6,9 És tetszenék Istennek, hogy összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon engem. Megoldaná kezét, hogy elvágja életem fonalát.66
Jób. 6,10 Még akkor lenne valami vigaszom; ugrálva ujjonganék, és nagyot ugranék a fájdalomban, kínomban, amely nem kímél, nem könyörül rajtam, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Jób. 6,11 Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem?!
Jób. 6,12 Kövek ereje-e az én erőm, avagy az én hústestem acélból van-e? Erős vagyok tán, olyan mint a szikla, talán kemény ércből, vagy bronzból jött létre a hústestem?
Jób. 6,13 Hát nincsen-e segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-e tőlem? Számomra nincs többé semmi hatékony, praktikus bölcsesség, maradandó siker, száműzve lett, elmenekült?!
Jób. 6,14 A szerencsétlen bajbajutott, reménytelen helyzetűt barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.67
Jób. 6,15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak elpártoltak, mint a folyó, amint kiárad medréből.68
Jób. 6,16 Amelyek piszkosak, zavarosak, sötétté válnak a jégtől, amelyekben olvadt hó hömpölyög;
Jób. 6,17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
Jób. 6,18 Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre a pusztába jutnak, és elpusztulnak.
Jób. 6,19 Nézegetnek utánuk Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek.
Jób. 6,20 Szégyenkeznek, mert csalódnak várakozásukban, közösséget keresnek és csalódnak, amikor odaérnek.
Jób. 6,21 Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek.
Jób. 6,22 Hát mondtam-e: adjatok nékem valamit, és a ti erőtökből ajándékozzatok meg engem?
Jób. 6,23 Mentsetek meg a szorongattatás, nyomorúság, gyötrelem erejétől, a félelmetes, rettenetes, vad, erőszakos kezéből váltsatok ki?
Jób. 6,24 Tanítsatok meg és én csendben maradok, és elhallgatok, s amiben tévedek, értessétek meg velem.
Jób. 6,25 Az erőteljes igaz beszéd érvel, bizonyít, védekezik, ti meg cáfoljátok, vitáztok?
Jób. 6,26 Szavakat cáfoltok meg, szavakkal vitatkoztok? Hiszen hiábavaló a reménytelen, kétségbeesett ember beszéde!
Jób. 6,27 Még az árva, magányosra, megfosztottra is rárontanátok, és megtámadnátok, és vermet ásnátok a barátnak is?!
Jób. 6,28 Most hát tessék megfordulni, én őszintén, nyíltan beszélek, nem fogok hazugnak bizonyulni.
Jób. 6,29 Hagyjátok abba, ne legyen álnokság, gonoszság, csalás, jogtalanság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van.
Jób. 6,30 Van-e az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-e észre a nyomorúságot? Nem különböztetné-e meg, nem érzékelné-e a nyelvem az rosszindulatot, gonoszságot?



64 És így folytatja a szenvedő Jób: Ha szólok is, nem kevesbednék a keserűségem, nem enyhül fájdalmam; ha abbahagyom: akkor sem múlik el” (Jób. 16,6). „Most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat” (Jób. 23,2). De én nem tartóztatom meg az én számat; szólok az én fájdalmamban, beszélni fogok szorongva, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében” (Jób. 7,11). Bizony: „Súlyos a kő, és nehéz a homok, de az istentelen / az Isten nélkül élő gyötrelme, kínzása mindkettőnél nehezebb” (Péld. 27,3).
65 És így folytatja Jób: „Fellángolt haragja ellenem, és ellenségének tekint engem és úgy bánik velem, mint ellenségeivel. Seregei együtt jövének be, együtt támadnak és utat törnek ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak” (Jób. 19,11-12). És Dávid is panaszkodik szenvedése okát nem értve: „Nyomorult és beteg vagyok ifjúságomtól kezdve; rettegek tőled, tanácstalan vagyok, viselem a te rettentéseidet, roskadozom. Rám zúdult izzó haragod, és általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem, rettentő csapásaid megsemmisítenek. Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen bekerítenek engem” (Zsolt. 88,16-18). Jeremiás is így panaszkodik, nem értve szenvedése okát: Miért szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? Miért nincs gyógyulás súlyos sebemre? Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak amelyben nincs állandóan víz!” (Jer. 15,18). „Útjaimat elterelte, utamról lekergetett, összetépett, és darabokra vagdalt és elpusztított engem! Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé célul állított engem! Veséimbe bocsátotta tegzének nyilait” (Siral. 3,11-13). Dávid panaszkodik, de megvallja szenvedése okát is: Uram! „nyilaid belém akadtak, belém hatoltak és kezed rám nehezült. Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban, és nincs sértetlen csontom vétkeim miatt. Mert bűneim elborítják fejemet, összecsaptak fejem fölött; súlyos teherként nehezednek rám, erőm felett. Elgennyesedtek, megbűzhödtek sebeim oktalanságom miatt. Elcsüggedtem, meggörnyedtem nagyon; naponta szomorúan járok, mint aki gyászol. Mert derekam megtelt gyulladással, égő fájdalommal van tele és hústestemben semmi ép sincsen. Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége, és gyötrelme miatt jajgatok (Zsolt. 38,3-9).
66 És így folytatja Jób: „Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet?” (Jób. 3,20). Ha bánsz velem, kérlek nyomban ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).
67 Mert a „barátok” így vigasztalták Jóbot: „De most, hogy te kerültél sorra, megzavarodsz? Mikor téged ér baj, mindjárt elhagy erőd? Hová lett istenfélelmed, kitartásod, béketűrésed, türelmed, s útjaid tökéletessége?” (Jób. 4,5-6). A „barátok” igét idézve mondják: „Ha lágyan viselted magadat, ha gyenge vagy, ha elveszíted bátorságodat a nyomorúságnak és gyötrelemnek idején: kevés a te erőd” (Péld. 24,10).
68 És folytatja Jób: Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet. Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem” (Jób. 16,4.20). „Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt” (Jób. 17,1). „Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kívánom védeni ügyemet. Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok. Bár elhallgatnátok egészen, akkor bölcsek maradnátok!” (Jób. 13,3-5).

Úr Jézus!


Dicsőítlek Téged, Aki a hitem Fejedelme és bevégezője vagy.




Spurgeon: A hitről


Imádság


Köszönöm Úr Jézus, hogy szavad gyógyít, megváltoztat, mássá tesz. Hiszek benned és tudom, általad örök életem van. Ámen





Köszönöm Úr Jézus!


Hogy tudhatom, és megvallhatom, hogy hatalmad végtelen, de hatalmadnál kegyelmed és szereteted nagyobb.





Mit mond rólad Isten?

Kreatív vagy
 Megteremtette Isten az embert a maga
képmására, Isten képmására teremtette…
(1 Móz.1,27)




Bocsássatok meg!


„Minden keserűség, düh, harag, veszekedés és rágalmazás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Legyetek egymáshoz kedvesek, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban”
(Ef. 4:31-32; NIV fordítás)





BIBLIA