Jób. 4,1 És megszólalt a témáni Elifáz, és
monda:
Jób. 4,2 Tán bosszantásnak veszed, ha megkíséreljük
a választ? De ki
tudja itt magába fojtani a szót, ki tarthatja fel az elgondolt beszédet?
Jób. 4,3 Ímé sokakat oktattál, buzdítottál, figyelmeztettél, tanítottál, korrigáltál, bátorítottál, és a megfáradt, ernyedt,
erőtlen kezeket megerősítetted, támogattad és a hanyatló karoknak újra erőt adtál;
Jób. 4,4 A tántorgót, a botladozót
a te beszédeid talpra állították, az ingadozókat állhatatosakká tették, és buzdító
szavad a támolygó támasza volt. A
reszkető és roskadozó térdeket megerősítetted, az ingadozók térdét
megszilárdítottad.
Jób. 4,5 Most, hogy rád jött a sor gyengének, erőtlennek bizonyulsz, és türelmedet
veszted; hogy téged
sújt a csapás megrettentél, és összezavarodtál?
Jób.
4,6 Nem ad
bizodalmat a te istenfélelmed?
S nem reménységed-e a te feddhetetlen
utad, és igazságos életed? Hová lett istenfélelmed, kitartásod, béketűrésed, türelmed?
Jób.
4,7 Gondold meg kérlek,
ki az aki szerencsétlen sorsú
lett, vagy elpusztult, meghalt aki tiszta, ártatlan, hibátlan, bűntelen, romlatlan?
És hol töröltettek el az igazak?
Jób.
4,8 Amint én láttam és megértettem, akik
hiábavalóságot, hazugságot,
igazságtalanságot szántanak
és gonoszságot, értéktelen, káros,
ártalmas dolgot vetnek, azok aratnak veszedelmet, bajt, vészt, fájdalmakat,
gyötrelmet, szenvedést,
gyötrődést.
Jób.
4,9 Az Istennek leheletétől, fuvallására elvesznek, az ő haragjának Szelleme elsodorja őket.
Jób. 4,10 Az oroszlán ordítása, a
sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek, kitöretnek”
Jób. 4,11 Mint nőstény oroszlán, ha nem talál prédát. Mind
elpusztulnak, s kölykeik éhen halnak.
Jób. 4,12 Titokzatos szó jutott, lopakodott hozzám, de csak suttogást fogott fel belőle a fülem. Egy elrejtett ige mondatott,
melyből tanultam valamit.
Jób. 4,13 Mikor éjjeli látomáson
töprengtem éppen, s
mély álomba zuhantam hirtelen.
Jób. 4,14 Félelem szállt rám, és
rettegés, és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el egész testemet.
Jób. 4,15 Szellő suhant el az arcom
előtt, valami lehelet suhant át arcomon, és
az égnek állt minden hajszálam.
Jób. 4,16 Csendben megállt előttem, de arcát nem vehettem ki. Egy alak van a szemem előtt, és mintegy gyenge szellő szavát hallom:
Jób. 4,17 Az esendő ember feddhetetlen, kifogástalan,
tökéletes lehet-e Isten
szemében? Vajon megállhat-e Isten előtt?
Számára lehet-e valaki elfogadható?
Jób. 4,18 Ímé az ő szolgáiban sem
bízhatik és az ő angyalaiban,
az ő küldötteiben, hírvivő követeiben is észrevesz, és talál hibát, hamisságot, kivetnivalót.
Jób. 4,19 Mennyivel inkább a
sárházak lakosaiban, akiknek fundamentumuk, alapjuk a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a
molynál?
Jób. 4,20 Reggeltől estig
gyötrődnek, és észrevétlen
elpusztulnak, megsemmisülnek teljesen.
Jób. 4,21 Ha kiszakíttatik belőlük
sátoruk kötele, és összeomlik sátruk nem
halnak-e meg, nem pusztulnak-e, és nem
vesznek-e el, és pedig bölcsesség nélkül?
Ki volt
Elifáz? És ki az ő istene: „Elifáz déli,
azaz pogány származású, ahogy ezt a Józsué könyvben kijelenti a Szent Szellem:
„a déli vidéken, a Khittheus, Emoreus,
Kananeus, Perizeus, Khivveus és Jebuzeusok földje” (Józs.
12,8). Ellenük is harcolt Józsué: „Azután pedig alámenének a Júda fiai, hogy
harcoljanak a hegységen, a déli tartományban és a lapályon lakó Kananeus ellen” (Bír. 1,9). Ézsaú leszármazottja: „Ezek Ézsaú fiainak nevei: Elifáz, Adának Ézsaú feleségének fia…” (1
Móz. 36,10). Ézsaú pedi
Ádám leszármazottja, azaz testi ember
„Ézsaú pedig az Edóm” (1 Móz. 36,8). És
nevének jelentése szerint bálványimádó, hiszen az ő istene „színarany”
Ezzel Jób
beteljesítette ezt az igét: „Erősítsétek a lankadt kezeket, és
szilárdítsátok a tántorgó térdeket. Tegyétek
erőssé a roskadozó térdeket” (Ésa. 35,3).
A „barátok” igét
idézve mondják: „Ha lágyan viselted magadat, ha gyenge vagy, ha elveszíted bátorságodat a nyomorúságnak és gyötrelemnek idején: kevés a te erőd” (Péld.
24,10).
Meg van írva, hogy: „Az
istentelen, az Isten nélkül élő
munkál hamis keresményt; a megigazulást szerzőnek pedig jutalma valóságos, és
igaz bérhez jut az, aki igazságot, a valóságot, az Igét veti” (Péld. 11,18). Mert: „Aki vet hazugságot, arat nyomorúságot, bajt,
csapást, katasztrófát; és gőgjének, kevélységének vesszeje megtöretik, és
megsemmisül. Az irgalmas szemű ember megáldatik, mert adott az ő kenyeréből a
szegénynek, a nincstelennek” (Péld. 22,8-9). Mert azt mondja az Úr: „Istentelenséget szántottatok, álnokságot
arattatok. Eszitek a hazugság gyümölcsét, mert bíztál a te utadban, a magad
tetteiben …” (Hós. 10,13). És ismét: „Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből, és eszik tetteik gyümölcsét,
és az ő tanácsukkal laknak jól, és megelégednek” (Péld. 1,31). És az apostol kifejti a próféciák
értelmét: „Ne áltassátok magatokat!
Istent nem lehet becsapni! Azt fogja az ember aratni, amit vetett. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet, pusztulást. Saját húsából fog romlást aratni…” (Gal.
6,7-8).
Az apostolon keresztül
érkezik a válasz:
„Nincsen igaz, és igazságos, vagy
megigazult ember egy sem” (Róm.
3,10). Dávid így szól Istenhez: „Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!” (Zsolt. 143,2). És a Prédikátoron keresztül
megerősítést nyer a kijelentés: „Mert
nincs egy igaz ember is a földön, aki jót cselekednék, és nem vétkeznék” (Préd. 7,20). Bizony: „Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet, tiszta vagyok az én
vétkemtől?” (Péld.
20,9).
És Elifáz
így folytatja beszédét: „Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és
hogy igaz volna, aki asszonytól születik? Ímé, még az ő szentjeiben sem bízhat,
az egek sem tiszták az ő szemében: Mennyivel kevésbé az utálatos és a
megromlott ember, aki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!” (Jób.
15,14-16).
A próféta így panaszkodik: „ Azt gondoltam, hogy nem látom többé az Urat
az élők földjén, nem láthatok többé embert a világ lakói között. Porsátorom
lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács
életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa.
38,11-12)