Mát. 13,1 Azon a napon kimenvén Jézus a házból, leült
a tenger mellett [illetve a tó partján].
Mát. 13,2 És nagy sokaság [nagy tömeg] gyülekezik őhozzá, annyira, hogy ő a hajóba méne [vagyis beszállt egy bárkába] leülni; az
egész sokaság [a tömeg] pedig a [sík] parton áll vala*
*És ez máskor is így volt, ahogy erről Lukács bizonyságot tesz: „Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik
Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól (vagyis
a földtől), azután leült, és a hajóból
tanította a sokaságot” (Luk. 5,3)
Mát. 13,3 És sokat beszél nékik [és sok mindenre tanította őket] példázatokban [vagyis példabeszédekben]* mondván: Ímé kiméne a magvető [magot] vetni,
*Példázatok (parabolé):
Példabeszédek: A héber szerint: Másál. Ezek sajátos hasonlatok, vagy
képes beszédek, melyek azon kívül, amit mondanak, még mást is jelentenek; a
rejtett értelmű, közvetett kifejezés minden formáját jelenti. A görög szerint parabolé.
egymás mellé állítás; összehasonlítás,
hasonlat; példa, példázat; jelkép; allegória; talány. - összevetés;
Valamennyire jellemző a rejtélyes, titokzatos. Két síkon értelmezhető rövid
történet, melynek valódi és szellemi jelentését egymás mellé helyezik, vagy
párhuzamba állítják azért, hogy abból tanulságokat vonjanak le. A szó bizonyos
értelmében Jézus egész igehirdetése döntően másál-szerű, amely lehet:
általános érvényű összehasonlítás, történeti formájú (tipikus vagy egyszeri
érvényű) elbeszélés, követendő vagy kerülendő magatartást szemléltető történet,
rövid mondás (hasonlat, metafora, jelkép, szólás-mondás, közmondás, jelszó,
találós kérdés vagy mese) és allegória. Jézus egész tanítása parabolikus
jellegű, formájában is sokkal több tanítása példázatos, mint gondolnók. A példázatos
tanítás célja kettős: egyrészt magyaráz és megvilágít, amikor Isten országának
dolgait földi viszonylatokhoz hasonlítja; másrészt elrejti a mélyebb értelmet,
és ezzel próbára teszi hallgatóit. Csak azok értik meg, akik szívük szerint
egyetértenek az összehasonlításban világossá váló tartalommal. A példázat
megértéséhez tudnunk kell, hogy Palesztinában csak a vetés után szántottak, és
nem boronáltak. Ezért vet a magvető az útra is: szántáskor visszaszerzi a jövő
évi vetés számára az önkényesen kitaposott ösvényt. Ezért vet a sziklás földbe
is: csak szántáskor tűnik ki, hogy nagyon vékony földréteg van csupán a
palesztinai talajban mindenütt jelen levő szikla fölött. Ezért vet a tövises
gyomnövények közé is: arra számít, hogy szántáskor ezeket bele forgatja a
földbe. A „normális” vetési mód ábrázolásában a példázatnak az a vonása
mutatkozik meg, hogy sokszor ott van a legfontosabb mondanivalója, ahol a
megszokottól elütő, túlzó mozzanatot tartalmaz. Túlzás az, hogy mennyire kevés
mag jut a terméshez szükséges jó földbe. Túlzás az is, hogy ezek a magvak
milyen hihetetlenül nagy termést hoznak.
Mát. 13,4 És amikor ő vet vala, [vetés közben] némely mag az útfélre esék [az útszélre, az út mellé hullott]; és eljövén a madarak,
elkapdossák [és felkapkodták; felcsipegették; fölették] azt.
Mát. 13,5 Némely pedig a köves helyre esék [a sziklás talajba hullott], ahol nem sok
földje vala; és hamar kikele [és
kihajtott], mivelhogy nem vala mélyen a földben.
Mát. 13,6 De mikor a nap felkelt [és magasabbra hágott], elsült [mert a forró napsütésben megperzselődött, és
kiégett]; és mivelhogy gyökere nem
vala, elszáradott.
Mát. 13,7 Némely pedig a tövisek [a szúrós bogáncsok] közé esék, és a
tövisek [vagyis a bogáncsok]
felnevekedvén [vagyis megnőttek, és
felnőttek], megfojtják azt.
Mát. 13,8 Némely pedig a jó földbe [a
jó talajba] esék, és
gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig
harminc annyit.
Mát. 13,9 A kinek van füle a hallásra,
hallja [meg]*
*Márk is bizonyságot tesz az Úr Jézus példázatáról: „És ismét kezde tanítani a tenger mellett
(vagyis a tengerparton). És (igen) nagy sokaság gyűlt őhozzá, úgy hogy ő a
hajóba lépvén, a tengeren ül vala (vagyis ezért hajóba szállva a tengeren
tartózkodott), az egész sokaság
pedig a tenger mellett (a tengerparton) a földön vala. És sokat tanítja vala őket példázatokban,
és ezt mondja vala nékik tanításában: Halljátok: Ímé, a magvető kiméne vetni.
És lőn vetés közben, hogy némely (mag) az
út mellé (vagyis az útfélre) esék, és
eljövének az égi madarak (felkapkodták) és
megevék azt. Némely pedig a köves
(a sziklás) helyre esék, ahol nem sok
földje vala, és hamar kikele (és azonnal kihajtott), mivel nem vala mélyen a földben. Mikor pedig fölkelt a nap, elsült
(vagyis megperzselődött), és mivelhogy nem
volt gyökere, elszáradt. Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekednek a
tövisek és megfojtják azt, és nem ada gyümölcsöt (vagyis így nem hozott
termést). Némely pedig a jó földbe esék;
(és termést hozott miután kikelt és szárba szökkent) és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harminc
annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit. (majd hozzátette), És monda nékik: Akinek van füle a hallásra,
hallja. (Márk. 4,1-9)
Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe (azok közül is, akik városról
városra csatlakoztak hozzá), és minden
városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által: Kiméne a magvető, hogy
elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és
eltapostatik, és az égi madarak megevék azt. És némely esék a kősziklára
(vagyis a sziklás földre); és mikor
kikelt (és kihajtott), elszáradt,
mert nem vala nedvessége (mert nem kapott nedvességet). Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele
együtt növekedvén, megfojtják azt. Némely pedig esék a jó földbe; és mikor
kikelt (és amikor felnövekedett), százannyi
hasznot (vagyis százszoros termést) hoza.
Ezeket mondván (emelt hangon hozzátette, és) kiált vala: Akinek van füle a hallásra, hallja” (Luk. 8,4-8)
Mát. 13,10 A tanítványok pedig
hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik [vagyis e népnek] példázatokban [azaz:
példabeszédekben]?
Mát. 13,11 Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek
megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának [az Isten királyságának] titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.
Mát. 13,12 Mert akinek van, annak adatik, és
bővölködik [úgyhogy feleslege lesz];
de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van [vagy amiről úgy gondolja, hogy van]*
*Márk bizonyságtételében mindenkinek mondja az Úr, akik körülötte vannak:
„Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt
a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől. Ő
pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok,
ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek” (Márk. 4,10-11)
Lukács is bizonyságot tesz a kijelentésről: „És megkérdék őt az ő tanítványai, mondván:
Mi lehet (és mit jelent) e példázat?
Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkait értsétek;
egyebeknek (vagyis a többieknek) példázatokban,
hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek” (Luk. 8,9-10)
Az Úr a tálentomokról mond példázatában azt mondja, hogy aki
elásta a kapott tálentomát: „Vegyétek el
azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, akinek tíz tálentoma van. Mert
mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik (és bővelkedni fog); akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik,
amije van” (Mát. 25,28-29)
Más példázatnál is ugyanez a kijelentés hangzik: „És monda nékik: Megjegyezzétek, amit
hallotok (és vigyázzatok, hogy mit hallotok): Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak
néktek, akik halljátok. Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól
az is elvétetik, amije van” (Márk.
4,24-25)
És: „Meglássátok azért
(és vigyázzatok), mi módon (és
hogyan) hallgatjátok: mert akinek van,
annak adatik; és akinek nincs, még amijét gondolja is, hogy van, elvétetik
tőle” (Luk. 8,17-18)
Mát. 13,13 Azért szólok velük [és beszélek nekik] példázatokban [vagyis példabeszédekben], mert látván nem látnak, és hallván nem
hallanak [és nem fogják fel], sem nem
értenek [ezért belátásra sem jutnak].
Mát. 13,14 És beteljesedék rajtuk Ézsaiás jövendölése
[vagyis
próféciája], amely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és
látván lássatok, és ne ismerjetek:
Mát. 13,15 Mert megkövéredett [és megkeményedett; megkérgesedett;
elhízott, érzéketlenné vált, eltompult] e népnek szíve [mert háj nőtte be e nép szívét], és füleikkel nehezen hallottak, és
szemeiket behunyták. Hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak
füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam
őket [és hogy ne forduljanak hozzám, hogy
meggyógyítsam, és helyreállítsam őket].
Mát. 13,16 A ti szemeitek pedig boldogok,
hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak.
Mát. 13,17 Mert bizony mondom néktek, hogy sok
próféta és igaz [vagyis megigazult] kívánta [és vágyott] látni,
amiket ti láttok, és nem látták; és hallani, amiket ti hallotok, és nem
hallották*
*Az Úr Jézus a tanítványaihoz így szól: „És a tanítványokhoz fordulván, monda ő maguknak (és nekik külön
ezt mondta): Boldog szemek, amelyek
látják azokat, amelyeket ti láttok. Mert mondom néktek, hogy sok próféta és
király kívánta (és szerette volna) látni,
amiket ti láttok, de nem látták; és hallani, amiket hallotok, de nem hallották”
(Luk. 10,23-24)
Ézsaiás kérdésére, hogy ha nem
hisznek neki, így válaszol az Úr: „És monda: Menj, és mondd ezt e népnek.
Hallván halljatok, és ne értsetek, s látván lássatok, és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit
dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne
értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon” (Ésa. 6,9-10) „Mert tanács-vesztett (és tanácstalan) nép (és nemzet) ez és nincs
bennük értelem (és milyen értelmetlen)”
(5 Móz. 32,28)
Az Úr Jézusban nem ismerik fel az ő Istenüket, ezért így
szól az Úr: „Hogy beteljesedjék az
Ézsaiás próféta beszéde (és szava), amelyet
monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? És az Úr karja kinek jelentetett meg
(és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá)? Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ézsaiás: Megvakította az ő
szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak, és
szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Ezeket
mondá Ézsaiás, amikor látá az ő
dicsőségét; és beszél ő felőle (és szólt őróla)” (Ján.
12,37-41)
Pál apostol Rómában hirdeti a zsidóknak a Krisztust, de: „Mivel pedig nem egyeznek meg (és nem
értettek egyet) egymással eloszlanak (vagyis
szétoszlottak). Miután (és ekkor) Pál ez egy szót (rémát, kijelentést,
igét) mondá: Jól (és helyesen) szólott a Szent Szellem Ézsaiás próféta
által a mi atyáinknak (és a ti atyáitokról), mondván: Eredj (és
menj) el (ehhez) a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén
nézzetek, és ne lássatok (meg)! Mert
megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket
behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne
értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek
tudtotokra (és vegyétek tudomásul),
hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez üdvözítése (és üdvössége), és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket
mondotta, elmenének (vagyis eltávoztak)
a zsidók, maguk között sokat vetekedve (és vitatkozva)” (Csel. 28,25-29)
És kijelentés az értetlenség okáról: „Ha mégis leplezett (vagyis nem elég világos) a mi evangéliumunk, azoknak leplezett (és csak azok számára nem
világos), akik elvesznek. Akikben (vagyis
ezeknek) e világ Istene megvakította a
hitetlenek elméit (gondolkozását, mert hitetlenek), hogy ne lássák (és így nem is látják meg) a Krisztus dicsőséges evangéliumának (vagyis a Krisztus
dicsőségéről szóló evangélium) világosságát,
aki az Isten képe (és képmása)” (2 Kor. 4,3-4)
Mert: „… megtompultak
[és megkérgesedtek; érzéketlenné váltak] az
ő elméik [és érzékeik; gondolkozásuk; értelmük; felfogóképességük]. Mert ugyanaz a lepel [ugyanaz a fedél,
és fátyol] mind e mai napig ott van
[és megmaradt] az Ószövetség olvasásánál [vagyis
az Ószövetségen, amikor olvassák; (a felismerés ellen)] felfedetlenül [s rajta is
marad], mivelhogy a Krisztusban tűnik el;
[Más fordítás: De bele is kövesedtek gondolkodásukba. Mert az ószövetség olvasásakor
a mai napig rajtuk van a lepel, s nem hull le róluk, mert csak a Krisztusban
veszti hatályát]” (2
Kor. 3,14)
„Mert az Isten igazságát [vagyis az
Istentől eredő megigazulást] nem ismervén, [és nem ismerték el; nem
értették meg], és az ő tulajdon
igazságukat [és a maguk igazságos voltát] igyekezvén érvényesíteni, [és elismertetni] az Isten igazságának [és az Istentől eredő megigazulásnak] nem engedelmeskedtek [és nem vetik, és
nem rendelik alá magukat]” (Róm. 10,3)
És nem ismerték fel Isten szeretetét, Aki
köztük megjelent: „Mert úgy szerette
Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el
ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a
világra, hogy kárhoztassa (vagyis elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék (vagyis hogy üdvözüljön) a világ általa. Aki hiszen ő benne, el nem
kárhozik (vagyis az nem jut ítéletre); aki
pedig nem hisz, immár elkárhozott (már ítélet alatt van, a görög szöveg
szerint továbbra is a sátán hatalma alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16-18)
Mát. 13,18 Ti halljátok meg azért a magvető
példázatát [vagyis példabeszédét, hogy mit jelent].
Mát. 13,19 Ha valaki hallja [de nem fogja fel] az igét [a logoszt] a mennyeknek országáról [az
Isten királyságáról] és nem érti [meg,
és nem jut belátáshoz, és meg nem szívleli], eljő a gonosz és
elkapja [és elrabolja tőle; elragadja] azt, ami annak szívébe [vagyis
bensőjébe] vettetett vala. Ez az, amely az útfélre esett.
Mát. 13,20 A mely pedig a köves helyre
esett, [vagyis a sziklás talajra hullott]
ez az, aki hallja az igét [a logoszt],
és mindjárt [nagy] örömmel [és
ujjongással] (be)fogadja;
Mát. 13,21 De nincs gyökere benne [mert nem gyökerezik meg benne], hanem
csak ideig való [csak rövid ideig
tartó, ideiglenes, átmeneti, alkalomszerű lesz]. Mihelyt pedig [háborúság vagy nyomorúság, vagy nehézség,
baj] nyomorgatás vagy üldözés támad [és következik, és éri] az ige [logosz] miatt, azonnal
[és tüstént] megbotránkozik [és eltántorodik, és elveszti a hitét, megbotlik, és felháborodik].
Mát. 13,22 Amely pedig a tövisek [vagyis a szúrós bogáncs] közé esett [és hullott], ez az, aki hallja [vagyis meghallgatja] az igét [a logoszt]. De e
világnak [vagyis e világkorszaknak]
gondja [és a világ dolgai miatti aggodalom,
aggódás, gondoskodás és törekvés] és a [csalóka]
gazdagságnak csalárdsága [és csábítása]
elfojtja az igét [a logoszt].
És gyümölcsöt nem terem [hanem meddő
marad].
Mát. 13,23 Amely pedig a jó földbe [az eszményi, kitűnő talajba] esett, ez az, aki hallja és (meg)érti [és meg is szívleli]
az igét [a logoszt, és belátásra jut]; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz
annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit*
*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És monda nékik: Nem értitek ezt a
példázatot? Akkor mi módon (és hogyan) értitek
meg majd a többi példázatot? A magvető az igét hinti (és a magot veti). Az útfélen valók pedig azok, akiknek hintik
az igét (és oda is hull az ige), de
mihelyt hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja (vagyis kiragadja) a szívükbe (a beléjük, a bensőjükbe) vetett igét. És hasonlóképen a köves helyre
vetettek (ahol a sziklás talajra hullott a mag) azok, akik mihelyt hallják az igét, mindjárt (és azonnal) örömmel fogadják, De nincsen ő bennük
gyökere (mert nem gyökerezik meg bennük), hanem (ezért csak) ideig
valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad (vagy üldözést kell
szenvedniük) az ige miatt, azonnal
megbotránkoznak (és eltántorodnak). A
tövisek közé vetettek pedig azok, akik az igét meghallják, De a világi gondok (vagyis
e világ gondja) és a gazdagság
csalárdsága (és csábítása) és egyéb
dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az igét, és gyümölcstelen lesz (és
ez sem hoz termést). A jó földbe vetettek
pedig azok, akik hallják az igét és beveszik (vagyis befogadják), és gyümölcsöt teremnek, némely harminc
annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit” (Márk. 4,13-20)
Lukács is bizonyságot
tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „A
példázat pedig ez(t jelenti): A mag
az Isten beszéde (igéje). Az útfélen
valók pedig azok, akik (meg)hallják
(az igét); aztán eljő az ördög, és
kikapja (és kiragadja) az igét az ő
szívükből (az ő bensőjükből), hogy ne
higgyenek, és ne üdvözüljenek. És a kősziklán valók (vagyis a sziklás
földre esettek) azok, akik, mikor
hallják, örömmel veszik (és befogadják) az
igét; de ezeknek nincs gyökerük (mert nem gyökerezik meg bennük), akik egy ideig hisznek, a kísértés (és a
megpróbáltatás) idején pedig elszakadnak
(és elpártolnak). És amelyik a tövis közé
esett, ezek azok, akik hallották (az igét), de elmenvén, ez élet gondjaitól, és gazdagságától és gyönyörűségeitől
(és élvezeteitől) megfojtatnak, és
gyümölcsöt nem teremnek (és nem érlelnek termést). Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta (és
igaz) és jó szívvel (hallgatják, és) megtartják, és gyümölcsöt teremnek
béketűréssel (vagyis termést hoznak állhatatossággal)” (Luk. 8,11-15)
Már Ezékiel előre megprófétálta ezeket: „És
eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jőni (és mintha népgyűlésre
jönnének). S oda ülnek elődbe, mint az én
népem, és hallgatják beszédedet, de nem cselekszik (de nem a szerint
élnek), hanem szerelmeskedő énekként
veszik azokat ajkukra (és pajzán dallá lesz az a szájukban), szívük pedig nyereség után jár (és az
eszük is nyereségen jár)” (Ezék. 33,31)
Pedig: „Akik pedig meg
akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe (meg csapdába) és sok esztelen és káros kívánságba esnek,
melyek az embereket veszedelembe (és pusztulásba) és romlásba merítik (és döntik). Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván
némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal
(vagyis sok fájdalmat okoztak önmaguknak). Ezért: Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd (sőt parancsold) meg, hogy ne fuvalkodjanak fel (ne
legyenek gőgösek), se ne reménykedjenek a
bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra (és
megélhetésünkre)” (1 Tim. 6,9-10.17)
Mert: „Aki bízik az ő gazdagságában, elesik (és
elbukik); de mint a fa ága (és mint a
lomb), az igazak kivirágoznak (és
virulnak)” (Péld. 11,28)
Mát. 13,24 Más példázatot [példabeszédet] is adott [tárt]
eléjük, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa [Isten királysága] az [olyan]
emberhez, aki az ő (szántó)földjébe
jó [nemes, és kitűnő] magot vetett [ugyan];
Mát. 13,25 De mikor az emberek [és az ő szolgáik] alusznak [vagyis
pihenőre tértek, és szunnyadtak] vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt [vagyis vadbúzát] vete a búza közé, és
elméne [majd odébbállt].
Mát. 13,26 Mikor pedig felnevekedik [vagyis kisarjadt a gabona és kalászba
szökkent] a vetés, és gyümölcsöt terme [és
kialakultak a kalászok, és már magot
hozott], akkor meglátszott [és
megmutatkozott; láthatóvá lett; előtűnt] a konkoly [vagyis a vadbúza] is.
Mát. 13,27 A gazda szolgái [a rabszolgák] pedig előállván, mondának
néki: Uram, avagy nem tiszta [nemes; eszményi; kitűnő] magot vetettél-e a te (szántó)földedbe?
Honnan van azért benne a konkoly [vagyis
a vadbúza]?
Mát. 13,28 Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség
cselekedte azt. A (rab)szolgák pedig
mondának néki: Akarod-e tehát, hogy elmenvén, [kihúzgáljuk; kigyomláljuk, és]
összeszedjük azokat?
Mát. 13,29 Ő pedig monda: Nem. Mert amikor
összeszeditek a konkolyt [vagyis a
vadbúzát], azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok [és gyökerestül kihúznátok, kitépnétek].
Mát. 13,30 Hagyjátok [és engedjétek], hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig, és az aratás
idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt [vagyis a vadbúzát], és kössétek kévékbe
[azaz: nyalábba], hogy megégessétek;
a búzát pedig takarítsátok [és gyűjtsétek]
az én csűrömbe [az én magtáramba]*
*Konkoly (dzidzanion): - konkolyperje,
szédítő vadóc (Lolium temulentum), vadbúza,
a búzához hasonlító, mérgező növény. Ez annyira hasonlít a búzához, hogy az
arab földművelők ma sem tudják megkülönböztetni a kettőt, csak amikor
mindkettőben beérik a kalászban lévő mag. Ez egy veszélyesen mérgező
gyomnövény, aminek mérgező hatását a magvain élő speciális gombafaj
okozza, amely még megőrölt, feldolgozott állapotban a búzalisztbe, vagy
tésztába kerülve is narkotikus állapotot, bódulatot idéz elő.
Mát. 13,31 Más példázatot [vagyis példabeszédet] is adott eléjük, mondván: Hasonlatos a
mennyeknek országa [az Isten királysága]
a mustármaghoz, amelyet vévén az ember, elvet az ő mezejében [a szántóföldjébe];
Mát. 13,32 Amely kisebb ugyan minden magnál; de
amikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz [fává terebélyesedik], annyira, hogy reá szállnak az égi madarak, és
fészket raknak ágain*
*Az Isten országáról mondott példázatról Márk is bizonyságot tesz:
„És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten
országát? Avagy milyen példában példázzuk azt? A mustármaghoz, amely mikor a
földbe vettetik, minden földi magnál kisebb, És mikor elvettetik, felnő, és
minden veteménynél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt
fészket rakhatnak az égi madarak” (Márk.
4,30-32)
Lukács bizonyságtétele így hangzik: „Monda pedig Jézus: Mihez hasonló az Isten országa? És mihez
hasonlítsam azt? Hasonló a mustármaghoz, melyet az ember vévén, elvet az ő
kertjében; és (az pedig) felnövekedett,
és lett nagy fává, és az égi madarak fészket raktak annak ágain” (Luk. 13,18-19)
„Ezt a példázatot
mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az (hogy mit jelent), amit szól vala nékik” (Ján. 10,6)
Isten országa az Úr Jézusban jelent meg, és folytatódott –
és növekedett – az Ő teste, vagyis a kihívottak gyülekezete által. Ezért Péter
apostol így buzdítja a mindenkori hívőket: „…
növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó (üdvözítő) Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki
legyen (és Övé a) dicsőség, mind
most, mind örökkön-örökké (most és az örökkévalóságban). Ámen” (2
Pét. 3,18)
De hogy Isten országa megnyilvánuljon a jelenvalóvilágban,
ahhoz a hitnek is növekedni kell. A tanítványok nem tudtak kiűzni egy démont,
és: „Ekkor a tanítványok (külön) magukban Jézushoz menvén, (megkérdezték
és) mondának néki: Mi miért nem tudtuk
azt kiűzni? Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony
mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek
a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,19-20)
Lukács is erről tesz bizonyságot: „Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt
mondanátok, ím ez eperfának (vagy vadfügefának): Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál (és gyökerezz) a tengerbe; és engedne (és
engedelmeskedne) néktek” (Luk. 17,6)
„Mert nem beszédben
áll [nem szavakon alapszik, és nem szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [az Isten
királysága, és uralma] hanem erőben.
[vagyis hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20)
A prófécia pedig így szól az Úr Jézusról és az Ő testéről, a
kihívottak gyülekezetéről: „Így szól az
Úr Isten (az én Uram, az ÚR): És
veszek én ama magas cédrus tetejéből, és elültetem. Felső ágaiból egy gyönge
ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen (Más fordítás:
Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom;
tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő
hegyen). Izráel magasságos hegyén
plántálom (és ültetem el) őt, és ágat
nevel és gyümölcsöt terem s nagyságos (és pompás) cédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta. Mindenféle szárnyas madarak
ágainak (és lombjának) árnyékában
fognak lakozni. És megismeri (és akkor majd megtudja) a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az
alacsony fát magassá; megszárasztottam a zöldellő fát, és zölddé (és
virulóvá) tettem az aszú (vagyis a
kiszáradt) fát. Én, az Úr szólottam és megcselekedtem, (mert amit én, az ÚR, megmondok,
azt meg is teszem!)” (Ezék. 17,22-24)
Mát. 13,33 Más példázatot [és hasonlatot; példabeszédet]
is mondott nékik [és tárt eléjük]:
Hasonlatos a mennyeknek országa [az Isten
királysága] a kovászhoz* amelyet vévén az asszony, három
mérce [véka, mérce= (szátá): régi
űrmérték: 12 liter] lisztbe elegyít [vagyis
belekever], mígnem az egész megkel**
*Kovász: (dzümé): jelentése: Erjedés; kenyér
készítéséhez használt ,,savanyított kenyértészta” (a kenyérdagasztás és
szakasztás után a tálban visszamaradt nyers tészta, amelyet kis lágy
cipóalakban meghagynak, és amit a következő sütésnél, mint erjesztő anyagot
használnak) ami a dagasztott kenyértésztát megkeleszti. Képletesen: magatartás,
vagy tanítás, tanítási mód, amely „keleszt”, tovább hat és erjeszt; tehát a
meglévőt valamilyen irányban megváltoztatja, akár kedvező, akár kedvezőtlen
irányban; a mindent átjáró, megerjesztő tan, eszme, amely lehet vallásos vagy
politikai.
*Lukács bizonyságtétele így hangzik: „És ismét monda: Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonló a
kovászhoz, melyet az asszony vévén, három mérce lisztbe elegyít (azaz:
belekever), mígnem az egész megkel” (Luk. 13,20-21)
A kovászról így beszél isten Igéje: „Kis (vagyis egy kevés)
kovász az egész tésztát megkeleszti” (Gal.
5,9)
Ezért így figyelmezteti az apostol a mindenkori hívőket: „Nem jó [és nem helyes, nem szép] a ti dicsekedésetek. Avagy nem tudjátok-é,
hogy egy kicsiny [egy kevés, sőt egy parányi] kovász az egész tésztát
megposhasztja. [erjedésbe hozza, és megkeleszti]. Tisztítsátok [és takarítsátok] el
azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók
vagytok; [hiszen mentesek is vagytok a kovásztól; g. (adzümosz): kovásztalan,
azaz nem romlott, és nem megrontott] mert
hiszen a mi húsvéti bárányunk, [a mi pászkaáldozatunk] a Krisztus, megáldoztatott [és föláldoztatott, és megöletett már] érettünk. Azért ne régi kovásszal
ünnepeljünk, sem rosszaságnak [és álnokságnak] és gonoszságnak [romlottságnak,
vagy rosszindulatnak] kovászával,
hanem tisztaságnak [(egyeneslelkűségnek; őszinteség, és nyíltszívűségnek] és igazságnak [valóságnak, ami Isten
Igéje] kovásztalanságában. [azaz: nem romlott, nem megrontott kenyereivel]” (1 Kor. 5,6-8)
Az Úr Jézus így inti az Övéit, egyben azt is kijelentve,
hogy Ő mit ért kovászon: „… Vigyázzatok
és őrizkedjetek a farizeusok (a szó jelentése: elkülönült, elzárkózó, elválasztó: kiemelkedően vallásos emberek
zárt csoportja, szektája). és sadduceusok (a szó jelentése: igaz, egyenes, őszinte. Vallási
felekezet, de elsősorban politikai párt, amely a vallási és politikai hatalmat
összekapcsolja. Szintén szekta) kovászától.
Ők pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Nem hoztunk kenyeret magunkkal.
De Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: „Mit tanakodtok azon,
kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az
ötezer ember öt kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze?
A négyezer ember hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hogy hány kosár
maradékot szedtetek össze? Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről
beszéltem nektek?! Őrizkedjetek a farizeusok és sadduceusok kovászától! Ekkor
értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és sadduceusok tanításától” (Mát. 16,6-12).
Hogy megítélhessétek [és
hogy el tudjátok dönteni, (bírálni)],
hogy mi a rossz és mi a jó [mi a helyes; (lényeges;
fontos) míg az eltérő dolgokat meg tudjátok próbálni
(vizsgálni)]. Hogy
legyetek (napfény)tiszták [a NAP fényében megvizsgált, megítélt, minden hamisságtól mentesek]
és botlás nélkül valók [kifogástalanok; feddhetetlenek; (és
megütközést nem keltők), meg
nem botránkoztatók, vagyis: nem tévútra vezetők, nem eltévelyitők, olyanok, akikben senki meg nem botolhat]
a Krisztusnak napjára. Teljesek lévén az igazságnak [(dikaioszüné): megigazulásnak]
gyümölcsével [hasznos eredményével], melyet Jézus
Krisztus teremt [Más fordítás: és
gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztuson át, vagy Őrajta keresztül] az
Isten dicsőségére és magasztalására. [dicséretére] „hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes
mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó
cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében” (Kol. 1,10)
Mát. 13,34 Mind ezeket példázatokban [vagyis példabeszédekben] mondá Jézus a
sokaságnak [a tömegnek], és példázat
[vagyis példabeszéd] nélkül semmit
sem szóla nékik,
Mát. 13,35 Hogy beteljék [és beteljesedjék a kijelentés] amit a próféta szólott [vagyis amit az ÚR mondott a próféta által],
mondván: Megnyitom az én számat [az én
ajkamat] példázatokra [azaz:
példabeszédekre]. És kitárom, amik e világ [a teremtett világ (azaz: az angyalok és emberek együtt); az
univerzum] alapítása [ledobása;
levetése; /Isten színe elől
való elvetése/] óta rejtve valának. [Más fordítás: Példázatokra nyitom ajkamat, elmondom, ami a
világ levettetése (és alapítása) óta rejtve volt]*
*Márk bizonyságtétele: „És sok
ilyen (és hasonló) példázatban
hirdeti vala nékik az igét, úgy amint megérthetik vala. Példázat nélkül pedig
nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz
vala” (Márk. 4,33-34)
A prófécia így hangzik az Úr Jézusról: „… Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak
beszédeire. Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a
régi időből (és ősrégi titkokat akarok hirdetni)” (Zsolt. 78,1-2)
„Az én szájam
bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány (és gondolatai
értelmesek). Példabeszédre hajtom fülemet
(és példázatra figyel fülem), hárfaszóval
nyitom meg mesémet (és hárfakísérettel adom elő talányomat)” (Zsolt.
49,4-5)
Pál apostol megvallása. Az Úr Jézus minden időben kijelenti
ezt az Övéinek: „Nékem, minden szentek
között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem… hogy megvilágosítsam
mindeneknek, hogy miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely
elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a
Jézus Krisztus által” (Eféz. 3,8-9)
És mi: „… Isten titkos
[és titokzatos] bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett [és
titokban tartott] bölcsességet, amelyet
az Isten öröktől fogva [vagyis előre; az örök korok (a világkorszakok
(aionok) előtt] elrendelt (és
kijelölt) [külön] a mi dicsőségünkre.
[és megdicsőülésünkre]” (1Kor. 2,7)
„Tudniillik ama
titkot, mely el vala rejtve ősidők [a világkorszakok (aionok)] óta
és nemzetségek [és generációk, nemzedékek]
óta [az emberek elől], most
pedig megjelentetett [kijelentetett;
kinyilatkoztatott; nyilvánvalóvá tétetett; láthatóvá vált] az Ő szentjeinek” (Kol. 1,26)
Mát. 13,36 Ekkor elbocsátván a sokaságot [a tömeget, hazament], és beméne Jézus a
házba. És az ő tanítványai hozzá menének [és
így kérlelték], mondván: Magyarázd [és
világosítsd] meg nékünk a szántóföld konkolyáról való [vagyis a szántóföldbe vetett vadbúzáról szóló] példázatot.
Mát. 13,37 Ő pedig felelvén monda nékik: Aki a jó [a nemes] magot veti, az az embernek Fia;
Mát. 13,38 A szántóföld pedig a világ; a
jó [nemes; eszményi; kitűnő] mag az
Isten országának [a mennyek királyságának] fiai; a konkoly [a gyom, vagyis a vadbúza] pedig a
gonosznak fiai.
Mát. 13,39 Az ellenség pedig, aki a konkolyt [a gyomot, a vadbúzát] vetette [és aki azt elhinti], az ördög [a vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató,
félrevezető, ellenség, ellenálló, a sátán]. Az aratás [a betakarítás] pedig a világ vége [vagyis e kornak befejezéshez jutása; a (világ)korszak (be)vég(ződés)e; a világkorszaknak a lezárása]; az aratók
pedig az angyalok [hírnökök, követek].
Mát. 13,40 Amiképpen azért összegyűjtik a konkolyt [a gyomot, vagyis a vadbúzát] és [tűzben] megégetik: akképpen lesz [és úgy fog történni ez] a világnak végén
[vagyis e kornak befejezésekor; a korszak
(be)vég(ződés)én; a világkorszak lezárásakor
is].
Mát. 13,41 Az embernek Fia elküldi az ő angyalait [hírnökeit,
követeit], és az ő
országából [az Ő királyságából]
összegyűjtik a botránkozásokat mind [mindenkit,
aki bűnbe viszi az embereket, a
botránkoztatót és törvényszegőt, és mindenkit,
aki bűnre csábít, és azokat, akik törvénytelenséget cselekszenek]. És
azokat is, akik gonoszságot cselekesznek [akik
gonosz dolgokat tesznek; összeszednek
minden kelepcét, azokkal együtt, akik a törvényt megrontják],
Mát. 13,42 És bevetik [bedobják] őket a tüzes kemencébe: ott lészen sírás és
fogcsikorgatás.
Mát. 13,43 Akkor az igazak [vagyis a megigazultak, akiket Isten megigazultnak nyilvánít]
fénylenek [és ragyognak], mint a nap,
az ő Atyjuknak országában [az Ő
királyságában]. Akinek van füle a hallásra, hallja [meg]*
*Hogy kik Isten országának fiai, vagyis Isten fiai, arról így beszél Isten
Igéje. Mindazok, akik újonnan születtek:
„Akik nem vérből, sem a (hús)testnek akaratából, sem a férfiúnak
indulatjából, hanem Istentől születtek” (Ján.
1,13)
Mert: „Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és a mi Szellemtől született,
szellem az” (Ján. 3,6)
Azok: „akik nem
romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje
által” (1 Pét. 1,23)
Mert: „Az Ő akarata szült
minket az igazságnak igéje által,
hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18)
És akiket az Úr Jézus bemerített a Szent Szellembe: „Mert
mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik
Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel. Mivel pedig fiak
vagytok, Isten elküldötte Fiának Szellemét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja:
„Abba, Atya!” Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek
örököse is Krisztus által” (Gal.
3,26-27; 4,6-7)
Péter apostol
bizonyságtétele: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki
az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus
Krisztusnak a halálból (vagyis a halottak közül) való feltámadása által”
(1 Pét. 1,3)
A kijelentés így folytatódik: „És aki hisz
Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az
hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten
bizonyságot tesz Fiáról” (1 Ján. 5,10)
És akik Istenből születtek,
az meglátszik jellemükön és cselekedeteiken is: „Lelketeket (vagyis magatokat) az
igazság iránt való engedelmességben (és az igazságnak engedelmeskedve, és
alárendelve) képmutatás nélkül való,
(őszinte, nem tettetett) atyafiúi
(testvéri) szeretetre tisztítván meg a
Szellem által, egymást tiszta szívből buzgón (és forrón, hevesen) szeressétek. Mint akik újonnan születtetek nem romlandó (és nem
veszendő) magból, de romolhatatlanból.
Istennek igéje által (Isten élő és megmaradó beszédén keresztül), amely él és megmarad örökké” (1Pét
1:22-23)
Mert: „A Szellem az,
aki megelevenít (aki életre kelt), a (hús)test nem használ semmit: a beszédek (a rémák: a kijelentések, az én élőbeszédeim, Igéim), amelyeket én szólok néktek, Szellem és élet. De vannak némelyek
közöttetek, akik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik
nem hisznek…” (Ján. 6,63-64)
De: „Senki sem
cselekszik bűnt (vagyis nem lesz céltévesztett), aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem
cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten
gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az
Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyjafiát (a testvérét)” (1
Ján. 3,9-10)
Az Úr Jézus jelenti ki, hogy mi a bűn (vagyis mi a
céltévesztés): „A bűn (a
céltévesztés) az, hogy nem hisznek
énbennem” (Ján. 16,9)
És kik a gonosznak fiai, vagyis a „vadbúza”: „Miért nem
értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat (és hallani sem bírtátok az én igémet).
Ti az ördög atyától valók vagytok
(mert ti atyátoktól, az ördögtől származtok), és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő (vagyis
embergyilkos) volt kezdettől fogva, és
nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot
szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja” (Ján. 8,43-44)
Azok nem tudnak hinni, akik az örökkévaló mag, az igazság
beszéde, vagyis az Evangélium helyett az ördög szavát fogadják be, és
cselekszik meg: „A kígyó pedig ravaszabb
vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az
asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se
egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De
annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból
ne egyetek, azt meg se illessétek (és ne is érintsétek), hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem
haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak
a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. Az
asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet,
meg kívánatos is az a fa (a bölcsességért), mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele
levő férjének is, és ő is evett” (1 Móz.
3,1-5)
Az apostol így inti azokat az újonnan születetett
hívőket, akik még nem nőttek fel Krisztusban, vagyis még kisdedek, gyermekek, kiskorúak: „Félek azonban, hogy amiként a kígyó a maga álnokságával (és
ravaszságával) megcsalta Évát, akként a
ti gondolataitok is megrontatnak (és eltántorodnak) és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől (az őszinte és
tiszta hűségtől). Mert hogyha az, aki jő
(és ha valaki odamegy hozzátok, és) más
Jézust prédikál (és hirdet), akit nem
prédikáltunk (és nem akit mi hirdettünk), vagy más szellemet vesztek (és fogadtok be), amit nem vettetek (és nem akit kaptatok), vagy más evangéliumot, amit be nem fogadtatok (és nem amelyet
elfogadtatok), szépen eltűrnétek” (2 Kor. 11,3-4)
És akik az ördög beszédét szólják, akik az ő küldöttei: Valának pedig hamis próféták is a nép
között, amiképpen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes
eretnekségeket fognak (közétek) becsempészni, és (ezekkel) az Urat, aki megváltotta őket, megtagadván,
önmagokra hirtelen való veszedelmet (és gyors pusztulást) hoznak. És sokan fogják követni azoknak
romlottságát (és kicsapongásait); akik
miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel
vásárt űznek belőletek (és szép szavakkal fognak kifosztani
kapzsiságukban); kiknek kárhoztatásuk
régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad (mert ellenük már
régóta készen van az ítélet, és nem kerülik el kárhozatukat). Mert ha nem kedvezett (és nem kímélte
meg) az Isten a bűnbe esett angyalokat,
hanem (az alvilág sötét) mélységébe taszítván, a sötétség láncaira
adta oda őket, hogy fenntartassanak (és őrizetben maradjanak) az ítéletre; (Éppen így) meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a
kísértésekből, a gonoszokat pedig (büntetések között tudja megtartani) az ítélet napjára (a) büntetésre fenntartani. Főképpen pedig
azokat, akik a (hús)testet követvén,
tisztátalan kívánságban járnak (és akik tisztátalan vágyaik után mennek), és a hatalmasságot (és az Isten
felségét) megvetik. (Ezek) vakmerők (elbizakodottak), maguknak kedveskedők, akik a méltóságokat (a
dicsőséges hatalmakat) káromolni nem
rettegnek… ezek, mint oktalan természeti állatok, amelyek megfogatásra és
elpusztításra (vagyis levágásra) valók,
azokat, amiket nem ismernek, káromolván, azoknak pusztulásával fognak el is
pusztulni” (2 Pét. 2,1-4.9-12)
Mát. 13,44 Ismét hasonlatos a mennyeknek országa [az Egek Istenének királysága] a
szántóföldben elrejtett [és elásott]
kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté, [és titokban tartja] azt. És afelett való örömében elmegy. És
eladván mindenét, amije van, megveszi azt a szántóföldet*
*Az apostol bizonyságtétele: „Mert… ti… Isten [művelés alatt álló] szántóföldje… vagytok” (1Kor. 3,9)
És: „Mert ismeritek a
mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét (az Ő kegyelmét), hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek,
hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok” (2 Kor. 8,9)
„Aki, mikor Istennek
formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,
hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén
(és magatartásában is embernek bizonyult); És
mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, megalázta magát, engedelmes
lévén halálig, még pedig a kereszthalálig” (Fil.
2,6-8)
Mielőtt megy az Úr
Jézus, hogy halála és feltámadása árán megváltsa az embert, így imádkozik,
kijelentve, hogy mielőtt a földre jött, már a dicsőség Övé volt: „És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te
magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam tenálad a világ létele előtt.
(amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett)” (Ján.
17,5)
És újra hangzik a figyelmeztetés Krisztus népe számára: „Mert [drága, és nagy] áron vétettetek
[és vásároltattok] meg. [Igen nagy
volt a váltságdíjatok] dicsőítsétek
[meg tehát, és hordozzátok] azért az
Istent a ti testetekben [(szóma):
személyetekben] (és szellemetekben, amelyek az Istenéi). Bizony: [nagy] Áron vétettetek meg, [nagy váltságdíjat
fizetett értetek] ne legyetek [ezért]
embereknek (rab)szolgái” (1 Kor. 6,20; 7,23)
És
így folytatódik a kijelentés: „Tudván,
hogy nem veszendő holmin (nem romlandó, és múlandó), ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt
hiábavaló (értéktelen, és üres) életetekből.
(Értéktelen, és üres életviteletekből, életvezetésetekből, és
magatartásotokból, és életmódotokból); Hanem
drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen (be nem szennyezett, és
mocsoktalan) bárányén, a Krisztusén” (1 Pét. 1,18-19)
Mát. 13,45 Ismét hasonlatos a mennyeknek országa [az Egek Istenének királysága] a
kereskedőhöz, aki [pompás, eszményi szép]
igazgyöngyöket keres;
Mát. 13,46 Aki találván egy [igen nagy értékű, és egy
sokat érő] drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván, amije volt, megvevé
azt*
*És hogy ki az az igazgyöngy, akit keresni kell, arról így szól Ő maga:
„Vegyétek az én tanításomat, és nem a
pénzt (és ne az ezüstöt); és a
tudományt (a tudást) inkább, mint a
választott aranyat (vagyis a színaranyat). Mert jobb (és értékesebb) a
bölcsesség a drágagyöngyöknél (és az igazgyöngynél); és semmi gyönyörűségek ehhez egyenlők nem lehetnek (és nem fogható
hozzá semmiféle drágaság)” (Péld. 8,10-11)
„Mert jobb ennek
megszerzése az ezüstnek megszerzésénél (mert több haszna van ennek, mint az
ezüstnek), és a kiásott aranynál (és
a színaranynál) ennek jövedelme
(nagyobb). Drágább a fényes
kárbunkulusoknál, és minden te gyönyörűségeid nem hasonlíthatók hozzá (Más
fordítás: Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved
leled)” (Péld. 3,14-15)
„Színaranyért meg nem
szerezhető (és nem lehet megvenni), ára
ezüsttel meg nem fizethető (és nem lehet árát ezüstben kimérni). Nem mérhető össze (és nem fizethető meg)
Ofir (jelentése: a gazdagság földje) aranyával, nem drága onixxal, sem zafírral. Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért (és
arany ékszerekért) be nem cserélhető.
Korall és kristály említni sem való; a
bölcsesség ára (és birtoklása) drágább
a gyöngyöknél. Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színarannyal sem mérhető össze
(és színarannyal sem lehet megfizetni)” (Jób. 28,15-19)
„Ha (úgy) keresed azt, mint az ezüstöt, és mint az (elrejtett)
kincseket (úgy) kutatod azt” (Péld. 2.4)
Pál apostol a mindenkori szentek számára azt kéri az Úrtól: „Hogy szívük felbátorodjék, összeforrva
szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész
gazdagságára: az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. Benne van a
bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve” (Kol. 2,2-3)
Mert: „Tőle [Belőle] vagytok [és származtok]
pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül
lőn nékünk Istentől, [Isten rendeléséből]…” (1 Kor. 1,30)
Ezért így vall önmagáról az apostol: „De amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak
ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt (és
páratlan nagyságáért): akiért mindent
kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,
(és) hogy megismerjem Őt…” (Fil. 3,7-8.10)
Mát. 13,47 Szintén hasonlatos a mennyeknek országa [az Egek Istenének királysága] a tengerbe
vetett gyalomhoz [vagyis kerítőhálóhoz,
vonóhálóhoz; varsához], amely mindenféle (hal)fajtát
összefogott [és összegyűjtött];
Mát. 13,48 Melyet, minekutána megtelt, a partra
vontak a halászok, és leülvén, a jókat [a
használhatókat; és a kitűnőket] (cserép)edényekbe gyűjtötték [és szedték], a hitványakat [és hasznavehetetleneket] pedig kihányták
[kivetették, és kidobták]*
*És hogy kit példáznak a halászok, arról így hangzik a kijelentés: „Mikor pedig a galileai tenger mellett
[vagyis a galileai tó partján] járt-kelt
vala Jézus, láta két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást
az ő testvérét, amint a tengerbe (kör)hálót
vetnek [vagyis dobtak] vala; mert
halászok valának. És monda nékik: [gyertek] Kövessetek
engem [és jöjjetek utánam], és azt
művelem, hogy embereket halásszatok. [mert emberek halászává teszlek
benneteket]” (Mát. 4,18-19)
Már a próféciában
előre kijelentette ezt az Úr, a következőképpen: Ezékiel látomást kap az új
templomról, melynek küszöbe alól víz folyik ki. Kérdésére így válaszol az
angyal: „És mondá nékem: Ez a víz a
keleti tájékra foly ki (és a keleti vidék felé tart), és a lapácra megyen alá (és a pusztán folyik keresztül), és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad
(vagyis a sóssá vált tengerbe ömlik), és
meggyógyul (tőle) a víz. És lészen,
hogy minden élő állat (mindenféle élőlény), amely (csak) nyüzsög,
valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert
ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó
bement. És lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől (jelentése: vadkecskék forrása //nemzetek//) Énegláimig (jelentése: a két borjú forrása //Izráel//): varsák kivető helye (és hálók
szárítóhelye) lészen; nemük szerint
lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel (és olyan
sok hal lesz benne és annyiféle, mint a Nagy-tengerben)” (Ezék. 47,8-10)
A király menyegzőt készít fiának, de amikor már kész volt a
menyegző, és akik hivatalosok voltak, nem fogadták el a meghívást, akkor ezt
parancsolta a Király: „Menjetek azért a
keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe. És kimenvén
azok a szolgák az utakra, begyűjték mind (és összeszedtek mindenkit) akiket csak találtak vala, jókat és
gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegző (és a lakodalmas ház) vendégekkel. Bemenvén pedig a király, hogy
megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, akinek nem vala menyegzői
ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon (és hogyan) jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgat. Akkor
monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és
vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás” (Mát. 22,9-13)
Mát. 13,49 Így lesz a világ végén [vagyis ennek a világkorszaknak a lezárásakor]
is: Eljőnek majd az angyalok [hírnökök, követek], és
kiválasztják [és különválasztják, és elkülönítik] a gonoszokat [a
haszontalan, hibás, káros, hitványakat] az
igazak [a megigazultak] közül.
Mát. 13,50 És [a
gonoszokat] a tüzes kemencébe vetik [vagyis
dobják] őket; ott lészen sírás [jajgatás,
siránkozás] és
fogcsikorgatás*
*Így hangzik a prófécia: „Mert
ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence (és az a nap olyan lesz,
mint az izzó kemence). És olyanná lesz
minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja (és mint a polyva), és megégeti őket az eljövendő nap, azt
mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat (és nem
marad sem gyökerük, sem águk)” (Malak. 4,1)
Mát. 13,51 Monda nékik Jézus: Megértettétek-e
mindezeket? Mondának néki: Megértettük Uram [nyertetek-e belátást mind e dolgokba? Nyertünk – felelték neki].
Mát. 13,52 Ő pedig monda nékik: Annakokáért minden
írástudó [és törvény magyarázó], aki
[jártas] a mennyeknek országa felől [az Egek Istenének királyságáról, és]
megtaníttatott [és tanítványává lett],
hasonlatos az olyan gazdához, aki ót [vagyis ősit, hajdanit] és
újat [újszerűt, ismeretlent, szokatlant, meglepőt] hoz elő az ő
éléstárából [az ő raktárából; kincstárából; kincseiből]*
*Mert ez olyan, mint: „Aki
pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó” (Lk. 5,39)
Mát. 13,53 És lőn [vagyis történt pedig], amikor elvégezte [és befejezte] Jézus ezeket a példázatokat [ezeket a példabeszédeket], elméne onnan.
Mát. 13,54 És [visszatért
a saját városába, és] hazájába érve, tanítja vala őket az ő zsinagógájukban
[a gyülekezés helyén],
annyira, hogy álmélkodnak és [megdöbbenve;
meglepődve, elámulva magukon kívül voltak
a megdöbbenéstől, szörnyülködtek, és feldúltan]
ezt mondják vala: Honnét van Őbenne
ez a bölcsesség és az erők [és
honnan van csodatevő ereje]?
Mát. 13,55 Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő
anyját hívják-e Máriának (jelentése: keserűség,
szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő],
Józsénak [jelentése: felmagasztalt], Simonnak [jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek; akiért hálát adnak]?
Mát. 13,56 És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk
vannak-e? Honnét vannak tehát ennél mindezek. [és honnan kapta mind e hatalmat]?
Mát. 13,57 És megbotránkoznak vala őbenne [és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe és csapdába estek].
Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül [vagyis megbecsülés híján mert nem becsülik,
és nem tisztelik, és nem vetik meg a
prófétát], hanem csak az ő hazájában [a
saját szülővárosában] és házában.
Mát.
13,58 Nem is tőn ott sok csodát [és
nem is mutatta ott meg hatalmának egy jelét sem], az ő hitetlenségük miatt*
*Márk bizonyságtétele: Az Úr Jézus feltámasztja Jairus leányát: „És (Jézus akkor) kiméne (és eltávozott) onnét,
és méne az ő hazájába, és követék őt az ő tanítványai. És amint eljött vala a
szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak
vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek (és honnan veszi ezeket)? És mely bölcsesség az, ami néki adatott,
(és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak) hogy ily csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-é az az
ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig
testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak
vala őbenne. Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül (és
nem vetik meg a prófétát másutt) csak a
maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában. Nem is tehet vala ott
semmi csodát, csak néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit (Más
fordítás. Nem is tudott itt egyetlen
csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget - kezét rájuk téve -
meggyógyított). És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán
köröskörül (sorra) járja vala a (környező)
falvakat, tanítván” (Márk. 6,1-6)
Lukács a felháborodás, és megütközés okáról is bizonyságot
tesz: „És méne Názáretbe, ahol
felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és
felállt olvasni. És (odanyújtották), és
adák néki az Ézsaiás próféta könyvét;
és a könyvet feltárván, (és megkereste azt a helyet, és) arra a helyre nyita, ahol ez vala írva. Az Úrnak Szelleme van én
rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem.
Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak
szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam
a lesújtottakat (és a megkínzottakat). Hogy
hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. És behajtván a könyvet (és ekkor
összegöngyölítve a könyvtekercset), átadá
a szolgának, és leült. És a zsinagógában mindenek szemei őreá valának
függesztve. Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti
hallástokra. És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle (és egyetértettek vele),
és elálmélkodnak kedves beszédein,
amelyek szájából származtak (majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem
igéit hirdeti), és mondának: Avagy nem a
József fia-é ez? És monda nékik: Bizonyára azt a példabeszédet (és
közmondást) mondjátok nékem: Orvos,
gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te
hazádban is cselekedd meg azokat. Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy
próféta sem kedves az ő hazájában” (Luk.
4,16-24)
Ez pedig így lett megírva: „Az Úr Isten (Uramnak, az Úrnak) Szelleme van (és nyugszik) én
rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek (és az
alázatosaknak) örömöt (vagyis
örömhírt vigyek, és) mondjak. Elküldött,
hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és
a megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást); Hogy hirdessem az Úr jókedvének (és kegyelmének) esztendejét, és Istenünk bosszúállása
napját. Megvigasztaljak minden gyászolót; Hogy (adjak), és tegyek
Sion gyászolóira (hamu helyett
fejdíszt), adjak nékik ékességet a hamu
helyett (gyászfátyol helyett illatos olajat), örömnek kenetét a gyász helyett (és a csüggedés helyett
öröméneket), dicsőségnek palástját a
csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak
(és ültetvényének), az Ő dicsőségére
(akik Őt ékesítik)!” (Ésa. 61,1-3)
Amikor az Úr kijelenti, hogy Ő honnan való, a zsidók
reakciója: „És mondának: Nem ez-é Jézus,
a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? mi módon mondja hát ez,
hogy: A mennyből szállottam alá?” (Ján.
6,42)
Mert aki azt hiszi, hogy ismeri Őt, az így nyilatkozik: „De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig
eljő a Krisztus, (róla) senki sem
tudja, honnan való” (Ján. 7,27)
Pedig már Mózesen keresztül előre figyelmezteti népét az Úr:
„Prófétát támaszt néked az Úr, a te
Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat, mint én: azt hallgassátok!” (5 Móz. 18,15)
És így figyelmezteti Krisztus népét a Szent Szellem: „Mert nékünk is hirdettetett az evangélium,
miképpen azoknak (is): de nem
használt nékik a hallott beszéd (a hirdetett ige), mivel nem párosították hittel azok, akik hallották” (Zsid. 4,2)
Maga a Krisztus – az Ő személye – a megütközés köve és a
botránkozás sziklája: „Azért van meg az Írásban: Ímé szegletkövet teszek
Sionba, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül. Tisztesség (és megbecsülés, és tisztelet) azért néktek, akik hisztek (mert tiétek,
a hívőké a tisztesség) (és számotokra, hívők számára tehát érték). Az engedetleneknek (aki nem hisz,
szándékosan és önfejűen hitetlen) pedig:
A kő, amelyet az építők megvetettek (és a próbán elvetettek), (megtagadták,
és elutasították), az lett a szegletnek
fejévé (a szegletkővé) és (egyben)
megütközésnek (és botlásnak) kövévé s botránkozásnak (és botránynak) sziklájává. Akik engedetlenek (nem
hisznek, szándékosan és önfejűen hitetlenek) lévén, megütköznek
(vagyis nekicsapódnak, nekirohannak), az
igének, amire rendeltettek is. (Más fordítás: Mivel nem hisznek az
igének, elbotlanak, ami már meg is történt velük)” (1 Pét. 2,6-8)
A próféták is erről prófétáltak: „Ezért így szól az én
Uram, az ÚR (Jahve): Ímé,
Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal,
aki benne hisz, az nem fut!” (Ésa. 28,16)
És hogy ki lesz a botránkozás sziklája, arról Ézsaiás így
prófétál: „A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt
rettegjétek! És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás
sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. És
megütköznek köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és
megfogatnak! Kösd be e bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást
tanítványaimban!” (Ésa.
8,13-16)
Pál apostol is idézi a próféciát: „Amint meg van írva: Ímé beleütközés [és megütközés, és botlás] kövét és megbotránkozás [vagyis botrány; KELEPCE; bűnre
csábítás; eltántorítás; megütközés, vagy felháborodás] (kő)szikláját teszem Sionba (jelentése: kiszáradt, megperzselt hely);
és aki hisz Őbenne, [és magát
rábízza] nem szégyenül meg [nem fog
csalódni]” (Róm. 9,33)
