Első feladat:
Visszatérni a reformátori középpontba
1.
Luther szándéka az volt, hogy az egyház üzenetét bibliai alapokra helyezze, külső formáját pedig kora színvonalára emelje. Az egyház ez idő szerint olyan állapotban van, amely nem felel meg sem az egyik, sem a másik követelménynek.
2.
A reformáció nem a tizenhatodik század eseménye, hanem ránk váró feladat.
3.
Aki reformálni akarja az egyházat, annak a tartalom kérdéseivel kell kezdenie. Ezen a ponton azonban nem állhat meg.
4.
Reformátoriak akkor lehetünk, ha tovább építjük a reformátorok művét, nem pedig, ha konzerváljuk.
5.
A keresztyén hit nem normák és szabályok rendszere, és nem is világnézet vagy tan. A keresztyén hit az ember és Jézus Krisztus között létrejött bizalmi kapcsolat.
6.
Az olyan teológia képes rugalmas kereteket létrehozni, amelynek egyértelmű a középpontja. Ha homályos a középpont, a keretek megmerevednek.
7.
Az egyház keretei nem tetszőlegesek. Azokat a középpontnak kell formálniuk, illetve a kereteknek a lehető leghatározottabban kell a középpontra mutatniuk.
8.
Az új reformáció sok mindenben igazodhat az első reformációhoz. Néhány kérdésben azonban határozottan túl kell lépnie rajta.
Második feladat:
Felszabadítani a spiritualitást
9.
A 21. század embere messzemenően nyitott a vallási kérdések előtt. Kérdéseire azonban ma nem az egyházban keresi a válaszokat.
10.
Itt az ideje, hogy az egyháznak minden mást megelőzve az Isten-kérdést illetően legyen tekintélye.
11.
Jézus Krisztus a válasz korunk spirituális éhségére. Ezt azonban nem elég csupán állítani. Ennek megtapasztalhatóvá kell lennie gyülekezeteinkben.
12.
Gyülekezeteinkben a spiritualitást az odaadásnak, a lelkesedésnek és a kisugárzó erőnek kell jellemeznie.
13.
Az imádkozásnak legalább tizenöt különböző módja lehetséges – ezekbő1 azonban többnyire alig ismerünk néhányat.
14.
Egyházunknak spirituális fellendülésre van szüksége.
15.
Az Isten iránti szeretet a protestáns teológia fehér foltja.
16.
Cselekedeteinknél és fáradozásainknál fontosabb, hogy belemerítkezzünk Isten szeretetébe.
Harmadik feladat:
Újra felismerni a küldetést
17.
A legfőbb megbízatás, amit Jézus egyházának adott, nem az, hogy gondot viseljen az emberekre, hanem hogy tanítvánnyá tegye őket.
18.
Jézus Krisztus egyháza nem döntheti el tetszése szerint, hogy akar-e „missziót” folytatni, vagy sem.
19.
Misszió és tolerancia nem mond ellent egymásnak.
20.
Nincs keresztyénség megtérés nélkül – megtérési élmény nélkül azonban igen.
21.
A megtérés folyamatához hozzátartozik a betagolódás a gyülekezetbe.
22.
Aki közölni akarja másokkal a jó hírt, annak magának is jó hírré kell válnia.
23.
Nem várhatjuk el, hogy az emberek Krisztusra hagyatkozzanak, ha mi magunk nem hagyatkozunk rá.
24.
Nem missziói rendezvényekre, hanem missziói gyülekezetekre van szükségünk.
Negyedik feladat:
Aktivizálni a hívők egyetemes papságát
25.
Luther tanítása az egyetemes papságról a legfontosabb tényező, ami még ma is megkülönböztet bennünket a katolicizmustól.
26.
Az úgynevezett „lelkészek” és az úgynevezett „laikusok” közötti különbségtétel nem biblikus és nem protestáns.
27.
Az egyetemes papságot csak úgy aktivizálhatjuk gyülekezeteinkben, ha az emberekben szeretetet ébresztünk a Szentírás iránt.
28.
Egyetlen emberben sincs meg az összes képesség, amely ahhoz szükséges, hogy egy gyülekezetnek csak megközelítőleg is nyújtani tudja mindazt, amire szüksége van.
29.
Minden keresztyén kapott valamilyen kegyelmi ajándékot Istentől – és megkapta a hozzá tartozó feladatot is.
30.
A gyülekezet vezetésének legfontosabb feladata, hogy hozzásegítse a gyülekezet tagjait adományaik, képességeik felismeréséhez, és segítse őket, hogy éljenek velük.
31.
A gyülekezetben kinek-kinek azt a feladatot kell ellátnia, amelyre Isten különösképpen alkalmassá tette.
32.
Az olyan munkatársak, akik Istentől kapott képességeik szerint végzik feladatukat, nemcsak jól végzik a munkájukat, hanem motiváltan és lelkesen is szolgálnak.
Ötödik feladat:
Újra definiálni a lelkipásztori hivatást
33.
Az egyházban – ellentétben önértelmezésével – majdnem minden ösvényen lelkipásztorok loholnak.
34.
Egyházunk lelkipásztor-központúsága súlyos teher mind lelkipásztorainknak, mind a gyülekezeteknek.
35.
Az egyházban és a gyülekezetben betöltött központi szerepüket a lelkipásztoroknak arra kelt használniuk, hogy ezt a központi szerepüket megszüntessék.
36.
Az újszövetségi gyülekezeteket nem lelkipásztorok, hanem munkacsoportok vezették.
37.
A lelkipásztoroknak el kell dönteniük, hogy mindenkiért, vagy az egészért akarnak-e tevékenykedni.
38.
A jövő formulája így hangzik: „Lelkipásztor a munkatársakért, munkatársak a gyülekezetért.”
39.
A jó lelkipásztor elismeri gyülekezete nagykorúságát.
40.
Gyülekezeteink megújulása nagymértékben lelkipásztoraink lelki megújulásán múlik.
Hatodik feladat:
Vállalni az irányítás felelősségét
41.
Gyülekezeteink vezetése megoldatlan kérdés, amelyet ballasztként cipelünk át az új évezredbe.
42.
A gyülekezeteket az egyháztanácsoknak (presbitériumoknak) kellene vezetniük. Ezek azonban túlnyomórészt igazgatási és szervezési kérdésekkel foglalkoznak.
43.
Ahol hiányzik a vezetés, ott nem szabadság uralkodik, hanem az erősebb joga.
44.
A gyülekezeteknek szükségük van valamilyen vezéreszmére, amelyhez igazodhatnak.
45.
A Szentlélek munkája nem szükségtelenné, hanem értelmessé teszi a tervszerű működést.
46.
A jövő egyháztanácsának (presbitériumának) feladata a következő: „víziókat kialakítani, víziókat továbbadni, víziókat meggyökereztetni”. – Minden egyéb munkával másokat kell megbízni.
47.
Az Újszövetség tanítása szerint csak olyanok vezethetik a gyülekezetet, akik képesek azt lelkileg táplálni.
48.
Jézus példát mutatott, hogy miként kell a gyülekezetet vezetni. Nem uralkodott tanítványain, hanem szolgálta őket.
Hetedik feladat:
Kiépíteni a kiscsoportok egészséges struktúráját
49.
Gyülekezeteink túlságosan nagyok ahhoz, hogy légkörük személyes és elkötelező erejű legyen, és túlságosan kicsik, hogy a diakónia, az evangélizáció vagy a spiritualitás terén kielégítő teljesítményt nyújtsanak.
50.
Az újszövetségi gyülekezetnek két egyenértékű középpontja volt: az istentiszteleti összejövetel és a házközösség.
51.
Isten nem egy külön, saját épületben lakik, hanem ott, ahol az emberek laknak.
52.
Napjaink házi gyülekezetei nem azonosak az Újszövetség házközösségeivel, de fontos lépést jelentenek ebbe az irányba.
53.
Nincs még egy médium, amely alkalmasabb lenne rá, hogy emberekei hozzásegítsen ahhoz, hogy hitre jussanak, a hitben növekedjenek, és hitüket másokkal is megosszák, mint a keresztyének otthonai.
54.
Különböző körök és csoportok nagy számban vannak gyülekezeteinkben. Mindenekelőtt azonban teljes értékű kiscsoportokra van szükségünk.
55.
A jövő gyülekezetének nem házi gyülekezetei és hasonló csoportjai lesznek. A jövő gyülekezete kiscsoportokból fog állni.
56.
Az egyén csak egy teljes értékű kiscsoportban kaphatja meg azt a gondoskodást, amelyre szüksége van. A kiscsoportok vezetői ezért a jövő pásztorai.
Nyolcadik feladat:
Kialakítani a szeretet kultúráját
57.
A keresztyén szeretet lényege szerint különbözik minden más szeretettől.
58.
Ha azt akarjuk, hogy az emberek jobbak legyenek, hozzáférhetővé kell tennünk számukra Isten szeretetét.
59.
Nincs élő keresztyénség közösség nélkül.
60.
A keresztyén gyülekezet a keresztyén ember életének legfontosabb színtere. Ez az ő „új családja”.
61.
A keresztyén közösség nem annyira eszmény, amelynek elfogadását megkövetelhetjük, mint inkább feladat, amely elé Isten állított bennünket.
62.
A szeretetteljes légkörű gyülekezetek vonzóvá lesznek.
63.
Gyülekezeteinknek jótékony kontrasztban kell állniuk a társadalom egészével.
64.
Az egyház csak akkor egyház, ha másokért él.
Kilencedik feladat:
Megszabadítani az istentiszteletet béklyóitól
65.
Istentiszteleteink, amelyek valaha mindenkihez szóltak, mára belkörű rendezvénnyé váltak.
66.
Istentiszteletünk az egyházi zene és a liturgikus hagyomány kettős béklyójában vergődik. Ha nem sikerül megszabadítanunk tő1e, hamarosan meg is fog szűnni.
67.
Az istentisztelet formái nem alakíthatóak tetsző1egesen, de rugalmasnak kell lenniük.
68.
Az olyan istentiszteletnek, amely inspirálni akarja az embereket, az ő életérzésüket kell kifejeznie.
69.
Az istentiszteleteknek a közeli jövőben át kell térniük egy többvágányú koncepcióra.
70.
A jövő istentiszteletét nem a lelkipásztor fogja tartani, hanem a gyülekezet fogja ünnepelni.
71.
Nemcsak ahhoz van szükségünk koncepcióra, hogy miként ünnepeljük, hanem ahhoz is, hogy miként éljük meg istentiszteleteinket.
72.
Ha nem akarjuk, hogy istentiszteleteink üressé váljanak, be kell illeszteni őket egy átfogó gyülekezeti koncepcióba.
Tizedik feladat:
Egyszerűsíteni a gyülekezeten belüli struktúrákat
73.
Az egyház struktúráinak rendkívüli lelki relevanciájuk van.
74.
Felelősek vagyunk a struktúrákért, amelyek között élünk.
75.
El kell döntenünk, hogy mit tartunk fontosabbnak: az egyház külső formáinak megőrzését, vagy a tartalmi megújulást.
76.
Aki azt akarja, hogy az egyház maradjon meg olyannak, amilyen, az nem akarja, hogy az egyház megmaradjon.
77.
Az olyan struktúrák, amelyek nem segítik a gyülekezetépítést, hátráltatják azt.
78.
A következő évek zsinatainak az lesz a feladatuk, hogy a gyülekezeteket tehermentesítsék a jelenleg érvényes szabályok 80%-a alól, a közbeeső időszakban pedig polgári engedetlenségre szólítsák a gyülekezeteket.
79.
A komplikált struktúrák megbénítják a gyülekezeteket. A jövő jelszava az egyszerűsítés. Ami nem működik egyszerűen, az egyszerűen nem működik.
80.
Nem egyszerűen struktúrareformra van szükségünk, hanem a struktúrák reformációjára.
Tizenegyedik feladat:
Helyreállítani a gyülekezet primátusát
81.
A tartományi egyházak legnagyobb erőforrása – a helyi gyülekezet – messzemenően kihasználatlan.
82.
Számos tartományi egyház jelenlegi, gyülekezetek összevonását szorgalmazó stratégiája hosszú vagy rövid távon halálosnak bizonyul. Nem kevesebb, hanem több gyülekezetre van szükségünk.
83.
A helyi gyülekezetek évszázados rendszerét ki kell egészítenie a másfajta gyülekezetmodellek sokféleségének.
84.
A lelkipásztoroknak nincs szükségük egyetemi végzettségre, és nem szabad hivatalnoki státust betölteniük.
85.
Az a gyülekezet, amely nem lelkipásztor-központú, egy idő múltán semmilyen más tekintélyt sem fog elismerni maga fölött. Ez pedig a hívők „egyetemes papsága” elvének magasabb szintű érvényesítését jelenti.
86.
Nem a gyülekezetek vannak azért, hogy az egyház intézményét szolgálják, hanem az egyház intézménye van azért, hogy szolgálja a gyülekezetet.
87.
Egyházunkban a hierarchikus viszonyokat és az igazgatási struktúrákat le kell építeni - - éspedig a lehető leghamarabb.
88.
A jövő gyülekezetének joga és kötelessége lesz a profilalakítás.
Tizenkettedik feladat:
Jövőt álmodni az egyháznak
89.
A pénzügyi és személyi gondoknál is nagyobb baja egyházunknak, hogy nincsenek álmaink.
90.
Az álmok nem irreálisak, csak egy másfajta realitásban gyökereznek.
91.
Jövőt álmodni az egyháznak annyit jelent, mint életre kelteni gyülekezeteinkben az őskeresztyénség álmát.
92.
A jövő egyházáról álmodni annyi, mint Isten álmainak nyomába szegődni.
93.
Álmainknak eléggé merészeknek kell lenniük ahhoz, hogy Istennek helye legyen bennük.
94.
Csak álmodni nem elég. Álmainkat tettekre kell váltanunk.
95.
Megálmodni az egyház jövőjét annyit jelent, mint magunkhoz ölelni az újat.
96.
Az egyetlen erő, amely képes valamit jóra fordítani, a hit, a remény és a szeretet együttes ereje.
________________________________________
Forrás: DOUGLASS, Klaus: Az új reformáció. 96 tétel az egyház jövőjéről. Kálvin Kiadó, Bp. 2002.
Készítette: Lisa Szanyel
