Luk. 20,1 És lőn [történt] azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és
az Evangéliumot [az örömhírt] hirdeti, előállnak [(ephisztémi): megjelentek, és hozzáléptek] a főpapok [vagyis a papi fejedelmek]
és az írástudók [(grammateusz):
törvénymagyarázók] a vénekkel egybe [vagyis a
vének társaságában],
Luk. 20,2 És mondának
néki, így szólván: Mondd meg nékünk, [miféle felhatalmazással, és] micsoda
hatalommal [milyen hatalom birtokában] cselekszed
ezeket? Vagy ki az, aki néked ezt a hatalmat [ezt a felhatalmazást] adta?
Luk. 20,3 Felelvén
pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek; mondjátok meg azért nékem:
Luk. 20,4 A János bemerítése
mennyből vala-é, vagy emberektől [való]?
Luk. 20,5 Azok pedig
tanakodnak [és így fontolgattak;
okoskodtak] maguk közt,
mondván: Ha ezt mondjuk: Mennyből; azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát
néki?
Luk. 20,6 Ha pedig ezt
mondjuk: Emberektől; az egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy
János próféta [(prophétész): Isten
nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] volt.
Luk. 20,7 Felelének
azért, hogy ők nem tudják, honnét vala.
Luk. 20,8 És Jézus
monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal [és micsoda felhatalmazással] cselekszem ezeket [a
dolgokat]*
*Pedig az Úr Jézus már korábba
kijelentette, hogy milyen hatalommal cselekszik: „Az
Úrnak Szelleme van énrajtam,
mivelhogy felkent engem, hogy a [koldus] szegényeknek [a koldusoknak örömhírt vigyek] az Evangéliumot hirdessem.
Elküldött, hogy a töredelmes [az összetört] szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak [a raboknak] szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek
megnyílását [és a vakoknak újralátást; látásuk visszanyerését], hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat
[elnyomottakat; a megkínzottakat; a szétzúzott szívűeket; a megtörteket; hogy
békességben elbocsássam a megtörteket]. Hogy
(ki)hirdessem az Úrnak kedves esztendejét
[az Úr kiengesztelődésének, kegyelmének
idejét]” (Luk.
4,18-19).
És az apostoloktól – akik az Úr Jézus hatalmával és
erejével csodákat tettek – ugyanígy kérdezték a vallásos emberek, akkor, és
azóta is: „És mikor őket a középre állaták,
tudakozzák [kikérdezték, vallatták őket, és így faggatóztak] vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név
által [vagy kinek a nevében] cselekedtétek
ti ezt” (Csel. 4,7)
Luk. 20,9 És kezdé a
népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála [vagyis ültetett] szőlőt, és
kiadá azt [bérbe]
munkásoknak [szőlőműveseknek], és hosszú időre
elutazék [idegenbe
távozott].
Luk. 20,10 És annak idején [a kellő
időszakban] elküldé (rab)szolgáját a munkásokhoz [a szőlőművesekhez], hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből; [hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből]
a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsátják el
[és üres kézzel
elkergették].
Luk. 20,11 És még másik (rab)szolgát is külde; de azok azt is [csúffá tették], és megvervén és
meggyalázván, üresen bocsátják [és üres kézzel űzték] el.
Luk. 20,12 És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, [és sebesre verve] kiveték [kidobták]*
*Erről tesz bizonyságot a Krónikák
könyve: „És az Úr, (őseiknek), az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájuk
követeit jó idején (vagyis idejében), mert
(szánta), és kedvez vala az ő népének és
az ő lakhelyének. De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit (és
kijelentését) megvetették, és prófétáival
gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem
vala segítség” (2 Krón. 36,15-16).
És erről tesz bizonyságot István vértanú a szanhedrin előtt: „A
próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve
hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá
lettetek” (Csel. 7,52)
Luk. 20,13 Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én [szeretett] szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik [és vele szemben majd csak megváltozik
viselkedésük].
Luk. 20,14 De mikor [azonban] azt [vagyis a fiút] meglátták a
munkások, [a szőlőművesek], tanakodnak, és [megbeszélték]
egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük
meg őt, hogy a miénk legyen az örökség!
Luk. 20,15 És kivetvén [kidobva] őt a szőlőből, megölték. Mit cselekszik azért a szőlőnek [a szőlőskertnek] ura azokkal?
Luk. 20,16 Elmegy és elveszti [elpusztítja;
megöli] azokat a
munkásokat [a szőlőműveseket], és a szőlőt [a
szőlőskertet] másoknak adja. És mikor ezt hallották,
mondának: Távol legyen az! [Szó sem lehet róla]*
*Máté is bizonyságot tesz a
történtekről: „Más példázatot halljatok [most pedig hallgassatok meg egy másik
történetet]. Vala egy házigazda, aki szőlőt [szőlő(ültetvény), szőlőskertet] plántál
[ültetett, telepített], és
azt gyepűvel [kerítéssel;
fallal; sövénnyel] körülvevé [bekerítette]. Sajtót ása le benne [borsajtót készített; belül pedig
borprést (taposógödröt) ásott], és (őr)tornyot építe, és kiadá azt [bérbe] (szőlő)munkásoknak, és elutazik [és
idegenbe távozott, messze földre ment].
Mikor pedig
a gyümölcs [a szüret] ideje
elérkezett vala, elküldé (rab)szolgáit
a munkásokhoz [a
földművesekhez], hogy vegyék át az ő gyümölcsét [hogy megkapja a termésből a neki járó
részt, hogy szedjék be a termést]. És
a munkások [a földművesek] megfogván
az ő (rab)szolgáit, az egyiket megverték,
a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Ismét küld más (rab)szolgákat,
többet mint előbb; és azokkal is úgy cselekedének [ugyanígy bántak el velük; de velük is ugyanezt tették]. [végül]
Utoljára
pedig elküldé azokhoz a maga fiát, [ezt gondolta
magában, és] ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni
[biztosan tisztelni fogják;
tiszteletben tartják; A fiammal szemben csak elszégyellik magukat]. De
a munkások, meglátván a fiút, mondának maguk közt [azt mondták egymásnak, ez a birtokos fia]: Ez az örökös; jertek,
öljük meg őt, [és akkor
miénk lesz az örökség, a birtok] és foglaljuk el az ő örökségét; [s tartsuk meg az örökrészét]. És
megfogván [megragadván] őt,
kivetik [kidobták] a
szőlőn [szőlő(ültetvény),
szőlőskerten] kívül és megölték. [mit gondoltok]
Mikor azért
megjő [megérkezik] a
szőlőnek ura, [a
szőlősgazda, vajon] mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? Mondának néki: Mint gonoszokat [(kakosz): rossz, romlott, züllött, gyalázatos,
káros, ártalmas, értéktelen, hitvány, alkalmatlan] gonoszul elveszti [elpusztítja] őket [A gonoszokat a gonoszok sorsára
juttatja]. A szőlőt pedig kiadja más munkásoknak [más bérlőknek], akik beadják [idejében beszolgáltatják]
majd néki a gyümölcsöt [át fogják adni neki a termést] annak
idejében [a megfelelő időben]” (Mát. 21,33-41).
Isten pedig bizonyságot tesz az Úr Jézusról: „És ímé [az égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én
gyönyörködöm [akiben kedvem telik]. [kiben én megengeszteltettem]” (Mát.
3,17).
És az Evangélium bizonyságtétele: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött
Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Aki hiszen Őbenne, el nem kárhozik (az nem jut ítéletre); aki pedig nem hisz, immár
elkárhozott (már ítélet alatt van), mivelhogy nem hitt az Isten
egyszülött Fiának nevében” (Ján. 3,16.18).
És Őt: „… tette mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión):
világkorszakokat] is teremtette [(poieó):
létrehozta, alkotta]”
(Zsid. 1,2).
És az apostol teszi világossá a példázatot: „Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet
tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).
Erről a szőlőről prófétál Ézsaiás: „Hadd énekelek (dalt) kedvesemről,
szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér
hegyen (hegyoldalon); Felásta és
megtisztítá a kövektől, nemes vesszőt plántált (ültetett) belé, és közepére tornyot építtetett, sőt
benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az
vadszőlőt termett! Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Júda férfiai: ítéljetek
(tegyetek igazságot) köztem és szőlőm
között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; amit meg nem tettem vele? Miért
vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat (vadszőlőt) termett?!
Azért most tudatom
veletek (és megmondom nektek), hogy
mit teszek szőlőmmel; elvonszom (lerombolom) kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék
(kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják); És
parlaggá teszem (hagyom, hogy elvaduljon); nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és
parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! A seregek Urának szőlője
pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése
(ültetvénye); és várt jogőrzésre (törvényességre),
s ím lőn jogorzás (és lett
önkényesség); és irgalomra, s ím lőn
siralom (igazságra várt, és lett kiáltó gazság)! (Ésa. 5,1-7).
A tövis pedig: „… e
világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága (amely) elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem. (Mát. 13,22).
Ennek következményéről
így prófétál Jeremiás: „A magad
gonoszsága fenyít (ver) meg téged, és a te elpártolásod büntet meg
téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad
az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a
Seregeknek Ura. Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet,
és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és
minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna (Más fordítás:
Réges-régen összetörted igádat, széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem
akarok szolgálni! De minden magas dombra és minden bujazöld fa alá lefekszel,
mint egy parázna). Pedig én úgy
plántállak (ültettelek) vala el
téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges (mint igazán valódi) magot: mi módon (hogyan) változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú
(vad) hajtásává?” (Jer. 2,19-21).
Ezért: „Elhagytam
házamat; ellöktem (magára hagytam) örökségemet,
ellenségének kezébe adtam azt, akit lelkem szeret. Az én örökségem olyanná lett
hozzám (úgy bánt velem), mint az
oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem (hangosan ordított rám); ezért gyűlölöm őt (ezért meggyűlöltem). Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem
gyűlnek-é ellene madarak mindenfelől? (körülfogják a madarak). Jöjjetek, seregeljetek (gyűljetek) össze mind ti mezei vadak; siessetek az
evésre (jöjjetek, egyetek)! Sok
pásztor pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága
örökségemet sivatag (sivár) pusztává
tették!” (Jer. 12,7-10).
Dávid pedig így
imádkozik, – példát adva a minden korban élő hívőknek – és így prófétál: „Seregek Istene, állíts helyre minket
(újíts meg bennünket); világoltasd
(ragyogtasd ránk) a te orcádat, hogy
megszabaduljunk! Egyiptomból szőlőt(őt) hoztál
ki, kiűzéd a pogányokat (a népeket) és
azt (meg) elültetéd. Helyet
egyengettél előtte (helyét elegyengetted), és gyökeret eresztett, és ellepi a földet. Hegyeket fogott el
(borított be) az árnyéka, és a vesszei
olyanok lettek, mint az Isten cédrusfái (vesszői vetekednek a hatalmas
cédrusokkal). Sarjait (indáit) a tengerig
ereszté (növesztette), és hajtásait a
folyamig. Miért rontottad el annak gyepűit (miért romboltad le kerítéseit),
hogy szaggathassa minden járókelő
(hogy szedhessen róla, aki csak arra jár)? Pusztítja
azt a vaddisznó (lerágja az erdei vadkan), és (le)legeli a mezei vad. Oh
Seregek Istene! kérlek, térj vissza (fordulj hozzánk), tekints alá az egekből és lásd és tekintsd meg (és gondozd) e szőlőtőt (és ezt a szőlőt)! És a
csemetét, amit jobbod ültetett (oltalmazd), a sarjat (és a fiút), melyet
(akit magadnak) felneveltél! Elégett a tűzben, levágatott; arcod
haragjától elvesznek (pusztuljanak el dorgálásodtól, akik fölperzselték,
levagdalták). Legyen a te kezed a te
jobbodnak férfiján, és az embernek fián, akit megerősítettél magadnak (legyen
kezed azzal a férfival, jobbod azzal az emberrel, akit magadnak neveltél), Hogy el ne térjünk tőled (és mi nem
pártolunk el tőled). Eleveníts meg minket
(tarts életben bennünket) és imádjuk
(és segítségül hívjuk) a te nevedet” (Zsolt. 80,8-19).
Az Úr Jézus így szól tanítványaihoz és egyben kijelentést ad
a szőlőtőről, és a szőlőről: „Én vagyok
az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves (a szőlősgazda). Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők…” (Ján. 15,1.5)
Luk. 20,17 Ő pedig reájuk tekintvén, [és
végignézve rajtuk] monda: Mi az tehát, ami meg van írva: Amely követ az építők megvetettek [(apodokimadzó): elutasítottak, és visszautasítottak, és a próbán elvetettek], az lett a szeglet fejévé [a sarokkővé]?
Luk. 20,18 Valaki erre a kőre esik, szétzúzatik [vagyis össze fog zúzódni mindenki, aki arra a kőre esik]; akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja [és agyonzúzza] azt*
*A vallásos
zsidókhoz így szól az Úr Jézus: „…
Sohasem olvastátok-é az írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az lett a
szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Ezért
mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik,
amely megtermi annak gyümölcsét” (Mát. 21,42-43).
És a Szent Szellem
megismétli: „Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és
nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt
más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel. 4,11-12).
Ez a prófécia is az Úr
Jézus Krisztusban teljesedett be: „Ezért így szól az én Uram, az ÚR: A Sionra
(Jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet)
egy követ teszek le alapul, szilárd
követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézs. 28,16).
Pál apostol idézi a
próféciát, ezzel kijelentve, hogy ez az Úr Jézusban beteljesedett: „Amint meg
van írva. Ímé beleütközés [megütközés;
botlás] kövét és megbotránkozás [botrány; KELEPCE; bűnre csábítás; eltántorítás;
megütközés, vagy felháborodás] (kő)szikláját teszem Sionba (kiszáradt, megperzselt hely); és
aki hisz Őbenne, [magát rábízza] nem
szégyenül meg [nem fog csalódni]”
(Róm. 9,33).
Az Úr Jézushoz megtért pogányokhoz így szól az Úr Péter apostolon
keresztül: „Akihez járulván, mint élő
(eleven), az emberektől ugyan megvetett (elvetett)
(elutasított, megtagadott) (akit emberek a próbán elvetettek ugyan), de Istennél (ki)választott, becses
(megbecsült, megtisztelt) (nagyra értékelt) kőhöz.
Ti magatok is mint élő (eleven) kövek
épüljetek fel szellemi házzá (templommá), szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek
(jóváhagyott, elfogadható) Istennek a
Jézus Krisztus által (hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves szellemi
áldozatokat mutassatok be). Azért van meg
az Írásban (ezért mondja az Írás): Ímé
szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses (megbecsült); és aki hisz (bízik) abban, meg nem szégyenül (azt szégyen nem éri).
Tisztesség (megbecsülés, tisztelet) azért néktek, akik hisztek (tiétek, a
hívőké a tisztesség) (számotokra, hívők számára tehát érték). Az engedetleneknek (nem hisz,
szándékosan és önfejűen, hitetlen) pedig:
A kő, amelyet az építők megvetettek (a próbán elvetettek), (megtagad,
elutasít), az lett a szegletnek fejévé
(szegletkővé) és (egyben) megütközésnek (botlás) kövévé s botránkozásnak (botrány) sziklájává” (1Pét 2,4-7).
És ennek
eredménye az lett, hogy: „Azért immár nem
vagytok jövevények és zsellérek [idegenek],
hanem polgártársai a szenteknek és cselédei [háza népe; családtagjai] az Istennek. Kik fölépíttettetek [Isten házává], az apostoloknak és prófétáknak alapkövén lévén a szegletkő [sarokkő] maga Jézus Krisztus” (Eféz.
2,19-20).
Mert: „Az a kő,
amelyet az építők megvetettek
(elutasítottak, visszautasítottak), szegletkővé lett! Az Úrtól lett ez,
csodálatos ez a mi szemeink előtt. [Más fordítás:
Az Úr művelte ezeket, csodálatos
szemünk előtt, amit cselekedett]!
(Zsolt. 118,22-23).
Ézsaiás pedig hirdeti, hogy ki ez a kő: „A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt
féljétek, és Őt rettegjétek! (akkor ő is megszentel). És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás
sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak. És
megütköznek (és megbotlanak) köztük
sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak! Kösd be e
bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást (tanítványaimba) ” (Ésa.
8,13-16).
Dániel is erről a kőről prófétál: „… egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és
letöri azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor
eggyé zúzódik a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek, mint a nyári szérűn
a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyüket sem találák azoknak. Az a kő
pedig, amely leüté az állóképet nagy heggyé lőn, és betölté az egész földet. És
„… támaszt az egek Istene birodalmat,
(egy királyságot) mely soha örökké meg
nem romol, (nem semmisül meg soha) és
ez a birodalom (a királyi uralom) más
népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat,
(királyságokat) maga pedig megáll örökké” (Dán. 2,34-35.44)
Luk. 20,19 És igyekeznek vala a főpapok [a papi fejedelmek] és az írástudók [törvénymagyarázók]
kezeiket ő reá vetni [és elfogni] azon órában; de
félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenük mondta e példázatot.
[Más fordítás: Az írástudók és főpapok
abban az időben lehetőséget kerestek, hogy kezüket rávessék, de féltek a néptől,
mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot].
Luk. 20,20 Annakokáért vigyázván őreá, leselkedőket [felbérelt megfigyelőket] küldének ki, akik
igazaknak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a
felsőbbségnek [Más fordítás: Ezután állandóan szemmel tartották őt, és cselvető kémeket küldtek utána,
hogy Jézust a
saját szavaival fogják meg, és kiszolgáltassák és átadhassák, a hatóságnak] és a helytartó hatalmának*
*Máté is
bizonyságot tesz a történtekről: „Ekkor a farizeusok elmenvén [félrevonultak], és tanácsot [vagyis tanácskozást] tartának
[és elhatározták, és kitervelték], hogy
szóval ejtsék őt tőrbe, [vagyis beszédben csalják kelepcébe,
és hogy szavaiban fogják meg Őt].
És elküldék hozzá tanítványaikat a
Heródes pártiakkal [együtt] (Mát. 22,15)
Márk bizonyságtétele
pedig így hangzik: „És küldének hozzá
némelyeket a farizeusok [(Phariszaiosz): elkülönülő, kiemelkedően, vagyis
kirekesztően vallásos emberek zárt csoportja, szektája] és
a Heródes pártiak [(héródianoi): Politikai csoport, amely a Heródes család
és a rómaiak palesztinai uralmát (azaz: a fennálló rendszert) támogatta] közül,
hogy megfogják őt a beszédben. [vagyis hogy szóval csalják tőrbe]”
(Márk. 12,13)
Luk. 20,21 Kik [vagyis a kémek] megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és
tanítasz, és személyt nem válogatsz [és
nem nézed senki személyét; nem a
külsőre vagy tekintettel], hanem az Istennek
útját igazán [az igazsághoz ragaszkodva; az igazság alapján] tanítod:
Luk. 20,22 Szabad-é [megengedett-e]
nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?
Luk. 20,23 Ő pedig észrevévén [felismerte] álnokságukat [ravaszkodásukat; mélyére látott alattomosságuknak, és], monda nékik:
Mit kísértetek engem?
Luk. 20,24 Mutassatok nékem egy pénzt [egy dénárt]; kinek a képe és
felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.
Luk. 20,25 Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré, a császárnak, és
ami az Istené, az Istennek.
Luk. 20,26 És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt; és csodálkozván az ő
feleletén, elhallgatnak.
[Más fordítás: Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, hanem
elcsodálkoztak válaszán, és megdöbbenve elhallgattak]*
*Máté is
bizonyságot tesz az Úr Jézus megkísértéséről. Jöttek a kiküldött kémek? „Akik ezt mondják vala: Mester [vagyis Tanító],
tudjuk, hogy igaz [és igazságos] vagy, és az Isten útját igazán [az
igazsághoz ragaszkodva, a valóságnak (alétheia:
az Igének) megfelelően] tanítod. és nem törődsz senkivel [és hogy nem tartasz senkitől, és
téged nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak] mert embereknek személyére
nem nézel [és nem veszed
figyelembe az emberek tekintélyét. Számodra minden ember egyforma; mert nem
vagy emberek személye iránt részrehajló, és nem igazodol emberi tekintélyhez]. Mondd
meg azért nékünk, mit gondolsz [mi
a véleményed]: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy
nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat [felismerve, és jól látva gonosz szándékukat; átlátott
álnokságukon], monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók
[színészkedők kétszínűek]?
Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás?
Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré
a császárnak; és ami az Istené, az Istennek. És ezt hallván, elcsodálkoznak
[meglepődtek]; és
ott hagyván őt, elmenének [eltávoztak,
eloldalogtak]
(Mát. 22, 16-22).
Márk
bizonyságtétele így hangzik: Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem?
Fizessünk-e vagy ne fizessünk? Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, monda
nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt (egy dénárt), (hogy
megnézzem), és hogy lássam. Azok pedig hoznak (egyet). És monda nékik (Jézus): Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig
mondának néki: A Császáré. És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg ami a
Császáré, a Császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elálmélkodnak (és
igen elcsodálkoztak) őrajta” (Márk. 12,14-17).
„Ezt pedig azért mondák, hogy
megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniuk…” (Ján. 8,6).
Pál
apostolon keresztül megerősíti az Úr Jézus parancsát - a kijelentést - a Szent
Szellem: „Adjátok meg azért mindenkinek,
amivel tartoztok: [ami jár neki; (ami
megilleti)] akinek az adóval, a [kirótt, kiszabott] adót akinek
a vámmal, a vámot, akinek a félelemmel, a félelmet; [akinek hódolattal,
annak a hódolatot] akinek a tisztességgel,
a tisztességet. [akinek megbecsüléssel, a megbecsülést]”
(Róm. 13,7).
Péter apostol is így figyelmezteti a hívőket: „Engedelmeskedjetek azért minden emberi
rendelésnek (vessétek magatokat minden emberi felettes hatóság, méltóság
alá) az Úrért: akár királynak
(császárnak), mint feljebbvalónak
(mint legfölsőbbnek, fölöttes úrnak)” (1Pét 2:13)
Luk. 20,27 Hozzá menvén pedig a sadduczeusok [vallási felekezet, (szekta) de elsősorban politikai párt volt, amely a
vallási és politikai hatalmat összekapcsolta,] közül
némelyek, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdék őt,
Luk. 20,28 Mondván: Mester, Mózes megírta [vagyis előírta] nékünk, ha valakinek
testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak
testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot [vagyis utódot] az ő
testvérének*
*A mózesi törvény kimondta. hogy:
„Ha testvérek laknak együtt, és meghal
egyik közülük, és nincs annak fia (fiúgyermeke): a megholtnak (az elhunytnak) felesége
ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; hanem a sógora menjen be hozzá, és
vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban. És majd az
elsőszülött, akit szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki
ne töröltessék Izráelből” (5Móz. 25,5-6)
Luk. 20,29 Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok
nélkül;
Luk. 20,30 A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt
meg;
Luk. 20,31 Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem
hagytak magot, és meghaltak.
Luk. 20,32 Mind ezek után pedig [végül] meghalt az asszony is.
Luk. 20,33 A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülük? Mert mind a hétnek
felesége volt.
Luk. 20,34 És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak [(aión):
e világ korszak] fiai házasodnak és férjhez adatnak:
Luk. 20,35 De akik méltókká tétetnek, [(tügkhanó): vagyis célba érnek] hogy ama
világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem
férjhez nem adatnak:
[Más fordítás „De akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világkorszakra, hogy részük
legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és
férjhez sem mennek]*
*Máté bizonyságtételében így felel a
sadduceusoknak az Úr Jézus: „Jézus
pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek [és tévedésben vagytok],
mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat,
sem az Istennek hatalmát [és erejét]. Mert
a feltámadáskor [vagyis a feltámadt
testben ugyanis] sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek,
hanem olyanok lesznek [és úgy
élnek], mint az Isten angyalai a mennyben” (Mát. 22,23-30).
Luk. 20,36 Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten
fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai*
*Vagyis az Úr Jézus Krisztus fiai,
hiszen az Úr kijelentette, hogy: „…
Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Ján. 11,25).
A jövendő világra csak azok lesznek méltók, akik újonnan
születtek, vagyis Istenből születtek: „Valakik
pedig befogadák őt, hatalmat [lehetőséget,
jogot, jogosultságot] ada azoknak [azokat felhatalmazta arra],
hogy Isten fiaivá legyenek
[gyermekeivé váljanak], azoknak, akik az
Ő nevében hisznek; Akik nem
vérből, sem a (hús)testnek akaratából
[ösztönéből], sem a férfiúnak
indulatjából [vágyából], hanem
Istentől [Istenből] születtek” (Ján.
1,12-13)
Luk. 20,37 Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette [(ménüó): tudtul adta, közölte, jelentette] a
csipkebokornál [(batosz):
gyümölcstelen tüskebokornál], mikor az Urat Ábrahám [jelentése: sokaság atyja] Istenének és Izsák [jelentése:
nevetés] Istenének és
Jákób [jelentése: sarokfogó vagy
mást kiszorító, más helyébe lépő] Istenének
mondja*
*Ez pedig így
történt. Mózes elmenekülve Egyiptomból, a midianiák földjére jutott, és mikor: Mózes
(jelentése: kihúzott) pedig őrzi (és
legelteti) vala az ő ipának (vagyis
az ő apósának), Jethrónak (jelentése:
előkelő, fejedelem) a Midián (jelentése: civódás, viszály, küzdelem. Arab néptörzs) papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten
hegyéhez, Hórebhez (jelentése: (pusztaság,
sivatag; száraz, forró); vagy Sínai
hegy (csipkézett sziklák, szirtek; Szin
puszta hegye). SZIN (sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos,
agyagos; az ingovány városa v. vidéke).
Ott megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy
csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor (tűzben) ég
vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala (vagyis mégsem ég el). S monda Mózes: Odamegyek, hogy lássam e nagy
csodát, miért nem ég el a csipkebokor. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni,
(kiáltott neki) és szólítá őt Isten a
csipkebokorból, (vagyis a csipkebokor közepéből) mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Ne jöjj
ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld (H: a kadadból, amely a. m. ’levágni’;
kultikus értelemben ’elkülöníteni, elhatárolni attól, ami tisztátalan,
közönséges, hétköznapi (profán), és Isten szolgálatára lefoglalni). És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene,
Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő
orcáját, mert fél vala az Istenre tekinteni. (2 Móz. 3,1-6).
István vértanú a
szanhedrin előtt tett bizonyságtételében hivatkozik erre az eseményre: „És negyven esztendő elteltével megjelenék
néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.
Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy
megszemlélje, lőn az Úrnak szava ő hozzá: Én vagyok a te atyáidnak Istene,
Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig
megrémülvén, nem meri megnézni. Az Úr
pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz,
szent föld” (Csel. 7,30-33)
Luk. 20,38 Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek
élnek ő néki [Más fordítás: Mert Őbenne mindenki él].
Luk. 20,39 Felelvén pedig némelyek az írástudók [törvénymagyarázók] közül, mondának:
Mester, jól [(kalósz): helyesen, pontosan] mondád!
Luk. 20,40 És többé semmit sem mertek tőle kérdezni.
Luk. 20,41 Monda pedig nékik: Mi módon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?
Luk. 20,42 Holott maga Dávid mondja a zsoltárok [(pszalmosz): hangszerkísérettel
énekelt dal; dicsőítés] könyvében: Monda az Úr
az én Úr ülj le jobbomon],
Luk. 20,43 Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.
Luk. 20,44 Dávid azért Urának mondja őt, mi módon fia tehát néki?*
*Máté
bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig a farizeusok összegyülekeztek
[és együtt voltak], kérdezi
őket Jézus, Mondván: Miképpen
vélekedtek ti a Krisztus felől [mi
a véleményetek a Krisztusról, a Messiásról]? Kinek a fia? Mondának
néki: A Dávidé. [Majd újabb
kérdést tett fel nekik és] monda nékik: Miképpen hívja [nevezheti] tehát őt Dávid a Szent Szellem által Urának, ezt
mondván: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől [az én jobbomra], míglen vetem [alázom] a te [valamennyi] ellenségeidet a te lábaid
alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja [szólítja] őt, mi módon [miképpen lehet a] fia? És senki egy szót sem felelhet vala
néki; sem pedig nem meri vala Őt e
naptól fogva többé senki megkérdezni” (Mát. 22,41-46).
Márk is
bizonyságot tesz a történetről: „És felele Jézus és monda, amint a
templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak
Fia? Hiszen Dávid maga mondotta a Szent
Szellem által: Monda az Úr az én Uramnak: ülj az én jobb kezem felől,
míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. Tehát maga Dávid nevezi
őt Urának, (akkor) mi módon
(hogyan lehet a) fia hát néki? És a nagy
sokaság örömest (szívesen) hallgatja
vala őt” (Márk. 12,35-37).
Péter apostol
vallástétele a zsidók előtt: „Mert nem
Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én
Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), Míglen vetem a te ellenségeidet [(ekhthrosz): ellenfél (ellenség)
(különösen a Sátán)] lábaid alá zsámolyul (amíg ellenségeidet
hatalmad alá vetem). Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza (teljes
bizonyossággal), hogy Úrrá és Krisztussá
tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek” (Csel. 2,34-35).
»Hiszen:
Ő a Messiás, a Szabadító. Ő az, aki a
Seregek Ura nevét viseli, vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr = lehetőségeinek
nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges létmódban van«
(Jubileumi kommentár).
Dávid próféciája pedig
így hangzott: „Dávidé, zsoltár. Monda az
Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te
lábaid alá” (Zsolt. 110,1).
És: „Az
Úrnak Szelleme szólott én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által (Más
fordítás: Az ÚR Szelleme beszélt általam,
az ő szava volt nyelvemen)” (2
Sám. 23,2).
Angyal sem lehetett,
mert azt mondja az Írás „Melyik angyalnak
(közülük kinek) mondotta pedig valaha:
Ülj az én jobb kezem felől (az én jobbomra), míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem?” (Zsid. 1,13)
Luk. 20,45 És az egész nép hallására [és
miközben az
egész nép hallgatta őt, így szólt], és monda az ő
tanítványainak:
Luk. 20,46 Oltalmazzátok meg magatokat [(proszekhó): őrizkedjetek, és óvakodjatok] az
írástudóktól [a
törvénymagyarázóktól]. Akik hosszú [és díszes] köntösökben akarnak
járni, [és akik előszeretettel
járkálnak díszes köntösökben]
és szeretik [és szívesen
veszik] a piacokon [és a tereken]
való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első
ülést, [a zsinagógákban
szeretik a főhelyeket] és a lakomákon a
főhelyeket [(prótokliszia): szó szerint: első helyen fekvést];
Luk. 20,47 Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből [(prophaszisz):
látszatra, színlelésből szerepjátszásból]
hosszan [(makrosz): hosszadalmasan,
terjengősen] imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek
[(perisszosz krima lambanó): ezeknél a kelleténél több, haszontalan vita
előzi meg döntésüket valami mellett vagy ellen, hogy azt elfogadják, vagy
befogadják]*
*Így tanítja
az Úr Jézus az embereket a törvény magyarázóktól való óvakodásra, és annak
okára: „Akkor szóla Jézus a sokaságnak [a tömegnek; a népnek] és az ő tanítványainak. Minden ő dolgaikat
pedig csak azért cselekszik [minden
tettüket az vezeti; arra törekszenek],
hogy lássák [bámulják] őket az emberek [hogy feltűnjenek az embereknek]. Mert megszélesítik az ő
homlokszíjaikat [imaszíjaikat,
és Ezért tesznek magukra nagyobb imadobozt]; és megnagyobbítják az ő
köntöseik peremét [szegélybojtjait;
hosszú bojtokat raknak magukra]; És szeretik a lakomákon [díszebédeken] a főhelyet [szó szerint: első helyen fekvést], és a gyülekezetekben [és a zsinagógákban] az
elölűlést [az első helyre
(díszhelyre) ülni]. És a piacokon [és vásártereken] való köszöntéseket [üdvözléseket], és hogy az emberek így
hívják [és így szólítják] őket:
Mester, Mester [Rabbi,
Rabbi; tanító]!
De: Jaj néktek képmutató [kétszínű, színlelő] írástudók
[törvénytanítók,
törvénymagyarázók] és farizeusok, mert [nagyokat imádkozva] felemésztitek
[fölélitek] az
özvegyek házát [arra
hivatkozva, hogy sokat imádkoztok],
és színből [színlelésből, külső
látszatra] hosszan [terjengősen] imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetésetek [ezzel rendkívüli ítéletet vontok
magatokra]
(Mát. 23,1.5-7.14).
Erről így prófétált
Ézsaiás próféta:: „Jaj a hamis
határozatok határozóinak (akik jogtalan rendeleteket hoznak), és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek
(és irataik csak terheket rónak ki), Hogy
elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől (elnyújtják a nincstelenek perét), s elrabolják népem szegényeinek igazságát
(megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait), hogy legyenek az özvegyek az ő prédájuk (az özvegyeket
kizsákmányolják), és az árvákban
zsákmányt vessenek (és az árvákat kifosztják). S vajon mit műveltek a meglátogatásnak (a megtorlás napján) és a messzünnen rátok jövő pusztulásnak
napján (amikor megjön messziről az ítéletidő)? Kihez futtok (majd) segítségért,
és hol hagyjátok dicsőségeteket (kincseiteket)?” (Ésa. 10,1-3).
Az Úr parancsa így
szólt a ruhák szegélyeire varrt bojtokról, és azok céljáról: „Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik,
hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire (szegélyére) az ő nemzetségeik szerint (nemzedékről
nemzedékre), és tegyenek a szeglet
bojtjára kék (bíbor-) zsinórt. És
arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt (valahányszor
ránéztek), megemlékezzetek az Úrnak
minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti
szívetek után, és a ti szemeitek után (és ne csábítson el titeket sem a
szívetek, sem a szemetek), amelyek után
ti paráználkodtok (amelyek paráznaságba vihetnek benneteket). Hogy megemlegessétek (emlékezzetek), és megcselekedjétek (és teljesítsétek) minden én parancsolatomat, és legyetek szentek
a ti Istenetek előtt” (4 Móz. 15,38-41).
„Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt (az Isten ismeretét), és az ő szájából törvényt (tanítást) várnak, mivel a Seregek Urának követe ő. De ti elhajlottatok (letértetek)
ez (erről az) útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel (és tanításotok
miatt sokan elbuktak), felbontottátok (megrontottátok) Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek
Ura” (Malak. 2,7-8).
Pedig: „A gonosznak (a bűnösnek) pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te
rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet (hogy mered emlegetni
rendelkezéseimet, és szádra venni szövetségemet)? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést (a feddést), és hátad mögé veted rendelésimet (és elveted igéimet)! Ha lopót (tolvajt) látsz, mellé adod magad (vele cimborálsz), és ha paráznákat, társalkodol velük (és a paráznákkal tartasz). A szádat gonoszságra tátod (szádból
gonosz beszéd jön ki), és a nyelved
csalárdságot sző” (Zsolt. 50,16-19).
Péter apostol így
beszél a vének tanácskozásán a törvénynek a pogányok által való betartásáról: „Most azért mit kísértitek (azzal) az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly
igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink sem mi el nem hordozhattunk? Sőt inkább
az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen azok
is (Más fordítás: Ellenben abban
hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. éppen úgy, mint ők)” (Csel.
15,10-11).
És Pál apostol így
folytatja: „Mert magok a
körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti
körülmetélkedjetek, hogy a ti (hús)testetekkel
dicsekedjenek” (Gal. 6,13)
.jpg)
