Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Egy lelkész gyülekezete egyik tagjával meglátogatta az egyik
gazdag gyülekezeti tagot. Adományokat gyűjtöttek egy ember számára, aki
szívinfarktust kapott.
A betegnek nem volt társadalom-biztosítása, és nem tudta
kifizetni a kórházi költségeit.
A gazdag ember barátságosan üdvözölte a lelkészt és
kísérőjét, és meghallgatta, ahogy a lelkész röviden leírta a beteg ember
kétségbeejtő helyzetét.
- Egy nagylelkű adományt kérnénk - fejezte be a lelkész.
- Ki a beteg? - kérdezte a házigazda. A lelkész a fejét
rázta:
- Nagyon ritkán fordul elő, hogy felfedjük a szükségben
lévők nevét. Ennél az esetnél az a legnehezebb a beteg számára, hogy bevallja:
támogatásra szorul.
- Ha segítek, ragaszkodom ahhoz, hogy tudjam a szükségben
lévő kilétét. A legnagyobb titokban fogom tartani. Egyébként ötszáz dollárt
adnék, ám ha megmondják a nevét, megduplázom az összeget.
- Nem fogjuk leleplezni a személyt - ismételte meg a lelkész
a fejét rázva.
- Akkor legyen kétezer dollár. Csak nem utasít vissza ekkora
összeget!
- Nem élek vissza a beteg bizalmával - tartott ki továbbra
is a lelkész. Kísérője nem akart hinni a fülének.
A gazdag ember mély lélegzetet vett, és azt mondta:
- Háromezer dollár!
Mielőtt még a lelkész válaszolhatott volna, kísérője
könyörgőre fogta:
- De lelkész úr, háromezer dollár majdnem az egész kezelési
költséget fedezné. Ő egy megbízható ember, meg fogja őrizni a titkot.
A lelkész elindult az ajtó irányába.
- Tulajdonképpen már régen el kellett volna mennem. Egy
ember bizalma és becsülete nem olyan dolgok, amiket árverésre lehet bocsátani,
mindegy, mennyit adnának is értük. Megyek, mert ma még másokat is meg kell
látogatnom. Majd összejön ez a pénz máshol.
Mielőtt a lelkész kiment volna az ajtón, a gazdag ember
könyörögni kezdett, hogy beszéljenek még négyszemközt a másik szobában. Amint
egyedül voltak, a házigazda könnyekben tört ki:
- Tiszteletes úr, nemrégiben elveszítettem minden
megtakarított pénzemet. Még jelképes összeggel sem tudom törleszteni a
jelzáloghitelemet. Segítséget akartam kérni valakitől, de nem bírtam volna
elviselni, hogy a városban mindenki megtudja, hogy csődbe jutottam.
- Most már értem - válaszolta a lelkész szelíden. - Próbára
tett engem, hogy megtudja, rám bízhatja-e titkát. Gyűjteni fogok az ön részére
éppúgy, mint a beteg részére. Amit elmondott nekem, az természetesen titokban
fog maradni.
A két vendég elbúcsúzott a házigazdától, és elindultak a
következő gyülekezeti tag házához, akit meg kellett látogatniuk.
- Nos, lelkész úr, - kérdezte a kísérő - mennyit adott?
A lelkész elmosolyodott, majd ujjával pajkosan megfenyegette
barátját.
- Szégyelld magad! Tudod, hogy az ilyesmi titok.
Istenre rábízhatjuk minden gondolatunkat, minden vágyunkat,
minden problémát, amivel szembe kell néznünk, minden kétségünket, és minden
bűnt is, amit elkövettünk. Bízhatunk abban, hogy Ő meghallgat minket, és
megtartja a szavát.
Amikor azt mondja, hogy Ő megbocsát nekünk, és elfelejti
vétkeinket, azt készpénznek vehetjük. Bűneink örökre eltűntek. Isten nem tart
haragot. Ő nem árul el bennünket. Isten teljes mértékben szavahihető és
megbízható.
A te szavad mennyit ér? Bízhatnak benned az emberek?
Legtöbbünk olyan, mint a lelkipásztor barátja. Nehéz elhinnünk, hogy valaki
megtartja szavát - különösen akkor, ha nagy pénzösszeg a tét. Végső soron „a
cél szentesíti az eszközt", nemde?