2012. június 18.

Maradj velem!

Öntsd szavakba Istent!


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Egy általános iskolában az volt az egyik házi feladat, hogy fogalmazást kellett írni Istenről. Íme egy 8 éves gyermek írása:


Isten egyik legfőbb munkája az emberek gyártása. Ő gondoskodik arról, ha az egyik meghal, legyen helyette másik, hogy mindig legyen elég ember, aki gondoskodik a Föld dolgairól.

Ő nem egyből felnőtteknek teremti az embert. Szerintem azért, mert könnyebb babákat teremteni, mint egyből felnőtteket, mert azok kisebbek. Mivel Istennek nagyon sok a dolga, azért van az, hogy a szülőknek kell megtanítani a gyermekeket beszélni és járni.

Isten második legfontosabb munkája az imák hallgatása. Ez annyira elfoglalja, hogy nincs ideje rádiót hallgatni és tévézni. Viszont mindent hall a földről és mindent tud. Szóval nekünk nem szabad felesleges dolgokkal fárasztani őt, mert így is nagyon sok dolga van.

Ateisták azok az emberek, akik nem hiszik el, hogy van Isten. Pedig Jézus Istennek fia, aki a Földön egy csomó fárasztó dolgot tett például vízen járt, sok csodát tett amerre csak járt, de végül az embereknek elegük lett belőle, hogy mindig tanítja őket és megmondja az igazat, és keresztre feszítették. Pedig ő jó és kedves volt, mint az apja, és végül azt mondta az apjának, hogy bocsásson meg az embereknek, mert nem tudják, hogy mit tesznek, mire Isten azt mondta, hogy: Ok!

Isten nagyon hálás az ő fiának, azért amit tett itt a földön, így most már örökre a mennybe maradhat vele, és többet nem kell ezeken keresztül mennie. Most pedig segít neki a mennyben, például hallgatni az imákat és megkönnyíteni Isten munkáját. Olyan, mint egy titkárnő, csak több annál. A lényeg, ha imádkozunk, akkor, aki éppen soron van biztosan meghallgat, mert jól megosztják egymást között a munkát, így bármikor szabad imádkoznunk.

Ha te nem hiszel Istenben, akkor nagyon magányos vagy. Mert a szüleink nem kísérhetnek el mindenhova, és nem tudnak mindig velünk lenni, de Isten mindig velünk van, még akkor is, amikor félünk a sötétben, vagy éppen a nagyobb gyerekek bedobnak a mélyvízbe, pedig nem is tudok jól úszni...

És azért érdemes még Istenben hinni, mert Ő soha nem hal meg, és mindig jót akar nekünk.

Királyi gyermek!


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Szép nyári nap volt. A cipész műhelye előtt ült és szorgalmasan dolgozott egy pár agyonhasznált papucson. Feje fölött kalitka lógott, benne vidáman ugrált egy szarka. Mintha éppen a gazdájával beszélgetett volna.

- Jancsikám - magyarázta Wulle, a cipész, miközben felpillantott -, szerencsés madár vagy. Semmi bajod nálam. Én is szerencsés vagyok, hiszen Isten olyan sok jóval ajándékozott meg.

Ezzel kedvenc énekeit kezdte énekelni. Olyan szorgalmasan dolgozott, hogy észre sem vette, amikor egy fiú állt meg előtte.

- Milyen boldog embernek látszik - szólalt meg hirtelen egy hang.

A fiú diák volt és zsidó. Wulle mester csodálkozva nézett fel, majd így válaszolt:

- Boldog? Természetesen, de hát miért ne lennék boldog?

A diák felsóhajtott:

- Sok olyan embert ismerek, aki nem boldog. Azt hiszem, a szegénysége éppen elég ok lenne a szomorúságra. Önnek biztosan senkiről sem kell gondoskodnia, csak erről a madárról.

- Téved, uram, mert rajta kívül feleségem meg hét gyermekem van, akiket el kell tartanom. Mégis minden okom megvan rá, hogy vidáman énekeljek.

A fiú nem válaszolt. Gondolatban összehasonlította saját magát a boldog cipésszel. Fényes jövő állt előtte, mégis gyakran fogta el a szomorúság. Nyugtalanság töltötte el, amikor a halálra vagy az örökkévalóságra gondolt. Nem tudta, mit várhat a halál után. Időnként eszébe jutott Isten, de ettől még nem lett békessége.

- Mégsem értem - szólalt meg egy idő múlva -hogy lehet ilyen boldog egy olyan szegény cipész, mint ön?

A mester elnevette magát.

- Én szegény? - kiáltotta. - Honnan tudja, hogy mennyi pénzem van a bankban? Gazdagabb vagyok, mint hinné.

- Nem is úgy néz ki - viccelt vele a diák.

- Fiam - felelte komolyan Wuíle mester -, biztosíthatom, hogy nem vagyok szegény, igazán nem kell sajnálnia engem. Tudja, én egy király gyermeke vagyok.

A fiú e szavak hallatára megijedt. Gyorsan elbúcsúzott, megfordult és sietve elment.

- Szegény ember - mormogta magában -, csak azért olyan boldog, mert hiányzik egy kereke.

Egy hét múlva újra a cipész háza előtt ment el. A mester most is műhelye előtt ült és vidáman kopácsolt.

- Jó estét, királyi fenség - üdvözölte a diák, és mély meghajtással köszöntötte.

- Várjon csak, barátom - kiáltotta utána Wulle mester -, szeretnék önnek valamit mondani. Legutóbb talán azt hitte, hogy nem vagyok normális, de szerencsére tévedett. Hála Istennek, egyáltalán nem vagyok őrült. Én valóban egy király gyermeke vagyok. Amikor legutóbb itt járt, éppen az ő országáról énekeltem. Nem akarja még egyszer hallani?

- Szívesen, ha királyi őfelsége azt kívánja - válaszolta nevetve a diák.

Wulle mester elénekelte azt az éneket, amely Krisztus eljövendő országáról szól. A fiú figyelmesen hallgatta. A cipész megkérdezte, hogy érti-e az éneket, de ő csak a fejét rázta. Wulle elkezdett neki az Úr Jézusról beszélni, születésétől egészen a haláláig és feltámadásáig.

- Isten gyermeke és örököse lettem, mert hiszek Krisztus nevében - fejezte be magyarázatát.És mert Krisztus örököstársa vagyok, vele együtt fogok uralkodni. Nincs jogom azt mondani, hogy a Király gyermeke vagyok?

A fiatal izraelita gondolataiba merült. Ilyesmit még sohasem hallott. Nem, ez az ember nem elmebeteg, mint hitte, hanem meggyőződésből beszélt.

Wulle mester részvéttel nézett a fiúra. Amikor az egy szót sem szólt, megkérdezte:

- Fiam, hisz a prófétáknak? Úgy látom, igen. De hisz-e abban is, akiről jövendöltek? Mert csak így lehet olyan boldog, mint én.

- Hol hallhatok még arról, ami önt olyan boldoggá teszi? - kérdezte a diák.

- Itt - felelte Wulle és egy Újszövetséget adott neki. - Olvassa ezt a könyvet. Megtalál benne mindent, ami örökre boldoggá teszi.

A fiú megszorította a cipész kezét és továbbment. Otthon rögtön, leült olvasni.

Megtudta, az Úr Jézus, azért jött a Földre, hogy a bűnösöket megbékítse Istennel. Megértette, hogy az ő bűnei büntetését is viselte a kereszten, amelynek most tudatára ébredt és megvallotta. Szívét csodálatos békesség töltötte be.

Megértette, hogy joggal mondhatta a cipész: "Király gyermeke vagyok...Isten minden elveszettet keres, hogy örökre örömet adjon nekik.

A tékozló fiú történetében így szól az apa a bűnét beismerő, hazatérő fiához:"Együnk és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek" (Lk 15,24).

Imádság:


 Kegyelmes Istenem! Neked szolgálni kiváltság. Köszönöm, hogy azok között lehetek, akik már nem bátortalanok, akik nem tétlenek, hanem a Tőled kapott erővel tevékenykednek. Áldd meg mindazokat, akik így állnak a Te ügyedhez, és kérlek, segíts erősíteni, inteni, bátorítani azokat, akik még nem, vagy már nem így élnek. Jézusért! Ámen

A nap gondolata:


A szellemi  szolgálat nem robot, hanem valóságos boldogság. Erről a gyönyörről azok semmit sem tudnak, akik mindenből kenyérkérdést csinálnak.

Biztassátok a bátortalanokat


 Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez. (1Thess 5:14)

Sokféle ember van egy-egy gyülekezetben. (Már ahol van ember.) Alapigénk szerint lehetnek tétlenek, bátortalanok, erőtlenek. De az ilyenek mellé mindig szükséges, hogy odaálljanak a tevékenyek, a bátrak, az erősek.

Ezekből a kifejezésekből melyik vonatkozik rád? Ha őszintén belenézel az Ige tükrébe, akkor milyennek látod magad? Csendesen félrehúzódsz, nem veszed ki részed a gyülekezet életéből, passzív vagy, eljársz időnként az alkalmakra, de semmi több?

 Esetleg keresed a neked való tennivalókat, odaszántan állsz Isten népének ügyei mellé? Ha az utóbbiak közé tartozol, akkor is légy türelmes mindenkihez. Erre kér az Ige.

Türelemmel ints, bíztass és karolj fel másokat! Hatalmas szolgálat ez. Végezd, gyakorold az Úr nevében.

Te vagy menedékem,.......wmv

Ennyi.... :)


Készítette: Gondolatok
"Thomas Edison laboratóriuma 1914 decemberében csaknem teljesen a lángok martalékává vált. Jóllehet a kár meghaladta a kétmillió dollárt, az épület csak 238000 dollárra volt biztosítva, mivel betonból készült, s így tűzállónak hitték. Edison életművének nagy része odaveszett azon a decemberi éjszakán. A tűzvész tetőpontján a feltaláló huszonnégy esztendős fia, Charles az aggodalomtól félőrülten rohangászott a füst és törmelék között, míg végre megtalálta az apját a tűz közelében, arcát vörösre festette a lángok visszfénye, ősz haja lobogott a szélben.
— A szívem sajgott érte — számol be az esetről Charles Edison. — Már nem volt fiatal, s most mindene elpusztult. Észrevett. „Hol van anyád?” kiabálta. Azt feleltem, nem tudom. „Eredj, keresd meg, hozd ide, soha az életben nem láthat még egyszer ehhez hasonlót.” Másnap reggel, reményeinek és álmainak üszkös romjai között kószálva, a hatvanhét esztendős Edison kijelentette: — A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett. Hála Istennek tiszta lappal indulhatunk újra.
Három héttel a tűz után sikerült megszerkesztenie az első fonográfiát."

(The Sower’s Seeds)

Jézus köszöntlek

2012. június 17.

Holtból élő


 „Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Szellem által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk!”
Zsidók 9,13-14

Látszólag élettelen. Egy darab kemény valami, olyan, mint a kő. Talán nem olyan kemény és nem olyan nehéz, de hideg. Aztán beteszed a földbe, jó mélyre ásod, locsolod, süt rá a nap és aztán kikel.

De nem minden mag ilyen. Van, amelyiket bele teszed a földbe, meglocsolod, és hiába várod, hogy történjen valami. Hiába süti a nap, nem kel ki, nem lesz belőle semmi, csak elmúlik a földben.

Mi a különbség a kettő között? A különbség belül van.

Miért van az, hogy néha teszünk dolgokat, de mégsem változik semmi? Máskor meg ugyanazt tesszük, esetleg mások teszik ugyanazt és működik.

Mi a különbség a kettő között? A különbség belül van, mint a magoknál is.

Minden az okokon, az indítékokon múlik. Hogy mit miért teszünk. Ez különbözteti meg az élő tetteket a holtaktól.

Az egyik is, a másik is szinte angyal-nyelven hirdeti az evangéliumot, de csak az lesz eredményes, az talál meghallgatásra, kiben ott az őszinte hit, ott a szeretet.

Az egyiknek is nagy a tudása, a másik is ismeri csínját – bínját szakterületének. Lehet mindketten sikeresek, de az alkotott nagyobbat, ki mások javát szolgálta készségesen.

Hatalmas dolgokat tett az egyik, vadállatokat győzött le, megküzdött az elemekkel és győzött, nevét a világ legmagasabb hegyén álló kőbe véste, de mégsem marad fenn örökre. De aki a másikat önmagánál különbnek tartva szerette, segítette, azok neve az élet örök könyvébe íratott.

Mi a különbség a kettő között? A különbség belül van, a szívben. Ott van a helye az őszinte hitnek, ott a helye a szeretetnek, ott a helye Krisztusnak.

Napi bátorító üzenet: Szellemi vitaminok


(E-mailben kaptam, megosztom veletek is):  

Küszködsz a hívő életedben? Vegyél A vitamint! “Adjátok oda magatokat Istennek.” (Róm. 6:13)
-------------------------------------------------------------------------------
Nyelveddel van problémád? Vegyél Á vitamint! “Áldom az Urat mindenkor, állandóan Őt dicséri a szám.” (Zsolt. 34:2)
--------------------------------------------------------------------------------
Vonakodsz? Vegyél B vitamint! “Bátran hirdették Isten Igéjét.” (Apcsel. 13:46)
--------------------------------------------------------------------------------
Zaklatott vagy? Végy CS vitamint! “Csöndesség és reménység erőt adna nektek.” (Ézs. 30:15)
--------------------------------------------------------------------------------
Legyőzve érzed magad? Végy D vitamint! “De hála legyen az Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet.” (“2Kor. 2:14)
--------------------------------------------------------------------------------
Emlékszel a kudarcokra? Végy E vitamint! ”Egyet cselekszem, ami hátam mögött van, azt elfelejtem.” (Fil. 3:14)
--------------------------------------------------------------------------------
Kétségbe vonod az Igét? Végy É vitamint! “Érvénytelenné nem lehet az Írást tenni.” (Ján. 10:35)
--------------------------------------------------------------------------------
Meguntad az életet? Végy F vitamint! “Felülmúlhatatlan ajándékáért Istennek legyen hála.” (2Kor. 9:15)
--------------------------------------------------------------------------------
Lehangolt vagy? Végy GY vitamint! “Győzedelmes jobbommal támogatlak.” (Ézs. 41:10)
--------------------------------------------------------------------------------
Rosszkedvű vagy? Végy H vitamint! “Hálát adok mindenkor, mindenért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek, az Atyának.” (Ef. 5:20)
--------------------------------------------------------------------------------
Bánatos vagy? Végy I vitamint! “Igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem.” (Zsolt. 51:16)
--------------------------------------------------------------------------------
Lusta vagy és nem kezdeményező? Végy J vitamint! “Jó cselekedetre igyekszik.” (Titusz 2:14)
--------------------------------------------------------------------------------
Elcsüggedt vagy? Végy K vitamint! “Krisztus Jézus Istene és Atyja, a mi Urunk áldott legyen, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztus által.” (Ef. 1:3)
--------------------------------------------------------------------------------
Gyötör a Sátán? Végy L vitamint! “Legyőzték azt (a Sátánt) a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével.” (Jel. 12:11)
--------------------------------------------------------------------------------
Nehézséged van? Végy M vitamint! “Minden gondotokat Őreá vessétek, mert Neki gondja van reátok.” (1Pét. 5:7)
--------------------------------------------------------------------------------
Nincs biztonságod? Végy N vitamint! “Neve az Úrnak erős torony, odafut az igaz és védelmet talál.” (Péld. 18:10)
--------------------------------------------------------------------------------
Akadályok vannak az úton? Végy O vitamint! “Országát a mennyeknek erőszakosok ragadják meg.” (Mt. 11:12)
--------------------------------------------------------------------------------
Rosszak a körülmények? Végy Ö vitamint! “Örüljetek az Úrban, ismét mondom örüljetek.” (Fil. 4:4)
--------------------------------------------------------------------------------
Bátortalan a szíved? Végy P vitamint! “Perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba rekesztve az Úr Igéje.” (Jer. 20:9)
--------------------------------------------------------------------------------
Ingadozik hited? Végy R vitamint! “Reménység hitvallásához szilárdan, ingadozás nélkül ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tesz.” (Zsid. 10:23)
--------------------------------------------------------------------------------
Aggódsz? Végy S vitamint! “Semmi felől ne aggódjatok… hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt” (Fil. 4:6)
--------------------------------------------------------------------------------
Rossz a vérmérsékleted? Végy SZ vitamint! “A Szeretet nem gerjed haragra.” (1Kor. 13:5)
--------------------------------------------------------------------------------
Úgy érzed, lefelé süllyedsz? Végy T vitamint! “Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által.” (1Pét. 1:5)
--------------------------------------------------------------------------------
Gyengének érzed magad? Végy Ú vitamint! “Úrnak öröme a ti erősségetek.” (Neh. 8:10)
--------------------------------------------------------------------------------
Tehetetlennek érzed magad? Végy V vitamint! “Van erőm mindenre a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil. 4:13)
--------------------------------------------------------------------------------

JÓ EGÉSZSÉGET !!!!!!    

 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal!



Hadd menjek Istenem

89-es ZSOLTÁR.

Ravasz László



 Hűnek lenni annyit jelent: Ott lenni, ahova Isten állít, azt tenni, amit tőlünk követel, eltűrni, amit ránk mér. (Zeller) 

Szeretnél felhagyni az aggódással?


Szeretnél felhagyni az aggódással?

"Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." (Mt.6:32-33)

Ha egy hívő aggódik, az egy mélyebben fekvő problémáról árulkodik. Az aggódás azt jelzi, hogy Jézus nem az első helyen áll az életedben.

A prioritásaink nincsenek a helyükön, amikor aggódunk. Isten úgy alkotott meg minket, hogy Ő legyen az első helyen az életünkben. Ha bármikor átveszi valami a helyét, nő az aggodalom bennünk.

Ha a karrieredet helyezed az első helyre, akkor azért fogsz aggódni miatta, mert nem akarod elveszíteni. Ha egy kapcsolatot helyezel az első helyre, akkor amiatt fogsz aggódni. Attól fogsz félni, hogy elveszíted a kapcsolatot.

Az Istennel való kapcsolatot senki sem veheti el tőlünk. Ez állandó, maradandó.
Ha Őt helyezzük a listánk elejére, nem kell aggódnunk amiatt, hogy elveszítjük. Ezért nincs is miért aggódnunk.

A Biblia azt mondja: "Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." (Mt.6:32-33)

Szeretnél felhagyni az aggódással? Helyezd Istent és az Ő királyságát az első helyre életedben. Csak Érte élj!

Mindig ez a kezdőpont, hogy megszabadulj az aggodalmaktól.

Hogyan változtatja meg mindez azt, ahogy manapság élsz?
 (Daily Hope by Rick Warren, 2011. 10. 07.)
    

Ingyen, kegyelembő

készítette: Lisa Szanyel
"Ingyen, kegyelemből" c. Csonka Olivér tanitast fogadjatok szeretettel, mert igen epito!!
http://dl.dropbox.com/u/2810882/adullam/adullam_2012_02_05_ingyenkegyelembol.mp3

Keresd az örökkévalót

Az úr Szelleme van rajtam

Az Istentől áldott ébredést, napot és szeretetben gazdag napot Testvéreim. Ne feledjük ma sem a küldetésünket; hogy hirdessük az Úr jóságát és szeretetét, " Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön."
Ézs 61,1-2. 
Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;
Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;

Ne félj ,mert megváltottalak ...

Minden szív egy éhező... Hit Gyülekezete