2012. június 1.

Morzsák az élet kenyeréből: Összegyűjtötte: Vida Sándor


Az aggodalmaskodás kezdete: a hit vége; és az igazi hit kezdete: az aggodalmaskodás vége. 

Egy kislány története.


 Az eset megtörtént. Világhálón kering ez a történet, amely egy valóban megtörtént, tanulságos esetről ad hírt.

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.

 Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!

 - És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel
 beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.

 - Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
 - Tessék? - fordult hozzá a patikus.

 - A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
 - Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
 - Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.

 A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és
 megkérdezte: - Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
 - Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
 - Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
 - Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a
 férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.

 Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.

A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre
specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen.

Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
 - Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?

 Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.


Amaro Del - Rejts most el

Kubinyi Károly (Az új teremtés ereje)

Gyöngyszemek


Barát az az ember, aki előtt lehet hangosan gondolkodni. (Közmondás)

Joyce Meyer: Kedves szavak, gyógyító szavak


16,23 A bölcsnek elméje értelmesen igazgatja az ő száját, és ajkával is gyarapítja a tudást.
16,24 Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek. (Példabeszédek)

A gondolataink vagy bajba sodornak minket, vagy felemelnek a problémáink fölé. Azonban, túl gyakran hagyjuk, hogy az elménk a rossz gondolatokon morfondírozzon. A fenti igeversben azt olvassuk, hogy a bölcs elméje igazgatja, azaz tanítja a száját. Ez azt jelenti, hogy a gondolatok, melyeket a fejünkben forgatunk, végül szavak formájában ki fognak jönni belőlünk. Ha a szavaink jók és felemelőek, akkor bátorítani fognak másokat és magunkat.

A gondolataink nem csak másokról szólnak, hanem visszatükrözik azt, ahogyan magunkat látjuk. Nagyon megleptek egy régi barátnőm és iskolatársam szavai, aki egyike volt a legokosabb gyerekeknek. Azt mondta, mindig butának érezte magát. Megtudtam, hogy az apja rögtön lehülyézte, ha elsőre nem értett meg valamit. Végül már a saját gondolatai is azt sugallták, hogy nem elég okos ahhoz, hogy megértse azt a bizonyos dolgot.

Ez egy jó példája annak, hogy a szavainkkal hogyan tudunk másokat lerombolni. Ugyanakkor fel is tudunk építeni másokat velük. Ha azokra a jó dolgokra összpontosítunk, amiket az emberekben látunk, akkor Isten szószólóivá válunk számukra.

Sokszor álltam már tömegek előtt. Mivel győzelmes életet élek, az emberek azt gondolják, nekem soha nem kell olyan dolgokkal küzdenem, mint nekik. Néha odajönnek hozzám az üzenet után, és azt mondják: „Joyce, annyira el voltam keseredve, és azt kérdezgettem Istentől, mit tegyek. Aztán az üzeneted közben, hallottam, hogy Isten szól hozzám rajtad keresztül.”

Ezek kedves szavak, édesek a léleknek, mint a lépes méz. Azok az emberek, akik odajönnek hozzám, általában nem is gondolják, hogy milyen kemény harcom volt az ellenséggel, hogy az elmém megszabaduljon a befolyása alól. Amikor azt mondják nekem, milyen nagy áldás vagyok számukra, sokszor nem is érzik, milyen sokat jelentenek a szavaik.

Mindenkinek szüksége van arra, hogy kedves és gyógyító szavakat halljon. Túl könnyedén feltételezzük bizonyos emberekről, hogy nekik nincsenek olyan kemény és komoly csatáik, mint nekünk. Mindannyian küszködünk, sőt néhányan jobban is, mint mások. Hiszem, hogy minél inkább használ minket Isten, annál erősebb támadásba fog az ördög ellenünk.

Tudunk segíteni egymásnak! Amikor őszintén szólunk kedves és gyógyító szavakat, akkor nem csak az ellenség hatalmát törjük meg, hanem egymást is felépítjük. Ugyanolyan szükséges, hogy másokat építsünk, mint amennyire nekünk van szükségünk mások bátorítására.

Emlékszem, egyszer valakinek valami kedveset akartam mondani. Aztán arra gondoltam: ó, ezt ő már biztosan tudja. Már biztosan mástól is hallotta. De aztán átgondoltam és arra jutottam: igen, lehet, hogy már tudja, lehet, hogy már mástól is hallotta, de tőlem még nem! Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a mi szavunk jobb, mint bárki másé, hanem a Szent Szellem az, aki fogja a szavainkat, felkeni őket, és rajtuk keresztül segít és hoz gyógyulást másoknak.

Mi lenne, ha mindannyian elhatároznánk, hogy Isten szolgáiként gyógyító szavakat szólunk a megsebzett, fájó szívűeknek? Isten arra választott ki minket, hogy erősítsük, bátorítsuk, építsük az embereket, azáltal, hogy megnyugtató, kedves és helyénvaló szavakat szólunk. Ezzel nem csak az ördögöt fegyverezzük le, hanem nagy örömöt okozunk a barátainknak, sőt mi több magunknak is, mert hagytuk, hogy Isten eszközként használjon minket gyógyító munkájában. Már régen megtanultam, hogy egy kicsi is elég ahhoz, hogy nagy jót tehessünk. Sokszor csak egy bátorító szó, egy ölelés, vagy egyszerűen az is elég, ha azt mondjuk: „Érdekel mi van veled, mert törődöm veled.”

Atyám, kérlek emlékeztess a megfelelő szavakra. Segíts azon gondolkodnom, ami helyénvaló, kedves, bátorító és felemelő, és segíts megszabadulnom attól ami bántó és pusztító másokra és rám nézve. Jézus Krisztus nevében kérem. Ámen.
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Isten népének ki kell tartania


készítette: Lisa Szanyel

"Isten népének ki kell tartania!" c. csodalatos tanitas Csonka Oliver altal, korabbi, am napjainkban nagyon is aktualis:

Gyere Jézushoz: Lakatos Balogh Sándor bizonysága

2012. május 31.

Kelj fel, mert végleg győzött az Úr!

Nyaralni küldjük a lelkünket 2. rész

Nyaralni küldjük a lelkünket 2. rész

Idézetek


"Ugyanazzal a kulccsal ugyanazt a zárat be lehet csukni és ki lehet nyitni. Sok függ attól, merre felé forgatjuk. Szavaink és cselekedeteink mögött, mindig keressük meg: mi az irányuk."

Ravasz László


Az egyetlen baj a semmittevéssel, hogy nem tudod, mikor végeztél. 

C. H. Spurgeon: Minden helyzetben


„Én pedig Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít engem" (Zsolt 55,17).

   Igen, imádkoznom kell, és akarok is imádkozni! Mi mást, mi jobbat  tehetnék? Elárulva, elhagyatva, gyászban, csalódásban - hozzád kiáltok, Istenem. Körülményeim lehetetlenné lettek. Az emberek a vesztemet akarják, de szívem az Úrtól merít bátorságot, Ő át fog
segíteni ezeken a megpróbáltatásokon, ahogyan már sok más alkalommal meg is tette. Az Úr meg fog szabadítani, ebben biztos vagyok és ezt  bátran vallom is.

   Az Úr szabadít meg, és senki más. Nem is kívánok más szabadítót. Nem emberekben bízom, még ha meg is bízhatnék bennük. Istenhez kiáltok reggel, délben és este, és senki máshoz, mert Ő megtehet mindent. 

   Nem tudom, hogyan fog megszabadítani, de tudom, hogy megszabadít. Tudom, hogy a legjobb és legbiztosabb módon szabadít majd meg, és szabadítása teljes lesz. A mindenható Isten megszabadít mostani és minden eljövendő nyomorúságomból, és ez olyan biztos, mint amilyen biztos, hogy Ő él. Amikor pedig majd a halál jön el, és az örökkévalóság titkai előtt állok, akkor is bízhatok ebben az Igében: „az ÚR megsegít engem".

Legyen ez az én énekem ezen a nyár elejei napon.
Olyan ez, mint egy érett alma az élet fájáról. Táplál engem, és milyen
jólesik nekem ez a táplálék!



C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Szent Lélek szállj le rám

Életcseppek


"A szerelem egy időre vakká tesz, de azután jön a kijózanodás. Megtanuljuk egymást megismerni a magunk valóságában. Joggal mondja a Biblia, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk. Lehet a kislány akármilyen elragadó, a fiú akármilyen lovag, Isten nem ismer illúziókat. Minden embert úgy lát, amilyen az a valóságban: szegény, gyönge bűnös embernek, akinek élet minden helyzetében szüksége van Őreá." /Josef Kausemann/

Napi gondolat


A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, amikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát és megfertőzi a felismerő-érzékedet. (Weöres Sándor) 

A kockázatos engedelmesség Isteni garanciával jár


"Mondom nektek, hogy akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van." (Lukács 19,26)

A merész hit megköveteli, hogy úgy tegyük meg az első lépést, hogy nem tudjuk a második mi lesz. Isten használ kockázatokat, kicsit és nagyot egyaránt, hogy a hitéletünket rugalmassá tegye. Az irónia ebben az, hogy mi a kockázatokra koncentrálunk, nem pedig Isten hűségére. Nem értjük, hogy a nagyobb része a kockázatnak Istentől független marad.

Ha elhisszük, amit hirdetünk, hogy elhiszünk, akkor attól függetlenül, hogy látjuk-e a másik oldalát egy hittel kapcsolatos kockázatnak, a valóság az lesz, hogy Isten ott van. Egy esetleges, nem biztosnak tűnő helyzet igazából a legnagyszerűbb garanciával - Isten garanciájával - járhat, azzal, hogy Ő mindent megold. (Róma 8:28, Jeremiás 29:11)

Isteni garanciával, kockázatosan engedelmeskedve megkísérelhetsz olyan dolgokat, amelyek lehetetlenek lennének Isten ereje nélkül.

Isteni garanciával, kockázatosan engedelmeskedve szeretheted testvéreidet olyan mélyen és gazdagon, hogy a világnak bebizonyítod, hogy telve vagy Isten kimeríthetetlen szeretetével.

Isteni garanciával, kockázatosan engedelmeskedve szeretheted a látszólag nem szeretetre méltó szomszédjaidat, ahogyan Isten is szeretett téged még akkor is, ha nem tűntél szeretetre méltónak.

Isteni garanciával, kockázatosan engedelmeskedve megváltoztathatod a dolgaid fontossági sorrendjét, hogy azok megegyezzenek Isten fontossági sorrendjével, hittel feláldozhatod a dolgokat, amiket megtartani nem tudnál olyanokért, amelyek nem vétethetnek el tőled.

Isteni garanciával, kockázatosan engedelmeskedve beszélhetsz másoknak Jézusról, taníthatod őket, hogy hogyan kövessék Őt hittel (Máté 28:19-20).

Isten garantálja a sikert, ha az ő általa kért hitbeli kockázatokat meghozod. Milyen hitbeli lépéssel késlekedtél, mert nem voltál biztos Isten garanciájában?

Adj Istennek engedélyt, hogy elhárítson minden olyan akadályt, amely elválaszt attól, hogy bízz az ő ígéreteiben (ez így magában is egy kockázat, ami hitet igényel, ugye?).


(Daily Hope by Jon Walker – 2011.09.30.)

Amaro Del , Mihályfalván

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:


Készítette: Lisa Szanyel
Gyere a jelenlétembe, hogy gyógyulást és helyreállítást kapj az idődet és energiádat követelő nehézségek miatt. Én vagyok a te életforrásod és erőforrásod, és neked muszáj időt fordítanod arra, hogy Hozzám gyere felfrissülni és megújulni. Állj ellene annak a kísértésnek, hogy természetes megoldásokat keress egy szellemi állapotra. Engedd,hogy segítsek hordozni a terheidet, és hogy könnyítsek a terhelésen, mondja az Úr.

Máté 11:28-30 "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."

Forditotta: Országh György


Amen!Dicsoseg az Urnak!!
Aldasos, szep napot kivanok, a Krisztusban, mindenkinek!
Kep: Australia

Forras: http://ft111.com/
http://gyurinaploja.blogspot.com/