APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Az unalomérzet, amit nemrég átéltél, most félre fog állni, hogy utat engedjen a friss izgatottságnak és az új kalandnak. Egy másik váltást is meg fogsz tapasztalni, amely során ajtók nyílnak meg a Szellemben, hogy új lehetőségeket biztosítsanak a fejlődésre, a természetes és a szellemi területeken is. Ne félj elengedni azt, ami eddig volt, hogy kinyújthasd a kezed arra, ami előtted van. Az unalom legtöbbször a változás előjele. Légy készen a továbblépésre, mondja az Úr.

2 Mózes 40:36 Valahányszor fölszállt a felhő a hajlékról, útnak indultak Izráel fiai egész vándorlásuk alatt.

http://gyurinaploja.blogspot.com/

Bob Gass: Te milyen látást kaptál?

„Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul.” (Péld  29:18 Károli)

Amikor bajok támadnak, a látásunk gyakran az, hogy először is jól csapjunk oda az asztalra. Ez azért van, mert az életet nem olyannak látjuk, amilyen az valójában, hanem olyannak, amilyenek mi vagyunk.

A Biblia azt mondja: „Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul” [zabolátlanul és irányíthatatlanul él].

Amikor Isten látást ad az életedre nézve, akkor elkezdesz úgy nézni a dolgokra, ahogy Ő látja azokat. Mózes „látta” az Ígéret Földjét, amikor körülötte mindenki csak sivatagot látott, fel akarták adni, és vissza akartak menni Egyiptomba (ld. Zsidók 11:27).

Mózes megértette, hogy el fog jutni oda Isten menetrendje szerint, Isten terve szerint, lépésről lépésre haladva. Sokszor nyomasztónak tűnnek a feladatok, ha csak a méretüket nézed. De ha kis lépésekre bontod őket, és elképzeled, ahogy megteszed az első lépést, el fogsz csodálkozni az előrehaladásodon. Képes vagy egy napig csinálni valamit, amire nem köteleznéd el magad egy egész hónapra – kérdezz csak meg akárkit, aki valamilyen függőségben élt!

 Egy keresztyén vezető mondta: „A látás, éppúgy, mint a bátorság és a fegyelem, olyan jellemvonás, amit bárki kifejleszthet magában, ha hajlandó keményen dolgozni, és mindennapjai részévé tenni.”

A költő így fogalmazott: „Két ember nézett ki a börtön rácsain át, az egyik sarat látott, a másik csillagokat”. Te mit „látsz” a jövődben? Azt hiszed, hogy Isten csak úgy az öledbe pottyantja a sikert? Nem, neked kell táplálnod a látásodat hit által, és lendületet adni neki kemény munkával!

Az az ige, amely így szól: „Bennünk pedig Krisztus értelme van” (1Korinthus 2:16), azt sugallja, hogy Isten átáramoltatja rajtunk gondolatait. Ez ám a haszon! Jézus azt mondta tanítványának: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” (Lukács 5:4); és mivel Isten gyermeke vagy, a földi világ korlátai nem határozzák meg az ellátmányodat! Tehát, mi a látásod?

Úrban bízom......

Orvosi szempontból nincs remény...

Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Erzsébet 17 éves. A télen barátnőivel síelni ment a hegyekbe. és ott olyan szerencsétlenül esett, hogy úgy vitték le hordágyon a völgybe. Ilyesmi gyakran megtörténik a hegyekben. Erzsébet nem törte el sem a kezét, sem a lábát, mozdulni mégsem tudott többé. Először az esés közben bekövetkezett sokk hatására gondoltak, de később megállapították: hátgerincének néhány csigolyája úgy összezúzódott, hogy minden kis mozdulás óriási fájdalmat jelentett a számára

Az eset reménytelennek tűnt. Megoperálni nem lehetett. A lány 2 évig feküdt nyakig gipszben. Csak a fejét mozdíthatta kissé.

Édesanyja vasárnaponként vonattal utazott lányához a a kórházba Útközben elnézte a kirándulók örömet sugárzó arcát, és azon gondolkodott, mit is mond majd szerencsétlen lányának. Befejező szavai minden látogatáskor ezek voltak:

- Erzsikém légy bátor. Egy napon meggyógyulsz.

Erzsébet pedig azt felelte minden alkalommal:

- Soha többé nem leszek én egészséges, mama...

Anyja erőltetve mosolygott, és biztatta:

- Dehogynem, az orvosok megígérték nekem....

Két év múlt el és Erzsébet még nem gyógyult fel. Amikor betegtársai egymás után elhagyták a kórházat, elköszöntek tőle és ezt mondogatták:

- Te is itt hagyod egyszer a kórházat Erzsébet. Hinned kell ebben!

Az anyja pedig hozzátette:

- Gyermekem, higyj Istenben!

- Ah milyen messze van az Isten...

A kórház otthonná tud változni. Ha valaki két évet tölt benne, elveszti reményét, hogy valaha is elhagyja. Még az ablakon sem tudott kinézni, azt is másoknak kellett megmondani:

-Már rügyeznek az orgonák. Pár nap múlva ki is virágoznak.

Máskor meg ezt:

- Milyen gyönyörűen nyílnak a rózsák a kertben.

Erzsébet nagyon sok virágot kapott. A látogatók megrendültek a fiatal lány szerencsétlenségén és néhány szál virágot helyeztek ágyára minden alkalommal. Erzsébet hálásan mosolygott. Mégis akkor örült a legjobban, amikor valaki szappant vitt neki ajándékba. Akkor a betegápoló nővér azzal mosdatta minden reggel és este. Ha a fejét megfordította, a párnáján érezte a levendula erős illatát, és közben gyermekkoráról ábrándozott, amint szülőfaluja domboldalán virágot gyűjtögetett.

Ágnes nővér Erzsébet körül foglalatoskodott, mert látogatónap volt, vasárnap.

- Nővér, megérkezett már az édesanyám? - kérdezte Erzsébet.

- Igen, lent van és beszélget az orvossal.

- Az orvossal? Miért?

- Nem tudom.

Amikor édesanyja a szobába lépett, arca szinte át volt szellemülve.

- Gyermekem! - mondta, és örömet mutatva ölelte át a gipsztömeget, amely a lányát körülvette. - Gyermekem, gyermekem! - mondogatta, és könnyek árasztották el az arcát.

- Te sírsz, mama?

- Örömömben! Éppen most beszéltem az orvossal. Azt mondja, hogy néhány hónap múlva felkelhetsz. Csak erős akaratod legyen, és meggyógyulsz.

- Orvosi szempontból nincs többé remény - közölte valójában az orvos.- Tegnap újra megvizsgáltuk a lányát. Ami a legrosszabb, teljesen elvesztette a reményét és átadta magát szerencsétlenségének. Mit csináljunk? Csodák sajnos nem léteznek...

Két emelet választotta el leánya szobáját a folyosótól, ahol az orvossal beszélgettek

Két szörnyű emelet. Az anya lassan, nehézkesen haladt felfelé a lépcsőkön. Azon gondolkodott mit is tegyen. Hogyan segíthetne gyermekén, hogy visszanyerje bizalmát, reményét, még ha sohasem gyógyulhat is meg.

Amikor gyermeke ágyára ült, minden tisztázódott előtte. Észrevette leánya arcán a hitetlenkedést: szemmel láthatólag nem hitt az orvossal való beszélgetés meséjében.

- Mama kérlek ne mondj hazugságokat!

- Miért hazudnék? - mondta csodálkozva az anya, és hangja másként rezgett, mint szokott. - Jövő vasárnap majd meglátod, bebizonyítom, hogy hamarosan meggyógyulsz.

- Bebizonyítod? Hogyan?

- Hozok neked valamit, amit még a megbetegedésed előtt kívántál.

Amikor az anya hazautazott, otthon átkutatta az egész házat, összetörte az agyagmalacot, de nem sok pénzt tudott összeszedni. Minden héten el kellett mennie a kórházba, és nem mehetett üres kézzel, a csekély nyugdíjból pedig nem sokat takaríthatott meg. Gondolkozott. Azután levette jegygyűrűjét és megsimogatta. Akkor határozottan felállt és elment az ékszerészhez.

- Asszonyom, nagyon vékony - mondta az ékszerész

- Igen tudom, éveken át hordtam.

Az ékszerész leszámolta a pénzt. És az anya olyasvalamit vásárolt, ami lánya számára a legszükségtelenebb a világon: egy gyönyörű új kerékpárt. Amilyet Erzsébet mindig is kívánt.

És megint eljött a vasárnap. Az anya a kórház bejáratánál állt kimelegedve, kicsit kócosan. Hozta magával a csillogó új kerékpárt..

- Kerékpár, mama! - nyitotta tágra szemét Erzsébet a csodálkozástól. - Te komolyan hiszed, hogy fel fogok kelni? Hát mégis igaz, amit az orvos mondott? Meggyógyulok! mama, Ó milyen boldog vagyok!...

A csoda elkezdődött. Amit nem tudott elérni az orvostudomány, azt véghezvitte egy csillogó kerékpár. Nyolc hét múlva Erzsébet először hagyta el az ágyát. Milyenek voltak azok az első lépések...!

Ma minden nehézség nélkül kerékpározik, azon a kerékpáron, amit édesanyja, maga is reménytelenségbe esve, utolsó pénzéből vásárolt.

Igen, így történt. És egészen bizonyos, hogy ha majd egyszer Erzsébet édesanyja a jó Isten trónusa elé áll, különös mosollyal a tekintetében fogja mondani:

"Ugye megbocsátod nekem, Uram, hogy én magam sem hittem a dologban..."

Amikor az Ige elnémul

|Készítette: Győzedelmes Gyülekezet

Elmondom egy Biblia történetét, amelyet valahol Ausztriában mutattak nekem. Vastag kötet volt, és igen régi. A disznóbőrbe kötött fedőtáblákat súlyos ezüstkapcsok fogták össze. Ha az ember a kezébe vette, magától kinyílt A zsoltárok könyvénél. S azon a helyen furcsa, sötétbarna foltok, odaspriccelt cseppek látszottak. „Ez itt vér – magyarázták nekem –, embervér.”

Megrendülten hallgattam végig a beszámolót erről a Bibliáról.

A 18. században az Osztrák Birodalom területén szigorúan tiltották a Szentírás olvasását.

Súlyos büntetéssel számolhatott, akinél ezt a „veszélyes” könyvet megtalálták… Koromsötét éjszaka van. Csak egy magányos tanyán ég még a lámpa. Az ablakok külső tábláit szorosan bezárták, hogy semmi fény ne szűrődjön ki. A tágas szobában együtt ül a ház népe. Néhány szomszéd is van közöttük. A házigazda most lehajol, felemel néhány padlódeszkát, és rejtekhelyéről előveszi a vastag Bibliát. Áhítatosan közelebb tolja a lámpához, majd kinyitja.

Az emberek figyelmesen, az Élet szavát szomjazva szorongnak mind körülötte. A gazda olvasni kezd: „Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől” (Zsolt 18, 2-4).

A férfi hirtelen megszakítja az olvasást. Valamennyien felfigyelnek, mert valaki erősen zörget a külső ablaktáblán. Durva férfihang üvölt: „Azonnal kinyitni!” Egy pillanatig mind riadtan állnak. De még mielőtt mozdulni tudnának, az ajtót recsegve betörik, és vadul beront egy csapat katona, akiket a gúnyosan vigyorgó szomszéd vezet.

Az elöl álló férfi máris megpillantja a Bibliát. „Aha, gazda, végül csak sikerült elcsípni téged!”

– kiált, és erőszakosan a könyv után nyúl.

A megmerevedett gazda egyszerre felriad. Kemény kézzel megragadja a Bibliát, és magához szorítja.

„Ember, add ide azt a könyvet!” – kiabál dühösen az őrmester. A gazda hallgat. Arca halálsápadt, de ujjai vaskapocsként szorítják a drága Szentírást.

„Add ide azt a könyvet!” – kap oda az őrmester, és néma huzavona indul meg az asztalon.

„Ereszd el!” – ordítja ismét az őrmester. A gazda hallgat. Ujjai belekapaszkodnak a kinyitott Bibliába.

A katonát elönti a düh. Gyors mozdulattal becsapja a nehéz könyvet, és a lapok közé préseli a gazda ujját. Mikor ez még mindig nem enged, az őrmester kemény ököllel összenyomja a Bibliát. A gazda ujjaiból spriccel a vér, de… nem enged…

Ezeket az embereket választás elé állították: vagy lemondanak a Bibliáról, vagy mindent elhagynak, és száműzetésbe mennek. Ők mindent veszni hagytak, pedig még gyermekeiket sem vihették magukkal. Egyedül a Bibliával a kezükben vonultak a nyomorúságba. Vajon ostobák voltak vagy egészen őrültek? Vallási fanatizmusból tették?

Valóban bolondok voltak? Próbáljunk belegondolni. Ezek a gazdák így mérlegeltek: „Ha nem lesz többé Bibliánk, nem fogjuk tudni, mi a rossz és mi a jó; nem leszünk képesek megállapítani, melyik út vezet Istenhez; ki leszünk szolgáltatva minden félrevezetőnek; bolyongunk, mint akik idegen, ismeretlen földön elvesztették a térképüket.

Ha elhagyjuk a Bibliát, nem lesz tapasztalatunk többé Isten hozzánk szóló üdvözítő evangéliumáról, s az emberek saját, kitalált evangéliumukat akarják ránk kényszeríteni. Akkor elveszítjük az igazság mérőzsinórját, nem találunk sehol eligazítást…”

Mondjátok, nem volt igazuk? 

Csodálatos élet.dv

Uram áldlak és imádlak

Kegyelem és Törvény

A fesztivál dala: a reményem - Reménység Fesztivál 2012

Lukács evangélium 15. fejezet: Öröm a mennyben (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 15,1 Közelgetnek vala pedig ő hozzá [és Jézus köré gyűltek] a vámszedők és a bűnösök [azaz: a célt eltévesztők] mind [és mindnyájan igyekeztek Jézushoz], hogy hallgassák őt.

Luk. 15,2 És zúgolódnak [és így morgolódtak, és méltatlankodtak egymás közt] a farizeusok [jelentése: elkülönülő (elkülönült, elzárkózó; elválasztó), vagyis kirekesztően vallásos emberek zárt csoportja, szektája] és az írástudók [és a törvénymagyarázók], mondván: Ez [az ember] bűnösöket [azaz: céltévesztőket] fogad magához [vagyis elfogadja őket], és velük [érintkezik], és együtt eszik*

*Amikor az Úr Jézus Lévit, azaz: Mátét elhívja, hogy kövesse Őt, akkor: „Lévi nagy lakomát (nagy vendégséget) készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek (vagyis másoknak), akik ővelük (együtt) letelepedtek volt (vagyis asztalhoz dőltek). És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel (hamartólosz: céltévesztettekkel) (együtt)? És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre (vagyis a gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé)” (Luk. 5,29-32).

Hiszen Isten már a prófétán keresztül kijelentette ezzel kapcsolatos akaratát: „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen” (Ezék. 18,23)

Luk. 15,3 Ő pedig ezt a példázatot beszélé nékik, mondván:

Luk. 15,4 Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a [magányos, elhagyatott] pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?

Luk. 15,5 És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén [és örömében örvendezve, vidáman].

Luk. 15,6 És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik: Örvendezzetek [és ünnepeljetek, és vigadjatok] én velem, mert megtaláltam az én juhomat [vagyis az én bárányomat], amely elveszett vala.

Luk. 15,7 Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm [és ujjongás] lesz a mennyben [vagyis a mennyek országában] egy megtérő bűnösön [azaz: egy céltévesztett gondolkodásmód megváltoztatásán, észre térésén, ha az más felismerésre tér és aki  megváltoztatja az életét], hogysem kilencvenkilenc igaz [vagyis megigazult] emberen, akinek nincs szüksége megtérésre [vagyis a gondolkodásmód megváltoztatására; nincs szüksége arra,hogy más felismerésre térjen; és nincs szüksége arra, hogy megváltoztassa az életét]*

*Máté így ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Mit gondoltok [és mi a véleményetek]? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik [vagyis eltéved, elkóborol, elcsatangol, mert eltévelyítették, félrevezették, eltérítették, becsapták]: vajon a kilencvenkilencet nem hagyja-e ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-e azt, amelyik eltévelyedett [és elveszett, nem keresi-e az eltévedtet]? És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon [és jobban örül neki], mint a kilencvenkilencen, amely el nem tévelyedett [és amelyik nem tévedt el]. Ekképpen [és ugyanígy] a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen [vagy elpusztuljon, tönkremenjen, megsemmisüljön] e kicsinyek közül” (Mát. 18,12-14).

„Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa [és üdvözítse, vagyis, hogy: megtartsa, megőrizze, megmentse, kiszabadítsa, biztonságba helyezze, meggyógyítsa] azt, [aki] elveszett vala [és aki tönkrement]” (Mát. 18,11).

És így folytatja az Úr Jézus: „Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét (vagyis életét), hanem hogy megtartsa, (és megmentse)….” (Luk. 9,56).

„Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világba, hogy kárhoztassa (vagyis hogy elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék (és hogy üdvözüljön) a világ általa.” (Ján. 3,17).

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (és sérültet) kötözgetem (és bekötözöm), s a beteget (és a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).

Luk. 15,8 Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája [tíz ezüstpénze] van, és egy drakhmát [egy ezüstpénzt, ami körülbelül egy napi munkabérnek felel meg] elveszt, nem gyújt-é gyertyát [vagy lámpást, vagy mécset; nem gyújt-e világot], és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?

Luk. 15,9 És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: Örüljetek [és örvendjetek] én velem, mert megtaláltam a drakhmát [az ezüstpénzemet], melyet elvesztettem vala!

Luk. 15,10 Ezenképpen, mondom néktek, [hogy ilyen öröm, és] örvendezés [és ujjongás] van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén [vagyis egyetlen gondolkozását megváltoztató bűnösön, aki más felismerésre tér, aki megváltoztatja az életét].

Luk. 15,11 [Azután így folytatta], és monda: Egy embernek vala két fia;

Luk. 15,12 És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztük a vagyont.

Luk. 15,13 Nem sok nap [vagyis nem sok idő] múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre [egy távoli, messze tartományba] költözik; és ott eltékozlá [elpazarolta, elfecsérelte, szétszórta] vagyonát, mivelhogy tobzódva élt. [vagyis mert kicsapongó életet folytatott, és léhán, feslett életet élve, és züllött életmódjával]

Luk. 15,14 Minekutána pedig mindent elköltött, és [elpazarolt, és elpocsékolt], támada nagy éhség [azaz nagy éhínség] azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni [vagyis nélkülözni kezdett].

Luk. 15,15 Akkor elmenvén, hozzá szegődött annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.

Luk. 15,16 És kívánja vala megtölteni [vagyis szívesen megtöltötte volna] az ő gyomrát azzal a moslékkal [azzal a szentjánoskenyérrel], amit a disznók ettek [Más fordítás: Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek]; és senki sem ád vala néki.

Luk. 15,17 Mikor aztán magába szállt, [és így bánkódott] monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben [és hány béres dúskál ennivalóban], én pedig éhen halok meg!

Luk. 15,18 Fölkelvén [útra kelek, és] elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, [hibáztam], és vétkeztem  az ég ellen és te ellened.

Luk. 15,19 És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!

Luk. 15,20 És felkelvén [fölkerekedett és útra kelve], elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, [már messziről] meglátá őt az ő atyja, és megesett [és megindult] rajta [és elszorult] a szíve [és megszánta, és megkönyörült rajta], és [elébe futott, és] oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.

Luk. 15,21 És monda néki a fia: Atyám, [hibáztam], és vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam!

Luk. 15,22 Az atyja pedig monda az ő (rab)szolgáinak: [Siessetek], és hozzátok ki a legszebb [a legdrágább, a kezdeti, az eredeti] ruháját, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!

Luk. 15,23 És előhozván a hízott tulkot [vagyis a hízott borjút], vágjátok le, és együnk [lakomázzunk], és vigadjunk.

Luk. 15,24 Mert ez az én fiam meghalt, [vagyis halott volt], és feltámadott [vagyis életre kelt]; elveszett, és megtaláltatott [ím megkerült]. Kezdenek azért vigadni*

*És az Úr Jézusra kell tekinteni ahhoz, hogy megértsük, amit tett velünk az Úr: „Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben” (Eféz. 1,20).  

És: „[Vele együtt] titeket is megelevenített [és életre keltett; feltámasztott], akik [megölötten] holtak valátok a ti vétkeitek [hibás lépéseitek, botlásaitok, eleséseitek] és bűneitek [céltévesztésetek] miatt, [vagyis a céltévesztés következtében]” (Eféz. 2,1).

„De az Isten gazdag lévén irgalmasságban [és könyörületben], az Ő nagy szerelméből [az Ő nagy szeretetéért] mellyel minket szeretett

[Más fordítás: De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk], hogy minket, kik meg voltunk halva a vétkek [vagyis eleséseink] miatt, megelevenített [és életre keltett] együtt a Krisztussal. (Kegyelemből tartattatok meg, (és kaptátok a megváltást); [kinek kegyelme által megszabadultatok, vagyis üdvözültetek].

 És [vele] együtt feltámasztott [életre keltett] és [vele] együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [az ég(iek)en túliakban) minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,4-6).

„Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által [az Ő vére árán], a bűnöknek bocsánata [és eltörlése] az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7).

Mert bizony minket is: „Eltemettetvén Ővele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe (Isten beavatkozásába, és működő erejébe) vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból (vagyis a halottak közül).

És titeket, kik holtak valátok a bűnökben (vagyis a hibás lépésekben, botlásokban, melléfogásokban) és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített (és életre keltett) együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket (vagyis minden félre-csúszásotokat botlás vagy elhajlásotokat).

„Avagy nem tudjátok-é, [hát nem értitek] hogy [mi] akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk [azaz szellemben hasonlóvá váltunk] azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott [és életre kelt] Krisztus a halálból [vagyis a halottak közül] az Atyának dicsősége [fényessége, ragyogása] által, azonképpen mi is új életben [új állapotban] járjunk.

Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [vagyis oszlopra feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen] a bűnnek teste, (az amartias szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön (elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló test (vagyis a céltévesztett én)] hogy ezután ne szolgáljunk [és ne legyünk rabszolgája] a bűnnek. [a céltévesztésnek]” (Róm. 6,3-4.6).

Így teljesedett be a prófécia: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben” (Mik. 7,18-20).

„Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt. 103,11-13).

 Dávid így imádkozik, prófétálva a Krisztus népéről: „Oh Isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat (a te csodáidat). Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat (a te hatalmadat) e nemzetségnek (és e nemzedéknek), és minden következendőnek a te nagy tetteidet.

Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat (és fölér) a (magas) égig, mert nagyságos (és hatalmas) dolgokat cselekedtél (és vittél véghez); kicsoda hasonló te hozzád (és ki olyan, mint te), oh Isten?! Aki sok bajt (kakosz: rosszat, szerencsétlenségeket, viszontagságokat) és nyomorúságot (thlipszisz: nyomást, szorítást, szorongattatást, megpróbáltatást, gyötrődést, szorongást) láttattál velünk, de ismét (és újra) megelevenítesz (újra életet adsz; életre hívsz), és a föld (feneketlen) mélységéből (vagyis az abüsszosz: a pokol feneketlen mélységéből) ismét felhozol (és kiemelsz) minket” (Zsolt. 71,17-20).

Luk. 15,25 Az ő nagyobbik [vagyis az idősebbik] fia pedig [ezalatt] a mezőn vala: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot.

Luk. 15,26 És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozza, mi dolog az [és hogy mi történik itt]?

Luk. 15,27 Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatta a hízott tulkot [vagyis a hízott borjút], mivelhogy egészségben nyerte [és kapta] őt vissza.

Luk. 15,28 Erre ő megharaguvék, és nem akart bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérleli őt.

Luk. 15,29 Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam [és meg nem szegtem és soha meg nem kerültem]: és nékem soha nem adtál egy kecske fiat [vagyis kecskegidát; kecskegödölyét sem], hogy az én barátaimmal vigadjak [és mulathassak].

Luk. 15,30 Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat [és aki parázna nőkkel, cédákkal, szajhákkal ette fel, és tékozolta el], levágattad néki a hízott tulkot [vagyis a hízott borjút].

Luk. 15,31 Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd!

Luk. 15,32 Vigadnod és örülnöd [és örvendezned] kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt [mert halott volt], és feltámadott [és életre kelt (megelevenedett)]; és elveszett, és megtaláltatott*

*És így folytatódik a kijelentés: „Avagy nem szabad-é nékem a magaméval [a javaimmal] azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok [vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Irigy vagy, mert én jót teszek ezekkel az emberekkel; Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok]?” (Mát. 20,15).

Ézsaiáson keresztül kerül kijelentésre, hogy kikről beszél az Úr: „Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejükön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj” (Ésa. 35,10)

Casting Crowns - Prayer For A Friend

Válogatás C.S.Lewis gondolataiból

Mennyire erős bennünk a gonosz hatalma, először akkor érezzük meg, amikor szabadulni akarunk tőle.

Bob Gass: A szeretet elhívása (2)

„Éljetek szeretetben!” (Efézus 5:2-. És járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul. )

Van egy állapot, amit úgy hívnak „aktív tehetetlenség”. Akkor történik ez, ha ragaszkodunk olyan régi elkötelezettségekhez, melyeknek nincs többé értelmük. Néhány esetben ez akár rombolhatja az egészségünket, a családi életünket és a lelki egészségünket is.

 Egészen addig folytatódhat, míg kritikus pontot érünk el.

Például: Egy elfoglalt apa, akinek elhanyagolt lánya megszökött otthonról, és beszippantotta a függőség, hirtelen talál időt arra, hogy az egész országot átkutassa érte, aztán heteket tölt azzal, hogy megfelelő klinikát keressen a lánya kezeltetésére.

 Egy házaspárnak, akik túl elfoglaltak voltak egymás számára, hirtelen rengeteg idejük lesz tanácsadásra, ügyvédekre, jogi számlákra és lakáskeresésre, amikor a házasságuk szétesik.

 Egy munkamániás hirtelen talál időt arra, hogy feltegye a kérdést, mit is jelent valójában az élet, amikor szövettani jelentése megérkezik az orvosához, és ez van ráírva: „rosszindulatú”.

Dr. Timothy Johnson írja: „A regényolvasás egyik öröme éppen abban rejlik, hogy nem tudjuk, hogyan fog alakulni a történet, amíg el nem jutunk az utolsó oldalra – aztán pedig abban, hogy visszagondolunk arra, hogyan élhettek volna a szereplők másként, ha tudták volna, hogy mi lesz a történet vége.

A való életben azonban van egy sürgető tény, ami annyira különbözik a fantázia világától – az, hogy a végén nem lehet változtatni. Az élet jelentősége éppen az, hogy véget ér.

Sohasem fogunk rájönni, hogyan kellene élnünk az életünket, ha nem értjük meg annak a ténynek a jelentőségét, hogy az élet véget fog érni. És akkor mi lesz?” Tehát állj meg, és kérdezd meg magadtól, hogy amit éppen most teszel (vagy nem teszel), azt nem fogod-e bánni később? Az élet története mindig előre halad; nem lehet visszafelé lejátszani. Pál tanácsa ebben a témában ez: „Éljetek szeretetben!”.

The GOSPEL by Propaganda (magyar felirattal)

Christian Dance - Alive in Christ

A kegyelem evangéliuma 1. rész - Kubinyi Károly (Szeráf Gyülekezet)

Imádság:

Álom csak az álom, vagy igédet látom most beteljesedni?

Szavam puszta szó csak, mit kövekre szórtak? Ennyi lenne lenni?

Az álom is elég, hogyha te rendeléd: ébredést keresni.

Ámen (Hajdú Zoltán Levente)

A nap gondolata:

Lásd csak, oly rövid az életünk, hogy nagyon kevés időnk van jót tenni. Minden óra, amit felesleges alvással töltünk, elveszett idő a mennyország számára. S minden perc, amit elveszünk a nélkülözhető éjszakai nyugalomtól, meghosszabbítja az életünket. (Don Bosco)

A tékozló fiú

Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta… (Lukács 15:20)

Chuck Colson írja: „Amikor a Buckingham Palotában jártam… Fülöp herceg megkérdezte tőlem: »Mit tehetnénk a bűnözés ellen Angliában?« Így feleltem: »Küldjünk több gyereket vasárnapi iskolába«. Azt hitte, csak tréfálok. De rámutattam Christy Davies szociológus tanulmányára, aki felfedezte, hogy az 1800-as évek első felének brit társadalmát nagyarányú bűnözés és erőszak jellemezte, amely drámai módon csökkent az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején. Mi változtatta meg egy egész nemzet jellemét? Abban az időszakban a vasárnapi iskolák látogatottsága egyenletesen növekedett, 1888-ra Angliában a gyermekek 75%-a járt.

Miután a részvétel lecsökkent… ennek arányában növekedett a bűnözés és rendzavarás. Ha megtöltjük a vasárnapi iskolákat, meg tudjuk változtatni a szíveket, és helyre tudjuk állítani a társadalmat.”

Azt jelenti ez, hogy a mi gyermekeink soha nem fogják elvéteni az utat? Nem, ez csupán azt jelenti, hogy fel fogják ismerni az igazságot, amire tanították őket, vissza fognak emlékezni az „atyai ház” örömeire, és vissza fognak térni, mert tudják, hogy szeretettel fogadják őket.

Figyeld csak meg: a tékozló fiú apját nem vádolták azzal, hogy elhanyagolta gyermekét. Ő nagyszerű példakép volt. Támogatta gyermekeit anyagilag és érzelmileg. Utat mutatott nekik, de nem erőszakolta ki az alkalmazkodást. Teret adott arra is, hogy elbukjanak – és helyet biztosított a visszatéréshez. Az mutatja meg, hogy milyen szülők vagyunk, ahogy a gyermekeinkkel bánunk. Lehet, hogy a gyermeked még távol van, de tudnia kell, hogy törődsz vele, szereted, imádkozol érte, és szeretettel fogadod őt, mikor hazatér.

(Forrás: www.maiige.hu)

___________________________________________________________

Csend van bennem