2012. április 29.

Ige: A harag


 Tanuljátok meg szeretett testvéreim, hogy legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.

Mert ember haragja Isten igazságát nem szolgálja” (Jak. 1,19-20)

Ige: Cselekedd az Igét


 „Vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.

Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.

Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát:

Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt” (Jak. 1,21-24)

Fortuna & Lorika.Győzött a Király..

67-es ZSOLTÁR

Kubinyi Károly - Az Úrvacsora

Kenneth & Gloria Copeland: Ne hagyd, hogy az ördög keresztbe tegyen neked


Mikor [az ördög] hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja. – János 8:44

Sokan nehezen tudják elhinni Isten ígéreteit, mert a fizikai világban sok mindent látnak, ami azoknak ellentmond. Láttak hűséges tizedfizetőket tönkremenni. Láttak beteg keresztényeket, akik nem tudták elfogadni a gyógyulásukat.

Valójában pontosabb lenne, ha azt mondanánk, hogy csak gondolják, hogy látták ezeket a dolgokat. Ugyanis egy megtévesztő működik itt a világban. Egy megtévesztő, aki ugyanazzal foglalatoskodik az Éden kertje óta: elhiteti az emberekkel, hogy Isten Igéje nem igaz.

És mivel évezredek óta ezzel foglalkozik, igazán jól érti a dolgát. Gondolj erre legközelebb, amikor megpróbálja úgy láttatni a dolgokat, mintha Isten Igéje nem működne a számodra, és amikor el akarja hitetni veled, hogy minden reményed elveszett. Mondd ezt: „Nem foglalkozom a láthatókkal. Hiszem az Igét, és nem vagyok hajlandó kételkedni benne.”

Elmondom, hogyan értem ezt. Ismered azt a bűvészmutatványt, amikor valaki bemászik egy dobozba, majd úgy tűnik, mintha a bűvész kettévágná? A saját két szemünkkel láthatjuk. Az ember lába kilóg a doboz egyik végéből, a feje pedig a másikból, és a dobozt egész egyszerűen kettévágják. Aztán a bűvész összetolja a két dobozt, és a látszólag két részre szakadt fickó egy darabban kiugrik a dobozból.

Mondd meg nekem, elhitted-e egy pillanatig is, hogy a bűvész tényleg félbevágta azt az embert? Természetesen nem! Tudtad, hogy egy trükköt, egy megtévesztést láttál, ami valójában nem is az volt, aminek látszott. Talán nem tudtad, hogyan csinálták. Talán nem tudtad megmagyarázni a dolgot. De tudtad, hogy nem lehetséges az, hogy valakit kettévágnak, majd összeragasztanak, ezért nem hittél a szemednek.

Isten Igéjéhez is így kell hozzáállnod. Meg kell tanulnod annyira megbízni benne, hogy amikor a sátán az Igének látszólag ellentmondó dolgot mutat a természetes világban, azt tudd mondani: „Igen, láttam, de nem vagyok olyan bolond, hogy elhiggyem. Ragaszkodom az Igéhez.”

Ha így teszel, a hazugság atyja soha nem lesz képes keresztbe tenni neked!

Igei olvasmány: Zsoltárok 119:89-104


Jézushoz hasonlóvá válni 2012-ben


 Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára!" (Lk 15,22) 

A tékozló fiú történetében a fiatalabb testvérrel szoktunk azonosulni, magunkat tékozló fiúként látva, ahogy megtérünk Istenhez.

Néhányan közülünk még az idősebb fiúval is azonosulunk, ráébredve, hogy bűnös módon neheztelést táplálunk azok iránt, akiket Isten kegyelmében részesít, pedig mi - helytelenül -  őket "kevésbe jó keresztényeknek" ítéljük meg, mint magunkat.

De gondoltunk-e valaha is arra, hogy Isten azt kívánja, hogy a tékozló fiú atyjával azonosuljunk, aki "nem rója fel a rosszat", miközben a látóhatárt kémleli, minduntalan reménykedve, hogy fia hazatér. (1Kor 13,5)

Ne feledjük, mi úton vagyunk, hogy Jézus által a mennyei Atyához hasonlatosak legyünk, szívünk legyen olyan, mint az övé, elménk mint az övé, figyelmünk forduljon mások felé, mint az övé. Arra hívattunk el, hogy Krisztushoz hasonlókká váljunk, s mikor hasonlítunk Jézusra, hasonlítunk az Atyára is. (Jn 10,30)

Az emberek meglátják majd bennünk a családi hasonlatosságot, mint a fiakban és lányokban. Látni fogják, hogy Atyánk érettsége mint munkálkodik bennünk és általunk. Célunk, hogy a hit atyjává, forrásává legyünk, élő példája annak, hogy az Atya milyen könyörülettel fordul mindenki felé.

Őszintén megvallom, a gondolat, hogy a hit atyjává váljak, éppoly idegenül hangzik számomra, mint számodra elhinni azt, hogy a hit forrásává érhetsz. Tulajdonképpen lehetetlennek tűnik, mégis, ez az, amivé válnunk kell.

Mi az, ami meggátol abban, hogy érettebb kereszténnyé válj 2012-ben?
Oswald Chambers-t idézve: "Nem akarsz szent lenni, vagy nem hiszed, hogy Isten szentté tehet?"

(Daily Hope by John Walker, 2011. december 30.)




Ó Te vagy Uram vágyam és örömöm.

Imádság:


Kezem a kezedbe teszem, Rád bízom magam, Istenem.
Lábam a lábnyomodba lép, Nem rémít már a messzeség.
Szívem szerelmed tölti be,
Üdvösségemnek Istene!

A nap gondolata:


Aki állandóan lelkeket akar ápolni és felebarátjainak szolgálni, annak Isten által gondozott lelket kell magában hordoznia. (Kroecker)

Napi Ige és gondolat


 Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. (János 17:4)

Az Igében sokszor találkozunk a munka más értelmezésével is. A Biblia beszél lelki munkálkodásról is. Ez az Igével való sáfárkodást jelenti, azt az erőfeszítést, amikor másokhoz közel segítjük az Igét és megismertetjük az élő Istent velük. Jézus Krisztus kifejezetten ezzel a céllal tevékenykedett ebben a világban és tanítványait is erre a lélekmentő feladatra nevelte. A lelki munka is erőfeszítéssel jár. Imádsággal, tanítással, az Ige ellenségeivel való küzdéssel, szellemi hadviseléssel és sokszori fáradságos törődéssel párosul a keresztyén ember életében. De ahogyan fizikai munkánk eredményeiért és gyümölcseiért érdemes vállalni a munkával párosuló terhet, ugyanígy a lelki munkában is érdemes szemünk előtt tartani azokat a gyümölcsöket, amiket Istennek szolgálva teremhet életünk. Ez bátoríthat bennünket lelki munkát végeznünk. (Berencsi Balázs)

Eljött hozzám mikor még bűnben éltem.

Kenneth E. Hagin: Ő tartja az Ő Szavát


Mert amint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én Igém, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és áldott lesz ott, ahová küldöttem. - Ésaiás 55,10. 11.

Az Ésaiás 55,11 egy olyan igevers, amit állandóan használnod kellene az imáidban. Ez az imaélet gerince. Az Istentől kiment egyetlen Ige sem térhet vissza hozzá üresen.

Isten azt mondta: “Gondom van az én Igémre, hogy beteljesítsem azt.” (Jer. 1,12) A King James Biblia széljegyzete szerint: “Ügyelek arra, hogy az én szavamat végrehajtsam.” Isten be fogja teljesíteni az Ő Igéjét, ha te rendületlenül kitartasz mellette!

Imáimra akkor jöttek a leghatalmasabb válaszok, amikor Isten elé vittem az Ő Igéjét, és emlékeztettem Őt arra, hogy mit mondott. Dicsőség Istennek, Ő megtartja a Szavát.

Megvallás: Isten Igéje nem tér hozzá üresen, hanem megcselekszi, amit Ő akar, és beteljesedik ott, ahová Ő küldte. Én Isten elé viszem az Ő Igéjét imában. Isten pedig beteljesíti azt, megtartja az Ő Igéjét. És én élvezem ennek áldásait.


Smith Wigglesworth: Út a dicsőségbe


Túlcsordulásig telve

"Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig." (ApCsel.1:

 Amikor Isten ereje megszabadít, a hétköznapi létből a rendkívülibe, a természetesből a természetfölöttibe kerülünk. Emlékszel még arra a napra, amikor az Úr rád helyezte a kezét? Azt mondod: ,,Nem tehettem mást, mint hogy az Urat dicsértem." Nos ez csupán a kezdet. Most hol tartasz? Isten terve az, hogy addig növekedjél, míg el nem éred az Ő végére mehetetlen teljességét.

 Nem kell ezt mondanod: ,,Csodálatos volt, amikor Szent Szellemben megkeresztelkedtem." Ha a múltba kell tekintened ahhoz, hogy megtudjam: megkeresztelkedtél, akkor visszaeső vagy. Ha a kezdet jó volt, akkor a folytatásnak napról napra jobbnak kell lennie, amíg mindenki meg nem győződik arról, hogy a Szellem által betöltekeztél Isten hatalmával, Isten teljességével!

 Isten ébresszen fel bennünket az álomból, hogy soha ne váljunk közömbössé az Ő dicsőséges igazsága és mindenható erejének lehelete iránt!

 ALAPIGE: Zak.9:12-16
 ,,Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai! Ma is azt hirdetem néktek: kétszeresen megfizetek néked! Mert kifeszítem Júdát magamnak mintegy kézívet és megtöltöm Efraimot; és felindítom fiaidat, oh Sion, a te fiaid ellen, oh Jáván, és olyanná teszlek, mint a hős fegyvere. És megjelent felettük az Úr, és nyila repül, mint a villámlás; az Úr Isten kürtöt fuvall, és déli szelekben nyomul elő. A Seregeknek Ura megoltalmazza őket; megemésztik és letapossák a parittya-köveket, és isznak és zajongnak, mint a bortól, és megtelnek, mint a csészék, és mint az oltár szegletei.
 És megsegíti őket az Úr, az ő Istenük ama napon, mint az ő népének nyáját, és mint korona-kövek ragyognak az ő földén."

Áldott légy,Urunk...

2012. április 28.

Ige: Megalázkodás


Példázaton mutatja be az Úr Jézus  az Isten előtti megalázkodást, és annak eredményét: „Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozik magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek (mint a többi ember), ragadozók (rabló), hamisak (gonosz), paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát (tizedet) adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogysem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Luk. 18,10-14)

Mert: „Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23)

A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (Péld. 3,34)

Mert: „A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van (Más fordítás: Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos)” (Péld. 18,12)

Ezért jobb az: „Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja” (Jób. 22,29)  Az emberek előtti megalázkodásra mutat példát az Úr Jézus:  „Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,13-15)

Tehát: „… Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek (mindenki) között (az) utolsó és mindeneknek (és mindenki) szolgája” (Márk. 9,35)

Az apostol is arra kéri a mindenkori hívőket, hogy:  „Teljesítsétek be [tegyétek teljessé] az én örömömet, [azzal] hogy egyenlő indulattal [egyetértésben; egyet akarva; (gondolva), közös lelkesedéssel] legyetek, ugyanazon [(agapé): Isten szerinti] szeretettel viseltetvén, egy érzésben [összeforrva], egyugyanazon indulattal lévén [ugyanarra törekedtek]. Más fordításban: [Ha igen, akkor, tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok szerezni. Legyen a gondolkozásotok összhangban egymással, legyen bennetek ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt, éljetek teljes egyetértésben, és ugyanarra a célra törekedjetek!] Semmit nem cselekedvén versengésből [vetélkedésből; önzésből; viszálykodásból; perlekedésre való hajlamból], sem hiábavaló [hiú] dicsőségből [önhittségből; se hiú dicsőségvágyból], hanem alázatosan egymást különbeknek [kiválóbbnak] tartván [többre becsülvén] ti magatoknál. Más fordításban: [Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!]” Fil. 2,2-3)

Ige: Kijelentés a meg nem tért szívről


Márk bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről így hangzik: „Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról. És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok (és értetlenek) vagytok-é? Nem értitek-é, hogy ami kívülről megy (be) az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt (mert az nem teheti tisztátalanná)? Mert nem a szívébe megy be, hanem a gyomrába; és az árnyékszékbe kerül, amely minden eledelt megtisztít (Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt). Monda továbbá (és hozzátette): Ami az emberből jő ki, az fertőzteti meg az embert (és az teszi tisztátalanná). Mert onnan belülről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok. Lopások, telhetetlenségek (kapzsiságok), gonoszságok, álnokság (csalás), szemérmetlenség (kicsapongás), gonosz szem (irigység), istenkáromlás, kevélység (gőg), bolondság (esztelenség): Mind ezek a gonoszságok belülről jőnek ki, és megfertőztetik (és tisztátalanná teszik) az embert” (Márk. 7,17-23)

Az ember szívéről (bensőjéről, vagyis szellemi életének középpontjáról) Isten véleménye: „És (amikor) látá az Úr, hogy megsokasult (és mennyire elhatalmasodott) az ember gonoszsága a földön, és hogy (az ember) szíve gondolatának minden (szándéka és) alkotása szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5) „… mert az ember szívének gondolata (szándéka) gonosz az ő ifjúságától fogva…” (1 Móz. 8,21)

Bizony: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az (és javíthatatlan); kicsoda ismerhetné azt (ki tudná kiismerni)? Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem (Én… vagyok a szívek vizsgálója) és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint (és mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete) és cselekedeteinek (és tetteinek) gyümölcse szerint (megérdemli)” (Jer. 17,9-10)

Erre Isten az Úr Jézus megváltásában adott megoldást. Aki Őt befogadja, az új emberré lesz, isteni természetet kap, ahogy erről Isten Igéje bizonyságot is tesz: „… mivelhogy levetkeztétek amaz ó (vagyis a régi) embert, az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol. 3,9-10)

Tehát: „Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. (Amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint? Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben [és az önkényes vallási gyakorlatokkal] és alázatoskodásban és a test (szóma: egész valótok) gyötrésében. De nincs bennük semmi becsülni való (mert valójában azonban semmi értéke és haszna nincs), mivelhogy a (hús)test, [vagyis az érzéki test] hízlalására valók (és a hústest kielégítésére szolgálnak, és öntelt felfuvalkodottsághoz vezet, mert ez a (hús)testi vágyakat nem tudja megfékezni)” (Kol. 2,20-23)

Ezért figyelmeztet így a Szent Szellem: „Semmi rothadt (bomlasztó) beszéd, (logosz: szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs) a ti szátokból ki ne származzék (és ki ne jöjjön), hanem csak, amely hasznos, (és csak akkor szóljatok, ha az jó) a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak (és hogy áldást hozzon azokra, akik hallják)”. (Eféz. 4,29)

 Hát: „… vessétek el magatoktól ti is… a haragot, fölgerjedést (az indulatot), gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet (a mocskos, trágár beszédet)(Kol. 3,8)  Jakab apostolon keresztül így figyelmeztet a Szent Szellem: „Atyámfiai (testvéreim), ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen. Mert mindnyájan sokképpen (és sokat) vétkezünk. Ha valaki beszédben (logosz) nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét (szóma: valóját) is megzabolázni (és meg tudja fékezni)” (Jak. 3,1-2)

És: „Minden mérgesség (keserűség) és fölgerjedés (indulat) és harag és lárma (és kiabálás) és istenkáromlás kivettessék közületek (és legyen távol tőletek) minden gonoszsággal együtt” (Eféz. 4,31)



Ige: VÁGYÓDÁS A MENNYEI HAZÁBA


Mert tudjuk [tisztában vagyunk vele], hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol [leomlik; leoldódik, összeomlik, megsemmisül], épületünk [lakásunk, hajlékunk] van Istentől, nem kézzel csinált [nem kézzel épített; alkotott, nem mesterséges], örökkévaló [világkorszakra szóló,(aioni)] házunk [örök otthonunk (épületünk)] a mennyben. [a legfelső égben]” 2 Kor. 5,1

Mert a mi földi házunk – a hústestünk – csak sárház: „Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik (meg) és az ő angyalaiban is talál hibát: Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, akiknek fundamentumok a porban van (akik agyagházban laknak, amelynek porban van alapja), és könnyebben szétnyomhatók a molynál (és szétmorzsolják, mint a molyt)?! Reggeltől estig gyötrődnek (szétzúzzák), s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek (észrevétlen elpusztulnak) örökre. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele (ha összeomlik sátruk), nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?” (Jób. 4,18-21)

 Mindenki meghal, vagyis mindenkinek lebomlik a hústeste, azaz a „háza” akár gazdag, akár bölcs: „Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek? Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, Még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész (pusztul) el bolond és ostoba, és gazdagságukat (vagyonukat) másoknak hagyják. (Azt képzelik), gondolatuk ez: az ő házuk örökkévaló (hogy házuk örökké megmarad), lakóhelyeik (lakásuk) nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket hangoztatják a földön (földeket neveznek el róluk). De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak” (Zsolt. 49,7-13)

„És látám, hogy hasznosabb a bölcsesség a bolondságnál (az oktalanságnál), miképpen hasznosabb a világosság a sötétségnél. A bölcsnek szemei vannak a fejében (és a bölcs ember nyitott szemmel jár); a bolond pedig sötétben jár (botorkál); de ugyan én megismerém (arra is rájöttem), hogy ugyanazon egy végük lesz mindezeknek (hogy ugyanaz lesz a sorsa mindegyiküknek). Annakokáért mondám az én elmémben (ezt gondoltam magamban): bolondnak állapota (sorsa) szerint lesz az én állapotom is, miért valék tehát én is bölcsebb (akkor mit ér az, hogy én bölcsebb vagyok)? És mondék az én elmémben (ezt mondtam magamban): ez is hiábavalóság! Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek (mindaz, ami megtörtént, feledésbe megy az eljövendő időben): és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is. Azért gyűlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, ami történik (mert rossznak tartottam azokat a dolgokat, amiket véghez visznek) a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek (az embernek) gyötrelme (és hasztalan erőlködés)!” (Préd. 2,14-18)

Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét (pnoé): Isten életet adó erejét). Így lőn az ember, élő lélekké (élőlénnyé)” (1 Móz. 2,7)

Amikor az ember a sátán szavát fogadta be Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert (bizony) por vagy te s ismét porrá leszesz (és vissza fogsz térni a porba)” (1 Móz. 3,19)

És az embernek: „(Ha) Kimegyen (elszáll) a szelleme; visszatér földébe, és aznapon elvesznek (semmivé válnak) az ő tervei (okoskodása, számvetése; kételye)” (Zsolt. 146,4)

 De: „Aki felülről jött (és jön), feljebb való mindenkinél (az felette van mindenkinek). Aki a földről való, földi az és földieket szól; aki a mennyből jött (és jön), feljebb való mindenkinél (az felette van mindenkinek)” (Ján. 3,31)

Ő pedig nem más, mint a Krisztus: „mert senki sem ment fel a mennybe, hanemha (csak) az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia (az Emberfia), aki a mennyben van” (Ján. 3,13)

És mert az Ádám leszármazottai, már olyanok voltak mint ő, vagyis elvesztették Istenképűségüket: „Élt vala pedig Ádám százharminc esztendőt, és nemze fiat (magához hasonlót) az ő képére és hasonlatosságára (a maga képmására) és nevezé annak nevét Séthnek. (jelentése: kárpótlás; pótlás; elrendelt, odahelyezett)” (1 Móz. 5,3)

És így: elvesztettük a mennyei polgárjogunkat: „Mert a mi országunk mennyekben van (nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk), honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk (üdvözítőül); Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos (gyarló) testünket (szómánkat: egész valónkat), hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez (szómájához: személyéhez). Amaz Ő hatalmas munkája szerint (azzal az erővel), mely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil. 3,20-21)

De az Úr Jézus mennybemenetel előtt ezt ígéri az övéinek: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely (hajlék) van; ha pedig nem (így) volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek (a számotokra). És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz (és magam mellé) veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Ján. 14,1-3)

Még a kínoszlopon függő latornak is azt mondta az Úr: „… Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban” (Luk. 23,43)

Ez a mi reménységünk: „Mely (reménység) lelkünknek (életünknek) mintegy bátorságos (biztos) és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál (amely behatol a kárpit mögé). Ahová útnyitóul (elsőként) bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,19-20)

„Azért nem csüggedünk [nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket (bátorságunkat)]; sőt ha a mi külső emberünk megromol is [tönkre is megy; elromlik, megbomlik, felemésztetik; elfogyatkozik is], a belső [emberünk] mindazáltal napról-napra megújul. [minden nap épül]” (2 Kor. 4,16)

 És hogy hol készít helyet az Úr Jézus, és milyen városban, arról így szól a Szent Szellem János apostolon keresztül: „És elvive engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága (ragyogása) hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta (a kristályfényű) jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11)

A hit emberei ezt mindig is tudták: „Hit által (költözött át, és) lakott az ígéret földén (Ábrahám), mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost (azt a várost, amelynek szilárd alapja van), melynek építője (tervezője) és alkotója az Isten” (Zsid. 11,9-10)


Hit Gyülekezete - Nálad van hazám ...

Vida Sándor: Mézcseppek:

- Szelíd: haragtól mentes
- Alázatos: hatalomvágytól mentes.