Aki állandóan lelkeket akar ápolni és felebarátjainak
szolgálni, annak Isten által gondozott lelket kell magában hordoznia.
(Kroecker)
2012. április 29.
Napi Ige és gondolat
Én megdicsőítettelek
téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy
elvégezzem. (János 17:4)
Az Igében sokszor találkozunk a munka más értelmezésével is.
A Biblia beszél lelki munkálkodásról is. Ez az Igével való sáfárkodást jelenti,
azt az erőfeszítést, amikor másokhoz közel segítjük az Igét és megismertetjük
az élő Istent velük. Jézus Krisztus kifejezetten ezzel a céllal tevékenykedett
ebben a világban és tanítványait is erre a lélekmentő feladatra nevelte. A
lelki munka is erőfeszítéssel jár. Imádsággal, tanítással, az Ige ellenségeivel
való küzdéssel, szellemi hadviseléssel és sokszori fáradságos törődéssel
párosul a keresztyén ember életében. De ahogyan fizikai munkánk eredményeiért
és gyümölcseiért érdemes vállalni a munkával párosuló terhet, ugyanígy a lelki
munkában is érdemes szemünk előtt tartani azokat a gyümölcsöket, amiket
Istennek szolgálva teremhet életünk. Ez bátoríthat bennünket lelki munkát
végeznünk. (Berencsi Balázs)
Kenneth E. Hagin: Ő tartja az Ő Szavát
Mert amint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza
nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és
magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én Igém, amely
számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és
áldott lesz ott, ahová küldöttem. - Ésaiás 55,10. 11.
Az Ésaiás 55,11 egy olyan igevers, amit állandóan használnod
kellene az imáidban. Ez az imaélet gerince. Az Istentől kiment egyetlen Ige sem
térhet vissza hozzá üresen.
Isten azt mondta: “Gondom van az én Igémre, hogy
beteljesítsem azt.” (Jer. 1,12) A King James Biblia széljegyzete szerint:
“Ügyelek arra, hogy az én szavamat végrehajtsam.” Isten be fogja teljesíteni az
Ő Igéjét, ha te rendületlenül kitartasz mellette!
Imáimra akkor jöttek a leghatalmasabb válaszok, amikor Isten
elé vittem az Ő Igéjét, és emlékeztettem Őt arra, hogy mit mondott. Dicsőség
Istennek, Ő megtartja a Szavát.
Megvallás: Isten
Igéje nem tér hozzá üresen, hanem megcselekszi, amit Ő akar, és beteljesedik
ott, ahová Ő küldte. Én Isten elé viszem az Ő Igéjét imában. Isten pedig
beteljesíti azt, megtartja az Ő Igéjét. És én élvezem ennek áldásait.
Smith Wigglesworth: Út a dicsőségbe
Túlcsordulásig telve
"Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő
reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és
Samariában és a földnek mind végső határáig." (ApCsel.1:
Amikor Isten ereje
megszabadít, a hétköznapi létből a rendkívülibe, a természetesből a
természetfölöttibe kerülünk. Emlékszel még arra a napra, amikor az Úr rád
helyezte a kezét? Azt mondod: ,,Nem tehettem mást, mint hogy az Urat
dicsértem." Nos ez csupán a kezdet. Most hol tartasz? Isten terve az, hogy
addig növekedjél, míg el nem éred az Ő végére mehetetlen teljességét.
Nem kell ezt
mondanod: ,,Csodálatos volt, amikor Szent Szellemben megkeresztelkedtem."
Ha a múltba kell tekintened ahhoz, hogy megtudjam: megkeresztelkedtél, akkor
visszaeső vagy. Ha a kezdet jó volt, akkor a folytatásnak napról napra jobbnak
kell lennie, amíg mindenki meg nem győződik arról, hogy a Szellem által
betöltekeztél Isten hatalmával, Isten teljességével!
Isten ébresszen fel bennünket
az álomból, hogy soha ne váljunk közömbössé az Ő dicsőséges igazsága és
mindenható erejének lehelete iránt!
ALAPIGE: Zak.9:12-16
,,Térjetek vissza az
erősséghez, reménységnek foglyai! Ma is azt hirdetem néktek: kétszeresen
megfizetek néked! Mert kifeszítem Júdát magamnak mintegy kézívet és megtöltöm
Efraimot; és felindítom fiaidat, oh Sion, a te fiaid ellen, oh Jáván, és
olyanná teszlek, mint a hős fegyvere. És megjelent felettük az Úr, és nyila repül,
mint a villámlás; az Úr Isten kürtöt fuvall, és déli szelekben nyomul elő. A
Seregeknek Ura megoltalmazza őket; megemésztik és letapossák a
parittya-köveket, és isznak és zajongnak, mint a bortól, és megtelnek, mint a csészék,
és mint az oltár szegletei.
És megsegíti őket az
Úr, az ő Istenük ama napon, mint az ő népének nyáját, és mint korona-kövek
ragyognak az ő földén."
2012. április 28.
Ige: Megalázkodás
Példázaton mutatja be az Úr Jézus az Isten előtti megalázkodást, és
annak eredményét: „Két ember méne fel a
templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus
megállván, ily módon imádkozik magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem
vagyok olyan, mint egyéb emberek (mint a többi ember), ragadozók (rabló), hamisak
(gonosz), paráznák, vagy mint ím e
vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát (tizedet) adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő
pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala
mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább
hogysem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza
magát, felmagasztaltatik” (Luk.
18,10-14)
Mert: „Az embernek
kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer” (Péld. 29,23)
„A csúfolódókat ő
megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (Péld. 3,34)
Mert: „A megromlás
előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van
(Más fordítás: Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire
dicsőség, az alázatos)” (Péld. 18,12)
Ezért jobb az: „Hogyha
megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja” (Jób. 22,29) Az emberek előtti megalázkodásra mutat példát
az Úr Jézus: „Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az
vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg
kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én
cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek” (Ján. 13,13-15)
Tehát: „… Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek
(mindenki) között (az) utolsó és mindeneknek (és mindenki) szolgája” (Márk. 9,35)
Az apostol is arra kéri a mindenkori hívőket, hogy: „Teljesítsétek
be [tegyétek teljessé] az én
örömömet, [azzal] hogy egyenlő indulattal [egyetértésben; egyet akarva; (gondolva), közös lelkesedéssel] legyetek,
ugyanazon [(agapé): Isten szerinti] szeretettel viseltetvén, egy érzésben [összeforrva], egyugyanazon
indulattal lévén [ugyanarra
törekedtek]. Más fordításban: [Ha
igen, akkor, tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok
szerezni. Legyen a gondolkozásotok összhangban egymással, legyen bennetek
ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt, éljetek teljes egyetértésben, és
ugyanarra a célra törekedjetek!] Semmit
nem cselekedvén versengésből [vetélkedésből;
önzésből; viszálykodásból; perlekedésre való hajlamból], sem hiábavaló [hiú] dicsőségből [önhittségből; se hiú
dicsőségvágyból], hanem alázatosan egymást különbeknek [kiválóbbnak] tartván [többre becsülvén] ti magatoknál. Más fordításban: [Ne irányítson benneteket az önzés, irigység,
vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több
tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!]” Fil. 2,2-3)
Ige: Kijelentés a meg nem tért szívről
Márk
bizonyságtétele az Úr Jézus kijelentéséről így hangzik: „Amikor azután
a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról. És
monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok (és értetlenek) vagytok-é? Nem értitek-é, hogy ami kívülről megy (be) az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt (mert
az nem teheti tisztátalanná)? Mert nem a
szívébe megy be, hanem a gyomrába; és az árnyékszékbe kerül, amely minden
eledelt megtisztít (Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt). Monda továbbá (és hozzátette): Ami az emberből jő ki, az fertőzteti meg az
embert (és az teszi tisztátalanná). Mert
onnan belülről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok,
házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok. Lopások, telhetetlenségek (kapzsiságok), gonoszságok, álnokság (csalás), szemérmetlenség
(kicsapongás), gonosz szem
(irigység), istenkáromlás, kevélység
(gőg), bolondság (esztelenség): Mind ezek a gonoszságok belülről jőnek ki,
és megfertőztetik (és tisztátalanná teszik) az embert” (Márk. 7,17-23)
Az ember szívéről
(bensőjéről, vagyis szellemi életének középpontjáról) Isten véleménye: „És
(amikor) látá az Úr, hogy megsokasult (és
mennyire elhatalmasodott) az ember
gonoszsága a földön, és hogy (az ember) szíve
gondolatának minden (szándéka és) alkotása
szüntelen csak gonosz” (1 Móz. 6,5) „… mert az ember
szívének gondolata (szándéka) gonosz
az ő ifjúságától fogva…” (1 Móz. 8,21)
Bizony: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az (és javíthatatlan); kicsoda ismerhetné azt (ki tudná
kiismerni)? Én, az Úr vagyok az, aki a
szívet fürkészem (Én… vagyok a szívek vizsgálója) és a veséket vizsgálom, hogy
megfizessek kinek-kinek az ő útjai szerint (és mindenkivel úgy bánok,
ahogyan élete) és cselekedeteinek (és
tetteinek) gyümölcse szerint
(megérdemli)” (Jer. 17,9-10)
Erre Isten az Úr
Jézus megváltásában adott megoldást. Aki Őt befogadja, az új emberré lesz,
isteni természetet kap, ahogy erről Isten Igéje bizonyságot is tesz: „… mivelhogy
levetkeztétek amaz ó (vagyis a régi) embert,
az ő cselekedeteivel együtt. És felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása
van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt” (Kol.
3,9-10)
Tehát: „Ha meghalván
a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek
magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg,
meg se kóstold, még csak ne is illesd. (Amik mind a velük való élés által
elfogyasztásra vannak rendelve), az
emberek parancsolatai és tanításai szerint? Amelyek bölcsességnek látszanak
ugyan a magaválasztotta istentiszteletben [és az önkényes vallási gyakorlatokkal] és alázatoskodásban és a test (szóma: egész valótok) gyötrésében. De nincs bennük semmi becsülni való (mert valójában
azonban semmi értéke és haszna nincs),
mivelhogy a (hús)test, [vagyis az érzéki test] hízlalására valók (és a hústest kielégítésére szolgálnak, és öntelt
felfuvalkodottsághoz vezet, mert ez a (hús)testi vágyakat nem tudja
megfékezni)” (Kol.
2,20-23)
Ezért figyelmeztet így a Szent Szellem: „Semmi
rothadt (bomlasztó) beszéd, (logosz: szó,
beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció,
prófécia, közmondás; üzenet; utasítás,
parancs) a ti szátokból ki ne származzék (és ki
ne jöjjön), hanem csak, amely hasznos,
(és csak akkor szóljatok, ha az jó) a
szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak (és hogy áldást
hozzon azokra, akik hallják)”. (Eféz.
4,29)
Hát: „… vessétek el magatoktól ti is… a haragot,
fölgerjedést (az indulatot), gonoszságot
és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet (a mocskos,
trágár beszédet)” (Kol. 3,8) Jakab
apostolon keresztül így figyelmeztet a Szent Szellem: „Atyámfiai (testvéreim), ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy
súlyosabb ítéletünk lészen. Mert mindnyájan sokképpen (és sokat) vétkezünk. Ha valaki beszédben (logosz)
nem vétkezik, az tökéletes ember, képes
az egész testét (szóma: valóját) is
megzabolázni (és meg tudja fékezni)” (Jak. 3,1-2)
És: „Minden mérgesség (keserűség) és
fölgerjedés (indulat) és harag és
lárma (és kiabálás) és istenkáromlás
kivettessék közületek (és legyen távol tőletek) minden gonoszsággal együtt” (Eféz. 4,31)
Ige: VÁGYÓDÁS A MENNYEI HAZÁBA
Mert tudjuk [tisztában vagyunk vele], hogy ha
e mi földi sátorházunk elbomol [leomlik; leoldódik, összeomlik, megsemmisül], épületünk [lakásunk,
hajlékunk] van Istentől, nem kézzel csinált [nem kézzel épített; alkotott, nem
mesterséges], örökkévaló [világkorszakra szóló,(aioni)]
házunk [örök otthonunk (épületünk)] a mennyben. [a legfelső égben]” 2 Kor. 5,1
Mert a mi földi házunk – a hústestünk – csak sárház: „Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik (meg) és
az ő angyalaiban is talál hibát: Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban,
akiknek fundamentumok a porban van (akik agyagházban laknak, amelynek
porban van alapja), és könnyebben
szétnyomhatók a molynál (és szétmorzsolják, mint a molyt)?! Reggeltől estig gyötrődnek (szétzúzzák),
s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek
(észrevétlen elpusztulnak) örökre. Ha
kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele (ha összeomlik sátruk), nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség
nélkül?” (Jób. 4,18-21)
Mindenki meghal, vagyis mindenkinek lebomlik a hústeste, azaz a „háza”
akár gazdag, akár bölcs: „Akik
gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek? Hiszen senki sem
válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága
az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, Még ha örökké élne is, és
nem látná meg a sírgödröt. De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész
(pusztul) el bolond és ostoba, és
gazdagságukat (vagyonukat) másoknak
hagyják. (Azt képzelik), gondolatuk
ez: az ő házuk örökkévaló (hogy házuk örökké megmarad), lakóhelyeik (lakásuk) nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket
hangoztatják a földön (földeket neveznek el róluk). De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek
kimúlnak” (Zsolt. 49,7-13)
„És látám, hogy hasznosabb a bölcsesség a
bolondságnál (az
oktalanságnál), miképpen hasznosabb a
világosság a sötétségnél. A bölcsnek szemei vannak a fejében (és a bölcs
ember nyitott szemmel jár); a bolond
pedig sötétben jár (botorkál); de
ugyan én megismerém (arra is rájöttem), hogy ugyanazon egy végük lesz
mindezeknek (hogy ugyanaz lesz a sorsa mindegyiküknek). Annakokáért mondám az én elmémben (ezt
gondoltam magamban): bolondnak állapota
(sorsa) szerint lesz az én állapotom is,
miért valék tehát én is bölcsebb (akkor mit ér az, hogy én bölcsebb
vagyok)? És mondék az én elmémben (ezt
mondtam magamban): ez is hiábavalóság!
Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy
a következendő időkben már mind elfelejtetnek (mindaz, ami megtörtént, feledésbe
megy az eljövendő időben): és miképpen
meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is. Azért gyűlöltem az életet; mert
gonosznak látszék nékem a dolog, ami történik (mert rossznak tartottam
azokat a dolgokat, amiket véghez visznek) a
nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek (az embernek) gyötrelme (és hasztalan erőlködés)!” (Préd. 2,14-18)
Erről így tesz
bizonyságot Isten Igéje: „És formálta
vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába
életnek leheletét (pnoé):
Isten életet adó erejét). Így lőn az ember, élő lélekké
(élőlénnyé)” (1 Móz. 2,7)
Amikor az ember a
sátán szavát fogadta be Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az
Úr: „Arcod verejtékével eszed a te
kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert (bizony) por
vagy te s ismét porrá leszesz (és vissza fogsz térni a porba)” (1 Móz. 3,19)
És az embernek:
„(Ha) Kimegyen (elszáll) a szelleme; visszatér földébe, és aznapon
elvesznek (semmivé válnak) az ő
tervei (okoskodása, számvetése; kételye)” (Zsolt. 146,4)
De: „Aki
felülről jött (és jön), feljebb való
mindenkinél (az felette van mindenkinek). Aki a földről való, földi az és földieket szól; aki a mennyből jött
(és jön), feljebb való mindenkinél
(az felette van mindenkinek)” (Ján.
3,31)
Ő pedig nem más,
mint a Krisztus: „mert senki sem ment fel
a mennybe, hanemha (csak) az, aki a
mennyből szállott alá, az embernek Fia (az Emberfia), aki a mennyben van” (Ján. 3,13)
És mert az Ádám
leszármazottai, már olyanok voltak mint ő, vagyis elvesztették
Istenképűségüket: „Élt vala pedig Ádám
százharminc esztendőt, és nemze fiat (magához hasonlót) az ő képére és hasonlatosságára (a maga
képmására) és nevezé annak nevét Séthnek.
(jelentése: kárpótlás; pótlás; elrendelt, odahelyezett)” (1 Móz. 5,3)
És így: elvesztettük
a mennyei polgárjogunkat: „Mert a mi
országunk mennyekben van (nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk), honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is
várjuk (üdvözítőül); Ki elváltoztatja
a mi nyomorúságos (gyarló) testünket (szómánkat: egész valónkat), hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez
(szómájához: személyéhez). Amaz Ő hatalmas munkája szerint (azzal
az erővel), mely által maga alá is vethet
mindeneket” (Fil. 3,20-21)
De az Úr Jézus
mennybemenetel előtt ezt ígéri az övéinek: „Ne
nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az
én Atyámnak házában sok lakóhely (hajlék) van; ha pedig nem (így) volna,
megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek (a
számotokra). És ha majd elmegyek, és
helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz (és magam mellé) veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is
ott legyetek” (Ján. 14,1-3)
Még a kínoszlopon függő latornak is azt mondta az Úr: „…
Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban” (Luk. 23,43)
Ez a mi
reménységünk: „Mely (reménység) lelkünknek (életünknek) mintegy bátorságos (biztos) és erős horgonya és beljebb hatol a
kárpitnál (amely behatol a kárpit mögé). Ahová útnyitóul (elsőként) bement
érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid.
6,19-20)
„Azért nem csüggedünk [nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem
merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket (bátorságunkat)]; sőt ha a mi külső emberünk megromol is
[tönkre is megy; elromlik, megbomlik, felemésztetik; elfogyatkozik is], a belső [emberünk] mindazáltal napról-napra megújul. [minden nap épül]” (2
Kor. 4,16)
És hogy hol készít helyet az Úr Jézus, és
milyen városban, arról így szól a Szent Szellem János apostolon keresztül: „És elvive engem szellemben egy nagy és
magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely
Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak
világossága (ragyogása) hasonló vala
a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta (a kristályfényű) jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11)
A hit emberei ezt
mindig is tudták: „Hit által
(költözött át, és) lakott az ígéret
földén (Ábrahám), mint idegenben,
sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival.
Mert várja vala az alapokkal bíró várost (azt a várost, amelynek szilárd
alapja van), melynek építője
(tervezője) és alkotója az Isten” (Zsid.
11,9-10)
AZ ISTEN TEREMT EGY HELYZETET AHOL SZEMBESÍT A SZIVED GONDOLATAIVAL.
Készítette: Vadkertiová Mária
Isten gyakran teremt egy helyzetet csak azért ,hogy
meglátjuk onmagunkat. Hogy meglátjuk a szivunk álapotát abban a korulményben,
azzal az emberel kapcsolatban. Gyakran az UR nem is visszi végig azt a
helyzetet ,mert más szándéka volt vele. Hirtelen minden megfordul és nem megy
végbe az a helyzet.
Az emberek ilyenkor meglepodnek és elgondolkoznak.
Végig gondolják ,hogy reagáltak és hogy érezték magukat az
adott ido alatt ...és vagy elszégyenlik magukat vagy béke és orom tolti el a
sziveiket.
JEZUS AZ AKI NYILVANVALOVA TESZI A SZIVEK GONDOLATAIT .
EGYEDUL O TUDJA MI LAKOZIK AZ EMBER SZIVEBEN.
István a mennybe tekintett
„Ímé látom az egeket
megnyílni, és az embernek fiát az Isten jobbja felől állani” Apostolok
cselekedetei 7:56.
Micsoda különbség van aközött, amikor valaki néz valamit,
vagy megLÁT egy dolgot. István az égre NÉZETT és MEGLÁTTA Jézust. Ezzel
kapcsolatban egy gyönyörű vers jutott eszembe, amit soha nem bírok
elérzékenyülés nélkül elolvasni. Itt Ámon, az ács szeme nyílott meg. És amint
nézte JÉZUST, meglátta Őt a trónon. Ma ezt a szép verset írom le neked.
Kívánom, hogy sorai lelked mélyéig hatoljanak!
Túrmezei Erzsébet: Ámon, az ács
Két szálfát hoztak Ámon udvarára
és szólt a főpap: „Ámon, jól figyelj:
Kereszt legyen. Ne félj! Meglesz az ára.
Durva, nehéz… Ne faragj rajt' sokat.
Sürgős.” És Ámon munkához fogott.
Fejszecsapások hullottak a fára.
Akkor hajnalodott.
Felkelt az asszony is, a gyermek is.
„Édesapám, milyen két furcsa fa.
Mi lesz belőle?” „Eriggy Salomé,
ne is kérdezd!”– döbben föl az apa
Kis Salomé vidáman elszalad.
Milyen erős a nemrég béna láb!
De jó is volt Jézushoz vinni őt,
követve szívük halk sugallatát.
Csodálatos volt az a pillanat!
Ámon dolgozik. Készül a kereszt.
Nehéz a szíve. Ki is hordja majd?
Valami gyilkos, lator, lázadó
nyomorult emberteste függ le rajt.
Akárkié, annak nem hirdetett
bocsánatot szelíd Názáreti,
mint őneki.
A kis Salomé sírva jő megint:
„Édesapám, ne ácsold azt a fát,
valami úgy fáj a szívem körül.”
Ámon, az ács, verejtéket törül.
És két pribék cipeli már tova.
„Hová, emberek? Csak azt, hogy hova
kinek? Szóljatok! Két kérges kezem
keresztet, mást mindennap annyit ácsolt,
de soha semmit ilyen nehezen!”
„Eh, valami hamis próféta volt.
Jézus. Hiszen hallhattad a nevét.
Nem emlékszel rá?” „Jaj! emlékezem.”
„Ámon, vidd már a pénzt. Kell a kereszt.
Durva, nehéz. Éppen jó lesz neki.
Ha igazán Isten fia, ne félj,
majd leszáll róla a Názáreti.
Őrajta lesz, nem a te válladon.”
Ámon csak áll, csak áll, s két szót dadog
szünettelen: „Nem adom. Nem adom.”
„Megvettük, Ámon. Mi közünk veled?
Ácsolhatsz egyet önmagadnak is.
Ma az ács fia, holnap meg az ács.”
„Nem, nagyurak, kérlek, ma engemet.
Énrám sújtson le ostor, kalapács!
Ártatlan Ő. Annyit vétkeztem én.
A gyermekemet gyógyította meg!
Ha vért akartok, itt van az enyém!”
„Elég volt, Ámon. Vidd a pénzedet.”
Kavargó, lármás, gyülevész menet.
Látni akarnak, egymáson taposnak.
„Ni hogy' vérzik! Ni már megint verik!
Odanézzetek, már megint leroskad!”
Ki hederítne rá, hogy valaki
ott tördeli kezét a vad menetben:
„Nem az övé! Az enyém, az enyém!
Nekem adjátok! Az az én keresztem!”
Csak másnap reggel vetődik haza.
Semmit se szól, semmit se kérd az asszony.
A nagy kereszt ott állt a Golgotán
s ő fenn maradt, hogy álmatlan virrasszon,
és faggassa a kereszt titkait,
a nagy keresztét… hiszen az övé volt…
ő ácsolta… Virrasztott végtelen,
míg el nem kezdett pirkadni az égbolt.
Most hazajött. Az asszony is remeg.
Egymásra néznek; sír bennük a bánat.
Szívükbe hasít az a kacagó,
boldog gyermekhang. Szegény Salomé,
szegény, ó mit se sejt. „Édesapám,
álmomba' láttam ám édesapámat!
Ékes királyi széket faragott
két nagy-nagy fábul. S az Úr Jézus ráült.
Koronája volt. De egész olyan volt,
mint mikor meggyógyította a lábom.
Fényes angyalok álltak körülötte
és uralkodott az egész világon.
Édesapám, úgy-e gyönyörű álom?”
Ámon sötét szeme látóra tágul:
„Királyi széket… faragtam neki…
és uralkodik az egész világon?
Királyi szék lesz véres keresztfábul…
A te váltságod az Ő vére, Ámon.
Igen, kis Salomém, egyetlen lányom,
gyönyörű álmod volt: próféta-álom!”
Örvendezzetek
Örvendezzetek ti igazak, az Úrban, mert az igazakhoz illik a
dicséret.
Ámde az Úr szemei az Őt félőkön, azokon, akik az Ő
kegyelmében bíznak, Hogy kimentse őket a halálból, és az éhségben is eltartsa
őket. Lelkünk az Urat várja, Ő a mi segítségünk és pajzsunk. Őbenne vigad a
szívünk, mert az Ő szent nevében bíztunk! Legyen, Uram, a Te irgalmad rajtunk,
amiképpen bíztunk Tebenned. Zsoltarok 33:1. 33:18-22.
Amen!
Kedves Testvereim, az Urban, Aldott, szep hetveget kivanok
Nektek, az Ur szereteteben :)
Kuldom a csodalatos Igekhez, az egyik kedvenc, gyonyoru
viragomat neve: Sunny Beauty :
Benső tanúságtevőnk
"Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét
féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abba,
Atya! Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy
valóban Isten gyermekei vagyunk."(Róm 8,15-16)
Tegyük fel a következőt:
Egy nyugalmas hangulatú étteremben üldögélsz, amikor egy
idősebb férfi kissé kötekedővé válik és hangos beszéde által bekúszik a negatív
hangulat az étkezőbe. .
Éppen akkor foglal helyet Mrs. Jones néhány barátjával.
Ünnepi hangulatban vannak, nevetgélnek, ölelkeznek, sőt derűsen üdvözlik a
körülöttük vacsorázókat is.
Buli van, ahová mindenki hivatalos! Örömük kiárad és
betölti az egész termet, még a kötekedő idős férfi is mosolyog és nevet.
Energiájuk
megváltoztatja a teljes hangulatot, és felkelti a vágyat másokban is, hogy
csapatuk része legyen.
Mrs Jones csak egy
pillanatképe saját magunknak, amikor engedjük, hogy Isten tökéletes szeretete
kiűzze a félelmet az életünkből (1Ján 4,18). Szeretetben élünk, ami azt
jelenti Istenben élünk, és Istennek ez a szeretete teljes, mivel Ő bennünk él
(1Ján 4,16).
Isten Szentlelke
tanúskodik a lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm 8,15-16). Jézus
öröme pedig, mely bennünk munkálkodik, kiáraszt egy erőlködés nélküli tanúságot
Isten bennünk lévő életéről.
A mi célunk Jézusban
az, hogy oly módon megragadjuk Isten kegyelmét, hogy a szeretet és öröm, amit
megtapasztalunk, ragályos legyen, szétáradjon a körülöttünk levőkre, és vágyat
ébresszen bennük, hogy csatlakozzanak a mi családunkhoz - Isten családjához.
Életcseppek
A kertész
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
A reggeli órákban a kertész kiment, hogy gondozza kertjét.
Az egyik ribizli bokornak túlságosan nagyra nőttek az ágai és félt, hogy nem
fog termést hozni ezért visszametszette őket. Ahogy visszavágta ágait, a
végénél nedves lett, olyan mintha sírna a bokor. A kertész úgy érezte mintha
beszélne hozzá és ezt mondaná:
„Ó, kertészem hogy tehetsz ilyet velem? Azt gondoltam, hogy
a barátom vagy, aki szeretettel gondot visel rólam, mióta csak elültettél. Nem
látod, milyen szépen fejlődök? Már majdnem fele akkorára nőttem, mint a kerítés
melletti fák és nemsokára olyan nagy lehetek, mint ők. De te most levágtad
ágaim és szépséges leveleim odalettek. Csalódott és keserű vagyok, hogy így
bánsz velem...„
Erre a kertész szelíd, szeretetteljes hangon így felelt:
„Kérlek, ne sírj! Szükséges volt megmetszeni téged. Nem
azért ültettelek, hogy nagyra nőj és árnyékot adjál, hanem, hogy termést
hozzál. A fák, a kerítés mellett hiába nagyok, de nem képesek termést hozni,
ellenben veled. Ha nem vágom vissza ágaidat, akkor minden erőd elmegy arra,
hogy nagyobbra nőj, de akkor nem lennél képes termést hozni. Ne aggódj, egy
napon hálás leszel azért, amit tettem. Lehet, hogy most még nem érted de bízz
bennem és javadra lesz. Nagyon hálás leszel amikor meglátod a termésedet!”
Az évek során a kertésznek egyre több kertre kellett
ügyelnie. Arról álmodozott, hogy egy napon rábízzák az egyik arborétum
gondozását. Úgy tűnt, hogy álma megvalósul, de végül - nem tudni milyen okból -
egy másik kertész kapta meg az állást, akinek fele annyi tapasztalata sem volt
mint neki. A kertész nagyon elszomorodott és Istenhez kiáltott:
„Istenem, hogyan tehetted ezt velem? Hosszú évek munkája és
fáradozása, erre egy ilyen ember kapja meg ezt az állást. Azt hittem, hogy
segítségemre leszel és támogatsz, hogy előrébb jussak és pont a cél előtt
teszed ezt? Miért vagy ilyen kegyetlen, mivel érdemeltem ki?”
Isten gyöngéd hangon így felelt: „A te életedben Én vagyok a
kertész!”
Ekkor a kertésznek eszébe jutott, hogy évekkel ezelőtt, ő
mit mondott a bokornak...
Sokszor van az, hogy az ember úgy érzi, megrekedt az élete.
De Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ő még a legrosszabb dolgot is a javunkra
tudja fordítani. Ismer minket és a javunkat akarja. Nekünk végeznünk kell a
ránk bízott feladatot és bízni Istenben, hogy Ő vezérli életünket és soha nem
hagy cserben, még akkor sem, ha úgy érezzük. Jézus azt mondja: „Ne aggódjatok
életetekért!” Máté evangéliuma 6:25
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)