Zsoltár 45. Üdvözlő ének a király menyegzőjére; (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 45,1 Az éneklőmesternek [(nácaḥ): a karmesternek] a sosannimra, [(šóšán šôšán šúšán): A liliomok kezdetű ének dallamára].  Kóráh [jelentése: kopasz, tarfejű; jégeső, hideg] fiainak tanítása [(maśəkíl): verse]; ének [(šíráh šír): dal] a [(jáḏíḏ): szeretettről]*

*Dávid: „beállítá a Lévitákat (jelentése: kísér, csatlakozik, kötődik) az Úr (jəhóváh): Jahve, Örökkévaló) házába cimbalmokkal, (cintányérokkal) lantokkal és citerákkal (kinnôr: hárfa) Dávidnak (jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember) és Gádnak (jelentése: szerencse, jó sors, ostromló) a király prófétájának, és Nátán (jelentése: az Úr adta) prófétának parancsolatja szerint; mert az Úrtól volt a parancs az ő prófétái által” (2 Krón. 29,25).

 Ők ajtónállók voltak, akik az ő beosztásuk szerint szolgáltak: Az ajtónállók (kapuőrök) rendje (beosztása) ez: A Kóriták közül Meselémiás, (jelentése: Isten által helyreállított; akit az Úr barátjának tekint) a Kóré (jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító) fia, aki az Asáf (jelentése: gyűjtő) fiai közül való volt” (1 Krón. 26,1).

És ők dicsérték folyamatosan az Urat. „A Kéhátiták (jelentése: gyülekezet) fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, (jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót), Izráel Istenét nagy felszóval (egyre hangosabban) dícsérjék” (2 Krón. 20.19).

Erre a dallamra írt Dávid, és Aszáf is több dicséretet: „Az éneklőmesternek (a karmesternek) a susanheduthra, (Liliomok bizonysága kezdetű ének dallamára) Dávidnak tanító miktámja (tanító bizonyságtétele)” (Zsolt. 60,1).

„Az éneklőmesternek (a karmesternek) a sósannimra; (Liliomok kezdetű ének dallamára) Dávidé” (Zsolt. 69,1).

És Aszáf: „Az éneklőmesternek (a karmesternek) a sosannim-éduthra (Liliomok bizonysága kezdetű ének dallamára); Aszáf zsoltára” (Zsolt. 80,1).

Zsolt. 45,2 Fölbuzog szívem [(léḇ): bensőm] szép [(ṭôḇ):, vidám, boldog, igaz] beszédre. Mondom: művem [(maʿăśeh mּeleḵ): alkotásom az uralkodó] királynak szól. Nyelvem [(máhir máhír): képzett], és gyors [(sáp̄ar): írástudó] írónak [(ʿéṭ): íróvesszeje] tolla. [Más fordítás: Szívem zsong a szép szavaktól, zengem dalomat a királynak. Nyelvem siet vele, gyors, mint az író vesszeje]*

*És így szól Dávid beszéde a Királyról: „Nagy az ő dicsősége [(gəḏóláh gáḏôl, káḇóḏ káḇôḏ): és nagy lett a hírneve, tisztessége] a te segítséged [(jəšúʿáh): üdvösséged, szabadításod] által; fényt [(háḏár): pompát adtál neki] és méltóságot adtál reája [(hôḏ): fenséggel és dicsőséggel övezted, és nagy ékességgel ruháztad fel őt]. És: „Uralkodik az ÚR! Fenségbe öltözött, felöltözött az ÚR, erőt övezett magára. Szilárdan áll a világ, nem inog. Szilárdan áll trónod ősidők óta, öröktől fogva vagy te” (Zsolt. 93,1-2).

Ézsaiás is ír a királyról: „A királyt ékességében látják szemeim; látnak széles (tágas) országot” (Ésa. 33,17).

Zsolt. 45,3 Szebb, szebb, és [(jáp̄áh): ragyogóbb] vagy az emberek fiainál, kedvesség, ömledez ajakidon [(ḥén jácaq śep̄eṯ śáp̄áh): kegyelem árad szavaidból], azért áldott meg az Isten örökké*

*Az Úr Jézusról így tesz bizonyságot Isten igéje: „És mindnyájan …elálmélkodnak kedves beszédein, amelyek szájából származtak, és csodálattal hallgatták a gyönyörű szavakat, amiket mondott. Majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti…”(Luk. 4,22).

„Az ő ínye csupa édesség, és ő mindenestől fogva kívánatos! Ez az én szerelmesem, és ez az én barátom, oh Jeruzsálemnek leányai!” (Én. 5,16).

Zsolt. 45,4 Kösd derekadra kardodat [(gibbór gibbôr): erős, hatalmas, hős] vitéz! Dicsőségedet [(hôḏ): fenségedet, méltóságodat] és ékességedet*

*Dávid – és minden hívő – megvallása: „Uralkodik az ÚR! Fenségbe öltözött, felöltözött az ÚR, erőt övezett magára. Szilárdan áll a világ, nem inog. Szilárdan áll trónod ősidők óta, öröktől fogva vagy te” (Zsolt. 93,1-2)

És az apostolon keresztül világosítja meg a Szent Szellem, hogy kiről is szól a prófécia: „Ámde a Fiúról így: A te királyi széked óh Isten, örökkön örökké. Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája” (Zsid. 1,8)

Mert Ő a: „...Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen” (Róm. 9,5).

Zsolt. 45,5 És ékességedben haladj diadallal az igazságért, a szelídségért és jogért, és rettenetesre tanítson meg téged a te jobb kezed. »Más fordítás: Szállj síkra a hűségért, alázatért és igazságért! Feszítsd a húrt az íjadon; Csodákra tanítson jobb kezed!«. //Egyszerű fordítás: Így lovagolj előre, győzelmesen, az igazságért és a helyes ítéletért! Erős jobb karod vezessen félelmetes tettekre!//. [Héber szerint: [(háḏár): fenséggel (ráḵaḇ): lovagolva, és (cáléaḥ cálaḥ): sikeresen, befejezve, bevégezve, és ('ĕmeṯ): megbízhatóvá téve az (dáḇár) igében tett ígéretet az (ʿănáváh) : alázatosoknak, szelídeknek, és (ceḏeq járé'): valóságos  csodákkal, (járá' járáh) megalapozva az (jámín) áldást]*

*János apostol így látja a testben megjelent Krisztust: „És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön” És Ő: hivatik vala Hűnek és Igaznak, és igazságosan dönt és hadakozik” (Jel. 6,2; 19,11).

És Ő teszi győzelmessé Isten igéjét, amely: „élő energia. És élesebb, és mélyrehatóbb minden kétélű kardnál: és áthatol az elme és a szellem, az ízületek és a velők szétválásáig, felosztásáig, és megosztásáig, és döntésre alkalmassá teszi a szív szándékait, gondolatait” (Zsid. 4,12).

Zsolt. 45,6 Nyilaid élesek; népek hullnak alád [(náp̄al): vetik földre és hajtják meg magukat]; a király ellenségeinek szívében*

*Pál apostol így ír a népekből megtérteknek: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok, mert azelőtt elszakadtatok, ezért idegenek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok, gonosz cselekedetekben, haszontalan, káros tetteitekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett, és most nektek is megszerezte a kiengesztelődést” (Kol. 1,21).

 És most már a Király: „… Jézus Krisztus bennetek van, bennetek él]” (2 Kor. 13,5). És azért imádkozik: „Hogy állandóan ott lakozzék Krisztus hit által a ti szívetekben” (Eféz. 3,17).

Zsolt. 45,7 Trónod, oh Isten örökkévaló, és [mindörökké megmarad]; igazságnak pálcája a te királyságodnak pálcája [uralmad jogara az igazság jogara].

Zsolt. 45,8 Szereted az igazságot, [(ceḏeq): megigazultságot] gyűlölöd a gonoszságot, [(rešaʿ): gonoszság, jogtalanság, bűnösséget, a céltévesztést] azért kent fel Isten, a te Istened öröm [(śáśón śáśôn): örvendezés, ujjongás] olajával társaid fölé [(ḥáḇér): egyesülve társaiddal]*

*És így folytatja Dávid a próféciát: „Szereti az igazságot, és [(cəḏáqáh): igazságosságot, egyenességet, irgalmasságot, hitet] és törvényt [a jogosságot; rendet, döntést]; az Úr kegyelmével [(ḥeseḏ): irgalmával; jóvoltával, szeretetével] telve a föld” (Zsolt. 33,5).

„Kezeinek cselekedetei hűség és igazság; minden ő végzése tökéletes, és (maradandó).  Megingathatlanok (rendíthetetlenek) örökké és mindvégig; hívségből és egyenességből származottak (igazán és helyesen vannak megalkotva)” (Zsolt. 111,7-8).

Ezt vallja meg az apostol is: „De hű [(pisztosz): és hűséges, megbízható, szavahihető] az Úr, aki megerősít [(sztéridzó): támogat, táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz] titeket és megőriz [és megvéd, megóv, vigyázással és erővel megoltalmaz] a gonosztól [(ponérosz): a rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, azaz gonosz dologtól, szerencsétlenségtől, és minden bajtól]” (2 Thess. 3,3).

Mert: „Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait” (Zsolt. 7,14)

A tüzes nyíl pedig, amit Isten készített, és amely győzelmet szerez: „… Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt” (1 Ján. 2,14).

 És hogy kiről prófétál Dávid, azt a Zsidólevél fejti ki: A fiúról így szól az Úr: „A te királyi széked [a te trónod] óh Isten örökkön örökké [megáll, és megmarad]. Igazságnak [(euthütész): egyenesség, igazságosság, jogosságnak] pálcája [(rabdosz): jogara] a te országodnak [(baszileia): királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak] pálcája [(rabdosz): jogara]. Szeretted [(agapaó): és többre tartottad] az igazságot [(dikaioszüné): igazságosságot, jogosságot, méltányosságot] és gyűlölted [(miszeó): ellenszenvet éreztél, és megvetetted, semmibe vetted] a hamisságot [a gonoszságot, törvénytiprást, és a törvénynélküli állapotot]: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek [ujjongásnak, és vigasságnak] olajával a te társaid felett. [Más fordítás: Te mindig az igazságosságot szeretted, és gyűlölted a gonoszt, ezért öntötte Isten az öröm olaját a te fejedre, inkább, mint a társaidra]” (Zsid. 1,8 -9).

Pál apostol vallástétele Istenről: „… Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó [imádni való] Isten [aki Isten mindenek felett] Ámen” (Róm. 9,5).

Mert az Úr Jézusban maga a Teremtő jött el, erről tesz bizonyságot János apostol: „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1 Ján. 5,20).  

Zsolt. 45,9 Mirha, áloé, kácia illatú minden öltözeted; elefántcsont palotából [hárfák] vidámítnak téged zeneszóval, és az [elefántcsont termekben húrok pendülnek vidámításodra]*

*A Király menyasszonya így énekel Uráról: „Ha a király az asztalnál ül, nárdusom árasztja illatát. Mint egy köteg mirha, mely keblemen nyugszik, olyan az én szerelmesem” (Én. 1,12-13).

Az apostolok jelentik ki a prófécia beteljesedését, mindhárom evangéliumi író által:  „És mikor Jézus Bethániában [jelentése: a nyomorúság, szomorúság, szegénység háza], a poklos [leprás] Simon házánál [tartózkodott] vala. Méne [és odalépett] Őhozzá egy asszony, akinél vala drága kenetnek alabástrom szelencéje [akinél egy alabástromedény volt valódi és igen drága, illatos (nárdus) olajjal, és eltörvén az alabástrom edényt], és az Ő fejére tölté, amint az asztalnál ül [az étkezéshez ledőlt] vala. ” (Mát. 26,12-13).

Márk így írja le a történteket: „Mikor pedig Bethániában [Jelentése: szomorúság, nyomorúság, csapás, szegénység háza] a poklos [leprás] Simon házánál vala, amint asztalhoz üle [asztalhoz dőlt], egy asszony méne oda, akinél alabástrom edény [korsócska] vala valódi és igen drága nárdus olajjal [kenettel]; és eltörvén az alabástrom edényt kitölté azt [a kenetet] az ő [Jézus] fejére” (Márk. 14,3).

A János bizonyságtétele: „Jézus azért hat nappal a húsvét előtt méne Bethániába, ahol a megholt Lázár vala, akit feltámasztott a halálból. Vacsorát készítének azért ott néki, és Márta szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok közül, akik együtt ülnek vala ő vele. Mária azért elővévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával. (Ján. 12,1-3).

Zsolt. 45,10 Királyok leányai a te ékességeid, [királyleányok vannak díszes udvarodban, ők viselik ékszereidet]; jobb kezed felől királyné [a te jegyesed] áll ofiri aranyban*

*János apostol így látja a menyegzőt: „Örüljünk és örvendezzünk (és ujjongjunk), és (dicsőítsük Őt) adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát, És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei, (igaz igéi)” (Jel. 19,7-9).

Zsolt. 45,11 Halld csak leány, nézd csak [(rá'áh): figyelj ide]; hajtsd ide füledet! Feledd el népedet és az atyád házát.

Zsolt. 45,12 [(jŏp̄í): ragyogó] Szépségedet a király kívánja;* hiszen Ő Urad [('áḏón 'áḏôn): Istened, férjed], hódolj hát néki [(šáḥáh): borulj le előtte]!**

*Azért: „… hogy majd a Gyülekezetet felkészítse a maga számára, mint dicsőséges, szent és tökéletes szépségű menyasszonyát. Hogy szent legyen és kifogástalan; Ragyogó tisztává akarta tenni, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen” (Eféz. 5,27).

**És így folytatódik a kijelentés: „Mert férjed (aki alkotott), a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik” (Ésa. 54,5).

Zsolt. 45,13 Tyrus [jelentése: sziklák, sziklák városa] leánya is, a nép dúsai [(ʿášír): gazdagjai], ajándékkal hízelegnek néked [(páním): személyednek].

Zsolt. 45,14  Csupa ékesség [(kəḇuddáh): dicsőség, pompa] a király leánya bent, vont [(mišəbəcáh záháḇ): fényes, csillogó, ragyogó] aranyból van a ruhája*

*János apostol így prófétál erről: „Örüljünk és örvendezzünk (ujjongjunk), és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát” (Jel. 19,7-8).

Ezékiel is prófétál Krisztus feleségéről: „És felöltöztetélek hímes ruhába, és felsaruztalak borjúfóka bőrrel, s övezélek fehér gyolccsal s befedélek selyemmel. És felékesítéd magadat aranynyal és ezüsttel, és öltözeted vala fehér gyolcs és selyem és hímes ruha; lánglisztet, mézet és olajat ettél, és megszépültél felette igen, s királyságra jutál” (Ezék. 16.10.13).

És Péter apostolon keresztül hangzik a kijelentés, ezek a díszek nem külső pompát jelentenek: „Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése; ne törődjetek a külső ékességgel. Mert így ékesítették, és díszítették magukat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, és bíztak engedelmeskedvén, és alárendelve magukat az ő férjüknek” (1 Pét. 3,3.5).

Zsolt. 45,15 Hímes öltözetben [(riqəmáh): színes, tarka, hímzett ruhákban] viszik [(esztjḇl): vezetik] a királyhoz, szüzek vonulnak utána, az ő társnői; néked hozzák őket. [Más fordítás: a királylányt aranyba foglalt drágakövekkel, színpompás öltözékben viszik a királyhoz. Hajadonok kísérik, és társnői hozzád vezetik].

Zsolt. 45,16 Bevezetik őket [(gíl): ujjongó] örömmel, vígsággal; bemennek a király palotájába [(hêḵál): templomába].

Zsolt. 45,17 Atyáid helyett fiaid lesznek, [('áḇ): Őseid helyébe fiaid lépnek] megteszed őket fejedelmekké mind az egész földön az [('erec): országok felett]*

*Krisztus népének boldog megvallása. „És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön.” (Jel. 5,10). És beteljesült az ígéret: „És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép….” (2 Móz. 19,6)

Zsolt. 45,18 Hadd hirdessem a te nevedet [(záḵar jáḏáh): megemlékezve, és megvall] nemzedékről nemzedékre; örökkön örökké dicsérnek [és magasztalnak] majd téged a népek!

Ima

Ima

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Miért van az, hogy Isten egyeseket használ, másokat pedig nem? Tegyük fel, hogy van két tűzhely a házadban, az egyik tűzforró, a másik jéghideg, és te kávét akarsz magadnak főzni. Melyikre tennéd fel a kávéfőzőt? Arra, amelyik FORRÓ, ugye? Ne ezt imádkozd: „Használj, Uram!”, inkább ezt: „Tegyél használhatóvá, Uram!” Ha Isten tüzet gyújt a szívedben, használhatóvá válsz, és aki használható, azt Isten automatikusan használja! Áldjon az Úr!

REINHARD BONNKE

BIBLIA

BIBLIA

Irma Nyári

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

Én édes Krisztusom

34-es ZSOLTÁR

Zsoltár 44. Az Úrral való szövetség az övéinek erõssége. (héberrel és kapcsolódó igékkel)

Zsolt. 44,1 Az éneklőmesternek, a [karmesternek, karvezetőnek] a Kóráh [jelentése: fogolymadár, kiáltó, felszólító] fiainak tanítása [tanító költeménye; éneklési tanúsága].

Zsolt. 44,2 Oh Isten [('ĕlóhím)]! Füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot [(póʿal) a tetteket], amelyeket napjaikban, a hajdankor napjaiban [(qéḏəmáh qeḏem): a régi időkben] cselekedtél*

*Emlékezz, és tégy bizonyságot fiaid előtt mindarról, amit az Úr elvégzett életedben: „Mikor pedig a ti fiaitok megkérdezik tőletek: hogy mit jelent ez a szertartás? Akkor mondjátok: Pászka-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula” (2 Móz. 12,26-27).

„És szóla Izráel fiainak, mondván: Ha fiaitok kérdezik majd apáiktól, mondván: Mire valók ezek a kövek? Tudassátok majd a ti fiaitokkal, mondván: Szárazon jött át Izráel ezen a Jordánon. Mert kiszárította az Úr, a ti Istenetek a Jordán vizét ti előttetek, míg általjövétek rajta, amiképpen cselekedett vala az Úr, a ti Istenetek a Veres tengerrel, amelyet megszárított előttünk; míg általjövénk rajta. Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben” (Józs. 4,21-24).

„És ha majd megkérdezi egykor a fiad, hogy mit jelent ez, akkor mondd el neki: Erős kézzel hozott ki bennünket az ÚR Egyiptomból, a szolgaság házából. Mert amikor a fáraó makacs volt, és nem bocsátott el bennünket, megölt az ÚR minden elsőszülöttet Egyiptomban, az ember elsőszülöttjét csakúgy, mint az állat elsőszülöttjét. Ezért áldozok véres áldozatul az ÚRnak minden hímet, amely megnyitja anyja méhét, és ezért váltok meg minden elsőszülött fiút” (2Móz. 13,14-15).

„Ha majd a jövőben megkérdezi a fiad, hogy miféle intelmek, rendelkezések és döntések ezek, amelyeket megparancsolt nektek Istenetek, az ÚR, akkor így felelj fiadnak: A fáraó szolgái voltunk Egyiptomban, de kihozott bennünket az ÚR Egyiptomból erős kézzel. Az ÚR nagy és veszedelmes jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és egész háza népén a szemünk láttára. Minket pedig kihozott onnan, hogy bevigyen arra a földre, és nekünk adja azt, amelyet esküvel ígért atyáinknak” (5Móz. 6,20-23).

Zsolt. 44,3 Nemzeteket [(gój gôj): népeket] űztél te ki, és [(járéš járaš): szórtál szét] saját kezeddel, [(jáḏ): erőddel, és fegyvereddel]. Őket pedig [a helyükre] beplántáltad [(náṭaʿ): beültetted]. Népeket törtél zúztál össze, és [(lə'ôm lə'óm ráʿaʿ): nemzeteket, (šálaḥ): űztél ki], őket pedig kiterjesztetted [a helyükre küldted, és naggyá tetted, meggyökereztetted]*

*Mózes így emlékezetezteti erre Isten népét: „Az Úr, a ti Istenetek, aki előttetek megy, ő hadakozik ti érettetek mind a szerint, amint cselekedett vala veletek Egyiptomban a ti szemeitek előtt. És a pusztában, ahol láttad, hogy úgy hordozott téged az Úr, a te Istened, amiképpen hordozza az ember az ő fiát, mind az egész úton, amelyen jártatok, míg jutátok e helyre” (5 Móz. 1,30-31).

 Józsué bizonyságtétele az Úr cselekedetéről: „Előhívá ekkor Józsué az egész Izráelt, annak véneit, fejeit, biráit és felügyelőit, és monda nékik: Én megvénhedtem és megidősödtem. Magatok is láttatok mindent, amit az Úr, a ti Istenetek mind eme népekkel cselekedett ti előttetek; mivelhogy maga az Úr, a ti Istenetek harcolt érettetek” (Józs. 23,2-3).

És hogy hogyan harcol az Úr, arról így tesz bizonyságot Józsué: „Fordula azután Józsué (Józsua, Jósua: jelentése:  Isten szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; az Úr segít vagy megment), és vele az egész Izráel (jelentése: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme, Isten győzedelmeskedik) Debirnek (hát, hátsó; a hátulsó helység; szónok, beszélő), és hadakozék az ellen. És bevevé azt és annak királyát és minden városát, és fegyver élére hányá őket, és megölének minden élőlényt, amely benne vala, nem hagyott menekülni valót. Amiképpen cselekedett vala Hebronnal (szövetség, kapcsolódás), úgy cselekedék Debirrel és annak királyával, avagy amiképpen Libnával (világosság, tisztaság, a fehér, fehérvár) és annak királyával cselekedett vala. Megveré azért Józsué az egész földet; a hegységet és a déli vidéket, a síkságot és a lejtőket és mindazoknak királyait, menekülni valót sem hagyott; és megölt minden élőt, amint megparancsolta vala az Úr, az Izráelnek Istene. Megveré pedig őket Józsué Kádes Barneától (fürge forrás; örömre szentelt; a fű szentsége vagy felszentelése) fogva egész Gázáig (erős, szilárd; erődítmény, vár, megerősített hely), a Gósennek (a föld szája; domb; közel, közeledés) is minden földét, egész Gibeonig (domb, magaslat, dombon épült). És mindezeket a királyokat és azoknak földjét egy útban hódítá meg Józsué, mivelhogy az Úr, Izráelnek Istene hadakozott vala Izráelért” (Józs. 10,38-42).

Zsolt. 44,4 Mert nem az ő fegyverükkel, nem az ő [(ḥereḇ): kardjukkal] szereztek [(járéš járaš): hódították meg, foglalták el, vették birtokba a] földet, és nem az ő karjuk, nem az ő [(zəróʿa zərôʿa): erejük] segített nékik, és [szerezte a győzelmet, juttatta diadalra őket]. Hanem a te jobbod, a te [hatalmas] karod és a te orcád világossága, [(páním'ôr): jelenléted ragyogása, fényessége] mert kedvelted őket, mert [(rácáh): gyönyörködtél, örömöd-lelted bennük]*

*Józsué bizonyságtétele az Úr hadakozásáról: „És összegyülének mindezek a királyok, és megindulának, és táborba szállának együttesen Méromnak (magaslat, magas hely, a magaslat vize; árvíz) vizeinél, hogy hadakozzanak Izráel ellen. Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkorra mindnyájukat átdöfötten vetem az Izráel elé; lovaikat bénítsd meg, szekereiket pedig égesd meg tűzzel. Elméne azért Józsué és vele az egész hadakozó nép azok ellen a Mérom vizeihez nagy hirtelen, és reájuk rohanának. És adá őket az Úr Izráelnek kezébe, és verék őket és űzék őket egészen a nagy Sidonig (Halászat, vadászat; lapos város; vár, erődítmény) és Miszrefót-Majimig, (olvasztó kunyhók a víz partján; üveghuta; forrásban levő víz) és Mispának (őrtorony, hegycsúcs, őrség, őrhegy kútja) völgyéig napkelet felé, és leverék őket annyira, hogy (senki sem menekült el, és) egy sem maradt közülük életben. És úgy cselekedék velük Józsué, amint megmondotta vala néki az Úr: az ő lovaikat megbénítá, szekereiket pedig tűzzel égeté el” (Józs. 11,5-9)

Az Úr ígérete: „Mert elbocsátám előttetek a darázsokat, és űzék azokat előletek: az Emoreusok (hegyi lakó, csúcson lakó; kiemelkedő, derék, ékesszóló) két királyát, de nem a te fegyvered által, de nem a te kézíved által! És adék néktek földet, amelyben nem munkálkodtál, és városokat, amelyeket nem építettetek vala, mégis bennük laktok; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, de esztek azokról” (Józs. 24,12-13).

Mózes bizonyságtétele az Úr cselekedetének okáról: „És mivel szerette a te atyáidat, és kiválasztotta az ő magvukat is ő utánuk, és kihozott téged az ő orcájával Egyiptomból (lezárás, bezárás, körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság) (Egyiptom (Aigüptosz): = " kettős teher, dupla nehézség") Egyiptom = "Ptah szellemének háza" (Ptah az ókori egyiptomi vallás egyik istene. Memphisz főistene, a memphiszi teológiaszerint világteremtő isten. Azon istenek közé tartozik, akiknek nincs állati alakjuk.Kék, fejre simuló sapkában álló múmiaként szokás ábrázolni, kezében összefogott dzsed-oszloppal, uasz-jogarral, ankhhal – a három szimbólumot időnként egyetlen jogarrá kombinálták össze a későbbi korokban), az ő nagy erejével: Hogy kiűzzön náladnál nagyobb és erősebb népeket előled, hogy bevigyen téged, és adja néked az ő földjüket örökségül, mint a mai napon van, és (Így van ez ma is): Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több!” (5 Móz. 4,37-39).

Zsolt. 44,5 Te magad vagy az én királyom, oh Isten! Rendelj segítséget [(jəšúʿáh): üdvösséget] Jákóbnak. [Más fordítás: Parancsodra megszabadul Jákób; te szerzel győzelmet Jákobnak]!

Zsolt. 44,6 Általad verjük le [(náḡaḥ): ökleljük] szorongatóinkat [(cár car): ellenségeinket]; a te neveddel tapodjuk le [(bús): tiporjuk el] támadóinkat [(qúm): akik ellenünk felkeltek]*

*És így folytatódik a kijelentés: „A békességnek [vagyis annak az állapotnak, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában] Istene megrontja [összezúzza; összetiporja; összemorzsolja] a Sátánt [jelentése: ellenség; ellenfél; vádoló; üldöző] a ti lábaitok alatt hamar [és hirtelen]. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme [vagyis Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása legyen] veletek. Ámen” (Róm. 16,20).

Már Dávid így prófétál az új teremtésről: „Oroszlánon és áspiskígyón jársz (és eltaposod az oroszlánt és a viperát), megtaposod (és eltiprod) az oroszlánkölyköt és a sárkányt (és a tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,13).

És Pál apostolon mutatja be a Szent Szellem, hogy a fenti prófécia a látható világ szintjén is működik. „Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett (vagyis összegyűjtött egy csomó rőzsét) és a tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, (a kezébe mart, és) az ő kezére ragadt. De néki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem lőn” (Csel. 28,3.5).

Mert így szól, és szólt az Úr: „Ímé adok néktek hatalmat [(exúszia): felhatalmazás, hatalom, tekintély, jog, jogosultság], hogy a kígyókon és skorpiókon [(pateó): a lábatok alá tiporjatok] és tapodjatok, és az ellenségnek minden erején. [Más fordítás: Hatalmatok van az ellenség minden ereje fölött, mert hatalmat adok, hogy minden ellenséges erőn és hatalmon úrrá legyetek]; és semmi nem árthat néktek” (Luk. 10,19).

 „Mert a mi vitézkedésünk, a mi harci fegyvereink nem földiek, nem hústestiek, hanem Isten ereje által hatalmasak erősségek lerontására; [Más fordítás: A mi fegyvereink különböznek a közönséges fegyverektől! Ezek Isten által hatnak és arra képesek, hogy erősségeket romboljanak le, okoskodásokat bontsanak le; Így megcáfoljuk az ellenérveket és mindazt, ami Isten megismerése elé akadályként tornyosul]” (2 Kor. 10,4).

Zsolt. 44,7 Mert nem az ívemben [(qešeṯ): az íjamban] bízom, és kardom sem védelmez [(jášaʿ): szabadít] meg [nem a fegyverem segít, oltalmaz meg] engem;

Zsolt. 44,8 Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, [(cár car): te szereztél győzelmet az ellenség felett, és sanyargatóinktól te mentettél meg minket] és gyűlölőinket te szégyeníted meg*

*A próféta jajgat Isten népének hűtlensége miatt: „Jaj azoknak, akik Egyiptomba mennek segítségért! Lovakra támaszkodnak, és a szekerek sokaságában bíznak, és a nagyon erős lovagokban; és nem néznek Izráelnek Szentjére, és az Urat nem keresik. De ő is bölcs, és veszedelmet hoz, nem másítja meg szavait, hanem rátámad a gonoszok házára és a segítséget ígérő gonosztevőkre. Hiszen Egyiptom ember és nem Isten, és lovai hús és nem szellem, és ha az Úr kinyújtja kezét, megtántorodik a segítő, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek” (Ézs. 31,1-3)

Mert: „Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy erejével; Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg. Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat, hogy kimentse őket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket” (Zsolt. 33,16-19)

Az Úr: „Nem a lovak erejében leli kedvét, nem a férfi izmaiban gyönyörködik. Az őt félőkben gyönyörködik az Úr, akik kegyelmében reménykednek. Jeruzsálem, dicsőítsd az Urat, Sion, dicsérd Istenedet! Mert ő erős zárakat tett kapuidra, megáldotta benned lakó fiaidat” (Zsolt. 147,10-13)

Ezért szól a királyoknak a parancs – és mindenkinek, aki befogadta az Úr Jézust, Őt, Aki: „tett minket királyokká...”:(Jel. 1,6):

„Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye Egyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne térjetek többé vissza azon az úton!” (5 Móz. 17,16)

Hiszen bár: „Készen áll a ló az ütközetnek napjára; de az ÚR adja a győzelmet” (Péld. 21,31)

Isten Igéje bemutatja, hogy hogyan kell viszonyulni a gonoszhoz: „Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illettél. A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene. És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és ő titeket kezünkbe fog adni” (1 Sám. 17,45-47)

Ez a bátorítás nekünk is szól: „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól (a gonosztól és démonaitól, ha embereken keresztül támad is), mert velünk többen vannak, mint ővele. Ővele hústesti erő van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen minket és érettünk hadakozzék...” (2 Krón. 32,7-8).

Zsolt. 44,9 Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. [Más fordítás: Minden időben Istennel (hálal): dicsekedtünk, mindenkor a te neved (jáḏáh): vallottuk meg, és dicsőítettük] Szela*

*És így folytatja Dávid: „Áldom [(brḵ): térdet hajtva dicsőítem] az Urat [(jəhóváh): Jahvet, az Örökkévalót] minden időben [(ʿéṯ): mindenkor], dicsérete mindig [(támíḏ): szüntelen] ajkamon van!” (Zsolt. 34,2).

Az apostol is erre buzdítja Isten népét: „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván, éberek lévén, minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért” (Eféz. 6,18)^.

Bármi ér: „Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen” (Jak. 5,13)^.

Hogy mi az eredménye a szüntelen való imának, és dicséretnek arról így vall Dávid: „Bizony elrejt és megóv engem az ő hajlékába, az Ő sátrában a veszedelem napján; eltakar, és elrejt engem sátrának rejtekében, sátra mélyén, sziklára emel fel engem, és magas kősziklára helyez engem. Most is felülemeli fejemet ellenségeimen, akik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak. (Más fordítás: Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az Úrnak)” (Zsolt. 27,5-6)^.

Hát: „Jöjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vigadozzunk, és ujjongjunk a mi szabadításunk kősziklájának! Menjünk elébe hálaadással; vigadozzunk néki zengedezésekkel, és ujjongjunk előtte énekszóval” (Zsolt. 95,1-2).

És így folytatja Dávid: „Megtelik szájam dicséreteddel, dicsőítlek mindennap” (Zsolt. 71,8).

„Éneklek az Úrnak egész életemben; zsoltárt zengek az én Istenemnek, amíg vagyok!” (Zsolt. 104,33)

Ezt a példát kövessétek: „Szüntelen imádkozzatok. Mindenben, és mindenért hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban ti hozzátok, a ti javatokra” (1 Thess. 5,17-18).

Zsolt. 44,10 Mégis megvetettél, [(zánaḥ): elvetettél] meggyaláztál [(kálám): megszégyenítettél, megaláztál, szégyenben hagytál] minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.

Zsolt. 44,11 Megfutamítottál minket szorongatóink előtt, és akik gyűlölnek minket, fosztogattak maguknak. [Más fordítás: Hagytad, hogy (šúḇ'áḥór 'áḥôr): meghátráljunk  (cár car): ellenségünk előtt, és így gyűlölőink  (šáśáh šásáh): zsákmányhoz jutottak boldog szívvel]*

*És így folytatja Dávid: „Hiszen te vagy oltalmam Istene [(máʿôz): te vagy erősségem, menedékem], miért vetettél [(zánaḥ): miért taszítottál] hát el engemet? Miért kell gyászban [(qáḏar): szomorúan] járnom ellenség háborgatása miatt, az [('ôjéḇ 'ójéḇ laḥac): ellenség elnyomása, gyötrése]? (Zsolt. 43,2).

„Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak [Én kősziklámnak], oltalmazóm vagy: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt [miért gyötör, sanyargat engem az ellenség]?” (Zsolt. 42,10).

Hiszen te, Uram, védőpajzsom [oltalmazóm] vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled, [felmagasztalod]” (Zsolt 3,4). Hát: „Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai ellen?” (Zsolt. 74,1).

„De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel (hozzád száll), és elédbe jut az én imádságom: Miért taszítasz, és vetsz el hát Uram engem, és rejted el orcádat én tőlem?” (Zsolt. 88,14-15).

Zsolt. 44,12 Oda dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között. [Más fordítás: (náṯan): kiszolgáltattál, mint áldozatra szánt juhokat; és szétszórtál minket a népek, nemzetek között]*

*Beteljesült a Dávid által mondott prófécia: „Amint meg van írva, hogy: Teéretted gyilkoltatunk és öldököltetünk minden napon. Olybá tekintenek, és annyira becsülnek, mint vágó juhokat. [Más fordítás: Minket minden nap miattad visznek és juttatnak halálba, és olyanok vagyunk, mint a leölésre szánt juhok]. (Róm. 8,36).

És ez így lett megírva. „Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek” (Zsolt. 44,23).

És az apostol megvallása: „Mert úgy gondolom, hogy Isten minket apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek” (1Kor. 4,9).

Ezért aztán: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben, azaz személyünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben, azaz a húsunkban” (2Kor. 4,8-12).

„Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (1Kor. 15,31).

Dávid ezért így kiált Istenhez: „Ó Isten,! Elvetettél minket, szétszórtál, elszélesztettél minket; megharagudtál, hozz vissza, és állíts helyre minket!” (Zsolt. 60,3).

Zsolt. 44,13 Eladtad a te népedet nagy olcsón, és nem becsülted az árát magasra. [Héber szöveg: (máḵar): eladta magát a néped (hôn): vagyonért, gazdagságért, birtokért, hogy könnyű, kényelmes körülmények között éljen, és (ráḇáh): haszonra tegyen szert, de keveset nyert ebből a (məḥír): cseréből, és nem lett (ráḇáh): gazdagabb a cserével*

*De: „így szól az Úr Isten: Ingyen adattatok el, és nem pénzen váltattok meg! (Héber szöveg: De Ezt mondja az ÚR: (ḥinnám): ingyen, semmiért (máḵar): adtátok el magatokat, és nem pénzen (gá'al): vásárollak vissza) (Ésa. 52,3).

És folytatódik a prófécia: „Mivelhogy megemlékeznek fiaik az ő oltáraikról, Aséra bálványaikról a zöld fák mellett és a magas halmokon. Oh én hegyem a síkon! Vagyonodat, minden kincsedet prédává teszem a te magaslataidért, minden határodban való vétkeidért. És elszakíttatol, és pedig magad által, a te örökségedtől, amelyet én adtam néked, és szolgáltatni fogom veled a te ellenségeidet olyan földön, amelyet nem ismersz; mert tűzre lobbantottátok haragomat, örökké égni fog. Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. [Héber szerint: Mert fiaid is oltáraikkal, és Asera= szerencse bálványaikkal törődnek a bujazöld fáknál, a magas halmokon, és a síkságból kiemelkedő hegyeken. És (ḥajil): erődet, képességedet, tehetségedet, (baz náṯan): zsákmányul átadtad, prédává tetted a (bámáh): magaslatokon  lévő oltárokon, melyek ott vannak az egész (gəḇul gəḇúl): területeden, ezért (ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): a baj, és veszedelem. (šámaṭ): Eldobtad (naḥăláh): birtokodat, amelyet örökségül (náṯan): adtam neked, és (ʿáḇaḏ): szolgáltat, és nehéz munkát végeztet veled az ('ôjéḇ 'ójéḇ): ellenség (erec) idegen földön, idegen országban. (jḏʿ): És megismered, és megtapasztalod a ('éš): háború, és pusztulás tűzét, a (qáḏaḥ): lángra gyúló, és  (ʿaḏ ʿólám ʿôlám): hosszú ideig tartó  ('ap̄): dühöt. Így szól az Úr (jəhóváh: Jahve, az Örökkévaló): ('árar): átok alá helyezi magát az az (geḇer): ember, aki ('áḏám) testi emberben (báṭaḥ): bízik, és (báśár): hústestbe (śím śúm zəróʿa zərôʿa): helyezi erejét, és az Úrtól (jəhóváh: Jahvétól, az Örökkévalótól) (šּׂúr súr): elfordul, eltávolodik, a (léḇ): szíve, bensője. És lesz (ʿarəʿár): meztelen, nélkülöző, szükségben lévő a (ʿăráḇáh): sivatagban. Ezért nem (rá'áh): látja hogy (ṭôḇ): jó, hogy boldogság, siker (bô'): következik, hanem (ḥárér): napégette, száraz helyen (šáḵan): állapodik meg, és telepedik le a (miḏəbár): a sivatagban, a sivár vidéken, ahol (məléḥáh): terméketlen a föld. Ott (jášaḇ): foglal helyet, és helyezkedik el az ('erec): idegen országban] (Jer. 17,2-6).

Zsolt. 44,14 Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak [(ḥerəpáh): lenézés, megvetés tárgya lettünk], gúnyra és nevetségre a körültünk levőknek. [(qeles səḇíḇáh sáḇíḇ): És megvet, gúnyol és csúfol környezetünk; nevetséges példává lettünk azok előtt, akik körülöttünk laknak]*

*És újra -és újra így panaszkodik Dávid: „Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, csúfságul és nevetségül a körültünk lakóknak” (Zsolt.79,4).

 „Perpatvarrá tevél minket szomszédaink között, és a mi ellenégeink csúfkodnak rajtunk” (Zsolt. 80:7).

Zsolt. 44,15 Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak, fejcsóválásra a népeknek. [Héber: (mášál): Közmondássá tettél minket, és szállóigévé a pogányok, a (gój gôj): nemzetek, népek számára. (mánôḏ): megvetéssé, és gúnnyá a (lə'ôm lə'óm): népeknek, nemzeteknek]*

*És az Úr válasza a panaszra, kijelentve a nyomorúság okát, például Krisztus népének: „De hogyha elszakadtok ti és a ti fiaitok tőlem, és meg nem őrzitek az én parancsolataimat és végzéseimet, melyeket előtökbe adtam. Hanem elmentek, és idegen isteneknek szolgáltok, és meghajoltok azok előtt: Kigyomlálom az Izraelt e föld színéről, amelyet nékik adtam; e házat, melyet az én nevemnek szenteltem, elvetem szemeim elől, és az Izrael példabeszédül és meséül lészen minden nép előtt. És bár e ház felséges, mégis akik elmennek mellette, elcsodálkoznak, felkiáltanak, és azt mondják: Miért cselekedett így az Úr ezzel a földdel és ezzel a házzal? És azt felelik: Azért, mert elhagyták az Urat, az ő Istenüket, aki az ő atyáikat kihozta Egyiptom földjéből, és idegen istenekhez ragaszkodtak, és azokat imádták, és azoknak szolgáltak: ezért bocsátá őreájuk az Úr mindezt a nyomorúságot” 1Kir. 9,6-9).

És további következmények: „És kiteszem őket rettegésnek, veszedelemnek a föld minden országában; gyalázatnak, példabeszédnek, gúnynak és szidalomnak minden helyen, ahová kiűzöm őket. (Héber szerint: És ez náṯan): terem (zəváʿáh): rémületet, rettegést, bajt, csapást, (ráʿ): sikertelenséget, boldogtalanságot a ('erec): föld minden országában. És a föld minden (maməláḵáh): királyságában, birodalmában (ḥerəpáh): lenézést, megvetést nyertek, és lesztek  (mášál šənínáh): gúny és gúnyos megjegyzés, és qəláláh átkozódás tárgyává minden (máqômáh máqóm máqôm): tartózkodási helyeteken, ahová (náḏaḥ) félrevezetve, elcsábulva mentetek)” (Jer.24,9).

Zsolt. 44,16 Gyalázatom [(kəlimmáh): megszégyenülésem] naponta előttem van, és orcám szégyene elborít engem. [Más fordítás: Minden nap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat].

Zsolt. 44,17 A csúfolók [(ḥárap̄): gyalázók, szidalmazók] és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló a [(náqam páním): bosszúra szomjazó szándéka] miatt*

*És folytatja Dávid: „Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-e az ellenség a te nevedet? Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? Vond ki kebeledből: végezz!” (Zsolt. 74,10-11).

„Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat (minden ellenségemet)” (Zsolt. 69,20).

 „Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim átkoznak engem” (Zsolt. 102,9).

„Emlékezzél meg Uram a te szolgáidnak gyalázatáról! Hogy sok népnek gyalázatát hordozom keblemben, Amelyekkel gyaláztak a te ellenségeid Uram, amelyekkel gyalázták a te felkentednek lépéseit” (Zsolt. 89,51-52).

Zsolt. 44,18 Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg [(šáqar): hitszegő módon] a te frigyedet [(bəríṯ): a Te szövetségedet].

Zsolt. 44,19 Nem pártolt [(súḡ): nem fordult] el tőled a mi szívünk a mi [(léḇ): bensőnk], sem lépésünk nem tért le [(náṭáh): hajolt el] a te ösvényedről:

Zsolt. 44,20 Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát. [Más fordítás: Amikor (dḵh): összetörtünk a sakálok földjén, és reánk borult a halál árnyéka].

Zsolt. 44,21 Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük [(páraś): kinyújtottuk] volna kezünket [(kap̄): hajlongva] idegen istenhez a [(zúr 'él): nem hozzánk tartozó hatalomhoz]:

Zsolt. 44,22 Nemde kifürkészte volna ezt [nem (ḥáqar): derítette volna ki] Isten? Mert ő jól ismeri a szívnek titkait [Ő, aki a szívek (léḇ): a bensők mélyére lát, ismeri a szív (taʿălúmáh): rejtett dolgait]*

*Az Úr - aki az igaz Isten - ítéli meg a népeket, ezért így imádkozik Dávid: „… az igaz Isten vizsgálja meg a szíveket és veséket” (Zsolt. 7,9-10).

Ő az, aki kijelenti, hogy: „Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom,…” (Jer. 17.10).

 „…egyedül csak te ismered minden embernek szívét” (1 Kir. 8.39).

És engem is Te: „Próbálj meg, Uram, és kísérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet” (Zsolt. 26.2).

Mert: „…a szívek vizsgálója az Úr” (Péld. 21.2).

Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, a ki vizsgálja az szíveket, ő érti, és aki őrzi a te szellemedet, ő tudja?” (Péld. 24.12).

Már Mózesen keresztül kijelentette az Úr, hogy ki Ő: „… mert tudom az ő gondolatát, ismerem szándékát, amely szerint cselekszik…” (5 Móz. 31,21).

És hogy ki az, aki ismeri az ember gondolatait, és szíve szándékait, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Én, az Úr, Jahve vagyok az, aki a szívet fürkészem, és a veséket vizsgálom,…” (Jer. 17,10).

Dávid így tesz vallást az Úrnak: „Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, vagy ha felállok. Messziről érted gondolatomat, messziről is észreveszed szándékomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod, és gondod van minden utamra. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, te már pontosan tudod Uram! Elől és hátul körülzártál engem, minden oldalról körülfogtál, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt, és nem is tudom felfogni” (Zsolt. 139,1-6)

„… mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét” (1 Kir. 8,39).  

És hogy ki Ő, azt az Evangélium jelenti ki. Az Úr Jézus: „…nem szorult rá, és nem volt szüksége arra, hogy bárki bizonyságot tegyen az emberről; mert magától is tudta jól, mi volt, és mi lakozik az emberben, hogy mi van a szívükben” (Ján. 2,25).

Zsolt. 44,23 Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; [úgy] tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat*

*Pál apostol idézi a próféciát, Krisztus népére vonatkoztatva: „Amint meg van írva, hogy: Teéretted gyilkoltatunk és öldököltetünk minden napon. Olybá tekintenek, és annyira becsülnek, mint vágó juhokat. [Más fordítás: Minket minden nap miattad visznek és juttatnak halálba, és olyanok vagyunk, mint a leölésre szánt juhok]” (Róm. 8,36).

És az apostol így folytatja: „Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek” (1Kor. 4,9).

„Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben (szóma = személyünkben) hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. (szarx = a húsunkban)” (2Kor. 4,8-12)

 „Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (1Kor. 15,31).

Zsolt. 44,24 Serkenj fel! Miért alszol Uram?! [(qúc) Ébredj föl] Kelj fel, ne vess [(zánaḥ): ne taszíts] el minket örökké [(nécaḥ necaḥ): végképp]!*

*Dávid példát adva a mindenkorban élő hívőknek, újra és újra sürgetően kiált Istenhez, szabadításért: „Uram [Jahve], meddig felejtkezel el rólam végképen, és [(nécaḥ necaḥ): teljesen]? Meddig rejted, és [fordítod] el orcádat tőlem?  [Más fordítás: Meddig tart ez, URam? Végképp megfeledkeztél rólam]? (Zsolt. 13,2).

„Avagy mindörökké elvet-é az Úr? És nem lesz-é többé jóakaró? Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? Vagy megszűnik-é ígérete nemzedékről nemzedékre? Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? Avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Uram, [Jahve; Örökkévaló] miért állasz [és miért maradsz] távol [miért vagy oly messze]? Miért rejtőzöl el [és miért rejted el magadat, és fordulsz el] a szükség, a [(cáráh): nyomorúság, gyötrelem, szorongattatás, nyomorgatás, elnyomás] idején [amikor bajok érnek]? Könyörülj rajtam [és kegyelmezz] Uram, mert ellankadtam, [elcsüggedtem, és bágyadt, gyönge, és erőtlen vagyok]: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak [remegnek, és kiszáradtak] csontjaim [és reszket minden tagom]. Lelkem (egész személyem) is igen megháborodott [csupa reszketés, és mélyen megrendült, teljesen összezavarodott], és te, oh Uram, míglen [meddig késlekedsz még]? Könyörülj rajtam, [légy kegyelmes] Uram! Lásd meg az én nyomorúságomat, [szorultságomat, szenvedésemet, elnyomásomat] amely gyűlölőim miatt van, [Nézd, szorongatnak, nyomorgatnak, és üldöznek ellenségeim]. De Te vagy, aki felemelsz [és kiszabadítsz] engem a halál kapuiból [(máveṯ): betegségből, csapásból, pusztulás, és romlásból]. Hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leányának kapuiban; hadd örvendjek a te szabadításodban. Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg életemet tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet. Ne rejtsd el orcádat előlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; te voltál segítőm, ne taszíts el és ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene! És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! Légy közel az én életemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem. Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! (Zsolt. 77,8-10; 10,1; 6,3; 9,14; 35,17; 27,9; 69,18-19; 102,3).

Habakuk is ugyanígy sürgeti az Urat: „Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz! (Hab. 1,2).

„Tarts [(šámar): őrizz, óvj, védj] meg engemet, mint szemed fényét, [mint szemed világát]. Szárnyaid árnyékába rejts el engemet, [nyújts szárnyad árnyékában menedéket nekem]. A gonoszok [az Isten nélkül élők] elől, akik pusztítanak [šáḏaḏ: elnyomnak, nyomorgatnak, erősen szorongatnak, akik erőszakoskodnak velem, akik szenvedést okoznak, megnyomorítanak] engem; ellenségeim [halálos ellenségeim] elől, akik lelkendezve vesznek körül, akik [dühöngve körülkerítettek] engem. [Más fordítás: Az Isten nélkül élők elől, akik ellenségeim, és bőszülten, dühöngve körülvették életemet, körülkerítettek. Az életemre törő ellenségek szorongatnak engem]” (Zsolt. 17,8-9).

 „Kelj fel, Uram, lépj elő haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen, és szállj szembe dühös ellenségeimmel; serkenj és kelj fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet, szolgáltass igazságot nekem!” (Zsolt. 7,7).

„Serkenj föl, ébredj, kelj védelmemre, tégy igazságot peremben, oh Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] Istenem [('ĕlóhím)], az én [(riḇ ríḇ): peres] ügyemért” (Zsolt.35,23).

És  tovább folytatja Dávid: Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, [(qáḏam): előzd meg, Te támad meg, ronts rá] terítsd le, és [(káraʿ): térdeltesd le, hódoltasd meg] őt, szabadítsd [mentsd] meg, és [ragadd ki] életemet, [(pálaṭ): helyezz biztonságba] a gonosztól, a [hitetlen céltévesztettektől, az Isten nélkül élőktől] fegyvereddel [kardoddal]” (Zsolt. 17,13).

„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! (Ébredj), kelj fel, ne vess el minket örökké (ne taszíts el végképp)! Miért rejted el orcádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?” (Zsolt. 44,24-25).

„Bűnöm nélkül egybegyűlnek és készülnek ellenem (sietnek, hogy rám rontsanak): serkenj fel előmbe (jöjj ide) és lásd meg ezeket! Hiszen te vagy, URam, a Seregek Istene, Izráel Istene! Ébredj föl, büntesd meg e népeket, ne kegyelmezz az alávaló gonoszoknak! (Szela.)” (Zsolt. 59,5-6).

Ézsaiás is így kiált az Úrhoz:  „(Ébredj, ébredj), kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, (szedd össze erődet) oh Úrnak karja! (Ébredj) kelj föl, mint a régi időben, a messze hajdanban (mint hajdanában az ősrégi nemzedékek idején)! Avagy nem te vagy-é, aki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte? Nem te vagy-é, aki a tengert kiszárította, a nagy mélység vizeit; aki a tenger fenekét úttá változtatta, hogy átmenjenek a megváltottak?!” (Ésa. 51,9-10).

És a tanítványok követik Dávid példáját, a veszedelemben Istenhez kiáltva: „És mikor a hajóra szállt vala, követék őt az ő tanítványai. És ímé heves vihar, és nagy háborgás, nagy rengés támadt a tengeren, annyira, hogy a hajót már-már elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik, mert lepihent, és elszunnyadott vala. És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik őt, mondván: Uram, Urunk! Ments és tarts meg minket; mert elveszünk, mert mindjárt elpusztulunk, és meghalunk” (Mát. 8,23-25).

Zsolt. 44,25 Miért rejted el orcádat [(páním): személyedet, jelenlétedet], és [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): hagyod figyelmen kívül], és felejted el nyomorúságunkat [(ʿŏní): szenvedésünket] és háborúságunkat [és (laḥac): elnyomásunkat, gyötrésünket, bajainkat, csapásainkat]?*

*Jeremiás próféta is ezt kérdezi az Úrtól: „Miért feledkezel el örökre mi rólunk? Miért hagysz el minket hosszú időre?” (Siral. 5,20).

Zsolt. 44,26 Bizony porba hanyatlik [(šúaḥ): süllyed] lelkünk [(nep̄eš): életünk], a földhöz tapad [(dáḇaq): ragad] testünk [(beṭen): bensőnk]*

*És Dávid újra és újra kiált az Úrhoz, hivatkozva ígéretére: „Életem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint” (Zsolt. 119,25)

Zsolt. 44,27 Kelj fel [siess] a mi segítségünkre, ments [(páḏáh): szabadíts] meg minket a te kegyelmedért [(páḏáh ḥeseḏ): Válts meg minket kegyelmedből, és szeretetedből]!

Kik az Isten fiai?

Spurgon: A macskákról

Nem félek a még nem hívő gyermekeim miatt,

Mert azt mondta az Úr:

Te azért ne félj! Se ne rettegj! Mert ímhol vagyok én, aki megszabadítom a te magodat az ő fogságának földéből. (Jerem.30,10) Hát ne félj! Mert megszabadítom a te magodat az ő fogságának földéből. (Jerem.46,27)

A hit próbája:

a SZERETET.

Miért kell a bűntől megszabadulni?

Mert a bűn elzárja a kegyelem csatornájának a zsilipjét.

Jön az ébredés!

Mert az Úr ígérete:

„Ha engedelmesen hallgattok tanácsaimra, esőt adok földetekre alkalmas időben: korai és kései esőt, hogy betakaríthasd gabonádat, (a neked adott igét) borodat (örömödet) és olajodat (kenetedet)”        

(5Móz:11:14)

Imádság:

Uram!

A tied vagyok. S ez megnyugtat. Szólhatok hozzád és te is szólsz hozzám. Rendszeresen. Add, hogy figyeljek szavadra, akarjam meghallani azt, amit te mondasz. Segíts ebben is türelmesnek lennem! Ámen

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Noé bárkája az üdvösség képe: a gazdag, ha kívül marad, elveszik - a szegény, ha bent van, megmenekül. Az értelmiségi, ha kívül marad, elveszik - az iskolázatlan, ha bent van, megmenekül. A legerősebb kint, elveszik; a leggyengébb bent, megmenekül. Nem számít, kik vagy mik vagyunk - amíg JÉZUS KRISZTUSBAN vagyunk, örökre biztonságban vagyunk. Az Úr áldjon benneteket! REINHARD BONNKE