2012. május 5.
Idézet
Hogyan szólott és szól Isten: Figyelembe vette népe
szükségét és azt is, hogy mikor mit és mennyit képes befogadni és megérteni.
Jelenti e szó továbbá azt is, hogy Isten egy alkalommal nem mindent mondott –
el.
Jézus nem egy jobb vagy fejlettebb kijelentés hordozója,
szemben a prófétákkal, hanem benne Isten tökéletes és örök kijelentése öltött
testet. Ő Isten utolsó szava az emberekhez. (Ismeretlen)
Humor: Sámson hosszú haja
A lelkész kisfia kérdi:
- Apa, veszel nekem egy autót?
- Veszek, de csak ha levágatod végre a hosszú hajad!
- De apa, Sámsonnak és Jézusnak is hosszú haja volt!
- Igen, de látod, ők nem is jártak autóval...
Válaszd Máriát!
A következő levél Dan Taylor: Letters to My Children (Levelek gyermekeimnek) c.
könyvében jelent meg (InterVarsity Press, 1989). Dan fiának, Matthew-nak írja a
levelet.
Kedves Matthew!
Amikor hatodikos voltam, „kiemelkedő sportoló" díjat kaptam. Okos, atléta-alkatú, szellemes, jóképű és hihetetlenül kedves voltam. A dolgok aztán elég rosszra fordultak felsőben, de legalább ebben az évben mindenem megvolt.
Sajnálatos módon ott volt azonban Owens kisasszony is, mint tanárhelyettes. Ő volt Jenkins tanár úr segítsége. Tudta azt, hogy bár okos és hihetetlenül kedves voltam, azért volt még egy-két dolog, amiben változnom kellett.
Az általános iskolában elvárt dolog volt, hogy táncolni tanuljunk. A szüleimnek talán voltak fenntartásaik kezdetben, mivel azonban négyes tánc volt, belenyugodtak.
Valahányszor táncórára mentünk, mindannyiszor megismétlődött ugyanaz a szörnyűség: a fiúk felsorakoztak az ajtóban, majd egymás után választottak egy-egy lányt táncpartnerül. A lányok ezalatt a padban ültek. Ahogy kiválasztották őket, felálltak, és csatlakoztak azokhoz a taknyos kölykökhöz, akik ebben a kegyben részesítették őket.
Hidd el nekem, a fiúk nem szerették ezt - legalábbis én nem. De képzeld csak magad a lányok helyébe! Gondolj bele, milyen arra várni, hogy kiválasszanak! Gondolj bele, milyen azt látni, hogy kit választanak előtted! Gondolj bele, milyen azon izgulni, nehogy olyan valaki válasszon, akit ki nem állhatsz! Gondolj bele, milyen attól rettegni, hogy egyáltalán kiválaszt-e valaki!
Képzeld magad Mária helyébe! Jobb oldalt ült, majdnem egészen elöl. Nem volt szép, sem túl okos. Szellemesnek sem volt mondható. Kedvesnek kedves volt, de akkoriban ez nem volt elég. Sportosnak meg egyáltalán nem volt nevezhető az alkata. Sőt, kiskorában gyermekbénulása vagy valami ilyesmi volt, és egyik karját esetlenül tartotta, egyik lábával valami baj volt, ráadásul még egy kicsit kövér is volt.
Na és hogy jön mindehhez Owens kisasszony? Egy napon félrehívott, és így szólt hozzám: „Dan, szeretném, ha a következő táncórán Máriát választanád!" Ez annyi volt, mintha azt kérte volna, hogy repüljek el a Marsra. Olyan új és hihetetlen ötlet volt számomra, hogy sehogy nem fért a fejembe.
„Még hogy én ne a legjobb, legcsinosabb, legnépszerűbb lányt válasszam, amikor rám kerül a sor?!" Ez olyan volt számomra, mintha egy törvényszerűséget rúgnék fel, vagy valami ahhoz hasonló.
Azután meg egy igazán undorító dolgot tett Owens kisasszony! Azt mondta, hogy egy keresztyénnek ezt kell tennie. Rögtön tudtam, hogy nekem végem van. Végem, mert tudtam, hogy igaza van. Jézus is pontosan ezt tette volna. Tulajdonképpen szinte meg voltam lepődve, hogy a vasárnapi iskolában nem láttam még a flaneltáblára kitéve, hogy „Jézus a sánta lányt választja a Jeshiva táncnál". Ennek feltétlenül benne kell lennie a Bibliában!
Gyötrődtem. Ha most Máriát választom, búcsút inthetek annak a vonzó képnek, amit magamról, mint vagány srácról kialakítottam.
Eljött a nap, amikor újból négyes tánc következett. Ha Isten szeret engem, - gondoltam magamban - akkor megadja, hogy én legyek az utolsó. Akkor nem kelt nagy feltűnést, ha Máriát választom. Azt fogom tenni, ami helyes, és semmibe sem kerül nekem.
Kitalálod-e, hová kerültem? Valamilyen oknál fogva Jenkins tanár úr a sor elejére állított. Ott álltam, a szívem hevesen kalapált - most már tudtam, hogyan érezheti magát némelyik lány.
A lányok tekintete felém fordult, néhányan mosolyogtak. Ránéztem Máriára, s azt láttam, hogy félig-meddig hátrafordult, és fejét lehajtva a padot nézte. Ekkor megszólalt Jenkins úr:
- Nos, Dan, válaszd ki a táncpartnered!
Emlékszem, úgy éreztem, mintha valahol nagyon messze lettem volna. Hallottam a saját hangomat megszólalni: „Máriát választom."
Vonakodó erény még soha nem részesült ilyen jutalomban. Még ma is élesen látom magam előtt az arcát. Felemelte a fejét, és arcán, amit egyszerre öntött el a pír az örömtől, a meglepetéstől és a zavartságtól, az öröm hamisítatlan kifejeződése, sőt, büszkeség volt látható - úgy, ahogy sem azelőtt, sem azóta nem láttam ilyesmit megnyilvánulni. Olyan tiszta volt mindez, hogy el kellett fordítanom a fejemet, mert tudtam, hogy nem érdemeltem meg.
Mária odajött, karon fogott, ahogyan tanítottak bennünket, és úgy jött mellettem a beteg lábával és egyéb hiányosságaival, akárcsak egy hercegnő.
Mária velem egyidős. Az után az iskolai év után soha többé nem láttam. Nem tudom, hogyan alakult az élete azóta, vagy mit csinál. De merem remélni, hogy legalább egy napról kellemes emléke maradt a hatodik osztályból. Tudom, hogy nekem igen.
Az evangélium jó híre számunkra az, hogy Isten kiválasztott
bennünket. Te különleges vagy Isten szemében. Isten szétnézett az egész földön,
és valamilyen őrült oknál fogva meglátott téged és engem, és azt mondta: Jenőt
választom, Melindát választom, ....... -t választom. Életed
legnagyszerűbb napja volt az a nap, amikor Isten kiválasztott téged. Igen,
neked megadatott az a lehetőség, hogy elfogadd Krisztust, mint Megváltódat, de
csak azért lehet részed ebben a kiváltságban, mert előbb Ő választott ki téged.
„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek
titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök
megmaradjon" (Jn 15,16).
Imádság:
Uram, megváltó Krisztusom! Az életem, a hitem tele van valami
különös emberi kettősséggel.
Kereslek és boldog vagyok, amikor rád találok, amikor rám
találsz előled és önmagam elől rejtőzködő mindennapjaimban, de – látod –,
milyen kétségek gyötörnek, emésztenek ugyanakkor engem. Félelmek és fájdalmak
környékeznek, gyengeség vesz erőt rajtam, testi és lelki értelemben egyaránt.
Vergődök, csak vergődök ebben a kettősségben – nélküled. Kérlek,
Uram, ölelj át, emelj fel, fogd meg a kezem! Szereteteddel békíts meg
önmagamban, békíts meg önmagaddal és önmagammal.
Indíts el, mutass nekem utat, vezess! Add, hogy a rád talált
hit bizonyosságában járva, élve mindenestől, aki vagyok, aki melletted, veled
lehetek, dicsőítselek és áldjalak téged!
Ámen (Hajdú Zoltán
Levente)
Az IDŐ
…méghozzá idejében
küldtem! (Jeremiás 26:5)
Van valami, amiből úgy látszik, egyre kevesebbje van a ma
emberének, s ez az idő. Pedig napjainkban is 24 óra egy nap, mégis úgy érezzük
modern emberként, hogy milyen hamar elszalad egy hét, egy hónap, vagy akár egy
év is. Milyen sokan döbbennek rá, hogy olyan
rövid ez a földi élet és annyi, de annyi bepótolni valójuk van.
Az idő értékes. Nemrégen kaptam egy kis összefoglaló írást
arról, hogy mennyire így van ez. Az írója szerint nagyon viszonylagos az idő.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek évet kell
ismételnie. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki
koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a
hetilap szerkesztőjét a lapkiadás előtt. Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd
meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc,
kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér 1
másodperc, kérdezd meg az autóst, aki épp elkerült egy balesetet. Hogy
megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak
ezüstérmet nyert az Olimpián.
Minden pillanat kincs, ami a tied. Becsüld meg jobban, sőt,
oszd meg másokkal. A tegnap történelem, a holnap rejtély. A ma ajándék. Az
angol nyelvben a jelen szava, present, ajándékot is jelent. Némely nemzet tehát
őrzi ezt az üzenetet, hogy az idő értékes. Talán nem véletlen a másik mondás
is: az idő pénz. S az idővel való gazdálkodás legalább annyira fontos, mint az
anyagiakért való küzdelem. Amerikában pl. van olyan állam, ahol idődollárt
használnak.
Ott egy kis régióban nincs elegendő pénzük az embereknek, de
az idejükkel fizetnek egymásnak, az idejüket cserélik ki egymás közt és olyan
jól beosztják, hogy évtizedek óta oldja meg mindenféle szükségeiket. Ne menjünk
el az idő mellett. Becsüljük meg! (Berencsi Balázs)
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
.jpg)
Az unalomérzet, amit nemrég átéltél, most félre fog állni,
hogy utat engedjen a friss izgatottságnak és az új kalandnak. Egy másik váltást
is meg fogsz tapasztalni, amely során ajtók nyílnak meg a Szellemben, hogy új
lehetőségeket biztosítsanak a fejlődésre, a természetes és a szellemi
területeken is. Ne félj elengedni azt, ami eddig volt, hogy kinyújthasd a kezed
arra, ami előtted van. Az unalom legtöbbször a változás előjele. Légy készen a
továbblépésre, mondja az Úr.
2 Mózes 40:36 Valahányszor fölszállt a felhő a hajlékról,
útnak indultak Izráel fiai egész vándorlásuk alatt.
Bob Gass: Te milyen látást kaptál?
„Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul.” (Péld 29:18 Károli)
Amikor bajok támadnak, a látásunk gyakran az, hogy először
is jól csapjunk oda az asztalra. Ez azért van, mert az életet nem olyannak
látjuk, amilyen az valójában, hanem olyannak, amilyenek mi vagyunk.
A Biblia azt mondja: „Mikor nincs mennyei látás, a nép
elvadul” [zabolátlanul és irányíthatatlanul él].
Amikor Isten látást ad az életedre nézve, akkor elkezdesz
úgy nézni a dolgokra, ahogy Ő látja azokat. Mózes „látta” az Ígéret Földjét,
amikor körülötte mindenki csak sivatagot látott, fel akarták adni, és vissza
akartak menni Egyiptomba (ld. Zsidók 11:27).
Mózes megértette, hogy el fog jutni oda Isten menetrendje
szerint, Isten terve szerint, lépésről lépésre haladva. Sokszor nyomasztónak
tűnnek a feladatok, ha csak a méretüket nézed. De ha kis lépésekre bontod őket,
és elképzeled, ahogy megteszed az első lépést, el fogsz csodálkozni az
előrehaladásodon. Képes vagy egy napig csinálni valamit, amire nem köteleznéd
el magad egy egész hónapra – kérdezz csak meg akárkit, aki valamilyen
függőségben élt!
Egy keresztyén vezető
mondta: „A látás, éppúgy, mint a bátorság és a fegyelem, olyan jellemvonás,
amit bárki kifejleszthet magában, ha hajlandó keményen dolgozni, és
mindennapjai részévé tenni.”
A költő így fogalmazott: „Két ember nézett ki a börtön
rácsain át, az egyik sarat látott, a másik csillagokat”. Te mit „látsz” a
jövődben? Azt hiszed, hogy Isten csak úgy az öledbe pottyantja a sikert? Nem,
neked kell táplálnod a látásodat hit által, és lendületet adni neki kemény
munkával!
Az az ige, amely így szól: „Bennünk pedig Krisztus értelme
van” (1Korinthus 2:16), azt sugallja, hogy Isten átáramoltatja rajtunk
gondolatait. Ez ám a haszon! Jézus azt mondta tanítványának: „Evezz a mélyre,
és vessétek ki hálóitokat fogásra!” (Lukács 5:4); és mivel Isten gyermeke vagy,
a földi világ korlátai nem határozzák meg az ellátmányodat! Tehát, mi a
látásod?
Orvosi szempontból nincs remény...
Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Erzsébet 17 éves. A télen barátnőivel síelni ment a
hegyekbe. és ott olyan szerencsétlenül esett, hogy úgy vitték le hordágyon a
völgybe. Ilyesmi gyakran megtörténik a hegyekben. Erzsébet nem törte el sem a
kezét, sem a lábát, mozdulni mégsem tudott többé. Először az esés közben
bekövetkezett sokk hatására gondoltak, de később megállapították: hátgerincének
néhány csigolyája úgy összezúzódott, hogy minden kis mozdulás óriási fájdalmat
jelentett a számára
Az eset reménytelennek tűnt. Megoperálni nem lehetett. A
lány 2 évig feküdt nyakig gipszben. Csak a fejét mozdíthatta kissé.
Édesanyja vasárnaponként vonattal utazott lányához a a
kórházba Útközben elnézte a kirándulók örömet sugárzó arcát, és azon
gondolkodott, mit is mond majd szerencsétlen lányának. Befejező szavai minden
látogatáskor ezek voltak:
- Erzsikém légy bátor. Egy napon meggyógyulsz.
Erzsébet pedig azt felelte minden alkalommal:
- Soha többé nem leszek én egészséges, mama...
Anyja erőltetve mosolygott, és biztatta:
- Dehogynem, az orvosok megígérték nekem....
Két év múlt el és Erzsébet még nem gyógyult fel. Amikor
betegtársai egymás után elhagyták a kórházat, elköszöntek tőle és ezt
mondogatták:
- Te is itt hagyod egyszer a kórházat Erzsébet. Hinned kell
ebben!
Az anyja pedig hozzátette:
- Gyermekem, higyj Istenben!
- Ah milyen messze van az Isten...
A kórház otthonná tud változni. Ha valaki két évet tölt
benne, elveszti reményét, hogy valaha is elhagyja. Még az ablakon sem tudott
kinézni, azt is másoknak kellett megmondani:
-Már rügyeznek az orgonák. Pár nap múlva ki is virágoznak.
Máskor meg ezt:
- Milyen gyönyörűen nyílnak a rózsák a kertben.
Erzsébet nagyon sok virágot kapott. A látogatók megrendültek
a fiatal lány szerencsétlenségén és néhány szál virágot helyeztek ágyára minden
alkalommal. Erzsébet hálásan mosolygott. Mégis akkor örült a legjobban, amikor
valaki szappant vitt neki ajándékba. Akkor a betegápoló nővér azzal mosdatta
minden reggel és este. Ha a fejét megfordította, a párnáján érezte a levendula
erős illatát, és közben gyermekkoráról ábrándozott, amint szülőfaluja
domboldalán virágot gyűjtögetett.
Ágnes nővér Erzsébet körül foglalatoskodott, mert
látogatónap volt, vasárnap.
- Nővér, megérkezett már az édesanyám? - kérdezte Erzsébet.
- Igen, lent van és beszélget az orvossal.
- Az orvossal? Miért?
- Nem tudom.
Amikor édesanyja a szobába lépett, arca szinte át volt
szellemülve.
- Gyermekem! - mondta, és örömet mutatva ölelte át a
gipsztömeget, amely a lányát körülvette. - Gyermekem, gyermekem! - mondogatta,
és könnyek árasztották el az arcát.
- Te sírsz, mama?
- Örömömben! Éppen most beszéltem az orvossal. Azt mondja,
hogy néhány hónap múlva felkelhetsz. Csak erős akaratod legyen, és
meggyógyulsz.
- Orvosi szempontból nincs többé remény - közölte valójában
az orvos.- Tegnap újra megvizsgáltuk a lányát. Ami a legrosszabb, teljesen
elvesztette a reményét és átadta magát szerencsétlenségének. Mit csináljunk?
Csodák sajnos nem léteznek...
Két emelet választotta el leánya szobáját a folyosótól, ahol
az orvossal beszélgettek
Két szörnyű emelet. Az anya lassan, nehézkesen haladt
felfelé a lépcsőkön. Azon gondolkodott mit is tegyen. Hogyan segíthetne
gyermekén, hogy visszanyerje bizalmát, reményét, még ha sohasem gyógyulhat is
meg.
Amikor gyermeke ágyára ült, minden tisztázódott előtte.
Észrevette leánya arcán a hitetlenkedést: szemmel láthatólag nem hitt az
orvossal való beszélgetés meséjében.
- Mama kérlek ne mondj hazugságokat!
- Miért hazudnék? - mondta csodálkozva az anya, és hangja
másként rezgett, mint szokott. - Jövő vasárnap majd meglátod, bebizonyítom,
hogy hamarosan meggyógyulsz.
- Bebizonyítod? Hogyan?
- Hozok neked valamit, amit még a megbetegedésed előtt
kívántál.
Amikor az anya hazautazott, otthon átkutatta az egész házat,
összetörte az agyagmalacot, de nem sok pénzt tudott összeszedni. Minden héten
el kellett mennie a kórházba, és nem mehetett üres kézzel, a csekély nyugdíjból
pedig nem sokat takaríthatott meg. Gondolkozott. Azután levette jegygyűrűjét és
megsimogatta. Akkor határozottan felállt és elment az ékszerészhez.
- Asszonyom, nagyon vékony - mondta az ékszerész
- Igen tudom, éveken át hordtam.
Az ékszerész leszámolta a pénzt. És az anya olyasvalamit
vásárolt, ami lánya számára a legszükségtelenebb a világon: egy gyönyörű új
kerékpárt. Amilyet Erzsébet mindig is kívánt.
És megint eljött a vasárnap. Az anya a kórház bejáratánál
állt kimelegedve, kicsit kócosan. Hozta magával a csillogó új kerékpárt..
- Kerékpár, mama! - nyitotta tágra szemét Erzsébet a
csodálkozástól. - Te komolyan hiszed, hogy fel fogok kelni? Hát mégis igaz,
amit az orvos mondott? Meggyógyulok! mama, Ó milyen boldog vagyok!...
A csoda elkezdődött. Amit nem tudott elérni az
orvostudomány, azt véghezvitte egy csillogó kerékpár. Nyolc hét múlva Erzsébet
először hagyta el az ágyát. Milyenek voltak azok az első lépések...!
Ma minden nehézség nélkül kerékpározik, azon a kerékpáron,
amit édesanyja, maga is reménytelenségbe esve, utolsó pénzéből vásárolt.
Igen, így történt. És egészen bizonyos, hogy ha majd egyszer
Erzsébet édesanyja a jó Isten trónusa elé áll, különös mosollyal a tekintetében
fogja mondani:
"Ugye megbocsátod nekem, Uram, hogy én magam sem hittem
a dologban..."
Amikor az Ige elnémul
|Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Elmondom egy Biblia történetét, amelyet valahol Ausztriában
mutattak nekem. Vastag kötet volt, és igen régi. A disznóbőrbe kötött
fedőtáblákat súlyos ezüstkapcsok fogták össze. Ha az ember a kezébe vette,
magától kinyílt A zsoltárok könyvénél. S azon a helyen furcsa, sötétbarna
foltok, odaspriccelt cseppek látszottak. „Ez itt vér – magyarázták nekem –,
embervér.”
Megrendülten hallgattam végig a beszámolót erről a
Bibliáról.
A 18. században az Osztrák Birodalom területén szigorúan
tiltották a Szentírás olvasását.
Súlyos büntetéssel számolhatott, akinél ezt a „veszélyes”
könyvet megtalálták… Koromsötét éjszaka van. Csak egy magányos tanyán ég még a
lámpa. Az ablakok külső tábláit szorosan bezárták, hogy semmi fény ne szűrődjön
ki. A tágas szobában együtt ül a ház népe. Néhány szomszéd is van közöttük. A
házigazda most lehajol, felemel néhány padlódeszkát, és rejtekhelyéről előveszi
a vastag Bibliát. Áhítatosan közelebb tolja a lámpához, majd kinyitja.
Az emberek figyelmesen, az Élet szavát szomjazva szorongnak
mind körülötte. A gazda olvasni kezd: „Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én
kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat,
pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre
méltó, és megszabadulok ellenségeimtől” (Zsolt 18, 2-4).
A férfi hirtelen megszakítja az olvasást. Valamennyien
felfigyelnek, mert valaki erősen zörget a külső ablaktáblán. Durva férfihang
üvölt: „Azonnal kinyitni!” Egy pillanatig mind riadtan állnak. De még mielőtt
mozdulni tudnának, az ajtót recsegve betörik, és vadul beront egy csapat
katona, akiket a gúnyosan vigyorgó szomszéd vezet.
Az elöl álló férfi máris megpillantja a Bibliát. „Aha,
gazda, végül csak sikerült elcsípni téged!”
– kiált, és erőszakosan a könyv után nyúl.
A megmerevedett gazda egyszerre felriad. Kemény kézzel
megragadja a Bibliát, és magához szorítja.
„Ember, add ide azt a könyvet!” – kiabál dühösen az
őrmester. A gazda hallgat. Arca halálsápadt, de ujjai vaskapocsként szorítják a
drága Szentírást.
„Add ide azt a könyvet!” – kap oda az őrmester, és néma
huzavona indul meg az asztalon.
„Ereszd el!” – ordítja ismét az őrmester. A gazda hallgat.
Ujjai belekapaszkodnak a kinyitott Bibliába.
A katonát elönti a düh. Gyors mozdulattal becsapja a nehéz
könyvet, és a lapok közé préseli a gazda ujját. Mikor ez még mindig nem enged,
az őrmester kemény ököllel összenyomja a Bibliát. A gazda ujjaiból spriccel a
vér, de… nem enged…
Ezeket az embereket választás elé állították: vagy
lemondanak a Bibliáról, vagy mindent elhagynak, és száműzetésbe mennek. Ők
mindent veszni hagytak, pedig még gyermekeiket sem vihették magukkal. Egyedül a
Bibliával a kezükben vonultak a nyomorúságba. Vajon ostobák voltak vagy egészen
őrültek? Vallási fanatizmusból tették?
Valóban bolondok voltak? Próbáljunk belegondolni. Ezek a
gazdák így mérlegeltek: „Ha nem lesz többé Bibliánk, nem fogjuk tudni, mi a
rossz és mi a jó; nem leszünk képesek megállapítani, melyik út vezet Istenhez;
ki leszünk szolgáltatva minden félrevezetőnek; bolyongunk, mint akik idegen,
ismeretlen földön elvesztették a térképüket.
Ha elhagyjuk a Bibliát, nem lesz tapasztalatunk többé Isten
hozzánk szóló üdvözítő evangéliumáról, s az emberek saját, kitalált
evangéliumukat akarják ránk kényszeríteni. Akkor elveszítjük az igazság mérőzsinórját,
nem találunk sehol eligazítást…”
Mondjátok, nem volt igazuk?
2012. május 4.
Lukács evangélium 15. fejezet: Öröm a mennyben (göröggel és kapcsolódó igékkel)
Luk. 15,1 Közelgetnek
vala pedig ő hozzá [és Jézus köré gyűltek]
a vámszedők és a bűnösök [azaz:
a célt eltévesztők] mind [és mindnyájan
igyekeztek Jézushoz], hogy hallgassák őt.
Luk. 15,2 És zúgolódnak
[és így morgolódtak, és
méltatlankodtak egymás közt] a farizeusok [jelentése:
elkülönülő (elkülönült, elzárkózó; elválasztó), vagyis kirekesztően vallásos
emberek zárt csoportja, szektája] és az
írástudók [és a törvénymagyarázók], mondván: Ez [az ember] bűnösöket [azaz:
céltévesztőket] fogad magához [vagyis elfogadja őket], és velük [érintkezik],
és együtt eszik*
*Amikor az Úr Jézus Lévit, azaz:
Mátét elhívja, hogy kövesse Őt, akkor: „Lévi nagy
lakomát (nagy vendégséget) készíte
néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek
(vagyis másoknak), akik ővelük (együtt) letelepedtek
volt (vagyis asztalhoz dőltek).
És köztük az írástudók és farizeusok
zúgolódnak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a
vámszedőkkel és a bűnösökkel (hamartólosz:
céltévesztettekkel) (együtt)? És
felelvén Jézus, monda nékik: Az
egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem,
hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre (vagyis a gondolkodásmód
megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé)” (Luk.
5,29-32).
Hiszen Isten már a
prófétán keresztül kijelentette ezzel kapcsolatos akaratát: „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát
- így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen”
(Ezék. 18,23)
Luk. 15,3 Ő pedig ezt a
példázatot beszélé nékik, mondván:
Luk. 15,4 Melyik ember
az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja
ott a kilencvenkilencet a [magányos,
elhagyatott] pusztában, és nem megy az elveszett után,
mígnem megtalálja azt?
Luk. 15,5 És ha
megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén [és örömében
örvendezve, vidáman].
Luk. 15,6 És haza
menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik: Örvendezzetek [és ünnepeljetek, és vigadjatok] én velem, mert
megtaláltam az én juhomat [vagyis
az én bárányomat], amely elveszett vala.
Luk. 15,7 Mondom
néktek, hogy ily módon nagyobb öröm [és
ujjongás] lesz a mennyben [vagyis a mennyek országában] egy megtérő bűnösön [azaz:
egy céltévesztett gondolkodásmód megváltoztatásán, észre térésén, ha az más
felismerésre tér és aki megváltoztatja az életét], hogysem kilencvenkilenc igaz [vagyis megigazult] emberen, akinek nincs
szüksége megtérésre [vagyis a
gondolkodásmód megváltoztatására; nincs szüksége arra,hogy más felismerésre
térjen; és
nincs szüksége arra, hogy megváltoztassa az életét]*
*Máté így ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Mit gondoltok [és mi a véleményetek]? Ha valamely embernek száz juha van, és egy
azok közül eltévelyedik [vagyis eltéved,
elkóborol, elcsatangol, mert eltévelyítették,
félrevezették, eltérítették, becsapták]: vajon a kilencvenkilencet nem
hagyja-e ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-e azt, amelyik eltévelyedett [és elveszett, nem keresi-e az eltévedtet]?
És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon [és jobban örül neki], mint a
kilencvenkilencen, amely el nem tévelyedett [és amelyik nem tévedt el]. Ekképpen [és ugyanígy] a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen
[vagy elpusztuljon, tönkremenjen,
megsemmisüljön] e kicsinyek közül”
(Mát. 18,12-14).
„Mert az embernek
Fia azért jött, hogy megtartsa [és
üdvözítse, vagyis, hogy: megtartsa, megőrizze, megmentse, kiszabadítsa,
biztonságba helyezze, meggyógyítsa] azt,
[aki] elveszett vala [és aki tönkrement]” (Mát. 18,11).
És így folytatja az Úr Jézus:
„Mert az embernek Fia nem azért jött,
hogy elveszítse az emberek lelkét (vagyis életét), hanem hogy megtartsa, (és megmentse)….” (Luk. 9,56).
„Mert nem azért küldte
az Isten az ő Fiát a világba, hogy kárhoztassa (vagyis hogy elítélje) a világot, hanem hogy megtartassék (és
hogy üdvözüljön) a világ általa.” (Ján. 3,17).
Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is
betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s
az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (és sérültet) kötözgetem (és bekötözöm), s a beteget (és a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).
Luk. 15,8 Avagy ha
valamely asszonynak tíz drakhmája [tíz ezüstpénze] van, és egy drakhmát [egy ezüstpénzt, ami
körülbelül egy napi munkabérnek felel meg] elveszt, nem
gyújt-é gyertyát [vagy lámpást, vagy mécset; nem gyújt-e világot], és nem sepri-é ki a
házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?
Luk. 15,9 És ha
megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédjait, mondván: Örüljetek
[és örvendjetek] én velem, mert megtaláltam a drakhmát [az ezüstpénzemet], melyet
elvesztettem vala!
Luk. 15,10 Ezenképpen, mondom néktek, [hogy
ilyen öröm, és] örvendezés [és ujjongás] van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén [vagyis egyetlen gondolkozását megváltoztató
bűnösön, aki más felismerésre tér, aki megváltoztatja az életét].
Luk. 15,11 [Azután így
folytatta], és monda: Egy embernek
vala két fia;
Luk. 15,12 És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső
részt! És az megosztá köztük a vagyont.
Luk. 15,13 Nem sok nap [vagyis nem sok idő] múlva aztán a
kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre [egy távoli, messze
tartományba] költözik; és ott
eltékozlá [elpazarolta,
elfecsérelte, szétszórta] vagyonát, mivelhogy
tobzódva élt. [vagyis mert kicsapongó életet
folytatott, és léhán, feslett életet élve, és züllött életmódjával]
Luk. 15,14 Minekutána pedig mindent elköltött, és [elpazarolt, és elpocsékolt], támada nagy éhség [azaz
nagy éhínség] azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni [vagyis nélkülözni kezdett].
Luk. 15,15 Akkor elmenvén, hozzá szegődött annak a vidéknek egyik polgárához; és
az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.
Luk. 15,16 És kívánja vala megtölteni [vagyis
szívesen megtöltötte volna] az ő gyomrát azzal a moslékkal [azzal a szentjánoskenyérrel], amit a
disznók ettek [Más fordítás: Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a
disznók ettek]; és senki sem ád vala
néki.
Luk. 15,17 Mikor aztán magába szállt, [és így bánkódott] monda: Az én
atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben [és hány béres dúskál ennivalóban], én pedig
éhen halok meg!
Luk. 15,18 Fölkelvén [útra kelek, és] elmegyek az én
atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, [hibáztam], és vétkeztem az ég ellen és te ellened.
Luk. 15,19 És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam; tégy engem
olyanná, mint a te béreseid közül egy!
Luk. 15,20 És felkelvén [fölkerekedett és útra kelve], elméne az ő
atyjához. Mikor pedig még távol volt, [már messziről] meglátá őt az ő
atyja, és megesett [és megindult]
rajta [és
elszorult] a szíve [és megszánta, és megkönyörült rajta], és [elébe futott, és]
oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.
Luk. 15,21 És monda néki a fia: Atyám, [hibáztam], és vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a
te fiadnak hívattassam!
Luk. 15,22 Az atyja pedig monda az ő (rab)szolgáinak:
[Siessetek], és hozzátok ki a legszebb [a legdrágább, a
kezdeti, az
eredeti] ruháját, és adjátok fel rá; és húzzatok
gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!
Luk. 15,23 És előhozván a hízott tulkot [vagyis a hízott borjút], vágjátok le, és
együnk [lakomázzunk], és vigadjunk.
Luk. 15,24 Mert ez az én fiam meghalt, [vagyis
halott volt], és feltámadott [vagyis életre kelt]; elveszett, és megtaláltatott [ím megkerült]. Kezdenek azért
vigadni*
*És az Úr Jézusra kell tekinteni
ahhoz, hogy megértsük, amit tett velünk az Úr: „Amelyet megmutatott a
Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára
a mennyekben” (Eféz. 1,20).
És: „[Vele együtt] titeket is megelevenített [és életre keltett; feltámasztott], akik
[megölötten] holtak valátok a ti
vétkeitek [hibás lépéseitek, botlásaitok,
eleséseitek] és bűneitek [céltévesztésetek] miatt, [vagyis a céltévesztés következtében]” (Eféz. 2,1).
„De az Isten gazdag
lévén irgalmasságban [és könyörületben],
az Ő nagy szerelméből [az Ő nagy szeretetéért] mellyel minket
szeretett
[Más fordítás: De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta
meg nagy szeretetét irántunk], hogy minket, kik meg voltunk halva a
vétkek [vagyis eleséseink] miatt,
megelevenített [és életre keltett]
együtt a Krisztussal. (Kegyelemből tartattatok meg, (és kaptátok a megváltást); [kinek kegyelme által megszabadultatok,
vagyis üdvözültetek].
És [vele]
együtt feltámasztott [életre keltett]
és [vele] együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [az ég(iek)en túliakban) minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,4-6).
„Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által [az Ő vére árán], a bűnöknek bocsánata [és
eltörlése] az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7).
Mert bizony minket is: „Eltemettetvén Ővele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel
is támasztattatok az Isten erejébe (Isten beavatkozásába, és működő
erejébe) vetett hit által, aki
feltámasztá Őt a halálból (vagyis a halottak közül).
És titeket, kik holtak
valátok a bűnökben (vagyis a hibás lépésekben, botlásokban,
melléfogásokban) és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében,
megelevenített (és életre keltett) együtt
Ővele, megbocsátván minden bűnötöket (vagyis minden félre-csúszásotokat
botlás vagy elhajlásotokat).
„Avagy nem tudjátok-é,
[hát nem értitek] hogy [mi] akik
bemerítkeztünk Krisztus Jézusba,
az ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk [azaz szellemben hasonlóvá váltunk] azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen
feltámasztatott [és életre kelt] Krisztus
a halálból [vagyis a halottak közül] az
Atyának dicsősége [fényessége,
ragyogása] által, azonképpen mi is
új életben [új állapotban]
járjunk.
Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [vagyis oszlopra feszíttetett] hogy
megerőtlenüljön [és teljesen
működésképtelenné, erejét vesztetté legyen] a bűnnek teste, (az amartias szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön
(elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló test (vagyis
a céltévesztett én)] hogy ezután ne
szolgáljunk [és ne legyünk rabszolgája] a
bűnnek. [a céltévesztésnek]” (Róm. 6,3-4.6).
Így teljesedett be a prófécia: „Kicsoda olyan Isten, mint
te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja
meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén,
könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted
minden bűnünket! Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint
megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben” (Mik. 7,18-20).
„Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő
kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan
messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz,
olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt. 103,11-13).
Dávid így
imádkozik, prófétálva a Krisztus népéről: „Oh Isten, gyermekségemtől
tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat (a te
csodáidat). Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy
hirdessem a te karodat (a te hatalmadat) e nemzetségnek (és e
nemzedéknek), és minden következendőnek a te nagy tetteidet.
Hisz a te
igazságod, oh Isten, felhat (és fölér) a (magas) égig, mert
nagyságos (és hatalmas) dolgokat cselekedtél (és vittél véghez); kicsoda
hasonló te hozzád (és ki olyan, mint te), oh Isten?! Aki sok bajt (kakosz:
rosszat, szerencsétlenségeket, viszontagságokat) és nyomorúságot (thlipszisz:
nyomást, szorítást, szorongattatást, megpróbáltatást, gyötrődést,
szorongást) láttattál velünk, de ismét (és újra) megelevenítesz
(újra életet adsz; életre hívsz), és a föld (feneketlen)
mélységéből (vagyis az abüsszosz: a pokol feneketlen
mélységéből) ismét felhozol (és kiemelsz) minket”
(Zsolt. 71,17-20).
Luk. 15,25 Az ő nagyobbik [vagyis az
idősebbik] fia pedig [ezalatt] a mezőn vala: és mikor hazajövén,
közelgetett a házhoz, hallá a zenét és táncot.
Luk. 15,26 És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozza, mi dolog az [és hogy mi történik itt]?
Luk. 15,27 Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatta a hízott
tulkot [vagyis a hízott borjút], mivelhogy egészségben nyerte [és kapta]
őt vissza.
Luk. 15,28 Erre ő megharaguvék, és nem akart bemenni. Az ő atyja annakokáért
kimenvén, kérleli őt.
Luk. 15,29 Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok
néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam [és meg nem szegtem és soha meg nem kerültem]: és nékem
soha nem adtál egy kecske fiat [vagyis kecskegidát; kecskegödölyét sem], hogy az én barátaimmal vigadjak [és mulathassak].
Luk. 15,30 Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te
vagyonodat [és aki parázna nőkkel, cédákkal,
szajhákkal ette fel, és tékozolta el], levágattad néki a
hízott tulkot [vagyis a hízott borjút].
Luk. 15,31 Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a
tiéd!
Luk. 15,32 Vigadnod és örülnöd [és örvendezned] kellene hát,
hogy ez a te testvéred meghalt [mert
halott volt], és feltámadott [és életre kelt (megelevenedett)]; és elveszett, és megtaláltatott*
*És így folytatódik a kijelentés: „Avagy nem szabad-é nékem a magaméval [a javaimmal] azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én
jó vagyok [vagy talán nincs
jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Irigy vagy, mert én jót teszek
ezekkel az emberekkel; Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok]?” (Mát. 20,15).
Ézsaiáson keresztül
kerül kijelentésre, hogy kikről beszél az Úr: „Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és
örök öröm fejükön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj”
(Ésa. 35,10)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)