Aki tüzet hoz le

A csillag vezető

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Ha még dobog a szíved... akkor életed legnagyszerűbb napjai még előtted állnak! Isten kárpótolni tud azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó!

(Jóel 25)

Daniel Kolenda

Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely

László Boda

Te vagy az én Uram ó Jézus.

Apostolok cselekedete 9. fejezet: Amikor az ellenségből testvér lesz. (revideált)

Csel. 9,1 Saulus pedig még mindig lihegett a gyűlölettől, dühös fenyegetéstől és öldökléstől, a gyilkos indulattól, és bosszúért lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a főpaphoz,* a papi fejedelemhez,

*Főpap (arkhiereusz):  papi fejedelem.

Csel. 9,2 Kére őtőle leveleket Damaszkuszba a zsinagógákhoz,* a gyülekezés helyeihez, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva, és megkötözve vigye Jeruzsálembe.**

*Zsinagóga (szünagógé): a gyülekezés helye.

**És Saul meg is vallja az üldözés okát: „Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem…” (Zsolt. 69,10).

Csel. 9,3 És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és váratlanul, nagy hirtelenséggel fény sugárzá, fény ragyogta őt körül a mennyből. Hirtelen mennyei fény villant fel körülötte:

Csel. 9,4 És ő leesvén a földre, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, mit kergetsz, miért üldözöl engem?

Csel. 9,5 És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz, akit te üldözöl: nehéz néked az ösztöke ellen rugódoznod.

Csel. 9,6 Remegve és ámulva, megdöbbenve, és elcsodálkozva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.

Csel. 9,7 A vele utazó férfiak pedig némán és döbbenten álltak, hallva ugyan a szót, a hangot, de senkit sem látva.*

*Mert a testi ember a természetfelettivel találkozva megrémül:  „És egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, akik velem valának, nem látták a látomást; mert nagy rémület fogta el őket; elmenekültek és elrejtőztek” (Dán. 10,7).

Az Úr szavát pedig csak az értheti, akinek szól: „A sokaság, a tömeg azért, amely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki” (Ján. 12,29).

Csel. 9,8 Felkele, feltápászkodott azonban Saulus a földről; de mikor felnyitá szemeit, senkit, és semmit sem láta - sőt egyáltalán nem látott, azért kézen fogva vezeték be őt Damaskusba.

Csel. 9,9 És három napig nem látott, és nem evett és nem is ivott.

Csel. 9,10 Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látomásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram!

Csel. 9,11 Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik.*

*Pál apostol megvallása: „Én zsidó ember vagyok, születtem a ciliciai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága, az ősi törvény szigora szerint, és rajongtam Istenért, buzgó lévén Hozzá” (Csel. 22,3).

Csel. 9,12 És látá Saulus látomásban, hogy egy Ananiás nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, ráhelyezi, hogy lásson.

Csel. 9,13 Felele pedig Ananiás: Uram, sok embertől, és sok helyről hallottam e férfiú felől, mily sok bosszúsággal illeté a te szentjeidet, milyen sok rosszat tett, és kárt okozott Jeruzsálemben:

Csel. 9,14 És itt is felhatalmazása van a főpapoktól, a papi fejedelmektől, hogy mindazokat elfogja és megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják.

Csel. 9,15 Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok, a népek, nemzetek és királyok, és Izráel fiai előtt.*

*Az apostol megvallása elhívásáról: „De mikor az Istennek tetszett, aki kiszemelt, és elválasztott, különválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által. Hogy kijelentse, kinyilatkoztassa, nyilvánvalóvá tegye az ő Fiát énbennem hogy győzelmi hírként, örömhírként hirdessem őt a pogányok, a nemzetek között: azonnal nem tanácskoztam hústesttel és vérrel. Azonnal abbahagytam, hogy húsra és vérre támaszkodjam, és nem vetettem alá magam hústestnek és vérnek” (Gal. 1,15-16).

És az apostol elhívó Igéi: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; népek prófétájává tettelek” (Jer. 1,5).

És: „… A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig” (Ésa. 49,6).

És az apostol pontosan tudja, hogy ki ő: „Pál, Jézus Krisztusnak, a Felkentnek rabszolgája, aki Urának, Jézus Krisztusnak tulajdona. Elhívott, és meghívott apostol, az Úr Jézus által kinevezett követ, elválasztva, és külön választva a világi, tisztátalan, szentségtelen dolgoktól. Isten Evangéliumának, örömhírének, győzelmi hírének, a győzelmes hadvezérről szóló jó hírnek hirdetésére és prédikálására” (Róm 1,1).

És azért: „Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok, a nemzetek között, munkálkodván az Isten evangéliumában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Szellem által megszentelt. [Más fordítás: „Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek]” (Róm. 15,16).

Ezért én: „nem merek szólni, beszélni, prédikálni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak, a nemzeteknek megnyerésére, megtéréséért szóval, Igével] és tettel. [Más fordítás: Olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel]. Jelek, természetfölötti események, és jelenségek, és csodák ereje által, az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig szétszórtam a Krisztus evangéliumát. [Más fordítás: Csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével]” (Róm. 15,18-19).

És így folytatja az apostol: „Mert néktek mondom a pogányoknak, amennyiben hát én pogányok, nemzetek apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem” (Róm. 11,13).

Csel. 9,16 Pedig én megmutatom néki,* és figyelmeztetem, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni, átélni, megtapasztalni, elviselni, eltűrni.**

*Megmutatom (hüpodeiknümi): figyelmeztetem.

**És az apostol bizonyságot tesz az evangelizálással együtt járó bántalmazásokról: „A zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján. Háromszor  megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor  hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem; Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában,  veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak, hamis testvérek közt; Fáradságban és nyomorúságban, vesződségben gyötrődve, kínlódva, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben-koplalásban. Hidegben sokszor fagyoskodva és mezítelenségben. [Más fordítás: Sokat fáradoztam és vesződtem, gyakran ébren töltöttem az éjszakát, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, mert gyakran nem volt mit ennem, sokszor fáztam, fagyoskodtam, vagy nem volt ruhám, és nem volt mit fölvennem]” (2 Kor. 11,24-27).

Csel. 9,17 Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, ráhelyezve monda: Saul atyámfia, testvérem, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent, és láthatóvá lett néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Szellemmel.

Csel. 9,18 És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén bemerítkezett;

Csel. 9,19 És miután evett, erőre kapott, és megerősödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig.

Csel. 9,20 És azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, a gyülekezés helyén Jézust, hogy ő az Isten Fia.

Csel. 9,21 Álmélkodnak vala pedig mindnyájan, és megdöbbent, magán kívül lett, extázisba / önkívületbe esett mindenki aki hallja. És mondának: Nem ez-é az, aki pusztította, és kegyetlenül, kíméletlenül üldözte, tette tönkre Jeruzsálemben azokat, akik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy őket megkötözve vigye a főpapokhoz, a papi fejedelmekhez?*

*Az ige bizonyságtétele a vallásos Saulról, aki István kivégzése után: „Saulus pedig csakúgy tajtékzott a kihívottak közössége ellen, és zaklatta, és igyekezett megsemmisíteni a kihívottak közösségét, az eklézsiát. Házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva, és elhurcolva, tömlöcbe veti vala. [Más fordítás: Saul meg házról házra menve mindenhová behatolt, s úgy pusztította az eklézsiát, férfiakat is, nőket is elhurcolt, hogy börtönbe vettesse őket]” (Csel. 8,3).

És az apostol minden gyülekezetben bizonyságot tesz arról, hogy milyen volt Krisztus nélkül: „Mert hallottátok, mint forgolódtam én egykor a zsidóságban, hogy milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében. Hogy én felette igen háborgattam, és féktelenül üldöztem az Isten anyaszentegyházát, és pusztítottam azt. És felülmúltam a zsidóságban, népem körében nemzetembeli sok kortársamat a zsidó hithűségben, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért” (Gal. 1,13-14)

„És ezt a tudományt, e tanítás követőit halálra üldöztem, megkötözvén és tömlöcbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat. Miképpen a főpap is bizonyságom, tanúm erre nékem, és a véneknek egész tanácsa; kiktől leveleket is vévén az atyafiakhoz, a testvérekhez, Damaskusba menék, hogy az odavalókat is fogva, és megkötözve hozzam Jeruzsálembe, hogy bűnhődjenek, hogy megkapják büntetésüket” (Csel. 22,4-5).

Mert: „Én egykor elhatároztam magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen mindent meg kell tennem, és sok ellenséges dolgot kell cselekednem. Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sőt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam, én is ellenük szavaztam. És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenük, sőt ellenük való féktelen őrjöngésemben, kergettem, és üldöztem mind az idegen városokig is” (Csel. 26,9-11).

És mégis: „Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak, a nemzetbelieknek hirdessem a Krisztus mérhetetlen gazdagságát” (Eféz. 3,8).

„Ki előbb istenkáromló gyalázkodó, becsmérlő, szitkozódó, az övéit üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, és mégis irgalmat nyertem, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben; Szerfelett megsokasodott pedig és bőségesen kiáradt rám a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa, hogy üdvözítse a bűnösöket, akik közül első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem, és énrajtam mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, végtelen türelmét, példa gyanánt azoknak, akik hisznek Őbenne és így az örök életre jutnak” (1 Tim. 1,13-16).

Csel. 9,22 Saulus pedig annál inkább erőt vőn,* egyre jobban felbátorodott, megerősödött, és mindig több hatalomra tett szert, és zavarba hozta, és összezavarta, felkavarta a Damaskusban lakó zsidókat, júdeaiakat, érvekkel bizonyítva, hogy ez a Jézus a Krisztus.**

*Erőt vőn (mallon endünamoó): felbátorodott, megerősödött, és hatalomra tett szert.

**És Saul, - aki később Pál, - mindenhol az Írásokból prédikálva: „.. hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus” (Csel. 18,28).

„… hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek néktek” (Csel. 17,3).

Csel. 9,23 Több nap elteltével azonban a zsidók, a júdeaiak tanácsot tartának, hogy őt megöljék. [Más fordítás: Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele]:

Csel. 9,24 De tudomására jutott Saulusnak az ő leselkedésük, és az ő szándékuk, cselszövésük, a merénylet terve. És hogy figyelték, szemmel tartották a város kapuit mind nappal, mind éjjel, hogy őt eltöröljék, meggyilkolják.*

*Később az apostol így tesz bizonyságot: „Damaskusban Aretás király helytartója őriztette a damaskusiak városát, hogy engem elfoghasson” (2 Kor. 11,32).

Csel. 9,25 A tanítványok azért vevén őt éjjel, a kőfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban.*

*Pál apostol bizonyságtétele:  „Damaskusban Aretás király helytartója őriztette a damaskusiak városát, akarván engem megfogni; És a várablakból vesszőkosárban eresztettek le a városfalon, és megmenekültem kezei közül” (2 Kor. 11,32-33).

Előképként bemutatja a Szent Szellem az apostol megmenekülését. Józsué kémeket küld Jerikóba, és Jerikó királya el akarja fogatni őket, de egy Ráháb nevű parázna asszony: „Leeresztette azért őket kötélen az ablakon - mert az ő háza a kőkerítés falán vala, és ő a kőkerítésen lakik vala” (Józs. 2,15).

És ugyanígy menekült meg Dávid a testi ember kezeiből: „És követeket külde Saul a Dávid házához, hogy reá lessenek, hogy tartsák szemmel, és reggel megöljék őt. De tudtára adá Dávidnak Mikál, az ő felesége, mondván: Ha meg nem mented életedet ez éjjel, holnap megölnek. És lebocsátá Mikál Dávidot az ablakon; ő pedig elment és elszalada, és megmenté magát” (1 Sám. 19,11-12).

Csel. 9,26 Mikor pedig  Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni; de mindnyájan féltek tőle, nem hívén, hogy ő tanítvány.

Csel. 9,27 Barnabás azonban felkarolta őt, és maga mellé vevén, magával vitte az apostolokhoz, és részletesen beszámolt nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal, hogy milyen nyíltan, szabadon, és bátran beszélt a Jézus nevében.

Csel. 9,28 És ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben:

Csel. 9,29 Nyíltan, nagy bátorsággal tanítván az Úr Jézusnak nevében, beszél, sőt vitatkozott vala a görög zsidókkal; azok pedig arra készülődtek, hogy őt elpusztítsák.

Csel. 9,30 Megtudván azonban az atyafiak, a testvérek szándékukat, levivék őt Cézáreába, és elküldék őt Tárzusba.

Csel. 9,31 A gyülekezeteknek a kihívottak közösségeinek, az eklézsiának tehát egész Júdeában, Galileában és Szamariában békességük vala,* épülvén és járván az Úrnak tiszteletében, és a Szent Szellem bátorításában, és segítségével sokasodnak, szaporodnak vala.**

*Békesség (eiréné): az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.

**És ők: „Dicsérve dicsőítették az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva, az egész nép szerette őket. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet, a kihívottak közösségét a megváltottakkal, megmentettekkel, megszabadítottakkal, az üdvözülőkkel” (Csel. 2,47).

Csel. 9,32 Lőn pedig, hogy amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárt, leméne a Liddában lakozó szentekhez is.

Csel. 9,33 Talála pedig ott egy Éneás nevű embert, ki nyolc esztendő óta ágyban fekszik bénultan, mert gutaütött vala.

Csel. 9,34 És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele.*

*Az apostol követte Mesterét, aki azt: „… mondta a gutaütöttnek, a bénának: Kelj föl, vedd föl a te hordágyadat, és eredj haza. És az felkelvén, haza méne” (Mát. 9,6-7).

Mert Róla - a Megváltóról - szól a prófécia: „… megszabadítja a kiáltó szűkölködőt, a segítséget kérő szegényt, a nyomorultat, akinek nincs segítője. Könyörül a szegényen és szűkölködőn, s a szűkölködők életét megszabadítja” (Zsolt. 72,12-13).

És hogy ki a gyógyító, arról így prófétál Dávid: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet” (Zsolt. 103,2-3).

Csel. 9,35 És láták őt mindnyájan, kik laknak vala Liddában és Sáronban, kik visszatérnek az Úrhoz.*

*Ézsaiás már így prófétált róluk: „Virulva virul és örvend ujjongva, a Libanon dicsősége adatott néki, Karmel és Sáron ékessége; meglátják ők az Úrnak dicsőségét, Istenünk ékességét. (Más fordítás: Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és Sárón díszében. Meglátják az ÚR dicsőségét, Istenünk méltóságát)” (Ésa. 35,2).

„És lesz Sáron nyájak legelőjévé, és Ákhor völgye barmok fekvőhelyévé népem számára, amely engem keresett. (Más fordítás: A Sárón juhok legelője lesz, az Ákór völgye marhák delelője, népem birtoka; azoké, akik engem keresnek” (Ésa. 65,10).

Csel. 9,36 Joppéban pedig vala egy nőtanítvány, névszerint Tábitha, mely lefordítva, értelmezve és megmagyarázva Dorkásnak, azaz zergének mondatik. Ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, tele volt jótéteményekkel és adományokkal; melyeket osztogatott.

Csel. 9,37 Lőn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala: és miután megmosták őt, kiteríték a felházban.

Csel. 9,38 Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a tanítványok meghallván, hogy Péter ott van, küldének két férfiút ő hozzá, kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk.

Csel. 9,39 Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték őt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt.

Csel. 9,40 Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve, térdre borulva imádkozék, és könyörög; és a holttesthez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle.*

*Amikor az Úr Jézus Jairus lányát feltámasztja, a hitetleneket kiküldi a helységből: „Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, ébredj, kelj fel! És visszatért bele annak szelleme, és azonnal fölkele” (Luk 8,54-55).

Elizeus is minden hitetlent eltávolított a sunemita asszony halott fia mellől: „És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az ő ágyán. És az ágyra fellépve, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste. Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy  hétszer, és felnyitá szemeit. Ő pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat” (2 Kir. 4,32-36).

Csel. 9,41 És az kezét nyújtva néki, fölsegítette, és talpra állította őt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, eleikbe állatá őt elevenen.*

*Az Úr Jézus, amikor minden hitetlent, és hitetlenkedőt kiküldött Jairus halott lánya mellől, akkor: „megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; ami megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, ébredj, és kelj föl. És a leányka azonnal fölkele és elkezdett járkálni” (Márk. 5,41-42).

Csel. 9,42 És elterjedt ennek a híre, és tudtára lőn, ismeretes lett az egész Joppénak; és sokan hitre jutottak az az Úrban.*

* Amikor az Úr Jézus Lázárt feltámasztja: „Sokan hivének azért Őbenne ama zsidók, júdeaiak közül, akik Máriához mentek vala, és láták, amiket cselekedett vala”  És amikor megtudták, hogy hol van az Úr: „A zsidók, a júdeaiak közül azért nagy sokaság, nagy tömeg értesült vala arról, hogy ő ott van. És oda menének nemcsak Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból” (Ján. 11,45; 12,9)

Csel. 9,43 És lőn, hogy ő több napig marada Joppéban egy Simon nevű tímárnál.

D.L. Moody: A Bibliáról.

„A Biblia nem azért adatott a kezünkbe, hogy tágítsa az értelmünket; hanem azért, hogy megváltoztassa az életünket.”

Ha bizalmad nem rendül meg:

Mondja az Úr:

„Oroszlánon és viperán jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt” (Zsolt. 91,13).

A mártírok halála...

Imádság:

Uram! Köszönöm a benned való hitemet. Kimondhatatlan mennyiségű áldásodat. Fohászkodom azokért is, akik még nem hisznek. Légy kegyelmes hozzájuk is! Ámen

Joseph Prince: Jézus örömét leli abban, ha Tőle merítesz

 „Ő pedig azt mondta nekik: "Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok."” (János 4:32)

Amikor az emberek elvárásokat támasztanak veled szemben, vagy tőled várnak megoldásokat, akkor ez előbb-utóbb stresszhez, fáradsághoz és ingerültséghez vezethet.

Azonban, Jézussal nem ez a helyzet. Amikor az emberek Tőle merítettek, akkor Ő felfrissült és erőre kapott.  

Végtére is Jézus Isten. Azzal fejezed ki Isten iránti tiszteletedet, ha mint ember állsz előtte és azáltal, hogy Tőle merítesz, hagyod, hogy Isten legyen. Aki azt mondta, nem „azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Máté 20:28), szereti, ha megengeded neki, hogy szolgáljon feléd.

A Biblia azt mondja, hogy Jézus „az úttól elfáradva leült a forrásnál” Sikár városában. Egy bűnös szamáriai asszony érkezett a kúthoz, hogy vizet merítsen. Jézus szolgált felé, az asszony pedig az élő víz ígérete felett érzett örömmel a szívében távozott. Amikor a tanítványok, akik élelemért mentek, visszatértek Jézushoz, felfrissülve, új erőre kapva találtak Mesterükre. Miközben azon tűnődtek, vajon ki adhatott Neki ennivalót, míg ők távol voltak, Jézus így válaszolt: „Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok” (János 4:1-42).

Amikor Jézustól merítesz és hagyod, hogy szolgáljon feléd, akkor az „eledel” számára, ami „felfrissíti” és „megerősíti”.

Azonban, részünkről alázatra van szükség, hogy engedjük Jézust felénk szolgálni. Szeretünk büszkélkedni azzal, hogy mi mindent teszünk az Úrnak. A saját vállalkozásunkat, saját családunkat, saját szolgálatunkat akarjuk építeni Neki. Ezek jó dolgok, de Jézus nélkül szellemi értelemben csődtömegek vagyunk. Valójában semmink sincs, amit az Úrnak adhatnánk. Arra van szükségünk, hogy először Tőle vegyünk, mert amikor szabadon fogadunk el Tőle, akkor szabadon tudunk adni is (Máté 10:8).

Kedves barátom, Jézus szolgálni akar feléd. Ne próbálj magadnak szolgálni. Ez büszkeség és önigazultság. Jézus napjaiban a farizeusok, akik úgy gondolták, hogy nincs szükségük Rá, mert tudnak gondoskodni magukról, képtelenek voltak Jézustól elfogadni. Hozd hát Elé a szükségeidet: „Uram, szükségem van rá, hogy Tőled merítsek. Eléd hozom a szükségeimet. Kérlek, szolgálj felém, és töltsd be a szükségeimet. Én nem tudom, de te meg tudod tenni. Köszönöm, Uram.”

Útravaló gondolat: Először fogadj el Jézustól, mielőtt másoknak adnál.

Joseph Prince

                                                                           Magyar fordítás: ahitatok.hu

http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/612-jezus-oromet-leli-abban-ha-tole-meritesz.html

Isten az Új Kezdetek Istene. Ha Ő valamit elkezd, az mindig új, pezsgő és kreatív: új élet, újbor, újszövetség, új parancsolat, új kincsek, új ember, új tanítás, új és élő út, és új királyság. Új teremtések vagyunk Krisztusban. Jézus nem régi zsoltárénekeket és unalmas prédikációkat kínál nekünk. Istennél nincsenek közhelyek, nincs egyhangúság. Azt ígérte, hogy új nevet fogunk kapni egy új városban. A régiek elmúltak, újjá lett minden. A Biblia egy befejezéssel kezdődik: „Isten megnyugodott minden (teremtő) munkájától” (1Mózes 2:2), és egy kezdettel fejeződik be: a Jelenések könyve új Égről és új Földről ír. „Íme, mindent újjá teszek!” - hirdeti Isten a Jelenések 21:5-ben. Legyetek áldottak!

REINHARD BONNKE

László Boda

Dicsérem Neved

Példabeszédek 10. fejezet: A hívő, - a bölcs - és a hitetlen, - a bolond különbségéről.(héberrel és kapcsolódó igékkel)

Péld. 10,1 A bölcs fiú [(śámaḥ): megörvendezteti, megvidámítja] az ő atyját, [örömet szerez apjának]; a bolond [(kəsíl): az ostoba, balga, önhitt] fiú pedig szomorúsága [(túḡáh): bánata] az ő anyjának.*

*Salamon újra- és újra megismétli, hogy: „A bölcs fiú örvendezteti az atyját (örömet szerez apjának); a bolond (az ostoba) ember pedig (megveti), és megutálja az anyját” (Péld. 15,20).

Bizony: „Aki szül bolondot, szüli ő magának bánatra; és nem örvendez a bolondnak atyja. Mert: Az ostoba, (a bolond) bánatot okoz szülőjének, és nem tud örülni a bolondnak az apja. És búsulása az ő atyjának a bolond (az ostoba) fiú, és az ő szülőjének keserűsége, és (keseríti anyját)” (Péld. 17,21.25).

Bizony: „Igen örül, és (vígan örvendezik) az igaznak atyja, és a bölcsnek szülője annak vigadoz (aki bölcset nemzett, örül annak). Hát: Vigadjon, és (örüljön) a te atyád és a te anyád, és örvendezzen a te szülőd (aki szült téged)! (Péld. 23,24.25).

Ezért így kéri fiát az atya: „Légy bölcs fiam, és vidámítsd meg az én szívemet (és vidíts fel engem); hogy megfelelhessek annak, aki engem ócsárol és (gyaláz). (Péld. 27,11).

Mert: „A bölcsesség-szerető ember megvidámítja az ő atyját (örömet szerez apjának); aki pedig a paráznákhoz adja magát (aki paráznákkal barátkozik, az (zánáh): házasságot tör, és bálványt, idegen istent imád, és követ, az elpazarolja), és elveszti a vagyont” (Péld. 29,3).

 Hogy bölcs fiad legyen: „Fegyelmezd meg ((jásar): figyelmeztesd, és tanítsd) a te fiadat, (akkor nyugodt lehetsz felőle) és nyugodalmat hoz néked, és szerez gyönyörűséget neked, és (örömöt találsz benne)” (Péld. 29,17).

Péld. 10,2 Nem használnak, és [nem hajt hasznot a bűnnel szerzett, hamissággal gyűjtött kincs]. A gonoszság, az [istentelenség] kincsei, [semmit sem érnek]. Az igazság [a megigazulás] pedig megszabadít [megment] a halálból. [Héber szerint: Nem (jáʿal): hoz hasznot, nem segít, és nem jelent előnyt a (rešaʿ): gonoszsággal, jogtalansággal, bűnnel csalással teletöltött ('ôcár): kincstár. (cəḏáqáh): A megigazulás pedig (nácal): kiragad, megment, megszabadít, megvéd a (máveṯ) halálos betegségtől, csapástól, pusztulástól, romlástól, haláltól].*

*És folytatódik a figyelmeztetés: „A hamisságnak nyelvével gyűjtött kincs elveszett hiábavalósága azoknak, akik a halált keresik. (Más fordítás: A hazug nyelvvel szerzett kincs tovaszálló pára és halálos csapda)” (Péld. 21,6).

„Nem használ a vagyon a haragnak idején; a megigazulás pedig kiragad (kiment) a halálból” (Péld. 11,4).

Bizony: „Sem ezüstjük, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján…” (Sof. 1.18).

„Ezüstjüket az utcákra vetik, és aranyuk szenny lesz előttük, és a (szemétbe kerül); ezüstjük s aranyuk meg nem szabadíthatja őket az Úr búsulásának napján; Éhségüket nem elégíthetik ki, gyomrukat nem tölthetik meg vele; mert csábítójuk volt az a vétekre. És a belőle készült drága ékességeket kevélykedésre használják, és utálatosságuk képeit, undokságaikat abból csinálták, azért tettem előttük azt (szemétté) szennyé” (Ezék. 7,19-20).

Dávid megvallása a gazdagság hiábavalóságáról: „Akik gazdagságukban [(ḥajil): erejükben, hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek]. Semmit sem vihetnek el magukkal, ha meghalnak; dicsőségük [(káḇóḏ káḇôḏ): pompája, gazdagsága] nem száll le utánuk [nem követi őket. (Zsolt. 49,7.18-20).

Ha éleükben áldottnak vallják is magukat, s ha dicsérik is őket, hogy jól tettek magukkal. [Más fordítás: Ha életében boldognak mondta is magát, mert életében elvette az ö javait, és dicsérik, hogy jól megy sora]: Mégis az ő atyáinak nemzetségéhez jut, akik soha sem látnak világosságot. [Héber: Az Ő atyáinak (dór dôr): generációjához (bô'): helyeztetik (nécaḥ necaḥ): maradandóság (lóh lô' ló'): nélkül, és soha többé nem (rá'áh'ôr): lát fényt, világosságot]. A babiloni király példájával mutatja meg a Szent Szellem a vagyon „hasznát”. Amikor így szólt a király: „Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, (királyi székhellyé hatalmam teljében) az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére (fenségem dicsőítésére)? Még a szó a király szájában volt, amikor szózat száll le az égből (egy hang hallatszott a mennyből): Néked szól, (az üzenet) oh Nabukodonozor király. (Elvesztetted királyságodat). A birodalom elvétetett tőled” (Dán. 4,27-28).

Az Úr Jézus egy példázatot mond a vagyonban bízókról:  „És monda nékik egy példázatot, egy hasonlatot, szólván: Egy gazdag, jómódú, vagyonos embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodik, és így gondolkozott és latolgatta, mérlegelte, és így tanakodott magában mondván: Mit cselekedjem? Mert nincs hová betakarítanom, és begyűjtenem az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűrjeimet, a magtáraimat lebontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom, és oda takarítom be, és ott fogom tárolni minden gabonámat, minden termésemet, és javaimat. És azután majd elégedetten ezt mondom magamnak: Sok javaid vannak sok esztendőre eltéve, mert annyi jó dolgot halmoztál fel, ami több évre is elegendő lesz. Tedd magadat kényelembe, pihenj, egyél, igyál, gyönyörködjél, örvendezz, és vigadozzál, mulassál, s élj jól, élvezd az életet!  Monda pedig néki az Isten: Te bolond, ostoba, öntelt, és meggondolatlan, ez éjjel elkérik, visszakövetelik tőled a te életedet; amiket pedig készítettél, a vagyon, amit összegyűjtöttél, amit felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, és így jár az, aki kincset takar magának, aki elraktároz, és felhalmoz, és nem az Istenben gazdag” (Luk. 12,16-21).

Pál apostol megvallása: „Megigazulván azért hit által békességünk van Istennel, létrejött az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm. 5,1).

Péld. 10,3 Az Úr [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] nem hagyja éhezni [nem sanyargatja éhséggel] az igazakat, a [(caddíq): megigazultakat], és [kívánságukat teljesíti]. Az istenteleneknek [(rášáʿ): az Isten nélkül élőknek, a bűnösöknek, céltévesztetteknek] kívánságát [(havváh): mohóságát, sóvárságát, vágyát] pedig elveti [(háḏap̄): elutasítja, megtagadja, teljesítetlen hagyja].*

*Dávid megvallása: „Nem szégyenülnek meg, nem [(bvš): csalódnak várakozásukban, reményükben] a veszedelmes [(ráʿ): a gonosz] időben, és jóllaknak az éhség [(rəʿáḇôn): az éhínség, és a csapás] napjaiban [éhínségben is táplálékhoz jutnak]. Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz a [(caddíq): a megigazult; megigazított], a magzatja [(zeraʿ): gyermeke] pedig kenyérkéregetővé [sem azt hogy (bqš): koldussá vált]. (Zsolt. 37,19.25).

Mert: „az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében (szeretetében) bízókat, hogy kimentse őket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket” (Zsolt. 33,18-19).

„Az oroszlánok szűkölködnek, éheznek; de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek” (Zsolt. 34,11).

És: „Az éhínségben megment [(páḏáh): megszabadít, megőriz] téged a haláltól [(máveṯ): romlástól, pusztulástól],]” (Jób. 5,19).

Csak: „keressétek először Istennek országát, királyságát, és az ő igazságát, vagyis az Ő igazzá nyilvánítását…” (Mát. 6,33).

Mert: „Az Úr nem hagyja éhezni a megigazult embert; az istenteleneknek (az Isten nélkül élőknek) kívánságát pedig elveti” (Péld. 10,3).

De: „Eledelt ad az őt félőknek, (az Őt tisztelőknek); megemlékezik az ő szövetségéről örökké” (Zsolt. 111,5).

„Az igaz eszik az ő kívánságának megelégedéséig; az istentelenek hasa pedig szűkölködik” (Péld. 13,25).

Hát: „Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert akik őt félik, nincs fogyatkozásuk, (nem szűkölködnek az istenfélők)” (Zsolt. 34,10).

Péld. 10,4 Szegénnyé lesz, és [(rúš): szűkölködni fog] aki cselekszik rest kézzel, és [(ʿáśáh): lustán dolgozik]; a gyors [(ḥáruc ḥárúc jáḏ): szorgalmas, erős] munkások keze pedig meggazdagít. [(rəmijjáh (kap̄): A tétlenkedő kéz szegénységet teremt, a szorgalmasok keze (ʿášar): gazdagságot szerez.].*

*A lustaságról, és a szorgalomról sok mondanivalója van az Úrnak: „A gyorsaknak keze uralkodik; a rest pedig adófizető lesz. (Más fordítás: A szorgalmasak uralkodni fognak, a lusta pedig robotolni fog). (Péld. 12.23).

„Nem süti meg a rest, (a lusta) a mit vadászásával fogott (a vadászzsákmányt); de drága marhája (drága kincse) az embernek serénysége (a szorgalom)” (Péld. 12,26).

„Kívánsággal felindul a rest, és (vágyakozik a lusta), de hiába; a gyorsak (szorgalmasok) pedig megkövérednek (bővelkednek)” (Péld. 13,4).

„A szorgalmatosnak (tervei), igyekezete csak gyarapodásra van (csak hasznot hoz); valaki pedig hirtelenkedik, (aki elsieti a dolgát) csak szükségbe (ínségbe) jut” (Péld. 21,5).

„A restség mély álomba merít, és a lomha, lusta ember megéhezik” (Péld. 19,15).

 „Ne szeresd (az alvást), az álmot, hogy ne légy szegény; nyisd fel, és (tartsd nyitva) a te szemeidet, és (jóllakhatsz), és megelégszel kenyérrel” (Péld. 20,13).

Bizony: „A bolond, az ostoba karba teszi a kezét, és tönkreteszi önmagát” (Préd. 4.5).

„A rest (a lusta) embernek mezejénél (földje mellett) elmentem, és az esztelennek szőleje mellett. És ímé, mindenütt felverte a tövis, (és láttam, hogy egészen fölverte a gaz) és színét elfedte a gyom; és kőgyepűje elromlott vala (kőkerítése összedőlt). Melyet én látván elgondolkoztam, és nézvén, ezt a tanulságot szereztem abból: Egy kis álom, (még egy kis alvás) egy kis szunnyadás, egy kis kézösszetevés az alvásra, És így jő el, mint az úton járó, a te szegénységed, (így tör rád a szegénység, mint az útonálló) és a te szükséged, (a szűkölködés) mint a pajzsos férfiú” (Péld. 24,30-34).

 Mert a rest „A hideg miatt (ősszel) nem szánt a rest; aratni akar majd, de nincs mit” (Péld. 20,4).

És újabb kifogása is van, és „Azt mondja a rest: ordító oroszlán van az úton! Oroszlán van az utcákon! Mint az ajtó forog az ő sarkán, úgy a rest az ő ágyában. Ha a rest az ő kezét a tálba nyújtotta, restelli azt csak szájához is vinni. Bölcsebb a rest a maga szemei előtt, mint hét olyan, aki okos feleletet ád” (Péld. 26,13-16).

Hát: „Ne szeresd az álmot, hogy ne légy szegény; nyisd fel a te szemeidet, és megelégszel kenyérrel” (Péld. 20,13).

Mert azt mondja az Úr Jézus: „… Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat [a mezőket], hogy már fehérek [és készek, megértek] az aratásra. És aki arat, jutalmat nyer [és már most megkapja a bérét], és az örök életre gyümölcsöt gyűjt [és begyűjti a termést az örök (a természetfeletti) életre]; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen” (Ján. 4,35-36).

„Eredj a hangyához, te rest [(ʿácél): lomha, lusta, tétlen], nézd meg [(rá'áh): szemléld, nézegesd, figyeld meg] az ő útjait [(dereḵ): életmódját, életvitelét, életútját, sorsát], és légy bölcs, mert [(ḥáḵam): bölccsé tesz, bölcsességre tanít]! Akinek nincs vezére, igazgatója, vagy ura, [(qácín): Nincsen főnöke, nincs, aki ösztökélné vagy parancsolna neki]. Nyárban szerzi meg az ő kenyerét [(leḥem): élelmét], aratáskor gyűjti eledelét”. Oh te rest [(ʿácél): lomha, lusta, tétlen], meddig fekszel [(šáḵaḇ): meddig akarsz még heverészni]? Mikor kelsz fel a te álmodból [(šéná' šénáh): mikor hagyod abba az alvást]? Még egy kis álom [(məʿáṭ məʿaṭ šéná' šénáh): még kevés egy alvás], még egy kis szunnyadás [még egy kis szendergés], még egy kis kéz-összefonás [összetett kézzel fekvés, keresztbefont karral], hogy pihenjek. Így jő el [(bô'): így tör rád, és állít be hozzád], mint az úton járó [mint a vándor, mint az útonálló, mint a csavargó], a te szegénységed [az ínséged], és a te szűkölködésed, [nélkülözésed] mint a pajzsos férfiú” (Péld. 6, 6-10).

Péld. 10,5 Gyűjt nyárban az eszes fiú; mély álomba merül az aratás idején a megszégyenítő fiú. [Más fordítás: Aki aratáskor gyűjt, bölcs fiú; a ki pedig nyárban hortyog, szégyenvallás fia].*

*És az eredmény: „Elmúlt az aratás, elvégződött (véget ért) a nyár, és mi nem szabadultunk meg!” (Jer. 8,20).

És az Úr Jézus kijelentése: „Nékem [addig kell] cselekednem [és végbevinnem] annak dolgait, aki elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik [(dünamai): mert nem lesz képes, nem lesz hatalma rá, ezért nem lehetséges számára]” (Ján. 9,4).

Péld. 10,6 Áldások vannak, [(bəráḵáh): a kimondott áldások megtestesülnek] az igaznak fején [(caddíq ró'š): a megigazult hívőnek eredetén]. Az istentelenek [(rášáʿ): az Isten nélkül élő

gonoszok] szája pedig erőszaktételt fed be [(ḥámás kásáh): erőszakot, sérelmet, kegyetlenséget, elnyomást, gonoszságot rejteget]. [Más fordítás: Az Úr áldása száll az igaz fejére, korai gyász fogja be a gonoszok száját].*

*Dávid megvallása: „Áldást nyer az Úrtól, (Jahvétól, az Örökkévalótól), és igazságot [(cəḏáqáh): megigazulást] az üdvösség Istenétől [(jéšaʿ ješaʿ): a megmentő, szabadító Istentől), aki [(násá' náśá' jəhóváh bəráḵáh): megajándékozza, körbeveszi jóléttel].  Ilyen az őt [az Istent] keresők, akik [(drš): kérdezősködők, tudakozódók] nemzetsége, a Jákób [jelentése: sarokfogó vagy mást kiszorító, más helyébe lépő] nemzetsége, az a [(dór dôr): nemzedék, amely hozzá folyamodik], akik a te orcádat, a Te [(páním): jelenlétedet] keresik. Szela” (Zsolt. 24,5-6).

És hogy mit jelent ez az áldás, azt így mutatja be a Szent Szellem: „Józsefről (jelentése: Isten gyarapítson, tegyen hozzá, szaporítsa, Isten tegyen az éppen most született gyermekekhez) ezt mondta: Áldott az Úrtól az ő földe az égnek kincseivel, (az ég fentről jövő ajándékával) a harmattal és az alant elterülő mélységes vizekkel. A nap érlelte drága terméssel, és a hold sarjasztotta drágaságokkal.  És az ős hegyek javaival, és az örök halmok drágaságaival; A földnek drágaságaival és bőségével. A csipkebokorban lakozónak jó kedve (kegyelme) szálljon Józsefnek fejére, az ő atyjafiai közül kiválasztottnak (megszenteltnek) koponyájára!” (5 Móz. 33,13-16).

„A vétkes ajak pedig veszedelmes csapda...” (Péld. 12,13).

Péld. 10,7 Az igaznak [(caddíq): a megigazult hívőnek] emlékezete áldott, és [(zeḵer zéḵer): áldva emlegetik]; a hamisaknak a [(rášáʿ): bűnösöknek, Isten nélkül élőknek, istentelen gonoszoknak] neve pedig [feledésbe merül, és (šém ráqaḇ): hírnevük] megrothad.*

*A megigazult hívő: „Mivelhogy soha sem ingadozik: örök emlékezetben lesz az igaz” (Zsolt. 112,6).

De a gonosz: „Emlékezete elvész (eltűnik) a földről, még az utcákon sem marad fel a neve (és nem is emlegetik)” (Jób. 18,17).

Péld. 10,8 A bölcs elméjű, az [(ḥáḵám léḇ): értelmes

szívű, bensőjű] beveszi [(láqaḥ): fontolóra veszi, megfogadja, befogadja] a parancsolatokat, [(micəváh): Isten előírásait]. A bolond ajkú [('ĕvíl śep̄eṯ śáp̄ áh): istentelen, Isten nélkül élő,

bolond beszédű] pedig [az ö maga ajakival] elveszti magát [(láḇaṭ): elbukik, elvész, elpusztul]. (Más fordítás: Az esztelen fecsegő bolond a vesztébe rohan, szája veri meg; Az ajkak bolondja, fecsegő önmagát buktatja meg, dönti veszélybe, mert semmi oktatást nem fogad be).*

*Igen: „… a bolond ajkú elesik, elbukik” (Péld. 10,10).

Mert: „A bolondnak (az ostobának saját) szája az ő romlása, (és ajka önmagának a csapdája) az ő beszédei az ő életének tőre (romlása)” (Péld. 18,7).

És: „…a bolondot pedig hamar romlásba viszi a szája” (Péld. 10,14).

Péld. 10,9 Aki tökéletességben [(tóm): ártatlanságban] jár, bátorsággal jár; [(beṭaḥ hálaḵ): biztos úton jár, és biztonságban él]. Aki pedig elferdíti az ő útját, kiismertetik [(jḏʿ) ismertté válik]. (Más fordítás: Aki görbe úton jár, az kitudódik róla; aki görbe utat választ azt rajtakapják).*

*Igen: „Aki tökéletességben jár, (feddhetetlenül él), igazságot cselekszik, és igazat szól az ő szívében” (Zsolt. 15,2).

„Aki igazságban jár és egyenesen (őszintén) beszél, aki megveti a zsarolt nyereséget, aki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, (nem fogad el megvesztegetést) aki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson: Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, (sziklaerőd a fellegvára) kenyerét megkapja, vize el nem fogy” (Ésa. 33,15)

„Aki jár tökéletesen, és (feddhetetlenül él segítséget kap), és megtartatik; aki pedig álnokul két úton, vagy (görbe utakon) jár, egyszerre elesik (elbukik)” (Péld. 28,18).

Ezek hústesti emberek, akikről azt mondja az Úr: „A bűnös a céltévesztett ember szíve mélyén ott suttog a bűn. Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat” (Zsolt. 36,2-5).

„Romlás, baj, csapás, pusztulás, romok és nyomorúság, nyomorgatás, szerencsétlenség, és sanyarúság jár a nyomukban, az ő ösvényeiken, és útjaikon.  És a békesség útját nem ismerik: nincsenek tudatában, nem érzik, nem észlelik, nem biztosak benne, mert nem értik. Isten félelmével nem törődnek, Isten tisztelete nincs szemük előtt” (Róm. 3,16-18).

Mert azok: „A békesség útját nem ismerik, és nincsen jogosság kerékvágásukban, (eljárásuk nem törvényes), ösvényeiket elgörbítik, aki azon jár, nem ismeri a békességet” (Ésa. 59,8).

Mert nem ismerték meg azt, aki kijelentette, hogy: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6)

Akiről már a próféták is így szóltak „… és hívják nevét:… békesség fejedelmének!” (Ésa. 9,6)

És akinek neve: Úr Jézus: „Mert Ő a mi békességünk” (Eféz. 2,14)

Akik Őt nem ismerik, arról így szól a Szent Szellem: „Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek, akik Isten nélkül élnek! Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!” (Ésa. 48,22; 57,21).

Péld. 10,10 Aki szemmel hunyorgat, [kacsintgat, pislog] bántást [(ʿacceḇeṯ): sérülést, fájdalmat, szenvedést] okoz. És a bolond ajkú elesik [('ĕvíl śep̄eṯ śáp̄áh): a bolond, ostoba beszédű pedig (láḇaṭ): elterül, elvész, elpusztul]. (Más fordítás: Aki csak szemével pislog, az szenvedést okoz, de békességet szerez, aki nyíltan dorgál).^*

*Mert: „Haszontalan [(bəlijjaʿal): értéktelen, hitvány, gonosz, elvetemült, semmirekellő, ravasz, hitszegő, mihaszna] ember, hamis férfiú, [('áven 'íš): üres, hazug, csaló, romlott, gonosz, igazságtalan ember] aki álnok [(ʿiqqəšúṯ): torzult, fonák, csalárd] szájjal jár. [aki bajt, csapást, szerencsétlenséget beszél, és (hálaḵ): pusztulásba visz]. Aki hunyorgat [(qárac): kacsingat] szemeivel; lábaival is szól [(szémainó): jelez], és ujjaival jelt ád [(málal járá' járáh): szól, tanít]. Álnokság [(tahəpúḵáh): elvetemedettség, hamisság, fonákság] van az ő szívében [(léḇ): bensőjében], gonoszt forral minden időben [(ráʿ ḥáraš): rosszat kohol mindenkor; gonoszságon járatja az eszét], háborúságot indít. [és (məḏán): vitát, veszekedést, viszálykodást szít, és hint el szüntelen]” (Péld. 6,12-14).

Annakokáért hirtelen, és [(piṯə'óm piṯə'ôm): váratlanul] eljő [(bô') rátör] az ő nyomorúsága, [('êḏ): szerencsétlenség, baj, csapás, romlás] gyorsan egy [(peṯaʿ): szempillantás alatt] megrontatik, [(šáḇar): összetörik, elvész, elpusztul] s nem lesz gyógyulása [(marəpé'): és nincs számára gyógymód]. (Más fordítás: Az ilyenre hirtelen rászakad romlása, hirtelen tör rá a veszedelem, és váratlanul összeroppan; egy pillanat alatt összetörik menthetetlenül; tönkremegy és nincs menekvése).

Péld. 10,11 Életnek kútfeje, és [(ḥaj máqór máqôr): felfrissülés forrása] az igaznak [(caddíq): a megigazult hívőnek] szája. Az istenteleneknek [(rášáʿ): az Isten nélkül élő gonosznak] szája pedig erőszaktételt fedez el [(ḥámás kásáh): erőszakot, kárt, sérelmet, kegyetlenséget, elnyomást fedez el, erőszakot áraszt].*

*És így folytatódik a kijelentés: „Bölcsességet beszél az igaznak [(caddíq): a megigazítottnak] szája, és a nyelve ítéletet szól [nyelve igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ): ami helyes]” (Zsolt. 37,30).

„A bölcsek tudományt rejtegetnek… és Az eszesek ajkain bölcsesség találtatik…” (Péld. 10,13-14).

„A bölcsnek tanítása életnek kútfeje, (az élet forrása) a halál tőrének (csapdáinak kikerülésére) eltávoztatására” (Péld. 13,14).

„Életnek fája ez azoknak, akik megragadják [utána nyúlnak; magukhoz kapcsolják], és akik megtartják [és akik belekapaszkodnak, rátámaszkodnak] boldogok” (Péld. 3,18).

„Életnek kútfeje (élet forrása) az értelem annak, (akinek van) aki bírja azt; de (a bolondot még inteni is bolondság), az ő fenyítéke bolondsága” (Péld. 16,22)

Péld. 10,12 A gyűlölség, a [(śinə'áh): gyűlölet, gyűlölködés] szerez versengést [(ʿúr məḏán): szít viszályt, kelt veszekedést, civódást]. Minden vétket [[(pešaʿ): lázadást, elszakadást, hűtlenséget, hibát, törvényszegést] pedig elfedez [(kásáh): eltakar, befed, fátyolt borít] a [('ahăḇáh)] szeretet.*

*A törvény betöltése, a szeretet: „A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).

Ezért: „Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti [(ektenész): buzgó, elszánt, odaadó, kitartó, állhatatos, megállás nélküli, heves, forró (agapé): Isten szerinti] szeretetre; mert a szeretet sok vétket [tévedést, hibát] elfedez [(kalüptó): befed, betakar, elrejt, eltitkol]” (1 Pét. 4,8).

 „Az Isten szerinti szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot, és nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást, és nem tesz rosszat. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet, mert a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt” (Róm. 13,10).

És így folytatódik a kijelentés: „Magatokat az igazság [(alétheia): a valóság, Isten Igéje] iránt való engedelmességben [(hüpakoé): szófogadásban, szolgálatkészségben és alárendelésben] képmutatás nélkül való [(anüpokritosz): őszinte, nem tettetett, nem színlelt] atyafiúi [testvéri] szeretetre tisztítván meg a Szellem által, egymást tiszta [(katharosz):  mocsoktalan, érintetlen, vegyítetlen, hamisítatlan, őszinte, romlatlan, becsületes] szívből [(kardia): a szellemi életetek központjából] buzgón [(ektenósz): elszántan, odaadóan, kitartóan, állhatatosan, forrón, hevesen] szeressétek [(agapaó): Vagyis teljesen szánjátok oda magatokat, és oldódjatok fel a szeretetben]” (1 Pét. 1,22).

„Elszenvedvén (viseljétek el) egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus (az Úr) is megbocsátott néktek, akképpen (tegyetek) ti is; Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele (mert az tökéletesen összefog mindent)” (Kol. 3,13-14).

„A szeretet [(agapé): isteni tulajdonság nyilvánuljon meg a másik ember iránt, ami] képmutatás [tettetés; színlelés; kétszínűség] nélkül való legyen. Iszonyodjatok [teljes lényetekkel irtózzatok; gyűlölettel; utálattal forduljatok el] a gonosztól [ami káros, ártalmas; rossz; minden gonosz dologtól, ügytől, cselekedettől] ragaszkodjatok [tapadjatok, ragadjatok, csatlakozzatok, társuljatok] a jóhoz. Atyafiúi [testvéri] szeretettel egymás iránt gyöngédek [egymást odaadóan szeretők] a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. [a tisztelet dolgában egymással versengők]” (Róm. 12,9).

És: „Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,18).

Az apostolok újra és újra figyelmeztetik a hívőket: „A testvéri szeretet legyen maradandó” (Zsid. 13,1).

És hogy milyen is ez a szeretet: „Az (Isten szerinti) szeretet hosszútűrő [nagyon türelmes; Szó szerint: haragos indulatot megfékez], kegyes [jóságos; kedves; szeretetre méltó]; a szeretet nem irigykedik; [nem féltékeny, vetélkedik, verseng; nem lép fel vetélytársként], a szeretet nem kérkedik [nem dicsekszik; (henceg)], nem fuvalkodik fel. [nem is kevély; nem pöffeszkedik; nem gőgös, nem fújja fel magát]. Mindent elfedez [eltakar; csenddel elleplezi (szó nélkül eltűri, türelmesen elviseli); elhallgat, magában tart], mindent hiszen [elhisz; mindig bizakodik], mindent [elvárva] remél, [Ez biztos várása valaminek, ami be is fog következni] mindent eltűr. [elvisel; elszenved; teher alatt marad; kitartással tűr, mindenben állhatatos]” (Kor. 13,4.7).

Péld. 10,13 Az eszesek [(bín): ismerettel rendelkező értelmesek] ajkain [(śep̄eṯ śáp̄áh): beszédében] bölcsesség találtatik; a vessző [(šéḇeṭ): bot] pedig a bolond [ostoba, az esztelen] hátának való. [Más fordítás: botot érdemel (ḥásér léḇ gév): a bölcsesség híján lévő szív, benső].*

*És folytatódik a kijelentés a hívőről, és a hitetlenről: „Ostor a lónak, fék (zabla) a szamárnak; és vessző (és bot) a bolondok hátának” (Péld. 26,3).

„A csúfolóknak készíttettek a büntetések, és az ütések a bolondok hátának. (Más fordítás: A csúfolódókat készen várja az ítélet, és az ostobák hátát az ütleg)” (Péld. 19,29).

 „A bolondnak szájában van kevélységnek pálcája, és (szájából gőg sarjad); a bölcseknek pedig beszéde megtartja őket, és (megőrzi ajkuk)” (Péld. 14,3).

„A bölcseknek ajkaik hintegetnek tudományt, és (a tudást); a bolondoknak pedig elméje nem helyes, és (a szíve sem tiszta)” (Péld. 15,7).

 „Bölcsességet beszél az igaznak [(caddíq): a megigazítottnak] szája, és a nyelve ítéletet szól [nyelve igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ): ami helyes]. Istenének [('ĕlóhím)] törvénye [(tóráh tôráh): tanítása, irányítása, utasítása] van szívében…” (Zsolt. 37,30-31).

Péld. 10,14 A bölcsek tudományt [(daʿaṯ): bölcsességet, ismeretet, tudást] rejtegetnek, és [(cáp̄an): őriznek, tudásukkal csöndben meghúzódnak, kincsként halmozzák fel]. A bolondnak [('ĕvíl): Isten nélkül élő hitetlennek] szája pedig közeli romlás, [(məḥittáh): rombolás, összeomlás, pusztulás, kész veszedelem].*

*Továbbra is a hívő, és hitetlen különbségéről: „A bolondnak szája az ő romlása, és az ő beszédei az ő életének tőre, (és ajka önmagának a csapdája)” (Péld. 18,7).

„Az eszes ember (nem fitogtatja tudását), és elfedezi a tudományt; a bolondok elméje pedig kikiáltja a bolondságot, (esztelen pedig kérkedik bolondságával)” (Péld. 12,22).

„Minden eszes cselekszik (okosan), bölcsességgel; a bolond pedig kijelenti az ő bolondságát, és (terjeszti a bolondságot)” (Péld. 13,16).

„A bolondnak szájában van kevélységnek pálcája (szájából gőg sarjad); a bölcseknek pedig beszéde (megőrzi), és megtartja őket” (Péld. 14,3).

„Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak. (Más fordítás: Ejtse őket csapdába gőgjük, vétkes szájuk és ajkuk beszéde, hiszen csupa átok és hazugság, amit beszélnek)! (Zsolt. 59,13).

Péld. 10,15 A gazdagnak vagyona az ő megerősített [erős] városa. A szűkölködőknek, a [szegényeknek] romlása az ő szegénységük. [Más fordítás: A gazdagnak gazdagsága az ő (ʿôz ʿóz): ereje, hatalma, stabilitása. A (dal): szegények (məḥittáh): romlása, összeomlása, pusztulása a (ríš ré'š rêš): szegénységük]:*

*És Isten igéje újra –és úja figyelmeztet: A vagyonban, ha nő, ha gyarapszik is, ne bizakodjatok; Egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené. (Más fordítás: Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő)” (Zsolt. 62,12). 

Mert. „Akik gazdagságukban [(ḥajil): erejükben, hatalmukban, vitézségükben, tehetségükben, gazdagságukban] bíznak, és nagy vagyonukkal [(róḇ ʿóšer: nagy gazdagságukkal] dicsekszenek [hálal): kérkednek]. (Zsolt. 49,7). És: „Aki bízik az ő gazdagságában, elesik…” (Péld. 11,28). „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg” (Luk. 12,15).  

Mert bár: „A gazdagnak a vagyon az erős városa, magas várfalnak képzeli” (Péld. 18,11).

„A gazdagság szaporítja a sok barátot, (sok barátot szerez); a szegénytől pedig az ő barátja is elválik. A szegényt minden atyjafia (testvére is) gyűlöli, még barátai is eltávolodnak tőle; unszolja szavakkal, de (hiába) ők eltűnnek” (Péld. 19,4.7).

És ez nem változik, ezért így figyelmeztet az apostol: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, ne legyenek [(hüpszélophroneó): gőgösek / fennhéjázók, nagyképűek] se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra [(apolauszisz): megélhetésünkre]. (1 Tim. 6,17).

Péld. 10,16 Az igaznak, a [(caddíq) megigazultnak] keresménye [(pəʿulláh): munkája, foglalatossága, tevékenysége, cselekedete] életre van, [(ḥaj): az életet szolgálja]. Az istentelennek [(rášáʿ) az Isten nélkül élő hitetlennek] jövedelme [(təḇú'áh): gyümölcse, eredménye] bűnre [(ḥaṭṭá'ṯ ḥaṭṭá'áh): veszedelemre, pusztulásra] van.*

*Meg van írva, hogy: „Az istentelen, az Isten nélkül élő, a nem hívő munkál és szerez álnok és hamis keresményt; az igazságszerzőnek, a megigazulást szerzőnek pedig jutalma valóságos. (Más fordítás: de igaz bérhez jut az, aki igazságot / alétheia: valóságot, Igét / vet)” (Péld. 11,18).

Hát: „… ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket” (Eféz. 5,11).

 Mert: „Amint én láttam, akik hamisságot szántanak és gonoszságot, vészt vetnek, ugyanazt aratnak” (Jób. 4,8).  

Bizony: „Az igaznak, a megigazultnak házában nagy kincs van; az istentelennek, az Isten nélkül élő hitetlennek jövedelmében pedig háborúság, (és széthull).(Péld. 15,6).

Péld. 10,17 A bölcsesség megőrizőnek útja életre van; a fenyítéket elhagyó pedig tévelyeg. [Héber szöveg: A (músár): tanítás, útmutatás (šámar): megtartóinak, megőrzőinek ('óraḥ): életútja, sorsa (ḥaj): virágzó, sikeres, prosperáló élet. De az (tôḵaḥaṯ tôḵéḥáh): érvekkel vitatkozó, az érvelésnek  ellentmondó (ʿázaḇ): magára hagyatik, és (táʿáh): eltéved, bolyong, és elvész, elpusztul].*

*És hangzik a figyelmeztetés: „Őrizd [(nácar): tartsd hát] meg, fiam, atyád [('áḇ): alkotód] parancsolatját [(micəváh): előírását], és [('ém): kiindulópontod (tóráh tôráh): tanításától, irányításától, utasításától (náṭaš): el ne távozz] anyád tanítását el ne hagyd [ne vedd semmibe]. Kösd azokat szívedre mindenkor, fűzd a nyakadba, és [hordozd a nyakadra fűzve]. (Héber szerint: (qášar): erősítsd a (léḇ): a szellemi életed központját, az Ige befogadásának szervét a tanítással (támíḏ): folyamatosan, szüntelenül, és legyen (ʿánaḏ garəgereṯ): körbekötve nyakadon). Valahová mégysz, vezérel téged, mikor aluszol, őriz téged, [virrasszon fölötted] mikor felserkensz, beszélget te veled. [Más fordítás: Jártodban vezessen, fektedben őrizzen, és ha felébredsz, irányítsa gondolataidat]” (Péld. 6,20-22).

És ismét: Hallgass fiam, ('áḇ): alkotód (músár): tanítására, útmutatására, és a te ('ém): kiindulópontod (tóráh tôráh): tanításától, irányításától, utasításától el ne távozz] (Péld. 1,8).

 Mert napoknak hosszú voltát (magas életkort), és sok esztendős (hosszú) életet, és békességet (szerencsés éveket s boldogulást) hoznak (jólétet szereznek) néked bőven” (Péld. 3,1-2).

„Akkor bátorsággal [és biztos léptekkel, biztonságban, és bízvást] járod a te útadat, [és nem botlasz meg] és a te lábadat meg nem ütöd [és lábad soha nem ütközik meg]. Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, és félned, s ha lefekszel, nem rettegsz [és nem rettensz fel]; hanem lefekszel [jót pihensz, megnyugszol, és édesen alszol] és gyönyörűséges lesz a te álmod” (Péld. 3,23-24).

Péld. 10,18 Aki elfedezi a gyűlölséget, hazug ajkú az; és aki szól gyalázatot, bolond az. [Héber: (kásáh): eltakarja, elrejti a (śinə'áh): gyűlöletet a (šeqer): hazug, álnok (śep̄eṯ śáp̄áh): beszéd, de mikor (jácá'): elmegy az (kəsíl): önhitt bolond, hírül adja a (dibbáh): pletykát, rágalmat, rosszindulatú beszédet].*

*Mert: „Hamisságot szól egyik a másiknak; hízelkedő ajakkal kettős szívből szólnak (Más fordítás: Hazug módon beszélnek egymással, sima szájjal, kétszínűen beszélnek)” (Zsolt. 12,3)

 „Mert nincsen az ő szájukban egyenesség [nem jön ki szájukon őszinte szó, igazság: a valóság, az Ige], belsejük [szívük] csupa romlottság [merő álnokság, istentelenség, rosszindulat; hiábavalóság; szívükben gonoszat forralnak]; nyitott sír [megnyílt koporsó] az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek [sima a nyelvük, csalárd, hízelgésre hajlik; nyelvüket álnokul forgatják]” (Zsolt. 5,10).

„Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság” (Zsolt. 10,7)

„Nyelvüket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela” (Zsolt. 140,4)

„Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge” (5 Móz. 32,33).

Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek (elnyomással fenyegetőznek) fennhéjázással (dölyfösen). Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet” (Zsolt. 73,8-9).

„Piszkolódnak, (hangoskodnak) keményen szólnak (kihívóan beszélnek); kérkednek mindnyájan a hamisság cselekedői” (Zsolt. 94,4).

Péld. 10,19 A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek [elkerülhetetlen a tévedés, nem marad el a bűn]. Aki pedig megtartóztatja [féken tartja, mérsékli] ajkait, az értelmes. [Héber szöveg: A (róḇ dáḇár): bőbeszédűségben, fecsegésben, szószátyárságban nem (ḥáḏal): marad abba a (pešaʿ): lázadás, elszakadás, bűn, a céltévesztés. De aki (ḥáśaḵ): féken tartja az (śep̄eṯ śáp̄áh): ajkát, nyelvét, (śáḵal): okosan teszi, körültekintően viselkedik].*

*Jakab apostol is így figyelmezteti Isten népét: „Azért, [tanuljátok, és tudjátok meg tehát; és értsétek meg] szeretett atyámfiai [(agapétosz): kedvesen, nagyon szeretett, drága testvéreim], legyen minden ember gyors [(takhüsz): fürge] a hallásra [(akúó): meghallásra, megértésre], késedelmes a szólásra [(laleó): a megszólalásra, a beszédre]…” (Jak. 1,19).

„Mert mindnyájan sokféleképpen [sok dologban] vétkezünk, [sokban botlunk, hibázunk, tévedünk, és megbukunk, kudarcot vallunk]. Ha valaki beszédben nem vétkezik [aki (logoszban ptaió): szóban, igében nem botlik, hibázik, nem vét, nem téved, nem bukik meg, nem vall kudarcot], az tökéletes ember [(teleiosz anér): felnőtt, érett korú férfi, érett, célba érkezett személy]. Képes [(dünatosz): erős, hatalmas] az egész testét [(szóma): személyét, teljes valóját] is képes megzabolázni [(khalinagógeó): meg tudja fékezni]” (Jak. 3,2).

„Mert … a sok beszédből bolond beszéd (ostoba fecsegés)” (Préd. 5,3).

Csak: „A bolond (az ostoba) szaporítja a szót…” (Préd. 10,11).

„Tőr az embernek meggondolatlanul mondani: szent, és a fogadástétel után megfontolni.(Más fordítás: Csapdába esik, aki valamit meggondolatlanul odaszentel, mert a fogadalomtétel után hiába bánkódik” (Péld. 20,25).

De: „Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt szellemű, az értelmes férfiú. Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek. (Más fordítás: A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadtszellemű. Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját. (Péld. 17,27-28).

 „Aki vigyáz a szájára és a nyelvére, és megőrzi száját és nyelvét, az életét őrzi meg a nyomorúságtól” (Péld. 21,23).

Péld. 10,20 Választott [(báḥar): kiváló, kitűnő] ezüst az igaznak, a [(caddíq): megigazultnak] nyelve; a gonoszok, az [(rášáʿ): Isten nélkül élő hitetlenek] elméje [(léḇ): szíve is] keveset érő.

Péld. 10,21 Az igaznak, a [(caddíq): megigazultnak]  ajkai, és [(śep̄eṯ śáp̄áh): beszéde] sokakat legeltetnek [(ráʿáh): pásztorolnak, vezetnek, táplálnak, tanítanak]; a bolondok [('ĕvíl): istentelenek, az Isten nélkül élők, akik tudatlanok] pedig esztelenségükben [(ḥásér léḇ) értelmet nélkülöző szívük, bensőjük szegénységében] halnak meg, [(mámôṯ): vesznek el, pusztulnak el].*

*Akik nem fogadták meg / és be az Igét, akik Isten nélkül élnek, azokat nincs aki megvédelmezze, ezért: „Összeomlik sátruk (testük), meghalnak bölcsesség nélkül” (Jób. 4,21)

Isten Igéje bolondnak és esztelennek nevezi azokat, akik Isten nélkül élnek, és a következményt is eléjük tárja: „... a hitetleneket gonoszságuk elpusztítja” „...az istentelenség ...elveszíti a bűnöst” „...önnön istentelenségében esik el az istentelen” (Péld. 11,3; 13,6; 11,5).

„A maga álnokságai [gaztettei] fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg, és az [tartja fogva]. (Héber szerint: A saját (ʿávôn ʿáôn): törvényszegése láḵaḏ): csalja tőrbe, és ejti foglyul az Isten nélkül élőt, mégpedig mindenkit saját céltévesztése)” (Péld. 5,22).

„Ő meghal, mert nem fogadta el a (músár): tanítást, útmutatást. [(mámôṯ): elvész, elpusztul] tudomány híján. Bolondságának [('ivveleṯ róḇ): ostobaságának, butaságának nagysága] és sokasága [megmámorosította]. Emiatt támolyog [tévelyeg, és elvész, mert nagy ostobasága romlásba dönti, és csapdába kerül]” (Péld. 5,23).

De Nemcsak a gonosz cselekedetek, hanem a hazug – az igével ellentétes – beszédekre is vonatkozik ez a törvényszerűség: „Szádnak beszédei által estél tőrbe, megfogattattál a te szádnak beszédivel” Mert: „Amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a bensője, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia. Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi. (Péld. 6,2; 18,20-21).

Péld. 10,22 Az Úrnak [(jəhóváh): Jahvenak, az Örökkévalónak a kimondott]  áldása, [(bəráḵáh): az áldás megtestesülése: jólét, javak] az gazdagít meg, [(ʿášar): gazdaggá tesz, a magunk (ʿeceḇ): kemény munkája, fáradsága semmit sem tesz, semmit sem  (jásap̄): ad hozzá]. »Más fordítás: A gyarapodást nem lehet erőltetni, Gazdaggá csak az Úr áldása tehet, és nem jár azzal nyomorúság. Ő nem ad hozzá fájdalmat, és azzal semmi nem szerez bántást«.*

*Dávid megvallása: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének, akit az ÚR szeret, álmában is ad eleget” (Zsolt. 127,2).

Ezért: „ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerezte nékem e gazdagságot! Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az, aki erőt ad néked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerősítse az ő szövetségét, amely felől megesküdt a te atyáidnak, miképpen e mai napon van” (5 Móz. 8,17-18).

Bizony: „Áldást parancsol melléd az Úr a te csűrjeidben és mindenben, minden vállalkozásodban, és amire csak ráteszed kezedet; és megáld téged azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad néked” (5 Móz. 28,8).

Tekintsetek Ábrahám atyátokra: „Ábrámnak igen tekintélyes vagyona volt: jószága, ezüstje és aranya” (1 Móz. 13,2).

 Mert: „Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy naggyá lett és meggazdagodott: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat” (1 Móz. 24,35).

„Ímé, ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat (jəhóváh: Jahvét, az Örökkévalót)” (Zsolt. 128,4).

Péld. 10,23 Miképpen játék a bolondnak bűnt cselekedni, azonképpen az eszes férfiúnak bölcsen cselekedni. [(śəḥóq śəḥôq): Nevetés, vicc, játék a bolondnak, az (kəsíl): Isten nélkül élő önhitt hitetlennek (zammáh zimmáh): gonoszságot, gaztettséget cselekedni, mert a bűnözést nézi mulatságnak. Az (tôḇunáh təḇúnáh táḇún): értelmes ('íš): ember pedig a (ḥáḵəmáh): bölcsességet].*

*És folytatódik a kijelentés: „Vígasság az igaznak igazat cselekedni, és öröm, ha a törvény jut érvényre, de ijedelem, rettegés a hamisság cselekedőinek, a gonosztevőnek” (Péld. 21,15).

„Akiknek örömöt szerez, és akik örömüket lelik, ha rossz, káros, ártalmas, gonoszt tehetnek, s akik a rút gonosz dolgokon, a mások baján, szerencsétlenségén, és viszontagságain vígadnak, ujjonganak, és örvendenek, és a gonosz a rossz, káros, ártalmas fonákságokon, hamisságon, és elferdítéseken, és ugrálnak örömükben a gonosz fondorlatosságoknak” (Péld. 2,14).

Péld. 10,24 Amitől retteg, és [(məḡôráh): fél] az istentelen, [(rášáʿ: az Isten nélkül élő)], az esik [(bô'): tör rá, valósul meg, és teljesedik be] ő rajta. Amit pedig kívánnak az igazak, a [(caddíq): megigazultak], az meg lesz [(náṯan): meg adatik].*

*Jób is ezt vallja meg az Isten nélkül élőkről: „Mindenfelől félelmek rettentik őt, és üldözik őt lépten-nyomon” (Jób. 18,11)

De: „Boldogok, akik vágyakozzák, éhezik, és szomjúhozzák az igazságot, a megigazulást, mert ők megelégíttetnek, és majd eltelnek vele” (Mát. 5,6).

Mert az Úr: „Beteljesíti az őt félőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,19).

Te Csak: „Gyönyörködjél az Úrban, és [Ő] megadja néked szíved kéréseit, és [kívánságait]” (Zsolt. 37,4).

Péld. 10,25 Amint a forgószél ráfuvall, már oda van az istentelen. Az igaznak pedig örökké való fundamentuma van. [Mint a forgószél, a szélvész, az elvonuló fergeteg, a viharos szél elmúlik, elhalad, úgy tűnik el, és nincs többé nem áll meg az istentelen, az Isten nélkül élő. De:(caddíq): megigazultnak (ʿólám ʿôlám): soha véget nem érő (jəsôḏ): alapja van].*

*És folytatódik a kijelentés: „Romlás éri, és leomlanak az istentelenek, az Isten nélkül élők, és oda lesznek; az igazak háza pedig megáll” (Péld. 12,6).

„Az istenteleneknek háza elvész; de az igazaknak sátora megvirágzik” (Péld. 14,11).

Az Úr Jézus egy példázattal szemlélteti az Isten nélkül élő, és a hívő sorsát, kijelentve az okot is: „Valaki azért hallja, és mindenki, aki valóban meghallgatja én tőlem e beszédeket, az én logoszaimat: igéimet, és megcselekszi azokat, és tettre váltja őket, hasonlítom azt a bölcs emberhez, és hasonló lesz az okos, és az olyan eszes, megfontolt és meggondolt emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát. És eleredt, ömlött, zuhogott, szakadt a záporeső, felhőszakadás támadt. És eljött az árvíz, áradások jöttek, és kiáradtak a folyók, ömlött az ár. És feltámadtak és fújtak, süvítettek a szelek, és beleütköztek abba a házba, és nekidőltek, nekizúdultak, nekicsaptak, nekiestek annak a háznak; és rázúdultak a házra, és ostromolták azt a házat; de nem dőlt, nem omlott össze: mert a kősziklára építtetett, mert alapja a kősziklára volt vetve. És valaki hallja, és mindenki, aki meghallgatja én tőlem e beszédeket, logoszaimat: Igéimet, és nem cselekszi és nem váltja tetté azokat, hasonlatos lesz a bolond, az olyan ostoba, és balga emberhez, aki a fövényre, a parti homokra építette házát: És ömlött, eleredt és szakadt a záporeső, felhőszakadás támadt. És eljött az árvíz, és jöttek az áradások, kiáradtak a folyók, és ömlött az ár. És feltámadtak, és fújtak, süvítettek a szelek, és beleütköztek abba a házba, és rázúdultak arra a házra és az leomlott nagy zúdulással; és mert ostromolták azt a házat, összeomlott: és nagy lett annak romlása, és romhalmazzá vált” (Mát. 7,24-27).

De aki: „Kedvét, örömét leli és gyönyörködik az Úr törvényében, Isten útmutatásában, tanításában, amelyet az Igében jelentett ki és törvényéről, az Igéről gondolkodik, arról elmélkedik, és eszében forgatja nappal és éjjel, Olyan lesz, mint a víz partjára ültetett termőfa, amely a maga idejében meghozza gyümölcsét, és levelei nem hervadnak, és nem hullnak le. Siker koronázza minden tettét. Boldogul minden munkájában, és mindenben, amit tesz jó szerencsés lesz. Nem így járnak a gonoszok, a hitetlenek, istentelenek, az Isten nélkül élők, egyáltalán nem. Pelyvához hasonlók, vagy mint a szálló por, amelyeket elsodor, szétszór, és ide s tovahány a szél a földről, a Te jelenléted elől. A bűnösök, a célt eltévesztők nem állnak meg az ítéletkor az elkülönítés, és kiválasztáskor sem a gonoszok, a hitetlenek, istentelenek, vagyis az Isten nélkül élők az igazak közösségében, gyülekezetében. Isten ugyanis ismeri, és őrzi a megigazultak útját, de a gonoszok, hitetlenek, istentelenek, az Isten nélkül élők útja pusztulásba visz és a semmibe vész. (Zsolt 1,2-6).

És: „…elvesznek, akik elszakadnak tőled, megsemmisíted mind, akik hűtlenül elhagynak” „A lázadók és a bűnösök elvesznek, és akik elhagyták az Urat, elpusztulnak” (Zsolt 73,27;  Ésa. 1,28)

„Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, a melyet forgószél ragad el” (Jób. 21,18).

Mert: „Ezek [harci] szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg. [Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi ellenben Urunk, Istenünk nevét hívjuk segítségül]. Azok meghanyatlanak [térdre rogynak] és elesnek; mi pedig felkelünk, [és talpon maradunk] és szilárdan állva megállunk” (Zsolt. 20,8-9).

 Dávid tovább folytatja megvallását: „Az igazak életére gondja van az Úrnak, örökségük megmarad örökre. A csapás napjaiban nem vallanak szégyent, éhínségben táplálékhoz jutnak” (Zsolt 37,18-19).

Mert: „Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli. Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével” „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Zsolt. 37,23-24; Ésa. 40,30-31).

Péld. 10,26 Minémű az ecet a fogaknak és a füst a szemeknek, olyan a rest [(ʿácél): lomha, lusta, tétlen] azoknak, akik azt [megbízzák valamivel] akik elküldték, [(šálaḥ): a megbízóinak].

Péld. 10,27 Az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] félelme [(jirə'áh): tisztelete] hosszabbítja [szaporítja, sokasítja] meg a napokat, és [(jôm): éveket]; az istenteleneknek [(rášáʿ): az Isten nélkül élőknek] pedig esztendeik [éveik] megrövidülnek.*

*Igen: „Aki az Urat, Jahvét az Örökkévalót féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az. Az Úrnak Jahvénak, az Örökkévalónak félelme az élet forrása a halál csapdáinak kikerülésére” (Péld. 14,26-27).

És: „napoknak [a földi életnek] hosszú voltát, és [számos napot] és sok esztendős életet, [magas életkort, és szerencsés éveket] és [ráadásul, és / azon felül még ad] békességet, [boldogulást; jólétet; boldogságot, és bőséges gazdagságot] hoznak néked bőven. [mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked]” (Péld. 3,2).

„Sőt még amit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsőséget... És ha az én útjaimon jársz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolataimat...: meghosszabbítom életed idejét” (1 Kir. 3,13-14)

Ezért: „Hagyjátok el az együgyűséget, és éljetek, és  járjatok az értelem útján!” (Péld. 9,6)

„Mert én általam sokasodnak meg a te napjaid, és meghosszabbítják néked életednek esztendeit.” (Péld. 9,11).

De az Isten nélkül élőknek: „Időnap előtt vége lesz, ága nem zöldül ki, mint ahogy a szőlő ledobja az éretlen szemeket, és az olajfa elhullatja virágát” (Jób. 15,32-34).

„Istenem, te taszítod őket a sírnak mélyére. A véreskezű és álnok emberek az emberélet felét sem érik el. De én benned bízom!” (Zsolt. 55,24).

Hát: „Tartsátok meg azért mind a parancsolatokat, amelyeket én ma parancsolok néked, hogy megerősödjetek, És sok ideig élhessetek a földön...” (5 Móz. 11,8).

Ezért: „Ne légy felettébb gonosz, és ne légy balgatag; miért halnál meg időd előtt?” (Préd. 7,17).

Péld. 10,28 Az igazaknak [(caddíq): a megigazultaknak] reménysége [(tôḥeleṯ): várakozása] öröm, [(śiməḥáh): vígság, örvendezés, boldogság)]. Az istenteleneknek, az [(rášáʿ): Isten nélkül élőknek (tiqəváh): reménysége] várakozása pedig elvész [('áḇaḏ): semmivé válik].*

*Mert: „a szegény [('eḇəjôn): rászoruló, szükségben levő, elnyomott, szerencsétlen, nyomorult, segítségre szoruló] nem lesz [(nécaḥ necaḥ): teljesen], és végképen elfelejtve. A nyomorultak [(ʿánájv ʿánáv): elnyomott szerencsétlenek, szelídek] reménye és [(tiqəváh): várakozása] sem vész el örökre [s aki bajban is remél, nem csalódik soha]” (Zsolt. 9,19).

 Pál apostol megvallása: „A reménység pedig nem szégyenít, és nem csal meg; nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert az Istennek szerelme az Istennek természete kitöltetett, kiáradt a mi szívünkbe, a mi bensőnkbe, a mi szellemi életünk központjába a Szent Szellem által, ki adatott nékünk” (Róm. 5,5).

„Látja ezt a gonosz, és bosszankodik és dühöng; fogait csikorgatja, és emészti magát, és eleped; a gonoszok kívánsága semmivé lesz” (Zsolt. 112,10).

„a bűnösök szemei elsorvadnak, menedékük elvész; reménységük csak az, hogy majd kilehelik életüket” (Jób. 11,20).

„Még gyenge korában, [('éḇ): amikor még zsenge] ha fel nem szakasztják is, minden fűnél elébb elszárad. [Más fordítás: Alig hajt ki, és ha le sem tépik, akkor is elszárad, minden fűnél előbb]. Ilyenek az ösvényeik [('óraḥ): ilyen a sorsa] mindazoknak, akik az [('él): erős, hatalmas] Istenről elfeledkeznek, akik Őt [(šáḵéaḥ šáḵaḥ): figyelmen kívül hagyják], és a képmutatónak, az [(ḥánép̄): Isten nélkül élő hitetlennek] reménysége, és [(tiqəváh): várakozása] is elvész [('áḇaḏ): semmivé lesz]. Mivel szertefoszlik bizakodása, [(kesel): megcsalja az ő reménysége] és bizodalma [(miḇəṭáḥ): biztonsága] olyan lesz, mint a pókháló. [Más fordítás: Úszó ökörnyál a reménysége, póknak hálója minden birodalma]” (Jób. 8,12-14).

„Mikor meghal az istentelen (az Isten nélkül élő) ember, elvész az ő reménysége; és odalesz az erősökhöz fűzött várakozása is” (Péld. 11,7).

Péld. 10,29 Erősség [(máʿôz): oltalom, védelem, menedék

erős vár] a tökéletesnek [(tóm): a feddhetetlennek, az ártatlannak], az Úrnak [(jəhóváh): Jahvénak, az Örökkévalónak] útja: de romlás [(məḥittáh): rettegés, rémület, összeomlás, pusztulás] a hamisság [('áven): hiábavalóság, romlottság, gonoszság] cselekedőinek.*

*Dávid tovább folytatja megvallását: „Isten ugyanis ismeri, és őrzi a megigazultak útját, de a gonoszok, hitetlenek, istentelenek, az Isten nélkül élők útja pusztulásba visz és a semmibe vész” (Zsolt. 1,6).

„Az igazak életére gondja van az Úrnak, örökségük megmarad örökre. A csapás napjaiban nem vallanak szégyent, éhínségben táplálékhoz jutnak” (Zsolt 37,18-19).

„…elvesznek, akik elszakadnak tőled, megsemmisíted mind, akik hűtlenül elhagynak” „A lázadók és a bűnösök elvesznek, és akik elhagyták az Urat, elpusztulnak” (Zsolt 73,27;  Ésa. 1,28).

Péld. 10,30 Az igaz [(caddíq): a megigazult] soha meg nem mozdul, nem [(môṭ) tántorog, és meg nem inog]; de az istentelenek [(rášáʿ): az Isten nélkül élők] nem lakják a földet.*

*És megerősíttetik a kijelentés: „Mert az elvetemültek, a [(ráʿaʿ): rossz szándékúak, ártalmasok, a gonoszok] kivágattatnak [(káraṯ): elvesznek, kipusztulnak, eltűnnek]; de akik az Urat várják [(qáváh): akik az Úrban reménykednek], öröklik [(járéš járaš): birtokolják] a földet. Az igazak [(caddíq): az igazzá nyilvánítottak] öröklik [(járéš járaš): birtokba veszik, és birtokolják] a földet, és mindvégig [(ʿaḏ): soha véget nem érően] rajta lakoznak. (Zsolt. 37,9.29).

Erről tesz bizonyságot Izráel Királya is: „Mert az igazak [gonoszság nélküli, irgalmas, és ártatlan hívők] laknak [táboroznak, és sátoroznak majd] a földön, és a tökéletesek [ártatlanok, feddhetetlenek, fogyatkozás nélküliek, és hibátlanok, tiszták, és megszenteltek] maradnak meg rajta [és maradnak életben, győzelmet aratva]. A gonoszok [az istentelenek, akik Isten nélküli életmódot folytatnak] pedig a földről kivágattatnak [kivesznek, mert eltöröltetnek, és elvesznek], és a hitetlenül cselekedők [a törvényen kívüliek] kiszaggattatnak abból [akik hűtlenek, és elpártolnak, akik gonoszul, áruló módon cselekednek, és becsapók, félrevezetők, azokat kitépik, kigyomlálják, és kipusztulnak. Elűzetnek a földről]” (Péld. 2,21-22).

Mert azt mondja az Úr: „… aki bennem bízik, és hozzám folyamodik, örökségül bírja a földet, és részt kap szent hegyemen” (Ésa. 57,13)

„Annak lelke [(nep̄eš): élete] megmarad a jóban [élete (ṭôḇ): boldog, sikeres, áldott], és magzatja [(zeraʿ): és utóda, gyermeke] örökli a földet, [(járéš járaš): birtokba veszi ('erec): az országot]” (Zsolt. 25,13).

„És az ő szolgáinak maradékai, az Ő utódai öröklik azt, és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét” (Zsolt. 69,37).

A testté lett Ige ígérete: „Boldogok a szelídek, jóságosak, szerények, engedelmesen készségesek: mert ők veszik birtokba a földet, és örökségül bírják. Így övék lesz a föld” (Mát. 5,5).

És megerősíttetik a kijelentés: Mert: „Ő - az Úr - sorsolta ki ezt nekik, az ő keze mérte ki részüket. Birtokba veszik azt örökre, nemzedékről nemzedékre benne tanyáznak” (Ésa. 34,17).

Péld. 10,31 Az igaznak [(caddíq): a megigazultnak] szája bőségesen szól bölcsességet, [(núḇ ḥáḵəmáh): bölcsességet áraszt, és termővé tesz]; a gonoszság, a [(tahəpúḵáh): hamisság] nyelve pedig kivágatik [(káraṯ): elpusztul, elvész, kihal]. »Más fordítás: Az igaz szájából bölcs gyümölcsök fakadnak, mint az üde egészséges fából; az istentelenek nyelve hallgat, mint az elszáradt ág a kiveszett fán«.*

*Így folytatódik a kijelentés: „A bölcsek nyelve beszél jó tudományt, és (jól alkalmazza a tudást): a tudatlanoknak száján pedig bolondság buzog ki (balgaságot áraszt)” (Péld. 15,2).

„Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén (és szeretetre tanít)” (Péld. 31,26).

És az is kijelentést nyer, hogy miért: „Bölcsességet beszél az igaznak [(caddíq): a megigazítottnak] szája, és a nyelve ítéletet szól [nyelve igazat mond, és azt hirdeti, (mišəpáṭ): ami helyes]. Istenének [('ĕlóhím)] törvénye [(tóráh tôráh): tanítása, irányítása, utasítása] van szívében, lépései nem ingadoznak, nem [(máʿaḏ): tántorognak]” (Zsolt. 37,30-31).

Péld. 10,32 Az igaznak [(caddíq): a megigazultnak] ajkai azt tudják, [(jḏʿ): és tanítják] ami kedves, és  [(rácón rácôn): tanításuk öröm, jóakarat, jóindulat, kedvezés, kedvesen tudnak szólni]; az istenteleneknek [(rášáʿ): az Isten nélkül élők] szája pedig a gonoszságot [(tahəpúḵáh): a fonákságot, hamisságot, ami romlott].*

*A prédikátor is ezt erősíti meg: „A bölcs ember szájának beszédei kedvesek; a bolondnak pedig ajkai elnyelik őt, (a hitetlent pedig saját szája teszi tönkre). Az ő szája beszédinek kezdete bolondság, és az ő szája beszédinek vége (szörnyű ostobaság), és gonosz balgatagság” (Préd. 10,9-10)