- Ha meg akarod tudni, mi rejtőzik egy emberben, figyeld
meg, amikor keresztezik a terveit, vagy megsértik őt.
2012. május 12.
Idézetek: "Horoszkóp"
Január 1.- és december 31. között születtél?
Akkor Isten kegyelmének jegyében születtél.
"Mert megjelent az Isten kegyelme minden ember üdvösségére" (Tit.
2,11)
Csillagképed?: "Én (Jézus)
vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag"(Jel. 22,16).
Szerelmed?: "Isten a
hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk
Krisztus meghalt értünk"(Róm 5,8)
Útjaid?: "Az Úrnak
minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait
megtartják" (Zsolt 25.10).
Pénzed?: "Keressétek
először Istennek országát és igazságát, és ezek is mind megadatnak néktek"
(Mt 6,33)
Jövőd?: "Kezedben van
sorsom" (Zsolt 31,16).
Mindez rád nézve is igaz, ha Jézus Krisztusra bízod
életedet Akkor már nem kell aggódva faggatnod a horoszkópot, amelyet neked
állítottak fel ügyes üzletemberek. Sok ember érzi magát napjainkban
elhagyatottnak. Sokan elbizonytalanodnak, és biztos támaszt keresnek a életben.
Ezt a támaszt csak Istenben tehet megtalálni, aki Jézusban Atyánk akar lenni és
gondunkat akarja viselni...
Élet adósságok nélkül
„Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást
szeressétek…” Róma 13:8
Remélem, hogy ennek
az évtizednek a végére már te is adósságok nélkül élsz majd. Mert mindez
lehetséges, amennyiben fegyelmezetten élsz. Engedd meg, hogy azt mondjam, hogyha
soha nem éltél adósságmentesen, akkor el sem tudod képzelni azt a szabadság
érzetet, amit akkor érzel, amikor nem tartozol senkinek, semmivel.
Miért fontos ez? Mert amikor Isten arra kér, hogy tégy meg
valamit azonnal, sokszor képtelen vagy rá, mert az anyagiak rabságában élsz.
A Biblia arról beszél, hogyha visszafizetjük a tartozásokat,
akkor azok nem uralkodnak el rajtunk. De ha egy kicsit is használod a
hitelkártyádat, akkor már újra lehetőséget adsz az adósságnak. A Biblia azt
mondja, hogy ne tedd ezt, mert ezen nem lesz Isten áldása.
Fel kell készülnöd a törlesztésre. Talán most azt gondolod,
hogy ez nagyon nehéz lehet. Igen, valóban az. Ezért van annyi ember eladósodva.
Ha egyszerű lenne, akkor mindenki gazdag lenne. Tény, hogy nagyon sok embernek
nincs meg a kellő fegyelmezettsége ahhoz, hogy azonnal megtegye, amit Isten
kér. Először adj 10%-ot Istennek; másodszor tegyél félre tartalékba 10%-ot,
majd készíts egy tervet az adósságaid rendezésére.
Talán most ezt gondolod: „Várjunk csak egy percet! Azt
mondod, hogy tegyek félre, mielőtt még törleszteném az összes adósságomat?”
Igen, pontosan ezt mondom. Mert ha addig vársz a takarékoskodással, amíg az
összes tartozásodat vissza nem fizeted, akkor soha nem fogod elkezdeni.
Talán azt gondolod, hogy ezt nem engedheted meg magadnak, de
az igazság az, hogy azt nem engedheted meg, hogy ne Isten terve szerint
cselekedj.
Hogyan kellene változtatnod az anyagi ügyeiden, hogy azok
Isten tervének megfelelőek legyenek? Még ha lehetetlennek is tűnik, készíts egy
törlesztési-tervet.
Imádság:
Istenem, Gondviselő Atyám! Szeretném letenni eléd,
szeretném letenni a Te kezedbe ezt az érzést.
Látod, ez a belső indulat ránehezedik a lelkemre,
megmérgezi a gondolataimat, emészti a hitemet.
Szeretnék, szeretnék megbocsátani. Az Úr Jézus Krisztusért
kérlek,
töltsd be az életemet megbocsátó szereteteddel!
Ámen
(Hajdú Zoltán Levente)
A maradék darabok
Miután valamennyien
ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.
(Máté 14:20.)
Hétvégén egy családos lelki feltöltődésre mentünk egy
faluba. Úgy tűnt, hogy nem tudunk elmenni, végül azonban azt történt, hogy
szinte mindenki visszamondta, és mi elmentünk. A háziak készültek, de a ház
üres maradt. Nemcsak a ház maradt árván, hanem ott feküdt az asztalon tizenkét
kenyér. Ennyit rendeltek a vendégeknek. Azonnal eszembe jutott Jézus története,
amikor tizenkét tele kosárral szedték össze a maradékokat a kenyércsoda után.
Nálunk pedig nem volt, aki megegye a tizenkét kenyeret.
Ott az volt a kérdés, hogyan lakhat jól a szegény, ma azon
spekulálunk, hogy bundáskenyér vagy melegszendvics formájában együk meg a
maradék kenyeret. És itt nem az ennivalón van a hangsúly, hanem a bőségen.
Lelki túltengésben is vagyunk. Nem arról van szó, hogy van végre egy hely, ahol
a lelkem megtelik, ahol erőt kapok, és megyek tovább az úton, hanem van ezer
hely, ahol a legkülönfélébb módszerekkel feltupírozzák a lelkemet, én meg
válogatok a szellemi-lelki javak között is.
A megmaradt tizenkét tele kosár világát éljük. Ma nem csoda
a maradék, hanem munka. Néha egy-egy keresztény közösséget is úgy látok, mint
egy cukrászdát. Nem az a kérdés, hogy a lelkileg éhes emberek enni kapjanak,
hanem hogy a dobos torta vagy a Rákóczi túrós a kedves lelki eledelük, és minden
egyes igényt igyekeznek a lelkészek kiszolgálni. Aki magyarosan kéri az Igét,
azt is megkapja, aki az amerikai stílust szereti, az is megtalálja a magáét.
Üres a ház, de ott marad a tizenkét kenyér. Ez a fájdalmas kép mindennél élőbb
ma. (Fekete Ágnes)
Az igaz jutalma
„Az emberek pedig ezt mondják: Mégis van az igaznak jutalma!
Mégis van
Isten, aki igazságot tesz a földön!" (Zsolt 58,12).
E földi életben nem
mindig látjuk világosan Isten ítéletét, mert sokszor a jókat és a gonoszakat
ugyanaz a sors éri. Ez most a megpróbáltatás ideje, nem a jutalmazásé vagy a
büntetésé. Isten sokszor mégis félelmetes dolgokat cselekszik igazságosan, úgy hogy
még
a nemtörődöm ember is kénytelen felismerni ítélő kezét.
Az igaznak mégis
van már e földi életben is jutalma, amely számára mindennél többet ér, éspedig
Isten jó tetszése, amely nyugodt lelkiismeretet ad neki. Sokszor még másképpen
is jutalmaz Isten, mert Ő senkinek sem marad adósa. Az igaz ember legfőbb
jutalma azonban
odaát vár rá.
A történelmet nagy
összefüggéseiben tekintve, sokszor megláthatjuk Isten kormányzó munkáját a
népek életében. Darabokra töri az elnyomók trónját, és vétkes népeket büntet
meg. Ha valaki a birodalmak felemelkedésének és bukásának történetét
tanulmányozza, fel kell
ismerje igazságszolgáltató hatalmát, amely a gonoszt
korlátok közé szorítja, hogy aztán könyörtelen igazsággal elítélhesse. Nem
marad a bűn büntetés nélkül, sem a jóság jutalom nélkül.
A világmindenség Ura igazságot szolgáltat. Ezért csak Őt
féljük, és ne tartsunk a gonoszok
hatalmától.
C. H. Spurgeon "
Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Ne érd be kevesebbel, mint a számodra Általam készített
legjobbal! Továbbra is céltudatosan törj előre a Krisztusban való elhívás
irányában! Az önelégültség egy komoly veszélyforrás, és a lustaság az
ellenséged. Én a szellemi állapotodról szólok hozzád, és annak a veszélyéről,
hogy a békesség kedvéért kompromisszumokat vállalsz. Veszedelmes időkben élsz,
amikor a lelked ellensége arra fog csábítani, hogy alább adjál a
meggyőződésedből. Én viszont arra hívlak téged, hogy az Én Szellemem által
legyél vezetve, mondja az Úr.
Filippi 3:12-14 Nem gondolom, hogy már megkaptam ezt,
vagy hogy már elértem volna a bevégzettséget, de futok utána, hogy megragadjam,
hiszen a Krisztus Jézus már megragadott erre engem. Testvéreim, én nem olyannak
számítom magam, mint aki már elérte azt, de egyet: azt, ami hátam mögött van,
elfelejtettem, azután ami előttem van, kinyújtom kezemet s célegyenest futok a
pályadíj felé, melyre az Isten a Krisztus Jézusban oda felhívott.
Megválthat-e a természet?
| Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Vasárnap reggel volt. Károly a csöndes erdei ösvényen sétálgatott. Mélyen beszívta a friss levegőt, és boldogan körülnézett. Mennyire szerette a természet nyári pompáját!
Köröskörül a fák halk suttogása, a madarak éneke, a kék égbolt, a ragyogó napfény, melynek sugarai mint aranyló nyilak hatoltak át a sűrű lombon. Olyan szép volt a világ!
Akaratlanul összekulcsolta a kezét. Igazán egynek érezte magát a felséges természettel. Így ünnepelte az istentiszteletet.
'Milyen kár - gondolta magában -, hogy az emberek ilyenkor ott ülnek a templomok dohos félhomályában, és hallgatják valamely középkori dogma fejtegetését. Hogyan lelheti valaki ilyesmiben az örömét?! Isten itt van! Itt, ebben a csodálatos természetben... Igen, itt... Az ember itt érzi Őt a dicsőséges természet leheletében. Aki itt nem tudja Istent megtapasztalni, annak kő van a szíve helyén...'
Minden lépésnél újabb és újabb fölfedezéseket tett. Szinte beleburkolózott az ünnepi hangulatba.
Néhány évvel később.
Károly ismét a csöndes nyári erdőt járja. Most azonban nincs tele a szíve ujjongó harmóniával. Összetört és gyötrődő. Tegnap összeomlott élete boldogsága. Fiatal felesége kis csecsenőnek adott életet, ő maga azonban kimondhatatlan kínok között meghalt. Nem sokkal később az újszülött is követte őt.
A boldogtalan megözvegyült Károly kora reggel kivándorolt a hőn szeretett természetbe. Vigasztalást, lelki erőt akart nyerni.
Már órák óta bolyongott az erdőben céltalanul. Minden olyan volt, mint amilyen máskor: napfény szűrődött át a fák levelei közt, madarak csicseregtek, felhők úsztak az égen... A férfi szíve azonban nem akart csöndesedni. Nincs mit szépíteni a dolgon: a természet ma nem adott vigasztalást megsebzett szívének.
Az erdő pompája szinte vadul fölkavarta. Miközben a vén fák közömbösen susogtak, mintha semmi nem történt volna, úgy érezte, hogy legszívesebben hangosan fölkiáltana: 'Mit ér az összes szépségetek, mit használ lombotok sejtelmes susogása? Még egy kis idő és itt az ősz. Akkor a ti szépségetek is meg fog halni. Meg fog halni, igen, meg fog halni...'
Nem tudott szabadulni a gondolattól. Ott lüktet a halántékában: 'Meghalni... igen, meghalni...'
Lassan megy tovább. A holtak képe ott a szeme előtt. Összes fájdalma mellett egy különös tüske is gyötri: este, mielőtt felesége bement a kórházba, azon az estén - ma már meg sem tudja érteni - még egy kis szóváltása volt vele. Hogy is tehetett ilyet! Igaz, borzasztó kimerülten érkezett haza, idegesen. De hát nincs értelme, hogy most mentségeket keressen. Tény, hogy kemény, barátságtalan szavakat vágott a feleségéhez. És ez maradt az utolsó beszélgetésük! Úgy égette most ez az élmény. Sosem tudja jóvátenni! Soha többé!
Károly meggyorsítja lépteit. Csak lenne valakije, akinél kibeszélhetné magát... De a falevelek zizegése hidegen hagyja, érintetlenül. Harag és keserűség fogja el. Ezeket a fákat az emberiség összes fájdalma sem érdekli. Állnak, ahogy mindig álltak, a vén fák... -
Egyszerre harangszó üti meg a fülét a reggeli csöndben. Károly fölfigyel. Anélkül, hogy tudná mit tesz, követi a harangszót. Előtte ritkul az erdő, egy kis falu képe bukkan föl a mező túloldalán.
Károly, mint valami alvajáró követi a fiatal parasztgazdát, aki a régi temetőn keresztül a templom felé igyekszik. Belép mögötte az alacsony templomajtón.
És most ott ül - hosszú idő óta először - egy gyülekezetben. Az orgona halkan játszani kezd. A férfiak erőteljes hangon belefognak az énekbe:
'Jézus, vigasságom!
esdekelve várom
áldó szavadat!
a Te jelenléted
megvidámít, éltet,
bátor szívet ad.
Légy velem, ó, mindenem!
Nálad nélkül nem is élek:
Te vagy örök élet!'
Károlynak úgy tűnik, mintha az emberek csak neki énekelnének.
Majd előlép a lelkész, és olvasni kezdi: 'Jézus Krisztus így szólt: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.'
Károly arca elé kapja a kezét, és szabad folyást enged könnyeinek...
Vasárnap reggel volt. Károly a csöndes erdei ösvényen sétálgatott. Mélyen beszívta a friss levegőt, és boldogan körülnézett. Mennyire szerette a természet nyári pompáját!
Köröskörül a fák halk suttogása, a madarak éneke, a kék égbolt, a ragyogó napfény, melynek sugarai mint aranyló nyilak hatoltak át a sűrű lombon. Olyan szép volt a világ!
Akaratlanul összekulcsolta a kezét. Igazán egynek érezte magát a felséges természettel. Így ünnepelte az istentiszteletet.
'Milyen kár - gondolta magában -, hogy az emberek ilyenkor ott ülnek a templomok dohos félhomályában, és hallgatják valamely középkori dogma fejtegetését. Hogyan lelheti valaki ilyesmiben az örömét?! Isten itt van! Itt, ebben a csodálatos természetben... Igen, itt... Az ember itt érzi Őt a dicsőséges természet leheletében. Aki itt nem tudja Istent megtapasztalni, annak kő van a szíve helyén...'
Minden lépésnél újabb és újabb fölfedezéseket tett. Szinte beleburkolózott az ünnepi hangulatba.
Néhány évvel később.
Károly ismét a csöndes nyári erdőt járja. Most azonban nincs tele a szíve ujjongó harmóniával. Összetört és gyötrődő. Tegnap összeomlott élete boldogsága. Fiatal felesége kis csecsenőnek adott életet, ő maga azonban kimondhatatlan kínok között meghalt. Nem sokkal később az újszülött is követte őt.
A boldogtalan megözvegyült Károly kora reggel kivándorolt a hőn szeretett természetbe. Vigasztalást, lelki erőt akart nyerni.
Már órák óta bolyongott az erdőben céltalanul. Minden olyan volt, mint amilyen máskor: napfény szűrődött át a fák levelei közt, madarak csicseregtek, felhők úsztak az égen... A férfi szíve azonban nem akart csöndesedni. Nincs mit szépíteni a dolgon: a természet ma nem adott vigasztalást megsebzett szívének.
Az erdő pompája szinte vadul fölkavarta. Miközben a vén fák közömbösen susogtak, mintha semmi nem történt volna, úgy érezte, hogy legszívesebben hangosan fölkiáltana: 'Mit ér az összes szépségetek, mit használ lombotok sejtelmes susogása? Még egy kis idő és itt az ősz. Akkor a ti szépségetek is meg fog halni. Meg fog halni, igen, meg fog halni...'
Nem tudott szabadulni a gondolattól. Ott lüktet a halántékában: 'Meghalni... igen, meghalni...'
Lassan megy tovább. A holtak képe ott a szeme előtt. Összes fájdalma mellett egy különös tüske is gyötri: este, mielőtt felesége bement a kórházba, azon az estén - ma már meg sem tudja érteni - még egy kis szóváltása volt vele. Hogy is tehetett ilyet! Igaz, borzasztó kimerülten érkezett haza, idegesen. De hát nincs értelme, hogy most mentségeket keressen. Tény, hogy kemény, barátságtalan szavakat vágott a feleségéhez. És ez maradt az utolsó beszélgetésük! Úgy égette most ez az élmény. Sosem tudja jóvátenni! Soha többé!
Károly meggyorsítja lépteit. Csak lenne valakije, akinél kibeszélhetné magát... De a falevelek zizegése hidegen hagyja, érintetlenül. Harag és keserűség fogja el. Ezeket a fákat az emberiség összes fájdalma sem érdekli. Állnak, ahogy mindig álltak, a vén fák... -
Egyszerre harangszó üti meg a fülét a reggeli csöndben. Károly fölfigyel. Anélkül, hogy tudná mit tesz, követi a harangszót. Előtte ritkul az erdő, egy kis falu képe bukkan föl a mező túloldalán.
Károly, mint valami alvajáró követi a fiatal parasztgazdát, aki a régi temetőn keresztül a templom felé igyekszik. Belép mögötte az alacsony templomajtón.
És most ott ül - hosszú idő óta először - egy gyülekezetben. Az orgona halkan játszani kezd. A férfiak erőteljes hangon belefognak az énekbe:
'Jézus, vigasságom!
esdekelve várom
áldó szavadat!
a Te jelenléted
megvidámít, éltet,
bátor szívet ad.
Légy velem, ó, mindenem!
Nálad nélkül nem is élek:
Te vagy örök élet!'
Károlynak úgy tűnik, mintha az emberek csak neki énekelnének.
Majd előlép a lelkész, és olvasni kezdi: 'Jézus Krisztus így szólt: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.'
Károly arca elé kapja a kezét, és szabad folyást enged könnyeinek...
Megható előadás
| Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Volt egyszer egy Shakespeare-színész, aki nagy hírnévre tett szert egyszemélyes előadásaival, melyek során klasszikus művekből olvasott, illetve mondott el részleteket.
Előadását mindig a huszonharmadik zsoltár drámai elszavalásával zárta. Kivétel nélkül minden este, amikor a színész elkezdte szavalását – Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm – a tömeg feszülten figyelt. A zsoltár végén pedig viharos tapssal, fennállva ünnepelték a színészt, aki hihetetlen képességgel keltette életre a zsoltárt.
Egyik este azonban, éppen amikor a színész a huszonharmadik zsoltár szokásos elmondására készült, egy fiatalember felállt a nézőtéren, és így szólt:
- Uram, megengedné, hogy ma este én mondjam el a huszonharmadik zsoltárt?
A színészt meghökkentette ez a szokatlan kérés, de megengedte a fiatalembernek, hogy előrejöjjön, kiálljon a színpad közepére, és elszavalja a zsoltárt. Gondolta, hogy ennek a gyakorlatlan fiatalembernek a képessége úgysem vetekedhet az ő tehetségével.
A fiatalember halk hangon kezdte szavalni a zsoltár szavait. Amikor a végére ért, nem volt taps. Nem állt fel a közönség a tetszését kinyilvánítani, mint más estéken tette. Csak sírást lehetett hallani. A nézőket annyira meghatotta a fiatalember előadása, hogy minden szem megtelt könnyel.
A színész döbbenten fordul a fiatalemberhez:
- Ezt én nem értem. Én már évek óta szavalom a huszonharmadik zsoltárt. Egy egész élet gyakorlata és tapasztalata áll mögöttem, de soha nem voltam képes úgy meghatni a közönséget, ahogy ön tette ma este.
Mondja, mi a titka?
A fiatalember alázatosan így felelt:
- Nos, uram, ön ismeri a zsoltárt, én pedig ismerem a Pásztort!
Nem elég csupán ismerni a Biblia tartalmát, történeteit, mondásait és tanításait. Ha nem ismered a Szerzőjét, a Biblia is csak ugyanolyan könyv lesz számodra, mint a többi. Ha azonban Jézus Krisztusba veted a hitedet, és személyes kapcsolatba kerülsz az Atya Istennel, akkor a Biblia valóban élő és ható lesz számodra, „élesebb minden kétélű kardnál” (Zsidókhoz írt levél 4:12.)
Volt egyszer egy Shakespeare-színész, aki nagy hírnévre tett szert egyszemélyes előadásaival, melyek során klasszikus művekből olvasott, illetve mondott el részleteket.
Előadását mindig a huszonharmadik zsoltár drámai elszavalásával zárta. Kivétel nélkül minden este, amikor a színész elkezdte szavalását – Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm – a tömeg feszülten figyelt. A zsoltár végén pedig viharos tapssal, fennállva ünnepelték a színészt, aki hihetetlen képességgel keltette életre a zsoltárt.
Egyik este azonban, éppen amikor a színész a huszonharmadik zsoltár szokásos elmondására készült, egy fiatalember felállt a nézőtéren, és így szólt:
- Uram, megengedné, hogy ma este én mondjam el a huszonharmadik zsoltárt?
A színészt meghökkentette ez a szokatlan kérés, de megengedte a fiatalembernek, hogy előrejöjjön, kiálljon a színpad közepére, és elszavalja a zsoltárt. Gondolta, hogy ennek a gyakorlatlan fiatalembernek a képessége úgysem vetekedhet az ő tehetségével.
A fiatalember halk hangon kezdte szavalni a zsoltár szavait. Amikor a végére ért, nem volt taps. Nem állt fel a közönség a tetszését kinyilvánítani, mint más estéken tette. Csak sírást lehetett hallani. A nézőket annyira meghatotta a fiatalember előadása, hogy minden szem megtelt könnyel.
A színész döbbenten fordul a fiatalemberhez:
- Ezt én nem értem. Én már évek óta szavalom a huszonharmadik zsoltárt. Egy egész élet gyakorlata és tapasztalata áll mögöttem, de soha nem voltam képes úgy meghatni a közönséget, ahogy ön tette ma este.
Mondja, mi a titka?
A fiatalember alázatosan így felelt:
- Nos, uram, ön ismeri a zsoltárt, én pedig ismerem a Pásztort!
Nem elég csupán ismerni a Biblia tartalmát, történeteit, mondásait és tanításait. Ha nem ismered a Szerzőjét, a Biblia is csak ugyanolyan könyv lesz számodra, mint a többi. Ha azonban Jézus Krisztusba veted a hitedet, és személyes kapcsolatba kerülsz az Atya Istennel, akkor a Biblia valóban élő és ható lesz számodra, „élesebb minden kétélű kardnál” (Zsidókhoz írt levél 4:12.)
2012. május 11.
Ige: Az Úr Jézus ígérete a mindenkori Övéinek:
„Azokat pedig, akik hisznek [akik hitre
jutottak], ilyen [ezek a] jelek követik [fogják kísérni]: az én nevemben [(onoma): név, amely jelenti: a hatalom, tekintély,
jellemvonást is] ördögöket
[gonosz szellemeket; démonokat] űznek
[haj(í)tanak ki]; új nyelveken szólnak. [(kainosz): újszerű, ismeretlen,
szokatlan, meglepő. Nem csupán újabb keletű, hanem lényegében is különbözik a
korábbitól. Új az, ami a régebbi helyét foglalja el, és addig még nem
használták, nem volt érvényben]. [Ha] Kígyókat
vesznek föl [(airó): felemel,
elveszít, kétségekbe taszít, félretesz, eltávolít, elvisz], és ha valami halálost [halálos mérget] isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik
[teszik rá a] kezeiket, és [azok] meggyógyulnak” (Márk. 16,17-18).
A feltámadott Úr kijelentése
az ígéret megvalósulásának feltételéről: „…
monda azért nékik Jézus (a tanítványainak, és a mindenkori
Övéinek): Békesség néktek! Amiként engem
küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta,
rájuk lehelt, (és így folytatta) és
monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet”
(Ján.
20,21-22).
Mert ez a hatalom – erő – csak
azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek
[kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és
Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8)
Csak a hittel lehet
előszólítani a természetfelettiben létező dolgokat a látható világba: „A hit pedig a reménylett dolgoknak
valósága, és a nem látható dolgokról való meggyőződés” (Zsid. 11,1).
A hit keletkezéséről pedig így
tesz megvallást az apostol: „Azért
[tehát] a hit, hallásból van, [az Ige
hallásából fakad] a hallás pedig Isten
Igéje által. [Krisztus (beszéde; igéje;/rémája = kijelentése/) által] „Más fordítás: Tehát
a hit a meghallott üzenetből, a meghallott üzenet pedig Krisztus kijelentésén
keresztül van” (Róm. 10,17)
Ige: Az ígéret
Az Úr Jézus szenvedése előtt már megígéri a mindenkori
övéinek a Szent Szellemet, és feladatát: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót (és másik Pártfogót,
Bátorítót, Szószólót) ád néktek, hogy
veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem
fogadhat (akit a világ nem kaphat meg), mert
nem látja őt és nem (is) ismeri őt;
de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket
árvákul; eljövök ti hozzátok.
Ama vigasztaló (Pártfogó, Bátorító, Szószóló) pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe
juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Ján. 14,16-18.26)
És: „… mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd
titeket minden igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). Mert nem önmagától szól, hanem azokat
szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek (és az
eljövendő dolgokat is kijelenti nektek). Ő engem
dicsőít majd, mert az enyémből vesz (merít), és megjelenti néktek (és azt jelenti ki nektek)” (Ján.
16,13-14)
„Mikor pedig eljő majd a
Vigasztaló (a Pártfogó, Bátorító, Szószóló), akit
én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő
tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert
kezdettől fogva én velem vagytok„ (Ján.
15,26-27)
Ézsaiás prófétán keresztül már így hangzik az ígéret: „Ti
vagytok az én tanúim, így szól az Úr; és szolgám, akit elválasztottam
(és szolgáim, akiket kiválasztottam), hogy
megtudjátok (és megismerjetek) és
higgyetek nékem (bennem) és
megértsétek, hogy én vagyok, előttem Isten nem alkottatott, és utánam sem lesz! Én, én vagyok
az ÚR, rajtam kívül nincs szabadító. Én hirdettem (és én mondtam meg), és megtartottam, és megjelentettem (hogy
megszabadítalak, nem valamelyik idegen isten), és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim,
így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek (ezután is csak én leszek), és nincs, aki az én kezemből kimentsen
(kiragadjon); cselekszem, és ki
változtatja (ki másíthatja meg) azt
meg? Így szól (ezt mondja) az Úr, a
ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek (érdeketekben) küldöttem el Bábelbe (Babilóniába,
letörök minden zárat), és leszállítom
mindnyájukat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vidámságuk hajóiba” (Ésa. 43,10-14) (Megjegyzés: az Ószövetség minden Igéjében,
ahol az ÚR szó szerepel, a héberben mindenütt a JHVH, vagyis Jehova szó
szerepel).
„Ímé, (én) újat cselekszem; most készül (most kezd
kibontakozni), avagy nem tudjátok még? (majd megtudjátok) Igen, a pusztában utat
szerzek (már készítem az utat a pusztában), és
a kietlenben (a sivatagban) folyóvizeket
(folyókat fakasztok). Dicsőítni fog
engem (még) a mező vada (is), a sakálok és struccok (is), hogy vizet szereztem (mert vizet
fakasztok) a pusztában; a kietlenben
folyóvizeket (és folyókat a sivatagban), hogy választott népemnek inni adjak.
A nép(nek), amelyet magamnak alkoték (formáltam,
hogy), hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,19-21)
„Kopasz (kopár) hegyeken folyókat nyitok (fakasztok) és a rónák közepén (a völgyek mélyén) forrásokat; a pusztát vizek tavává
(bővizű tóvá) teszem és az aszú (a
szomjú) földet vizeknek forrásivá. A
pusztában cédrust (a hatalom
szimbóluma), akácot nevelek
(növesztek) és mirtuszt és olajfát (Júda szimbóluma), plántálok a kietlenben (a pusztaságba). Ciprust, platánt, sudár cédrussal együtt (borókafenyőt ültetek, meg
kőrisfát). Hogy lássák, megtudják, eszükbe vegyék (vegyék észre) és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze
művelte ezt (hogy az ÚR keze vitte ezt végbe), és Izráel Szentje teremtette ezt!” (Ésa.
41,18-20)
„Mert vizet öntök (árasztok) a szomjúhozóra (a szomjas földre), és folyóvizeket (patakokat) a szárazra; kiöntöm (kiárasztom) Szellememet a te magodra (utódaidra), és áldásomat a te csemetéidre
(sarjadékaidra). És növekednek, mint fű
között (mint fű a víz mellett), és
mint a fűzfák vizek folyásinál (csatornák mentén). Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti (Jákób
nevére hivatkozik), és a másik önkezével
írja: az Úré vagyok, és hízelegve (dicsekedve) Izráel nevét említi. Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a
seregeknek Ura: Én vagyok az első, én
az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten. És ki hirdetett hozzám
hasonlóan? Jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém. (Kicsoda
olyan, mint én? Szóljon, mondja meg, sorolja fel, hogy mi történt, amióta
hajdan népet alkottam); és jelentsék meg
(és mondják el) a közeli és távoli jövőt.
Ne féljetek, és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre?
(Hiszen régóta hirdettem, megmondtam). Ti
vagytok tanúim! Hát van-é rajtam kívül Isten? Nincs kőszál (kőszikla), nem tudok (róla)!” (Ésa. 44,3-7)
János apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy ki tette az ígéreteket:
„Szellemben valék ott (elragadtattam)
az Úrnak napján, és hallék hátam megett
nagy szót (hatalmas hangot), mint egy
trombitáét. Megfordulék azért, hogy lássam a szót (milyen hang szólt
hozzám), amely velem beszéle;
megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között
hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába (palástba) öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve
Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő
jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én
vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek
örökkön örökké. Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel. 1,10.12-13.17)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)