2012. január 26.
Kenneth E. Hagin: Gyógyító kenet – részlet
http://kereszteny-konyvek.hu/kenneth-e-hagin-gyogyito-kenet-reszlet/
Amint látjuk, bizonyos dolgok mozgásba hozzák a kenetet, más dolgok pedig – így a hitetlenség – meggátolják a működését. A kenet nem automatikusan működik.Reagálnunk kell a kenetre ahhoz, hogy hasznát lássuk
Az emberek gyakran úgy vélik: „Nos, ha a Szent Szellem tenni akar valamit, hát meg is teszi”. Ez azonban nem így van. Az embernek reagálnia kell a Szent Szellemre.
János evangéliumának 6:44. verse szerint Jézus azt mondta: „Senki sem jöhet hozzám, csak ha az Atya vonzza, aki engem is küldött…”. Az Atya pedig ezt a Szent Szellem segítségével teszi. meg.
A Szent Szellem jelen lehet például egy templomi istentiszteleten és az Atyához vonzhatja a bűnösöket. A Szent Szellem azonban Ám Ő? senkit nem ragad meg a hajánál fogva, hogy odavonszolja az oltárhoz. A bűnösnek magának kell reagálnia a Szent Szellemre.
Az embernek megvan a maga szerepe: válaszolnia kell Isten Szellemének érintésére, azaz a kenetre. A gyógyító kenet jelen lehet, hogy segítsen valakin, ám ha az nem reagál, akkor a kenet csak ott van, de hatástalan, legalábbis arra az illetőre nézve.
2012. január 25.
Ige az üres ház sorsáról
Máté bizonyságtétele így hangzik az
Úr Jézus kijelentéséről, amelyet a szándékosan hitetlen zsidóknak mond: „Mikor pedig a tisztátalan [gonosz,
szentségtelen] szellem kimegy az
emberből, víz nélkül való [sivár; száraz] helyeken jár [bolyong; vándorol], nyugalmat [csillapodást] keresve,
és nem talál: Akkor ezt mondja: Visszatérek az én [elhagyott] házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén,
üresen [gazdátlanul], kisöpörve és
fölékesítve [sőt feldíszítve] találja
azt. Akkor [nyomban] elmegy
[elsiet] és vesz maga mellé más hét
szellemet, gonoszabbakat ő magánál, és [mind] bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek [sorsa pedig
rosszabbra fordul], utolsó [későbbi] állapota gonoszabb [rosszabb] lesz az elsőnél [mint az előző volt]. Így lesz [hasonló sors vár; ez történik
majd] ezzel a gonosz nemzetséggel
[nemzedékkel] is” (Mát.
12,43-45).
Ez a rosszabb állapot lehet súlyos, vagy gyógyíthatatlan
betegség is, erről így beszél Isten igéje: Az Úr Jézus meggyógyítja a Bethesda
(jelentése: a kegyelem, a könyörület, az
irgalmasság háza) tavánál 38 éve betegen fekvő embert. És egyben
nyilvánvalóvá teszi a betegség okát: „Ezek
után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál;
többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul
ne legyen dolgod (hogy valami rosszabb ne történjék veled)!” (Ján.
5,14).
Ezért Péter apostol
így figyelmezteti a mindenkori hívőket: „Józanok
(Isten Igéje szerint gondolkodók) legyetek,
vigyázzatok (éberek legyetek figyeljetek). Mert a ti ellenségetek, az ördög (vádló, rágalmazó, sátán), mint ordító oroszlán szerte (körül)jár (kószál mindenütt), keresvén, kit elnyeljen” (1Pét 5:8).
És hogy soha ne maradjon üres a házatok, azért: „Mint
most született csecsemők, a tiszta (csalárdságtól mentes, szellemi) hamisítatlan (megtéveszthetetlen) tej (Isten igéje) után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek. (az üdvösségre, amíg
majd megmenekültök)” (1Pét 2:2)
Ige: Oldás és kötés
Máté bizonyságtétele az Úr Jézus
kijelentéséről: „Avagy mi módon [hogyan]
mehet [törhet] be valaki a
hatalmasnak [az erősnek] házába és
rabolhatja el annak kincseit [javait;
vagyonát; holmiját], hanemha megkötözi előbb a hatalmast [azt az erőst] és akkor rabolja [foszthatja] ki annak házát?”
(Mát. 12,29).
Mert bizony: „Nem rabolhatja el [nem foszthatja ki, nem dúlhatja fel] senki az erősnek [az
erős harcosnak, a hatalmasnak] kincseit [javait, vagyonát, holmiját],
bemenvén [nem hatolhat be, és nem törhet
be] annak házába, hanemha elébb az erőset [az erős vitézt] megkötözi, és azután rabolja [foszthatja] ki annak házát.” (Márk. 3,27).
A prófétán keresztül így szól a Megváltó: „Elvétethetik-é a préda az erőstől (el
lehet-e venni a zsákmányt a hőstől), és
megszabadulhatnak-e az igazak foglyai (megmenekülhetnek-e a foglyok az
erőszakostól)? Igen, így szól az Úr, az
erőstől (a hőstől) elvétetnek a
foglyok is, és megszabadul (megmenekül) a
kegyetlen (az erőszakos) zsákmánya,
és háborgatóidat én háborítom meg (perlőiddel én fogok perelni), és én tartom (én szabadítom) meg fiaidat. És etetem nyomorgatóiddal
(elnyomóiddal) az önnön húsokat, és mint
a musttól, vérüktől megrészegednek, és megtudja minden (hús)test (mindenki), hogy én vagyok az Úr; megtartód (a te szabadítód) és megváltód, Jákóbnak erős Istene!” (Ésa. 49,24-26).
És a golgotai kínoszlopon ez megtörtént, mert az Úr Jézus: „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a
hatalmasságokat, őket bátran mutogatta (és nyilvánosan megszégyenítette), diadalt vévén (diadalmaskodott) rajtok abban (Krisztusban)” (Kol.
2,15).
Mert: „Aki a bűnt cselekszi, az ördögből van; mert
az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia,
hogy az ördög munkáit lerontsa” (1 Ján.
3,8).
Az Úr Jézus felhatalmazása szerint, a munkát folytatni kell
az Ő testének, vagyis a kihívottak gyülekezetének: „Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve
lészen; és amit (fel)megoldotok a
földön, a mennyben is oldva lészen” (Mát.
18,18)
Ige: Az Úr Jézus küld át a "másik" partra
„És azonnal [sürgette,
és] kényszerítette
tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra
Bethsaida [jelentése:
halászat
háza] felé, amíg Ő a sokaságot [a
tömeget] elbocsátja. Minekutána pedig elbocsátotta őket, felméne a hegyre
imádkozni. És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, Ő pedig egymaga [vagyis egyedül] a
szárazon [a
parton, a szárazföldön]. És látá őket, amint vesződnek [és küszködnek, kínlódnak] az evezéssel; mert a
szél szembe fú vala velük [mert ellenszelük volt]; és az éj negyedik szakában [a negyedik
éjszakai őrváltás idején, vagyis hajnali háromkor]
hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.
Azok pedig látván Őt a tengeren járni, kísértetnek vélték [kísértetnek gondolták], és felkiáltanak; Mert
mindnyájan látják vala Őt és megrémülének [megrettentek, és nyugtalanság fogta el őket]. De
Ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. Ekkor
beméne [vagyis beszállt] hozzájuk,
a hajóba, és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak [és meghökkentek, megdöbbentek] és csodálkoznak vala [úgyhogy
egészen magukon kívül voltak; (extázisban
/ önkívületben kerültek]” (Márk. 6,45-51)
Mert Ő az, akiről így hangzik a prófécia: „Ezek látták az Úrnak dolgait (tetteit),
és az ő csodáit a mélységben (a
mélységes tengeren). Szólott ugyanis és szélvészt
támaszt (és szavára forgószél támadt), amely
felduzzasztá a habokat (és fölemelték őket a hullámok). Az égig emelkednek, a fenékig süllyednek
(majd a mélybe, a feneketlen mélységbe zuhantak); lelkük (vagyis: egész lényük)
elolvadt az ínségben (és kétségbeestek a veszedelemben).
Szédültek (és imbolyogtak) és tántorgának, mint a részeg, és minden
bölcsességüknek esze vész vala (és bölcsességük egészen odalett). De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban
(az ő nyomorúságukban), és
sanyarúságukból (és szorongattatásból, a gyötrelemből) kivezeti őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből). Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék
(és lecsendesítette a vihart), és
megcsendesedtek a habok (elcsitultak a hullámok). És örültek (amikor azok elsimultak) hogy lecsillapodtak vala, és
vezérli őket az ő kívánságuknak partjára (vagyis a kívánt kikötőbe vezette
őket)” (Zsolt. 107,24-30)
Hiszen
Ő az: „Aki egymaga feszítette ki az
egeket, és a tenger hullámain tapos (és a tenger hullámhegyein lépdel)” (Jób.
9,8)
Imádság: Cselekvő hit kérése
Uram! Cselekvő hitet kérek tőled, nem csak elméletben
óhajtok hívő lenni, hanem egész életvitelemben is! Köszönöm, hogy meghallgatsz!
Ámen
Napi Ige és gondolat: Hit - cselekedetek
"Ha egy férfi-
vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki
pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és
lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit
használ az?" (Jak2,15-16)
A hit több annál, amit érzünk. Sokan összetévesztik az
érzelmeket és érzéseket a hittel. Elmennek gyülekezetbe, érzelmileg
megindulnak, ihletettek és stimuláltak lesznek. Azonban, ez nem jelenti azt,
hogy hitben is járnak.
A Biblia azt állítja, a hit az valami, amit teszünk, nemcsak
amit érzünk. Más szavakkal, a hit nem puszta érzelmesség. Tegyük fel, kimegyek
az utcára és látok valakit, aki hajléktalan és szűkölködik. Látom, hogy éhes,
fázik, ruhára és hajlékra van szüksége. Vajon nagy hitről tennék tanúságot, ha
elsétálnék mellette a következő szavakkal: "Fel a fejjel! Ne aggódj, légy
boldog! Érezd jól magad! Mosolyogj!"
Nem kíván nagy hitet ezt tenni. A hit együtt jár az
együttérzéssel. A hit szava: "Bármit megteszek, amit tudok, hogy enyhítsek
a fájdalmadon". A teljes Újszövetségben azt látjuk, hogy Jézus
együttérzéssel megindult az embereken. Jézus megmutatta, hogy a hit gyakorlati
dolog. Amikor látunk egy szükséget, teszünk valamit ellene. Nemcsak odavetünk
egy gyors "Hát, imádkozok érted"-et. A Biblia azt állítja, hogy
hitünket cselekedeteink által tesszük láthatóvá.
(Napi remény)
Ravasz László: Gondolatok
A bűnt el lehet törölni a Megváltó vérével, és nem lehet
eltakarni a vallásosság köpenyével. (Spurgeon)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)






