2015. május 31.

Ige: A Mindenhatóról, aki:

 „Hatalmas dolgot cselekedék, megvalósította hatalmának uralmát karjának ereje által, és karja bizonyságot tett hatalmáról, megmutatta erejét. Szétszórta, és elszéleszté az ő szívük gondolatában, és szándékában felfuvalkodottakat, a kevélyeket, gőgösködőket, akiket szívük / bensőjük gondolkodása fennhéjázásra bírt*(Luk. 1,51)

*És a prófécia hangzik erről: „Feltűrte, és kinyújtotta az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ésa. 52,10)

Ezért: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett, és csodákat tett; megsegítette őt, és szabadulást szerzett az ő jobb keze és az ő szentséges karja” (Zsolt. 98,1)

„Az Úrnak jobb keze felmagasztaltatott; az Úrnak jobb keze hatalmasan cselekedett. Fölemelte jobbját az ÚR, az ÚR jobbja hatalmasan munkálkodik!” (Zsolt. 118,16).




Gyertek és öltözzük fel

Megmentő Istenem magasztalása.

 „Az Jahve, az Örökkévaló az én Uram, kősziklám, kőszálam, szirtem, és erős kőváram. Erődöm, oltalmam és hatalmas szabadítóm, és megmentőm. Az én erős, hatalmas Istenem, az én kősziklám, erősségem, segítőm, oltalmam. Őbenne bízom: hozzá menekülök, nála keresek oltalmat, és menedéket, Ő véd meg engem, Ő az, aki megment, megszabadít, biztonságba helyez. Az én védőpajzsom, oltalmazóm, üdvösségem szarva, és záloga, Ő a szabadítás, segítség, szabadulás, biztonság, jólét, erő, hatalom, dicsőség. Menedékem akit magasztalok, mentsváram, az én felmagasztaltatásom, fellegváram, pártfogóm, aki fölemel engem, Őbenne van minden erőm, ő vezet a győzelemre, Ő a rejtekhelyem, magasan fönn, a hegyeken” (Zsolt. 18,3)



SPURGEON: A Szent Szellem munkája bennünk.

Az, hogy közösségünk van az Úr Jézussal minden kegyelmes tervében és céljában, és hasonlítunk hozzá az Isten és ember iránti szeretetben, szintén nagyban hozzájárul ahhoz, hogy tökéletes állapotban állhassunk a trón elé; és a szentség Szelleme ezen munkálkodik bennünk napról napra.


Spurgeon: Légy alázatos!

... az alázatosoknak pedig kegyelmét adja" (Jak 4,6).

Az alázatos szív kegyelemre vágyik, és azt meg is kapja. Kiszolgáltatja magát a kegyelem szelíd uralmának, és ezért egyre nagyobb mértékben nyeri el azt. Az alázatos szívűek a völgyekben lakoznak, ahol a kegyelem folyói kanyarognak, és bőven isznak azokból. Hálásak a kegyelemért, dicsőítik érte az Urat, aki - önmagához híven - meg is adja azt nekik.

Jöjj, kedves olvasóm, alázd meg magad! Légy kicsiny önmagad előtt, hogy az Úr naggyá tehessen! Talán így sóhajtasz: nem vagyok eléggé alázatos, de lehet, hogy ez már az igazi alázat szava. Vannak, akik büszkék arra, hogy mennyire alázatosak: ez a büszkeség egyik legrosszabb fajtája.

Ne legyünk beképzeltek és büszkék! Alázzuk meg magunkat az alázatosság elleni vétkeink miatt, hogy képesek legyünk az Úr irgalmát elfogadni.

A kegyelem megtapasztalása tesz igazán alázatossá, és az alázatos ember aztán még több kegyelmet tud elfogadni. Hajoljunk meg Isten előtt, hogy felemelhessen! Érezzük magunkat szellemben szegényeknek, hogy Isten meggazdagíthasson! Legyünk alázatosak, hogy Isten kegyelméből felmagasztalhasson bennünket!

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből


http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Rick Warren: Hálás legyél, ne sajnálkozz

"Jobb megelégedni azzal, amid van, mint állandóan valami mást kívánni." (Prédikátor 6:9b, GN fordítás)

Örülnünk kell annak, amink van, hogy le tudjuk győzni az irigységet. Ahelyett, hogy arra figyelnél, amid nincs, hálásnak kellene lenned azért, amid van. "Akarom" listád elhalványul összehasonlítva felismeréseddel, mely szerint az, amivel már most rendelkezel, több mint elég.

Túl gyakran gondolkozunk így: "Ez megvan, de ha több lenne, akkor boldogabb lennék." Ez pont nem igaz. Arra neveltek bennünket, hogy legyünk elégedetlenek, de nem kell ilyennek lennünk, ha arra összpontosítunk, hogy milyen sok jó dologgal már rendelkezünk.

Ez azt jelenti, hogy többé már sosem lesz nehéz más emberek sikereit kezelni? Természetesen nem jelenti ezt! Időről időre figyelnünk kell erre. Valójában az emberi természetünk mindig meg fogja kérdezni tőlünk: "Miért kapott az az ember előléptetést, amikor én nem kaptam?" vagy: "Hogy lehet az, hogy ők már az esküvőt szervezik, én pedig még mindig egyedül vagyok?" vagy: "Miért van az, hogy ők Európában mennek, nekem pedig fogszabályozóra kell költenem a pénzemet?"

Engedjétek meg, hogy tisztázzam ezt! Az irigység nem egyenlő azzal, hogy vannak vágyaink, álmaink, törekvéseink. Lehetnek vágyaink, álmaink, céljaink anélkül, hogy irigyek lennénk másokra. Az irigység az, amikor bosszús vagy olyanokra, akik már rendelkeznek olyan dolgokkal, amelyekkel te is szeretnél rendelkezni, amit szeretnél elérni. Az irigység az, amikor úgy érzed, nem lehetsz boldog addig, amíg meg nem szerzed azokat a dolgokat.

Az irigység egy mítoszon alapul: többet kell birtokolnom ahhoz, hogy boldog legyek!

Légy hálás azért, aki vagy és amid van. Ahelyett, hogy panaszkodnál, emlékezz arra, hogy minden ajándék! Hogyan fogja megváltoztatni az életedet a következő részlet a Szentírásból: "Nem úgy van-e, hogy minden, amid van, és minden, ami vagy, az tisztán Isten ajándéka? Akkor mi értelme van ennek az összehasonlítgatásnak és versengésnek? Mindenetek megvan, amire szükségetek van!" (1 Kor. 4:7-8, MSG fordítás)

Az irigység ezt kérdezi: "Miért neki?" A hála ezt kérdezi: "Miért nekem?"

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.04.20)
            

   http://napiremeny.blog.hu/2012/04/27/halas_legyel_ne_sajnalkozz

A hősök mindig ott születnek...

Linda Dillow: Hogyan bánjunk az emberekkel?

„Ha egy emberrel úgy bánsz, amilyen, akkor olyan is marad. Ha azonban úgy bánsz vele, mintha jobb és nagyobb volna, akkor jobbá és nagyobbá fog válni" 


Pastor Chris: Uralom Kegyelem Által


Zoltan Berki

Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültek (Róma 5:17).

Sok keresztény uralkodik az életben és élvezi a dicsőséges örökséget Krisztusban, de vannak, akik nyafognak, sírnak és könyörögnek Istennek valamiért, robotolva és hiányt szenvedve, de ennek nem kéne így lennie. Ahogy a nyitóversben is láthattuk, nem arra lettünk elhívva, hogy a saját erőnkből uralkodjunk, hanem kegyelem által, Jézus Krisztuson keresztül; alkalmatosak vagyunk az Ő alkalmatosságában (2 Korintus 3:5 Bővített Kiadás). Hallelúja!

Utasítsd vissza, hogy áldozatként élj az életben, arra vagy elhívva, hogy uralkodj. Az "uralkodni" szó a nyitóversben valójában azt jelenti, hogy "királykodni." A görögben ez pontosabban így áll össze: "...akik bőségesen kapták a kegyelem és igazságosság ajándékát, uralkodniuk kell az egy Jézus Krisztussal." Neked uralkodnod, "királykodnod" kellene az életben.

Ezt fedeztük fel páran; kaptunk bőséggel kegyelmet és az igazságosság ajándékát és ennek eredményeként uralkodunk az életben, a dominancia életét éljük.

Szomorú módon néhányan ránk néznek, és azt gondolják, hogy mi biztosan valamit rosszul vagy furcsán csinálunk, de hogyan tudna valami rossz ilyen nagyszerű dolgot eredményezni? Mi csak annak a természetfeletti kegyelemnek vettük az előnyét, ami elérhető Krisztusban.

Mindannyian bőséggel kaptunk kegyelmet: Isten kegyelme, mely üdvösséget hoz – teljességet, egészséget, békét, szabadulást, biztonságot, védelmet, bővölködést, jólétet – és Isten minden áldását, mely megjelent minden embernek (Titus 2:11). A kérdés azonban az, hogy "Befogadtad-e ezt a kegyelmet?" Mindazok, akik befogadták ezt a bőséges kegyelmet, uralkodnak az életben.
Ez elmondja, hogy miért bátorította Pál Apostol Timóteust, hogy vegyen előnyt Isten kegyelméből, ami Krisztus Jézusban van (2 Timóteus 2:1).

Válj kegyelem tudatúvá. A kegyelem Isten életre áradó képessége, ami működik az életben. Ez Isten szellemedben végzett munkájának a dicsősége. A Biblia azt mondja "Ő több kegyelmet ad..." (Jakab 4:6); azt jelentve, hogy van kegyelem mindenre és mindenhez, amire Isten elhívott, hogy megtedd. Több, mint elég kegyelem van hozzá. Ezért élj a "kegyelem előnyeiben" és ezek által.

Megvallás
Köszönöm áldott Uram a kegyelmedet, ami munkálkodik a szellememben. A kegyelmed örök életet hozott nekem, i g a z s á g o t é s e g y s é g e t a Szellemeddel. Előnyt veszek e b b ő l a k e g y e l e m b ő l é s dicsőségesen élek a mai napon és mindig! Semmi nem lehetetlen számomra, mert az életem a Te kegyelmedről való történet és bizonyság. Áldott legyen Isten!

További Tanulmányok:Zsidó 4:16; Jakab 4:6


BIBLIA



Isten Szeretete

Nem éheznek többé, nem is szomjaznak többé; a nap sem tűz rájuk, és semmi hőség: Mert a Bárány, aki a királyi széknek közepén van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet. (Jelenések 7, 16-17)





TE VAGY A KEZDET, TE VAGY A VÉG

2015. május 30.

Ige: Növekedjetek Isten megismerésében:

 „Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra, teljes állhatatosságra, hosszútűrésre, és béketűrésre örömmel; [Más fordítás: Az ő mindenen uralkodó dicsősége lehetővé teszi, hogy mindenféle képességgel felruházva olyan hatalomra jussatok, mely teljes állhatatosságra és hosszútűrésre képesít]*  (Kol. 1,11)

*Az apostol így figyelmezteti a minden korban élő hívőket:„Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! Minden dolgotok Isten szerinti szeretetben menjen végbe!” (1 Kor. 16,13)

Az Úrhoz pedig így imádkozik kérem: „Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja annak a bölcsességnek és leleplezésnek Szellemét adja néktek, melyet az ő megismerése nyújt. És világosítsa meg szellemi szemeteket, hogy tudhassátok, és megérthessétek, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek számára. És mi az Ő hatalmának felséges nagysága mibennünk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból” (Eféz. 1,17-20)

„aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, vagyis a (szómánkat), azaz egész lényünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket” (Fil. 3,21)

 „Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szent Szellem által” (Róm. 5,2-5)

Ezért vallhatjuk meg, hogy: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil. 4,13)

„Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében” (Eféz. 6,10).



Felállok hogy dicsérjelek

Az Úr Jézus ígérete:

 „Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig a Szellemről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn. 7,38-39)





Az égő- és hálaáldozat:

Amikor a száddal dicséred, és dicsőíted az Úr Jézust, rád árad a Szent Szellem, és megnyilvánul gyógyításban, szabadításban…

Ahogy az Úr ezt megígérte. (2 Móz. 20,24; Hós. 14.3;)


Hát: „Általa mutassuk be az Istennek szüntelenül a dicséret áldozatát: az őt megvalló ajkak gyümölcsét” (Zsid. 13.15)


Spurgeon: A megtérésről.



A természet útja felfelé ível Alkotójához, Istenhez. Csak a megújhodott szellem tud ezen a meredek úton, a természet öléből a természet Urához felhatolni.


Joseph Prince:Tedd személyessé Isten szeretetét

21,20 Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére… (János)

János, az általa írt evangéliumban többször is úgy utal magára, mint „a tanítvány, akit Jézus szeretett”. Miért tette ezt? Netán, Jézus jobban szerette őt, mint a többieket?

Kedves barátom, János egyszerűen gyakorolta, és személyessé tette Isten szeretetét. Mi mindannyian Isten kedvencei vagyunk, de János tudta a titkát annak, hogyan ragadja meg Jézus meg nem érdemelt jóindulatát a maga számára. Az a te előjogod és kiváltságod, hogy úgy lásd magad, mint „a tanítvány, akit Jézus szeret”, és így is beszélj magadról!

Ha szüntelenül emlékezteted magad arra, hogy te vagy az „a tanítvány, akit Jézus szeret”, akkor egyre inkább tudatossá válik Isten szeretete számodra. Minél inkább tudatában vagy Isten irántad való szeretetének, a félelmeid annál inkább eltűnnek. Miért? Mert az Ő tökéletes szeretete kiűz minden félelmet (1 János 4:18). És a félelemmentes élet mellett elkezded megtapasztalni az Ő jóindulatának még gazdagabb kiáradását!

Joseph Prince

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/262-tedd-szemelyesse-isten-szeretetet.html

Botos Lajos - Megmentő drága vér

Bölcsességek

Az élet nem tudomány, menet közben találjuk ki.




Kenneth Hagin: A SZÍV ÉS A SZÁJ

Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.
- Róma 10,10.

Az ember mindig szívvel hisz, és szájjal tesz vallást az üdvösségre. Amikor hiszel valamit a szívedben és megvallod a száddal, akkor az valósággá válik számodra.

A hit általi megvallások teremtenek valóságokat!
A Zsidó 9,12 például azt mondja: “És nem bakok és tulkok vére által, hanem az Ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” Jézusnak sohasem kell ezt újra megtennie; megtette egyszer és mindenkorra. A Róma 10,10 pedig elmondja nekünk, hogyan kaphatjuk meg ennek az üdvösségnek a valóságát: hisszük a szívünkkel — a belső emberrel — a szánkkal pedig vallást teszünk róla.

Olykor, ha az Írásokban olvasod ezeket: „Krisztusban”, „Őbenne” és „Akiben”, talán nem úgy látod, mintha valóság lenne, amit az igeversek állítanak. De ha elkezded megvallani (mert valóban hiszed Isten Igéjét a szívedben): “ez már az enyém, ez már megvan”, akkor valóságossá válik a számodra. A szellemi világban ez már valóságos. Te viszont azt akarod, hogy a fizikai világban is valóságos legyen, ahol most élsz.

Megvallás: A szívemmel hiszem Isten Igéjét, a számmal pedig megvallást teszek ígéreteiről és rendeleteiről. Hitem megvallásai teremtik meg ezeknek az ígéreteknek és rendeléseknek a valóságát az életemben. Az vagyok, amit Isten mond rólam, most! Birtokolom mindazt, amit Isten mond, hogy az enyém, most!

/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/




Krisztus Gyülekezete Marosvásárhely




Mai Ige

„Mindezek ellenére, minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek — Ő általa, aki szeretett bennünket.” Róma 8:37 EFO


www.maiige.hu




Szól a gyenge hős vagyok

2015. május 29.

Ige: Állampolgárként kell viselkedni.

 „Arra ügyeljetek, hogy a ti mennyei polgárságban való forgolódásotok a Krisztus örömüzenetéhez méltó legyen* Hogy akár odamenvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felől, hogy megálltok erősen egy Szellemben, egy akarattal, egy szívvel, és egyetértően viaskodván, hogy bajtársian együtt küzdötök az evangélium, az örömüzenet hitéért** (Fil. 1,27)

*Viselkedik (politeuomai): - állampolgárként viselkedik. Amely városnak, vagy államnak a polgára, annak megfelelően viselkedik, olyan életmódot folytat.

**És így folytatódik a kijelentés:Mert a mi országunk mennyekben van, vagyis: „nekünk a polgárjogunk” / = magatartásunkat meghatározó eredetünk és hovatartozásunk  / a mennyekben van. Honnét a megtartó, üdvözítő Úr Jézus Krisztust is várjuk” Hát: „Legyetek én követőim, azaz együttkövetőim, vagyis akik velem együtt követik Jézust, atyámfiai, testvéreim. És figyeljetek azokra, akik úgy élnek, amiképpen mi néktek példát adtunk. Mert sokan élnek másképpen, akikről sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének, azaz kínoszlopának ellenségei. Kiknek végük veszedelem, romlás, pusztulás. Kiknek Istenük az ő hasuk, és akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van, mert azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk. kik mindig a földiekkel, a földi dolgokkal törődnek” (Fil. 3.20; 17-19)

Timóteust így buzdítja Pál apostol: „Te azért vállald velem együtt a munkának terhét: a nehézségeket, nehéz helyzeteket tűrd és viseld, és szenvedd el, mint a Jézus Krisztus jó vitéze, bátor, becsületes katonája, harcosa. Egy harcos sem elegyedik, bonyolódik, gabalyodik, keveredik, bocsátkozik bele a földi élet ügyes-bajos dolgaiba, a földi élet ügyeibe, gondjaiba, a világi dolgokba. Hogy tessék, és örömöt okozzon annak, aki őt harcossá avatta, harcosává választotta. Ha pedig küzd, harcol is valaki, nem koronáztatik meg, nem részesül győzelmi díjban, ha nem szabályosan küzd, és harcol(2 Tim. 2,3-5).




Élet Ura jöjj közel.

Ha engedelmes leszel, akkor azt ígéri az Úr:

 „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11)


A megtérésről.

A megtérés, a halálból az életre visszatérés útja az, hogy a gyülekezet visszamegy az egyházat létrehozó tiszta apostoli üzenethez. /Jubileum/


Joseph Prince: Jézus előtted jár

10,4 Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik… (János)

Láttál már libapásztort? Úgy tereli a libákat, hogy utánuk megy, igaz? Na és a juhok pásztora?. A juhpásztor a nyáj előtt jár, a juhok pedig követik őt.

Jézus a mi pásztorunk, mi pedig az Ő nyája vagyunk. Ő nem űz, vagy hajt minket, hanem vezet. A törvénykező emberek hajtanak másokat. Jézus vezet. Ő előttünk megy. Nem olyan, mint az őrmester, aki azt mondja: „Emberek, keljenek át a tavon! Majd én hátulról fedezem magukat” – mert gyanítja, hogy a vízben hemzsegnek a krokodilok. Jézus nem ilyen vezető. Ő előttünk megy.

Az Ószövetségben Jézus kivezette Izrael fiait az egyiptomi fogságból. Tudod, hogyan jelent meg nekik akkortájt? Nappal felhőoszlop, éjszaka pedig tűzoszlop formájában. Mindig előttük volt. A felhőoszlop elárnyékolta a forró sivatagi napot, és hűsítette őket nappal. Éjszaka, amikor a sivatagban nagyon hideg van, a tűzoszlop meleget adott, és világított számukra. Akár tűzoszlop, akár felhőoszlop formájában, de mindenképpen előttük járt.

Amíg az izraeliták követték Őt, semmi miatt sem kellett aggódniuk. Jézus betöltötte a szükségeiket. Vizet adott nekik, amikor szomjasak voltak, és mennyei kenyeret valamint húst adott nekik, amikor éhesek voltak. A ruhájuk nem használódott el, és a lábuk sem dagadt fel. Pusztai vándorlásuk 40 éve alatt egészségben megtartotta őket.

Szeretett testvérem, Jézus csak azt akarja, hogy kövesd Őt. Amíg hagyod, hogy vezessen, Ő minden szükségedről gondoskodni fog. Ő a te gondoskodásod, gyógyítód, tanácsadód, bölcsességed, megigazulásod és megszentelődésed… Mindened Ő, amire szükséged van!

Joseph Prince

Magyar fordítás: ahitatok.hu


http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/261-jezus-elotted-jar.html

Sherree G. Funk: HOSSZANTARTÓ, HŰSÍTŐ ITAL

Jn 4,5-15.

5 Eljutott Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez
közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. 6
Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a
forrásnál; az idő délfelé járt. 7 Egy samáriai asszony jött vizet
meríteni. Jézus így szólt hozzá: "Adj innom!" 8 Tanítványai ugyanis
elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9 A samáriai asszony ezt
mondta: "Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai
vagyok?" Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. 10 Jézus így
válaszolt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól
hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő
vizet." 11 Az asszony így szólt hozzá: "Uram, merítő edényed sincs, a
kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? 12 Talán nagyobb vagy te
atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből
ivott, sőt fiai és jószágai is?" 13 Jézus így válaszolt neki: "Aki ebből
a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14 de aki abból a vízből iszik,
amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre
buzgó víz forrásává lesz benne." 15 Az asszony erre ezt mondta: "Uram,
add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom
meríteni."

                    HOSSZANTARTÓ, HŰSÍTŐ ITAL

Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, annak
belsejéből élő víz folyamai ömlenek! (Jn 7,37-38)

Minden tavasszal szeretem nézni, ahogy a verandámat elborítják a színes
virágok: korall-petúnia, kék-lobélia, és a poros-molnárka. Legszebbek,
amikor éppen kiültetem az előnevelt palántákat. Két hétig ezután minden
nap öntözöm őket, és örülök az esős napoknak, amikor Isten végzi el ezt
a munkát helyettem. Később, gyakran elfelejtem meglocsolni őket. Néhány
száraz nap után a virágok kókadozni kezdenek. Ilyenkor a legrosszabbtól
tartok. De hálás vagyok, ha a föld még nem száradt ki teljesen, és
öntözés után láthatom, amint újjáélednek.

Eszembe jut, hogy nekem is szükségem van Isten igéjének élő vizére. Ha
megfeledkezem a bibliaolvasásról és az imádkozásról, hamarosan elhervadok. Az élet nehézségei úgy elboríthatnak, mint ahogy a növényeket a nap heve kitikkasztja.

A Krisztusban hívő embereknek kiapadhatatlan vízforrás áll rendelkezésükre. Jézus megígérte, ha hozzá térünk és hiszünk benne, élő víznek folyamai áradnak majd belőlünk. Amikor időt szakítok a reggelenkénti bibliaolvasásra, erősebbnek érzem magam, és jobban el tudom viselni a nap megpróbáltatásait.

Hervadó virágaim láttán azonnal futok a locsolóért. De egy pillanatra megállok ilyenkor, és arra gondolok: vajon fordultam-e mostanában Jézus Krisztushoz üde, frissítő vízért?

Imádság: Urunk, frissíts fel minket igéd éltető vizével, hogy növekedhessünk, és erőt nyerjünk benned. Ámen.

A növénynek vízre, az embernek szellemi táplálékra van szüksége.


Sherree G. Funk (Pennsylvania, USA)

http://csendespercek.hu

Kari Jobe - I am not alone (magyarul)

Pastor Chris magyar felirattal Tűz a jövődre 2

Müller György: A hitről.

"A hit birodalma ott kezdődik, ahol a valószínűség országa véget ér." /Müller György/


Guti Tünde: ÚTMUTATÁSOK

„Gyönyörködöm a Te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.”
Zsoltárok 119:162.

Hogyan tudott gyönyörködni a törvényben a zsoltáros? Úgy, hogy felismerte benne Isten gondoskodó szeretetét, atyai irgalmát, jóságát és jogosságát. Kegyelmét és elvárásait. Szentségének, nagyságának és hűségének ámulatba ejtő csodáját. Bölcsességének kikutathatatlan mélységeit.

Mert a törvény tanács és útmutatás. Mindazok számára áldás, élet és tökéletes szabadság, akik radikálisan leszámolnak az egójukkal, hogy Krisztusban maradjanak, ahogy a szőlővessző a szőlőtőkéből él.

Sosem emberi szabályokról, sosem a vének hagyományáról vagy a körülmetélkedésről beszélünk, ha szóba kerül a törvény, hanem az Úr minden emberi értelmet felülhaladó, bölcs elgondolásairól, melyekben elénk tárta a Vele való együttjárás és a szeretetteljes emberi kapcsolatok feltételeit.

Aki Krisztusban van, az nem csal, nem öl vagy lop, nem házasságtörő, nem tesz rosszat embertársainak, mert Krisztus törvénye, azaz a „királyi törvény” él a szívében, ami az élet szellemének törvénye (Róma 8:2.) és a szabadság tökéletes törvénye (Jakab 1:25.)

„Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, jól cselekesztek.” Jakab 2:8.

Az Atya és Jézus üzenete, elvárása egy és ugyanaz. Emlékezzünk a Hegyi Beszédre, ami mindent tartalmaz, ami jellemünk átformálódásához és életvitelünkhöz szükséges. Mit tanított Jézus? Milyen útmutatást (eligazítást, rendelkezést) hirdetett? Csupa olyan Igéket, amiket Isten már elmondott Izraelnek. Nézzünk meg néhányat:
„Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” Máté 5:8.

„Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében. Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.” Máté 5:28-30.

„A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.” Máté 5:42-44.

Annyi a különbség, hogy míg a mózesi törvényt emberi erőből szinte lehetetlen volt tökéletesen megtartani, a „királyi törvényt” Krisztusban és Krisztus Lelke által igen.
Erről szól az újjászületés. Mert ami Ádámban lehetetlen volt, mert holtak voltunk a bűn miatt, az Jézus Krisztusban lehetséges, a belénk vetett, és a Szentlélek által életre keltett, romolhatatlan Igemag által.
Ez az új teremtés, az emberben megjelenő krisztusi természet csodája.
„Aki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, íme újjá lett minden.”
II. Kor. 5:17.
Isten emberi ésszel fel nem fogható munkája a szívekben, a golgotai kereszt és a Szentlélek kitöltésének titka.


2015. április 23.                                                      Guti Tünde


http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/egyeb-irasaim/utmutatasok.html

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Portálja - www.tirek.hu


Az ima segít tisztábban látni magunkat és szándékainkat. 



http://www.tirek.hu/tartalom/mutat/napiige/lista/




Keresztény szemmel


Hit Gyülekezete-Te vagy,aki éltet,Te vagy,aki élsz-Vidám Vasárnap

2015. május 28.

1 Timóteus levél 5. fejezet: A különböző korú hívők útbaigazításának módjáról; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

1 Tim. 5,1 Az idősb embert [(preszbüterosz): elöljárókat, véneket, presbitereket; / a görög szöveg nem tartalmazza az ember szót] ne dorgáld meg [(mé epiplésszó) nehogy megfedd, vagy korhold, ne tégy szemrehányást neki], hanem intsed [(alla parakaleó): bátorítsd, buzdítsd] mint atyádat; az ifjabbakat [(neosz): újakat], mint atyádfiait [mint testvéreket]*

*És Titusznak (jelentése: tiszteletreméltó, tisztelt; ápoló, dajka) arról ír az apostol, hogy a véneket / előljárókat mire kell buzdítani: „Hogy a vén emberek [(preszbütész): vének, presbiterek; / a görög szöveg nem tartalmazza az ember szót] józanok [higgadtak, megfontoltak, körültekintőek, óvatosak, őrködők, okosok] legyenek, tisztességesek, [(szemnosz): megfontoltak, becsületesek, tisztelhetők, és tiszteletreméltók, bölcsek, és úgy kövessék az egészséges tanítást]. Mértékletesek [(szóphrón): fegyelmezettek, épeszüek, egészségesek] a hitben, [(agapé): az Isten szerinti] szeretetben, tűrésben [(hüpomoné): türelemben, kitartásban, állhatatosságban] épek [(hügiainó): romlatlanok, a tanhoz hű, igaz tanításban]” (Tit. 2,2).

És hogy kiket nevez az Írás vénnek / presbiternek arról az apostolok így írnak: A köztetek lévő presbitereket (preszbüterosz): vén – vagyis Krisztusban érettkorú – elöljáró) kérem én, a presbitertárs (mint magam is vén / vagyis Krisztusban érettkorú / elöljáró), és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő (leleplezendő, jövőben föltáruló, és megnyilvánuló) dicsőségnek (is) részese; (1 Pét 5:1).

Ugyanígy János apostol is presbiternek nevezi magát a leveleiben: „A presbiter (preszbüterosz: vén – vagyis Krisztusban érettkorú – elöljáró) a kiválasztott asszonynak (küria: úrnőnek) és az ő gyermekeinek (teknon: előhozottainak, születetett gyermekeinek) akiket én igazán szeretek, és nem csak én, hanem mindenki, aki megismerte az igazságot (a valóságot). Az igazságért (alétheia: valóság, Isten Igéje), amely megmarad (és maradandó, állandó) bennünk, és velünk (és mienk) lesz mindörökké. Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel. Felettébb örültem, hogy olyanokat találtam gyermekeid (teknon: előhozottaid, születetett gyermekeid) között, akik igazságban (alétheia: valóságban, Isten Igéjében) járnak, amint parancsolatot vettünk az Atyától” (2 Ján. 1,1-4).

„Én, a presbiter (preszbüterosz: vén – vagyis Krisztusban érettkorú – elöljáró), a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek” (3 Ján.1,1).

1 Tim. 5,2 Az idősebb asszonyokat [(preszbüterosz): a női elöljárókat, véneket, presbitereket], mint anyákat; az ifjabbakat, az [(neosz): újakat], mint nőtestvéreidet, teljes tisztasággal [teljes szentséggel]*

*És hogy kikről beszél az apostol azt az Úr jézus kijelentése világítja meg: „Jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai, vagyis testvérei, de nem tudtak hozzá, vagyis Jézushoz jutni a sokaság miatt. És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai, a te testvéreid künn állnak, téged akarván látni. Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai, az én testvéreim ezek, akik az Isten beszédét, az Isten igéjét hallgatják, és megtartják, és megcselekszik azt” (Luk. 8,19-21).

1 Tim. 5,3 Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, [akik valóban egyedül élnek] tiszteld.

1 Tim. 5,4 Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy első sorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők, és adják meg szüleiknek a viszont tartozást; mert ez szép és kedves dolog Isten előtt. [Más fordítás: De ha valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái, vagyis leszármazottai vannak (manthanó próton oikosz euszebeó): értsék meg, hogy először saját házukban legyenek Isten tisztelők, és tanítsák meg először a saját házukat az Isten tiszteletére, és arra, hogy szüleiknek viszontgondoskodással fizessenek].

1 Tim. 5,5 A valóban özvegy és magára hagyatott [(monoó): és egyedül maradt] asszony pedig reménységét az Istenben veti, és [bízzék az Istenben], és foglalatos [és kitart] a könyörgésekben és imádságokban éjjel és nappal, vagyis [imádkozzék kitartóan és könyörögjön éjjel-nappal].

1 Tim. 5,6 A bujálkodó pedig élvén megholt [(szpatalaó): felelőtlenül tékozló életet él, bár él, halott]*

*Ahogyan Anna, aki a templomban volt: „És vala ott egy prófétaasszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségéből, - törzséből - való. Ez sok időt élt, és már igen öreg, előrehaladott, élemedett korú volt, miután az ő szüzességétől fogva hét esztendeig élt férjével, vagyis aki csak hét évig élt férjével hajadonkora után, És ez mintegy nyolcvannégy esztendős özvegy vala, aki nem távozék el a templomból, hanem böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal” (Luk. 2,36-37).

1 Tim. 5,7 És ezeket hirdesd, [és ezeket kösd szívükre] hogy feddhetetlenek legyenek. [Más fordítás: És ezt az (paraggelló): üzenetet add át (hina): azért, hogy (anepiléptosz anepilémptosz): ne legyenek támadásnak kitéve, hogy támadhatatlanok legyenek].

1 Tim. 5,8 Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő háza népéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél [a pogánynál]. [Más fordítás: Mert valaki a (idiosz): sajátjairól, (maliszta): elsősorban és különösen a (oikeiosz) házához tartozókról (ú úk úkh): nem (pronoeó): gondoskodik (pisztisz arneomai): hitet megtagadta, és a hitelességét elvesztette. (kai): Így aztán (kheirón): rosszabb, károsabb a (apisztosz): hitetlennél]*

*És az apostolon keresztül így szól az Úr minden kor hívőihez:Annakokáért míg időnk, és alkalmunk van, cselekedjünk jót, és jó dolgokat mindenekkel, kiváltképpen, és leginkább pedig a mi hitünknek cselédeivel. [Más fordítás: Következőleg, amint alkalmunk adódik rá, munkáljuk mindenki irányában a jót, de leginkább azokkal, akik hitünk családjához tartoznak, vagyis hittestvéreinkkel]” (Gal. 6,10).

„Mert Istennek ugyanis az az akarata, hogy jót cselekedvén, feddhetetlen élettel, elnémítsátok a balgatag, esztelen, oktalan, értelmetlen emberek tudatlanságát” (1 Pét. 2,15).

És mert: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok [(agapé): Vagyis arról ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy Isten szerinti szeretettel szeretitek és megbecsülitek egymást, függetlenül attól, hogy a másik ezt bármivel kiérdemelte volna]” (Ján. 13,35).

1 Tim. 5,9 Özvegyasszonyul hatvan éven alul levő meg ne választassék; egy férj felesége lett légyen [(khéra): özvegyként hatvan évesnél (elasszón elattón): fiatalabb  (katalegó) ki ne  jelöltessék ki ne választassék, egy  férfiévé (ginomai) váljon, / egy férfivé váljon],

1 Tim. 5,10 Akinek jó cselekedetekről bizonysága van [aki mellett nemes tettek tesznek tanúságot]; ha gyermeket nevelt, ha vendéglátó volt [idegeneket megvendégelt], ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített [szorongatottakat, bajba jutottakat megsegített], ha minden jó cselekedetben foglalatos vala [minden jó munkának nyomában volt; és minden jóban buzgólkodott]. »Más fordítás: Aki (kalosz): bátor, becsületes, hasznos, minden várakozást kielégítő, tökéletes, akinek (ergon en): teljesítménye, alkotása eredménye (martüreó): magán hordozza bizonyságtétele hitelességének jelét. (ei): Ha (teknotropheó): gyermeket nevelt / táplált, gondját viselte. (ei): Ha (xenodokheó): vendégszerető, és idegeneket vendégszeretően fogadó, vendégül látó volt. (ei): Ha (hagiosz): az Isten számára lefoglalt, a világ szennyétől elkülönült szentek (púsz) lábait (niptó) megtisztította. (ei): Ha a (thlibó) szorongatottaknak, zaklatottaknak (eparkeó): segítségére sietett, tehermentesítette őket. (ei): Ha (pasz pasza pan): minden (agathosz): hasznos, (ergon): tevékenység, feladat, cselekedet a (epakolútheó): nyomában jár, nyomon követi őt«*

*És erre buzdítja is a szenteket az apostol:  „A szentek szükségeire adakozók legyetek; a vendégszeretetet gyakoroljátok. (Más fordítás: A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben. Legyetek a vendégszeretetre alkalmat keresők, vagyis nem csak ismerőseiteket vendégeljétek meg, hanem az ismeretlen, idegen embereket, jövevényeket is fogadjátok be közösségetekbe) (Róm. 12,13).

 Cselekedjetek úgy, ahogyan Ábrahám is, aki a sátra bejáratánál ülve: „felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjük siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát. És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat. Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, amint szólál. És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát. A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni. És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjük tevé: és ő mellettük áll vala a fa alatt, azok pedig evének” (1 Móz. 18,2-8).

1 Tim. 5,11 A fiatalabb özvegyasszonyokat pedig mellőzd [utasítsd el]; mert ha gerjedeznek Krisztus ellenére [mert ha a Krisztus ellenére túlteng bennük az indulat], férjhez akarnak menni. [Más fordítás: Az (neosz): új, friss, fiatal, tapasztalatlan (khéra) özvegyeket, akiknek a férje meghalt (paraiteomai): mellőzd, (gar hotan): ugyanis valahányszor (katasztréniaó) Krisztus ellenére kívánságra gerjednek, (gameó theló etheló) házasodni akarnak]*

*És így folytatja az apostol: „Azt ugyanis, aki egyszer már részesült a világosságban, megízlelte a mennyei ajándékot, megkapta a Szent Szellemet,
felfogta az Isten tanítását, és megtapasztalta az eljövendő élet erőit, aztán mégis elpártol, lehetetlen újra megtérésre indítani. Hiszen ha rajta áll, újra megfeszíti az Isten Fiát, és csúfot űz belőle” (Zsid. 6,4-6).

1 Tim. 5,12 Ezeknek ítélete megvan, [(krima ekhó): döntésüket, választásukat viselik], mivelhogy az első [a (prótosz): kezdeti] hitet megvetették [(atheteó): megtagadták].

1 Tim. 5,13 Egyszersmind pedig dologkerülők lévén, megtanulják a házról-házra való járogatást; sőt nemcsak dologkerülők, hanem fecsegők is és más dolgába avatkozók, olyanokat szólván, amiket nem kellene. [Más fordítás: (hama): Ugyanakkor (de): viszont (argosz): lusta, tétlen, henyélő, hasznavehetetlen, haszontalan, eredménytelenek lévén (manthanó): megtanulják, és hozzászoknak arra, hogy (oikia): házról házra (perierkhomai): járjanak. (de): Mégpedig (monon): egyedül csak azért, hogy (argosz) hivalkodó, tétlen, kárba veszett, haszontalan (phlüarosz) pletykákat, ostoba, hiábavaló dolgokat (laleó) beszéljenek. (kai): Ugyanis ezek (periergosz): fontoskodó, tolakodó, minden lében kanál, kíváncsi, más dolgába avatkozók, kik azt beszélik, amit (): nem (dei): kellene]*

*Erről ír az apostol a tessalonikai gyülekezetnek is: „Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek. [Ez olyan emberre vonatkozik, aki nem rendezetten, céltudatosan él, hanem véletlenszerűen, rendetlenül, felelőtlenül, vagyis felelőtlen életmódot folytatnak] közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak [hanem kerülik a munkát; mások dolgába avatkoznak; haszontalan dolgokat művelnek]. Az ilyeneknek azonban rendeljük [és megparancsoljuk; meghagyjuk] és kérjük [figyelmeztetjük; és sürgetjük őket az Úr Jézus Krisztus nevében; és rimánkodunk is, (parakaleó): kérleljük az életmódjával, és viselkedésével kapcsolatban] őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, [hogy ne másokkal foglalkozzanak, hanem maradjanak nyugton, dolgozzanak, és a maguk keresetéből éljenek] hogy csendesen munkálkodva, a maguk kenyerét egyék” (2 Thess. 3,11-12).

1 Tim. 5,14 Akarom tehát, és azt [(búlomai) tanácsolom],
 hogy az [(neosz) újjak], a fiatalabbak férjhez menjenek, vagyis [(gameó): kössenek házasságot], gyermekeket szüljenek, háztartást vigyenek [(oikodeszpoteó): egy házat vezessenek], és semminemű [(médeisz) semmiféle] alkalmat [(aphormé): okot, ürügyet] se adjanak az ellenségnek, az [(antikeimai): ellenszegülőknek, ellenfeleinknek] a szidalmazásra [(loidoria): a gyalázkodásra, becsmérlésre, a rossz véleményre]*

*Pál apostol ezt tanácsolja Titusznak, akit egy város házainak – kihívott közösségeinek – elöljárójává kentek fel az apostolok: „Egészséges [(hügiész): józan, romlatlan], feddhetetlen beszédet [(logosz akatagnósztosz): feddhetetlen, kifogástalan, el nem ítélhető, megtámadhatatlan, megcáfolhatatlan Igéket mondj]. Azért hogy az ellenfél [(enantiosz): az ellenséges ellenkező] megszégyenüljön [(entrepó): magába szálljon, elgondolkozzon, megforduljon, / megtérjen / megfutamodjon], semmi gonoszt [rosszat] sem tudván rólatok mondani [miután semmi rossz nem marad neki, amit mondhatna rólatok]” (Tit. 2,8).

 Péter apostol minden krisztusi embert így figyelmeztet, és buzdít: „Magatokat a pogányok közt jól (tisztességesen, becsületesen) viselvén (nemesen forgolódjatok /viselkedjetek helyesen / a nemzetek között), hogy amiben rágalmaznak titeket, mint (ártalmas, kárt okozó) gonosztévőket, a jó cselekedetekből (nemes, jó tetteitekből), ha látják (azokat), dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. Mert úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedvén (vagyis feddhetetlen élettel), elnémítsátok (és elhallgattassátok) a balgatag (esztelen, oktalan ostoba, értetlen) emberek tudatlanságát. Jó lelkiismeretetek (szellem-önismeretetek) lévén; hogy amiben rágalmaznak (és hamisan vádolnak, sértegetnek, és megrágalmaznak) titeket, mint gonosztevőket, megszégyenüljenek, akik gyalázzák (és becsmérlik) a ti Krisztusban való jó élteteket. (életviteleleteket, életvezetéseteket, és magatartásotokat)” (1Pét 2:12.15; 3,16).

1 Tim. 5,15 Mert némelyek már elhajlottak a Sátánhoz (Jelentése: ellenség, ellenfél, üldöző; vádoló). Feltartóztató; szembenálló; vádoló; rátámadó; ’szembeszegülő’: ellenkező[Más fordítás: Némelyek ugyanis le is tértek már az útról, és visszaszegődtek a sátánhoz, követve őt].

1 Tim. 5,16 Ha valamely hívő férfinak vagy nőnek vannak özvegyei, segítse azokat, és ne terheltessék meg a gyülekezet; hogy azokat segíthesse, akik valóban özvegyek. [Más fordítás: Ha egy (pisztosz): hívőnek (ekhó): hatalmában van, hogy (eparkeó): segítségére legyen, és támogasson egy (khéra): özvegyet, (autosz): ő, (eparkeó): segítse és támogassa azt, (kai): hogy (): ne (bareó): terhelje a (ekklészia): kihívottak közösségét (hina): azért, hogy (eparkeó) segítségére lehessen, támogathassa azokat, akik (ontósz) valóban, (khéra) özvegyek]*

*Az özvegyekről így tanít a Szent Szellem: „Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodnak [és nőtt a tanítványok száma], támada a görög zsidók közt panaszkodás [vagyis zúgolódás támadt] a héberek [vagyis az arám nyelvet beszélő, és az atyák hagyományaihoz szilárdan ragaszkodó zsidók] ellen, hogy az ő közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek [és elhanyagolják őket] a mindennapi szolgálatban [a naponkénti ellátásukban]. Annakokáért a tizenkettő egybegyűjtvén [vagyis magához hívta] a tanítványok sokaságát, és mondának: Nem helyes, hogy mi az Isten [(logoszát)] igéjét elhagyjuk [és hogy Isten üzenetének tanítását, prédikálását, és üzenetének szolgálatát elhanyagoljuk] és az asztalok körül szolgáljunk. [Más fordítás: Nem Istennek tetsző dolog az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva felszolgáljunk az asztaloknál, a szegények élelmezésénél, és az adományok szétosztásának munkáját szervezzük].
 [Szemeljetek ki], és válasszatok azért, atyámfiai [testvéreink], ti közületek [vagyis magatok közül] hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Szellemmel és [Istentől kapott] bölcsességgel teljesek, kiket erre a foglalatosságra [vagyis erre a szolgálatra, ennek a szükségnek a pótlására] beállítsunk. Mi pedig [to­vábbra is kitartóan, állhatatosan, folyamatosan és állandóan] foglalatosok maradunk a könyörgésben [az imádkozásban] és az igehirdetés [(logosz): tanításának, és hirdetésének] szolgálatában [Más fordítás: Mi pedig arra fordítjuk minden időnket, hogy imádkozzunk, és Isten üzenetét tanítsuk és hirdessük]” (Csel. 6,1-4).

1 Tim. 5,17 A jól [(kalósz): helyesen, megfelelően] forgolódó [szolgálatukat jól betöltő, a vezetésben bevált, vagyis azok az (preszbüterosz): elöljárók, vének, presbiterek, akik (proisztémi): élenjárnak, mint követendő példakép] kettős tisztességre méltattassanak, [(diplúsz timé): kétszeres megbecsülésre legyenek méltók]. Főképpen, akik [kai): mind] a beszédben [(logosz): az igehirdetésben, kai): mind] a tanításban fáradoznak*

*Pál apostol Epafróditust (jelentése: kedves, bájos, szeretetreméltó; Afrodité kedveltje; Aphroditének szánt) hazaküldi, és arra buzdítja a gyülekezetet, hogy:Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel, sőt ujjongással, és az ilyeneket megbecsüljétek, mert az ilyen ember megérdemli, hogy tiszteljétek(Fil. 2,29).

Mert az Úr Jézus ilyen szolgáit pedig:  „És az ő munkájukért viseltessetek irántuk megkülönböztetett szeretettel, és nagyon becsüljétek őket…” (1 Thess. 5,13).

Pál apostol Derbében szolgál, bemutatva a presbiterek feladatát: „És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérnek Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erősítve a tanítványokat, és bátorítva őket, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok nyomorúságon, és háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk. Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, vagyis elöljárókat imádkozván böjtölésekkel egybe, ajánlják őket az Úrnak, kiben hittek vala” (Csel. 14,21-23).

A véneket pedig arra buzdítja, hogy: „Az elöljáró [aki élen járó (mint követendő példa); vezet, irányít; gondoskodik valakiről] szorgalmatossággal [igyekezettel; buzgóságban; serénységgel tegye]” (Róm. 12,8).

1 Tim. 5,18 Mert azt mondja az Írás: A nyomtató [(aloaó) cséplő] ökörnek ne kösd be a száját, [phimoó) ne hallgattatasd el]; és: Méltó a munkás a maga jutalmára, [(axiosz): megérdemli a maga bérét]*

*És a korintusbeli hívőknek is így ír az apostol:Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd fel a nyomtató ökörnek száját. Ne tégy szájkosarat a nyomtató ökör szájára. Avagy talán az ökrökre van-e az Istennek gondja? Vajon az ökörről gondoskodik-e így az Isten?” (1 Kor. 9,9)

És ismét: „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” (5 Móz. 25,4).

Az Úr Jézus parancsa a minden korban élő tanítványaihoz: „Ne szerezzetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekbe, se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot, vagy pálcát: mert méltó a munkás a kenyerére, a táplálékára” (Mt. 10,9-10)

És: „Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt evén és iván, amit ők adnak: mert méltó a munkás az ő jutalmára, az ő bérére…” (Luk. 10,7).

 Aki cselekszi az Úr akaratát: „Aki műveli földjét, jóllakik kenyérrel, megelégedik eledellel, de aki hiábavalóságokat hajszol, és követ, az esztelen, és bolond” (Péld. 12,10.)

Vagyis a rábízott életeket megfelelően táplálja: „Aki munkálja, és műveli az ő földjét, megelégedik étellel, és annak elég kenyér jut; aki pedig hiábavalóságok után futkos, és hiábavalóságokat hajhász, megelégedik szegénységgel” (Péld. 28,19).

1 Tim. 5,19 Presbiter [(preszbüterosz): elöljáró, vén] ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúvallomásra [két vagy három tanú szavára]*

*Már a törvény kimondta, hogy: „Nem lehet elég egy tanú senkinek a bűne vagy vétke dolgában sem, bármilyen vétket követett is el. Két vagy három tanú szavával lehet érvényes egy ügy” (5 Móz. 19,15).

De ha igaz a vád, akkor: „Két tanú vagy három tanú szavára halállal lakoljon a halálra való; de egy tanú szavára meg ne haljon” (5 Móz. 17,6).

1 Tim. 5,20 A vétkeseket akik [(hamartanó): hibáznak, és eltérnek a helyes iránytól] mindenek [(enópion) mindenki szeme] előtt fedd meg, [(elegkhó) kérdezd ki, és ha rábizonyul a hiba, utasítsd rendre] azért hogy a többiek is megfélemljenek [elrettenjenek, és hogy a többiekben is félelem támadjon]*

*Ennek megvalósítására maga Pál apostol mutat példát: „Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtől szembe ellene állottam, és nyíltan szembeszálltam vele, mert okot adott rá, és méltó volt a feddésre, mivel panasz volt rá. Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, mindig a pogányokkal, vagyis a nemzetekből valókkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult, visszahúzódott és elkülönítette magát, különvált tőlük, félvén a körülmetélkedésből valóktól. És vele képmutatóskodtak, kétszínűsködtek a többi zsidók is, úgyhogy Barnabás szintén elcsábíttatott az ő tettetésük által. De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangélium igazságához, vagyis valóságához képest, hogy viselkedésük nem egyezik az evangélium tanításával, mondék Péternek, azaz Kéfásnak mindnyájuk előtt. Ha te zsidó létedre pogány, vagyis nemzetbeli módra élsz és nem zsidó módra, nem zsidó szokás szerint, miként kényszeríted a pogányokat, a nemzetbelieket, hogy zsidó módra éljenek, és zsidó szokásokat kövessenek” (Gal. 2,11-14).

1 Tim. 5,21 Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra és a kiválasztott angyalokra, hogy ezeket tartsd meg előítélet (kedvezés) nélkül, semmit sem cselekedvén részrehajlásból. [Más fordítás: (diamartüromai theosz enópion): esküvel kérlek, és nyomatékosan figyelmeztetlek Isten, azaz (iészúsz küriosz): Jézus (Jelentése: Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó; Józsué neve görög formában) az Úr színe előtt, (kai): és a (eklektosz aggelosz): kiválasztott hírnökök, követek előtt (hina): azért, hogy (tauta): ezeket (phülasszó): megőrizd, megtartsd (prokrima): előítélet, elfogultság (khórisz): nélkül (médeisz): semmit nem (poieó) téve (proszkliszisz kata): részrehajlás, és alaptalan kedvezés, vagy előnybe részesítésből].

1 Tim. 5,22 A kézrátevést el ne hirtelenkedd [kézrátételt (médeisz takheósz): ne hamarkodd el senkinél], se ne légy részes a más bűneiben, és [(méde koinóneó allotriosz hamartia): ne vállalj közösséget az idegen céltévesztésével]; tenmagadat tisztán tartsd [(szeautú hagnosz): érintetlenül, szentül őrizd meg]*

*A szolgálatra való felkenést ne hirtelenkedd el: „[Szemeljetek ki], és válasszatok azért, atyámfiai [testvéreink], ti közületek [vagyis magatok közül] hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Szellemmel és [Istentől kapott] bölcsességgel teljesek, kiket erre a foglalatosságra [vagyis erre a szolgálatra, ennek a szükségnek a pótlására] beállítsunk. És tetszék e beszéd [(ez a logosz): ez az Ige, és ez a javaslat] az egész sokaságnak [és az egész gyülekezetnek]: és kiválasztják Istvánt [Jelentése: koszorú, megkoronázott], ki hittel és Szent Szellemmel teljes férfiú vala, Filepet [Jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli], Prokhórust [jelentése: kórus vezetője; körtáncvezető, előtáncos, karvezető; előkészített, a tánc előtt], Nikánórt [Jelentése: győző, győzedelmes" férfiakat legyőző, győztes, hódító], Timónt [jelentése: tiszteletre méltó, tisztelt. - értékes], Párménást [Jelentése: maradandó, kitartó, állandóság. – állandó, aki megmarad] és Nikolaust [jelentése: a nép legyőzője, kényszerítője, zsarnoka; a nép győzelme. - diadalmas a népe fölött, népét legyőző], ki Antiókhiából [jelentése: bosszúálló, üldöző] való prozelitus vala [vagyis: aki Antiókhiából jött, és felvette a zsidó vallást]; Kiket állatának az apostolok [vagyis a kiküldöttek, a követek] elébe; és miután imádkoztak, kezeiket reájuk veték [vagyis rájuk tették]” (Csel. 6,3-6).

És ezután, Samariában Filep hirdeti a Krisztust, és egész Szamária megtért, Ezután jött Péter és János apostol, és: „Akkor kezeiket reájuk veték (rájuk tették), és vőnek Szent Szellemet, (és részesültek a Szent Szellem ajándékában)” (Csel. 8,17).

 Így lett a szolgálatra felkenve Pál apostol, s Barnabás is: „Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bőjtölének, monda a Szent Szellem: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután bőjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták őket. Ők annakokáért, miután kibocsáttattak a Szent Szellemtől, lemenének Szeleucziába; és onnét elevezének Cziprusba” (Csel. 13,2-4).

1 Tim. 5,23 Ne légy tovább vízivó, (ezután ne csak vizet igyál) hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel. [Más fordítás:(méketi): ezután ne csak (hüdropoteó) vizet igyál (alla) hanem (khraomai): élj egy (oligosz) kevés, (oinosz): borral (szú sztomakhosz): a te gyomrod, és hasad, azaz a te bensőd (püknosz) gyakori (asztheneia) erőtlensége (fizikai vagy szellemi) (dia) miatt]*

*Hiszen azért adja az Úr a bort, mert: „a bor (felvidítja) megvidámítja az embernek szívét (bensőjét), fényesebbé (ragyogóbbá) teszi az orcát az olajnál; és kenyeret, amely megerősíti a halandónak szívét” (Zsolt. 104,15).

1 Tim. 5,24 Némely embereknek a bűnei nyilvánvalók, előttük mennek az ítéletre; némelyeket pedig hátul követnek is.[Más fordítás: Van, akinek céltévesztése (prodélosz): mindenki számára világos már a (kriszisz): döntés előtt is, és van, akinél csak azután derül ki, vagyis a döntést (epakolútheó): követően].

1 Tim. 5,25 Hasonlóképen a jó cselekedetek is nyilvánvalók; és amelyek másképpen vannak, azok sem titkolhatók el. [Más fordítás: Éppen (hószautósz): így  (kalosz): megfelelő, hasznos (ergon): cselekedet is (prodélosz): mindenki számára világos, nyilvánvaló, de a (allósz): hiába, alaptalanul (ekhó) történik, azt sem lehet (krüptó): eltitkolni]*

*És az apostol így mutatja be a jó, és ami attól különbözik, mert egyiket sem lehet eltitkolni:Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai [(eklektosz): kiválasztott, értékes, kedvencei]. Szentek [(hagiosz): Istennek szentelt, a világtól Isten számára elkülönített]. És szeretettek [(agapaó): Mert Isten teljesen összekötötte magát veletek, hogy eggyé legyetek vele]. könyörületes [a nyomorúságban, bajban lévőkkel együttérző] szívet [(szplankhnon): szív: bensőből fakadó érzések], jóságosságot [kedvességet, gyengédséget], alázatosságot [szerénységet], szelídséget [(praotész): jóindulat, barátságosság, higgadtság], hosszútűrést [türelmet]” (Kol. 3,12).

„… és biztatunk, bátorítunk, buzdítunk benneteket, hogy hiába ne vettétek légyen, hogy ne váljék hiábavalóvá, üressé, haszontalanná az, hogy elfogadtátok az Isten kegyelmét, Isten jóindulatát, kedvezését, jóindulatú gondoskodását” (2 Kor. 6,1).

„Eszetekbe juttatom és figyelmetekbe ajánlom, és meg akarom ismertetni veletek atyámfiai, testvérek, az evangéliumot, melyet hirdettem néktek. …Amely által üdvözültök is, vagyis elnyeritek az üdvösséget, amelyen át meg is menekültök, ha megtartjátok, és megőrzitek úgy, aminémű beszéddel (logosszal): IGÉvel hirdettem néktek, hacsak nem hiába, hacsak nem elhamarkodottan, feleslegesen, és nem csak látszatra lettetek hívőkké, és ha ragaszkodtok hozzá(1 Kor. 15,1-2)