2011. december 31.

Ige: Az ÜZENET


 „Igazság (megigazultságod) által leszel erős (igazságosság és jogosság lesz az alapod), ne gondolj a nyomorral (nem kell félned az elnyomástól, sem a rettentéstől, nem kell hát semmitől félned), mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem is közelíthet hozzád (sőt távol marad tőled). 

És ha összegyűlvén összegyűlnek (és ha rád támadnak is), ez nem én tőlem lesz! Aki ellened összegyűl (és aki rád támad), elesik általad (és az elvész miattad). 

Nézd, én teremtettem a kovácsot, aki fújtatva éleszti a tűzben a parazsat, és fegyvert csinál, céljának megfelelőt. De én teremtettem a pusztítót (az öldöklőt) is, aki használhatatlanná teszi. 

Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés (és célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak), és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz (és meghazudtolsz, és megszégyenítesz, mely törvénykezni mer veled): ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr. 

(Más fordítás: Ez az Úr szolgáinak öröksége, és a győzelem, amelyet neki juttatok - mondja az Úr.)” (Ésa. 54,14-17)


"Akinek van füle, hallja mit mond a Szellem a gyülekezeteknek" (Jel.3,22) 

Nem test és vér ellen harcolunk

Ige: Örüljetek!


 „[Figyeljetek rám] Ímé adok néktek hatalmat [(exúszia): felhatalmazás, hatalom, tekintély, jog, jogosultság], hogy a kígyókon és skorpiókon [(pateó): a lábatok alá tiporjatok] és tapodjatok, és az ellenségnek minden erején. [Más fordítás: Hatalmatok van az ellenség minden ereje fölött, mert hatalmat adok, hogy minden ellenséges erőn és hatalmon úrrá legyetek]; és semmi nem árthat néktek

De azon ne örüljetek, hogy a szellemek néktek engednek [hogy a gonosz szellemek engedelmeskednek; és hogy a szellemek alátok vannak rendelve]; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva [(graphó): be vannak vésve] a mennyben” (Luk. 10,19-20)

Áldott 2012-t !

Ige: Az Úr befogadása


„Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem (el)küldött (Mát. 10,40).

 Bizony, bizony mondom néktek: Aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött” (Ján. 13,20).

És hogy ne maradjunk bizonytalanságban, hogy kit küldött az Úr, arról így hangzik az Úr Jézus szava:  „… az igazságnak Szelleme… Ő tesz majd én rólam bizonyságot. És: Ő engem dicsőít majd…” (Ján. 15,26; 16,14)

Ige: nem jó egyedül


 „Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogysem az egynek (és jobban boldogul kettő, mint egy); mert azoknak jó jutalmuk vala az ő munkájukból (és fáradozásuknak szép eredménye van). Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát.

Jaj pedig az egyedül valónak (az egyedülállónak), ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje. Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el” (Préd. 4,9-10.12)

Van pásztor, van egy nyáj...

A Szerető



Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki. (JÁNOS 16,27.)

Semmi sem adhat nagyobb erőt és vigasztalást, mint az a tény, hogy maga az Atya ismer téged, szeret téged és vágyik megáldani téged!
Valójában a János 17,23 azt mondja, hogy Isten szeretett minket, amiként Jézust szerette. Milyen döbbenetes gondolat! Mégis igaz! Jézus mondta ezt!
Az AtyaIsten a te Atyád! Ő gondoskodik rólad. A személyedben érdekled őt — nem csak mint csoport vagy a hívők Teste, vagy mint gyülekezet.
Istent érdekli minden egyes gyermeke, és Ő mindegyikünket ugyanazzal a szeretettel szeret. Ismerkedj meg Atyáddal az Igéjén keresztül. Az Ő Igéjéből fogod megismerni a mennyei Atyádat, az Ő szeretetét, az Ő természetét, azt, hogy Ő hogyan gondoskodik rólad, mennyire szeret téged.
Ő mindaz, amit az Ige mond róla. És megteszi mindazt, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni!
Megvallás: Én szeretem Jézust és hiszem, hogy Ő az Istentől jött ki. Ezért maga az Atya szeret engem. Isten ismer engem. Ő gondoskodik rólam. Ő vágyik arra, hogy megáldjon engem. Őt érdekli az én jólétem. Én megismerkedem Vele az Igén keresztül. Isten mindaz, amit az Ige mond róla. Ő mindazt megteszi, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni.

Kenneth E. Hagin - Hitünk tápláléka napi adagokban Tél

2012-BOLDOG ÚJ ÉVET - Gyönyörű zenékel,LL Junior, Notar Mary, Stefano,Zo...

Újévi áldás.

Régi Magyar Újévi Áldás,,

BUÉK 2012.

Hogyan számláljuk napjainkat?


2011. december 31. szombat
Talán fel sem tűnik, de az "év" szót manapság is sokféle jelentésben használjuk: beszélünk "naptári év"-ről, ami jelentheti például az 1998. január 1. és december 31. között eltelt időszakot; de a teljes "tanévet" már 1998. szeptember 1-től 1999. június közepéig – az iskolai tanítás kezdetétől annak befejezéséig – számítjuk. S akkor még nem is szóltunk a "politikai év" fogalmáról, amely szintén nem a naptári évhez igazodik, hanem általában a parlamenti ülésszakok ciklusaihoz; vagy a különféle "vallási évekről", amelyek egyes felekezetek naptáraihoz kötődnek.
A világ teremtésének napja

Az "év" többértelműsége a történelem során sokszor bonyolultabb helyzeteket idézett elő, mint manapság. A babilóni naptári rendszerben például egymás mellett kétféle, őszi és tavaszi évkezdést tartottak nyilván, az őszi és tavaszi napéjegyenlőség, illetve a nyári és téli napforduló alapján. A zsidó naptár szerint (amely a hónapok neveit többnyire a babilóni naptárból vette át a fogság ideje alatt, az i. e. VI. században) a hónapok sora a tavaszi Niszán hónappal (március/április) kezdődik, az újévet azonban a hetedik hónap (Tisri) 1. napján ünneplik (szeptember 6. és október 5. között). A vallási és polgári naptár e kettőssége a bibliai időkig vezethető vissza. A tavaszi évkezdet arra emlékeztette a zsidókat, hogy Isten Niszán hónapban szabadította meg őket Egyiptomból. Ezért rendelte el Mózes törvénye, hogy "Ez a hónap legyen nektek a hónapok elseje; első legyen ez nektek az esztendő hónapjai között" (2Móz 12,2), s a zsidóság ezt tekintette a vallási naptár évkezdetének. Az őszi Tisri hónapban tartott újév a bibliai "jubileumi évhez" kötődik. A Jóvél ("jubileum") eredetileg mezőgazdasági jelleg? szent év volt, amelyet minden 50. évben kellett megtartani. Ebben az évben Izrael földjét megműveletlenül kellett hagyni az egész termőidőszak alatt (vagyis az őszi szántástól és vetéstől a következő őszi aratásig). Így azután a jubileum éve a vallási naptár szerint a hetedik hónapban, a Kürtzengés Ünnepének napján ért véget (3Móz 25,9), ily módon egybeesett az ősi mezőgazdasági vagy polgári újévvel. A jeruzsálemi Szentély elpusztítása (i. sz. 70) után azonban a vallási ünnep megszűnt, s helyébe a Rós hasaná ("az év feje") megtartása lépett, amely ma is a zsidóság "polgári" újév-ünnepe. Azt a tényt, hogy Izraelben két naptárt is használtak, egyet polgári, egyet pedig vallási célból, az ókori történetíró, Josephus Flavius is megerősíti: "Mózes elrendelte, hogy a Niszán (…) legyen az első hónap ünnepeik számára, mivel ő abban a hónapban vezette ki őket Egyiptomból: ezért hát ez az ünnep kezdje az évet mindazon ünnepségek tekintetében, amelyeket Isten tiszteletére rendeztek; ugyanakkor megtartotta a hónapok eredeti rendjét az adás és vevés és minden más közönséges ügy tekintetében". Érdekességképpen azt is hozzáfűzhetjük ehhez, hogy a későbbi rabbinikus hagyomány szerint a Teremtés is újév napján, egészen pontosan a mai időszámításunk előtti 3761. év Tisri hónapjának első napján, vasárnap, este 11 óra 11 perc 20 másodperckor kezdődött meg. Ezt a fiktív dátumot használja ma is a zsidó időszámítás kezdőévként: vagyis az aktuális zsidó időszámítás szerinti évet úgy kaphatjuk meg, ha a Gergely-naptár szerinti évszámhoz hozzáadunk 3761-et: vagyis 1999 = 5760. év a lúach (zsidó naptár) szerint.

"Mindenki mulat…"

Az ókori pogány naptári rendszerek még ennél is kacifántosabb képet mutattak. Egy görög ember például akár évi hét-nyolc alkalommal is köszönthette az újévet, attól függően, hogy éppen hol tartózkodott. Delphoiban az évkezdet a nyári napforduló közelébe esett, hol az azt megelőző, hol az azt követő újhold napjára. Boiótiában a téli napfordulóhoz legközelebbi újhold, Spártában és Makedóniában az őszi, Milétoszban és a többi ión városban pedig a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdújulás jelentette az év kezdőnapját. A dolgot tovább bonyolította, hogy Athénban egymás mellett párhuzamosan három naptár is érvényben volt: a Hold fázisának pontos megfigyelésén alapuló "isteni" naptár; az állam vezetői (arkhónok) által szabályozott "arkhóni" naptár, amely az előbbit jogosult volt szabályozni és módosítani; valamint egy "politikai" naptár, amely nem 12 hónapra, hanem 10 prütaneiára (bírósági ciklusra) oszlott, s ráadásul nem a Hold, hanem a Nap járását követte. Ezek után nem is csoda, ha a görögök általában nem is köszöntötték az újévet szertartásokkal, azt puszta naptári dátumnak tekintették.

Római évkezdet

A római köztársaság idején hosszú ideig a Ianuarius (a Kezdet és a Vég kétarcú istenének, Ianusnak hónapja) volt a kezdőhónap, a consuli évek (vagyis a "politikai évek") azonban március 15-ével (idusával) kezdődtek. A rómaiak hite szerint minden dolog kedvező vagy kedvezőtlen kezdete egyben előjel annak sikeres vagy sikertelen voltára nézve. Ezért a ókori Rómában vidáman köszöntötték az újévet, hogy az egész esztendő e jó ómen jegyében teljék el. Az emberek édes ételeket, mézet, datolyát, aszalt fügét fogyasztottak, apróbb-nagyobb ajándékokat küldözgettek egymásnak. A frissen hivatalba lépő magisztrátusok jelképesen szintén ezen a napon kezdték meg működésüket a nyilvánosság előtt. A császárok Ianuarius hó elsején (vagyis calendae-ján: innen a mi kalendárium szavunk) fogadásokat tartottak, híveiket megajándékozták, Róma lakosságának pénzt és gabonát osztottak, katonai dísszemlével szórakoztatták őket. Az évkezdet ünnepei fokozatosan magukba olvasztották a néhány nappal korábbi, de hasonló hangulatú Saturnalia ünnepet (december 17–23), valahogy úgy, ahogyan manapság nálunk is egyre inkább egybefolyik a karácsony körüli shopping-mizéria és a szilveszteri bulizások áradata. Egy i. sz. IV. században élt antiókhiai szónok, Libaniosz, egyik beszédében színes leírást ad arról, hogyan ünnepelték városában a január elsejére virradó éjszakát: "Minden lakásban ivással és szibarita lakomákkal (értsd: az egykori szicíliai Szibarisz görög város elpuhult, tivornyázó életmódot folytató lakosaira emlékeztető módon) várják az újévet. Mindenki mulat, igyekszik jó hangulatban lenni, és főleg: nyakló nélkül költekezni. Még aki egész évben takarékoskodott: most az is szórja a pénzt, aki józanul élt, csak úgy dönti magába az italt…"

"Circumcisio Domini"

Bár Julius Caesar naptárreformja óta a január 1-i évkezdet véglegessé vált, és helye is szilárd maradt a téli napfordulóhoz viszonyítva, történtek kísérletek ennek megváltoztatására. A középkori egyház – a hónapok rendjének megtartása mellett – a karácsonyi évkezdet bevezetésére törekedett. Ez a keltezésekben úgy érvényesült, hogy a december 25. és 31. közötti napokat már a következő évre keltezték. (A közhiedelemmel ellentétben tehát Nagy Károlyt nem a 800. év karácsonyán koronázták királlyá, mert a mi évkezdésünk szerint az a nap 799-re esett.) Ezt az évjelzési módot csak a XIII. században hagyták el végleg. A január 1-i évkezdés egyházi "igazolását" megkönnyítette, hogy ez a Jézus állítólagos (ám nem valós) karácsonyi születése utáni 8. napra, vagyis Jézus körülmetélésének (circumcisio Domini) napjára esett. Ennek a latin kifejezésnek az elferdítéséből jött létre a naptár "csízió" elnevezése, majd ennek révén az "érti a csíziót" szólás, ami eredetileg anynyit jelentett: ért a naptárhoz (érti annak latin bejegyzéseit is), tehát művelt, értelmes ember.
A napjainkban általunk is használatos Gergely-naptár 1582-ben lépett életbe amikor a tridenti zsinatra összegyűlt püspökök felhatalmazták VII. Gergelyt, hogy korrigálja a Julianus-naptár tévedéseit. Erre azért volt szükség, mert a Julius Caesar naptárreformja (i. e. I. század) óta érvényben lévő kalendárium évente több mint tíz percet "késett". Bár a IV. században Dionüsziosz apát kiigazította ezt a tévedést, az utána eltelt ezer év alatt mégis tetemes csúszás halmozódott fel. A Gergely-naptárt – annak katolikus jellege miatt – a protestáns többség? Észak-Európában, valamint az ortodox dominanciájú Kelet-Európában csak későn fogadták el. A bizánci naptár a birodalom bukásáig (1453) a makedón naptár hagyományai alapján szeptember 1-én ünnepelte az évkezdetet, és ezt követte a Moszkvai Fejedelemség is. Csak Nagy Péter cár vette át az év január 1-i kezdőnapját, de még elzárkózott a gregoriánus naptártól.

A közös éra

A mai napig is világszerte használt érák közül a legkésőbb keletkezett, és a legkésőbbi kezdőpontú az, amelyet az iszlám honosított meg. Omár kalifa (634–644) Mohamed próféta életének egy jelentős epizódját: a Mekkából Medinába történő kivándorlását tette az iszlám naptár kezdetévé. (A hidzsra szót legtöbben "futás"-nak fordítják, pedig ez a kifejezés eredetileg a saját törzs elhagyását és egy másik törzshöz való csatlakozást jelentette.) Ez az esemény a keresztény időszámítás szerint 622. július 16-án történt, egy újhold napon. Ez lett az iszlám holdnaptár szerint Moharrem hó első napja, a hidzsra szerinti időszámítás kezdőnapja, az iszlám újév. 
A nyugati kultúrkörben hagyományossá vált egyházi eredet? polgári időszámítás kiküszöbölésére az elmúlt századokban csupán egyetlen jelentős kísérlet történt, mégpedig a francia forradalom idején. A konvent 1793. évi határozata alapján a forradalmi naptár szakított a keresztény időszámítással, és az új éra kezdetéül 1792. szeptember 22-ét, a köztársaság kikiáltásának időpontját vette, s az ezt követő évet nevezte a "köztársaság első évének". Mivel ez a nap csillagászatilag is jelentős dátum volt, az év napjait az őszi napéjegyenlőséggel, vagyis szeptember 22-ével kezdték számítani. A hónapok neveit is átkeresztelték: a latin nevek helyett az illető hónap természeti jelenségei alapján adtak nekik francia neveket (pl. Vendémiaire = "szüreti", szeptember 22. – október 21.; Brumaire = "ködös", október 22. – november 20., stb.). A forradalmi naptár 1806. január 1-ig volt használatban, amikor Napóleon óhajára a szenátus visszatért a hagyományossá vált naptári rendszerhez.
Kétségbevonhatatlan tény, hogy sem a zsidó, sem az iszlám időszámítás – nem is beszélve a franciák hamvába holt kísérletéről –, nem tudta megakadályozni a keresztény időszámítás világméretű elterjedését. A "bábelizálódó", vagyis totális kommunikációs egység felé haladó emberiség számára ma már nem kérdés, hogy a "világfalu" lakói mindannyian egy közös kor: a common era gyermekei. Annak minden következményével együtt.
Írta: Grüll Tibor

Kubinyi Károly: Megint szektás lettem!

Hit gyülekezete Mahesh Chavda Vetés és Aratás 1-2 rész



2011. december 30.

Rád bízom a sorsom.

Bizd Újra Életed Krisztusra

Humor: MIÉRT HAZUDNAK A NŐK???


A varrónő egy nap a folyó mellett üldögélt és varrogatott, s hirtelen
a gyűszűje beleesett a folyóba.

Sírni kezdett, mire megjelent az Úr és megkérdezte: "Miért sírsz? "

A varrónő elmondta, hogy a gyűszűje beleesett a vízbe, pedig szüksége
lenne rá a megélhetéshez.

Az Úr lebukott a víz alá, majd megjelent egy aranygyűszűvel.

"Ez a te gyűszűd?", kérdezte. A varrónő azt válaszolta: "Nem. "

Az Úr ismét lebukott és felhozott egy ezüstből készült gyűszűt.

"Ez a te gyűszűd?", kérdezte újra.

A varrónő ismét azt válaszolta: "Nem."

Aztán újra lebukott és felhozott egy fagyűszűt. "Ez te gyűszűd?",
kérdezte az Úr.

A varrónő azt válaszolta, "Igen."

Az Úr nagyon megörült a varrónő őszinteségének és odaadta neki
mindhárom gyűszűt és a varrónő nagyon boldogan tért haza.

Nem sokkal később a varrónő a férjével sétálgatott a folyóparton, mire
az hirtelen megbotlott és beleesett a vízbe.

A nő ismét sírni kezdett, az Úr újra megjelent és megkérdezte: "Miért sírsz?"

"Ó, Atyám, a férjem beleesett a vízbe!"

Az Úr lement a víz alá és felhozta Mel Gibsont. "Ő a férjed?", kérdezte.

"Igen", mondta a varrónő.

Az Úr dühös lett. "Hazudtál! Ez nem igaz!"

A varrónő ezt válaszolta: "Ó, kérlek, bocsáss meg nekem, Uram! Ez egy
félreértés. Tudod, ha nemet mondtam volna Mel Gibsonra, Te felhoztad
volna Tom Cruise-t. Aztán ha őrá is nemet mondtam volna, felhoztad
volna végül a férjemet. Aztán mikor igent mondtam volna rá végül,
nekem adtad volna mindhármukat. Uram, én egy szegény asszony vagyok,
nem tudok három férjről gondoskodni, mindössze ezért mondtam igent Mel
Gibsonra."

A történet tanulsága: ha egy nő hazudik, annak mindig jó és
tisztességes oka van, és mások javára szolgál!

Isten azért teremtett téged, hogy másoknak segíts



Amikor Istentől kapott képességeidet arra használod, hogy másoknak segíts, akkor töltöd be elhívásodat.

„Most már ti is Hozzá tartoztok… azért, hogy hasznosak legyetek Isten szolgálatában.” (Róm.7:4, angol fordítás).

Függetlenül attól, hogy mi a munkád, mi a szakmád, teljes munkaidős keresztény szolgálatra van elhívásod. Egy „nem-szolgáló” keresztény önmagában véve ellentmondás.

A Biblia ezt mondja: „Ő megszabadított és elhívott minket, hogy gyermekei legyünk, nem azért, amit tettünk, hanem az Ő saját célja miatt.” (2Tim 1:9, angol fordítás).

Péter hozzáteszi: „Azért választott ki Benneteket, hogy hirdessétek Isten nagyszerű tulajdonságait, aki benneteket is elhívott. ” (1Pét. 2:9)

Gyermekkorodban lehet, hogy azt gondoltad, Isten elhívása valami olyasmit jelent, amit csak misszionáriusok, lelkipásztorok, apácák, vagy a gyülekezetben teljes munkaidőben szolgáló testvérek tapasztalnak meg, de a Biblia azt mondja, hogy minden keresztényt  elhívott Isten a szolgálatra. (Ef. 4:4-14; lásd még Róm. 1:6-7; 8:28-30; 1 Kor. 1:2,9,26; 7:17; Fil. 3:14; 1 Pét. 2:9; 2 Pét. 1:3).

Amikor Istentől kapott képességeidet arra használod, hogy másoknak segíts, akkor töltöd be az elhívásodat.

A Biblia ezt mondja: „Most már ti is Hozzá tartoztok… azért, hogy hasznosak legyetek Isten szolgálatában.” (Róm. 7:4, angol fordítás).

 (Daily Hope, Rick Warren, 2011.06.05.)

Bölcs mondások: Szeretet


A szeretet az egyetlen zsebkendő, mellyel a szomorú ember könnyei felszáríthatók. (Spurgeon) 

Életcseppek


Wonderful Savior-Come Home-Indiana Bible College

Bibliai jelképek





Gyöngyszemek


Egy darázs repült be a konyhába.
Nem akartam megölni, de azt sem, hogy benn maradjon.
Neki sem volt jó benn, hiszen elvesztette szabadságát.
Azt találtam ki, hogy egy nagy gyufásdobozzal elkapom,
visszaviszem az ajtóhoz, s ott kiengedem a szabadba.
Vajon a darázs érezte-e a gyufásdobozban a szabadulás eszközét?
Fodorné Ablonczy Margit

NAPI ÁHÍTAT: Minden nap szabadítás


Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem" (Jób 5,19).

Elifáz Isten igazságát mondja itt. Lehet, hogy annyi a bajunk, hogy a hét minden napjára jut belőle, de Isten, aki hat napon át" munkálkodott, ma is munkálkodik értünk, amíg meg nem szabadít mind a hatszor a nyomorúságból. De eljön számunkra a vasárnap. amikor Vele és Benne megnyugodhatunk. Ha a próbatételek gyorsan követik egymást, hitünk különösen nagy próbának van kitéve. Még fel sem ocsúdtunk az egyikből, már következik a másik, majd ismét egy újabb, és szinte megtántorodunk alattuk. De ilyenkor gyors egymásutánban jön a szabadítás is, amely megerősít és megvidámít minket.

Előfordulhat viszont, hogy nincs pihenésünk, mert egymás után hét baj következik ránk. És akkor? A hetedikben sem ér veszedelem". Tombolhat a gonosz mellettünk, de legfeljebb csak kartávolságig jöhet felénk, és nem is érinthet minket. Forró lehelete megijeszthet, de a kisujját sem teheti ránk.

Ezért felövezett derékkal szálljunk szembe a hat vagy hét nap bajával, és hagyjuk a félelmet azoknak, akiknek nincs Atyjuk, sem Megváltójuk, sem Megszentelőjük.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Karácsonyi történet jöjj közelebb


Karácsony volt. Egy küzdelmes, nyomorúságos év állt mögöttem a vak kisfiammal együtt. Féltem az ünnepektől, nagy családban éltem, mégis egyedül éreztem magam. Mindenki arra figyelt leginkább, hogy én boldog legyek. A legfárasztóbb az volt, hogy ezt elhitessem velük. Össze voltunk zárva a „nagy boldogságban”, de senki sem érezte magához közel. Nem gondoltam, hogy ebben bárki is hibás lenne.

Bennem nagy feszültség lett úrrá. Mikor lesz vége, mikor bújhatunk újra össze a bánatunkban a kisfiammal, elrejtőzve a világ elől, hibáinkkal és korlátainkkal? Az emberek inkább csak sajnálnak és kerülnek, mert segíteni nem tudnak. Én is tehetetlen voltam.

Karácsony volt. A kisfiam már egy éve nem látott semmit. Se fényt, se árnyékot, se engem. Az én életem eddig a látványra volt felépítve, ceruzával a kezemben éltem. Mit adjak át ennek a csöppségnek a világból és hogyan? Még ha nem is tudja majd, hogy mit veszít, hogy jelenjen meg neki az én  világom? Rajtam keresztül kellett volna fölfedeznie mindent.

Késő este volt. Magamra maradtam a gondolataimmal, a kétségbeesésemmel. Úgy éreztem hatalmas erőre van szükségem, mert néha még a beszéd is belém szorult, és a dal, amit a kisfiam annyira szeretett.

Ültem az éjszakába nyúló ünnepi műsor előtt, mert valaminek történnie kellett körülöttem, hogy vigyázzon rám, lefoglaljon, ha tud, visszarántson, ha kell. Tudatosan törekedtem egy idő után, hogy a figyelmem másra terelődjön: Jézus életére. Úgy sem ismerem igazán- tűnődtem. Hagytam hatni, nyitott szívvel figyeltem, benne éltem a kétezer évvel ezelőtti eseményekben. Tudva, hogy mindenki alszik, átadtam magam az élményeknek... nem kérhetik számon a könnyeimet, és így nem is szomoríthatom meg vele őket.

Belső szemeim előtt Jézus a templom lépcsőjén járt, és ott ült a vak koldus, akiről beszélgettek az emberek, hogy kinek a vétkeiért is bűnhődik... És Ő meggyógyította.

Belőlem kitört a zokogás. „Miért nem gyógyítod meg az enyémet is?! Tessék, itt az alkalom, bebizonyíthatod, mit tudsz! Csak tedd meg! És én is hiszek neked, mindent elhiszek!” - kiabáltam bele hangtalanul az éjszakába. Sírva aludtam el és hatalmas fájdalommal. Még most is alig bírok a szívdobogásommal, ha erre visszagondolok.

Másnap a kisfiam megfogta a kezemet, ahogy a fény előtt elhúztam előtte. Kétszer is. Egy darabig földbe gyökerezett a lábam, aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert csodák ugye, nincsenek. De a szívemben legbelül megőriztem az éjszakát és a talányt. És márciusra, ha pár centiként haladt is, de a kisfiam már kezdte felfedezni az asztalon elé rakott tárgyakat. Ki meri nekem azt mondani, hogy ez nem maga a csoda!

Ma már látom, hogy a hitemhez hasonló ez a gyógyulás. Ahogy én fejlődöm lélekben, vagy ahogy toporgok néha egy helyben, úgy áll meg vagy fejlődik az én kisfiam egészsége is. Sokáig nem mertem ezt elmondani senkinek, mert féltem, hogy kinevetnek. Még most is sokszor csak elnéző mosolygást kapok. Ezért, ha az emberektől félek is, a sok-sok gondtól, bajtól, betegségtől már nem, mert tudom, mindennek célja van az életünkben. És Ő, ha egyedül maradunk is, velünk van. Segít a lelkünkön és a testünkön is, ha szükséges.

A kisfiam már 12 éves. Azt tapasztalom, hogy mindent megnézhet, amit csak akar, csupán közelebb kell mennie hozzá... mint nekem az Úr Jézushoz.. és követte Őt az úton (Mk.10, 51-52)

Can't Stop Praising - Hillsong

Magvetők: Az élet nem játék!

Győzelemre születtünk

http://www.facebook.com/notes/krisztus-szeretete-egyh%C3%A1z/gy%C5%91zelemre-sz%C3%BClett%C3%BCnk/316735915015190

Azért beszéltem ezeket néktek, hogy tökéletes békességetek és bizodalmatok legyen énbennem. E világon nyomorúságotok, megpróbáltatásotok lészen; de bízzatok: én legyőztem a világot. (János 16,33)

Jézus azt mondta, hogy amíg a világban élsz, lesznek problémáid. (Biztosíthatlak felőle, valóban így van!) De te nem csupán a világban élsz. JÉZUSBAN vagy a világban, és ez adja a különbséget. Őbenne vagy, és Ő már legyőzött minden létező problémát.

Isten gyermekeként nem egy legyőzött ember vagy, aki próbál győzedelmeskedni. Te győztes vagy, és a sátán próbál kirabolni téged abból a győzelemből, ami már a tiéd.

Amikor Jézust életed Urává tetted, beleszülettél a győzelembe, mert a Győztes a bensődbe költözött. Gondolkozz el ezen. A győztes Jézus. A Felkent. A megdicsőült és feltámadt Úr. A Világegyetem Ura.
Fel a fejjel, barátom! Legyen "tökéletes békességed és bizodalmad". Maga Jézus él benned!
Igei olvasmány: (János 16,15-33)

Kenneth Copeland 

Magyar Continental Singers: Tudd van egy gyertya / Hordozd a gyertyát

2011. december 29.

Uram Te vezetsz

Apostolok cselekedete 2 fejezet: A Szent Szellem kiáradása (göröggel és kapcsolódó igékkel)


Csel. 2,1 És mikor a pünkösd*napja eljött [betelt, elérkezett], mindnyájan egy [közös] akarattal [egyetértésben, egy indulattal] együtt valának [ugyanazon a helyen].

*Ötvenedik (pentékoszté): ötvenedik a Peszach-tól (húsvéttól) számítva; ötvened-nap, azaz a pünkösd ünnepe. (a héber sávu‘ót – hetek ünnepének kezdetét jelentette. Ez az ünnep a törvény szerint a búzaaratás ünnepe volt, amelyen valamennyi zsidó férfinak fel kellett menni Jeruzsálembe, hogy ott a nyári búzatermés első zsengéjét bemutassa.

Csel. 2,2 És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek [(pnoé): lehelet, széllökés] zendülése, és eltelé [betöltötte] az egész házat, ahol ülnek vala

 [Más fordítás: hirtelen (hatalmas szélrohamhoz hasonló) zúgás támadt a mennyből, mintha erős sodró szél (heves szélvész) jönne, és az betöltötte az egész házat, amelyben ültek].

Csel. 2,3 És megjelentek előttük kettős tüzes  nyelvek [a tűz az isteni hatalom és jelenlét jelképe] és üle [leereszkedtek] mindenikre azok közül.

[Más fordítás: Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre]

Csel. 2,4 És megtelnek [(pléthó): beteljesedtek] mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdenek szólni [(laleó): tagolt (artikulált), érthető hangokat bocsát ki; megszólal] más [(heterosz): másféle, másfajta, különböző] nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk [hogy kimondják; hogy megnyilatkozzanak]*

*És a pünkösdi csoda folyamatosan történik. Pétert a Szent Szellem Kornélius százados otthonába küldi, ahol az Úr Jézusról tesz bizonyságot. és:Mikor még szólá Péter ez igéket, leszálla a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatják vala e beszédet (az igét). És elálmélkodnak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka. Mert hallják vala (ugyanis), hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent.

Akkor felele (megszólalt) Péter: Vajon eltilthatja-e (megtagadhatja-e) valaki a vizet, hogy ezek be ne meritkezzenek, kik vették a Szent Szellemet miképpen mi is? És parancsolá (úgy rendelkezett), hogy meritkezzenek be az Úrnak (Jézus Krisztusnak) nevében. Akkor kérék őt, hogy maradjon náluk néhány napig” (Csel. 10,44-48).  

Az Ige bizonyságtétele szerint mindenhol és mindenki, aki megkapta a Szent Szellemet, különböző nyelveken szólt: „Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván (végigjárva) a felsőbb tartományokat, Efézusba (vég) érkezik: és mikor némely tanítványokra talált,

Monda nékik: Vajon vettetek-e Szent Szellemet, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-e (eljött-e már a) Szent Szellem. És monda nékik (ezután megkérdezte tőlük): Mire (hogyan) meritkeztetek be tehát? Azok pedig mondának: A János bemerítésével. Monda pedig Pál: János megtérésnek bemerítésével merített be (amikor bemerített, megtérést követelt), azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.

 Mikor pedig ezt hallák, bemeritkezének az Úr Jézusnak nevébe. És mikor Pál reájuk vetette kezét, szálla a Szent Szellem őreájuk; és szólnak vala (különböző) nyelveken, és prófétálnak vala. Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten” (Csel. 19,1-7).

Bemerítő János is a Szent Szellembe való bemerítésről prófétál: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket megtérésre [hogy más felismerésre térjetek; a gondolkozás(mód) megváltoztatás végett], de aki utánam jő, [a nyomomba lép], erősebb [hatalmasabb] nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó [alkalmas megfelelő]; Ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,11).

A feltámadott Úr ígérete a tanítványainak: „… monda azért nékik (a tanítványainak, és a mindenkori Övéinek) Jézus: Békesség néktek! Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, (és így folytatta) és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet (Ján. 20,21-22).

A feltámadott Úr parancsa mennybemenetele előtt az Övéi részére: És velük összejövén [egybegyűjtvén őket, és egyszer, amikor együtt evett (sózott) velük], meghagyá [megparancsolta] nékik, hogy el ne menjenek [ne távozzatok el] Jeruzsálemből, hanem várják be [türelemmel] az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva [nem sokkal e napok után] (Csel. 1,4-5).

Az Atya ígérete pedig így hangzott: „És lészen az után, hogy kiöntöm Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én Szellememet” (Jóel. 2,28-29).

A mózesi törvény is újra-és újra prófétál a pünkösdről, és mint előképet be is mutatja: „Ezek az Úrnak ünnepei, szent gyülekezések napjai (amelyeket ki kell hirdetnetek, és) amelyekre szabott idejükben kell összegyülekeznetek. Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedikén, estennen (van) az Úrnak páskhája (húsvét ünnepe). E hónapnak tizenötödik napján pedig az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret. Az első napon szent gyülekezésetek legyen, semmi robota (semmilyen foglalkozáshoz tartozó) munkát ne végezzetek. Hét napon át pedig (mutassatok be) tűzáldozatot, áldozzatok az Úrnak, és a hetedik napon szent gyülekezésetek is legyen: semmi robota (semmilyen foglalkozáshoz tartozó) munkát ne végezzetek” (3 Móz. 23,4-8).

A pünkösdöt, vagy hetek ünnepét a páska-ünnep után 50 nappal tartották. Csak egy napig tartott, és a búzaaratás végét jelentette: „Számláljatok azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, amelyen beviszitek a meglóbálni való (a felmutatásra szánt) kévét, hét (teljes) hetet, egészek legyenek azok. A hetedik hétre következő (a hetedik szombat utáni) napig számláljatok ötven napot, és akkor járuljatok (és mutassatok be) új ételáldozattal az Úrhoz. (És hirdessétek ki, hogy) gyülekezzetek egybe ugyanazon a napon; szent gyülekezésetek legyen néktek, semmi robota munkát (semmilyen foglalkozáshoz tartozó munkát) ne végezzetek. Örök rendtartás (örök rendelkezés) ez minden lakóhelyeteken a ti nemzetségeitek szerint (nemzedékről nemzedékre)” (3 Móz. 23,15-16.21).

És ismét hangzik a parancs. „Tartsd meg a hetek ünnepét, amikor búzád első termését aratod (a búza zsengének aratásakor); és a betakarítás ünnepét is az esztendő fordulóján (az esztendő végén)” (2 Móz. 34,22)

„Számlálj azután magadnak hét hetet; attól fogva kezdjed számlálni a hét hetet, hogy sarlódat a vetésbe bocsátod (hogy sarlóval kezdenek aratni). És tarts hetek ünnepét az Úrnak, a te Istenednek, a te kezednek szabad akarat szerint való adományával (és adj önkéntes áldozatot), amelyet ahhoz képest adj, amint megáldott téged az Úr, a te Istened. És örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, te és a te fiad, és leányod, szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, aki a te kapuidon belől van. és a jövevény, az árva és az özvegy, akik te közötted vannak. azon a helyen, amelyet kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az ő nevét (hogy ott lakjék). És emlékezzél meg róla, hogy te is szolga voltál Egyiptomban; és (azért) tartsd meg, és teljesítsd e rendeléseket(5 Móz. 16,9-12).

A Szent Szellemről, mint Teremtőről így prófétál Dávid: „Az Úr szavára lettek az egek (Az ÚR igéje alkotta az eget), és szájának leheletére minden seregük” (Zsolt. 33,6).

Kibocsátod (kiárasztod) a te Szellemedet, megújulnak (új teremtmények keletkeznek), és újjá teszed (megújítod) a földnek (fel)színét. Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben (alkotásainak)” (Zsolt. 104,30-31).

Az új teremtményekről így beszél az Úr Jézus Nikodémusznak (jelentése: diadalmas a népe között): „… Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami (hús)testtől született, (hús)test az; és a mi Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld (ne csodálkozz), hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,5-7).

A mielőtt a Golgotára megy az Úr: „Az ünnep utolsó nagy napján pedig feláll Jézus és (így) kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Szellemről, amelyet veendők valának az Őbenne hívők: mert még nem vala (mert még nem adatott a) Szent Szellem; mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg” (Ján. 7,37-39).

Az Ézsaiáson keresztül mondott próféciának beteljesedését jelenti ki az Úr: „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is (kopár földön is jól tart téged), és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11).

És kijelenti az Úr Jézus, hogy ki a Szent Szellem, és milyen feladatokat lát el az Őt vevő hívők körül: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót (Pártfogót) ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat (nem kaphat meg), mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.

Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én ti bennetek. (Ján. 14,16-20).

„Ama Vigasztaló (Pártfogó) pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, Ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek. (Ján. 14,26).

„Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló (a Pártfogó), akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az Atyától származik, Ő tesz majd énrólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok” (Ján. 15,26-27).

 „De én az igazat (alétheia: valóságot) mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló (a Pártfogó): ha pedig elmegyek, elküldöm Őt tihozzátok.  És Ő, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság (megigazulás) és ítélet tekintetében (leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság (a megigazulás) és mi az ítélet). Bűn tekintetében (a bűn az), hogy nem hisznek énbennem. És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Mert) mikor eljő Ő, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden (a teljes) igazságra (a teljes igazság útján vezet titeket). »hodégeó: utat mutat, vezet, irányít, kísér«. Mert nem Önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket (az eljövendő dolgokat is) megjelenti (kijelenti) néktek. Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből (merít, és) vesz, és megjelenti (és azt jelenti ki) néktek” (Ján. 16,7-11.13-14).

Ő – a Szent Szellem – ad bátorságot az igehirdetéshez: „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és bátran hirdették az Isten igéjét” (Csel. 4,31).

Ő eleveníti meg az Igét, hogy az örökélet birtokába jussunk: „Ő szólni fog hozzád (hirdet neked) olyan igéket, melyek által megtartatol (üdvözülsz) te és a te egész házad népe. Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Szellem Őreájuk, miképpen mireánk is kezdetben. (Ekkor eszembe jutott, és) megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondá: János ugyan vízbe merített, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni. Ha tehát az Isten hasonló (ugyanazt az) ajándékát adta nékik (is), mint nékünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam (akadályozhattam) volna? Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsőítik az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!” (Csel. 11,14-18).

Az Ő vételének jele a nyelveken szólás: „Monda nékik: Vajon vettetek-e (kaptatok-e) Szent Szellemet, minekutána (amikor) hívőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-e (hogy eljött volna már a) Szent Szellem. És monda nékik: Mire (hogyan) meritkeztetek be tehát? Azok pedig mondának: A János bemerítésével. Monda pedig Pál: János megtérésnek bemerítésével merített alá (János, amikor bemerített, megtérést követelt), azt mondván a népnek, hogy aki őutána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, bemeritkezének az Úr Jézusnak nevébe. És mikor Pál reájuk vetette (rájuk tette) kezét, szálla a Szent Szellem őreájuk; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala” (Csel. 19,2-6)

Csel. 2,5 Lakoznak [tartózkodott] vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő [vallásos] férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak [akik a föld minden nemzete között éltek].

Csel. 2,6 Minekutána pedig ez a zúgás lőn [támadt], egybegyűlt [összefutott] a sokaság [a tömeg] és megzavarodik [és nagy zavar keletkezett], mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni [beszélni]. 
   
Csel. 2,7 Álmélkodnak [megdöbbentek, (exisztémi): magukon kívül, önkívületben voltak] pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak [nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették]: Nemde nem Galileabeliek-é (jelentése: csekély, alacsony, megvetett) ezek mindnyájan, akik szólnak [akik beszélnek]?

Csel. 2,8 Mi módon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját [anya]nyelvén, amelyben születtünk?

Csel. 2,9 Pártusok [jelentése: harcosok, kivándoroltak] és médek [jelentése: középső föld] és elámiták [jelentése: fennsík; ifjúság; elrejtve, beláthatatlanul sokáig], és kik lakozunk Mezopotámiában [jelentése: a két folyó felvidéke; két folyó közt], Júdeában [jelentése: dicsőítve lesz; képletesen: vallásos emberek] és Kappadóciában [jelentése: nádas vidék; jó lovak tartománya], Pontusban [jelentése: tenger, hullám] és Ázsiában [jelentése: mocsár],

Csel. 2,10 Frígiában [jelentése: száraz, terméketlen] és Pamfiliában [jelentése: minden nemzetségből való keverék], Egyiptomban [jelentése: kettős teher, dupla nehézség, szorongatás, fogság] és Líbiának [jelentése: szomjas, száraz föld] tartományiban, mely Ciréne [jelentése: kantár fennhatósága, felsőbbrendűsége] mellett van, és a római [jelentése: fenséges, hírnév, erő] jövevények [zarándokok], mind zsidók, mind prozeliták [(proszélütosz): zsidó vallásra áttért],

Csel. 2,11 Krétaiak [jelentése: hazugság, csalás, hús földje] és arabok [jelentése: vadon, pusztaság; terméketlen, meddő], halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos [csodálatos, felséges] dolgait [tetteit].

Csel. 2,12 Álmélkodnak [megdöbbentek; (exisztémi)
magukon kívül, extázisban / önkívületben voltak] vala pedig mindnyájan és zavarban [tanácstalanok; és kétségek között] valának, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lennie?

Csel. 2,13 Mások pedig csúfolódva [gúnyolódva] mondának:
Édes bortól részegedtek meg. [teleitták magukat édes borral]

Csel. 2,14 Péter azonban előállván [felállt] a tizeneggyel,
felemelé szavát [és hangosan így szólt], és szóla nékik [az összegyűlt emberekhez]: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet. »(réma): kijelentés, ige« [vegyétek ezt tudomásul és figyeljetek szavaimra]!

Csel. 2,15 Mert nem [úgy] részegek ezek, amint ti állítjátok [ahogy ti gondoljátok]; hiszen a napnak harmadik órája van [még csak reggel kilenc óra van];

Csel. 2,16 Hanem ez az, ami megmondatott Jóel [jelentése: akinek Jahve az Istene] prófétától [(prophétész): Aki Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket.]:

Csel. 2,17 És lészen az utolsó [a végső] napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Szellememből minden (hús)testre [minden halandóra; kiárasztom Szellememet minden emberre]. és prófétálnak [(prophéteuó): isteni akaratot közvetít] a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok lát(om)ásokat látnak, és a ti véneitek álmokat [(enüpnion): látomás álom közben] álmodnak.

Csel. 2,18 És épen az én (rab)szolgáimra és az én (rab)szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Szellememből [kiárasztom Szellememet], és [ők is] prófétálnak.

Csel. 2,19 És teszek csodákat [adok csodajeleket] az égben odafenn, és [természetfölötti] jeleket [(szémeion): tett vagy körülmény, aminek önmagán túlmutató jelentősége, vagy mondanivalója van] a földön [(): föld, mint látható világ] idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését [tüzet és füstfelleget; gomolygó füstöt].

Csel. 2,20 A nap sötétséggé változik [elsötétedik], és a hold vérré [vérvörös lesz; vérbe borul], minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes [fenséges; hatalmas és dicsőséges; tündöklő; és ragyogó; nyilvánvaló, emlékezetes] napja.

Csel. 2,21 És lészen, hogy mindaz [bárki], aki az Úrnak nevét [(onoma): hatalom, tekintély] segítségül hívja, megtartatik [(szódzó) : üdvözül: megmenekül, épségben marad, biztonságba kerül]*

*Jóel próféciáját idézi Péter apostol, amely így hangzott:És lészen az után, hogy kiöntöm [kiárasztom] Szellememet minden (hús)testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a (rab)szolgákra és (rab)szolgálóleányokra is kiöntöm [kiárasztom] azokban a napokban [abban az időben] az én Szellememet. És csodajeleket mutatok [csodálatos jeleket idézek elő] az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat [füstfelhőt].

A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes [félelmetes] napja. De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül [megszabadul; üdvözül]; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás [a menedék a menekültek számára], amint megígérte az Úr, és a megszabadultak [megmaradtak] közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,28-32).

És mielőtt a Szent Szellem kitöltetett be kellett következni a megváltásnak s a Megváltó halálának ezzel beteljesült a prófécia: „Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én szellememet!” És ezt mondva meghalt” (Luk. 23,44-46).

A Fáraóról, Egyiptom királyáról (aki a sátán – akit az Úr legyőzött – előképe) így szól Isten igéje: „És mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik fényével. Minden világító testet megsötétítek miattad az égen, és országodat sötétségbe borítom, ezt mondja az Úr Isten” (Ezék. 32,7-8).

Ézsaiáson keresztül is a Szent Szellem kitöltéséről, és annak következményeiről szól az Úr: „Így szól az Úr, teremtőd és alkotód-anyád méhétől fogva, aki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép (Jesurun: megigazult, a szeretett), akit elválasztottam! Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. És nevekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál”

„Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket! Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, ahol feküsznek, fű, nád és káka terem” (Ésa. 44,2-4; 35,4-7).

Dávidon keresztül így szól a Szent Szellem: „Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit!” (Zsolt. 105,1).

Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer az az Úr, akit segítségül kell hívni a zsidónak úgy, mint a pogánynak: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. Az Írás is így szól: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják. Amint meg van írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (Róm. 10,9-13)

Csel. 2,22 Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket [ezeket az igéket (logosz)]: A názáreti Jézust [(héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) Józsué neve görög formában], azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert [akit az Isten igazolt] előttetek erők [(dünamisz): erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő)], csodatételek [(terasz): csoda, természetfölötti dolog] és  jelek [(szémeion) jel; ismertetőjel; jelzés; intő jel; figyelmeztető jel. Olyan tett, amelynek önmagán túlmutató jelentősége, vagy mondanivalója van] által, melyeket Őáltala cselekedett Isten ti köztetek, amint magatok is tudjátok.

Csel. 2,23 Őt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből [aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint] adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek. [Más fordítás: Azért, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből hatalmatokba adatott, ti az istentelenek által kínoszlopra szegeztétek és megöltétek]:

Csel. 2,24 Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait [bilincseit] megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogva tartatnia [mert nem volt lehetséges, hogy a halál hatalmában tartsa (legyőzze, visszafogja, akadályozza) őt]*

*Pedig fel kellett volna ismerni Őt, hiszen az Úr Jézus tetteinek hírére, minden helyről hozzávitték a betegeket, démonoktól gyötrötteket: „És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten [a mennyek] országának evangéliumát [a királyság örömhírét], és gyógyítva [orvosolt] a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget. És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [súlyos nyavalyákban] és kínokban [gyötrelmekben] sínylődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől (démonoktól) megszállottakat; démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket.

És nagy sokaság [tömeg] követé őt [szegődött nyomába; csatlakozott hozzá; Csapatostul kísérték] Galileából és a Tízvárosból [Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról [való tartományokból] (Mát. 4, 23-25).

Bemerítő János tanítványainak kérdésére így válaszol: „És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el és jelentsétek [mondjátok el; adjátok hírül (adjátok tudtára)] Jánosnak, amiket hallotok és láttok. A vakok [újra] látnak, és a sánták [bénák] járnak; a poklosok [leprások] megtisztulnak és a siketek (némák) hallanak. a halottak föltámadnak [életre kelnek], és a (koldus)szegényeknek Evangélium [örömhír; örömüzenet] hirdettetik (Mát. 11,4-5)

Csel. 2,25 Mert Dávid [már eleve] ezt mondja Őróla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor [(pasz): állandóan], mert Ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam [hogy meg ne inogjak; Meg ne rendüljek, hogy biztonságban legyek].

Csel. 2,26 Annakokáért örvendezett az én szívem [(kardia): szellemi élet központja; bensőm], és vígadott az én nyelvem [Örül hát szívem és nyelvem énekel]; annak felette az én (hús)testem is reménységben nyugszik [még a húsom is  reménységgel lakik (sátorozik) itt].

Csel. 2,27 Mert nem hagyod az én lelkemet [az én életemet] a sírban [a pokolban; a halottak birodalmában (országában); a koporsóban; az alvilágban (a Hádesben)]* és nem engeded, hogy a te Szented rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet elmúlást] lásson.

*A Bibliai nevek és fogalmak könyve és a Keresztény Lexikon a vonatkozó igék alapján így értelmezi ezeket a fogalmakat: Seol (hadész): - a szó szoros értelmében: láthatatlan, amit nem láthatunk, azaz Hádész, vagy az eltávozott lelkek helye (állapota). A Bibliai nevek és fogalmak című könyv szerint: A Hádész szó megfelel az Ószövetségi Seol-nak: az elhunytak lelkeinek tartózkodási helye. Fordítják pokol-nak (a pokol g. fogalma: hadész, abüsszosz). is: a büntetés helye, Fordítják sírnak is. A Károli-fordítás több helyütt fordítatlanul hagyta (pl. Zsolt 139,8), mivel a szó eredete és jelentése bizonytalan. A holtak hazájának neve az ÓSZ-ben (h. söcól). Az izráeli szemléletmód szerint a halottak birodalma egy nagy, földalatti térség, ahova az emberek haláluk után »alászállnak«. Innen már az ember nem tér vissza házába. De még akkor sem ismernék fel az élők, ha árnyéklényként ismét visszatérne oda. Az az ország, ahonnan nincs visszatérés.« A halottak egymással sem érintkeznek, nincs tehát halál utáni »viszontlátás«. Árnyéklényekként léteznek, életük a földi élet homályos megfelelője. A seól a csend és hallgatás birodalma. Istentől távol van ugyan, de nincs Isten hatalmán kívül. Ezt a téries képzetet nem szabad túlértékelni. A seólba való leszállás gyakran csak a meghalás képes kifejezése, az eltemetésre történő utalás. Pokol. (jelentése: amit nem láthatunk; a büntetés helye). A halottak tartózkodási helye, vagy állapota. Megfelel a héber seolnak, amit sírnak fordítanak. Az Újszövetségben a »gyehenna« sehol sem földrajzi, hanem mindenütt teológiai fogalom, mely az Isten eljövendő ítéletének eszmei helyét jelöli. Gyehenna: (geenna): - Hinnom völgye (jelentése: nyöszörgés, sóhajtás; kegyelmes, jóságos, gazdag), Hinnom fia; - ge-henna (vagy Gaj-Hinnom), Jeruzsálem egyik völgye, (átvitt értelemben) az örök büntetés helyének (vagy állapotának) megnevezésére használják. BDB: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság);

Csel. 2,28 Megjelentetted nékem [megismertetted velem] az életnek útjait [megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket]; betöltesz engem örömmel [örvendezéssel] a Te orcád előtt [Más fordítás: közel jössz hozzám, és nagy örömmel töltesz be; Életre vivő utakat ismertettél meg velem. Orcáddal (proszópon: jelenléteddel) együtt lakva meg fogsz majd tölteni jókedvvel]*

*Dávid próféciája így hangzik: „Az Úrra néztem (tekintek) szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök (nem tántorodom meg). Azért örül az én szívem (H:: bensőm) és örvendez (ujjong) az én lelkem (szellemem); /hús/testem is biztosságban lakozik (kataszkénoó): tábort ver, sátorozik). Mert nem hagyod lelkemet (H: nep̄: élet, én magam) a Seolban (a holtak hazájában); nem engeded, hogy a te szented (híved leszálljon a sírba, és) rothadást (diaphthora: bomlás, pusztulás, enyészet) lásson. Te tanítasz engem az élet ösvényére (megismerteted velem az élet útját), teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké” (Zsolt. 16,8-11).

Hiszen: „Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem. Szela.

(Más fordítás: De Isten engem kivált a holtak hazájából, és magához fog venni. Szela.)” (Zsolt. 49,16).

Dávid így vall arról, hogy Őrajta keresztül Isten Szelleme szólt: „Az Úrnak Szelleme szólott én bennem, és az ő beszéde (logosz=Ige; szava) az én nyelvem által” (2 Sám. 23,2)

Ézsaiáson keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy a Messiásról, Krisztusról szólnak a próféciák: „Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott (kínos) halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul” (Ésa. 53,8-9).

És hangzik tovább a prófécia, már a feltámadásról: „Az Úr az én erőm és pajzsom, Őbenne bízott szívem és megsegíttettem; örvend (vidám) szívem és énekemmel dicsérem őt (és hálát adok neki). Az Úr az ő népének ereje (erőssége), és az Ő fölkentjének megtartó erőssége (megsegítő ereje)” (Zsolt. 28,7-8).

Csel. 2,29 Atyámfiai [testvéreim] férfiak, szabad nyilván [nyíltan] szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja [koporsója] mind e mai napig minálunk van [hogy ő életének végére jutott, el is temették].

Csel. 2,30 Próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személy] lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött [(omnüó): esküvel fogadta], hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust (hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe [trónjára],

Csel. 2,31 Előre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást [(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott*

*A Szent Szellem kijelentette Dávidnak, hogy: „Mikor pedig a te napjaid betelnek (ha majd letelik az időd), és elaluszol a te atyáiddal (és pihenni térsz őseidhez), feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból (a te véredből) származik, és megerősítem (és szilárddá teszem) az ő királyságát. Ő fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké” (2 Sám. 7,12-13).

És az Úr szava beteljesedett: „Azután elaludt (pihenni tért) Dávid az ő atyáival (őseihez), és eltemettették a Dávid városában” (1 Kir. 2,10)

„És meghala jó vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve. És uralkodik az ő fia, Salamon helyette(1 Krón. 29,28).

 Mert a látható világ szintjén is megvalósítja Isten az ő ígéretét: „Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól (nem másítja azt meg): Ágyékod gyümölcsét (véredből való utódot) ültetem székedbe (trónodra)” (Zsolt. 132,11)

 Erről így tesz megvallást Dávid természetes fia, Salamon: „És beteljesíté az Úr az ő beszédét (ígéretét), amelyet szólott (amit tett); mert felkelek az én atyám, Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe (trónjára), amiképpen megmondotta (megígérte) vala az Úr, és megépítém a házat az Úr, Izráel Istene nevének(1 Kir. 8,20).

 Krisztusról, és az Ő feltámadásáról így prófétál Dávid: „Dicsérlek (magasztallak) Téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké! Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad lelkemet a mélységes pokolból (Más fordítás: Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél)” (Zsolt. 86,12-13).

Minthogy megszabadítottad lelkemet (megmentettél engem) a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól és lábamat az eséstől (az elbukástól): Az Úr orcája (az ÚR színe) előtt fogok járni az élőknek földén” (Zsolt. 116,8-9).

János apostolnak így jelenti ki magát a feltámadott, dicsőség Ura: „Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté (rám tette) az ő jobb kezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké. Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” (Jel. 1,17-18).

Krisztus feltámadásáról tesz bizonyságot Péter apostol is: „Mert Krisztus is szenvedett (meghalt) egyszer a bűnökért (vétkekért), mint igaz a nem igazakért (igazságos a hamisakért), hogy minket Istenhez vezéreljen (vezessen). Megölettetvén ugyan (hús)test szerint (megölte őt a hús), de megeleveníttetvén Szellem szerint (megelevenítette, életre keltette a Szellem); Amelyben elmenvén, a tömlöcben lévő (tömlöcben sínylődő) szellemeknek is prédikált (kihirdette az isteni igazságot, az evangéliumot). Mert azért hirdettetett (hangzott, prédikáltatott) az evangélium (örömüzenet) a holtaknak (holtak előtt) is, hogy megítéltessenek emberek szerint (hús)testben (ha testükben emberi módon ítélet sújtja is őket), de éljenek Isten szerint szellemben, (Isten kegyelméből éljenek a Szellem által.). (1Pét 3,18-19; 4,6).

 István a szanhedrin előtt tesz erről bizonyságot: „És mikor őt elveté (Sault), támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghezviszi (teljesíti). Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, (üdvözítőül), Jézust(Csel. 13,22-23).

Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe (az elmúlásba) visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait (nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket). Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást (elmúlást) lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében (a maga nemzedékében) szolgált az Isten akaratának (az Isten akarata szerint), elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz (és eltemették atyái mellé), és rothadást (tehát elmúlást) látott. De akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást (elmúlást)” (Csel. 13,34-37).

Timóteushoz (jelentése: aki Istent tiszteli; istenfélő), így szól a Szent Szellem Pál apostolon keresztül: „(Gondolkozz azon, és) értsd meg amit mondok; adjon azért az Úr néked belátást mindenekben. Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangéliumom szerint (erről szól az én evangéliumom)” (2 Tim. 2,7-8)

Csel. 2,32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai [tanúi] vagyunk.

Csel. 2,33 Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván [felemeltetett], és a megígért Szent Szellemet megnyervén az Atyától, kitöltötte [kiárasztotta] ezt, amit ti most láttok és hallotok.

Csel. 2,34 Mert nem Dávid ment [(anabainó): emelkedett] fel a mennybe; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől,

Csel. 2,35 Míglen vetem a te ellenségeidet [(ekhthrosz): ellenfél (ellenség) (különösen a Sátán)] lábaid alá zsámolyul [amíg ellenségeidet hatalmad alá vetem].

Csel. 2,36 Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek [akit ti (sztauroó): kínoszlopra feszítettetek]*

*Az apostolok újra-és újra az Úr Jézus feltámadásáról tesznek bizonyságot:De az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék; Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak (tanúknak), nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk ő vele, minekutána feltámadott halottaiból” (Csel. 10,40-41).

És: „… fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil. 2,9-11).

 Hiszen: Ő a Messiás, a Szabadító. Ő az, aki a Seregek Ura nevét viseli, vele egy. Neve lényét jelenti ki. Úr = lehetőségeinek nincs korlátja. Aki az Atya jobbján ül, vagyis dicsőséges létmódban van. (Jubileumi kommentár). „Aki azért megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szent Szellemét is közli velünk (reátok árasztja)” (1 Thess. 4,8)

Csel. 2,37 Ezeket pedig mikor hallották [mintha szíven találták volna őket], szívükben [(kardia): bensőjükben, a fizikai, lelki és a szellemi élet központja] megkeseredének [a szó átszúrta a szívüket], és mondának, Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai [testvérek], férfiak?

Csel. 2,38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg [változtassátok meg gondolkozásotokat] és merítkezzetek be mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek [(hamartia): céltévesztés] bocsánatára [eltörlésére]; és veszitek [megkapjátok] a Szent Szellem ajándékát.

Csel. 2,39 Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze [távol] vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.

Csel. 2,40 Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri [(diamartüromai): hirdet, bizonyságot tesz, bizonyít, tanúsít] és inti [(parakaleó): bátorít, buzdít] vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat [meneküljetek el, szabaduljatok meg] e gonosz [(szkoliosz): romlott, konok, makacs, önfejű] nemzetségtől. [(genea): generáció, nemzedék, nemzetség]!

Csel. 2,41 Akik azért örömest vevék az ő beszédét [hittek a (logosz): Igének], még azon a napon bemerítkeztek; és hozzájuk [az eklézsiához] csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek [(pszükhé) személy; (Mohay András: Újgörög - Magyar kéziszótár 705. oldal)]*

*Az Úr Jézus szenvedése előtti imája teljesült be, amelyben azt kérte a tanítványaival kapcsolatban: „De nemcsak ő érettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd én bennem” (Ján. 17,20).

Az Úr Péter apostolon keresztül meggyógyít egy születése óta béna embert, s a kérdésekre így válaszol: „Az Isten pedig, amikről eleve megmondotta (előre megmondott) minden ő prófétájának szája által, hogy (az ő) Krisztusa elszenvedi, ekképpen töltötte be (azt teljesítette be így). Bánjátok meg (változtassátok meg a felfogásotokat) azért és térjetek meg (térjetek vissza Istenhez), hogy eltöröltessenek a ti bűneitek (céltévesztésetek), hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett (akit Messiásul rendelt nektek)” (Csel. 3,18-20).

„Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett (kötött) a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából” (Csel. 3,25-26).

 „Legyen tudtotokra mindnyájotoknak (vegyétek tudomásul valamennyien) és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból (a halálból), az által áll ez ti előttetek épségben (egészségesen). És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk (amely által üdvözülhetnénk)” (Csel. 4,10-12).

 Már Mózesen keresztül hangzik a prófécia Izráel eltévelyedéséről: „Gonoszak voltak hozzá (elromlottak), nem fiai (már), a magok gyalázatja (hitványak); romlott és elvetemült (fonák és hamis) nemzedék (ez)” (5 Móz. 32,5).

És Dávid is erről prófétál: „Mert bizonyságot állított Jákóbban (intelmeket írt Jákób elé), és törvényt rendelt Izráelben (tanítást adott Izráelnek). Amelyek felől megparancsolta atyáinknak (őseinknek), hogy megtanítsák azokra fiaikat (hogy adják azokat tovább utódaiknak). Hogy megtudja azokat a jövő nemzedék, a fiak, akik születnek; és (ha felnőnek) felkeljenek és hirdessék azokat (és beszéljék el) fiaiknak; Hogy Istenbe vessék reménységüket (bizalmukat) és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól (ne felejtsék el Isten nagy tetteit), hanem az ő parancsolatait megtartsák. Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik (őseik): szilaj (sárar: makacsnak, konoknak, ellenszegülőnek, lázadónak, gonosznak, elvetemültnek lenni), és makacs (máráh: lázadónak, engedetlennek, ellenszegülőnek lenni, fellázad, felkel, ellenáll) nemzedék, olyan nemzedék, amelynek szíve nem volt szilárd (állhatatlan szívű nemzedék). És szelleme sem volt (nem maradt) hű Isten iránt” (Zsolt. 78,5-8).

Az Úr egy római (vagyis pogány) századoshoz, Kornélius házába küldi Pétert, hogy hirdesse az Evangéliumot, hogy a távolvalók is üdvösséget nyerjenek: „Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom, (és most kezdem igazán megérteni) hogy nem személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik. Azt az igét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által Ő mindeneknek (a mindenség) Ura. Ti ismeritek azt a dolgot, mely lőn (tudjátok, mi történt) az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a bemerítés után, melyet János prédikált (hirdetett), A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (az ördög igájában vergődtek); mert az Isten vala ő vele.

És mi vagyunk bizonyságai (tanúi) mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy ő megjelenjék nyilván (láthatóan), Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott (akiket előre kiválasztott erre) bizonyságoknak (tanúknak), nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk ő vele, minekutána feltámadott halottaiból. És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi az ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,34-43)

Csel. 2,42 És foglalatosok valának az apostolok tudományában [kitartóan, folyamatosan részt vettek az apostolok tanításaiban] és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben [és az imádkozásban].

Csel. 2,43 Támada pedig minden lélekben [(pszükhé): mindenkiben] félelem [tisztelet], és az apostolok sok csodát és jelt tesznek vala [Más fordítás: Mindenkiben félelem és tisztelet keletkezett, mert az apostolok sok csodát és jelet tettek].

Csel. 2,44 Mindnyájan pedig, akik hisznek, együtt [egy akaraton] valának [Más fordítás: A hívők mind ugyanazon a helyen, ugyanabból a célból tartózkodtak], és mindenük köz vala [mindent közösnek tekintettek];

Csel. 2,45 És jószágukat és marháikat [vagyonukat, birtokaikat és javaikat] eladogatták, és [árát] szétosztogatták azokat [egymás között] mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala.

Csel. 2,46 És minden nap egy akarattal [(homothümadon): teljes egyetértésben; közös elhatározásból, és közös akarattal] kitartva [folyamatosan] a templomban [állandóan a szent helyen tartózkodtak], és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben [táplálékban] örömmel [ujjongással] és tiszta szívvel [egyszerűséggel].

Csel. 2,47 Dicsérve [dicsőítették] az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva [az egész nép szerette őket]. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala [gyarapította] a gyülekezetet [a kihívottak közösségét] az üdvözülőkkel [megváltottakkal, megmentettekkel, megszabadítottakkal]*

*A Szent Szellem kitöltetésének feltétele is az, hogy a hívők egységben legyenek. Így következett be a pünkösdi csoda is: „És mikor bementek [hazatértek], felmennek a felsőházba [a felső szobába], ahol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és [buzgó] Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel [egy indulattal s állandóan, kitartóan, állhatatosan] foglalatosak valának [vettek részt] az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az Ő atyjafiaival [testvéreivel] együtt” (Csel. 1,13-14)

Isten ereje is ez által működik hatékonyan: „A hívők sokaságának (a hívők egész gyülekezetének) pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját (vagyonát) nem mondá magáénak, hanem nékik mindenük közös vala. És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.  Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozták az eladottak árát, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá” (Csel. 4,32-35).

„Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn (csoda történt) a nép között; és egy akarattal mindnyájan a Salamon (jelentése: békesség) tornácában valának (a Salamon csarnokában tartózkodtak). „Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Szellemnek közléseivel (megnyilvánulásaival) az Ő akarata szerint” (Zsid. 2,4).

Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni (hozzájuk csatlakozni): hanem a nép magasztalá őket; Az Úrban hívők száma (pedig) egyre növekedett, férfiak és nők tömegével” (Csel. 5,12-14).

Dávid is a hívők egységéről, és az abból következő kenet kiáradásáról prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak (és ha a testvérek egyetértésben élnek)! (Olyan ez) mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; (Olyan) mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet (mindenkor) örökké!” (Zsolt. 133,1-3).

Hogy a hívők között senki ne legyen, aki szükséget szenved, arról így rendelkezik az Úr: „Akinek pedig van miből élnie e világon (világi javakkal rendelkezik), és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van (szükséget szenved), és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete (abban hogyan lehetne az Isten szeretete)? Fiacskáim (gyermekeim), ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal (valóságosan). És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká Őelőtte a mi szíveinket” (1 Ján. 3,17-19).

Már Mózesen keresztül így szól az Úr: „Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd” (5Móz. 15,4).

Ez pedig megvalósulhat, ha Isten van köztünk, ahogy János apostol látta elragadtatásában: „És hallék nagy szózatot (egy hatalmas hang szól a trónus felől), amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,3).

Ez lehetséges, mert már megvalósult, amit látomásban látott az apostol, ahogy erről bizonyságot tesz Isten Igéje: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [közöttünk vett szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel [(kharisz): Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása] és igazsággal [(alétheia): Ige = Az, ami megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG]; »akit kegyelem és igazság tölt be«” (Ján. 1.14).

 És a kijelentés így folytatódik: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az ő valóságának (lényének) képmása, aki hatalma(s) szavával fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

„És minden versengés nélkül (közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben (pneuma: szellemben). Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16)